Téli krízisellátás - utcai étkeztetés 1998/1999. telén
“Teajáratok a fővárosban” című dolgozatunkban_ az 1996/1997 telén a fővárosban a Népjóléti Minisztérium támogatásával működő teajáratok munkájáról próbáltunk összefoglalót adni, illetve az ellátás tapasztalatainak alapján annak tartalmára, a szereplők egymáshoz való viszonyára vonatkozó javaslatokat tenni, egy összehangoltabb, kiszámíthatóbb, minőségileg és szakmailag magasabb színvonalú ellátás érdekében.
1998-ban_ egy országos körképet próbálunk adni az 1997/1998 telén Budapesten és az ország hét (Ózd kivételével megyei jogú) városában minisztériumi támogatással zajló utcai étkeztetésről. Ehhez rendelkezésünkre álltak az ellátás ideje alatt Budapesten végzett “szondázás” adatai és a Szociálpolitikai Fejlesztési Központ PRO DOMO - Peremhelyzetű Csoportok Módszertani Osztálya felkérése alapján az egyes járatok működtetői által saját ellátásukról írt dolgozatai.
Ebben az évben az 1998/99. telén felvett kérdőívek adatainak felhasználásával, újra Budapestre koncentrálva összegezni szeretnénk az elmúlt három év munkájának főbb eredményeit, a szolgáltatások átalakulását.
Érdemes röviden visszaidézni, mi is történt az elmúlt években:
1996/97. telén a Népjóléti Minisztérium pályázatokat bíráló bizottsága az erőforrások szűkössége miatt fontosnak tartotta a szervezetek közötti koordináció feltételül szabását, egyrészt az ellátás profiljának, minimális szolgáltatási szintjének kialakítása, másrészt a területi átfedések elkerülése érdekében.
A fővárosi ellátásban a minisztérium támogatásával résztvevő 6 szervezet a város 14 helyszínén_ összesen mintegy 1.000 fő részére nyújtott naponta ellátást, ennek keretein belül forró teát, szendvicseket, az igények és az adott szervezet lehetőségei szerint gyógyszert, vitaminokat, meleg ruhát, cipőt, juttattak a rászorulóknak.
A tea-járatok zömében este hat óra után érkeztek meg első állomáshelyeikre, majd az egy helyszínre szánt adagok szétosztása után indultak a következő helyszínre, időben egymástól függetlenül.
Az utcai étkeztetésben pályázati támogatással résztvevő szervezetek képviselői az ellátás ideje alatt kéthetente rendszeresen találkoztak. Ez a munkaértekezleti forma kettős célt szolgált: egyrészt a szervezetek közötti folyamatos tapasztalat- és információcserét volt hivatva biztosítani, másrészt az ellátásban dolgozóknak kínált terepet arra, hogy az ellátás jövőjének kidolgozásában részt vegyenek.
Az egyeztető munkacsoportban résztvevő szervezetek -bármilyen indíttatásból szervezték is saját ellátásukat-, abban egyetértettek, hogy ellátásukkal az utcán élő hajléktalanokat célzó teajáratok szerepe túlmutat a forró tea és szendvics osztás (egy energia-minimum biztosítása) keretein, hiszen folyamatosan kerülnek elő olyan problémák, konfliktushelyzetek, amelyek szociális munkát igényelnek, az alapvető információadástól az ellátórendszerbe való bekerülés megszervezésén keresztül, az egészen speciális, akut ellátást igénylő helyzetek megoldásáig terjedően. Ebből következően ez egy eléggé infrastruktúra- és bérigényes ellátás ugyan, (mozgó járatokról van szó, szociális munkások gépkocsival, telefonnal, esetenként egészségügyi szakdolgozókkal mennek közterületre élelmiszert osztani), viszont igen nagy szükség van rá, más ellátással -főként mivel nem működik a város területét lefedő utcai szociális munkás hálózat-, nem kiváltható.
Mivel a munka során a legmerészebb becsléseket is meghaladóan nőtt az igénybevevők száma, a munkacsoport résztvevői egyrészt egy szondázással megpróbáltak képet kapni arról, valójában kiket is látnak el, másrészt a szondázás eredményei és az ellátás tapasztalatai alapján javaslatok születtek a szolgáltatás összetevőit és a szolgáltatás kívánatos minimális szintjét illetően.
A szondázásból az derült ki, hogy viszonylag alacsony, mindössze 43,01 % azok aránya, akik közterületen töltötték az előző éjszakájukat, egy ilyen megközelítés mentén viszont igen magas (29,61 %) az előző éjszakát lakásban töltők, és a hajléktalan szállókon lakó intézményesen ellátottak (27,61 %) aránya. A tapasztalatok azt mutatták, hogy viszonylag magas, a becslések szerint 20-40 %-os lehet az "átmozgók", tehát azok aránya, akik több helyszínen is igénybe veszik a szolgáltatást. Vagy azért, mert kevésnek tartják azt az egy adag ételt, amit megkapnak hosszabb-rövidebb sorban állás után, vagy azért, mert a különböző szervezetek különböző tartalmú élelmiszert osztanak, vagy egyszerűen csak azért, mert viszonylag elérhető közelségű helyszíneken egymás utáni különböző időpontokban osztanak élelmiszert, és gyorsan kitapasztalható, hogy milyen sorrendben kell végigjárni az osztásokat ahhoz, hogy jó eséllyel minden helyszínen hozzá lehessen jutni egy-egy adaghoz. Véleményünk szerint a három ok együtt eredményezte ezt a hatást.
Megfogalmazódott, hogy az ellátás biztosítása során -céljának megfelelően- jobban a közterületen, egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségekben élő, feltételezhetően az ellátórendszerből valami miatt kirekesztődött hajléktalan emberekre kell koncentrálni. Ennek kapcsán fontosnak tartottuk, hogy a tea-járatok időben később, (20 óra körül) érkezzenek meg a különböző (első) állomáshelyeikre, lehetőleg egyidőben, viszont a hét minden napján működjenek.
Az ellátottak érdekében javasoltuk egy szolgáltatási minimum kidolgozását, amely egyrészt a tea-járatok által nyújtott étel mennyiségének és összetételének minimumát, másrészt a kivonuló szolgálatok személyzeti összetételénél a minimálisan biztosítandó szakemberek számát előírja a szolgáltatók számára, a másik oldalon, a garanciális kalkulálhatóság, illetve szakmai minimumok számonkérhetősége érdekében javasoltuk a szolgálatok ellátottak száma alapján, normatív alapon történő finanszírozását, valamint az egy adagra kivetített összeg évenkénti indexálását.
Mivel a koordinációval kiküszöbölődtek a területi átfedések, biztosítható volt a folyamatos információáramlás, létrejöttek közös akciók, az egyeztető értekezleteken zajló szakmai megbeszélések hasznosak voltak mind a résztvevő szakemberek számára, mind az ellátás minősége szempontjából, ezért fontosnak tartottuk a téli krízisellátásban résztvevő szervezetek közötti koordináció feltételül szabását a jövőre nézve is.
1997/98. telén sem változott az ellátás alapfilozófiája: az intézményes ellátásból valamilyen okból kiszorult, közterületen élő, a fedél és a biztos megélhetés hiánya miatt élelem nélkül maradó, sokszorosan hátrányos helyzetben, esetenként közvetlen életveszélyben levő hajléktalanok ellátását, ezáltal az őket érő ártalmak csökkentését célozta meg.
Az előző évi koordináció tapasztalatai és javaslatai alapján azonban a pályázati szerződések előzetes egyeztetés után tartalmaztak olyan kikötéseket, amelyeket az ellátás biztosítására jelentkező szervezeteknek be kellett tartaniuk. Így az ellátás 135 napban maximált, időtartama alatt az egy időben működő járatok közötti együttműködést és koordinációt, az egy adagra vetített normatív finanszírozás mellett biztosítandó szolgáltatási minimumok összetevőit.
Budapesten 7 szervezet összehangolt munkája során a város 12 helyszínén_ lehetett ellátást igénybe venni, (Csepel kivételével) a hét minden napján. Napi 1.050 adag étel került kiosztásra.
Mint az 1996/97. telén az ellátás során végzett “szondázásból” kiderült, a tea-járatok sok olyan hajléktalant látnak el, akik éjszakáikat különböző menhelyeken, valamint sok olyan, a lakó népességből kikerülő embert, akik nagy szegénységben ugyan, de éjszakáikat lakás jellegű helyeken (otthon, albérlet, rokon, ismerős) töltik, nem közterületeken.
Szerettük volna az ellátást célzottabbá tenni, jobban a közterületeken élő hajléktalanokra koncentrálni, ezért az előzetes koordinációs megbeszélések értelmében Budapesten a szolgáltatók egy időben, az elmúlt évihez képest időben később, a menhelyek nyitása (19 óra) után érkeztek meg első állomáshelyeikre. Ettől az ellátás igénybevevőinek a lakhatás jellege szerinti átstrukturálódását vártuk, az adagok sztenderdizálásától pedig egy egységesebb, kiszámíthatóbb, tartalmasabb élelmiszerellátás biztosítását az igénybevevők számára, nem utolsó sorban abból kiindulva, hogy az elmúlt évben a kisebb adagok jelentős, a különböző helyszínek közötti “átmozgásokat” eredményeztek.
Az igénybevevők összetételének rövid, kérdőíves vizsgálatát 1997/98. telén is elvégeztük, amelynek eredményei azt mutatták, hogy a várt jelentősebb átstrukturálódás elmaradt. Megfogható különbségek keletkeztek ugyan különböző helyszíneken, az összminta tekintetében azonban nem történt jelentős változás. Az összminta mindössze annyiban módosult, hogy nőtt a közterületen, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségekben éjszakázók aránya, csökkent a hajléktalanszállókon alvók aránya, és kis mértékben (nem éri el az 1 %-ot), emelkedett a lakásjellegű helyen éjszakázók aránya, azonban összességében minimálisan ugyan, de ugyanennyivel csökkent az előző évihez képest a téli krízisellátásban résztvevő hajléktalanok aránya is_.
A Budapesten ellátást nyújtó szervezetek közös jellemzője volt, hogy minimálisan 200 adag ételt osztottak szét a város minimum két pontján. Az ellátás során megszerzett közös tapasztalatok mentén újabb javaslatok fogalmazódtak meg.
A szervezetek egyik közös tapasztalata az volt, hogy a helyszíneken való tömeges megjelenés miatt sok konfliktus támad a sorban állók között. E miatt a szociális munkások, idejük nagyobb részében jellemzően az osztással, a sor tartásával, a sorban állók és a befurakodók közötti konfliktusok kezelésével, időnként tömegverekedések kialakulásának megelőzésével voltak elfoglalva. Személyes, mélyebb beszélgetésekre, amíg az osztás le nem zajlott, nem kerülhetett sor, a következő helyszínre való pontos megérkezésre való törekvés miatt minden járat esetében jellemzőnek mondható volt, hogy kevés idő maradt az esetleg felmerülő egyéni problémák kezelésére, igaz, viszonylag kevés "ügy" (szociális munkás beavatkozását igénylő egyéni probléma) is adódott.
A szervezetek egy másik közös tapasztalata volt, hogy hiába került egy csomagba kétszer annyi élelmiszer_, vélhetően nem csökkentek a különböző járatok közötti átjárások, továbbra is érzékelhető volt az igénybevevők járatok közötti, kb. 10-15 %-os átmozgása.
Az utcai étkeztetés ebben a formájában a minimális energia-bevitel biztosításán túl arra lehet jó, ha az ellátórendszerből valami miatt kiszorult, közterületen és krízishelyzetben levő embereknek módjuk van személyes kapcsolatba kerülni egy szociális munkással. Ugyanakkor -redisztributív- és tömegjellege miatt- éppen az ellátás e formája lehetetleníti el, illetve nehezíti meg aránytalanul, hogy kliens és szociális munkás az elsődleges szükségletek kielégítésén túli kapcsolatba kerülhessenek.
Az igénybevevők nagy száma, a szubjektíve viszonylag hosszú várakozási idő, önmagában is elég sok kezelendő konfliktust eredményez, amikor a szociális munkás éppen nem tud a személyes kapcsolatok ápolásával törődni, hanem tüzet olt. Tüzet olt akkor is, ha bármilyen egyéni problémát kell megoldania, hiszen kevés a rendelkezésére álló idő, sietni kell a következő állomásra. Az igénybevevők egy részének is sietnie kell a következő állomásra, ahol újra le kell verekedniük a sorrendet, ami miatt a szociális munkás ismét csak tüzet olt.
A rendszer tehát mindössze azt nem tudja nyújtani, (vagy csak igen nagy erőfeszítések árán képes rá), amire ki lett találva. Több oknál fogva is nehezíti személyes helyzetek létrejöttét, és ebből is kimaradhatnak azok, akik a hajléktalanellátó rendszer más szolgáltatásaiból hátrányos helyzetük, vagy egyéb fenntartásaik miatt kirekesztődnek.
Az utcai étkeztetés ebben a formájában nem pótolja és nem váltja ki az utcai szociális munka funkcióját. A feladat ellátására a fentiekben részletezett okok miatt maguk a keretek nem alkalmasak már.
Úgy láttuk, a jobb célzás érdekében egy kicsit lehet még finomítani a rendszer működésén, de ez önmagában már nem elegendő. Mellesleg azt is gondoltuk, hogy szükséges, és tovább nem elodázható a fővárosban az Utcai Szociális Segítők Egyesülete által kidolgozott szakmai alapelvek szerinti_ utcai szociális munka rendszerszerű megszervezése, amely az utcán élő emberek tekintetében a kríziskezelés konstruktív módjának nevezhető. Ezzel nem azt mondtuk, hogy erre a fajta ellátásra a továbbiakban nincs szükség, csak fel kell készülni arra, hogy önmagában csupán tünetet kezel, elhúzódó krízisekkel nem tud mit kezdeni, és sokakat nem ér el.
Ezért úgy gondoltuk, a következő téli ellátás megszervezésénél egy vegyes rendszer felé kellene elmozdulni, ahol a klasszikus élelmiszerrel való ellátás időben később, a város különböző pontjain azonos időben (és nem biztos, hogy közterületen) zajlana, kiegészülve egy mindenki számára hívható mentővel, és esetleg egy diszpécser által koordinált, nem kimondottan egészségügyi problémák esetén éjszaka hívható krízisautóval; a rendszer másik elemét jelenthetnék azok a már működő utcai szociális munkás team-ek, amelyek egyszeri fejlesztési segítséggel, a feltérképezett területükön elérhető emberek ellátását őket felkeresve, szakmai alapokon, normatív finanszírozás felhasználásával tudnák megkezdeni, és az eddig lehetségesnél hatékonyabb munkát végezni.
1998/99. telén az előző években kidolgozott szolgáltatási minimumok és a kötelező koordináció alkalmazásával zajlott az utcai étkeztetés, azonban jelentősnek mondható változások történtek. Hat szervezet, a város hat nagyobb helyszínén_ egyidőben, 20 órakor kezdte osztani az előző években megszokott ezer adag ételt.
A téli utcai ellátásban résztvevő fővárosi szervezetek még pályázataik benyújtása előtt szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben kinyilvánították készségüket egy olyan együttműködésre, amelynek során -az elmúlt évek gyakorlatától eltérően- a téli krízisidőszakban nagyobb szerepet kapna a rászorulók utcai szociális munkával történő felkutatása, az egyéni szükségletekhez alkalmazkodó ellátása és az utcai munka által igénybevehető kiegészítő szolgáltatások egymás számára történő biztosítása.
Változásokat jelentett, hogy a szervezetek az ellátás ideje alatt a megállapodásban foglaltak szerint felkeresték az osztásaik helyszínének közelében levő közterületeket, metróállomásokat, kapcsolatokat kerestek közterületen élő hajléktalan csoportokkal. A krízishelyzetben levő közterületeken, nem lakás céljára szolgáló helyiségekben élő hajléktalanok ellátása érdekében háttérbázisként használták és egymás számára is elérhetővé tették a saját szervezeteik által nyújtott speciális szolgáltatásokat. Krízis éjszakai szálló működtetésével, tartalékférőhelyek fenntartásával, meghosszabbított orvosi ügyelettel, betegszobai férőhelyek biztosításával segítették az utcai szolgálatok által fellelt, kritikus helyzetben levő hajléktalanok azonnali ellátáshoz juttatását.) Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan minden szervezet számára elérhető volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mozgó Orvosi Rendelője, és új szolgáltatásként elindult a Menhely Alapítvány "Krízisautója", amely speciális, kiegészítő szolgáltatásként este és éjszaka nyújtott segítséget lakossági, hatósági bejelentések alapján közterületen, nehezen eldönthető, szakmai segítséget igénylő helyzetekben levő hajléktalanok számára.
A téli utcai ellátás igénybevevői…
Kedves Péter !
Ezt gondolom első nyers verziónak, amin persze még dolgozni kell, hiányzik például az iskolai végzettségek elemzése, az utcán élők és a menhelyesek összehasonlítása, de mégis valamiféle keret, amit javítani, húzni, átalakítani, kiegészíteni lehet már…
A mellékletek a fel3ev.xls-ben vannak, a különböző számú táblázatok különböző munkalapokon. Kicsit macerás így kinyomtatni, de a formátumokat berendeztem, mást nem kell nagyon csinálni velük, mint nyomtatni.
1996/97. telén a Népjóléti Minisztérium pályázati támogatásával téli utcai ellátást végző ("Teajáratokat" működtető) szervezetek -ellátási minimumokat is kidolgozó- koordinációs munkájának részeként, szerettünk volna képet kapni az utcai étkeztetést igénybevevő hajléktalanokról.
A főbb pályaudvarokon (Déli, Nyugati, Keleti) február közepén végeztünk egy -felmérésnek nem nevezhető, egyszerű- szondázást az ételért sorban állók körében. A szociális munkások annak eldöntésén túl, hogy férfi vagy nő a sorban álló ember, feltettek három egyszerű kérdést: megkérdezték életkorát, azt, hogy hol töltötte az előző éjszakát, s ha ez közterület volt, megkérdezték, miért nem ment inkább hajléktalan szállóra. Előzetes aggodalmaink ellenére sikerült választ kapnunk az igénybevevők nagy többségétől.
Megismételtük ezért a szondázást három nap múlva, mindhárom pályaudvaron, amikor ismét lekérdeztük a sorban állókat, és minimális eltéréssel hasonló eredmények születtek.
A két körben kapott válaszok feldolgozásából, az eredmények összehasonlításából levonható következtetések voltak annyira érdekesek, hogy a teajáratok soron következő egyeztető értekezletén elhatároztuk, egy adott napon minden teajárat lekérdezi sorban álló ügyfeleitől ugyanazt a rövid kérdéssort. Az elkövetkező két télen a munka részévé vált ez a fajta szondázás úgy, hogy az alapkérdések változatlanok maradtak, csak a kérdések száma nőtt a lehetséges mértékben, illetve a lakhatás jellegére vonatkozó válaszok kódolásánál igyekeztünk több szempontot figyelembe venni, a válaszokból kirajzolódó kép árnyalásának igényével.
1997/98. telén egy új kérdést illesztettünk az előzőek sorába, amely arra vonatkozott, a válaszadó hol fogja tölteni a mai (soron következő) éjszakáját, hiszen szerettünk volna valamit megtudni arról, az adott időszakban mennyire statikus, vagy változik-e a válaszadók lakhatással kapcsolatos élethelyzete.
1998/99. telén a hajléktalanszállók igénybevevőinek felmérésével egyidőben végeztük el a teajáratok igénybevevőinek szondázását. Az átfedések kiküszöbölése miatt nevet, pontos születési dátumot is kérdeztünk, és a rövidebb, utcai kérdőíven is szerepeltettük a "legmagasabb iskolai végzettsége", a "mióta hajléktalan" és a "mikor lakott utoljára lakásban" kérdéseket.
Az utcai kérdőívek évenkénti eredményei sokban hasonlítanak egymásra. Az alábbiakban a három év adatainak összehasonlításával, elemzésével keresünk választ arra a kérdésre, kik is veszik igénybe a fővárosban a teajáratok szolgáltatásait._
Úgy tűnik, minden változtatás és a "jobb célzásra" tett kísérlet ellenére mindhárom évben 50 % körüli a közterületeken, nem lakás céljára szolgáló építményekben lakó hajléktalanok utcai étkezésben való részvételének aránya. Ebben a tekintetben csak némi elmozdulást jelentett (a közterületen élők aránya 43 %-ról 50 % fölé emelkedett) az időpontok és a helyszínek változtatása, folyamatosan viszonylag magas az utcai étkeztetésben résztvevő hajléktalanszállásokon és lakásjellegű helyeken lakók aránya, durván 50-50 %-os arányban alkotják a sorban állók másik felét (ld.: melléklet, 1. sz. táblázat, 10. oldal).
Az utolsó két év adatfelvételénél törekedtünk arra, hogy az előző éjszaka eltöltésének helyéről egy kicsit több információt kapjunk. A válaszokból elég plasztikus kép rajzolódott ki, a bőség zavarában még így is máshova kellett kódolnunk azt az 1-2 főt, akik miatt a sátor, fóliasátor, telefonfülke, vízakna, HÉV-alagút kategóriákat is fel kellett volna vennünk. (ld.: melléklet, 2. sz. táblázat, 11. oldal).
Az adatokból látható, hogy a férfiak az összminta eredményeit meghaladó mértékben töltik éjszakáikat közterületen és nem lakás céljára szolgáló helyiségekben, közel negyed részük vette igénybe a hajléktalanellátó-rendszer szolgáltatásait. A megkérdezett nők közel fele valamilyen lakásjellegű helyen töltötte az éjszakát, ezen belül negyed részük saját lakásban. A nők az összminta eredményeinél alacsonyabb mértékben veszik igénybe a hajléktalan szállókat, átlagosan kb. 15 %-uk aludt ilyen helyen. További több mint harmadrészük közterületen tartózkodott előző éjjel, közülük is a legtöbben pályaudvarok környékén.
1998-tól azt is megkérdeztük a sorban állóktól, hogy a mai (soron következő) éjszakát hol fogják eltölteni. A válaszok alapján azt láthattuk, hogy az előző és a következő éjszaka eltöltésének helyszíne között minimális eltérés van csak, tehát az előző éjszaka eltöltésének helyére adott válaszok nem véletlenszerűek, adott időszakban életformaszerűen jellemzőek. Jelentősebb eltérés az előző éjszakát ismerősnél és éjszakai szállókon töltőknél található, összefüggésben ezek bizonytalanságával. Az előző éjszakáját ismerősnél töltők 25 %-a, az éjszakai szállón alvók 21 %-a bizonytalan azt illetően, hogy a következő éjszakáját hol fogja tölteni. A közterületen alvók mindössze 2 %-a reméli, hogy jobb körülmények közé kerül (ismerősnél alhat), a megkérdezettek döntő többségének pillanatnyi helyzete statikusnak mondható, a nagy többség (közel 90 %-uk) “ugyanott” tölti a következő éjszakát is, ahol előző éjjel aludt.
Az 1999-es szondázáskor a hajléktalanszállókon alvók kérdőíves felvételével összefüggésben az utcai étkeztetés igénybevevőitől is megkérdeztük, mióta hajléktalanok, illetve, hogy mikor aludtak utoljára lakásban, és a lakáshasználat jellegénél is elkülönítettük a saját lakásban (tulajdonosként, főbérlőként, vagy családtagként) lakókat az egyéb lakáshasználóktól, azoktól, akik szívességi lakáshasználókként, al- vagy ágybérlőkként, nem szabad rendelkezésű lakásokban laknak (ld.: 3. sz. táblázat, 12. oldal).
Az adatok vizsgálatakor kiderült, hogy az egyéb lakásban lakók 74,14 %-a mellesleg hajléktalannak is tartja magát hosszabb-rövidebb ideje, többségük (58,14 %-uk !) több mint három éve (ld.: 8. sz. táblázat, 18. oldal).
Ebben a csoportosításban viszont (ld.: 3. sz. táblázat, 12. oldal) az ellátást igénybevevők jelentős hányada (86,12 %-a) kerül ki a hajléktalanok közül, az ellátás által a környékről odavonzott szegény lakónépesség aránya mindössze 13,88 %.
A megkérdezettek nem és kor szerinti megoszlása nem sok változást mutat az elmúlt évek adataihoz képest.
A férfi-nő arány kb. a 80 - 20 %-os összetétel felé tart az összmintában. Az elmúlt évek adatai azt mutatták, ahogy vizsgálódásunkat a hajléktalanokra, illetve az utcán élőkre szűkítjük, a nők mintán belüli aránya úgy csökkent 12-14 %-ra. Az 1999-es felvételkor a nők aránya a hajléktalanok és közterületen élő hajléktalanok csoportján belül is közelít a 20 %-hoz, az összmintán belüli arányukhoz hasonlóan (ld.: 4. sz. táblázat, 14. oldal, ill. 5. sz. táblázat, 15. oldal).
A tea-járatokat a fővárosban igénybevevők átlagéletkora némileg nőtt 1997-hez képest, 41,83 évről 42,14 évre. Közöttük a hajléktalanok átlagéletkora (közterületen és hajléktalan szállón éjszakázók) megegyezik az 1997. és az 1998. év szondázásainak adataiban (40,7 év). Az egyéb lakásban lakó, önmagukat hajléktalannak tekintők e kategóriába történő felvételével 1999-re a csoport átlagéletkora nem jelentősen ugyan, de 41,15 évre nőtt.
Több mint két évvel nőtt viszont 1997-hez képest a közterületen élő hajléktalanok átlagéletkora, 39,13 évről 41,65 évre, azonban az utóbbi két év adatfelvételeiben a közterületen élők átlagéletkora szinte megegyezik az összminta átlagéletkorával (ld.: 4. sz. táblázat, 14. oldal).
A 6. sz. táblázatban (16. old.) igen szembetűnő a nők férfiakénál lényegesen magasabb átlagéletkora, az egyéb lakás kivételével minden kategóriában. Az 1999-es minta adatai alapján a nők átlagéletkora a fenti csoport kivételével jelentősen meghaladja mind az azonos csoportban levő férfiak, mind az összminta korátlagát. Ennél kisebb különbséget mutattak az előző évi szondázás adatai: a hajléktalanok között a nők átlagosan 1,74 évvel, a közterületen élők között 0,77 évvel, szállólakók között 3,25 évvel voltak csak idősebbek az azonos csoportban levő férfiaknál.
Végül az igénybevevők életkoruk, nemük és lakáshasználatuk jellege szerinti csoportosításánál két jellegzetességet meg kell említeni: Évek óta 57 % fölötti a 30-49 év közötti korosztály aránya a hajléktalanokon belül. A korcsoport össztársadalmon belüli aránya 36,5 %. Az össztársadalomban az idősek korcsoportja közel 19 %, ez a korcsoport a minta alapján a hajléktalanok között három év alatt 7,25 %-ról a felére csökkent (ld.: 5. sz. táblázat, 15. oldal).
A megkérdezettek 22,33 %-a egy éve, vagy egy éven belül vált hajléktalanná. A csoportban a férfiak ezen belüli aránya 19,92 %, viszont ebbe a kategóriába esik a nők pontosan harmadrésze. Az egy éven belül hajléktalanná váltak alkotják az összmintán belül a legnagyobb csoportot, a többi, évenkénti csoportosításba tartozók aránya csökkenő, de egyenletes eloszlást mutat (ld.: 8. sz. táblázat, 18. oldal). A hajléktalanná válás átlagos ideje férfiaknál 57.34, a nőknél 51,61 hónap. A "mikor lakott utoljára lakásban" kérdésre adott válaszokat is átlagoltuk a hajléktalanná válás idejének csoportjai szerint, hónapokban kifejezve. Az adatokból az látható (ld.: 9. sz. táblázat, 19. oldal), hogy az egy éven belül hajléktalanná váltak csoportjának kivételével -ahol a hajléktalanná válást megelőzte a lakás elvesztése-, az összes többi csoport tagjai laktak lakásban hajléktalanná válásuk után. Ez azt mutatja, hogy a helyzetüket hajléktalan létként megélők lakhatásának jellege valószínűleg időről időre változik, és az élet színterei között a lakás is szerepel.
Természetesen az idei kérdezésnél is kíváncsiak voltunk arra, hogy ha valaki közterületen tölti éjszakáját, miért nem próbál meg hajléktalanellátó intézménybe bejutni.
A válaszokból az derül ki (ld.: 7. sz. táblázat, 17. oldal), hogy az igénybevevők -a válaszok évenkénti átlagában- 12,35 %-a szorul ki az ellátásból hely- vagy információhiány miatt.
Mérsékelten csökkent azok aránya, akik valamilyen intézménnyel kapcsolatos probléma (körülményes a bejutás, ÁNTSZ-igazolást, egyéb iratokat kérnek, zsúfolt, kitiltották, korai nyitás) miatt nem mennek menhelyekre. Ha ide soroljuk azokat is, akik párkapcsolatban élnek, és azért éjszakáznak közterületen, mert az intézmények nem teszik lehetővé, hogy házas- vagy élettársukkal együtt éljenek, a két kategóriába tartozók jelentős, kb. 15 %-os arányt képviselnek a mintán belül.
Mérsékelten nőtt azok aránya (megközelíti az 50 %-ot), akik vélhetően már aludtak menhelyeken, a menhelyeket igénybevevő közönséggel vannak problémáik (akik sokak megfogalmazása szerint “koszosak, sötétek”), vagy félnek a sorstársaik által őket érhető ártalmaktól (betegségektől, élősködőktől, lopástól, megveretéstől).
Évről évre a megkérdezettek közel negyed részét teszi ki azok aránya, akik különösebb ok említése nélkül, egyszerűen nem akarnak intézményes ellátást igénybe venni (jobb, szabadabb kint, a menhely “nem embernek való” - mondják).
Itt csak ismételni tudjuk, hogy vélhetően az intézménnyel kapcsolatos fenntartásaik miatt közterületet választók is kipróbáltak már a menhelyeket. Problémáik összefügghetnek a közönséggel kapcsolatos fenntartásaik miatt közterületet választókéval; bizonyos esetekben mindegy, hogy a menhely valami miatt nem fogad be, vagy befogadva nem véd meg. A fenti két ok miatti tartósan 60 % fölötti távolmaradás mindenképpen a működő ellátórendszer kritikája.
A hajléktalan lét bármennyire is plasztikus, sokszínű, adott időszakban mindig elég sokan élnek -sokszor borzalmas egészségi állapotban- közterületeken.
A mérések eredményei és a tapasztalatok azt mutatják, az ellátást igénybevevők belső aránya nem változott jelentősen, számuk azonban a változtatások következtében folyamatosan csökkent. A teajáratok 1998/99. telén esténként kb. 600-650 embert láttak el. Maradt idő a velük való foglalkozásra, jutott számukra elegendő élelmiszer. Az utcai szolgálatok, speciális utcai ellátást végzők, jelentős számú olyan közterületen élő hajléktalant értek el, akik a hajléktalanellátás intézményeit és a teajáratokat sem vették igénybe, vagy olyan állapotba kerültek, amikor őket már csak elérni vagy fellelni lehet.
A továbbiakban is úgy gondoljuk, a következő téli ellátás megszervezésénél egy vegyes rendszer működtetése szükséges, az utcai szociális munka további erősítésével, speciális szolgáltatások és háttérintézmények működtetésével.
Budapest, 1999. június 24.
Bényei Zoltán
_ Bényei Z. – Makai Sz.: Teajáratok a fővárosban (Periféria Füzetek, Bp., 1997/4.)
_ Bényei Z.: Téli krízisellátás - utcai étkeztetés 1997/1998. telén - országos körkép Bp., 1998., kézirat
_ Keresztény Advent Közösség: Újpalotai Piac - Újpest-Központ - Blaha Lujza tér - Deák tér
Magyar Vöröskereszt XXI. kerületi Szervezete: Csepel-Víztorony - Csepel-Árpád út
Menedék Alapítvány: Kelenföldi Bevásárlóközpont - Móricz Zsigmond körtér
Menhely Alapítvány: Déli-, Nyugati-, Keleti pályaudvar
Pro Domo: Kőbánya-Kispest MÁV-állomás - Népstadion
TINTA Szociális Egyesület: Kelenföldi pályaudvar
_ -Keresztény Advent Közösség: Újpalotai Piac - Újpesti Piac - Deák tér - Blaha Lujza tér;
szombat kivételével a hét minden napján - 200 adag
-Magyarországi Szegények és Hajléktalanok Országos Szövetsége: szombatonként a KERAK
(Deák tér - Blaha L. tér) helyszínein - 200 adag
-Magyar Vöröskereszt XXI. kerületi Szervezete: Csepel, Szent Imre tér; munkanapokon - 100 adag
-Menhely Alapítvány: Déli-, Nyugati-, Keleti pályaudvar; a hét minden napján - 300 adag
-Pro Domo: Kőbánya-Kispest MÁV-állomás - Népstadion; a hét minden napján - 250 adag
-GYIVI Utcai Gondozó Szolgálat: Móricz Zs. körtér - Kelenföldi Pályaudvar; munkanapokon - 200 adag
-TINTA Szociális Egyesület: Móricz Zs. körtér - Kelenföldi Pályaudvar; munkaszüneti napokon - 200 adag
_ Ismételten föl kell hívni a figyelmet azonban arra, hogy az adatok felvételének körülményeiből és
nehézségeiből adódóan az eredmények csak visszafogottan kezelhetőek (Ld.: Bényei-Makai: I.m.).
_ A tea-járatok az előzetes koordináció során megállapodottak szerint adagonként két szendvicset és három
deciliter teát adtak az igénybevevőknek. A szendvicsek vajjal megkent zsemlébe tett kb. 2-2 dkg. felvágottból,
és lehetőség szerint valamilyen savanyúságból álltak. A felvágott fajtája naponta változott, és általában egy-
egy helyszínre mindig került annyi tea, hogy mindenkinek bőven jusson, a maradékot flakonokba töltve vitték
el az ügyfelek.
_ Az utcai szociális munka alapelvei USZSE, HAJSZOLT Hírlap, 1997. február
_ -GYIVI Utcai Gondozó Szolgálat: Nyugati Pályaudvar, a hét minden napján
-Keresztény Advent Közösség: Keleti Pályaudvar, a hét minden napján
-Léthatáron Alapítvány: Újpest Központ, a hét minden napján
-Magyar Máltai Szeretetszolgálat: Móricz Zsigmond körtér, a hét minden napján
-Magyar Vöröskereszt XXI. kerületi Szervezete: Csepel, Szent Imre tér; munkanapokon
-Pro Domo: Kőbánya-Kispest MÁV-állomás; a hét minden napján
_ Meg kell itt jegyeznünk, hogy az ismertetett adatok az adatfelvétel körülményeiből adódóan csak vissza-
fogottan kezelhetőek. Egyrészt a nagy tolongásban nem lehetett mindenkit megkérdezni, másrészt nem
akartuk tovább kínozni a fagypont alatti hőmérsékletben sokszor félórája-órája sorban álló embereket egy
hosszabb, mindenre kiterjedő, kontrollált kérdőívvel.
_page _6_