Győri Péter: Bérlakástörvény végszavazás elött
Másfél év szorványos, összesen egy munkanapot sem kitöltô plenáris vitáját követôen pénteken várhatóan megszavazza az Országgyülés az uj un. bérlakástörvényt. Amit a hazai bérlakás ügyben eddig még nem tett tönkre a bérlakásépités történelmi mélypontra süllyesztése és a rég elavult szabályozás, azt elvégzi majd e törvény. A kormányzati apparátus valóban "végsô" döntéshozatalra készül.
Az 1991. elején, a pillanatnyi érzelmi-politikai alku eredményeként született un. fôvárosi törvény még ugy fogalmaz, hogy Budapesten a Fôvárosi Önkormányzat szabályozza "a lakáshoz jutás feltételeit". Ez legalább az önkormányzati bérlakásokra vonatkozóan annak szabályozását jelentené, hogy kivel, milyen feltételekkel lehet bérleti szerzôdést kötni üres lakás "kiutalásakor", vagy ha meghal, elköltözik a régi bérlô, ha valaki elcseréli lakásbérleti jogát, eltartási szerzôdést köt stb. Ugyanaz a parlament e rendelkezésérôl ma már tudomást sem vesz. A fôvárosi kerületek eddig is merôben eltérô gyakorlatot folytattak az elsô lakáshoz jutók pénzbeli támogatásakor, a bérlakások pályáztatásakor, vagy éppen a lakások eladása során. Ezek, a városlakók számára alig áttekinthetô és indokolható különbségek radikálisan megnônek a közeljövôben - növelve ezzel is a polgárok kiszolgáltatottságát. Itt nem egyszerüen a - sokat emlegetett - lakbérek differenciálódásáról van szó, hanem arról, hogy lehetôvé válik a lakbérek átlagosan többszörösére emelése az egyik kerületben, mig a szomszédban nem változtatják a béreket, a legkülönbözôbb növelô és csökkentô tényezôket alkalmazhatják kerületenként, a bérlôk alapvetô jogai és kötelezettségei térben és idôben követhetetlenül változhatnak. Ez az immár száz éves fôvárosi bérlakáspolitika végével egyenértékü. A kerületi önkormányzati lakástulajdonlás, a kerületi önálló költségvetések is alapjában renditették meg a fôvárosi szabályozás lehetôségét, most a teljes szabályozási decentralizálódás (dezorganizálódás?) következik.
A jogszabályalkotó és egyben tulajdonos önkormányzatok versus bérlôk viszonyának felszabaditása, eddigi bérlôi jogok megszüntetése uj jogokat, garanciális biztositékokat kivánt volna. Mind a bérlôk információkkal való ellátása, fenntartásba való beleszólási lehetôsége, mind a "fair" lakbérek szabályozása, a lakbéremelés, a felmondás igen részletes meghatározása messze nem ismeretlen eljárások a piacgazdaságokban, a polgári társadalmakban sem. Éppen ezeken a területeken szorult volna a leginkább reformra a korábbi lakáskódex.
Ehelyett maradnak a még kiszolgáltottabb bérlôk, további furcsa kvázi-tulajdonosi részjogokkal és megkapják a büvös "vételi jogot". E vételi jog arra mindenképpen alkalmas, hogy a kárpótlási jegyek ne menjenek veszendôbe, a kárpótlási célok a nagyvárosokban ne fulladjanak teljes botrányba. Az önkormányzatok - különösen ahol szociális szempontból megtartanának bérlakásállományt - lehetetlen helyzetbe kerülnek ugyan, de a vevôk sem tudhatják, hogy hol-lakástól függôen miért merôben eltérô szabályok, összegek alapján vehetik meg bérleményüket. Akik már megvették jobb lakásukat, s esetleg üzletnek is ki tudnak adni helyiségeket, azok szerencsések. A vételi jog kiterjesztése a nem-lakás bérleményekre azt jelenti, hogy az uj társasházaknak még reményük sem lehet, hogy majd a bérleti dijból felujitsanak, az önkormányzatok pedig tényleges helyi adólehetôségek hiján olyan folyamatos bevételtôl esnek el, mely lakásügyi és egyéb költségvetésük megroppanásához vezethet.
Majdnem minden lényeges bérlakásügyi kérdésrôl önkormányzati rendeletet kell alkotni a kerettörvény elôirásai szerint. Amit tizenöt év alatt, majd az uj rendszer három éve alatt nem tudtak eldönteni, a parlament sem tudott megválaszolni az elmult 18 hónapban, arra az önkormányzatok összesen 18O napot kapnak. Lehet, hogy a kiforrott, elviselhetô döntésekhez ez kényszerüen rövid idô lesz.
Gyôri Péter
Fôvárosi Közgyülés
Szociálpolitikai és Lakásügyi
Bizottság elnöke