Arany Alkony KHT
ügyvezetője
részére
Tisztelt dr. Hammer Péter!
Az egyik fővárosi kerületi önkormányzattól eljutott hozzám ezév augusztus 9-i levelének másolata, melyet megküldött minden kerületi önkormányzat polgármesterének. Ebben a volt Páskom Hotelben (XV. Bánkút u.67-69.) létesülő idősotthonuk férőhelyeinek „egyszeri betöltési jogára” tesznek adás-vételi ajánlatot a megszólitott kerületeknek.
Előre bocsájtva azt, hogy a non-profit, vagy for-profit szervezetek részvételét a fővárosi idősellátásban kiemelt fontosságúnak tartjuk, stratégiai terveinkben, s közeljövőbeli döntéseinkben e részvétel lehetőségeinek a korábbinál is nagyobb teret szeretnénk szánni, néhány kritikai észrevételt tennék emlitett levelükre, ajánlatukra vonatkozóan.
Először is: azon túl. hogy Önök levelükben úgy fogalmaznak, idézem: „az elkövetkező időben kapják vissza egyes önkormányzatok a nyugdijasházakat. Ezek általában kevés férőhelyü, elhanyagolt épületek, melyek felújitási és későbbi fenntartási költségei magasak”, s ez a megfogalmazás pontatlan, nem fedi a valóságot, ráadásul alkalmas a „piaci versenytársak” (kerületi és fővárosi önkormányzatok) rosszhiszemű hitelrontására, ehhez kapcsolódóan még azt is felvetik, hogy „a felszabaduló épületek hasznositása révén az egyszeri befektetés is többszörösen megtérühet”, ami arról tanuskodik, hogy 0nök nem ismerik azon fővárosi-kerületi tulajdonátruházási szerződéseket, melyek ezen nyugdijasházi ingatlanokat csak és kizárólag önkormányzati nyugdijasházi célokra adta át, az ettől ettől eltérő hasznositást nem teszi lehetővé. Igy ezzel a megfogalmazásukkal zavart kelthetnek nem csak az önkormányzatok, hanem a működő nyugdijasházakban lakók körében is (ennek több jelével volt szerencsém találkozni éppen az elmúlt időszakban).
Másodszor is: Önök ajánlatukban, pontosabban konstrukciójukban teljesen összemossák az ún. Szociális Törvény által szabályozott időskoruak szociális otthonai és az ún. Lakástörvény által szabályozott nyugdijasházak szabályait - s ugyan nem kizárt ezek valóban kreativ - szabályozási és finanszirozási, müködtetési - kombinációja, amennyiben az minden részletében tisztán és világosan áttekinthető a szereplők (polgárok, önkormányzatok stb.) számára, azonban
Harmadszor is: Önök számtalan stiláris csúsztatással - nem gondolom, hogy szándékoltan - inkább megnehezitik, mint megkönnyitenék az eligazodást e két fajta intézménytipus, illetve az Önök által ajánlott harmadik kombinált tipus között.
Részletesebben:
Ajánlatukban végig úgy használják az „idősotthon” kifejezést, mintha az nyugdijasházi tartalommal birna (lásd: „garzonlakás”), s ennek „extra” kiegészitése lenne, hogy ápolást-gondozást is nyújtanának (lásd: polgármesteri hivatal „ápolást-gondozást vásárol”), holott Önök pontosan tudják, hogy a Szociális Törvény szerinti idősek otthonai definiciószerüen, kötelezően ápolást-gondozást nyújtó intézmények, ez alapján részesülnek központi állami normativában.
Ajánlatuk első bekezdésében ugyan megfogalmazzák, hogy „humánusabb és olcsóbb az életvégig tartó ápolást-gondozást nyujtó idősotthoni elhelyezés” a kényszerbérlők számára, de arról nem szólnak, hogy ezzel megszűnik az érintett bérlői jogviszonya, s egy intézményi jogviszony jön létre. Ugyanez érvényes a jelenleg bérlakásukban élő idősekre, akik - az Önök kifejezésével élve - most „önkormányzati segélyekből tengődnek”. Ezeket az embereket (ahogy Önök irják) „elhelyezni” egyébként sincs joga az önkormányzatoknak, hiszen minden szociális eljárás, igy az idősek otthonába való bekerülés is - törvény szerint - önkéntes, az érintett kérelmére indul.
Ajánlatuk második bekezdésében végig olyan szinben tüntetik föl az Önök által nyújtott szolgáltatásokat, mintha ez „alapelveikből” következne, „külön térités” nélkül nyújtanák, holott valójában e szolgáltatások zöme kötelezően nyújtandó minden Szociális Törvény szerinti idősek otthonában, állami normativa jár érte és - ugyan nem „külön” - téritési dijat is fizetnek a gondozottak a törvény által megengedett nyugdijuk maximum 8o%-a erejéig.
Ajánlatuk második oldala első bekezdésében ismét a valóságtól és egyébként a Versenytörvénytől eltérően azzal fűszerezik ajánlatukat, hogy azt „a szociális piacnál olcsóbban kináljuk”. Nem hiszem, hogy ezt alá tudnák támasztani, enélkül is felkinálhatóak e szolgáltatások. A következőkben ismertetik ajánlatuk lényegét, melyből megállapitható, hogy itt ún. „szociális otthoni”, pontosabban Szt. szerinti ápolást-gondozást nyújtó idősek otthoni férőhelyek „egyszeri betöltési jogának” adás-vételéről lenne szó (ilyen „betöltési jog” egyébként ingyenesen áll a kerületi önkormányzatok számára rendelkezésre a Fővárosi Önkormányzat otthonaiban, bár valóban nem kielégitő számban). (Halkan jegyzem meg, hogy a szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy az ún. „egyszeri belépési dij” ezzel azonos, vagy ezen felül fizetendő. Az sem teljesen világos, hogy a „betöltési jog vásárlással” az önkormányzat nem válik-e ellátást biztositó szervvé, s ezzel a normativ hozzájárulás letéteményesévé.)
Mégha a kialakitás alatt lévő otthonban valóban „garzonlakások” jönnek is létre, akkor is szerencsésebb lenne ezeket „garzonlakás-szerü, vagy szinvonalú elhelyezési lehetőségeknek” nevezni, mert nem lakást kap a polgár ezekben az esetekben, s tapasztalataim szerint ez igen komoly félreértésekre és konfliktusokra, jogbizonytalanságra ad okot a későbbiekben. Jelenleg a Szt. szerinti ápolást-gondozást nyújtó idősek otthonánál a lakás leadása, a bérleti jogviszony felajánlása nem bekerülési feltétel - az ajánlat úgy tünik, hogy arra a körre szólna, ahol az önkormányzatnak ilyen szempontból is „megéri” a tranzakció. Ez az az „összecsúsztatott” rész (maga a konstrukció), ahol tisztán és világosan ki kellene mondani, hogy ki mit ad és mit kap ennek fejében. (Például, ha az önkormányzat nyugdijasházi lakást vásárol, épit kap stb., akkor ott fel sem merül, hogy egyszeri „betöltésre” használhatja, üresedést követően „ingyen újrabetöltheti”...)
Ajánlatukban végül megemlitik, hogy „a lakók ellátásához a vevő segitségét, támogatását” nem kérik (nem is igen lenne rá jogszabályi lehetőség a normativa és a téritési dij mellett), s a Fővárosi Önkormányzat otthonaival megegyező mértékü téritési dijakat alkalmaznak - bár ezek ismereteim szerint igen különböző, ellátástól, helytől stb. függő differenciált dijak jelenleg a főváros otthonaiban.
Több felvetett kérdést megold egyébként, ha a szolgáltató az önkormányzattal a Szociális Törvényben szabályozott ellátási szerződést köt. Ebben rendezni kell szintén a jogszabályoknak megfelelően az intézményi jogviszony megszünésének körülményeit.
Végezetül ismét hangsúlyozom, hogy kölcsönösen vallott igen fontos stratégiai célunk, hogy tiszta, világos, áttekinthető szabályok között növekedjék a non-profit és for-profit szervezetek szerepe a fővárosi idősellátás területén.
Tisztelettel
Budapest, 1997. október Győri Péter