Budapest Fôváros Önkormányzata
Szociálpolitikai, Foglalkoztatási és
Lakásügyi Bizottság elnöke
Elgondolások az önkormányzati (volt állami)
lakások fôvárosi elidegenítési folyamatának és feltételeinek
módosításáról a Lakástörvény megszületéséig tartó idôszakban
I.
Elôzmények
Az adott konstrukcióban egyre nyilvánvalóbban fenntarthatatlan és müködésképtelen állami bérlakásrendszer radikális megujítására tett minden kisérlet kudarcba fulladt az elmúlt évtizedek ismert politikai, döntési rendszerében. A döntésképtelenség elleplezésének és a feszítô társadalmi elégedetlenség csillapításának az egyre látványosabb eszközévé vált a bérlakások eladása: ilymódon mind az állam, mind a bérlôk kimenekülhettek a változatlanul diszfunkcionálisan müködô állami bérlakás-rendszerbôl. Ez a rövidtávon egyre népszerübbé váló kimenekülési lehetôség nem számolt a lakók hosszabb távon jelentkezô gondjaival, nem számolt az alaposan leromlott lakásállomány jövôbeni felujításának terheivel, a lakástalanok helyzetével, s nem kalkulálhatott az immár létezô önálló önkormányzatok egyre tudatosabbá váló valódi tulajdonosi, gazdasági érdekeivel.
Az elidegenítést lehetôvé tevô bátortalan lépéseket egyre fokozódó nyomással gyorsították fel a rendszer utólsó éveiben:
a hetvenes években lassan elinduló folyamat a nyolcvanas években felgyorsult, majd 1989-ben robbanás-szerüen megugrott, másfélszer annyi lakást jelöltek ki egy év alatt, mint elôtte összesen, 1990-ben ez még továbbfokozódott, fél év alatt annyi lakás lett kijelölve, ahány korábban együttvéve. Közben a vonatkozó jogszabályok is idôrôl-idôre változtak: részben megkönnyítve, kiszélesítve az eladás lehetôségét, részben viszont áttekinthetetlenné, esetenként ellentmondóvá téve a szabályozást.
A szervezeti, szervezési és érdekeltségi rendszer ellentmondásai miatt a tényleges eladások igencsak lemaradtak a kijelölések mögött.
(Az 1990.06.30-i adatok alapján) Kijelölés Tényleges eladás
1971 - 1982.10.30. között 2.277 2.277
1982.10.30. - 1988.12.31. 16.294 4.649
1989-ben 28.131 6.232
1990.06.30-ig 47.132 10.450
Összesen 93.834 23.608
Az elôzményekhez hozzátartozik még, hogy a volt tanácsi...
1989.december 27-én....
Következmények
A lakosság egy része
- félve az esetleges radikális lakbéremeléstôl,
- félve kvázi-tulajdonosi jogosultságai megnyirbálásától,
- félve az eladási feltételek megszigorodásától,
- kalkulálva az igen kedvezményes vásárlás és a piaci értékesítés közötti extra-haszonnal,
- kalkulálva a rövidtávu fenntartási költségek növekedésének kivédésével,
- kalkulálva a magántulajdon nyújtotta nagyobb biztonsággal,
- teljesen bizalmatlanul tekintve a fenntartás és felújítás szinvonalának valamilyen módon történô javulására
szinte pánikszerüen sürgeti az önkormányzati lakások jelenlegi feltételekkel történô eladását, ennek felgyorsítását.
Ugyanakkor az új önkormányzatok megalakulását megelôzô utólsó idôszakban a tanácsi testületek - miközben az IKV-k kötelességszerüen fogadták az egyre dinamikusabban érkezô vételi kérelmeket - egy része felgyorsította az eladásra kijelölést, más részük lelassította azt, tekintettel megbizatásának közelgô lejártára. Az új önkormányzati testületek egy része továbbfolytatja a nagy ütemü kijelöléseket, máshol leálltak, illetve próbálják kialakítani koncepciójukat. Ez önmagában is igen sulyos egyenetlenségeket eredményez a fôvárosban, komoly kerületek-közi feszülségek forrása lehet mind az eladások, mind a lakásgazdálkodás területén.
Emellett a jelenlegi folyamat fô veszélye, hogy
- visszafordíthatatlan kezelhetetlen feszültségek alakulnak ki a kerületek között,
- az indokoltnál is jelentôsebb érdekellentétek keletkeznek lakossági csoportok között,
- egy merôben új szabályozás sokkhatás-szerüen érne széles csoportokat,
- a müködôképes önkormányzati lakásszektor megteremtésének minden lehetôsége megszünik, még mielôtt ennek akárcsak koncepcionális lehetôségeivel az önkormányzatok számot vetnének,
- a régi rendszertôl örökölt jogszabályok, társadalmi feszültségek megfosztják az új önkormányzatokat legnagyobb vagyonuk egy jelentôs részétôl.
Megoldási elgondolások
A kialakult "öngyilkos" helyzetben nagyon nehéz "jó" megoldást találni, minden döntés különösen felelôs mérlegelést igényel, annak tudatában, hogy ebben az esetben nincs olyan variáns, amelyik egyes lakossági csoportok közvetlen érdekeit ne keresztezné. Ugyanakkor az önkormányzat komplex érdekeinek is az eddigieknél nagyobb hangsulyt kell kapnia - a többi társadalmi csoport és a perspektívikusabb érdekek védelme miatt.
A jogi és társadalmi lehetôségeket, azok elônyeit és hátrányait mérlegelve, szakértôkkel konzultálva alapvetôen két, egymással párhuzamos eljárás-sorozat látszik megvalósíthatónak:
1. az elidegenítés menetének szabályozása:
- az 1989.12.31-ig elidegenítésre már kijelölt ingatlanoknál az adás-vétel gyorsított lebonyolítása, lehetôleg az ingatlanon belüli vételi igények arányának nagysága sorrendjében,
- ahol a vételi igény 1989.12.31-ig beérkezett, de a kijelölés még nem történt meg, ott a kijelölést az új helyzetre és feltételekre figyelemmel, az önkormányzat érdekeit is szem elôtt tartva el kellene dönteni és errôl a kérvényezôket értesíteni,
- ahol 1990.január 1-ét követôen érkezett be a vételi igény és a kijelölés még nem történt meg, ott az elôkészítést célszerü az átmeneti idôszakban felfüggeszteni és a kérelmezôket errôl értesíteni,
- ahol 1990.január 1-ét követôen érkezett be a vételi igény és a kijelölés már megtörtént, ott célszerü a továbbfolytatást az új feltételeknek megfelelôen ujramérlegelni, adott esetben az eladástól visszalépni, vagy csak új feltételekkel fenntartani - ez nem vonatkozhat azokra az esetekre, ahol már a kijelölésen túl a szabályos eladási ajánlat is ki lett küldve.
Az említett lehetôségekrôl a kerületi önkormányzatok határozhatnak, igény esetén részben egyeztetett, koordinált formában.
2. a vételár meghatározásának ujraszabályozása:
ehhez jelenleg - a kerületi önkormányzatokkal egyeztetett - fôvárosi önkormányzati rendelet meghozatala szükséges.