RÁSZORULTSÁGI ALAPON?
A fővárosi közüzemi kompenzáció eddigi tanulságai
Február 2-án döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy a megemelt összegű távfűtési és víz-csatorna számlák ki-egyenlítése során havonként mintegy 4oo-4oo forintos kompenzációval csökkenti a legrászorultabbak megnövekedett terheit. Távfűtésnél az egy főre jutó havi nettó jövedelmet vettük alapul, akiknél ez nem haladja meg a 12.OOO Ft-ot, kompenzációban részesülhetnek. A víz-csatorna kompenzáció esetén még egyszerűbb eljárást kellett választani, a különböző rendszeres (nem eseti) önkormányzati segélyben, támogatásban részesülőket tekintettük bizonyítottan rászorultaknak. A maximális statisztikai becslések szerint az érintett csoportok cca. 6o, illetve 7o ezer háztartást jelentenek a fővárosban.
A kompenzációra való bejelentkezésre a február 2o - március 2o. közötti időszakot jelöltük meg, hogy legyen elég idő a felkészülésre is, a bejelentkezésre is és a kompenzációt tartalmazó számlák is elkészülhessenek. Az érintettek az elektronikus és az írott sajtón keresztül, részben fizetett hirdetések útján, a kerületek többségében a helyi újságból, néhány kerületben személyes levél segítségével tájékozódhattak a lehetőségekről - ezt anyagilag a Fővárosi Önkormányzat fedezte, az önkormányzat ügyeletet tartott fenn, összehangolta a kerületek-számlakiállítók munkáját.)
A rászorultság "igazolására" - a munka-, költségkímélés és a polgárok megkímélése okán is - egy rendkívül leegyszerűsített eljárást alakítottunk ki: külön igazolás és kontroll nélkül egyszerűen büntetőjogi felelősség terhe mellett nyilatkozni kellett arról, hogy ki-ki rendelkezik-e a jogosultság említett feltételeivel,valamint - a számlaösszegből való automatikus levonás érdekében - közölni kellett a számlaazonosítót és hozzájárulni a név és lakcím ilyen célú összekapcsolásához.
Mindezek ismeretében érdemes arról elgondolkodni, hogy vajon milyen okokra vezethető vissza, hogy a feltételezett jogosultaknak csak mintegy harmada/fele jelentkezett a támogatásért (lásd a mellékelt táblázatot). Sokakhoz feltehetően mégsem jutott el a megfelelő információ, többek között az, hogy legalább egy nyilatkozat erejéig be kell menni az ügyfélszolgálati irodába, nem készpénzt hoz ki a postás. Biztos voltak, akik nem tudták, hogy mi lehet a különbség egy jövedelemnyilatkozat és egy bonyolult, igazolásokkal fel-szerelt jövedelemigazolás között. Mások talán kevésnek ítélték tíz hónapra a 4ooo Ft-os kompenzációt, vagy visszariadtak attól, hogy "valami segélyért" folyamodjanak. Az adatokból megállapítható, hogy ott nagyon alacsony az igénybevétel, ahol csak egy támogatás érinti a lakosságot, s ott magasabb az átlagosnál, ahol az önkormányzatok - a főváros ösztönzésére, finanszírozásával - személyesen postán megkeresték az érintetteket.
Más oldalról azt is megállapíthatjuk, hogy igen jelentős számú, mintegy 4o ezer polgár megértette és igényelte a kompenzációt a rendelkezésre álló egy hónap alatt, a hasonló külföldi példáknál ez az igénybevétel valamivel jobb, a ma működő hazai szociális segély-rendszerekkel összehasonlítva pedig ez a hozzájutási arány kiemelkedően magas.
A 7o-es évek szociológiai vizsgálatai szerint az arra rászorulók 3, azaz három százaléka részesült igen bonyolult eljárások útján un. rendkívüli segélyben. Az ilyen gyakorlat ma már nem folytatható, nem is akarjuk folytatni. Azokat az eszközöket kell keresnünk, melyek összhangban vannak a jogállamiság alapkövetelményeivel, s viszonylag mérsékelt bürokratikus és emberi költségekkel kezelnek egy-egy szociális problémát. Az adható/megvonható segélyek nem ilyenek, drágák, megalázóak és hatékonytalanok. Nem igaz, hogy az önkormányzati apparátusok a rászorultságot mérni tudják, lakosságközeliségük okán legfeljebb jól meghatározott szabályok és célcsoportok esetén lebonyolítani képesek egy eljárást, vagy egyes családokon tudnak segíteni intézményeiken keresztül. De ez is szakembereket és sok pénzt kíván.
A rászorultak és a nem rászorultak közötti határ a valóságban rendszerint elmosódik, sőt manapság éppen ezen a határon vannak a legtöbben, ezért az un. nagy ellátások esetén, ahol jelentősebb támogatáshoz lehet jutni, akár több éven keresztül is (pl. szociális lakás, gyógyítás, gyerektámogatások stb.), éles jövedelemhatárokkal mérni az un. rászorultságot nem lehet, a méricskélés/mérlegelés körébe utalni a többséget pedig jól megoldhatatlan. Ehhez differenciáltabb, ezzel együtt célzott, s egyben garantált (a jogosultságot egyértelműen meghatározó) eljárásokra, szabályozásra van szükség. A tarifa-kompenzáció esetén is a cél és a célcsoport (a "rászorultság") pontos meghatározásával egyenrangú szempont volt a minél egyszerűbb, költség-kímélő lebonyolíthatóság, a megalázó eljárások lehető kikapcsolása, a támogatás adott célra fordításának biztosítása.
A főváros mostani tarifa-kompenzációjának első üteme azt is megmutatja, hogy egy-egy ilyen döntés során még a mostaninál is körültekintőbben kell figyelembe venni a polgárok kialakult magatartásmintáit, a "célcsoport" elérhetőségét, megközelíthetőségét, a meglévő intézményrendszerek rendkívül fontos belső technikai és eljárási kapacitáskorlátait. Enélkül egy-egy reform, vagy éppen a "rászorultak megsegítése" esetleg csak olyan korlátozottan valósul meg, hogy nem marad más belőle, mint egy vasárnapi politikai ígéret, kiüresedő szlogen.
Győri Péter
Fővárosi Közgyűlés
Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság
Elnöke