«»
Gyôri Péter
1992. aug.
sociologist
Institute of Sociology of
Hungarian Academy of Sciences
Szervezetek a margón
Esettanulmány a hajléktalanok támogatásáról Magyarországon
Elôszó
«»
Ebben a tanulmányban két olyan szervezetet ismertetek egymással párhuzamosan, amelyek különösen sokat tettek az elmúlt években annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet Magyarországon egy új szociális krizis-csoportra, a hajléktalanokra és megprobálnak aktivan segíteni a földönfutókká vált személyeken és családokon. Ez a két szociális kezdeményezés: a«» Menhely Alapítvány «»és a «»Szegényeket Támogató Alap (Szeta) Kivert Anyák Otthona«». Ismer-tetésünk és elemzésünk során különbözô szereplôkkel és szintekkel fogunk találkozni: (1) társadalmi háttér/speciális új szociális jelenségek - (2) szociálpolitikai intézményrendszer - (3) alter-natív szervezetek müködése - (4) alternatív szociális szervezetek létrehozói, aktivistái - (5) érintett krizis-csoportbeliek. Ta-nulmányunkban ezeknek a szereplôknek az egymáshoz való viszonyá-ra, konfliktusaira koncentrálunk. Figyelmünk középpontjában mind-végig azoknak az embereknek a sorsa, motivációi állnak, akik ezeket a társadalmi intézményeket, szervezôdéseket létrehozzák, müködtetik, akiket ezek az intézmények szolgálnak, vagy szolgál-niuk kellene.
1. Társadalmi-gazdasági-politikai háttér
«»
A kelet-európai régióban, s ezen belül Magyarországon is egy tör-ténelmi forduló évtizedét éljük. Egy nagy részt államosított, többé-kevésbé diktatórikus gazdasági-politikai rendszerbôl meg-kezdôdött az átmenet egy piac gazdasági, demokratikusabb rendszer felé. Ezt az átalkulást egy széleskörü társadalmi-gazdasági-poli-tikai válság készítette elô, ennek a válságnak a jelei kisérik mind a mai napig.
A II. világháboru után kialakult, s mintegy 40 évig fennmaradt politikai rendszer lényege - megitélésem szerint - a totális ha-talom és a totális tömegtársadalom megteremtésének a kisérlete volt. Ez igen komoly akadályokat gördített az alternatív szociá-lis szervezôdések három alapvetô lételemének - nevezetesen a polgárok autonómiája, a civil társadalom megszervezôdése és a szolidaritás értékének - a létrejötte elé. «»(1.)«»
A politológiai müszóval totalitariánusnak jelzett rendszerben egymás ellenfeleként jelent meg az állami versus nem-állami, a kollektív versus egyéni, a centrum versus periféria, a nagy versus kicsi stb., az utóbbiak repressziojával párosulva. A kollektivizmus célja az értékek, normák, életformák fölülrôl szervezése. Nem a szükségletek határozzák meg a létrejövô intézmények szervezôdését, s ez a tulintézményesítettséghez vezet. Ráadásul, lényeges eleme e rendszernek a legkülönbözôbb civil, autonóm szervezôdési formák direkt megszüntetése, betil-tása, ezek, illetve az ezeket létrehozó szociális csoportok, s a különbözô életforma csoportok megbélyegzése.«»(2.)«»
A magát szocializmusnak ("létezô szocializmusnak") nevezô totális rendszer sok tekintetben mélységesen antiszociálisan müködött. A politikai rendszer egyik fontos, legitimációs ideológiai alap-tézise volt, hogy a "szocializmusban automatikusan megszünik a szegénység", ezért külön szociálpolitikára nincs szükség, sôt politikailag üldözték azokat, akik a reális valóság ismeretében felhívták a figyelmet arra, hogy "léteznek szegények a szocia-lizmust építô Magyarországon is". (Mindkét általunk tárgyalt alternatív kezdeményezés ebbôl a "tagadásból" nôtt ki, de errôl késôbb szólunk.)
Témánk szempontjából mindez a következô következményekkel járt.
(1) Egészen a 80-as évek közepéig nem alakult ki az alternatív szociális kezdeményezések hálózata, általában is csak alig-alig jöhettek létre bármilyen célu alternativ mozgalmak, szervezôdé-sek, jellemzô volt ezek direkt politikai (és egyéb eszközökkel történô) üldözése.
(2) Ezzel párhuzamosan az állami szociálpolitika is eltorzult formában müködött, nem egy elkülönült jóléti (szociociológusok, jogászok, tanárok). A ka-ritatív és a politikai elem összekeveredését erôsítette, hogy a SZETA "úttörô" feladatot is ellátott. Olyan társadalmi környezet-ben született, ahol ilyen alternatív szervezetek még szinte gyáltalán nem léteztek. (Tudnunk kell, hogy ekkor még nem volt Egyesülési Törvény sem a magyar jogrendszerben.)
A SZETA tevékenységének - pénz- és ruhaadományok gyüjtése, szoli-daritási akciók szervezése, a hozzá forduló szegények ügyeinek intézése, támogatása - alakulását is elsôsorban az elmúlt másfél évtized politikai változásai befolyásolták. Az indulást követô igen aktív két-három évet követôen - a lengyel Szolidaritás-mozgalom elbukása után - hosszu, csendesebb évek következtek, amikor a szervezet müködése fokozatosan beszükült, majd a totali-tariánus rendszer bukását (1990) megelôzô idôszakban immár új aktivistákkal megerôsödve újra megnôtt a szervezet aktivitása. Ennek az eredményeként jött létre a SZETA Kivert Anyák Otthona, melyrôl a továbbiakban szólunk.
A másik, általunk vizsgált szervezet, a «»Menhely Alapítvány«» létre-jötte több ponton lényegesen eltér a SZETA-étól. (Választásunk is részben ezért esett rá.) A Menhely Alapítvány az 1990-es un. po-litikai rendszerváltást közvetlenül megelôzôen szervezôdött, jo-gilag legális formában (alapítványként), létrejöttében a profesz-szionális értelmiségiek mellett fontos szerepük volt maguknak az érintetteknek (a hajléktalanoknak), szüken célorientált kezdeményezés, ugyanakkor egy merôben új és elementáris szociális kri-zis-jelenség, a hajléktalanság megjelenésének hatására szervezô-dött ez a kezdeményezés.
A szegénységhez hasonlóan a hajléktalanságról sem szabadott be-szélni, írni az elmúlt 40 év alatt. A szegények tömege azonban viszonylagos idôbeli állandóságot mutat - a hazai kutatók szerint kb. a népesség 15 %-át teszik ki, vagyis számuk kb. 1,5 millió fô, ez csak a legutóbbi idôben nôtt meg a szakértôi becslések szerint 2-2,5 millió fôre -, összetételük mutatott lényeges vál-tozásokat. A hajléktalanság - illetve az effektív munkanélküli-ség, melyrôl még szólunk - ezen belül egy lényegében merôben új jelenség. Hajléktalan személyek korábban is voltak, azonban tö-meges krizis-jelenséggé csak az elmúlt években vált ez a margi-nalizált állapot.(Számuk ma kb. 30 ezer fô.)«» (4.)«»
Az effektív hajléktalan állapotot, amikor valaki az utcán, pá-lyaudvarokon alszik, legfeljebb egy hajléktalanok számára fenn-tartott menhelyen tudja meghúzni magát, igen gyakran a látens hajléktalanság állapota elôzi meg, amikor állami gondozásban, börtönben, elmegyógyintézetben, munásszállón - tehát un. intéz-ményi otthonokban - tartózkodik valaki, vagy albérlô, az ismerô-seinél lakik bizonytalan, rövidebb ideig.
A 80-as évek második felében elôször e látens hajléktalan hely-zetek fokozatos fölszámolása, illetve a nagy zárt intézményekbôl kikerülôk (állami gondozás, börtön) ellátatlansága következtében kezdett nagyobb méretekben megjelenni a hajléktalanság. Ekkor ez jellemzôen az egyedülálló férfiakra "korlátozódott". Az állami szociálpolitika intézményei egyáltalán semmilyen eszközzel nem rendelkeztek erre a krizis-helyzetre vonatkozóan, nem tudtak rea-gálni erre az uj kihivásra, sôt nem is vettek ekkor még tudomást errôl - az emlitett ideológiai okok miatt. Ebben az esetben is - a SZETA-hoz hasonlóan - elôször egy nagyon szük professzionális csoport szervezôdött (a Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság), elsôsorban annak érdekében, hogy a nyilvánosság elé vigye a prob-lémát, folyamatosan jelentéseket tegyen közzé annak létezésérôl, alakulásáról.
1989 végén azonban fordulat következett be a hajléktalanság keze-lésében. Ehhez tudnunk kell, hogy a 80-as évtized utolsó éveiben - már a kibontakozó gazdasági-társadalmi válság következtében, a régi rendszer bukásához, az uj, demokratikusabb politikai beren-dezkedés megszületéséhez közeledve - egyrészt egyre több alter-natív kezdeményezés született a civil társadalomban (környezet-védelmi mozgalmak, betegcsoportokat segitô egyesületek, érdekvédelmi cso A menhely mellett - éppen a hajléktalanság hirtelen tömegessé válása miatt - az Alapítvány megnyitotta a Hajléktalanokat Segitô Irodát, ahol minden hozzájuk forduló hajléktalan szociális ügyeit intézik, pénzbeli és egyéb támo-gatását végzik napi cca. 100 fôs ügyfélforgalommal. Létrehozták a Hajléktalanok Gondozási Központját, ahol személyes segítséget kaak azok, akik intenziv szociális munkás segitséggel margi-nalizált helyzetükbôl kivezethetôk. Utcai szociális munkás cso-portot szerveztek, hogy azokat is megtalálják a támogatásokkal, akik nem keresik föl az Alapítványt. Ma már továbbképzést is tartanak azoknak az új szervezeteknek az aktivistái, szociális munkásai számára, amelyek szintén hajléktalanokkal kezdtek el foglalkozni.
Mindez azt jelentette, hogy a kezdeti kis aktivista csapat meg-nôtt (ma kb. 35 fô) és a különbözô tevékenységek mentén kisebb alcsapatokra tagolódott. Minden ilyen egységnek van egy vezetôje, s az egészet is egy vezetô fogja össze, koordinálja. Ö az alapít-ványban dolgozók munkáltatója, az ô munkáltatója pedig az Alapít-vány kuratóriuma, amely az alapitó szervezetek képviselôibôl áll. Mindez egy tipikus hierarchikus szervezet képét mutatja, a való-ságos müködés azonban ettôl eltér.
Az egyik legfontosabb eltérés, hogy maga az Alapitvány lényegében szervezetileg teljesen független, semmilyen állami, vagy más nagy rendszernek nincsen alárendelve. Ez igen nagy játékteret jelent a mindennapi müködésben, lényegében a többi szervezetnél gyorsabb alkalmazkodóképességet, reakciókészséget az uj és uj kihivásokra. (Ezeknek nincs szervezeti "csak" finanszírozási korlátja.) Ezt tükrözi a gyors tevékenységbeli differenciálódás is. Másik elté-rés, hogy a létrejött belsô szervezeti egységek is viszonylag függetlenek, ujratermelik az egész szervezet rugalmas müködését.
A differenciálódás nem járt együtt az egyes tevékenységi körök éles elkülönülésével, így nem alakultak ki az aktivisták, a dol-gozók között éles hierarchikus viszonyok, idônként mindenki elvégzi azt a munkát is, amit egyébként más szokott. Belsô és külsô képzési rendszer segítségével folyamatosan történik a belépôk ki-képzése, professzionalizálása, mindig vannak fôállásuak, félállá-suak, tiszteletdijasok és önzetlen aktivisták is.
A látszólag szervezetlenebb, nehezebben áttekinthetô belsô mükö-dési rend adekvát formának tünik az igen szokatlan szociális problémák rugalmas megválaszolása szempontjából. Ezzel együtt megfigyelhetô, hogy mind a szervezet, mind a stáb lényegében még folyamatosan tanulja, keresi azt a módot, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban, de egyben leghumánusabban is segíteni a hajlék-talan személyeknek.
A«» SZETA Kivert Anyák Otthona«» megalapítását közvetlenül nem elôzte meg hasonló mozgalmi akció. Itt egy már létezô alternatív szer-vezet próbált meg válaszolni egy speciális szociális krízis-prob-lémára. Ilymódon a Kivert Anyák Otthona, bár önálló életet élô, önálló kezdeményezés, háttérként mégis mindig ott van a SZETA-szervezet, amely fennmaradását, müködését biztosítja. A Kivert Anyák Otthonában - mely egy megvásárolt nagyobb családi ház - egyszerre kb. egy tucat töredék család (anya gyerekeivel) élhet hosszabb-rövidebb ideig. Ezek a nôk vagy egy-egy nagyobb családi veszekedést követôen menekülnek az utcára, vagy már el is akarnak válni férjüktôl, s veszélyes lenne számukra otthon maradni, vagy ugy szültek gyereket, hogy nincs lakásuk, többen közülük hozzá-tartozó nélküli volt állami gondozottak. E krízis-szituációban keresik fel a SZETA segítô irodáját, s az ottani szociális mun-kásokon keresztül juthatnak szálláshoz az Otthonban. Mivel ilyen Otthon egész Budapesten több nem müködik, ezért gyakran más szer-vezetek keresik meg a SZETA-t, hogy segítsenek elhelyezni az ilyen helyzetbe került hozzájuk forduló anyákat.
Az ideiglenes szállás biztosításán túl a Kivert Anyák Otthona el-lát reszocializálási funkciókat is: az anyák - jellemzôen egymás-tól - eltanulják a kisgyerekek gondozásának rutinjait, a gyerek-nevelés készségeit, a SZETA aktivistái megpróbálják rendezn«» Menhely Alapítvány «»- mely egy konkrét, uj menhely fenntartójaként jött létre - alapmüködését pénzügyileg a Fôvárosi Önkormányzat éves támogatása biztosítja. Ugyan ezt is évrôl-évre el kell nyerni, de müködése egyelôre pótolhatatlan a város számá-ra, ha nem adnának forrásokat, ujabb válságos helyzetek keletkez-nének, politikai feszültségekkel. Az alapításkor explicit formá-ban is felmerült igen lényeges dilemmaként, hogy miért nem a vá-ros müködteti közvetlenül az uj menhelyet, miért jöjjön/jöhessen létre egy olyan szervezet, melyet végülis nem tud annyira kont-rollálni.
E dilemmát viszonylag egyszerü tényezôk döntötték el: (1) a város (és intézményei) oly mértékben nem voltak felkészülve az uj kihi-vásokra, hogy nem állt rendelkezésükre szociális munkás, aki részt vehetett volna a hajléktalanok gondozásában, (2) laikus segítôk, aktivisták tipikusan alternatív szervezetekhez csatlak-oznak, a hivatalokkal kölcsönösen nincs kapcsolatuk, (3) a prob-léma kezeléséhez, az intézmény irányításához sem voltak meg az eszközei a városnak, (4) egy ilyen speciális intézmény belsô mü-ködtetése,pénzbeli támogatási rendszere, szociális gondozói eljá-rásai merôben eltérnek az állami, önkormányzati intézmények szabályzatokban regulázott eljárásaitól, normáitól, igy nem fért bele a szabályozott állami/városi szociálpolitikai intézmény-rendszerbe. E tények miatt kellett "megalkudnia" a városnak, hogy a nagy presszió (demonstráció) hatására még akkor is támogassa egy ilyen szervezet létrejöttét, ha azt direkt kontrollálni nem tudja.
Mindez azonban azzal járt, hogy a Menhely Alapítvány és a Fôváro-si Önkormányzat kölcsönösen egymásra szorul, a finanszírozás so-rán egymást "sakkban tartja". Mint említettük, az elmult évek fontos fejleménye, hogy uj finanszirozási források is megjelen-tek. A Menhely Alapítvány is megprobál a "multifinanszírozás" felé elmozdulni, minél több forrásból, pályázatból pénzhez jutni, hogy ezzel a diverzifikálódással növelje függetlenségét. Alapít-ványokat finanszirozó alapokból, a Népjóléti Minisztérium pályá-zataiból jut még forrásokhoz. Ez végül is igen nagy mértékü bi-zonytalanságot jelent, különösen ha a tevékenységek tervezhetô-ségét, kalkulálhatóságát tekintjük. Másdik probléma, hogy az új források általában nem az alapmüködés fenntartására irányulnak, azok elnyeréséhez mindig uj és uj, nehezen teljesíthetô feladato-kat kell vállalni. (Például szociális munkások speciális oktatá-sa, utcai szociális gondozó hálózat kiépítése, nappali melegedô nyitása). Lényegében az mondhatú ma már, hogy a források radikális beszükülése esetén az Alapítvány ugyan nem szünne meg, de függetlensége igen, s a városi bürokrácia önmagába beépítené, a források diverzifikálása viszont az eddiginél is nagyobb függet-lenséget, játékteret biztosítana.
A«» SZETA«» eredendôen nem-hivatalos , nem-állami finanszírozásra épül (emlékezzünk létrejötte körülményeire). Ez igen jelentôs mértékben korlátozta a rendelkezésére álló forrásokat. Segítô irodát, tiszteletdijasokat is csak azóta tud fenntartani, hogy un. nem-állami pénzalapok létrejöttek a banki, vállalkozói szektorban, illetve néhány külföldi forrás is megjelent. Az ezekre épülô finanszírozás lényegében a teljes függetlenséget jelenti számára, mivel ezek a magánalapok konkrét elvárásokkal csak a legritkább esetben léek fel. Olyan problémák azonban ebben a formában is jelentkeznek, hogy például a SZETA-nak az a tevékenysége, mellyel az un. önkényes lakásfoglalókat védelmezi/-támogatja visszariaszt jelentôs magánalap-kezelôket az ilyen non-konform tevékenységet végzôk támogatásától. (De ha a TBC-s gyerekek segítésének keresztelik el ugyanezt a tevékenységet, akkor támogatásról is inkább lehet szó...)
A források és függetlenség kapcsán még szólnunk kell egy merôben új folyamatról. Mint a bevezetô áttekintésben említettük, a 80-as évek közepéig alig-alig tudtak létrejönni szociális célu alterna-tív kezdeményezések, szervezetek. Amióta azonban a politikai-gazdasági-jogszabályi változások némileg könnyebbé tették e szervezôdések