Néhány gondolat a
"Budapest városfejlesztési koncepciója" c.
1999. novemberi dokumentumhoz
Lényegében a X. Városrehabilitáció, XI. Aktív lakáspolitika, XIV. Szociális várospolitika c. fejezetekre reflektálnék.
A dokumentum egésze rendkívül "bőbeszédű", s ez inkább gátolja, mint elősegítené a hangsúlyok megfogalmazását. Rendre nem lehet megállapítani, hogy mi lenne a "lényeges" mondanivaló, s mi a "kötőszöveg". Ezen az sem segít, hogy bizonyos szövegrészek többször is, szószerint visszaköszönnek az anyagban.
Ennél komolyabb gondom, hogy az anyag maximálisan "normatív", vagyis - jelenlegi megfogalmazásában - hangsúlyozottan "külső szakértői" anyag, mely egyfajta (még szakmailag sem végigvitatott) "tükröt" tart az önkormányzat elé, illetve egyfajta víziót vázol fel (ez nem azonos a programmal), mindkettőt olyan formában, hogy azt jelen állapotában a Fővárosi Közgyűlés nem fogadhatja el.
Nyilván e jelen állapot és a majdan már ténylegesen elfogadható program között lenne szükség arra az érdemi vitára is, melynek ideje most lenne.
További gondom, hogy a vonatkozó fejezetek tárgyalása során túlzottan előtérbe tolakodik a "területi", "térbeli" szempont, mely ugyan valóban egy lényeges metszete e tárgyköröknek is, de azért csak egy a többi közül (pl. említhetném a pénzügyi, szervezeti, szervezés-irányítási stb. szempontokat is).
Rögtön egy példával is élve, a rehabilitáció taglalásánál ab ovo kiemelésre kerülnek a belső városrészek és az ún. átmeneti zóna, s így teljesen kimaradnak a pesti családi házas övezetek, a szigetszerű slumok és a lakótelepek, melyek mindegyikében megfogalmazható rehabilitációs célok/feladatok vannak, ha másneműek is, mint az előtérbe állított két övezetben.
Maradva a rehabilitációról szóló fejezetnél, rendre visszatér az az argumentációs fordulat, hogy a "kerületi önkormányzatok nem képesek finanszírozni"..., s ez mindegyik fejezetben rendre visszatér. Azon túl, hogy persze súlyos gondjaik vannak a kerületeknek, távolról sem gondolom, hogy ezt az argumentációs formulát minden esetben megalapozottan el lehet sütni. Konkrét példák hozhatók fel, amelyek azt bizonyítják, hogy sokszor nem forráshiányra, hanem a helyi gazdálkodás, politika milyenségére vezethetőek vissza bizonyos problémák.
Ahogy azt sem lehet automatikusan kijelenteni, hogy akkor a Fővárosi Önkormányzat lépjen be e pontokon finanszírozóként, hiszen - tudtommal - ennek az önkormányzatnak is megvannak a maga költségvetési korlátai.
Az általános észrevételek sorát még folytatva, nem világos, hogy a megrendelők-készítők elképzeléseiben hol a határ egy városfejlesztési koncepció és egy várospolitikai koncepció között. Mert ugyan feltűnnek az anyagban olyan fejezetek, témák, mint "Tudásbázis Budapesten", vagy "Kultúra és turizmus", mégis azt kell mondanom, hogy lényegében a humánszektorokkal nem foglalkozik, vagy csak érintőlegesen az anyag. Lényegében hiányzik az oktatás, egészségügy, ugyan fejezet kíván szólni a szociális metszetről, de fel sem vetődik e "stratégiai" az anyagban, hogy mitől lesz lakhatóbb a város az egyre nagyobb arányú idős népesség számára, vagy a több százezer fogyatékos/sérült számára és a sort nagyon hosszan lehetne folytatni.
Amennyiben a városfejlesztést a szerzők egy része még mindig dominánsan építésügyi kérdésként képzeli el, akkor is itt lenne a helye a humánszektorok reálinfrastrúkturájának fejlesztése tárgyalásának. Ha pedig valóban (nem pusztán szűken műszaki megközelítésből) komplex módon próbálnák megfogalmazni a városfejlesztés koncepcióját, abban az esetben számos tárgykör is, megközelítési mód is még jelentős, tematikus kiegészítésre szorul.
Megpróbáltam a fejezetből összegyűjteni a konkrét - Fővárosi Önkormányzatot érintő - programelemek, hogy a politikacsináló számára milyen feladatok, irányok fogalmazódnak meg e területen:
- bontási program finanszírozása
- kisajátítások (kivásárlások) finanszírozása
- elhelyezési szabályok kiépítése
- kiegészítő lakásfelújítási (szociális) támogatás nyújtása
- különleges helyzetben lévő társasházak támogatása
- "sajátkezű" felújítások támogatása
- fővárosi lakásépítési támogatás
- fővárosi lakástársaság létrehozása
- fővárosi fejlesztőtársaságok létrehozása
- non-profit vállalkozások elősegítése, támogatása
- fővárosi közvetlen lakásépítés
- lakástámogatási rendszer megváltoztatása (feltétel)
- egységes szociális létfenntartási támogatás bevezetése
Azt kell mondanom, hogy ez sok is, meg kevés is. Sok, ha a finanszirozási, végrehajthatósági lehetőségekre, hatáskörökre gondolok, kevés, ha az ütemezés, megvalósithatóság, a gyakorlatias és gondolati beltartalom hiányosságaira figyelek.
A szakszerű, folyamatokat felvázoló stratégia-alkotás hiányosságait talán pótolni hivatott stiláris tetszetősség ellentmondása talán leginkább a szociálpolitikáról szóló fejezetben tűnik elő, mely - a korábbi vitákkal együtt, azt gondolom - teljesen szakszerütlen. Már-már egyes dokumentumaink fanyar karikatúrája. Holott mélységesen osztom a szerzők azon előremutató felfogását, hogy - többek között - e nélkül sem lehet valóban tartalmas és ténylegesen megvalósitható városfejlesztési koncepciót az asztalra tenni.
Máshol
Számomra ténylegesen nem érthető, hogy a koncepció miért nem úgy készül, hogy alaposan áttekinti a Fővárosi Önkormányzat elfogadott finanszirozási, beruházási, közlekedési, vonalas infrastrukrurális, oktatás-, egészség-, szociális-, fogyatékos-, hajléktalan-, stb. -ügyi, közterületi, szabályozási, stb. koncepcióit, programjait, kimutatja azok összefüggéseit, esetleges hibáit, hiányosságait, ellentmondásait, s ezekkel korrigálva megpróbálja továbbvezetni közép-hosszú távra a fejlesztési teendőket.
Ha és amennyiben ezt nem teszi a koncepció, akkor igenis a döntéshozók - ha elfogadják e koncepciót - a legfelelőtlenebb helyzetbe kerülnek, mert nem lehet tudni, hogy melyik koncepció is az érvényes, a zsinórmérték a döntéseknél, melyik a számonkérhető.
A dokumentum számos ponton emlit teendőket és ezekhez szükséges feltételeket - meglehetős redszerezés nélkül. Igen üdvös lenne, ha tisztán láthatóan megjelenitené a koncepció, hogy logikus, összefüggő sorrendben mely teendők léphetőek meg bizonyos feltételek előteremtése érdekében, amely feltételek viszont elengedhetetlenül szükségesek más, fontos, javasolt lépések megtételéhez.
Ismételt, külön (nem 48 órán belül egyeztetett idejű) szakmai konzultáció keretében szivesen állok a szerzők rendelkezésére mindhárom emlitett fejezeti téma kapcsán.
Ehhez konkrétumként megelőlegeznék néhány további személyes véleményt:
Miközben több részletével még egyet is értek, alapvetően nem osztom a rehabilitációval foglalkozó fejezet néhány főbb stiláris és tartalmi megközelitési módját. Messze nem osztom, ahogy az anyag hanyagul átlép a "tatarozási rendeletnek" csúfolt - egyébként viták mentén ugyanezekkel a szakértőkkel közösen - kialakitott és működő eszközrendszeren, s egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy ez egy hosszú, szakértői lapályként is jellemezhető szünet után, egy-két éve működő eszköz, melynek középtávon is nagyon hangsúlyos kifutási ideje, szerepe kell legyen. Végig úgy tesznek a felkért szakértők, mintha az épületfelújitás problémája akkor már meg is lenne oldva, a feladat nem más, mint némi korrekciók, s leginkább a támogatási rendszer elmélyitése, illetve szélesitése. Azzal aztán már végképp nem tudok egyetérteni, hogy ahogy sikerül létrehozni egy működő eszközt, azt egyes szakértők rögvest torzitanák, eltéritenék, de leginkább megszüntetnék mint ésszerütlent (a bankokat hátráltatjuk, nem oda adjuk, ahova kellene stb....). Csokorba szedhetném az elmúlt 20 évből a hasonlóan épitő jellegű példákat. A vonatkozó rendelet módositása után is fenntartom azt az álláspontomat, hogy mások tehetetlensége nem elegendő ok ezen támogatási alap szétszedésére és a lakóépületek magukra hagyásának, miközben egyébként számos más támogatási/fejlesztési forma is működik a városban (pl. felmerült egy közterületi alap működtetésének a konstrukciója, mikor nem ilyen elnevezéssel, de a vázolt konstrukcióval teljesen megegyező rendszer működik évek óta a Fővárosi Önkormányzatban).
Ezek után természetesen nem világos, hogy a szakértők a jelenlegi támogatási rendszer kiüresitését javasolnák, annak jelentős kiszélesitésével párhuzamosan, vagy éppen szükitését és mélyitését... Amellett sem lehet egyszerűen elmenni (mint már fentebb emlitettem), hogy a Fővárosnak végképp nem hatóköre a lakóépületek felújitása, miközben erre (is) megpróbál a prioriások között forrást szánni, ugyanakkor a privatizációs bevételeket és lakásügyi átadott, központi forrásokat szétköltő kerületeknek pedig úgymond nincs pénzük e feladatra. A helyzet nyilván strukturált, de azért jelentősen függ az önkormányzatokban megharcolt prioritási sorrendektől is.
A lakáspolitikai fejezet kapcsán előljáróban megemliteném, hogy egész szerkezetében eltér a szakértő-alkotókkal közösen kielemzett azon megközelitéstől, hogy elsőrendű probléma ma a fővárosban a lakások korszerüsitése, felújitása és egyáltalán fenntartása, az ehhez kapcsolódó, elsősorban pénzbeli támogatási rendszerek továbbfejlesztésének a kérdése, s csak ezt követik a lakáshoz jutás gondjai - azok is elsősorban pénzbeli támogatási/hitelezési formákat indukálva. Ezekkel szemben a lakásépitésről kapunk egy igencsak vázlatos, a szakértők által pontosan tudottan alapvető kérdőjeleket is tartalmazó elképzelést - mégis az erre vonatkozó újitó szándékú, kreativ, több tényezővel kalkuláló megközelités áll felfogásomhoz legközelebb.
Győri Péter
99VÁROSF.DOC