Vélemény a
HARD Kutató és Tanácsadó Kft
FŐTÁV Rt részére 1996-ban készitett
„Prognózis és összefoglalás” c. tanulmánya
távfűtési dijkompenzációra vonatkozó megállapitásairól
Előljáróban három dolgot szeretnék rögziteni: (1) Véleményemben nem foglalkozom a tanulmány egészével, csupán annak dijkompenzációt érintő megállapitásait, ezek megalapozottságát vizsgálom. (2) Véleményem 1997. évi irásba foglalását azért tartom szükségesnek, mert több értékelő dokumentumban, sajtóközleményben, s az Állami Számvevőszék vonatkozó jelentésében is - szakmai kritikai vizsgálat nélkül - folyamatosan átvételre kerülnek a tanulmány megállapitásai. (3) Magam is igen fontosnak tartom a - meglehetősen egyedülálló - fővárosi kompenzációs rendszer működtetésének folyamatos korrekcióját, gyengeségei kiküszöbölését, azonban nem sommás, sarkitott, hanem megalapozott, körültekintő és differenciált értékelések, döntések alapján.
Nyilván szakmai ártalom, de kénytelen vagyok azzal kezdeni, hogy a tanulmánybóll nem derül ki (más anyagból bizonyosan) a mintavétel módja, a reprezantativitás, a súlyozás konkrét technikája, megfelelősége, a kérdőív szerkezete, szövege. (Ezek a klasszikus empirikus szociológiai kellékek nem véletlenül a szakma alapkövetelményei az ilyen publikációk esetén.)
Fontos tény, hogy a kérdezés időpontja: 1996. április 15 - április 30. Erről az időszakról tudnunk kell, hogy 1996. március 31-ig 17.118 fő nyújtotta be távfűtési kompenzációs igényét, majd 1996. március 28-án a Fővárosi Közgyűlés határozatával kibővítette a távfűtési kompenzációban részesíthetők körét és június 3-ig meghosszabbította a bejelentkezési határidőt. (Holott e döntéskor még a kérdezésre sem került sor, de a bejelentkezési, ár- és jövedelmi tendenciák e döntést megalapozták, s valóban 1996. március 1 - 1997. február 28. között végül is 27.810 háztartás vette igénybe a távfűtési kompenzációt.) A mérések idején a március végi közgyűlési döntés hatásai még alig érzékelhetőek lehettek. Az értékelő megállapitások ezeket a számszerű, nagyságrendi tényeket (17 ezer, illetve 27 ezer kompenzációt igénybevevő háztartás) meg sem emlitik.
A tanulmány kérdőives válaszokat elemző része konzekvensen „fűtési támogatásról”, annak ismertségéről szól, holott minden döntés és annak különböző formáju ismertetése „távfűtési dijkompenzációról”, „fővárosi közüzemi kompenzációról” szólt, s ez a szóhasználatbeli eltérés ilyen tipusu kérdéseknél semmiképpen sem szerencsés,, csökkenti az eredmények megbizhatóságát.
A tanulmány 7. oldalán szerepel az első értékelő megállapitás, miszerint „Az ábráról l jól látható, hogy az érintett háztartások jelentős része rosszul ítéli meg saját támogatási igényének jogosultságát”. Ezzel szemben a hivatkozott ábrából az látható, hogy a 12 ezer Ft/fő jövedelem alattiak 69 %-a, a 12-16 ezer Ft/fő jövedelem közöttiek 46 %-a gondolja magáról, hogy jogosult, miközben az első csoport 3/4-e, a második csoport 2/3-a hallott a támogatásról. Ez együttesen azt jelenti, hogy a kompenzációról tudomással biró - még visszatérek rá, hogy kevés, vagy sem - legrászorultabb érintettek kb. 92 %-a, illetve a második jövedelemcsoportba tartozók 70 %-a jól tudja magáról, hogy jogosult. Ez nemhogy az idézett mondatot, de éppen annak ellenkezőjét támasztja alá.
Egyébként a szociológiai felvétel és a kérelem-beadáskori jövedelembevallás különbségéből adódó számos nyilvánvaló eltérési lehetőségről egyetlen szó sem szerepel a tanulmány e pontján - s ez megint csak alapvető és elemi módszertani hiányosság, az értékelés tényleges (no nem látszólagos) megbizhatóságát ássa alá.
Az, hogy a „16-20 ezer Ft!fő jövedelmű csoport” egy része is (31 %) jogosultnak tartja magát szintén igen könnyen adódhat a kétféle jövedelembevallás körülményeinek különbségéből, s némileg abból is, hogy a felvétel idején már éppen ismert, hogy e csoport egy része (70 éven felüliek) valóban jogosulttá vált. (Erről is mintha a tanulmány készitőinek információi sem lennének.)
A 7-8. oldalon emliti az elemzés, hogy a 16 ezer Ft/fő alatti és a 16 ezer- 20 ezer Ft/fő közötti jövedelemcsoportok között számos átjárás lehetséges, s ezt azzal támasztja alá, hogy ez a „kimutatott” (?) és „tényleges”(?) jövedelem közti különbségből adódhat, holott ha valamihez, ehhez bizonyosan nincs köze ennek az „átjárásnak”, nem is értelmezhetők ezek a szakkifejezések ebben az esetben. Ezzel szemben a tapasztalt „átjárás” nyilvánvalóan adódik abból, hogy a lakosság igen jelentős része tömörül ebben a viszonylag szűk statisztikai sávban, de a felmérés és a kérelmek közötti jövedelembevallás már emlitett különbségéből is.
„Mindenesetre megállapítható, hogy a támogatással kapcsolatban még jelentős a tájékozatlanság” - e deklaratív kijelentéssel zárul e rövid rész, csak az a gond, hogy a fentiek miatt ez nincs megnyugtatóan alátámasztva.
Sajnos elképesztő csúsztatás és így teljesen helytelen következtetések találhatóak a továbbiakban a tanulmány 8. oldalán. A kérdés, ha jól értjük az volt a felvételkor, 1996. áprilisában, hogy korábban, 1995-ben igénybe vették-e a „fűtési támogatást” (helyesen: távfűtési kompenzációt). Ehhez minimálisan tudni kell, hogy 1995-ben csak a 12 ezer Ft/fő alattiakra terjedt ki a távfűtési kompenzáció (ezt abban az évben, 1995-ben 17 ezer háztartás vette igénybe, a távfűtéses háztartások kb. 6,8 %-a).
Az a tényszerűnek szánt mondat, hogy „Tehát egyrészt a jogosultak mintegy fele nem kapja meg a támogatást, másrészt viszont a magasabb jövedelműek egy része is részesül belőle.” teljesen megalapozatlan, mert ugyan az 1996. áprilisában 12 ezer Ft/fő alatti háztartások közel fele nem vette igénybe korábban a kompenzációt, de jelentős részük 1995. tavaszán (a bejelentkezéskor) nem is tartozott ebbe a jövedelemcsoportba, és fordítva, ugyan a korábbi kompenzációt igénybevevők 27,8 %-a 1996. áprilisában már valamivel magasabb jövedelemcsoportban található, de a bejelentkezéskor jórészüknek még bizonyosan alacsonyabb volt a jövedelme.
E természetes „ki-be mozgást” e jövedelemcsoportok között és ennek évenkénti jelentős nagyságrendjét a TÁRKI Magyar Háztartás Panel vizsgálata részleteiben is alátámasztja és bemutatja.
A jelzett és a következő mondatokban „A kérdőíves felmérés szerint a támogatásra a megkérdezettek 40,1 %-a jogosult, a támogatásról ismerettel rendelkezik 23 %, és mindössze 12 % vette igénybe a támogatást. Az igénybevevőknek 27,8 %-a pedig nem volt rá jogosult - a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint.” teljesen értelemzavaróan keverednek az 1995-ös és 1996-os (le nem zárt) kompenzáció, illetve a felvétel adatai, alanyai..., de a tanulmányban korábban leírtaknak is ellentmondanak e számok. (Az „a támogatásról ismerettel rendelkezik 23 %” nem érthető a korábban a tanulmányban jelzett 68,2 %-kal szemben.)
Ha el is fogadnánk a kétféle jövedelembevallás azonosságát, akkor is legfeljebb azt a következtetést fogalmazhatnánk meg az adatok alapján, hogy az 1996. áprilisában 12 ezer Ft/fő alatti jövedelmű háztartások kb. fele 1995. tavaszán is e jövedelemhatár alatt élt és egyben részt vett a kompenzációban, ugyanakkor az 1996. áprilisában 12 ezer Ft/fő fölötti háztartások - egy egyre csökkenő arányú része - egy évvel korábban még 12 ezer Ft/fő jövedelemmel sem rendelkezett, s így kapott kompenzációt. Ez egyébként alátámasztja az 1996. évi kompenzáció-kiterjesztő döntésünk irányának helyességét.
A tanulmány egyébként később, a 28. oldalon, a fizetésképtelen háztartások vizsgálatánál azt állapítja meg, hogy „a támogatási küszöb jól van megállapítva”.
Bár magam mélyen egyetértek azzal, hogy a kompenzáció PR-ján volt és még mindig van mit javítani, összehasonlításként:
A kompenzációról tud: 68,2 %
Az áremelkedés arányát viszonylag pontosan tudja: 24,1 %
Az eddig említett következtetések summázatát a tanulmány az összefoglalóban megismétli (57-58. oldal), ezzel nyomatékot adva mindazon megállapításoknak, melyek nem vagy csak részben bizonyítottak, illetve helytállóak:
„A jogosultak nagy része nem tud a közműdíjkompenzációról, de még azok között is, akik jogosultak rá és értesültek a támogatási lehetőségről akadnak olyanok, akik nem vették igénybe a támogatást. A kompenzáció nem elég ismert az érintett lakosság körében. A kompenzációs rendszer nem kielégítően működik, sokan nem veszik igénybe a rászorulók közül, viszont sokan igénybe veszik azok közül, akik nem jogosultak rá... A magyarországi körülmények között az igazolható jövedelmek és a reális jövedelmek között olyan nagy a különbség, hogy a hasonló eljárások legalább részben kudarcra vannak ítélve, illetve rossz hatékonysággal működnek.... A kompenzáció problémája, hogy olyanok is kieshetnek a rendszerből az év során, akiknek ugyan nominálisan növekszik a jövedelme, de reálértékben csökken.”
Ezen összefoglaló megállapitások, illetve megalapozottságuk kritikai elemzésére ismételten nem térek ki, de azért jelzem, hogy az utolsó mondat, mint új elem, ismét nehezen érthető, mivel a bejelentkezést követő 12 hónapban nincs „kiszállás” a rendszerből (ez lehet hiba, de így nagyságrendekkel olcsóbb a kompenzáció, mint mondjuk havi jövedelembevallásokkal...), tehát ennek az értékelő mondatnak ismét semmi valóságalapja sincs - legalább is a működtetett fővárosi kompenzáció rendszerének ismeretében.
Azt azonban megismétlem, hogy mindezek a megállapítások csak a tanulmány érintett részeire vonatkoznak, nem vonják kétségbe a munka egyéb eredményeit.
Budapest, 1997. július 27. Győri Péter
(zárójelben: okleveles közgazda, a
szociológiai tudományok kandidátusa)
Tisztelettel:
Győri Péter