TERVEZET !

Tárgy: szociálpolitikai szakmai program koncepciója

Tisztelt Közgyűlés !

Budapest Főváros Önkormányzata az Alkotmányon és az alkotmányosságon alapuló, törvényekben és egyéb jogszabályokban rögzített kötelező és önként vállalt  feladatai megvalósításával gondoskodik Budapest Főváros lakosságának szociális ellátásáról, illetve vesz részt a fővárosban működő önkormányzatok szociális ellátást biztosító tevékenységének koordinálásában. A  gazdasági-társadalmi változások, a szociális ellátásokra vonatkozó jogi feltételek, a Főváros lakossága társadalmi szerkezetének változásai és ezeknek a két szintű önkormányzás kereteiben  biztosított szerteágazó szociális ellátásokra gyakorolt, nem minden esetben kedvező hatásai miatt szükségessé vált  a Budapest Főváros Önkormányzata - és vele együtt a Fővárosban szociális ellátásokat nyújtó szervek és szervezetek - szociálpolitikai gyakorlatának áttekintése azért, hogy a Fővárosi Önkormányzat kialakíthassa a lakosság érdekeinek leginkább megfelelő, jogilag megalapozott, korszerű és szakszerű, az arányos teherviselés és a szolidaritás elvén álló, finanszírozható szociálpolitikai gyakorlatát, hogy eszerint megújíthassa az eddig folytatott tevékenységét, valamint hogy e célból ajánlásokat tegyen mind a jogalkotás, mind pedig az ellátást biztosító más szervezetek számára.

Jelen előterjesztés arra irányul, hogy Budapest Főváros Közgyűlése kialakíthassa egységes és a lehető legszélesebb egyetértéssel találkozó elveit a követendő fővárosi szociális politikáról. Az ehhez szükséges, kellő mélységű  helyzetértékelés és tervezés Budapest Főváros Önkormányzata és Főpolgármesteri Hivatala kezdeményezésére 1996-ban  megkezdődött. Ehhez kapcsolódóan elkészültek - illetve kutatóhelyek, intézetek révén ismertté váltak - a szükséges elemző és feltáró dokumentumok^[1]: a szakosított és alapellátások áttekintő kimutatásai 1990 - 1996 között, a  lakosság szociális és egészségi állapotáról szóló információk, a segélyezés, az intézményi ellátás adatai, stb. A munkálatok első fázisaként 1996. december 16.-17.-én, az Új Városházán konferencia került megrendezésre, a főváros szociálpolitikájában érintett szakértők és politikusok széles körének bevonásával. A konferencián képviseltették magukat a fővárosi és kerületi önkormányzatok választott képviselői és hivatali tisztviselői, a szociálpolitikai ellátó intézmények vezetői és munkatársai, érdekképviseleti és szolgáltatást nyújtó civil szervezetek képviselői, szociálpolitikával foglalkozó kutatók és szakértők.

A konferencia plenáris ülésein és a szekciókban elhangzottak, valamint a résztvevők által írásban benyújtott vélemények alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyek alapján elkészíthető a szociális szakma programjának koncepciója. Egy olyan koncepció, amely átfogó keretét adja a szociális ellátásokról való gondolkodásnak, amely áttekinti a feladatokat, számba veszi az ellátásokat biztosító szervezeti - technikai - szakmai - anyagi feltételeket, módszereket; tehát el tud jutni a  szociális szakma előtt álló középtávú teendőkig, elsősorban szakmai és nem pedig várospolitikai integráló igénnyel.

Jelen előterjesztés tehát eljárások, módszerek, elvi és gyakorlati útmutatások szerkesztett rendszere. Nem operatív terv, megvalósítható és minden részében kimunkált program, hanem szakmai keret, amely követendő és vállalható értékeket mutat fel, prioritásokat jelöl meg, illetve számol azzal, hogy Budapesten egyetlen ellátást biztosító szervezet sem képes a partnerekkel való szorosabb együttműködés nélkül megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek.

Ezért az előterjesztésben bemutatott szakmai irányok gerince az úgynevezett „ágazatközi együttműködési rendszer”. Ennek lényege, hogy mivel a szociálpolitika reagáló képessége a várospolitika más területeinek változásaira (lakásügy, város-rehabilitáció, közműfejlesztés és díjak, közlekedés, zöldfelület gazdálkodás, stb.) igen kicsi, ezért elengedhetetlen, hogy az egyes  szakterületek még a döntés-előkészítés szakaszában egymással kommunikálva átgondolják: az adott programnak milyen helyi társadalompolitikai következménye lehet és ez majd miként jelentkezik a szociálpolitika számára, mint megoldandó probléma. Mivel ez a mechanizmus egyrészt káros, másrészt aránytalan terheket ró a szociálpolitikára, kívánatos, hogy az ágazatközi kapcsolatok és együttműködés mind tartalmában, mind mechanizmusaiban alapjaiban újuljon meg.

A most bemutatásra kerülő koncepcióba már csak azok az elfogadott ajánlások kaptak helyet, amelyeket a szociálpolitikai konferencia - a széles szakmai közvélemény, az ellátók, a civil szervezetek, stb.  - nagy többséggel, vagy épp konszenzuálisan támogatni tudott. Ezért az előterjesztés fejezetei a program-koncepció azon részeire helyezik a hangsúlyt, amelyek a konferencián egyetértéssel találkoztak.

Az előterjesztés szerkezete

Az előterjesztés első fejezete a program koncepcionális keretét mutatja be. Ezen belül az általános elvek keretében kimondja, hogy mindennemű koncepció a demokratikus jogállami keretek közé illeszkedik. Az első fejezet továbbá alapértékeket fogalmaz meg, tárgyalja a szociális szakigazgatás egyes kérdéseit és leírja a szociálpolitika főbb célcsoportjait.

Az 1.1.5. - 1.6. alfejezetekben  az ellátások forrásai, illetve a finanszírozás alternatívái kerülnek bemutatásra, valamint az ellátások megszervezésének a  szektorsemleges verseny kialakításának egyes lehetőségei - külön kitérve a közszolgáltatási keretekre és más, nem önkormányzati ellátók bevonására a szociális ellátások biztosításába.

A 2. fejezet kitér az intézmény- és az ellátás- fejlesztési elgondolásokra, az ellátási sztenderdekre és a minőségi normákra; azokra a leírási lehetőségekre, amelyek révén a szociális ellátásokat minősíthetővé lehet tenni, mind a szakmai  tartalmakat illetően, mind pedig - akár fogyasztóvédelmi jelleggel - az ellátottak számára. A fejezet külön kitér a szerződéses keretekre annyiban, amennyiben a jóléti szolgáltatások a célcsoportok, az ellátottak számára nagyobb fokú biztonságot és kiszámíthatóságot tudnak ezzel az eszközzel nyújtani. Ehhez kapcsolódóan a cselekvési program - az előterjesztés II. része - jogalkotási kezdeményezést is javasol.

A 3. fejezetben a szegénység enyhítésének lehetőségeiről: a szegénység szakmai leírásáról és megközelítéseiről, a segélyezésről, a kivezető utakról, az egyes konkrét célcsoportokról olvashatunk. Egyebek között a munkahelyteremtés, a fiatalokkal, gyermekekkel végzett szociális munka lehetőségeit tárgyalja a fejezet.

A 4. fejezetben az előrelépés stratégiai irányai ajánlások formájában lettek bemutatva, amely a II. részben megfogalmazott középtávú cselekvési tervet alapozza meg.

Az előterjesztés II. része a Fővárosi Önkormányzat által kialakítható középtávú cselekvési tervet mutatja be, amely már tartalmazza a szakmai programalkotás egyes  elemeit és lépéseit is. A Cselekvési Terv szakmai lépések operacionalizált terve, amely elsősorban azokat az önkormányzati - ezen belül testületi és hivatali -  feladatokat tárja fel, aminek révén a fővárosi szociálpolitika a várospolitika integrált részévé válhat.  A terv olyan elengedhetetlenül szükséges teendőket sorol fel, amelynek segítségével az I. részben meghatározott elvek, iránymutatások megvalósíthatóak.

A Cselekvési terv tartalmaz szabályzási, teljesítmény-mérési, szervezési, finanszírozási,  fejlesztési és beruházási, minőségfejlesztési, illetve szakigazgatási  jellegű feladatokat.

A döntéshozók tájékozódását az előterjesztés mellékleteként csatolt adatok és tanulmány-részletek segítik, amelyek önmagukban is egy-egy nagyobb lélegzetű kutatás, vagy vizsgálat részeit képezték az előkészítő munka során.

I.

1. A szociálpolitikai stratégia koncepcionális kerete

1. Általános politikai elvek

1. Budapest - a budapesti polgároké

Mindaz a szépség és kulturális tőke, mindaz a jólét és otthonosság, amit Budapest nyújt és jelent - az elsősorban a budapesti polgároké. Ugyanakkor mindaz a gond és probléma, olykor mindaz a szégyen, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Budapesttől, mint a város értékei és kincsei - az is a budapesti polgároké. A szociális problémákkal való szembenézésről  szóló beszéd, terv és program mindenek előtt annak a polgárnak szól, akinek ez a város otthont ad: aki szereti otthonát; de aki ugyanakkor vállalja annak problémáit is.

1. Budapest - egy demokratikus jogállam fővárosa

Budapest polgárai nemcsak a város iránti érzelmeikben osztoznak a város nyújtotta előnyökben és gondokban, hanem a demokratikus hatalomgyakorlás elvei és szabályai alapján tevőlegesen is részt vesznek a város ügyeinek, így szociálpolitikájának alakításában.

Bármilyen szociálpolitikai tervnek figyelembe kell vennie az önkormányzatok legitim, alkotmányosan szabályozott hatáskörét, a hatáskörükre vonatkozó kötelezettségeiket és felelősségeiket, az őket megválasztó polgárok irányába tett politikai vállalásaikat. De az önkormányzatok a közcélú és közérdekű közösségeken és magánszervezeteken keresztül is részt vállalnak a város gondjainak, szociális feladatainak megoldásában. E szervezetek jelenléte és szerepe kiiktathatatlan úgy a különféle érdekek megjelenítésében és képviseletében, a közhatalom befolyásolásában és ellenőrzésében, mint az ellátási és szolgáltatási feladatokból való részvállalásban.

1. Verseny és konfliktus - együttműködés és a közjónak alárendelt közös fellépés

A hatásköri megosztásból, a hatalmi ágak megosztottságából szükségszerűen és elkerülhetetlenül származnak konfliktusos helyzetek. Olykor érdekellentét feszül a kliensek, a szolgáltató intézmények, a finanszírozó és a szabályozó közhatalom között. A szociális ellátás pluralizálódása, a szociálpolitikai források mindenkori szűkössége elkerülhetetlenül versenyhelyzetet teremt különféle intézmények és kedvezményezett csoportok között.

A tagolt érdekviszonyok mellett is megfogalmazhatóak és képviselhetőek közös akaratok és közös érdekek. Közös érdek a szociális problémák lehetséges és optimális megoldása, közös érdek az, hogy a viták, az érdek-összeütközések kimenete előrelépést eredményezzen a szociális gondok enyhítésében.

Jelen dokumentum alapvető célja e közös érdekek megfogalmazása. Annak felvázolása, hogy melyek azok az eszmék, célok, keretek és irányok, amelyekben egyetértés látszik a jelen problémáinak megítélésében és a közeljövő tennivalóinak céljait és irányait illetően a főváros szociálpolitikájában érintett szereplők között. Ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a viták tárgya és iránya pontosabban meghatározható és racionálisabb keretek között rendezhető legyen; hogy a főváros szociálpolitikai gondjainak megoldásában - az egyetértés alapján megoldandó feladatokban - az együttműködés és a viták eredményeképpen előbbre lehessen jutni.

1. Szociálpolitikai alapelvek és értékek

A szociális ellátásban ezen elvek és értékek fókuszában a szociális ellátás ügyfele, kliense, támogatottja áll. Az elvek és értékek megfogalmazása nem jelent garanciális kötelezettségvállalást beteljesítésükre. Közös törekvést és cselekvési irányt fejeznek ki, amely törekvéseknek a rendelkezésre álló keretek közötti optimális beteljesítésére lehet és kell törekedni.

Kifejezik a szociális ellátások fejlesztésében érdekelt politikusok és szolgáltató szakemberek azon közös érdekét és szolidaritását, hogy szabályozott keretek közötti optimális lehetőségeikhez mérten együttműködnek.

• Minden szociális ellátásért folyamodó és abban részesülő ügyfélnek elismerendő joga van személyes önállóságára, erkölcsi tartásának és méltóságának megtartására és ápolására, jól létének megteremtésére és fenntartására.
• A szociális ellátások célja e képességek és adottságok elismerése és elismertetése, támogatása. A szociális ellátások révén arra szükséges törekedni, hogy az ügyfelek életfeltételei, azok minősége jobbá váljanak, hogy teljesebb jogú résztvevői és tagjai legyenek a társadalomnak, hogy jogaik és érdekeik érvényesítésére képes polgárai legyenek Budapestnek.
• A szociális ellátás során, annak ideje alatt, az ellátást nyújtók részéről maximálisan tiszteletben tartandóak az ügyfelek emberi és állampolgári jogai, szabadságjogainak érvényesítésére vonatkozó feltételei.
• Az ellátások meghatározásában és nyújtásában törekedni szükséges az ellátott egyének és közösségeik aktív részvételére. E részvétel lehetősége kiterjesztendő a kliens panaszra és tiltakozásra való jogára, egyéni és csoportos érdekérvényesítési eszközeinek alkalmazására is.
• A nyújtott szociálpolitikai ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz vallási, felekezeti, etnikai, nemi, fizikai és mentális állapot, fogyatékosság és minden más diszkriminációtól mentesen szükséges biztosítani az egyenlő esélyű igénylés és az egyenlő elvű elbírálás, hozzáférés feltételeit.
• Az ellátásokra való jogosultság esetén érvényesítendő és tiszteletben tartandó a kliensek igénye a megfelelő színvonalú és minőségű ellátási formák megválasztására, mely lehetővé teszi a személyes vallási, kulturális és erkölcsi értékeknek és normáknak való megfelelést.

1. Budapest Főváros önkormányzata és a kerületi önkormányzatai által biztosított szociális igazgatási feltételek

A főváros 24 önkormányzatát érintő hatásköri szabályozás elvi ellentmondásokkal terhes, egyszerre jellemzik tartalmi átfedések és meghatározatlan illetékességek. Mindazoknak a politikai törekvéseknek, amelyek a törvényi tisztázatlanságok feloldására irányulnak, elismert a jogosultságuk, akkor is, ha az ez irányú törvényalkotás alkotmányos és politikai nehézségei közismertek. E nehézségeket tudomásul véve, a hatásköri tisztázás megszületéséig is elkerülhetetlen azoknak az önkormányzatok közötti - így a Főváros és a kerületek, valamint a kerületek egymás közötti - megállapodásainak és szerződéseinek megkötése, amely az államigazgatási szabályozást részlegesen kiváltó és pótló, a szociális ellátások racionális működési feltételeit javító igazgatási munkamegosztást eredményez az önkormányzatok között. Ilyen, az ellátás színvonalát javító, a kölcsönös előnyök és érdekek alapján álló megállapodások megkötésére már eddig is történt kezdeményezés (Szolidaritási Alap, Racionalizálási Alap, kerületközi megállapodások, stb.)

Az önkormányzatközi együttműködés feltétele a közös akarat és szándék megléte. A kooperáció nem csupán akarati és lelkületi kérdés, hanem a  gyakorlatba átültethető elvek érvényesítésében és a közösen működtetett mechanizmusok gyakorlásában  megoldandó feladat.

Úgy az önkormányzatok saját hatáskörében, mint a részvételükkel működő együttműködési keretekben közös törekvések fogalmazhatók meg  a szociálpolitikai ellátások igazgatásában képviselendő célokban. Egyetértés mutatkozik abban, hogy

• javítani szükséges az ellátásokhoz való hozzájutás átláthatóságán, biztosítani szükséges a polgárok számára mindazokat az információkat, amelyek alapján a polgár tudhatja azt, hogy milyen helyzetben, milyen feltételek igazolása által, milyen eljárásokon és hivatalos utakon, milyen ellátásra jelenthet be igényt;
• a közintézmények és civil szervezetek széles körének bevonásával javítani kell az ellátások hatásosságán, csökkenteni szükséges az ellátásokból indokolatlanul kimaradó és lemorzsolódó, elvileg igényjogosultak számán. Törekedni kell arra, hogy azok a szélsőségesen rossz helyzetű, marginalizálódott és kirekesztett polgárok is hozzájussanak a nekik járó támogatásokhoz és ellátásokhoz, akik kulturális, a hivatali ügyintézést nehezítő hátrányaik miatt jelenleg kimaradnak az elvileg adható támogatások köréből;
• mind az átláthatóság és kiismerhetőség, mind a bürokratikus hatékonyság szempontjából előrelépést jelentene az igazolási eljárások és dokumentumok egyszerűsítése és egységesítése; a szociális ügyek, igazgatási dokumentumok és igazolások önkormányzatok közötti átadhatóságára vonatkozó feltételek megteremtése (pl. lakhelyváltozás esetén).
• A szociális jogosultságok érvényesíthetőségét egyszerűsítené úgy a kliensek, mint a hivatalok számára, ha  a megteremthető konszenzusok kereteiben egységesebbé válnának a különféle ellátásokra való jogosultsági kritériumok szempontjai és mértékei a fővárosban;
• különösen a szolgáltatási területeken javítani szükséges a szolgáltató intézmények  és vállalkozások tevékenységének ellenőrzöttségét és tárgyszerű értékelését, úgy az általuk elvégzett közfeladatok mennyiségét és minőségét illetően, mint a működésükben érvényesítendő, fogyasztóvédelmi és minőségellenőrzési területeken
• a fenti szándékok érvényesítése feltételezi az ellátó szervezetek és az igazgatás minőségi fejlesztését.
• ezen technikák fejlesztése mellett lehet átlátható szakmai és gazdálkodási feltételeket teremteni a nem-állami szervezetek fokozottabb szociálpolitikai szerepvállalásának, a korrekt verseny kereteinek.

Az igazgatási feltételrendszer fejlesztése érdekében szükséges rendszeressé tenni az igazgatási szakemberek közötti tapasztalatcserét, mely során széles körben ismertté válhatnak a bevált megoldások, az elért sikerek, a változások tapasztalatai és konklúziói. Javasoljuk azt, hogy a Fővárosi Önkormányzat vállaljon aktív szerepet az igazgatási eljárások fejlesztésének koordinálásában, a kerületi önkormányzatok által támogatott harmonizálási feladatok szakmai kidolgozásában és végrehajtásában.

1. A főváros szociálpolitikájának célcsoportjai, a szociális kirekesztettség enyhítése, a város szociális integráltsága

Az önkormányzati  hatáskörökből eredő lehetőségek biztosította keretei között két kiemelt prioritást lehet meghatározni.

Számos fővárosi polgár számára a  szociális eszközök nyújtják megélhetésének és létfeltételeinek kizárólagos forrását, de ezen túl is, a szociálpolitikai eszközök biztosítják számára azt, hogy érintkezzen és kommunikáljon polgártársaival és a társadalom intézményeivel. A főváros társadalmi integrációját veszélyezteti, ha emberek kirekesztődnek a normális, mindennapos kapcsolatokból, ha életüket az intézményeken kívül, azok normái alatt kell, hogy berendezzék. A főváros társadalmi békéje, társadalmi kohéziója fenntartása szempontjából kiemelt feladat azoknak a polgároknak a normális lét felszínén tartása, akik másképp, maguktól erre nem lennének képesek. E probléma mindenek előtt azt a szegény réteget veszélyezteti, aki

• idős vagy rokkant, akinek sem szerzett joga nincs valamilyen biztosítási jövedelemre, sem családja és rokonsága nincs, aki befogadná és eltartaná;
• sajnálatosan egyre növekvő létszámú, igen veszélyeztetett réteg az, aki nem jogosult a “klasszikus” szociálpolitikai ellátásokra, mert nem is túl öreg, nem is túl beteg, de már hosszú ideje nincs munkája és önálló jövedelme. E probléma fővárosi jelentőségét csak növeli az, hogy az érintett kör nagyobb annál, mint amekkora a főváros jóléti és jövedelmi viszonyaiból következne: részben az egész országból Budapesten megélhetést kereső “szociális migráció” eredményeképpen, részben amiatt, hogy ezen aktív korú generáció gyermekei is “automatikusan” bekerülnek - vagy már bekerültek - e körbe; (ezt a csoportot a hajléktalanná válás veszélye is nagymértékben fenyegeti)
• etnikai hovatartozása ( ma már nemcsak a cigányok, hanem harmadik világbeli, hazatérni képtelen menekültek is ide tartoznak), normasértő magatartása, “szerfüggősége”, büntetett előélete, szexuális vonzalma, vagy bármely más oknál fogva képtelen felülkerekedni az őt körülvevő előítéleteken, képtelen segítség nélkül beilleszkedni az őt befogadni nem képes és nem hajlandó társadalomba.

A jövedelemhiány és a szegénység áldozatai mellett szintén végletes és elfogadhatatlan kirekesztettséget eredményezhet az öregség, a mentális és fizikai egészség hiánya. Az igen öreg, mozgásában igen korlátozott, valamint a fogyatékos polgárok társadalmi kapcsolatrendszerének, életfeltételeinek megfelelő szinten való tartása szintén Budapest szociál- és várospolitikájának kötelessége.

Ezen csoportok fókuszba állítása nem jelent sajátos szociálpolitikai-politikai állásfoglalást a számos fórumon zajló “szegénypolitika-szociálpolitika” vitákban, pusztán annak tudomásul vételét, hogy e problémák megoldásában kevéssé fog részt vállalni más, Budapest szociálpolitikájának szereplőin kívül.

A szegénység és kirekesztettség  csökkentésére irányuló politikák kiemelt jelentőségének elismerése azzal jár, hogy a fővárosi szociálpolitikai források, különösen a segélyezési források kisebb aránya csoportosítható a közép- és felsőbb rétegek - amúgy gyakran indokolt, szociálpolitikai elvek szerint méltányos - támogatására, nem jövedelmi természetű hátrányaik kompenzálására. Ugyanakkor, e politika nemcsak a legnehezebb sorsú polgárok segítésének erkölcsi kötelességét, mások támogatásáról való lemondás árán is vállalt prioritásait,  s ennyiben szociális elveket intézményesítenek, hanem gazdasági értelemben is racionális. E marginalizálódott és szegény csoportok nem megfelelő szintű szociális ellátása ugyanis más területeken mutatkozó súlyos problémákhoz vezethet: e problémák könnyen kriminalizálódhatnak, elmérgesedésük ronthatja a város közbiztonságát, általános közhangulatát és arculatát.

A főváros szociálpolitikájának másik kiemelt területe nehezen nevezhető meg. Mindazok a speciális szociális gondok, igények tartoznak ebbe a körbe, amelyek megoldása nem képzelhető el országos, nagy intézmények, különösen, bürokratikus eljárásaikban egységes elveket érvényesítő intézményi közegben. Ebbe a körbe alapvetően szolgáltatási területek tartoznak, amelyek közös jellemzője a speciális szakmai igény, a szolgáltatók és a kliensek közötti személyes kapcsolat, a gondban levő kliens egyéni adottságaihoz, alkalmasságához, kultúrájához való alkalmazkodás igénye. Egy világváros lakóinak sokféle, segítség nélkül egyáltalán nem, vagy csak nehezen megoldható személyes gondja, szociális problémája van, s az e gondok megoldásában hathatósan segítséget nyújtani képes rendszer működtetése a város feladata is.

Bár e szolgáltatások formája és tartalma igen sokszínű, megvalósítandó célkitűzéseiket számos közös törekvés jellemzi:

• a problémák idejekorán való felismerése; a súlyosabb következményekkel és áldozatokkal járó beavatkozások megelőzése, a preventív szemlélet;
• a társadalomba való visszailleszkedés támogatása, a habilitációs és rehabilitációs szemlélet;
• az önálló, önfenntartó, autonóm lét megteremtésére vonatkozó törekvések ösztönzése és támogatása, a munkavállalás erkölcsének és képességének erősítése;
• a családi és közösségi kötelékek erősítése, a családi közeg szociális védelmi funkciójának erősítése;
• a kliens egyéni képességének és lehetőségének kibontakoztatása az ellátás során, jogának, akaratának és érdekének képviseleti lehetősége az ellátókkal kapcsolatban.

E sokszínű szolgáltatási eszközrendszer keretein belül a kliensek együttműködésével arra kell törekedni, hogy a kliensek a szükséges támogatások igénybevétele mellett teljes jogú, önmaguk sorsát kontrollálni és menedzselni képes polgárként élhessék saját életüket.

A differenciált, egyéni igényekhez és adottságokhoz alkalmazkodni képes szolgáltatási kapacitások racionális kihasználásához erősíteni szükséges a szociális információszolgáltatás és tanácsadás kereteit, segíteni szükséges azt, hogy a kliensek eljussanak a problémáik megoldásában támogatást nyújtó szervezetekhez, intézményekhez, szakemberekhez. Ebben kitüntetett szerep vár a Családsegítő Központokra.

1. Budapest szociálpolitikai forrásai - a szociálpolitika forrásainak kezelése, átcsoportosíthatósága

Ma már nem szükséges magyarázni senkinek sem azt, hogy végrehajtható szociálpolitikai feladat az, ami finanszírozható is. A szemléletváltás ma még védekező hozzáállást eredményez: a szociálpolitikai intézmények és programok szakmai felelősei minden erőfeszítésükkel igyekeznek elkerülni az akut pénzhiányt és az abból származó kríziseket. Ezen a helyzeten túl kell kerülni. Átlátható feltételek megteremtésére szükséges törekedni mind a rendelkezésre álló források és a megoldandó szakmai feladatok harmonizálásában, mint a szakmai feladatok megoldásához eredményesen illeszkedő elosztási módokban, pénzkezelési és hozzáférési szabályokban.

1. A szociális források és feladatok mértékének egymáshoz való arányának várható alakulása

A ‘90-es évtized első éveinek szociálpolitikáját részben a politikai és államigazgatási intézmények radikális átalakulása, s ezzel együtt működésük feltételeinek, a közöttük levő munkamegosztás arányainak és módjainak kialakulatlansága, bizonytalansága; a gazdasági visszaesés határozta meg. Mindezek a körülmények sokkszerű elbizonytalanodást eredményeztek a már kialakult ellátórendszerekben is. A gazdasági visszaesés eredményeképpen csökkentek az elvonható jövedelmek és szociális célokra fordítható állami források, miközben ugrásszerűen növekedett a szociális ellátások iránti társadalmi igény, az ellátandók létszáma.

A ‘90-es évek második felére stabilizálódnak az államhatalom intézményei közötti viszonyok, az új állami és közigazgatási intézmények működésmódjai és működési feltételei stabilizálódni látszanak - még ha számos kritika is éri e stabilizálódás mikéntjét. Ugyancsak stabilizálódni látszanak a gazdaság mérsékelt növekedését is biztosító körülmények. Mindezek eredményeképpen az elmúlt évekhez hasonló gazdasági, szociális és politikai sokkokra nem kell számítani. Nem lehet azonban ugrásszerű gazdagodásra, forrásbővülésre sem építeni, részben a gazdaság korlátozott bővülési lehetőségei miatt, részben a jóléti újraelosztás mértékét csökkenteni szándékozó általános politikai közhangulat miatt. A szociális feladatok és a szociális források egymáshoz való viszonyát más tényezők fogják befolyásolni.

Az igények és a feladatok növekedését eredményezi a társadalom folytatódó elöregedése, a bővülő létszámú, igen öreg időskorú lakosság ellátása. Mindez nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kihívást is jelent, különösen a szociális és egészségügyi ellátások közötti szakmai és szervezeti határterületeken.

Ugyancsak bővülő feladatkört vetít előre a munkanélküliség időtartamának növekedési tendenciája. E probléma adekvát kezelésére a mai szociális ellátási technikák korlátozott hatásúak. Már a mai intézményrendszer kereteiben is fejlesztést és bővítést kell, hogy eredményezzen a tartós munkanélküliség következményeképpen előálló helyzetek kezelése ( mint pl. hajléktalanság, bizonyos devianciák ), valamint a tartós munkanélküliség kockázatával különösen sújtott rétegek ellátása és segítése ( pl. a cigányság).

A szociálpolitika feladatkörének és forrásainak alakulásában azonban a demográfiai és szociológiai eszközökkel megfogalmazható fejleményeknél erőteljesebb hatás várható az államháztartási reform következményeként. A jelenleg ismert valamennyi reformelképzelés költségmegtakarítást céloz meg a nyugdíj- és egészségügyi kiadásokban, ám valamennyi ismert reformelképzelés eredményeképpen számítani lehet az önkormányzati szociális feladatok bővülésére. Még ha e folyamatok a társadalom és az államháztartás egésze szempontjából pozitív eredményeket is hozhatnak, a jelenlegi politikai és szakmai tervezés nem terjedt ki arra, hogy vajon hogyan bővülnek majd az önkormányzati szociálpolitikai alapok.

E viszonyok változása jelentős hatást eredményezhet a feladatok és források arányának viszonyára, s ennyiben a feladat- és forrásátcsoportosítás kérdései. Az önkormányzatok, s köztük a budapesti önkormányzatok befolyása e politikák alakítására döntő jelentőségű lehet.

Hasonló problémák azonban nemcsak a központi és önkormányzati alapok viszonyában várhatóak, hanem a budapesti önkormányzatok viszonyrendszerén belül is. Ha sikert eredményeznek azok a szakmapolitikai célkitűzések, amelyek a szociális szolgáltatási szektor gyakorlatilag teljes spektrumában a bentlakásos intézményi ellátásra nehezedő nyomást az ellátandók otthoni, családi környezetébe eljuttatott szolgáltatások fejlesztésével akarják tehermentesíteni, akkor e sikerek abban lesznek mérhetőek, hogy nő az egységnyi szociális kiadás által finanszírozott szolgáltatás mennyiségben és minőségben kifejezhető értéke. Ám e politika a jelenlegi hatáskörök szerint forrásátcsoportosítást is követel a bentlakásos ellátásokért felelős fővárosi önkormányzattól a területi ellátási formák többségéért felelős kerületi önkormányzatok felé. E szükségszerű átcsoportosítás feltételrendszerének megteremtésében biztató és eredményes elmozdulás már történt - a Főváros szakmai alapjainak megteremtésével és működtetésével. De a feltételrendszer még nem tekinthető alkalmasnak e fejlődés gazdálkodási körülményeinek biztosítására, s ezért további lépések megtétele szükséges.

Az eddigi kísérleti programok nagyrészt a fejlesztési források elosztásában a főváros szociális ellátási struktúrájának átalakításában, beruházási és fejlesztési projektekben vezettek sikerre. E struktúraváltástól az is megalapozottan remélhető, hogy a reformok nyomán kialakuló rendszer biztonságosabban lesz működtethető a törvényekben szabályozott működtetési forrásokból, normatívákból.

Sajátos problémát vet fel azonban az átmenet időtartama alatt felmerülő, változó összetételű működtetési kiadások finanszírozása. Azzal is számolni kell, hogy az átmenet alatt a működtetés költségei jellemzően magasabbak, mint egy kialakult, beérett rendszer kereteiben. E területen erősítendőek azok a támogatási formák, amelyek révén a Fővárosi Önkormányzat a közös források alapján hozzájárul a növekvő kerületi szociális feladatok kiadásaihoz.

Már az átállás időtartama alatt is célszerű megalapozni a főváros 24 önkormányzatának közös fellépési lehetőségét abban, hogy egyes intézménytípusokban mutatkozó csökkenő kapacitásokból származó, központi szinten mutatkozó működtetési megtakarítások (pl.: OEP kórház-finanszírozás, gyermekvédelmi és szociális intézményi normatívák, stb.) legalább részlegesen átcsoportosíthatóak legyenek az újonnan fejlesztendő szolgáltatási területekre.

A feladatok és a források megosztásának rendezése ágazatok között sem megoldott. A szolgáltatások tényleges körében felvethetőek azok a “határterületi” problémák, amelyek megoldására a munkálatokat szükséges megkezdeni. Ilyen jellegű kérdések felmerülnek a szociálpolitika és az oktatás, kultúra, foglalkoztatás, egészségügy, lakáspolitika és városfejlesztés határterületén. E határterületi kérdések megválaszolására a mai viszonyok között részben konkrét projektek kapcsán látszik esély, illetve az egyes önkormányzatokon belül, a különféle ágazatokért felelős bizottságok és hivatali osztályok működése egyeztetésében lehetséges megkezdeni.

1. Átlátható gazdálkodás az adófizető polgár pénzével - a szociálpolitikában is

Bár sokkal gyakrabban esik szó a szociális források szűkösségéről, ezzel egyidejűleg mindenki elismeri azt is, hogy a források elosztásában, az elosztás hatékonyságában is vannak kiaknázható tartalékok. Az elosztás hatékonysága azonban csak akkor mérlegelhető racionális keretek között, ha átláthatóvá válik úgy az ellátott feladatok minősége és mennyisége, mint azok anyagi ráfordításai. Ezen a területen ma általánosak a hiányok, ma még a szociálpolitikai források inkább a problémák előfordulásának számossága és súlyossága szerint kerülnek felosztásra, s nem az elvégzett munka értéke alapján.

A szociálpolitikai feladatok racionálisabb és hatékonyabb felhasználásához nélkülözhetetlen fejleszteni az ellátások adminisztrációját, úgy az illetékes hivatali szinteken, mint az ellátó intézmények menedzsmentjében. Ma ezeket az adminisztrációs és menedzsmenti hiányokat súlyosabbnak kell tekintenünk minden más szakmai hiányosságnál. Ugyanakkor, minden korábbi szemléletmóddal szemben e kérdéseket szociálpolitikai szakmai kérdésnek kell tekinteni:

• a feladatok részletezett és számon kérhető meghatározása,
• a feladatellátás mennyiségi és minőségi mutatóinak meghatározása,
• az elvárt szakmai és kvalifikációs követelmények meghatározása,
• az elért eredmények értékelhető és ellenőrizhető szempontjainak kimunkálása,
• a pénzfelhasználás célszerűségének minősítése,
• az átláthatóságot megteremtő szakmai és pénzfelhasználási dokumentáció kialakítása,
• az azonos célok érdekében működő különféle szervezetek munkájának és eredményeinek szakmai összehasonlítása,
• a különféle szervezeteken keresztül történő pénzfelhasználás hasznosságának és hatékonyságának mérlegelése,
• a szektorsemleges versenyfeltételek megteremtése és üzemeltetése, úgy az ellátások mennyisége és minősége, mint az ellátások ára tekintetében
• mind szakmai feladatnak tekinthető és tekintendő.

Ha e feladatok szakmai feladatok, akkor e feladatok a szociálpolitikai munkaszervezetekbe integrálandó, elvégzendő munkák is, amely munkák és funkciók helye, jelentősége és elismertsége ma még gyakorlatilag egyáltalán nem biztosított, sem az igazgatás, sem az ellátó intézmények munkaszervezeteiben.

A fenti funkciók betöltése érdekében javasoljuk a fővárosi önkormányzatok szociális hivatali munkaszervezeteibe az itt jelzett funkciók és munkakörök integrálását. Jeleznénk azonban azt is, hogy ez az igazgatási szervezeti fejlesztés csak más, jelenleg elvégzett, de a fentieknél kisebb jelentőségű feladatkörök megszüntetése, csökkentése, illetve mennyiségi és/vagy minőségi létszámfejlesztés mellett vezethet eredményre.

Ugyancsak javasoljuk azt, hogy induljanak meg egyeztetési munkák az igazgatásban és az intézményekben dolgozó szakemberek között arról, hogy konkrétan hogyan írhatók le az egyes ellátások tartalmai, mi a szolgáltatók konkrét feladata, milyen elszámolási és beszámolási rendben, milyen adatszolgáltatás és dokumentáció alapján ítélhető meg az egyes szervezetek munkája. E munkák eredményeképpen javasoljuk azt, hogy az átláthatóságot javító elszámolási, beszámolási és adminisztrációs kötelezettségek kerüljenek megfogalmazásra a közintézmények Szervezeti és Működési Szabályzatában, valamint a nem-állami szervezetekkel kötött szerződésekben, megállapodásokban.

A feladatok pontosabb analízise, ellátásuk feltételrendszerének pontosítása nélkülözhetetlen feltétele a szakmai fejlesztési programok végrehajthatóságának; a feladatok újszerű kombinálása, csoportosítása hasznosan szolgálhatja az egyes ellátások reformjait, intézményi innovációit.

Mindezen igazgatási és finanszírozási fejlesztés célja az, hogy a közpénzeket kezelő szociálpolitikai igazgatási szervek egyre inkább olyan “közvásásrló” “közmenedzserek” legyenek, akik képesek egy adott szociálpolitikai célkitűzés racionális megvalósítása érdekében az adott költségvetési források kereteiből gazdálkodva a legtöbb és legjobb ellátást megvásárolni, finanszírozni.

1. Szektorsemleges és normatív elvű finanszírozás - a nem-állami és a közintézmények  Budapest szociálpolitikájában

Napjainkra igen színes paletta alakult ki a szociálpolitikai intézmények típusai között, s e palettán sajátos, meghatározó színfoltokat jelentenek a különféle vállalkozási és nonprofit formában tevékenykedő, egyházi és világi nem-állami szervezetek. E szervezetek térnyerését úgy a politika, mint a széles körű lakossági nyilvánosság egyértelműen és egyöntetűen pozitívan értékeli, az ilyen irányú fejlődést gyakorlatilag mindenki kívánatosnak tartja.

A nem-állami szervezetek térnyerése azonban nem eredményezte azoknak a politikáknak a tisztázódását, melyek kijelölnék a nem-állami szervezetek fejlődési irányait, kívánatos és támogatandó szerepüket. A politikai hozzáállás zavara nem kis részben abból származik, hogy a nem-állami szervezetek szabadsága, annak elismerése könnyen értelmezhető úgy is, hogy e szervezetek dolgában nincs is helye beavatkozásnak. A szervezetek mozgásterének korlátozása nem lehet az önkormányzatok feladata, de abban, hogy milyen területeken, feltételekkel kívánnak együttműködni az önkormányzatok a nem-állami szervezetekkel, valamint, hogy milyen megállapodási keretekben kívánják az önkormányzatok bevonni a nem-állami szervezeteket a feladatok ellátásába - megkerülhetetlen az önkormányzati politikák világos, közérthető megfogalmazása és ezek érvényesítési feltételeinek kialakítása.

1. Szektorsemleges és normatív finanszírozás a részvállalás arányában

Előre tisztázni szükséges az elbírálás feltételeit. E feltételek meghatározásában eszközöket jelent:

• az ellátandó feladatok konkrét, az elvárt mennyiségben és minőségben való megfogalmazása,
• az ellátás nyújtásához szükséges biztosítandó kapacitások meghatározása,
• az ellátandó kör meghatározása,
• a résztvevők szakmai és gazdasági referenciái,
• a minőségbiztosítás kritériumai és mechanizmusai, normák,
• az átadott közpénzek felhasználásának jogszerűségére és célszerűségére irányuló ellenőrzés, dokumentáció, elszámolás, beszámolás rendjének kikötése,
• a pénzfelhasználás módja, lehetősége, kötöttségei,
• a kliensek jogainak felügyelete, a szolgáltatást nyújtó és az ellátott közötti szerződés ellenőrzési lehetősége, beleértve a kliens által fizetett hozzájárulás mértékét, és az érte, valamint a közfinanszírozás áráért nyújtott ellenszolgáltatás értékének felügyeletét,

Különös gondosságot igényel az igazságos és méltányos elosztási hatások biztosítása e szolgáltatási területeken. Csak a piaci fogyasztóvédelmi keretekben korlátozható és korlátozandó az, hogy bárki saját pénzen megvásárolhasson bizonyos szociális szolgáltatásokat. Elkerülendő az, hogy a szociális ellátások finanszírozási forrásai csak, vagy túlzott arányban az amúgy is piacképes kereslet dotálására fordítódjék. Épp ezért, a szolgáltatások mennyiségi és minőségi paramétereinek biztosítása mellett különös gonddal szükséges eljárni a megfelelő ügyfélkör ellátására vonatkozó előírások és azok betartatásának eszközeiben.

A nem-állami szervezetek közfinanszírozásának alapvető jogi instrumentuma a szerződés. Az a szerződés, amely képes a kölcsönös érdekeknek megfelelő kölcsönös garanciarendszert felállítani és intézményesíteni. Ennek a szerződéses kultúrának a térnyerése messze túlmutat a nem-állami szervezetek szerepének rendezésén: civilizált együttműködést honosít meg a szociálpolitikában.

A szerződéses konstrukció önmagában nem nyújt garanciát arra, hogy a megállapodás valódi haszonélvezője az ellátásban részesülő ügyfél, az ellátás által enyhítendő gondokkal küzdő polgár legyen. Ők ugyanis e megállapodásokban nem közvetlenül szerződő felek.

A szerződő felek erkölcsi, politikai felelőssége az, hogy hogyan élnek azzal a bizalommal, amely felruházza őket azzal, hogy közpénzek felett rendelkezzenek. E bizalom megteremtésében és fenntartásában döntő jelentőségűek azok az eszközök, amelyek a szolgáltató és a közfinanszírozó közötti szerződésben is rögzítik a kliensek alapvető jogait, a szolgáltatás minőségi garanciáit, valamint a kliensek részvételi lehetőségeit az ellátás kontrolljában. Ez utóbbi területen meghatározó szerepük van a szolgáltató és a kliens közötti szerződés tartalmának és a szerződéskötés mechanizmusának rögzítésében, illetve az érdekképviseleti és érdekérvényesítési szabályok rögzítésének.

Megoldandó szakmai feladatok, programok

1. A szociálpolitika intézményeinek és eljárásainak fejlesztése

1. Az egyes ellátási formák konkrét szakmai tartalmainak meghatározása

Úgy a szakmai fejlesztési programok végrehajthatósága, mint a szociálpolitikai forrásokkal való racionális gazdálkodás hatékonyságának és átláthatóságának javítása megköveteli azt, hogy követhető legyen az ellátások tartalma, mennyisége és minősége. Különösen finanszírozási oldalról megkerülhetetlen az, hogy a közpénzek elosztása ne elvi problémákhoz, a problémákkal való foglalkozáshoz kötődjön, hanem a finanszírozandó, kiadásokkal járó elvégzendő feladatokhoz. Ehhez el kell kezdeni annak vizsgálatát, hogy a ma is működő intézmények vajon milyen konkrét tevékenységeket végeznek, milyen konkrét szolgáltatásokat és ellátásokat nyújtanak klienseik számára. E vizsgálatok közelebb vihetnek annak megválaszolásához, hogy vajon milyen mennyiségű és minőségű, milyen konkrét tartalmú feladatokat mennyiben fedeznek a jelenlegi finanszírozási konstrukciók (ellátott személyek után járó normatívák, bázis-alapú intézményfinanszírozás, stb.) . Mindezen ismeretek hiánya sürgősen pótlandó

• a bentlakásos ellátást biztosító intézmények körében,
• a hajléktalanok ellátásában,
• a gondozási központok, a szociális étkeztetés, házi gondozás és nappali ellátás körében,
• a családsegítő központok működésében.

Az ezekből a vizsgálatokból nyert információk alapján pontosabban és reálisabban lehet megfogalmazni a “hagyományos” intézményekkel szembeni elvárásokat, működésük fejlesztésére vonatkozó terveket.

A tevékenységekhez és teljesítéshez kötődő elszámolás a feltétele annak, hogy a már ma is teljesítményelv alapján finanszírozott egészségügyi szolgáltatások és a szociálpolitika határterületeinek finanszírozásában előbbre lehessen lépni, hogy az elvégzett egészségügyi szolgáltatások elszámolt teljesítése alapján a szociálpolitikai intézmények is szerződésképessé váljanak az Országos Egészségbiztosító Pénztár számára.

Az elvégzett teljesítményekkel való elszámolás képessége nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a teljesítményekhez kötődő finanszírozással. Az egyes teljesítések utáni “számlázás” és kemény elszámolási rend ugyanis olykor indokolatlanul magas adminisztrációs igényt is magában hordoz. Mindez azonban nem gyengíti annak az igénynek a jogosságát, amely szerint a költségvetési keretekkel, a forrásokkal el kell tudniuk számolni a pénzeket költő, azokat felhasználó ellátó szervezeteknek.

1. Súlypontáthelyezések a hagyományos szociálpolitikai ellátások között

A főváros szociálpolitikai ellátási szerkezete, intézményeinek összetétele nem felel meg a lakossági szükségleteknek. Bár a legjelentősebb hiányosság a növekvő szegénység és marginalizálódás kezelésében mutatkozik, a hagyományosnak tekinthető szociális problémák területén is jelentős szerkezeti módosulásokra van szükség, és várhatóan az ez irányú igények csak fokozódni fognak.

Az egyik súlyos probléma a város elöregedéséből fakad, s e tendencián belül kiemelendő jelentőségű az igen öreg - s ezért igen védtelen - lakosok arányának növekedése. A demográfiai trend mellett a szociális ellátások iránti igények növekedését eredményezi az egészségügyi szerkezetátalakítás, a krónikus kórházi ellátási kapacitások csökkenése is. A növekvő igényeknek való megfelelés megköveteli a kapacitások bővítését, úgy az otthoni, házi gondozás, mint a bentlakásos ellátás területén is. Nem remélhető azonban olyan mennyiségű kapacitásbővülés, amely a jelenlegi működés mellett is a megoldás reményével kecsegtetne. Minőségi változásokra is szükség van. Kiemelt jelentőségű feladatok e területen:

• az egészségügyi alapellátás, a háziorvosi rendszer és az idősek szociális ellátását biztosító intézmények közötti információcsere, kooperáció és koordináció erősítése,
• a felfejlődő házi ápolás és a szociális gondozás összehangolása, a kliensek igényeihez igazodó komplex ápolási-gondozási formák fejlesztése,
• az ápolási-gondozási feladatokat kiegészítő egyéb szolgáltatási formák fejlesztése, így a különböző fizikoterápiás, gyógytorna, mentális szolgáltatások erősítése, az informális és önkéntes (szakmai felkészültséget nem, de odafigyelést, türelmet és megértést meglehetősen megkövetelő) segítségnyújtások támogatása, ha szükséges: szervezése és koordinálása,
• a bentlakásos intézmények nyitása, szolgáltatásaik eseti, napközbeni utolérhetőségének kiterjesztése, kapacitásaik bekapcsolása a területi ellátásba, az ellátási integráció erősítése,
• a bentlakásos intézményi struktúra differenciálása, a kliensek állapotának változását rugalmasan követő szolgáltatási feladatok biztosítása - bekapcsolva a kiépülőben levő ápolási otthonok kapacitásait, sajátos lehetőségeit is.

A főváros meglehetősen szegény ellátási kapacitásokat örökölt a fogyatékosok ellátása területén. A hiányérzetet csak fokozza az, hogy az örökölt kapacitások túlnyomó többsége bentlakásos intézmény, de azok is kivétel nélkül vidéken találhatóak. Bár a fogyatékkal élő lakosság létszámában nincsen jelentős növekedés, itt is várható azonban az, hogy a központi ellátások beszűkülésével (pl. rokkantnyugdíj) nőni fog az ellátandó lakosság létszáma. De ennél is égetőbb gond az, hogy mára fenntarthatatlanná vált az a korábbi szemlélet, amely a fogyatékos embereket “zárt” intézménybe, lehetőleg vidéki intézménybe akarta eltüntetni a város nyilvánossága elől. Ezen a területen sem várható jelentős arányú kapacitásbővítés, s ez csak az integrációs törekvéseket megerősítve a kevésbé tőke- és beruházásigényes otthoni, közösségi ellátások fejlesztési igényeit erősíti. A fogyatékosok ellátásában jelentős erőforrást jelenthet az, hogy az idősellátásban működtetett házi gondozási és nappali ellátási formák viszonylag könnyen kiterjeszthetőek és adaptálhatóak a fogyatékosok ellátására is - amennyiben a rehabilitációs elvek érvényre jutását is biztosítani tudják. Ezeknek az ellátási formáknak a kiszélesítése jelentős segítséget biztosíthatna a mozgáskorlátozottak, vakok és siketek számára.

Nehezebben megoldható, de megoldandó feladat az értelmi fogyatékosok területi ellátása. Ezen a téren igen jelentősek a minőségi hiányok, az iskoláskor utáni ellátás intézményrendszere - az igények tükrében - meglehetősen kiépületlennek tekinthető.

Számos hasonlóságot mutat a fenti problémákkal a krónikus pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek helyzete. Esetükben a közösségi, családi környezetben nyújtott szolgáltatások kiépítése mind szakmai, mind gazdasági megfontolásokból fakadóan, ugyancsak megkerülhetetlennek látszik.

1. Az ágazatközi együttműködés erősítése

Az együttműködés iránti szociálpolitikai ágazati érdek ma erősebb, mint eddig bármikor volt: nem csupán a szociális problémák mértékének és mélységének romló tendenciái miatt, hanem olyan szakmai elvek térnyerése és elismertté válása miatt, mint amilyen pl. a prevenciós és rehabilitációs szemlélet. Az akut szociális problémák megelőzésére akkor van esély, ha mindazok az intézmények, amelyekben az emberek megfordulnak érzékenyek a szociális veszélyekre, ha rendelkeznek eszközökkel a még kisebb bajok elhárítására; és a szociális válságokból való kilábalásra, rehabilitációra is csak akkor van esély, ha a közszolgálati intézmények normális működési rendjükbe képesek is befogadni a bajba jutott embereket, és ez szándékukban is áll.

Az együttműködés igénye azonban nem kizárólagosan szociálpolitikai érdek. A kompetencia-viszonyok tisztázása és az együttműködési keretek tisztázása már ma is sürgősen megoldandó feladat az egészségügyi és a gyermekvédelmi reform végrehajthatósága szempontjából, már ma is érzékelhető, határozott törekvés - az intézményrendszerében az önkormányzati hatáskörön kívül, központi kormányzati szervek által végrehajtott - foglalkoztatáspolitika részéről, és várható az együttműködés erősítése iránti igény az oktatás és kultúra ágazata felől is.

Az ágazatközi együttműködés dolgában rossz tapasztalatokat is szerzett a szociálpolitikai ágazat: megtörtént már, hogy a szociális problémák csak hivatkozási alapot adtak más ágazatok számára a szociálpolitikai forrásokból való hozzáférésre, megtörtént már, hogy az együttműködés álcája csak a problémás kliensektől való megszabadulási lehetőséget jelentette más ágazatok részéről. Ma az ágazatközi együttműködés erősítéséből valóban kölcsönös előnyöket remélnek és remélhetnek az ágazatok. Nem ezen  együttműködési szándékok, az egymás problémái iránti megértés és együttérzés hiányaiból származnak a létező gondok,  hanem az együttműködés intézményi és technikai ügyetlenségeiből, alkalmatlanságaiból.

Az együttműködési keretek kialakítása döntően szakmai feladat, de keretek kialakításának az adminisztratív és finanszírozási felelősség-megosztás megfelelő formáira is vonatkozniuk kell. Az ágazatközi feladatmegosztás racionalizálásához is megkerülhetetlen feltétel az egyes intézmények által végzett feladatkörök részletezett és tételes számbavétele, s ennek át kell nyúlnia más ágazatokba is. Ez teremthet alapot ahhoz, hogy az egyes feladatokról eldönthető legyen ágazati hovatartozásuk - függetlenül attól, hogy a feladatokat végző intézmény mely ágazathoz tartozik adminisztratív betagozódása szerint.

Szükséges megkezdeni az ágazatközi egyeztetés fórumainak, kereteinek és tartalmainak kialakítását a tervezésben, a követés területén,  az egyes önkormányzatokon belül, de még inkább az érintett állami szervek szélesebb körének bevonásával. A szükséges ágazati keresztfinanszírozás mértékét és mikéntjét, a forrásátcsoportosítást támogató egyeztetett fellépés tartalmát és formáját az egyeztetési folyamat részeként tárgyalni és rendezni kell. E kérdések mindenek előtt az egészségügy, a gyermekvédelem és a szociálpolitika ágazatközi viszonyában sürgősen megoldandóak

.

1. A kliensek és az ellátó szervezetek közötti szerződések

A szerződéses viszonyok térnyerése a szociálpolitikában igen fontos tartalommal bír: a paternalisztikusan gyámkodó és gondoskodó állami hatalom gyakorlatával szemben az állam és a polgár közötti civilizált viszonyok megteremtésének programja fejeződik ki benne. A szerződésesség kultúrája egymás elismerésének, egymás méltóságának tiszteletben tartásának a kultúrája. Ennyiben: a klienssel kötött megállapodás, szerződés olyan alapvető eszköz, amely sok más előny mellett képes intézményesíteni az alapvető emberi és polgári jogok érvényesülését a szociálpolitikában is.

A szerződésesség kultúrája ugyanakkor a visszafogottság, a realitás kultúrája is. A szerződésben rögzített megállapodás soha és semmiben nem képes végérvényes és tökéletes megoldásokat rögzíteni, hanem csak azt, hogy az érintettek hozzájárulása valamilyen eredményre vezet. Az együttműködés és megállapodás révén a megoldandó kérdésekben egy lépéssel előbbre lehet jutni. Mindez a mértékletesség ma kevéssé jellemzi a szociálpolitikát: a szolgáltatók szeretnék elhinni és elhitetni magukról, hogy ők meg tudják oldani a problémákat; a politikusok szeretik elvárni a problémák megoldását; és a kliensek is gyakran túlzó reményekkel várják problémáik rendezését. Ezzel szemben a szociális ellátásoktól is csak annyi várható, hogy az ellátók adottságaihoz igazodva valamilyen feladatot elvégeznek.

A kliensekkel kötött szerződésekből kiaknázható racionális és erkölcsi értékek eléréséhez számos feltételt szükséges biztosítani.

Mindenek előtt szükséges tisztázni hogy az ellátó milyen konkrét feladat megoldását tudja magára vállalni. A konkrétan megnevezett feladat időtartamát tartalmaznia kell a klienssel kötött szerződésnek. Ha nem tisztázott a kompetencia, akkor nincs számon kérhető felelősség sem az ellátó oldaláról. A kliensek védelme megköveteli azt is, hogy e szerződések utólag is ellenőrizhetőek legyenek, sőt, legyen eszköz kirívó méltánytalanság esetén a szerződés módosításának kezdeményezésére is.

A szerződésnek ki kell térnie a kliensi panaszok és érdeksérelmek elbírálásának mikéntjére, az egyéni és kollektív érdekérvényesítés és érdekképviselet fórumainak és mechanizmusainak rögzítésére, a szerződéssel kapcsolatosan felmerülő viták és konfliktusok rendezhetőségének mikéntjére is.

1. Hatékonyabb esetmenedzselés

Nehéz a kliensek számára, hogy eligazodjanak a bonyolult, védekező, hárító ellátórendszerben, s különösen nehézzé válik az eligazodás a kulturális hátrányokkal, alacsony iskolázottsággal és információhiánnyal rendelkező társadalmi csoportok tagjai számára.

Egy komplikált és bonyolult rendszerben ugyanis nehézkesebb érvényesíteni az igazságos és méltányos szociális elosztásra irányuló szándékokat, azt, hogy az ellátásokból azok részesedjenek, akiket az adott ellátás el akar érni.

A kliensek közötti kontraszelekció, az igazságosság elvének sérülési veszélye különösen nagy akkor, ha az intézmények gazdálkodása bizonytalan, ha az intézmények finanszírozási körülményei erős ösztönző hatást eredményeznek abban az irányban, hogy a magas térítési díjat fizetni képes klienseket keressék, míg a fizetésképtelen és/vagy magas költségen ellátható kliensek ellátását kerülni igyekezzenek.

Az igazságosabb és hatásosabb elosztás megteremtésének egyik útja, amelyen kívánatos elindulni, az az igazgatás és a civil szervezetek között együttműködés megvalósítása. Az együttműködés kinyilvánított célja és a szereplők közös érdeke az, hogy az ellátásokhoz el nem jutó, de azokra jogosult egyének és csoportok jelentősebb arányban kerüljenek be a szociális ellátások látóterébe.

A másik lehetőség a már ma is létező érdekképviseleti szervezetek és egyesületek ilyen irányú tevékenységének bátorítása és elismerése. A konstruktív együttműködés nagyban hozzájárulhatna az érdekképviselet területén való előrelépéshez is.

Ahogy differenciáltabbá válik a szociális szolgáltatások kínálata, úgy a Családsegítő Központok funkciója egyre hasonlatosabbá válik ahhoz a szerepkörhöz, amelyet az egészségügyi reformok a háziorvosi rendszernek szánnak:

• ez a “találkozási pont” a szociálpolitika és a kliens között, ez az az intézmény, amely bármilyen szociális probléma előfordulása esetén felvilágosítást és tanácsot ad, amely informál az utolérhető segítségről, az utolérés feltételeiről, kritériumairól és az igénybevétellel vállalandó kötelességekről;
• az intézmény naprakész információkkal rendelkezhet az ellátási lehetőségekről, azok tartalmáról, kihasználtságáról, utolérhetőségük feltételeiről;
• az intézménynek rendelkeznie kell mindazokkal a képességekkel és adottságokkal, melyek alapján megismerheti és feltárhatja az igénylő egyéni és családi körülményeit, feltételeit, egyéni ambícióit, törekvéseit, erkölcsi és kulturális indíttatásait és korlátait - s ezen egyedi körülményekhez igazítva tehet javaslatot a kliens számára a vele való együttműködés mikéntjére és a szociális segítségnyújtás tartalmára;
• mindezen eszközökkel optimalizálja a kliensek igényeinek és a szolgáltató intézmények kihasználható kapacitásainak találkozását.

Az a CSSK, amely ma létezik a fővárosban, a jelenlegi állapotában csupán ígéretes alap ahhoz, hogy e fenti elvárásoknak meg is feleljen. Hogy képes is legyen kielégíteni az ilyen igényeket, részben az intézménnyel kapcsolatos szemléletváltásra, részben szervezeti fejlesztésekre van szükség, mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. A feltételek megteremtése érdekében:

• szükséges folyamatossá és naprakésszé tenni az informatikai rendszereket az igazgatás és a CSSK-k között, kölcsönös és folytonos visszajelzési lehetőséget teremteni úgy a rendelkezésre álló keretek (közintézményi és szerződéses konstrukciókban biztosított kapacitások, stb.), mint azok kihasználtsága tárgyában;
• pontosítani szükséges a CSSK-k feladatkörét, tevékenységi szerkezetét, s ehhez illesztve a rájuk vonatkozó elszámolási és beszámolási rendet;
• erősítendő a CSSK-k felelőssége és kompetenciája, beleértve azt a gazdálkodási kompetenciát is, amely abból származik, hogy a CSSK-k által irányított kliensek befolyásolhatják az ellátó intézmények finanszírozási lehetőségeit, kihasználtsági mutatóikat;
• a piacon is szolgáltató intézmények igazságos önkormányzati finanszírozásában egy kihasználható lehetőség az, ha az önkormányzati-állami források csak azok után a kliensek után hívhatóak le, akiknek az adott ellátásra vonatkozó jogos igényét a CSSK visszaigazolja. Ennyiben a kliensek “esetmenedzselése” nem csupán azt szolgálja, hogy a kliens megkapja a számára nyújtandó segítséget, hanem azt is, hogy a szociálpolitikai intézmény azt a klienst “kapja meg”, akinek ellátására vállalkozott;
• mindezek a kompetenciák indirekt minőségi kontrollt is jelentenek (hiszen választási lehetőség esetén a jobbakhoz fogják irányítani a klienseket). A CSSK-k folyamatos értékelést adhatnak és javaslatokat tehetnek az önkormányzatok által befolyásolt szociális ellátási szerkezet alakítására is;
• úgy a kliensek, mint a CSSK-n kívüli intézmények kérdésében a CSSK és az igazgatás közötti érintkezés szabályai és eszközei rendszeresebbé teendőek, de elveiben is tisztázandóak. Az igazgatás részéről elismerendő a CSSK-k és a szociális munkások elsődleges elköteleződése a klienseik segítésére, s ennek alapján az, hogy a kliensekkel szemben való hatósági fellépés alkalmazását a CSSK-któl nem várhatják. A CSSK-k részéről elismerendő az, hogy munkájukkal elszámolásra kötelezettek a fenntartó önkormányzat felé, valamint az, hogy a törvényi kereteken belül az általuk birtokolt információkat javaslat, szakértői vélemény formájában meg kell osztaniuk a szociális igazgatás megfelelő szerveivel.
• A fenti elvek mentén újragondolandó a CSSK-k működésére vonatkozó hivatali szabályozás, a CSSK-k adminisztratív követelményei, személyi és dologi feltételei és finanszírozásuk elvei.
• Az itt jelzett változások  feltételezik azt, hogy egyrészt a szolgáltatási kapacitások érzékelhető mértékben bővülnek a személyes gondoskodást (ellátást) nyújtó azon területeken, ahol jelenleg a CSSK-k nyújtják a közvetlen szociális munkát, másrészt a Családsegítő Központok érdemi eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy klienseiket eljuttathassák a szolgáltatást ellátókhoz.

1. A szegénység, marginalizálódás és kirekesztettség enyhítése

A főváros szociálpolitikájának alakítása lényegesen összetettebb és komplexebb feladat, mint a szegénység, a marginalizálódottság és kirekesztettség enyhítése - noha a szakmán kívüliek sokszor próbálják meg leegyszerűsíteni csupán erre a szociálpolitikai feladatokat. Mégis, több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír az e kérdésekkel való foglalkozás az elkövetkező évek fővárosi szociálpolitikájában.

• Az állami szociálpolitikai feladatokat érintő hatáskörök megosztása a fenti problémák döntő súlyát az önkormányzatok hatáskörébe utalja.
• Az elmúlt évek elszegényedési és marginalizálódási tendenciái a város egészének fejlődését akadályozó tényezővé váltak, megoldatlanságuk a város egésze számára nyomasztóvá váltak.
• A fenti problémák kezelésére irányuló politikák tisztázatlanok, a technikák kialakulatlanok, az intézmények fejletlenek. E lemaradások olykor a tehetetlenségnek hangot adó, a megoldásokról is lemondó megnyilatkozásokhoz is vezetnek.

1. A szegénységgel kapcsolatos politikák koncepcionális tisztázása

Az általános életszínvonal-romlás azt eredményezte, hogy a létfeltételekért való küzdelemben nem elég együttérzés támogatta az igazán szegények társadalmi megsegítését, minden csoport inkább magának törekedett megszerezni az újra elosztható állami javakat - s ez egyértelműen az erősebb csoportoknak sikerült jobban. Amennyiben a szegénység szélsőséges megnyilvánulásai a többség közérzetét is nyomasztja, a többség jólétre vonatkozó érdekeit is sérti, s ezért elismeri a szegénység kezelésének szükségességét és jogosságát. A szegényekkel szemben ma is jelentősek az ellenérzések, ma is sokan bennük keresnek bűnbakot saját problémáik okozójaként, ma is sokan megoldottnak tekintik a kérdést azzal, hogy erkölcsileg megbélyegzik, a közügyekről való gondolkodásukból kirekesztik a szegénység által veszélyeztetett és a szegénységben élő csoportokat.

A szegénység enyhítésére rendelkezésre álló források elosztási elvei is szükségszerűen ellentmondásosak.

A szegénység enyhítése részben azt a tüneti kezelést jelenti, amellyel pótolhatóak a méltánytalanul és irritálóan jelentős életfeltételbeli hiányok. E hiánypótlás alapvető eszközei a segélyezési eszközök, illetve olyan, kimondottan a szegények bizonyos csoportjait megcélzó ellátások, mint pl. a hajléktalan-szállások. Ezen ellátások ellentmondásai abból származnak, hogy miközben szociális és erkölcsi kötelezettségek alapján nem megkerülhető a súlyos nélkülözés enyhítése - e technikák valójában nem oldanak meg többet, mint a láz csillapítása a betegségek gyógyításában: szükséges előfeltétel a megoldáshoz, de semmilyen értelemben sem elégséges ahhoz, hogy érdemi javulás álljon be. Ha valaki segélyt kap, vagy alhat a menhelyen, bizonyos szükségletei kielégülését megtalálhatja e megoldásoktól, de ettől még nem fog kikerülni a szegénységből.

Más jellegű eszközök azzal kívánják a szegénységet enyhíteni, hogy magának a szegénységet eredményező helyzetnek a megváltoztatását vállalják fel. Elvileg a legsikeresebb ilyen jellegű programok a tisztes önálló keresettel járó munkavállaláshoz vezető programok: munkahelyteremtés, képzés, tágan értelmezett egészségügyi, mentális és szociális rehabilitációs programok. E programok ellentmondásai abból származnak, hogy az egy főre jutó költségei meglehetősen drágák, lényegesen drágábbak, mint a méltányosan minimális létfeltételeket lehetővé tevő szegénységi programok fajlagos költségei.

A kétféle program különböző intézményi kereteket és feltételeket követel meg, bár ezek nem függetleníthetőek egymástól. Egyik cél jogossága sem tagadható meg, s ezért mind a két irányban meg kell kísérelni az eszközök és intézmények fejlesztését.

A szegénység enyhítésének mindkét célja jogos, mind a két irányba fejlődni kell - de nem lehet leegyszerűsíteni úgy a feladatot, mintha lenne egyetlen olyan irány, amely irányba tett lépés mindkét megoldandó feladathoz is közelebb vinne.

1. A segélyezés fejlesztése

Ma a főváros szociálpolitikájának egyik legneuralgikusabb pontja a segélyezés. Mértékének növekedése drámai, a főváros szociálpolitikai intézményi kapacitásainak igen jelentős hányadát leköti, nehezen viselhető feltételeket eredményez úgy a segélyezők, mint a segélyezettek számára - s mindeközben kimenete, eredményessége sokszor megkérdőjelezhető. A segélyezés reformjának egyaránt ki kell terjednie

• a segélyezési politikák racionalizálására és egyértelműbb vállalására,
• a segélyező munkaszervezet és eljárásainak fejlesztésére,
• a segélyezési mértékek koncepcionális rendezésére,
• valamint a segélyezettel való együttműködés erősítésére.

A segélyezés mértékének általános növekedését valójában három segélynem kiterjedése eredményezte. A munkanélküliek jövedelempótló támogatásának bővülése hiteles kifejeződése a szegénység növekedésének és a ‘90-es évekre megváltozott szerkezeti változásának. Az átmeneti segélyek és a lakhatási támogatás arányának jelentős bővülése (különösen, ha figyelembe vesszük azokat a helyi rendeletben rögzített megszorításokat, amelyek kizárják e segélyezés köréből a más, rendszeres segélyben részesülőket,) a segélyezés kiterjesztésére utaló jel: a segélyezés egyre kevésbé a krónikus jövedelemhiányra reagál, hajlamos olykor beengedni relatíve magasabb jövedelmi pozíciójú csoportokat is. E tendenciával szemben érvényesítendő az, hogy a segélyezésben prioritást kell biztosítani a más jövedelemmel nem rendelkezők számára.

(Még egy körben volt jelentős emelkedés, ezek azok a rokkantsághoz, fogyatékossághoz kötődő segélynemek, amelyek központi keretekből kerülnek kifizetésre, ugyanakkor a jogosultság megállapítása önkormányzati (jegyzői) feladat. E segélynemek visszaszorítására erősek a kormányzati szándékok. Ezen törekvések jogosságát nehéz lenne kétségbe vonni, de szükséges megjegyezni, hogy magából a megszorításból származó kényelmetlenségek az önkormányzatokra fognak hárulni.)

A segélyezés technikai lebonyolításában számos, a munka leegyszerűsítését és hatékonyságának növelését lehetővé tevő eszköz kiaknázására van lehetőség. Ilyenek:

• a jogosultságot szabályozó helyi rendeletek harmonizálása, a főváros egészében érvényesítendő, garantált minimum kidolgozása,
• a jogosultság igazolási eljárásainak egyszerűsítése és egységesítése, úgy egy-egy kerület illetékességében, mint a főváros egészében,
• e körön belül, különös súllyal a jövedelembevallás egységesítése és egyszerűsítése,
• a kifizetés egységesítése, egységes pénztári rendszerek és számítógépes nyilvántartások bevezetése, készpénzkímélő (átutalásos) technikák bevezetése.

A segélyezés mértékének meghatározásában szintén tapasztalhatóak koncepcionális zavarok. Bár a korábbi évekhez képest jelentős előrelépést eredményezett az, hogy az egyéni jogosultság-elbírálás mellett megjelent a családi jövedelem-elbírálás is, ám az egy főre jutó jövedelem, mint elbírálási alap nem vált be. Az egy főre jutó jövedelem alapján megítélt, egyénre szóló segély nem nyújt kellő támogatást (ez érződik a gyermekszegénység bővülésében). Ilyen alapokra nem építhető családi jövedelem-kiegészítés. Azzal, hogy a segélyezés nem számolja fel a család segélyre való jogosultságát, egy segély megítélése gyakran újabb segélyeket tesz szükségessé, pl. a gyerekek jogcímén. Ez újabb terheket rak az amúgy is túlterhelt apparátusokra, de még így is átláthatatlanná teszi azt, hogy ki mennyit kap, és értékelhetetlenné teszi azt, hogy milyen tényleges jövedelemszintet is sikerült elérni a segélyezés által. E problémák megoldása érdekében megvizsgálandó és a lehetséges összehangolás után bevezetendő a fogyasztási egységekkel kalkuláló családi jövedelempótlás, mint segélyezési technika, különösen a kiskorú gyermekeket nevelő segélyezettek segélyezése kapcsán.

Az eddigi gyakorlat nem számolt az ösztönzési elvek érvényesülésével a segélyezés mértékének meghatározásában, s ennek hiányát a segélyezettek más jellegű korlátozásában igyekezett megvalósítani - mindenek előtt a pénzbeni segélyek természetbeni átváltásával. Ez azonban jellemzően csak tovább bonyolította a segélyezési eljárást, s - mint az minden természetbeni segélyezésre jellemző - költségesebbé és több munkával járóvá tette azt. A segélyezés költségnövekedése nem áll arányban a segélyfelhasználás ellenőrizhetőségének javulásával, különösen, ha figyelembe vesszük e kontroll másodlagos hatásait is:

• gyengíti a kliens saját sorsa javítására irányuló felelősségét, erősíti a gyámkodás paternalista gondoskodó szemléletét - miközben valódi felelősséget nem tud vállalni azért, hogy az általa szabott szabályok és korlátok betartása valóban érdemi javulást eredményez;
• erkölcsi és gazdasági értelemben visszás helyzeteket és kalkulálhatatlan kimeneteket teremt akkor, amikor kialakul a természetbeni segély-javak másodlagos piaca,
• kiszámíthatatlanul torzítja a piaci hatásokat a természetben nyújtott javak és szolgáltatások kereskedelmi hálózatában.

A természetbeni segélyezés a következő esetekben nyújt megfelelő ellenértéket azért, hogy lebonyolítása többletköltségekkel jár:

• ha a segélyként biztosított javak és szolgáltatások piaca kialakulatlan.

Ilyen probléma szinte kizárólagos értelemben a lakás, a lakhatás támogatása, és a lakást pótló krízis-megoldások, krízis-szállók, menhelyek, hajléktalanokat ellátó szolgáltatások. Minden más alapvető jószág és szolgáltatás dolgában a főváros piacai kiépültnek tekinthetőek.

• ha az adott jószág vagy szolgáltatás fogyasztásához nemcsak magánérdek, hanem közérdek is tapad.

E megfontolás alapján mindenek előtt a gyermekek étkeztetése, tanszerrel való ellátása a legjelentősebb feladat. A főváros társadalmának egésze számára képviselendő és képviselhető érdek annak az esélyegyenlőségnek a megteremtése, hogy a gyermekek társadalmi előrejutását és iskolai eredményességét ne korlátozza a szülők szegénysége, vagy szélsőséges esetben az éhezés és a tanszerhiány miatti teljesítményelmaradása, iskolai kudarca.

Hasonló elvek indokolják bizonyos ma is létező természetbeni segélyezési formák jogosultságát, mint amilyen pl. a temetés biztosítása, az alapvető gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök biztosítása, stb. Ugyancsak hasonló elvek alapján célszerű biztosítani a marginalizálódott, norma alatti létből származó speciális egészségügyi problémákat enyhítő mentális és egészségügyi szolgáltatásokat is. E cél érdekében fejlesztendőek azok az egészségügyi ellátási formák, amelyek a kirekesztett csoportokat veszélyeztető kockázatok csökkentését szolgálják, így a TBC, a fertőző nemibetegségek, mindenek előtt az AIDS valamint a hajléktalanságból, a fagyási károsodásokból és a tisztálkodási lehetőségek hiányából eredő sebészeti ellátások területén, a fogászat és fogpótlás területén, valamint a szerfüggés, a drog és az alkohol fogyasztásából eredő problémák pszichiátriai és mentálhigyéniai ellátásainak intézményeiben.

• ha az adott jószág jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a segélyezett kliens tartós és érdemi változást érjen el sorsának jobbításában.

Ez az elv értelemszerűen csak a klienssel való együttműködés kereteinek rendezése, a szociális munka és a segélyezés összehangolása mellett alkalmazható.

A szegények méltányos létfeltételeinek biztosítása során törekedni kell a pontos célzás feltételeinek biztosítására, vagyis arra, hogy az ellátások valóban a súlyos jövedelemhiánnyal küzdő csoportokat érjék el. Ugyancsak fontos megteremteni annak feltételeit,hogy a szegények ellátása ne eredményezzen  túlgondozást, ne tegye indokolatlanul elfogadhatóvá számukra a szegénységi ellátások nyújtotta létfeltételeket és ne rontsa ambícióikat abban, hogy tőlük elvárható mértékben maguk is járuljanak hozzá helyzetük javításához.

Az elfogadható célzás feltételei között nincs helye és értelme a kliensek más, magatartásuk, életmódjuk, szokásaik korlátozására igyekvő hivatali ellenőrzésnek. Ez a törekvés az általános politikai elvek alapján is létjogosulatlan: a magatartásra vonatkozó hivatali szabályozás elkerülhetetlenül diszkriminatív, etnikai, kulturális vagy egyéb, politikai megkülönböztetésre jogot nem adó elv szerinti megkülönböztetést, hivatali túlkapást eredményez.

1. A szegénységből kivezető kiutak megtalálása

Míg a szélsőséges nélkülözés enyhíthető, a jogosultságok normatív elvét követő szociálpolitikai technikákkal - a szegénységből való kikerülés előmozdításában megkerülhetetlen a kliensekkel való személyes együttműködés. Az akut jövedelemhiány pótlására minden más egyéni szempont mérlegelése nélkül is biztosítható és biztosítandó a megfelelő segélyezés - de a szegénységből való kikerülésnek csak akkor van esélye, ha a szociálpolitikai ellátás reális sikerekkel kecsegtető egyéni törekvéseket támogat. A szegénységből való kikerülés olyan jelentős erőfeszítést igényel úgy az érintett egyének és családok, mint az őket támogató szociálpolitika számára, hogy az erre irányuló akciókat csak a feltételek tisztázása, a kölcsönös garanciavállalás hitelességéről való megbizonyosodás esetén érdemes megkezdeni.

A szegénységből való kikerülés azt jelenti, hogy a korábban  önálló megélhetését biztosítani nem képes polgár képessé válik saját maga és családja eltartására. Ez az eredmény általában hosszabb időt vesz igénybe. Ezeknek az egyénre szabott terveknek és megállapodásoknak a megalkotása csak  a  szakképzett szociális munkás és a kliens együttműködése alapján remélhető.

1. A munkahelyteremtés lehetőségei

A foglalkoztatáspolitika forrásai és szervezeti feltételei felett az önkormányzatok gyakorlatilag nem rendelkeznek. Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a szegénység egyik legfőbb oka és eredete (a más környezetben tárgyalható időskori és fogyatékossághoz kapcsolódó szegénység mellett, azt leszámítva) a tartós munka- és önálló jövedelemhiány.

A szegények minimális létfeltételeinek támogatását célzó eszközök kimerülése mellett, az intézményi eszközök szűkösségén felülemelkedve megvizsgálandó az, hogy milyen önkormányzati eszközök járulhatnának hozzá a tartós és végletesnek tűnő munkanélküliség enyhítéséhez. Az eszközök számba vétele során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az önkormányzatok és önkormányzati intézmények maguk is foglalkoztatók, hogy az önkormányzatok és önkormányzati intézmények maguk is piaci fogyasztók, s ezen keresztül munkalehetőségek és munkák keresleteként is jelentkeznek. A fentiekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy

• önként vállalt foglalkoztatási kvóták bevezetésével, különösen a tartós munkanélküliség által veszélyeztetett képzetlen munkaerő foglalkoztatása területén maguk az önkormányzatok alkalmazzanak tartós munkanélkülieket, a tartós munkanélküliség veszélyének kitett személyeket;
• a közhasznú foglalkoztatás lehetőségeivel élve biztosítsanak megfelelő munkafeltételeket, teremtsenek lehetőséget és ösztönző atmoszférát ahhoz, hogy az ilyen programokban résztvevők a jövedelemszerzés esélye mellett bizonyíthassák rátermettségüket és hasznosságukat, legalább a precedens-értékű minták szintjén legyen esélyük valamilyen munkakarrier megkezdésére;
• a főváros önkormányzatai,  hivatalai és intézményei nem csupán foglalkoztatók, hanem piaci vásárlók is. Mint piaci megrendelők és vásárlók, a közbeszerzés és más törvényi keretek között érvényesíthetnek olyan prioritásokat (pozitív diszkriminációt), amelyek a hosszabb ideje munkanélküliek, a szegénység nagy kockázatával jellemezhető célcsoportok foglalkoztatását előnyként veszik figyelembe.

1. Fiatalok, gyerekek - képzés,oktatás

A szegénység generációk közötti öröklődésének enyhítése a leghatásosabb eszköz a szegénység, mint társadalmi strukturális probléma elleni küzdelemben. Ez messze túlmutat ugyanakkor a szegénység problémájához kötődő politikákon, hiszen

• alapvető igazságossági és esélyegyenlőségi elv az, hogy a fiatalabb generáció a szülők társadalmi helyzetétől függetlenül rendelkezhessen az érvényesülés és felemelkedés lehetőségeivel és esélyeivel,
• a város egészséges társadalmi dinamikájának záloga az, hogy ne születési előjogok, hanem a tehetség és a képességek határozzák meg az érvényesülés sikereit.

E szempontokból különösen drámai az, hogy az elmúlt évek elszegényedési folyamatának legnagyobb veszteségeket elszenvedett generációja a gyerekek és fiatalok. Részben e veszteségek enyhítésére, részben a város társadalmi dinamikájára vonatkozó közérdek szempontjából jelentős erőfeszítéseket kell tenni a gyermekek és fiatalok közötti szegénység enyhítésére, a fiatalabb generációk perspektíváinak javítására.

Mindenek előtt megvalósítandó cél az, hogy a szülők szegénysége esetén is, minden gyerek étkezése elégítse ki a legszükségesebb biológiai igényeket, hogy minden gyerek legalább naponta egyszer meleg ételhez, egy pohár tejhez és valamilyen gyümölcshöz jusson. E feladat megoldhatatlan azon oktatási intézmények aktív hozzájárulása nélkül, ahol a gyermekek napközben tartózkodnak, de nem terhelhető csak rájuk e nehéz feladat megvalósítása és finanszírozása.

Ugyancsak biztosítandó az, hogy a legszegényebb gyerekek is hozzájussanak az alapvető tanszerekhez, mindazokhoz az eszközökhöz, amelyek az iskola sikeres elvégzésében nélkülözhetetlenek.

A minimális biológiai szükségletek kielégítése és eszközök biztosítása szükséges, de nem elégséges eszköz a szegény gyermekek tanulmányi hátrányainak kompenzálására. Kidolgozandóak és megerősítendőek mindazok az ösztönzési eszközök, tanulmányi ösztöndíjak és más támogatási konstrukciók, amelyek erősítik a tanulás iránti motiváltságot a szegényebb csoportok gyermekei körében is. Megerősítendőek azok a speciális tanulmányi felzárkóztató programok, célzott napközi és tanulószobai szolgáltatások, célzott iskolai felvételire előkészítő programok és a szükséges mértékben kiépítendőek azok a kollégiumok, amelyek javítják a szegény gyermekek esélyeit az iskola sikered elvégzésében. E programok tervezése és működtetése kapcsán különös gondot igényel a gyermekek kulturális és etnikai identitásának tiszteletben tartása, a kisebbségi lét értékeinek elismerése és integrálása - különösen a roma gyerekek esetében.

A szegény gyermekek iskoláztatásában elérhető bármilyen jelentős siker mellet is számolni kell az iskolából már kikerült fiatalok marginalizálódási tendenciáival, a körükben jelentkező munkanélküliséggel, devianciákkal. E fiatal célcsoportok szociális problémáinak kezelése megoldhatatlan az érintettek aktív részvétele, kortárs segítők bevonása nélkül. Az aktív részvétel igénye sajátos szolgáltatási kínálat megteremtését is jelenti. E szociális szolgáltatások és szolgálatok közös célja kell, hogy legyen az, hogy a fiatalokat értelmes célok elérésébe, hasznos és társadalmilag elismert tevékenységekbe vonja be, úgy, hogy a siker esélyét, az előbbre jutás és többre vágyás képességének fenntartását is elősegítsék. Kidolgozandóak és megerősítendőek azok a szakmai programok, amelyek a generációk közötti kölcsönös segítségnyújtás gyakorolható technikáinak megteremtését, a fizikai képességeik birtokában levő, de erkölcsi és kulturális értékeiben megingott fiatalok és az erkölcsi és tudásbeli tekintélyt képviselő, de fizikai lehetőségeikben korlátozott idősek közötti kapcsolatrendszer fejlesztését célozzák meg.

1. Városszerkezet, várospolitika és szegénység

Az az éppen megkezdődött folyamat, amelyben a főváros önkormányzatai megállapodási keretekben osztják meg egymás között bizonyos szociálpolitikai feladataikat, jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy az intézmények egyszerre legyenek képesek specializálódni és differenciálódni, sajátos szakmai értékeiket kidomborítani, s ezzel egyidejűleg racionális méretekben hatékonyan működni. A szociálpolitika területén kialakuló együttműködési modellek vélelmezhetően eredményesen alkalmazhatóakká válnak más ágazatok, a város működésének teljes spektrumában is.

A várospolitika és a szociálpolitika összehangolásában azonban speciális gondokat vet fel a szegénység. A város ugyanis tagolt és szegregált, a város egészének a szegénysége néhány gócpontban sűrítetten jelentkezik. E területek egy-egy kerületben vannak, szociálpolitikai hatáskör szerint az ellátás kerületi hatáskör - annak ellenére, hogy a város egészének sajátos problémái gyűlnek össze e városrészekben. E spontán folyamatok, szegregációs tendenciák okozta egyenlőtlen szociálpolitikai igény-megoszlás kompenzálására egyfajta eszköznek tűnik a Szolidaritási Alap finanszírozási konstrukciója. Megfontolandónak tartjuk azonban az Alap felhasználásának koncentrálását, egyszerre terület és szociálpolitikai szakfeladat alapján.

A város legkritikusabb, akut szociális problémákkal terhelt részei a pesti átmeneti övezet szlamosodó kerületei, mindenek előtt a VIII., tőle alig lemaradva a VI., VII., és IX. kerületek. E kerületek “szívják” fel a város hajléktalanságának jelentős részét, itt összpontosul a cigánylakosság, és ugyancsak e kerületek a deviancia városi középpontjai: drog, szegénységi bűnözés, prostitúció.

A szociális problémák ily mértékű sűrűsödése önmagában is súlyos és kezelendő feladat, de mára e problémák a városszerkezet egészséges fejlődését akadályozó körülménnyé léptek elő. A város kinőtte saját belvárosát, a belvárosba törekvő gazdasági és igazgatási központi funkciók térbeni terjedését ma már kevésbé akadályozza a beruházási kedv és tőkehiány - mint az, hogy e szlamosodó területek képtelenek otthont adni és befogadni ezeket a funkciókat.

Egy a fővárosra vonatkozó középtávú tervnek megkerülhetetlenül számolnia kell a pesti átmeneti övezet rekonstrukciójának, a belváros térbeni kiterjedésének programjával - de e program megvalósíthatatlan a jelenleg itt sűrűsödő szociális krízis enyhítése nélkül. Ezért, a városfejlesztési tervekhez igazodva és a szociális problémák szegregációs sűrűsödéseit figyelembe véve megvizsgálandó az, hogy hogyan harmonizálhatóak úgy a szakmai tervek, mint a finanszírozás technikáiban a város-rehabilitáció és a szociális válságkezelés célkitűzései.

1. Hogy előrelépések történhessenek...

1. A stratégiai terv célja és szerepe

Jelen dokumentum megfogalmazása számos eddig ki nem mondott előfeltételezésre épült.

Feltételezhető, hogy létezhet olyan közös akarat a főváros szociálpolitikájában érintett szereplők között, hogy a főváros szociális politikájának alakításának céljait és irányait e szereplők maguk határozzák meg. Feltételezhető azt, hogy e célok nem csak és kizárólag a szociális törvények betartására irányulnak. Mindezt annak ellenére tételezhetjük fel, hogy olykor a törvényi előírásoknak való megfelelés is nehéz feladat, s nyilvánvaló az is, hogy a törvényi keretek nem átléphetőek.

Ugyancsak feltételezhető az, hogy léteznek olyan szociális és szociálpolitikai problémák, amelyekről közös vélekedés az, hogy velük foglalkozni kell. E problémák megfogalmazását kell elsődleges feladatnak tekinteni. Nem remélhető és nem feltételezhető, hogy a problémák megoldásának receptjeit  meg lehet adni, pusztán azt, hogy az érintettek vállalhatják, magukénak vallhatják: a jelzett problémák megoldásában, irányokban és keretekben hajlandóak együttműködni, hajlandóak részt vállalni a megoldások kidolgozásában és azok megvalósításában.

Amennyiben e célokat sikerült elérni, annyiban a szakmai program kocepció eredményesnek tekinthető. Amennyiben jelen dokumentum elfogadásra kerül - úgy a feltételezések nem tekinthetőek hallgatólagosnak többé.

1. A munkák megkezdése

A főváros szociálpolitikájának alakításában kitüntetett jelentőséggel, lehetőséggel és felelősséggel bírnak a főváros önkormányzatai - s ezt akkor is fontos leszögeznünk, ha nem győzzük kellő nyomatékkal hangoztatni azt, hogy az önkormányzatok szerepe messze nem kizárólagos, hogy a szereplők köre sokkal szélesebb és változatosabb. A főváros szociálpolitikájának alakításában kezdeményező szerepet a fővárosi kerületi önkormányzatok képviselőtestületei és a Fővárosi Közgyűlés tölthetnek be - ezért a munkák megkezdésére vonatkozó javaslataink is mindenek előtt nekik szólnak.

A fentiek szellemében tehát javasoljuk azt, hogy

• a fővárosi önkormányzatok szociálpolitikai munkatervük elkészítésekor mérlegeljék azt, hogy mennyiben és hogyan járulhatnak hozzá a jelen dokumentumban kifejtett problémák megoldásához;
• a szociálpolitikai munkaterv önkormányzaton belüli egyeztetése során erősítsék meg az ágazatok közötti együttműködést mindazokon a területeken, amelyeken a szociális problémák hatékony kezelése az ágazatok közötti koordinált fellépést igényli;
• az önkormányzati testületek  a szociális bizottsági elnökeiket hatalmazzák fel arra, hogy rendszeres együttműködésük és találkozásaik során alakítsák ki és fejlesszék tovább az önkormányzatok közötti szociálpolitikai együttműködés kereteit, a kölcsönös előnyökre törekedve, de megbízóik érdekeit szem előtt tartva folytassák le a szükséges vitákat, alkukat és egyeztetési folyamatokat a kölcsönös kötelezettségvállalást rögzítő együttműködési szerződések konkrét javaslatainak előkészítésében;
• ezen egyeztetési és megállapodási folyamatok kapcsán hatalmazzák fel a bizottsági elnököket arra, hogy a szakmai részletkérdések megvitatásában és kidolgozásában igénybe vehessék az adott kérdésben járatos hivatalnokok, szakértők, intézményi munkatársak szakmai munkáját,
• amennyiben a bizottsági elnökök által kidolgozott javaslat a bizottsági elnökök között teljes egyetértést élvez, úgy a szociális ügyekben illetékes alpolgármester kapjon felhatalmazást arra , hogy kölcsönös előnyöket és kötelezettségvállalásokat rögzítő megállapodásokat, együttműködési szerződéseket kössön meg.

A politikai döntést igénylő célmeghatározás és egyeztetési keretfeltételek megteremtése mellett számos területen szakmai természetű munkák megkezdésére is javaslatot teszünk. Az illetékes szakértők széles körének bevonása mellett, törekedve arra, hogy a kör terjedjen ki hivatalnokokra, politikusokra, intézményi szolgáltatókra, kutatókra, civil szolgáltató intézmények és érdekképviseletek reprezentánsaira, az alábbi témákban javasoljuk szakmai konferenciák összehívását és munkacsoportok megbízását:

• az intézményi feladatkörök részletezett meghatározása                                                                                                                                        

        - az időskorúak és fogyatékosok bentlakásos ellátása területén,

        - a hajléktalan ellátás területén

        - a házi gondozás területén

        - a Családsegítő Központokban;

• a kliensekkel kötendő szerződések tartalmára és eljárásrendjére, valamint a kliensi panaszok kivizsgálására, elbírálására és a kliensi érdekképviselet mechanizmusaira vonatkozó szakmai javaslat elkészítése;
• a nem-állami szervezetekkel kötött szerződések tartalmára és a szerződés eljárásrendjére vonatkozó javaslat (“Szerződési Kódex”) kidolgozása;
• a segélyezés jogosultsági kritériumait és a jogosultságot igazoló eljárásrendet egyszerűsítő és egységesítő technikák kidolgozását.

Javasoljuk az önkormányzatoknak azt, hogy bizottsági keretekben kerüljön sor az elfogadott szociálpolitikai stratégiáik követésére és értékelésére, s ugyancsak bízzák meg e bizottságot a stratégiai terv módosítására vonatkozó javaslatok kidolgozására, a terv “karbantartására”.

Javasoljuk  Budapest Főváros Önkormányzata és Főpolgármesteri Hivatala számára azt, hogy

• vállaljon koordinatív szerepet a szakmai munkák összehangolásában;
• tegyen lépéseket a munkák elvégzéséhez szükséges szakértői segítségnyújtás utolérhetősége érdekében;
• kezdeményezze az önkormányzatok közötti folyamatos és kölcsönös szakmai tájékoztatás intézményi feltételeinek megteremtését;
• vállalja fel azt, hogy az általa, évente megrendezett szakmai konferencián fórumot biztosít a közösen elhatározott célok elérésének számbavételére, a közös szándékok megfogalmazására, a közös tervek karbantartására.

II.

1. A Fővárosi Önkormányzat szociálpolitikai cselekvési terve

Budapest  Főváros Önkormányzata a fővárosi hosszú távú szociálpolitikai programon alapuló cselekvési tervet készít, amely a hosszú távú koncepcióval harmonizál, illetve megalapozza az abban foglalt elvek, irányok, részprogramok megvalósítását.  A cselekvési tervnek nem célja valamennyi részkérdés részletes szabályzása, különös tekintettel arra, hogy egyes területeken ez a hatáskörök elvonásával járna együtt, ami idegen a Fővárosi Önkormányzat céljaitól. A program egyes kérdéseiben a Főpolgármester és helyettesei, az illetékes állandó bizottság, illetve maga a Közgyűlés dönt, illetve foglal állást a későbbiek során, az előterjesztők javaslatai alapján.

E cselekvési terv megnevezi azokat az  operatív részterületeket és feladatokat, amelyeket az illetékes szerveknek a hosszú távú program megvalósítása során szabályoznia és tartalommal kitöltenie kell majd.

A legfontosabb területek:

• A Fővárosi Önkormányzat szabályzási feladatai
• Szociálpolitikai fejlesztések
• A szociális ellátások finanszírozásának egyes kérdései
• Az állami és nem állami szervezetek közötti együttműködés egyes kérdései
• A szociális ellátások biztosítására leginkább alkalmas igazgatási keretek kialakítása

1. A Fővárosi Önkormányzat szabályozási feladatai

A Fővárosi Önkormányzat  - élve jogszabályokban rögzített koordinációs jogával - a szociálpolitikai ellátások hatékonyságának, eredményességének javítása, az ellátások célcsoportjaira irányuló jobb célzás, a szociális igazgatás eljárásainak egyszerűsítése, illetve az ellátásokra vonatkozó jogszabályok harmonizációja érdekében végzi szabályzó tevékenységét illetve tesz kezdeményező lépéseket mindennek érdekében.

1. Szakmai sztenderdek - garantált ellátási minimumok

Budapest Főváros Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) 88. § b)  és c) pontjai értelmében kezdeményezi a szakosított ellátást biztosító intézményekben az egyes ellátási formák konkrét szakmai tartalmainak meghatározását a szervezeti-működési szabályzatokon keresztül.  Ezek a rendszeres és egységes felügyelet és ellenőrzés rendszerén keresztül érvényesülnek. Mindennek érdekében szükséges az intézményi SZMSZ-ek áttekintése és egységesítése legalább annyiban, amennyiben azok egy-egy azonos ellátás biztosítására szolgálnak a lakók, a gondozottak, a kliensek  számára. Így első lépésben újra kell szabályozni a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő szakosított szociális intézmények SZMSZ-eit. Ehhez be kell fejezni a megkezdett sztenderdizációs folyamatot, amelynek során érvényesíteni kell:

• a többször módosított 1993. évi III. tv.,
• a II /1994 (I.30.) NM rendelet,
• valamint a 161 / 1996 (XI.7.) Korm. Rendelet

által meghatározott  ellátási minimumokat, előírásokat és normatívákat. A folyamatot a jogszabályban előírt határidőig, 1999-ig be kell fejezni. A szabályzási folyamat eredményeként valamennyi szakosított intézményben garantálhatóak az ellátások, szolgáltatások a gondozottak, lakók számára. Ezeket a garanciákat ajánlani kell azoknak a fenntartóknak, tulajdonosoknak, amelyek (akik) fővárosi lakosok számára nyújtanak szakosított ellátásokat.

1. Teljesítménymérés és nyilvánosság

A Fővárosi Önkormányzat  a kidolgozott sztenderdekről és minimumokról kialakítja a folyamatos és rendszeres tájékoztatási kötelezettség rendjét olyan normák szerint, amelyek alapján

• lehetséges a visszacsatolás az intézményi munkára,
• kontrollálható az alapfeladat szerinti működés,
• az elvégzett szolgáltatások elszámolt teljesítése és a finanszírozási prognózisok készítése is lehetővé válik,
• mind a beutaló, mind pedig a partner szervek és az ellátottak valamint a társadalmi nyilvánosság számára áttekinthetővé válnak az intézeteken belüli folyamatok

Ennek érdekében a Fővárosi Önkormányzat  egyeztetési kötelezettséget vállal a kerületi önkormányzatokkal, a hasonló profilú társ szolgáltatókkal, a finanszírozókkal illetve az érintett érdekképviseleti szervekkel. A kölcsönösség elve alapján a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a megjelölt szervezetek hasonló egyeztetéseit a Fővárosi Önkormányzattal. Az egyeztetések három szintje:

• területi
• intézményközi (szervezetközi)
• szakmák (ágazatok)  közötti

1. Területi és ágazatközi megállapodások a szociális szolgáltatókkal az ellátások biztosítására

Az ellátás zavartalanságának biztosítására, a kettős ellátás kiszűrésére, a garantált ellátások kialakítására, az alap- és a szakosított ellátások, valamint az egyes ágazatok közötti zavartalan átjárhatóság biztosítására a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi az ellátást nyújtó szervezetek (kerületi önkormányzatok, civil és karitatív szervezetek, piaci szolgáltatók, stb.) valamint az érintett szakigazgatási szervek közötti kölcsönös megállapodások kialakítást.

A megállapodások az ellátást biztosító szervezetek illetékes képviselőiből álló érdekegyeztetési mechanizmus által elfogadott alapelvekből, közös fellépésből, közös cselekvésből  és a megállapított,  sztenderdizált eljárási szabályokból alakíthatóak ki. A megállapodások kiterjednek továbbá a kölcsönös adatcserékre, egyeztetési előírások megfogalmazására (lásd:1.1.2. pont) és más, az egyeztetési folyamat során felvetődő kérdésekre.

A megállapodások szükség szerinti politikai (testületi) döntéseket követő,  lehetőség szerint formalizált szerződések, amelyet az önkormányzatok szociális bizottságai elnökei, valamint az illetékes alpolgármesterek (Főpolgármester-helyettes) gondoznak, illetve kötnek meg.

1. Szociálpolitikai adatbázis és adatcsere

A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi - a Fővárosi Informatikai Rendszerrel kompatíbilis és ahhoz illeszkedő- szociálpolitikai adatbázis és informatikai-kommunikációs rendszer kialakítását. A Fővárosi Önkormányzat hosszú távon vállalja a „rendszergazda” szerepét annyiban, amennyiben szükséges és lehetséges a szakmai adatszabványok, kommunikációs, személyiség- és adatvédelmi, átviteli, stb. szabványok  egységes kialakítása (lásd: 1.1.2. és 1.1.3. pontok). Ugyanakkor  az adatbázis feltöltését követően az informatikai rendszer  szociális szakmai szegmense (alrendszere) képes lesz a másodlagos adatfeldolgozásra és az elsődleges adatszolgáltatók tájékoztatására. A kialakult struktúra tervezési, menedzsment- és vezetői szociálpolitikai informatikai rendszerként is alkalmazható.

A szociálpolitikai adatbázis kialakítása során érdemes biztosítani a feltételeit egyrészt a társ (közvetlen ellátást biztosító, pl. egészségügy, gyermekvédelem, stb.) szakterületek, másrészt a társ és partner nem állami-önkormányzati szervezetek kapcsolódásának lehetőségeit is.

1. Felügyeleti és szakmai ellenőrzési rendszer kialakítása

A szociális ágazatban működő ú.n. „szupervíziós” rendszer átalakítása szükséges. A felügyeletnek - a kialakított ellátási minimumok és sztenderdek bázisán - egyaránt ki kell terjednie a hatósági felügyelet-jellegű, fogyasztóvédelem-jellegű, valamint az intézmény-üzemeltető jellegű tevékenységekre. A felügyeleti mechanizmust érdemben szét kell választani a tulajdonosi-fenntartói pozíciótól. Az ellenőrzési rendszernek többlépcsősnek, nyilvánosnak és jogszerűnek kell lennie, ahol a felügyeletet ellátó - figyelve az intézmények önálló jogi személyiségére, kvalifikációjára, gazdálkodási önállóságára - inkább a menedzsment felelősségére, mintsem a folyamatos beavatkozásra bízza a pontosan megfogalmazott szabályzóknak megfelelő működést .

Ezzel együtt biztosítani kell a fenntartó beavatkozási lehetőségeit a káros folyamatok észlelésének pillanatában, meg kell akadályoznia nemcsak a jogellenes, hanem a garantált minimumoktól eltérő működést. A felügyeleti és ellenőrzési rendszernek azonos mértékben kell támaszkodnia a szakmaiságra és a kliens (gondozott, ellátott) érdekképviseleti szervezetek által megfogalmazott jelzésekre, értékekre és érdekekre.

1. Jogalkotás kezdeményezése

Budapest Főváros Önkormányzata  kezdeményezi a jogalkotó irányában a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítását. A módosítási javaslat egyrészt új személyes gondoskodást nyújtó intézmény-típus kialakítására (ápoló szociális otthon) másrészt az intézményi jogviszony tartalmi megújítására irányul.

A javaslat keretén belül a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi, hogy Sztv. 67. § (2) „Ápolást, gondozást nyújtó intézmény különösen az idősek otthona, a pszichiátriai betegek otthona és a fogyatékosok otthona” megfogalmazás a „valamint az ápoló szociális otthon” szövegrésszel egészüljön ki. Ehhez kapcsolódóan egy 71/B §-ban az ápoló szociális otthon intézmény cél és fogalmi meghatározására kerüljön sor: „71/B § Az ápoló szociális otthonban azoknak az ápolásra szoruló személyeknek az otthoni szakápolását végzik, akiknek egészségi állapota rendszeres gyógyintézeti kezelést nem igényel, de egészségi állapotuk miatt tartós és egyéni gondoskodásra szorulnak”

A javaslat felveti

„a” változat: az új intézménytípusban az állami normatív hozzájárulás a feladattal arányos, magasabb megállapítását, vagy

„b” változat: az új intézménytípusban az otthoni szakápolási feladat Egészségbiztosítási Pénztár részéről biztosított teljes körű, vagy kiegészítő finanszírozását.

A Sztv. az intézményi jogviszonyról szóló szakasza (94. §) az alábbi (6) bekezdéssel egészül ki:

94. § (6)  A beutalt elhelyezését megelőzően a jogi személyiségű intézmény vezetője a beutalttal tartási szerződést köt. Ha a beutalt cselekvőképtelen, a tartási szerződést törvényes képviselője köti meg.

A Ptk 586. § (1)  alapján a tartási szerződés megkötésére a jogi személyiségű intézmények esetében mód van. ^[2] Tekintettel, hogy a  tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed, e feladatok a szociális otthonok gyakorlatában ma is jelentkeznek. Ezzel szemben a mai intézményi jogviszony tartalma egyrészt gyenge érdekérvényesítő pozícióban tartja a gondozottat az elvárt ellátások elmaradása esetén, másrészt nincs mód az egyszeri térítési díj, vagy a személyi térítési díj nem készpénzfizetéses megfizetésére. Így számos ellátásra szoruló személy kiszorul az ellátásból annak ellenére, hogy a térítési díjak fedezetéül szolgáló vagyonnal egyébként rendelkezne.

A Fővárosi Önkormányzat egyúttal kezdeményezi, hogy  a 2/1986 (II. 27.) ÉVM rendelettel kihirdetett Országos  Építésügyi Szabályzat térjen ki a szakosított szociális intézmények szabványainak megállapítására és rendelkezzen azok érvényesítéséről.

1. Szociálpolitikai fejlesztések

1. A szakosított ellátások fejlesztései

A szakosított ellátásokban hosszú távú fejlesztési programot kell készíteni, ami:

• számol a Fővárosi Önkormányzat ellátási kötelezettségeivel,
• a jogszabályokban előírt ellátási minimum-paraméterekkel és szabványokkal,
• a valós szükségleteket figyelembe veszi,
• tekintettel van a nem állami-önkormányzati szervezetek fejlesztési elképzeléseire,
• a rendelkezésre álló forrásokból finanszírozható,
• megállítja, de legalább csökkenti a Fővárosi Önkormányzat működési kiegészítő finanszírozását.

Ez a program a mennyiségi bővítést (visszapótlást) és a minőségi férőhely-fejlesztést  egy koncepció keretében valósítja meg, illetve bemutatja a beruházások és az átmeneti  működési többletkiadások megtérülési alternatíváit. A fejlesztési tervnek alternatív módon ki kell térnie az ágazat rekonstrukciós programja megvalósítására, illetve a korábban megkezdett ingatlan-hasznosítási programok helyzetére is.

1. Ingatlan hasznosítás és gazdálkodás

A szociális ingatlanok megkezdett hasznosítási programjának - a Fővárosi Közgyűlés 106/1996. (I.25.) Főv. Kgy. számú határozata szellemében  - úgy kell folytatódnia, hogy

• az ne rójon indokolatlan anyagi többletterheket a Fővárosi Önkormányzat költségvetésére,
• általa részben legyen végrehajtható a megkezdett rekonstrukciós folyamat,
• az intézményrendszer relatív működési költségei csökkenjenek,
• az ellátott lakók, gondozottak jobb és a minimum-előírásoknak megfelelő infrastrukturális körülmények közé kerüljenek.

Az ingatlan hasznosításnak arra is irányulnia kell, hogy a fővárostól távoli telephelyek lehetőség szerint kiválthatóak legyenek és helyettük Budapesten, vagy az agglomerációban legyen folytatható az ellátás. Új intézmény a fővárostól 100 km-es távolságon túl nem alakítható ki.

1. Szociálpolitikai információs és adatbázis kialakítása

Az 1.1.4. pontban megjelölt tartalommal ki kell alakítani - a FIR-hez kapcsolódóan - az ágazati informatikai hálózatot. A rendszernek megtakarításokat kell eredményeznie egyrészt a szociális adminisztráció költségeiben, másrészt az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása által az adminisztráció emberi erőforrásai területén.

1. Szakmai támogatás intézményi rendszerének kialakítása

A fejlesztési programok eredményeként kialakuló ellátási struktúra szakmai támogatásának biztosítására  - a Fővárosi Önkormányzat jogszabályokban rögzített módszertani feladatainak eleget téve -  meg kell kezdeni a szakmai támogatás intézményi rendszerének kialakítását. Kívánatos, hogy a támogatás - szakmai tanácsadás és segítségnyújtás - elsősorban a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott szolgáltatások szakemberei, de nem utolsósorban az ellátásokban partner társ-szervezetek szolgáltatói számára is hozzáférhető legyen.  A támogatás tartalmilag:

• igazgatási,
• ügyviteli,
• elszámolási és költségvetési,
• tanácsadó-jellegű,
• képzési, és
• menedzsment információs

segítségnyújtást biztosít.

Az 1.1.2. - 1.1.3. pontokban megfogalmazott együttműködési rendszer kialakítását követően - illetve a kialakítás folyamatában -  kívánatos, hogy a szakmai támogatást a kerületi önkormányzatok érintett és illetékes szakemberei, team-jei is igénybe vehessék.

1. Képzés és továbbképzés

Ahhoz, hogy a szociális ágazatban színvonalas, megfelelő és korszerű kvalifikációs követelmények legyenek állíthatóak mind a menedzsmenttel, mind pedig a szakszemélyzettel szemben, érdemben át kell alakítani a szociális szakmai képzések és továbbképzések rendszerét. A képzési rendszernek harmonizálnia kell mind a közalkalmazottak, mind pedig a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényekkel, jogszabályokkal. A képzés és továbbképzés anyagi feltételeit az ágazatban érdemben támogatni szükséges, illetve a szakember-utánpótlás érdekében átgondolandó egy megfelelő és fenntartható (középtávú, 3-5 éves) ösztöndíj rendszer létrehozása, vagy más, létező rendszerekhez való kapcsolódás.

1. A szociális ellátások finanszírozásának egyes kérdései

1. A szociális ellátások költségei

A szociális ellátások költségeinek bemutatása és feltárása az ellátást biztosítók alapvető feladata. A hosszú távú program kezdeti időszakában ki kell alakítani azokat az elszámolási rendszereket, amelyek képesek bemutatni az egy-egy ellátás-típus, egy-egy új program költség-összetevőit, azok alternatíváit, a többletkiadásokat. Új, költségesebb ellátások bevezetése csak akkor indokolt, ha általa az ellátottak életminősége ráfordítás-arányosan javul és ezáltal van esély a ráfordítások társadalmi megtérülésére. El kell érni, hogy a meglévő szolgáltatások működési kiadásainak csökkentése a Fővárosi Önkormányzat által biztosított, aktív racionalizációs eszközök segítségével lehetővé váljon. Ehhez az elszámolások, megtérülések rendszerének „racionalizáció-konformmá” kell válnia úgy, hogy az elért „megtakarítás” mérhetővé váljék.

A szociális ellátások költségei átmeneti növekedésének elismerése akkor indokolt, ha az átalakítást követően az új szolgáltatás (a megújított szolgáltatás) eredményesség- (vagy bizonyíthatóan hatásosság-)  javuláshoz vezet.

Fel kell készülni  a társadalmi folyamatokból - elsősorban  az elöregedésből és a munkanélküliség tartóssá válásából -  fakadó költségnövekedésre, amely felveti a ráfordítások arányos növekedésének igényét. E folyamat pontos feltárására részletes szakmai prognózist kell készíteni, a finanszírozási alternatívák megjelölésével.

A költségek csökkentését eredményezheti a szektorsemlegesen, normatívan kezelt partneri viszony kialakítása az ellátásokban - ennek érdekében új módszerek alkalmazása is megengedett, pl. egy-egy szolgáltatás ellátásának „próba-tendereztetése” állami-nem állami ellátók között a költségek felmérése és összehasonlítása, a kibocsátások minőségének összemérése érdekében.

1. A szociális ellátások forrásai

A szociális ellátások forrásainak hagyományosan hármas rendszere - normatív állami hozzájárulás, saját bevétel, kiegészítő támogatás - várhatóan érdemben nem változik. Kérdés, hogy feltárhatóak és realizálhatóak-e

• az államháztartási reformmal együtt járó költségmegtakarítások szociális célú átcsoportosításának lehetőségétől,
• a térítési díjak rendszerének arányos és méltányos emeléséből eredő többletforrásaitól,
• a szervezeti-strukturális átalakítások (KHT, közalapítvány, stb.) illetve a szektor-semlegesen  kezelt, versenyeztetett ám együttműködő ellátók érdemi bevételeitől,
• a lehetséges közös finanszírozású társulások arányos tehermegosztásától,
• illetve a racionalizációs folyamat megtakarításaitól elvárt többletforrások?

Ha és amennyiben e változások többletforrásként szolgálnak a szociális ellátások (ellátást biztosítók) számára, akkor lehetővé válik:

• az átmenettel járó ideiglenes többletkiadások zavarmentes finanszírozása, és / vagy
• a (rendszerint az önkormányzatok költségvetését terhelő és általuk biztosított) támogatások reálnövekedésének mérséklése

Amennyiben a  megjelölt források feltárása nem lehetséges, akkor a változások jelentős hatást gyakorolhatnak a feladatok és források arányának egymáshoz való viszonyára. Ennyiben fel kell készülni az önkormányzatoknak - s köztük a budapesti önkormányzatoknak - a  politikák alakítására gyakorolt befolyása latba vetésére annak érdekében, hogy vagy a központi normatív állami hozzájárulások rendszerében, vagy az ellátási kötelezettségek szabályozásában elmozdulás történjen.

1. Az állami és nem állami szervezetek közötti együttműködés egyes kérdései

1. Ellátást biztosító szervezetek nem önkormányzati költségvetési gazdálkodási  szervként való továbbműködtetése

A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi, hogy az ellátások hatékonyságának javítása, a költségek lehetséges csökkentése, illetve a források növelése érdekében készüljön átfogó megvalósíthatósági tanulmány egyes szociális ellátást biztosító szervezetek nem önkormányzati költségvetési gazdálkodási  szervként való továbbműködtetéséről. Át kell tekinteni: milyen előnyökkel és hátrányokkal járna az ellátások KHT, vagy közalapítványi működtetése. Az átalakítás fő feltétele, hogy  sem az ellátási kapacitás, sem az ellátottaknak nyújtott szolgáltatások szakmai színvonala, illetve az ellátás biztonsága nem csökkenhet, illetve az ellátások relatív ráfordításai nem növekedhetnek.

1. Szociális ellátás közszolgáltatási szerződés keretében

Ugyancsak megvalósíthatósági tanulmány segítségével fel kell tárni az önkormányzatok egyes szociális ellátási feladatainak nem állami - önkormányzati szervezetek keretében való biztosításának előnyeit és hátrányait. A tanulmányban egyebek között be kell mutatni:

• a lehetséges szerződési kereteket,
• az ellátás szakmai - biztonsági garanciát,
• az ellátás nem önkormányzati szerv hibájából való megszűnésének következményeit,
• a feladat finanszírozásának módját.

A feltárás eredményeként, illetve ahhoz kapcsolódóan  javaslatot kell készíteni egységes, úgynevezett „szerződési kódexre”, amely a Fővárosi Önkormányzattal közszolgáltatási szerződéseket kötő valamennyi szervezetre szektorsemlegesen és diszkrimináció mentesen  érvényes lehet, beleértve a szerződéses ajánlatok elbírálását, a biztosítékok rendszerét, az ellátások szakmai tartalmának bemutatását. A kódexet a lehető legszélesebb érdekegyeztetés után a Fővárosi Önkormányzat magára nézve kötelezőnek fogadhatja el, felajánlva más önkormányzatoknak a kapcsolódás, a csatlakozás lehetőségét, ami által Budapesten  valamennyi szociális szolgáltatást nyújtó nem állami-önkormányzati szervezet működési, illetve a szerződést kötő önkormányzat jogi biztonsága nagymértékben megerősödhet.

1. Szociálpolitikai vagyon- és kapacitás-kataszter elkészítése

A fővárosi szociális ellátások, ellátók valós kapacitásainak, a szolgáltatások működésének, az erőforrások feltárásának (lehetséges összehangolásának) érdekében el kell készíteni a fővárosi szociálpolitikai vagyon- és kapacitás-katasztert. A  kataszter formailag egy hozzáférhető és nyilvános szakmai jegyzék, amely önkéntes adatközlésen alapul, s amelynek hitelességét az adatközlő garantálja. A kataszter alkalmas:

• az ellátások összehangolására,
• az ellátások terheinek megosztására, együttműködések kialakítására,
• a látszólag hiányzó szolgáltatások előtalálására és a kliensekhez való eljuttatására,
• az ellátók szolgáltatásai összehasonlítására,
• a felesleges, vagy párhuzamos ellátások kiszűrésére,
• a lakosság, a kliensek jobb tájékoztatására

A kataszter ezen túl egyik biztosítéka a szolgáltatók közötti - szabályozott, és a programban kifejtett -  versenyeztetés  objektív feltételei kialakításának.

1. A szociális ellátások biztosítására leginkább alkalmas igazgatási  keretek kialakítása

A szociálpolitikai program megvalósulása során kialakuló  - a mainál korszerűbb és hatékonyabb - ellátások  korszerűbb és hatékonyabb igazgatást igényelnek. Ennek elvei, minősítési rendszere nem térhet el az irányított ellátó hálózat menedzsmentjével, az intézményrendszerrel szemben támasztott követelményektől. Az igazgatási rendszerben az ellátó szervezetet közvetlen felelősséggel vezető intézményi menedzsment  nagyfokú önállósága és hangsúlyozott felelőssége mellett, a monitoring és kontrolling funkciók megerősítésével a hálózatmenedzselés szemléletének és eszközrendszerének kell teret nyernie, az intézményfenntartó, üzemeltető szemlélet és eszközrendszer visszaszorításával. Az igazgatásban teret kell kapniuk a kis létszámú, magasan gépesített és erőteljes informatikai-kommunikációs háttérrel rendelkező, nyitott és rugalmas kis irányító team-eknek. Ki kell alakítani  a területen (az alapellátásban, a partner-hálózatokban, a szakmai érdekképviseletei és kliens érdekvédelmi szervezetekben - és szervezetekkel, a partner ágazatokkal, a médiában, stb. ) intenzíven kommunikáló részleget (részlegeket) valamint a hosszú távú programokat rövid-és középtávon igen nagy önállósággal lebontani, menedzselni és megvalósítani képes, erőforrás-feltáró, tervező, kapacitás allokáló részleget (részlegeket).

Ennek megfelelően újra kell gondolni az intézményi menedzsment - ügyosztály - állandó bizottság(ok) - közgyűlés és tisztviselői felelősségi, tevékenységi és cselekvési rendszerét, ügyrendjét, helyét és feladatát az önkormányzati szakigazgatásban, különös tekintettel az ágazatközi együttműködés elmélyítésének lehetőségére és egyben szükségszerűségére.

Határozati javaslat

Budapest  Főváros Közgyűlése

1./ úgy dönt, hogy elfogadja a szociálpolitikai szakmai koncepciót. A szociálpolitikai koncepciót teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza.

Felelős: dr. Demszky Gábor Főpolgármester

Határidő: azonnal

2./ felkéri Budapest Főváros kerületi önkormányzatainak képviselőtestületeit, illetékes szakbizottságait, hogy tárgyalják meg a szociálpolitikai szakmai koncepciót, alakítsák ki avval kapcsolatos álláspontjukat, illetve saját szociálpolitikai koncepciókat.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 december 31.

3./ felkéri a Főpolgármestert, hogy biztosítsa a szociálpolitikai érdekképviseleti és szakmai szervezetek számára a szociálpolitikai szakmai koncepcióval kapcsolatos álláspontjuk kialakításának lehetőségét, illetve a születő javaslatokat, kezdeményezéseket és véleményeket juttassa el a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságához.

Felelős: dr. Demszky Gábor Főpolgármester

Határidő: 1997 december 31.

4./ felkéri a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságát, hogy  tegyen lépéseket az önkormányzatok közötti szakmai érdekegyeztetés szervezeti kereteinek az elfogadott koncepció szerinti kialakítására.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 június 30.

5./ felkéri a Főpolgármestert, hogy

a.) kérje fel az illetékes szaktárcákat  arra, hogy a szociálpolitikai koncepcióban megjelölt jogszabályhelyek tárgyában vizsgálják meg a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló  1993. évi III. törvény és a 2/1986 (II. 27.) ÉVM rendelettel kihirdetett Országos  Építésügyi Szabályzat módosításának lehetőségét.

Felelős: dr. Demszky Gábor Főpolgármester

Határidő: 1997 június 30.

b.) tegyen kezdeményező lépéseket a kerületi önkormányzatok, valamint a nem állami-önkormányzati, szociális ellátást nyújtó szervezetek irányában a szervezetek közötti, a szociális ellátások biztosítására vonatkozó kölcsönös megállapodások kialakítása érdekében. A megszülető előzetes álláspontokról a lehetséges megállapodások megkötése érdekében készítsen előterjesztést.

Felelős: dr. Demszky Gábor Főpolgármester

Határidő: 1997 december 31.

6./  felkéri a Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságot, hogy

a.) készítsen előterjesztést a szakosított szociális intézmények hosszú távú fejlesztési programjára.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 április 30.

b.) készítsen előterjesztést a Közgyűlés számára a szakosított szociális intézmények működési engedélyei feltételeinek jogszabály szerinti biztosításához szükséges  beruházásokról

Felelős: Győri Péter

Határidő: az 1998. évi költségvetés elfogadása

c.) alakítsa ki álláspontját és tekintse át a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő szakosított szociális intézményekben érvényes ellátási minimumokról és sztenderdekről, valamint szükség szerint szabályozza az intézmények SZMSZ-eit.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 december 31.

d.) tekintse át a szociális ingatlanok megkezdett hasznosítási programjának alakulását - különös tekintettel a Fővárosi Közgyűlés 106/1996. (I.25.) Főv. Kgy. számú határozata  végrehajtására.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 május 31.

1. tűzze napirendre a fejlesztési programok eredményeként kialakuló ellátási struktúra szakmai támogatásának biztosítására  szolgáló  intézményi rendszer kialakításának, a szociális ágazat menedzsment, és szakember-képzésének, továbbképzésének kérdéskörét, a képzés és továbbképzés anyagi feltételeit

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 december  31.

1. készítsen átfogó megvalósíthatósági tanulmányt egyes szociális ellátást biztosító szervezetek nem önkormányzati költségvetési gazdálkodási  szervként való további működtetéséről, valamint az önkormányzatok egyes szociális ellátási feladatainak nem állami - önkormányzati szervezetek keretében való ellátásának lehetőségeiről.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1997 december  31.

g.) készítse el és hozza nyilvánosságra a fővárosi szociálpolitikai vagyon- és kapacitás-katasztert.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1998 január 31.

h.) dolgozza ki a szociális ágazatban működő. „szupervíziós” rendszer átalakításának szakmai tartalmát és feltételeit.

Felelős: Győri Péter

Határidő: 1998 január 31.

7./ felkéri a Főjegyzőt, hogy

1. vizsgálja meg a Fővárosi Informatikai Rendszerrel kompatíbilis és ahhoz illeszkedő- szociálpolitikai adatbázis és informatikai-kommunikációs rendszer kialakításának lehetőségeit, illetve tegye lehetővé, hogy a FIR részeként kialakítható legyen a szociális ágazati informatikai hálózat.

Felelős: dr. Tiba Zsolt Főjegyző

Határidő: a FIR kialakítása

b.) vizsgálja meg, hogy a szociálpolitikai program megvalósulása során kialakuló ellátások igazgatásának milyen szervezeti-működési feltételei szükségesek és szükség szerint tegyen javaslatot a Főpolgármesteri Hivatal SZMSZ-ének és Ügyrendjének módosítására.

Felelős: dr. Tiba Zsolt Főjegyző

Határidő: 1998 december 31.

Budapest, 1997 március 7

Győri Péter

A határozathozatal módja: egyszerű többség.

Láttam:

dr. Tiba Zsolt

Főjegyző

Tartalom

Az előterjesztés szerkezete .......................................................................................................................3

I. rész

1. A szociálpolitikai stratégia koncepcionális kerete        

1.1 Általános politikai elvek        

1.1.1 Budapest - a budapesti polgároké        

1.1.2 Budapest - egy demokratikus jogállam fővárosa        

1.1.3 Verseny és konfliktus - együttműködés és a közjónak alárendelt közös fellépés        

1.2 Szociálpolitikai alapelvek és értékek        

1.3 Budapest Főváros önkormányzata és a kerületi önkormányzatai által biztosított szociális igazgatási feltételek        

1.4 A főváros szociálpolitikájának célcsoportjai, a szociális kirekesztettség enyhítése, a város szociális integráltsága        

1.5 Budapest szociálpolitikai forrásai - a szociálpolitika forrásainak kezelése, átcsoportosíthatósága        

1.5.1 A szociális források és feladatok mértékének egymáshoz való arányának várható alakulása        

1.5.2 Átlátható gazdálkodás az adófizető polgár pénzével - a szociálpolitikában is        

1.6 Szektorsemleges és normatív elvű finanszírozás - a nem-állami és a közintézmények  Budapest szociálpolitikájában        

1.6.1 Szektorsemleges és normatív finanszírozás a részvállalás arányában        

2. A szociálpolitika intézményeinek és eljárásainak fejlesztése        

2.1 Az egyes ellátási formák konkrét szakmai tartalmainak meghatározása        

2.2 Súlypontáthelyezések a hagyományos szociálpolitikai ellátások között        

2.3 Az ágazatközi együttműködés erősítése        

2.4 A kliensek és az ellátó szervezetek közötti szerződések        

2.5 Hatékonyabb esetmenedzselés        

3. A szegénység, marginalizálódás és kirekesztettség enyhítése        

3.1 A szegénységgel kapcsolatos politikák koncepcionális tisztázása        

3.2 A segélyezés fejlesztése        

3.3 A szegénységből kivezető kiutak megtalálása        

3.3.1 A munkahelyteremtés lehetőségei        

3.3.2 Fiatalok, gyerekek - képzés,oktatás        

3.4 Városszerkezet, várospolitika és szegénység        

4. Hogy előrelépések történhessenek...        

4.1 A stratégiai terv célja és szerepe        

1. A munkák megkezdése        
   
2. rész

1. A Fővárosi Önkormányzat szociálpolitikai cselekvési terve        

1.1 A Fővárosi Önkormányzat szabályozási feladatai        

1.1.1 Szakmai sztenderdek - garantált ellátási minimumok        

1.1.2 Teljesítménymérés és nyilvánosság        

1.1.3 Területi és ágazatközi megállapodások a szociális szolgáltatókkal az ellátások biztosítására        

1.1.4 Szociálpolitikai adatbázis és adatcsere        

1.1.5 Felügyeleti és szakmai ellenőrzési rendszer kialakítása        

1.1.6 Jogalkotás kezdeményezése        

1.2 Szociálpolitikai fejlesztések        

1.2.1 A szakosított ellátások fejlesztései        

1.2.2 Ingatlan hasznosítás és gazdálkodás        

1.2.3 Szociálpolitikai információs és adatbázis kialakítása        

1.2.4 Szakmai támogatás intézményi rendszerének kialakítása        

1.2.5 Képzés és továbbképzés        

1.3 A szociális ellátások finanszírozásának egyes kérdései        

1.3.1 A szociális ellátások költségei        

1.3.2 A szociális ellátások forrásai        

1.4 Az állami és nem állami szervezetek közötti együttműködés egyes kérdései        

1.4.1 Ellátást biztosító szervezetek nem önkormányzati költségvetési gazdálkodási  szervként való továbbműködtetése        

1.4.2 Szociális ellátás közszolgáltatási szerződés keretében        

1.4.3 Szociálpolitikai vagyon- és kapacitás-kataszter elkészítése        

1. A szociális ellátások biztosítására leginkább alkalmas igazgatási  keretek kialakítása        
   
   Határozati javaslat.............................................................................................................................36

Melléklet

Az önkormányzati pénzbeni és természetbeni ellátások fontosabb adatai, 1993

(Forrás: a KSH 1205. sz. kérdőív adatai)

Az önkormányzati pénzbeni és természetbeni ellátások fontosabb adatai, 1994

(Forrás: a KSH 1205. sz. kérdőív adatai)

Az önkormányzati pénzbeni és természetbeni ellátások fontosabb adatai, 1995

(Forrás: a KSH 1205. sz. kérdőív adatai)

[1]         Lásd: Melléklet

[2]         Ptk  568. § (1): Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet.