Tisztelt Szarvas Zsolt!
Nem tudom, hogy „illik-e” reagálni egy röviden, de tömören kifejtett véleményre (mely szerencsénkre szabad), ahogy azt sem tudom már, a hirnek igaznak is kell-e lennie (amellett, hogy szent). De a fővárosi viz-, csatorna-, szemétszállitási dijak emeléséről szóló „Drasztikus” c. irásban lévő bakisorozatot megpróbálnám helyreigazitani - annak ellenére, hogy magam sem örülök e dijemeléseknek.
„Aki kicsit is járatos a közüzemi útvesztőkben” - amint irja - az, sajnos már nem kapja fel a fejét az inflációnál magasabb dijemelés miatt, hiszen ez évek óta és folyamatosan igy van. Ennek visszatérő indoka, hogy csökken a fogyasztás (a viz-csatorna, távfűtés, BKV esetében), s igy kevesebbektől többet kell a szolgáltatóknak beszedniük, plusz az évtizedek óta elmaradt több tizmilliárdos felújitások, fejlesztések egy részét is a dijakból kell finanszirozni. Gyakorlatból állithatom, hogy az igazi kérdések úgy szoktak felmerülni, hogy az ármegállapitók „mennyit”, ténylegesen mennyivel kevesebbet hajlandók elismerni a várható költségnövekedésből, az igy kalkulált árnövekedés és a - csak részben - ennek hatására jelentkező fogyasztáscsökkenés egyensúlya hol van, illetve mely közmű-beruházásokat lehet a dijakból, avagy a fővárosi költségvetésből finanszirozni, vagy éppen elhalasztani. Azt is állitom, hogy ezekről a kérdésekről kiélezett viták folynak az áremelést végül is jóváhagyó fővárosi képviselők körében, távolról sem a fogyasztók („mellesleg” választók) rovására. Azt gondolom, hogy azt is talán mindenki nagyon egyszerűen megértheti, hogy a kisebbségi tulajdonrészek eladásából (privatizációból) befolyt tizmilliárdokból épülnek az új főnyomó csövek, szennyviztisztitó, főgyűjtő csatornák (ezt bárki a főváros - egyébként teljesen nyilvános - költségvetéséből ellenőrizheti), s különben vagy tovább kellett volna halasztani e beruházásokat (vizcsőtörések, csatornázatlan területek stb.), vagy tényleg még több forrást kellett volna a hazai lakossági fogyasztóktól beszedni. Az, hogy e vevők 2-3 milliárd forinttal többet fizettek, mint a vállalatok „tényleges értéke”, egyszerűen közgazdasági blődség, igy nincs is mit „visszaszedniük” - ráadásul a többségi tulajdonos az önkormányzat , a vállalatok pedig folyamatosan veszteségesek igy is.
(Csak zárójelben: mint irja „nyugtalanságunkat fokozza, hogy fenyeget kiadós távhőáremelés is” - ellen-hangulatkeltésként szomorúan közlöm, hogy ez már nem fenyeget, mert már bekövetkezett korábban, s valóban nem a teljes energiaáremelés lett továbbháritva a lakókra.)
Nyilván néhány további „újságirói fogás” is a vélemény, s nem a hir kategóriába tartozhat (melyik olvasó tudja, mikor miről van szó), hiszen felemliti a KEKEC nevű fogyasztóvédő civilszervezetet, mely „adatoktól elzárva” erőtlen - magam, ahogy képviselőként megkaptam az első anyagokat, azokat rögtön továbbitottam számukra, hogy tanulmányozhassák, tegyenek javaslatokat, mert bármilyen nehéz is ezt elhinni, fontos számunkra, hogy találnak-e módot a kisebb áremelésre. Hogy a „monopolhelyzetben lévő cégek egyre érzéketlenebbül zárják ki a szolgáltatásból” a fogyasztókat - igencsak megpróbálunk erre odafigyelni, kérdem, kiket zártak ki eddig Budapesten a viz-, csatorna-, távfűtési szolgáltatásból? (Egyedül Pesterzsébeten történt eddig ilyen eset, mert jogi vitába keveredtek a lakók és közös képviselőjük.) Hogy a „városszociológusok szerint a kompenzáció félmegoldás”, magam is, mellesleg városszociológusként nem győzőm ezt hangsúlyozni, de ne feledjük, hogy a fél pontosan 5o%-kal több a nullánál, ahogy valóban csak egy rendes, piacgazdasággal konform lakhatási támogatás „vágná el a gordiuszi csomót”, de ezzel, jelentem, sajnos nem a város SzDSz-es vezetői adósak a rendszerváltás óta - amint irja -, hanem két kormány és a fővárost korlátozó sajátos kétszintű önkormányzati szabályok.
A lényeg azonban mégiscsak az - szerintem -, hogy a közüzemi áremelésben nem szabad minden költségnövekedést elismerni, mert hatékonyságnövelési elvárásokat is érvényesiteni kell e társaságoknál, mégha ezen felül a felújitások, fejlesztések nagy részét is a fogyasztóknak, nekünk kell valamilyen formában (dij, adó) megfizetni, ugyanakkor amig a jövedelmek emelkedése elmarad az inflációtól, addig (félmegoldásként) fenn kell tartani, lehetőleg tovább kell fejleszteni a lakásfenntartási támogatás szociális rendszerét, hiszen az is mindenki számára belátható, hogy az ár-bér olló támogatások nélkül megoldhatatlan helyzetbe hozza a lakosság egyre szélesebb csoportjait. Segitség helyett példás büntetésben (kizárás, kilakoltatás stb) részesiteni ezek után a legelesettebbeket egyszerűen megengedhetetlen.
Győri Péter
Fővárosi Közgyűlés
Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság
elnöke
Ui.: Tisztelt Szarvas Zsolt!
Ha gondolja, levelemet, reflexiómat meg is jelentethetik, megpróbáltam olyan formában irni. Bár tudom, hogy minden nap más a hir... De megjelentetés nélkül is úgy gondoltam, hogy megirom e néhány „helyreigazitani valót”, mert furcsa módon én még szeretném, ha az általam naponta olvasott Magyar Hirlap valós hireket és kiforrott véleményeket közölne a jövőben is, „újsáirói fogások” helyett mértékadó alapossággal. Remélem nem veszi rossz néven jószándékunak szánt soraimat.