Győri Péter:
Gyorsjelentés a hajléktalanságról,
Magyarországon, 199o
Magyarországon az 1989-es év sajátos helyet foglal el a
hajléktalanság "történetében". A jelenség bekerült a tömegmédiák
érdeklôdési körébe, a döntéshozók elôször kezdtek el foglalkozni
ezzel a problémával, hajléktalan-demonstrációkra került sor,
megnyíltak az elsô menhelyek, s megindultak az elsô kisérletek a
probléma lokalizálására, kezelésére. Tömör összefoglalónkban
választ keresünk arra, hogy ki tekinthetô hajléktalannak, milyen
helyzeteket, csoportokat fed ez a kategória, s mi történt az
elmult másfél évben e jelenség kapcsán. A hansulyt az - olykor
még töredékesnek tekinthetô - elemi információk átadására
helyezzük, ebben az esetben a társadalmi háttér mélyebb elem-
zésének és értékelésének a rovására.
Ki hajléktalan?
Magyarországon jelenleg lényegében nem ismerik el hivata-
losan a hajléktalan állapotot, így hivatalos meghatározásról,
regisztrálásról, számbavételrôl, vagy eljárásokról sem beszél-
hetünk. Marad tehát a problémakör szociális gyakorlat alapján
történô szociológiai meghatározásának a lehetôsége.[1]
Érdemes rögtön két csoportot, az „effektiv hajléktalanok” és a
„hajléktalanság veszélyében élôk” csoportját megkülönböztetnünk.
Effektiv hajléktalanoknak azokat tekintjük, akik semmilyen biztos,
biztonságos, viszonylag stabil lakhatási megoldással nem rendelkeznek.
Vagyis azok, akik éjszakáikat a köztereken (utcán, pályaudvarokon,
parkokban, bokor alatt, barlangokban, elhagyott
épületekben, száritóhelyiségekben, kazánházakban, üres vagonok-
ban, egyéb zugokban) töltik, valamint azokat is ide soroljuk,
akik ugyan éppen nem köztereken, s illegális zugokban töltik
éjszakájukat, de nap mint nap (reggeltôl estig) "meg kell dolgoz-
niuk" azért, hogy éjszakára valahova befogadják ôket, más szavak-
kal, nem tudják biztonsággal elôre, hogy aznap, vagy két-három
nap mulva hol is fognak aludni (idetartoznak azok, akik eladják
testüket, hogy alhassanak valahol, akiket futó ismerôsük, ivó-
cimborájuk szivességbôl befogad egy-két napra, akik egy-egy
éjszakára menhelyen huzhatják meg magukat stb.).[2]
Fontos leszögezni, hogy meghatározásunk szellemében nem
tekintjük effektiv hajléktalanoknak általában a lakástalanokat, a
családjukkal együttélô lakástalan fiatalokat, az albérlôket, a
nagyon rossz, substandard lakásokban élôket, de nem tekintjük
hajléktalanoknak a hosszabb ideig intézményekben (állami gondozó
nevelôintézetekben, kórházakban, szociális otthonokban, büntetés-
végrehajtási intézetekben, kollégiumokban, munkásszállókon stb.)
tartózkodókat sem. Mint látni fogjuk, az utóbbi csoportok a
hajléktalanság veszélyében élnek, az effektiv hajléktalanok
állandó utánpótlását szolgáltatják, s igy figyelemmel kisérésük a
hajléktalanság szempontjából is igen fontos feladat.
Az ENSz 1987-es "Hajléktalanok éve" akciója során hajlékta-
lanoknak tekintették mindazokat, akik pincében, utcán, aluljáró-
ban, elhagyott házban laknak, akik természeti, vagy emberi
katasztrófa miatt válnak hajléktalanná, és azokat is, akik nem
tudnak megfelelô ivóvízhez és tisztálkodási lehetôséghez hozzá-
jutni, akiknek a személyes biztonsága és a lakásbérlete veszély-
ben forog, és akik szegénységük okán slumokban, bádogvárosokban
élnek. Becslésük szerint a Föld népességének mintegy 1/5-e nem
rendelkezik minimálisan megfelelô lakással, mintegy 1oo millió
ember semmilyen hajlékkal nem rendelkezik. E tágas meghatározás
elsôsorban az un. harmadik világ szegényeinek megoldatlan helyze-
tére kívánta a figyelmet felhívni.
Az Egyesült Ćllamokban precedens értékü döntés írja elô a
helyhatóságok számára a hajléktalanokról való gondoskodást
(természetesen csak relatív sikerrel), törvény biztosítja ennek
fedezeté. Egy empirikus vizsgálat során amerikai kutatók egy
csoportja hajléktalanoknak tekintették azokat, akik (1) a meg-
kérdezéskor legfeljebb hét napja, legfeljebb két hétig tartóz-
kodhattak barátjuknál, rokonuknál szivességbôl, fizetés nélkül,
illetve (2) olyan szálláshelyen, melynek bérét egy szociális
hivatal fedezi, (3) akik egy szociális szervezet átmeneti szálló-
ján tartózkodnak, (4) akik a szokványostól elütô helyeken (pl.
üres épületben, gépkocsiban, kunyhóban stb.) laktak.[3]
Angliában szintén törvény írja elô a szük értelemben vett
hajléktalanokról való gondoskodás feladatát. A helyhatóság
lakbér-segéllyel, olcsó bérü lakások kiközvetítésével, átmeneti
(családi) szálláshellyel támogatja az adott településen lakó,
regisztrált hajléktalanokat: akiknek felmondtak és nem találtak
maguknak lakást, akik nem tudták fizetni a piaci lakbért, laká-
suk életveszélyessé, lakhatatlanná vált, akik családi konfliktus
miatt veszélybe kerültek.
Végül, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az 1952-es álla-
mosításokat követô elsô lakáskódexig (1953) a hazai lakásügyi
jogszabályok is tartalmaztak a hajléktalanokra vonatkozó elô-
írásokat. Ekkor még a dominánsan magántulajdonu lakásszektor
mellett a közösségi (állami, helyhatósági) lakástulajdon csak
kiegészítô szerepet játszott. Ilyen körülmények között hajlékta-
lanoknak azokat tekintették, akik maguk semmilyen módon nem
tudtak a piacon lakáshoz jutni, s a helyhatóságok felelôssége,
feladata volt, hogy ezeket a hajléktalanokat valamilyen módon -
általában substandard szinten - hajlékhoz juttassák.
"Hajléktalannak azt kell tekinteni, aki körülményeinél fogva
képtelen arra, hogy magának és családjának lakást biztositson."
"Szükséglakás az, amelyet az állam, a törvényhatóság, vagy
község kizárólag hajléktalanok elhelyezésére létesit (épittet,
bérel stb.) és kifejezetten ilyennek minôsit. A szükséglakást a
közület közsegélyezésképpen nyujtja az arra szorulónak".
(A fôvárosban még a 3o-as évek elején a kilakoltatott családokra
voltak kénytelenek szükíteni e szabályok alkalmazását.)[4]
Mai szavakkal, az 1953 elôtti magyar szabályozás kimondta a
helyi önkormányzatok (nagyobb városok esetén részben a központi
kormányzat) felelôsségét a területén élô hajléktalanok hajlékhoz
juttatása tekintetében, ugyanakkor nem írták elô, hogy milyen
konkrét formában kell ezt helyileg megoldani, a nagyobb városok
erre külön lakáskategóriát, külön intézményeket müködtettek,
ugy, hogy az önkormányzatnak alapvetôen piaci körülmények között
kellett megoldania a feladatot (persze korlátozásokkal és részben
karitatív szervezetekkel), a hajléktalan család, személy hajlék-
hoz juttatása viszont nem-piaci módon, szociális támogatás formá-
jában valósult meg.
A hajléktalanok csoportjai a mai Magyarországon - honnan jöttek?[5]
A következôkben megpróbáljuk leíró módon ismertetni, hogy
honnan jönnek, milyen okok miatt válnak ma Magyarországon emberek
hajléktalanná. A különbözô okok, okcsoportok természetesen az
életben nem válnak élesen el egymástól. Leírásunk alapvetôen a
hajléktalanokkal foglalkozó szociális munkások mindennapi gyakor-
lati tapasztalatainak szociológiai áttekintésén alapszik.
Családjuktól elszökô fiatalok, életkoruk általában a 12-19
év között mozog. Szökésük szorosan összefügg a kisserdülô kor és
a nagy serdülôvé válás pszichikai kriziseivel, konfliktusaival.
Jellemzô a sulyosan rendezetlen családi háttér, a szülô(k) alko-
holizmusa, deviáns életvitele, normaszegô (bünözô) életmódja,
illetve váláskori, és uj partnerkapcsolat-keresési krizise. A
fiatalok ebbôl a helyzetbôl vagy elszöknek, vagy effektive ki-
dobják ôket, hajlék nélkül maradnak. Ez a háttér - nem vélet-
lenül - gyakran összefonódik a gyakori drogfogyasztással, rende-
zetlen szexuális kapcsolatokkal.
Állami gondozásból elszökô, felnôtté váltként kikerülô fia-
talok, életkoruk az elôzôekéhez hasonló, s idetartoznak azok a
fiatalok, akik 18. életévüket betöltvén automatikusan kikerülnek
az állami gondozásból, nem ritkán mindenféle családi háttér,
lakhatási lehetôség nélkül. Az intézetekben felnövô fiatalok
nincsenek felkészitve az önálló életvitelre, nincs megoldva utó-
gondozásuk, egzisztenciateremtésük, az intézeti, csoportos, élet-
formára szocializálódnak, "hospitalizálódnak", gyakran egymástól
tanulják az enyhe bünözési, kábitószerfogyasztási, laza szexuális
magatartásformákat, s e körbôl alig van lehetôségük kitôrni.
Kábitószeres fiatalok, középkoruak, akik nagyrészt éppen az
elôzô csoportokból kerülnek ki. Elsôsorban a könnyebben hozzáfér-
hetô - de nem kevésbé veszélyes - ragasztó-belélegzés és gyógy-
szerkeverékek fogyasztása terjed. Hazánkban teljesen megoldatlan
ennek akárcsak egészségügyi, illetve pszichológiai kezelése. Ez
is, valamint az elitélô, kriminalizáló közvélemény is hozzájárul
ahhoz, hogy az ilyen szenvedélybetegek elôtt a társadalmi integ-
ráció kapui bezáródnak, könnyen az utcára kerülnek. A családból
kidobódnak, párkapcsolataik felbomlanak, munkát nem találnak,
munkavállalásuk egyébként is rendezetlen, életmódjuk, csoportjaik
nem egyszer összefonódnak az enyhe-közepes bünözô alvilágéval.
Alkoholisták, pszichés és szomatikus betegek, sérültek, akik
az elôzôknél sokkal kiterjedtebb, heterogénebb csoportot alkot-
nak. Elsôsorban középkoruak és idôsek tartoznak ide, egy részük
még ugy-ahogy munkaképes, valamilyen alkalmi munkával, ezzel-
azzal biztositani tudja maga számára a napi betevô falatot, más
részük munkaképtelen, esetleg hivatalosan is rokkant-nyugdijas,
nyomorog. Mikrokörnyezetükkel kapcsolataik gyakran megszakadtak,
lakásukból - ha volt - könnyen kirakták ôket, vagy ôk hagyták
hátra lakhelyüket, s sodródnak a világban.
Idôs, leépült csavargók, akik nagyrészt az elôzô csoportból
kerülnek ki. Lényegében semmilyen perspektivával nem rendelkez-
nek. Ćltalában már hosszu ideje élik a hajléktalanokon belül is
speciális, stabilizálódott csavargó életformát. A szociális ott-
honokban nem szivesen fogadják be ezeket az embereket, ha mégis
adódik ilyen lehetôség, akkor gyakran ôk nem fogadják el azt, nem
akarván feladni megszokott életformájukat. Csak végsô esetben
alkusznak meg az intézményes lehetôségekkel, életmóddal, a haj-
léktalanok többi csoportja lenézi ôket, ôk meg inkább félre-
húzódnak.
Tudatosan csövezôk, akik különbözô, konvencionálistól eltérô
normákat hangoztatva, általában a perspektivátlan, alacsony bérü,
rendszeres nehéz fizikai munkával egyenlô bérmunkás létet tagadva
"választják" a társadalom-kivüliséget. Tudatos akciókra, szerve-
zésre képesek, ugyanakkor mindig megtalálhatjuk "választásuk"
mögött az emlitett kemény determináló okokat.
Börtönbôl kikerültek, alvilágiak, korukat tekintve elsô-
sorban középkoruak, fiatal felnôttek, akik szintén elveszitették
- ha volt egyáltalán - egykori lakóhelyüket. Gondozásuk, rehabi-
litációjuk szintén teljesen megoldatlan. Egy részüknek nincs más
választása, mint a hajléktalan lét, más részük viszont inkább
csak elrejtôzik ebben a szubkulturában.
Alkalmi munkások, volt ingázók, munkásszállás lakók, munka-
nélküliek, általában középkoruak, munkaképesek, nem ritkán szak-
mával rendelkeznek, még ha nem is szakmájukban dolgoznak. Bérük a
növekvô albérleti dijak megfizetését nem fedezi, hullámzóan jut-
nak keresethez, olykor munka és pénz nélkül maradnak. Egyszerre
sujtja ôket a növekvô regionális munkanélküliség és a megélhetési
költségek növekedése. Lakásuk ott, ahol munkát keresnek többnyire
soha nem volt, vagy azt elvesztették, hajléktalanok, de ezen
belül a legkonszolidáltabb életformát próbálják élni.
Elváltak, akik házasságuk, vagy élettársi kapcsolatuk fel-
bomlása után lakás nélkül maradtak és általában egzisztenciá-
lisan, mentálisan és pszichésen sem tudtak talpon maradni. Több
ezer elvált társukhoz képest, ôk azok, akik teljesen deklasszá-
lódnak, alkoholizmusba, devianciába sodródnak, s ez vezeti ôket a
hajléktalan állapotba.
Kilakoltatottak, akik nem fizették a lakbért, közüzemi
dijat, nem voltak jogosultak a lakásban maradni (mert önkényesen
foglalták el, mert csak albérlôk voltak, mert nem sikerült az
eltartási szerzôdésük stb.). ôket hivatalos eljárással teszik
hajléktalanná, további sorsukkal nem törôdnek. Sokszor kisgyere-
kes egyedülálló anyákról, fiatal élettársakról van szó. Helyzetük
szintén teljesen megoldatlan.
A hajléktalanságot elôidézô okok, az így megjelenô probléma-
csoportok sokszínüsége miatt csak a jól megválasztott, differen-
ciált kezelési stratégiák vezethetnek eredményre. Egyes esetekben
a már müködô ("hajléktalan-termelô") intézmények, eljárások
radikális átalakítása lehet célravezetô, más esetekben a müködô
képes gondozó, utógondozó hálózatok hiányoznak, vannak az
önkormányzati müködés, a lakásgazdálkodás egészében rejlô okok,
és van, ahol csak az átmeneti menedék marad, mint kényszerü
"megoldás".
Az egymást különbözôképpen átfedô csoportok számszerü ará-
nyait nem tudjuk. Csak szórványos számszerü részinformációk áll-
nak rendelkezésünkre, melyek pusztán önmagukban, nagy mértéktar-
tással értelmezhetôk, semmiképpen sem általánosíthatóak.
Információk a VIII. Vajdahunyad u.3.sz. alatti
menhelyen 199o.január 8-án tartózkodókról[6]
A menhelyen lakók száma: 51 fô
Férfi: 4o fô Budapesten született: 16 fô 8 ált.alatti: 7 fô
Nô: 11 fô Máshol született: 35 fô 8 általános: 27 fô
8 ált.felett: 17 fô
- 19 éves: 8 fô (legfeljebb
2o - 29 éves: 21 fô szakmunkásképzô)
3o - 49 éves: 11 fô
5o - 59 éves: 4 fô
6o - éves: 7 fô
Személyigazolvánnyal nem rendelkezik: 46 fô
Munkakönyvvel nem rendelkezik: 43 fô
Nincs sehol (akár fiktiv) lakcíme: 7 fô
Elbocsájtó Gyivi a lakcíme: 8 fô
Élete során állami gondozott volt: 24 fô
Volt büntetésvégrehajtási intézetben: 22 fô
Sérült, komoly betegsége van: 25 fô
Rendszeresen fogyaszt alkoholt: 38 fô
Alkalmanként, vagy rendszeresen drog-fogyasztó: 13 fô
Információk Mikus Gyula fiatal csöves gondozottairól
Életkor 13-15 16-18 19-21 22-24 25-27 28-3o 31- Együtt
Férfi 3 41 76 42 23 12 27 224
Ebbôl:
áll.gond. 2 22 53 28 18 1o 11 144
büntetett - 6 26 17 13 7 17 86
Nô 13 22 29 6 1 3 2 76
Ebbôl:
áll.gond. 8 7 19 4 1 2 - 41
büntetett 1 1 3 1 - 1 1 8
Együtt 16 63 1o5 48 24 15 29 3oo
Ebbôl:
áll.gond. 1o 29 72 32 19 12 11 185
büntetett 1 7 29 18 13 8 18 94
Információk Mikus Gyula fiatal csöves gondozottairól (folyt.)
Idôtartam -3 hó 3-6 hó 6-12 hó 1-3 év 3- év N.a. Együtt
Csövezik
Férfi 51 68 5o 31 2o 6 224
Nô 3o 21 12 9 1 3 76
Együtt 81 89 62 4o 21 9 3oo
Nincs munkája
Férfi 47 71 59 3o 13 4 224
Nô 25 22 1o 9 - 1o 76
Együtt 72 93 69 39 13 14 3oo
Információk a fôvárosi un. átmeneti munkásszállókon lakókról[7]
Betanított és segédmunkás: 366 fô
Ebbôl: ismeretlen tevékenységet üzô segédmunkás 111 fô
ismeretlen tevékenységet üzô betanított m. 58 fô
takarító 73 fô
konyhai dolgozó, szobalány, felszolgáló 32 fô
fütô, hordár, kocsikisérô 28 fô
éjjeli ôr, gondnok, portás 15 fô
egyéb 49 fô
Egészségügyi dolgozó: 187 fô
Ebbôl: ápoló 111 fô
mütôs, asszisztens 5o fô
beteghordó, egyéb 26 fô
Szakképzetlen nem-fizikai (gépíró, adatrögzitô): 13o fô
Szakmunkás (lakatos, gépkocsivezetô, villanyszerelô): 77 fô
Felsôfoku végzettségü szellemi (tanár, mérnök): 2o fô
Nyugdijas: 176 fô
Ismeretlen: 53 fô
----------------
Együtt: 1oo9 fô
Információk az Egyesült Áamok nagyvárosi hajléktalanjairól[8]
Egyedülálló Gyerekes Egyedülálló
nô nô férfi
242 fô=1oo% 268 fô=1oo% 1o42 fô=1oo%
18-3o éves 39 61 25
31-5o éves 41 37 54
51-64 éves 19 2 18
65- éves 1 o 3
Hajléktalanság idôtartama
-3 hónap 36 41 16
3-12 hónap 28 29 33
12-24 hónap 1o 15 17
24- hónap 26 15 34
Munkanélküliség idôtartama
-3 hónap 12 11 9
3-12 hónap 34 24 3o
12-24 hónap 11 14 14
24- hónap 43 51 47
Ideggondozás alatt állt 27 8 19
Volt öngyilkossági
kisérlete 26 14 21
Drog-kezelés alatt állt 19 7 37
Büntetett 2o 13 4o
Hány nap nem evett
semmit a mult héten?
Nem volt ilyen 8o 83 6o
Egy nap 9 1o 22
Két nap 6 6 9
Három, vagy több nap 5 2 8
E különbözô, tájékoztató jellegü információk birtokában is
egyenlôre csak a közvetlen terepmunka tapasztalatai alapján
állítható, hogy hazánkban speciálisan nagy szerepe van a hajlék-
talanná válásban a „szociális izoláció" olyan formáinak, mint az
állami gondozotti lét, a szükebb és tágabb rokoni hálózatból való
kikerülés, egykeresôssé válás, fogyatékos, sérült, állapot, csök-
kent munkaképesség. Ugyanakkor kevésbé van jelen a családos, vagy
akár gyerekes effektív hajléktalanság, a kilakoltatások, a hosszu
idejü munkanélküliség, a fizetésképtelenség miatti tömeges utcára
kerülés, bár ennek csírái is feltünôen szaporodnak.
A hajléktalanságot - néhány világváros "látványosabb"
hajléktalansága okán - általában nagyvárosi állapotnak tartják.
Nem tudjuk az arányokat, de a legkülönfélébb helyi szociális
intézmények dolgozóinak írásbeli beszámolója jelzi, hogy
kisebb településeken is élnek hajléktalanok, jellegzetes góc-
pontjaik alakulnak ki a depressziós térségek városkörnyéki
agglomerációiban, városi slumjaiban. (Számos "vidéki" kolóniát,
telepet, zugot, pályaudvart lehetne elôsorolni, melléképületeket,
fészereket és romos tanyát, ahol a vidék mai summásai, cselédei,
kivert "bolondjai" stb. huzzák meg idôrôl idôre magukat.)[9]
Az effektiv hajléktalanság többnyire átmeneti állapot. Az
életforma-szerüen, hosszabb ideig ilyen helyzetben lévôknél is
vannak periódusok, amikor valahol meg tudják huzni magukat -
aztán ujra kikerül az utcára. Azonban általában az a jellemzô,
hogy akik az un. "veszélyzónából" idekerülnek, egy idô után ismét
megkapaszkodnak valahol, s megint mások kerülnek be az effektiv
hajléktalanok közé.
A hajléktalanság többnyire egy meglehetôsen komplex depri-
vált, megfosztott szociális helyzet egyik megjelenési formája.
Kezelésénél is elsôrendüen figyelembe kell venni, hogy ennek
a sokoldalu deprivált helyzetnek csak egyik (de egyik) dimenziója
a lakástalanság, illetve a stabil lakhatási lehetôség hiánya.
Az effektiv hajléktalanság veszélyzónájában élôk száma
A hajléktalanok "megszámlálása" még regisztrálásuk esetén is
csak igen korlátozott lehetne. Jellemzô, hogy egy teljességre
törekvô 1985-ös ENSz-statisztika is csak hat ország hivatalos
hajléktalan-összeirásáról tudott beszámolni, meglehetôsen bizony-
talan eredménnyel. Nyilvánvalóan a meghatározások és számba-
vételi eljárások sokfélesége miatt jutottak például amerikai
kutatók a legkülönfélébb becslésekhez az egyesült államokbeli
hajléktalanok számát tekintve (ezek 25o ezer és 3 millió között
mozognak, 11-12o fô/1o.ooo lakos).[10]
A következôkben mi elsôsorban az 198o-as népszámlálás
margóján számszerüen megjelenô olyan peremhelyzeteket (a statisz-
tika által még megragadható "veszélyzónákat") soroljuk elô,
amelyek egy kis része az adott idôpontban hajléktalan állapotot
takarhat valójában, illetve amelyek egy - csak tapasztalatilag
becsülhetô - hányadában a statisztika regisztrálta állapotot
hajléktalan állapot követheti. (Természetesen jobb, aktuálisabb
adatbázis hijján fordulunk a 8o-as népszámlálás felé.)
A népszámlálás lebonyolítási rendjébôl következik, hogy a
helyi államigazgatás nyilvántartásában nem szereplô zugok, nem
nyilvántartott tartózkodási, lakóhelyek és lakóik be sem kerülnek
a népszámlálásba, az effektiv hajléktalanok, csövezôk többségével
a számlálóbiztosok nem találkoznak.
A megtalált helyek besorolásánál a magyar gyakorlat nagyjá-
ból megfelel az "emberi lakóhelyek" nemzetközi besorolási rendjé-
nek.[11]
Az emberi lakóhelyek fajtáinak ENSz-statisztikai
kategorizálása
!-- Szokványos lakások
Lakásegységek-!-- Lakókocsi lakások !--Ideiglenes lakásegységek
!-- Egyéb lakásegységek-!--Nem-lakás rendeltetésü
! épületek lakásai
!--Eredetileg nem-lakás
célu egyéb helyiségek
!--- Szállodák,
! szálláshelyek
Egyéb !--- Táborok
lakóhelyek---!--- Intézmények
!--- Más egyéb
lakóhelyek
A mai magyar népszámlálás (mely egyben a lakásösszeírás
szerepét is betöltené) majdnem kizárólag a lakásban lakó népes-
séggel foglalkozik, csupán az un. "egyéb" kategóriákon keresztül
következtethetünk arra, hogy hazánkban egyáltalán vannak emberek,
akik nem lakásban laknak. Pedig - mint látni fogjuk - százezrek
élnek "intézeti háztartásban" és vannak mások is, akik nem lakás-
ban laknak, hanem un. "egyéb lakóegységben" élnek.
Nem lakásban élôk:
A népességbôl 198o-ban nem lakásban élt összesen: 36o.615 fô.
Az összeírt intézeti személyek (akik a népszámláláskor az
intézetben állandóra bejelentett személyek és máshol nincs
állandó lakásuk, vagy bejelentett ideiglenes lakói az intézet-
nek):
csecsemô-, gyermekotthonokban, nevelôintézetekben, gyermekváro-
sokban, diákotthonokban 191 ezer fô,
munkásszállásokon, felvonulási építményekben (barakkokban), al-
kalmazotti szálláshelyeken, rendházakban stb. 92 ezer fô,
szociális otthonokban, szeretetházakban stb. 33 ezer fô,
kórházakban, eü. gyermekotthonokban, munkaterápiás, alkoholelvonó
intézetekben stb. 6o ezer fô.
Csak más forrásból tudható, hogy 198o-ban "büntetésvégrehajtási
intézetekben" tartózkodott kb. 28 ezer fô, számuk ma 12 ezer fô.
Az épületek számbavétele során "emberi lakóhelyként" talál-
tak un. "lakott gazdasági építményt" (nem lakás céljára épített,
lakott kisebb gazdasági épület: mühely, raktár, garázs, mosó-
konyha stb.) 1.189 db-ot, valamint un. "lakott ideiglenes, mozgó
vagy egyéb létesítményt" (lakott kunyhó, bódé, lakókocsi, vagon,
autóbusz-karosszéria, cirkuszkocsi, uszály, lakott barlang)
2.787 db-ot.
Nem az épületek, vagy építmények, hanem a közvetlen tartóz-
kodási helyek besorolásakor elkülönitettek összesen 11.o86 db un.
"lakott egyéb lakásegységet" (Budapesten 378o db-ot). A meghatá-
rozás szerint ezek azok a nem-lakások (üzlet, iroda, mühely,
raktár, mosókonyha, garázs, présház stb.), melyeket müszaki
átalakítás nélkül legalább egy személy lakóhelyként használ,
valamint az ideiglenes, mozgó és egyéb létesítmények (lakókocsi,
uszály, vasuti kocsi, barlang, kunyhó, bódé stb.). Ilyen helyen
élt (Budapesten 7622 fôt), összesen: 28.378 fô.
Fizikailag vagy szociálisan bizonytalan, veszélyeztetett
helyzetben élôk:
A népszámlálás során olyan személyt, aki semmilyen állandó
bejelentett lakcímmel nem rendelkezett, csak ideiglenes bejelen-
tôvel, regisztráltak összesen: 8.4oo fôt.
1oo ezer albérletes lakásban albérlôként lakott (Budapesten
49 ezer fô), összesen: 175 ezer fô.
(Egyszobás lakásban albérlôként élt 22 ezer fô.)
1o ezer ágybérletes lakásban ágybérlôként élt (Budapesten
7,3 ezer fô), összesen: 19 ezer fô.
(Egyszobás lakásban ágybérlôként élt 15 ezer fô.)
A lakásokban lakók jogcíme szerint "egyéb" jogcímen szere-
pelnek, akik a teljes lakást szívességi jogcímen, vagy jogcím-
nélküliként lakták. Ilyen lakást összesen 8.3oo db-ot találtak,
ezek 61 %-a egyszobás (Bp-en 2.27o db, 65 % egyszobás), ilyen
lakó (Bp-en 542o fô) összesen: 2o.533 fô.
A lakásokon belül a lakás fekvése szerint "egyéb" kategóriá-
ba sorolódnak a pincék, barlangok, földbe vájt "lyukak", ilyent
számbavettek 266 db-ot (Bp-en 91 db-ot), ilyenben találtak
(Bp-en 217 fôt) együtt: 776 fôt.
Un. "_egyéb" falazatu lakást(?) (a nem állandó épület, épít-
mény bádog-, fa-,papír- lemez stb. falazattal épített lakása)
találtak (Bp-en 213o db-ot) összesen 4.486 db-ot.( Itt a lakók
számát nem tudjuk.)
Szobával nem rendelkezô lakásban élt (Bp-en 2o.371 fô)
összesen: 5o.532 fô.
Egyszobás lakásban hatan vagy többen éltek: 26 ezer fô.
Egyszobás komfortnélküli lakásban élt 1.548 ezer fô (Bp-en
225 ezer fô). 19oo elôtt épült lakásban élt 1.2o3 ezer fô (Bp-en
3o6 ezer fô). Olyan lakott lakást, melyben egy lakóra 4 m2-nél
kevesebb szoba-alapterület jut, számbavettek (Bp-en 34 ezer db-
ot) 135 ezer db-ot.
Budapesten legfeljebb 19 m2-es "lakásban" élt: 37 ezer fô,
ebbôl egyszobás komfortnélküli lakásban 32 ezer fô.
3o m2-nél kisebb lakásban, ahol egy családon kívül más
család, vagy személy is lakik, élt 166 ezer fô.
Az 1984-es mikrocenzus szerint nem szobában, hanem konyhában
és egyéb helyiségben alszik rendszeresen 137 ezer fô. Ugyanitt
szükség és egyéb lakást (12 m2-nél kisebb szobával rendelkezô
komfortnélküli, illetve max. 6 m2-es szobával rendelkezô, egy-
helyiséges "egyéb" lakott helyiségek) találtak 72 ezer db-ot,
egyhelyiséges és szobanélküli "lakást" 12 ezer db-ot.
A statisztika margójáról összegyüjtött információk - csak az
egymást át nem fedô kategóriákkal kalkulálva - azt mutatják, hogy
198o-ban legalább 2oo ezer ember (a népesség mintegy 2 %-a) élt
hazánkban az effektiv hajléktalanság közvetlen veszélyzónájában -
pusztán a statisztika által megragadható "lakás" viszonyaik okán.
Valójában e veszélyzónába tartoznak még a több tizezer elvált
kisebb csoportjai, a 3oo ezer nyilvántartott alkoholbeteg egy
része, a nem ismert számu fogyatékosok, kábitószerfogyasztók egy
része.
A hajléktalanokkal foglalkozók tapasztalata mutatja, hogy a
felsorolt és részben számszerüsített rizikó csoportokból kerülnek
ki rendre "az utcára" az effektiv hajléktalanok, akiknek a száma
- pusztán a kikerülés valószinüsithetô gyakoriságával kalkulálva
- esetleg elérheti a harminc ezer fôt is (3o/1o.ooo lakos).
Az elmúlt egy-másfél év tendenciái, eseményei
Általános a benyomás, hogy hazánkban, különösen a fôvárosban
e rövid idô alatt látványosan megnôtt a hajléktalanok száma.
Jelenleg ezt megbízható, sôt összehasonlítható adatok hijján
egzakt módon se megerôsíteni, se kétségbe vonni nem tudjuk.
Bizonyos, hogy a nagyobb nyilvánosság, az olykor attraktiv
demonstrációk és a rendôri represszió elmult évi csökkenése az
átlag polgár számára is láthatóbbá tette ezt az eleddig nagyrészt
rejtve maradt probléma-csoportot. Az is megfigyelhetô, hogy a
megnyíló hajléktalan-segítô intézmények hatására más jellegü
deprivált csoportok is "hajléktalanként" keresnek segítséget.
Minden valószínüség szerint közvetlenül növelte az effektív
hajléktalanok számát:
- a lakásszféra legalsóbb régióinak bedugulása, a szükséglakások
más célu (névjegyzékes) hasznosítása, az albérleti és rejtettebb
szivességi ott-tartózkodási díjak gyors emelkedése,
- a hatósági kilakoltatások számának növekedése, a megnôtt lakás-
terhek miatti önkéntes lakásfeladások, fiatalok és eltartásra
szoruló idôsek utcára kergetése, kiszorítása,
- számos munkásszálló megszüntetése, más célu hasznosítása,
- a kmk és a javító-nevelô büntetés megszüntetése 1989-ben, a
részleges amnesztia, a fel nem derített bünelkövetôk számának
gyors növekedése, valamint egyes csoportokban a kábitószer-
fogyasztás elterjedése,
- a regionális munkanélküliség felerôsödése több ponton is hat,
közvetlenül felerôsítette a bármilyen "lakás" lehetôség nélküli,
menekülésszerü településváltást.
A tágabb háttér folyamatok és a stabil "nagykibocsájtók"
(állami gondozás, börtönök, ideggyógyintézetek stb.), valamint a
stabilan szükös befogadó, segítô hálózatok (utógondozó, rehabili-
tációs intézmények, gondozó otthonok, pénzbeli támogatási formák)
taglalásába gyorsjelentésünkben belekezdeni sem érdemes. Megma-
radunk a lepergett egy-másfél év primér történéseinél.
A háttér felfestése itt is fontos lenne - hogyan politizá-
lódtak át ebben az idôszakban a magyar társadalom különbözô
szegmensei, hogyan jelentek meg ujabb és ujabb érdekszervezôdések
a porondon, hogyan rendült meg az addigi intézmények legitimitása
stb.stb. -, mert így kaphatnánk magyarázatot arra, hogy - a már
említett - un. fôvárosi átmeneti munkásszállókon történt lakbér-
emelésre reakcióként hogyan és miért alakulhatott meg 1989 leg-
elején egy szük professzionális lobbycsoport a hajléktalanok
érdekében, hogyan kaphatott nagy nyilvánosságot e kis csoporton
keresztül a hajléktalanság kérdése, miért nem tudtak ennek elle-
nére sem akár kezdeti döntések megszületni, miközben viszont
"melléktermékként" az érintettek magukra ismertek, és elkezdték
önálló csoportként meghatározni magukat.
Az uj kihívások befogadására alkalmatlan szociális és helyi
politikai apparátusok csak akkor kezdték el "tüzoltó" tevékenysé-
güket, amikor megrettentek a pályaudvarok polgárvédô drasztikus
bezárására válaszreakcióként ülôdemonstrációba kezdô hajléktalan-
tömegtôl. Eszközök hiányában olyan uj, civil társadalmi, kari-
tatív csoportok segítségét kellett elfogadni, amilyenek együtt-
müködését mindaddig visszautasították. Ezek a világi és egyházi
"laikusok" és nemrég kiképzett szociális munkások kezdték
müködtetni az elsô hajléktalan-bázisokat, menhelyeket. (A
fôvároson kívül ugyanígy peregtek le az események 1989 telén
Pécset, Debrecenben, Tatabányán, Miskolcon stb.)
A gazdagabb eszköztárral rendelkezô és az adott idôszakban
politikailag is sérülékenyebb központi kormányzat rugalmasabban
és felkészültebben reagált az uj kihívásra. Azon tul, hogy
"operatív válság-stábot" (Hajléktalan Mühelyt) hoztak létre,
anyagi eszközökkel kezdték támogatni a helyi civil segítô csopor-
tokat - pályázati rendszerben, az önkormányzatok kezében lévô
pénzelosztási csatornákat kikerülve. (Válaszreakcióként a
permanensen forráshiánnyal küzdô hagyományos helyi szociális
intézmények is jelentkeztek, felemás, nem egyszer eredeti
diszfunkcionális müködésüket "átmentô" megoldási kisérletekkel.)
Információk a Szociális és Egészségügyi Minisztérium
199o-es "átmeneti szállások" pályázatáról
Pályázók száma Pályázott összeg (m Ft)
Pályázó szervezet
Megyei tanács 47 164
Helyi tanács 37 81
Egyesület,alapítvány 29 16o
Egyház 12 29
Egyéb 9 25
Budapest 4o 216
Megyeszékhely 4o 13o
Egyéb város 28 61
Község 26 52
Együtt 134 459
(A kiírt összeg együttvéve 25 m Ft volt.)
A jelenlegi, 199o közepi helyzetrôl, nagyon tömören, az
állapítható meg, hogy miközben a hajléktalanságot bôvítetten
ujratermelô társadalmi jelenségek (alkoholizmus, drog-fogyasztás,
munkanélküliség, pauperizálódás, lakásínség stb.) dinamikus fel-
erôsödése és összekapcsolódása tapasztalható, aközben az ezeket
korrigáló "másodlagos" (elô- és utógondozó) intézmények még
egyáltalán nem épültek ki, vagy hagyományos pályákon, sokszor
diszfunkcionálisan müködnek tovább, s e kényszerü helyzetben ma
Magyarországon az effektiv hajléktalanság tömegesebb láthatóvá
válására adott elsô válaszreakcióként (jobb-rosszabb) hajléktalan
menhelyek kezdtek létrejönni, amelyek szükek és eszköztelenek e
problémalavina eltorlaszolásához.[12]
Jelenleg müködô bázisok Magyarországon
Település Férôhely(fô) Müködtetô
Ajka 1o családsegítô központ
Balassagyarmat 1o családsegítô központ
Debrecen 5o szoc.int. központ
Érd 15 családsegítô központ
Kaposvár 31 cssk, Otthon Alapítvány
Makó 17 családsegítô központ
Miskolc 36 szoc.int. központ
Nagykálló 4 Szeretet központ
Pécs 2o városi tanács
Sopron 4o családsegítô intézet
Szeged 2o Menedékhely Alapitvány
Székesfehérvár 2o városi tanács
Szolnok 1o városi tanács
Budapest 2o Menedék Alapítvány
Budapest 6 Ujpesti Családsegitô
Budapest 55 Menhely Alapítvány
Budapest 8o Fôvárosi Tanács
Budapest 4oo Hajl.Rehab.Otthona
Budapest 16 Fôv. Gyivi
[1] Kivéve a rendôri eljárásokra vonatkozó jogszabályt, mely a
személyi szabadságot korlátozó szolgálati intézkedések körében
elôírja, hogy saját maga védelme érdekében be kell kisérni "azt,
aki öngyilkosságot kisérel meg, vagy szándékozik elkövetni, az
ön- és közveszélyes elmebetegeket vagy magatehetetlen,
hajléktalan, bármely okból gyámoltalan személyt, az eltévedt,
vagy csavargó gyermeket, csavargó fiatalkorut..."
[2] A témakör kiváló kanadai kutatói is - hasonló értelmezéssel -
alkalmazzák e megkülönböztetést.Lásd: H. Peter Oberlander and
Arthur L. Fallick: Shelter or Homes? A Contribution to the Search
for Solutions to Homelessness in Canada. (A Progress Report),
1987.
[3] Building for the Homeless. The International Year of Shelter
for the Homeless (1987). United Nations.
McKinney Homeless Assistance Act of 1987.
Piliavin-Westerfelt-Elliott: Estimating Mental Illness among the Homeless: The Effects of Choice-Based Sampling. In.Social
Problems, 1989.dec.
[4] 478o/1932. M.E.sz. rendelet a szükséglakások jogviszonyainak
szabályozása tárgyában. Lásd errôl részletesebben:
Schuler Dezsô: A hajléktalanság kérdése a székesfôvárosban.
Statisztikai Közlemények, 1934.
Gyôri Péter: Szociális lakáspolitika Budapesten a
városegyesítéstôl a harmincas évekig (New-York - Budapest
konferencia, 1987.)
Gyôri Péter - Gábor László: Guberálás a lakáspiacon (Kézirat,
199o.)
[5] Lásd még: Gyôri Péter: Hajléktalanság Magyarországon.
Összefoglaló jelentés 199o. ENSz-HABITAT
[6] E menhely a Menhely Alapítvány Hajléktalanok Gondozási
Központja részeként müködik, melyrôl még röviden szólunk. Az
adatok a decemberi hajléktalan-demonstrációkat követô január
eleji hivatalos nyitáskori állapotot tükrözik.
Mikus Gyula: Hajléktalan ("csöves") mikroszféravizsgálódás a
fôvárosban. (Kézirat) A szerzô a hazai csöves-gondozók elismert
szaktekintélye, az elmult másfél évben a Kállai Éva utcai Gyivi-
ben dolgozott szaktanácsadóként, ennek során gyüjtötte adatait.
[7] Az adatok a Fôvárosi Tanács VB. által kezelt öt - kevert
funkcióju, csak részben hajléktalanokat szolgáló - un. átmeneti
szálló 1988-as nyilvántartásán alapulnak.
Lásd errôl: HELYZETJELENTÉS 1.,1989. (Hajléktalanokért Társadalmi
Bizottság)
[8] M.R.Burt - B.E.Cohen: Differences among Homeless Single Women,
Women with Children, and Single Men. Social Problems, 1989.
december. A kutatók a 1oo ezer fôsnél nagyobb egyesült
államokbeli városok hajléktalanjairól készítették
reprezentatívnak szánt empirikus szociológiai felmérésüket.
Kérdôívet töltöttek ki a menhelyeken lakókról és a népkonyhákon
étkezô, magukat hajléktalannak vallókról.
[9] Gyerekes, családos munkásszállók, átmeneti szállók hazánkban
egyáltalán nincsenek, a néhány szerencsétlen un. albérlôk háza
zsufolásig megtelt. A családos hajléktalanok egy része - más
választás hiányában - "önkényesen" foglalja el az üresen álló,
legrosszabb tanácsi szükséglakásokat, ahonnan gyakran ismét az
utcára kerülnek a szaporodó karhatalmi kiköltöztetések követ-
keztében. Lásd errôl a Beszélô "Létminimum alatt" rovatában
megjelent írásokat.
Lásd a Hajléktalanok Társadalmi Bizottsága 199o. márciusi
körlevelére adott válaszokat. HELYZETJELENTÉS 3-4.
(Elôkészületben.)
[10] Compendium of Human Settlements Statistics. United Nations,
New-York, 1985. (Pl. Finnország: 488 fô, Norvégia: 4o37 fô,
Pakisztán: 1o6.154 fô, India: 2.327.o15 fô.)
Lásd Burt-Cohen idézett tanulmányát.
[11] Lásd részletesebben: Gyôri Péter: A statisztika margóján.
In. HELYZETJELENTÉS 2. Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság, 1989.
Sebestyén Gyula - Sebestyén Ágnes: A lakáskérdés
világprobléma. ÉTK, 1987.
Ez a kategória lényegében megfelel a háboru elötti magyar
lakás-statisztika "rendes lakás" kategóriájának, a mai "lakás" kategóriának.
[12] A primér menhely-létesítés történelmileg és nemzetközileg
összehasonlítva a legelemibb válaszreakciónak tekinthetô. Egy
fontos irányzat az "olcsó lakás" probléma megoldási módjaira
helyezi a hangsulyt, egy másik irányzat a (deviáns) mentális
betegségeket gyógyító hálózatok bôvítésére. E kettô keverékeként
igen elterjedt a non-profit szállások, illetve a közösségi
forrásokból támogatott világi és egyházi segítô szervezetek
gondozó hálozatainak a rendszere.