Általános észrevételek a
Szociális törvény-módosításnak
az új, adósságkezelési szolgáltatásra vonatkozó részeiről
Kiinduló pontunk szerint: a törvényhozás feladata, hogy kialakítsa a szociális biztonság új - a létrejött magyar piacgazdasághoz illeszkedő - eszközrendszerét, ezen belül a biztonságos lakhatás szabályozási-finanszírozási feltételrendszerét.
Ez itt és most elsősorban egy központilag szabályozott, garantált lakásfenntartási (lakásmegtartási) támogatás megalkotását igényli, de szükségessé teszi a szociális célú lakhatási, lakáshoz jutási támogatási formák újraszabályozását is, sőt ezekkel összefüggésben a lakás-, épületkarbantartás, -felújítás központi szociális támogatási lehetőségeinek a fokozatos előkészítését is.
A magyar piacgazdaság kialakulásának elmúlt tíz évében a szociális biztonság ezen eszközei nem, vagy csak késve, korlátozottan és esetlegesen alakultak ki. Ennek is „köszönhető”, hogy a lakosság körében jelentős - a lakáshoz jutással, lakásfenntatással kapcsolatos - kifizetetlen adósságok halmozódtak föl. Ezek kezelésére néhány központi kormányzati lépés ugyan történt az elmúlt években, azonban ezek hatása csak részben lehetett sikeres.
Részben a felgyülemlett, részben a folyamatosan jelentkező lakhatási problémák, feszültségek miatt - álláspontunk szerint - első lépésben egy átgondolt, összefüggő kormányzati cselekvési program megalkotására van szükség, melyben a szükséges lépések - köztük a felmerülő, szükséges törvénykezési javaslatok - logikus, egymásra épülő rendbe szerveződnek. Ennek hiányát, érzékeljük a jelenleg ismert Szociális törvény-módosítási javaslatban. Ebből a problémából számos konkrét szabályozási ellentmondás adódik, melyekre még kitérünk.
Az összehangolt cselekvési programot nem csak a probléma jellege teszi indokoltá, hanem az is, hogy jelenleg is folyik egyfajta adósságrendezési eljárás az OTP-adósok körében kormányrendelet alapján, ismeretes már a „Magánszemélyek adósságkezeléséről” szóló törvényjavaslat-tervezet (IM-SzCsM), illetve a jelen Szociális törvénymódosítási javaslat.
A cselekvési program kialakításakor indokolt figyelembe venni, hogy
- a fentebb röviden említett okok miatt hazánkban a lakossági eladósodás eddig elsősorban a lakáshoz jutás („OTP-hitelek”) és a lakásfenntartás (közüzemi díjak) költségeinek megfizetéséhez kapcsolódik
- már észlelhetők azok az egyre erősödő jelenségek, melyek szerint ez az eladósodás más területekre is kiterjed (egyéni kényszervállalkozók, mobiltelefon-használók, játékszenvedély-függők stb.)
- önálló, folyamatos problémaként jelentkezik, hogy a tartósan, vagy időlegesen alacsony jövedelemmel rendelkezők támogatás nélkül nem képesek a lakásfenntartási (lakásmegtartási) költségeket folyamatosan megfizetni ,
- önálló problémaként jelentkezik, hogy még bizonyos támogatások esetén is előfordulhat a lakhatást veszélybe sodró eladósodás, melyet a jelenlegi támogatási rendszer nem kellően kezel,
- önálló problémaként jelentkezik, hogy a garantált lakásfenntartási támogatás megalkotásáig terjedő (részben eddigi) időszak alatt jelentős volumenű lakhatással kapcsolatos adósság halmozódott fel a fizetésképtelen lakossági csoportok körében, melynek kezelése kívánatos lenne.
Ezek alapján álláspontunk szerint a cselekvési program szabályozási részének logikus sorrendje és (minimális) terjedelme:
- a Szociális törvényen módosításával központilag garantált lakásfenntartási támogatás kialakítása
- a Szociális törvény-módosítás és a tervezett „Magánszemélyek egyes adósságainak kezeléséről” szóló törvény összehangolt megalkotásával az eddig felhalmozódott lakhatással összefüggő adósságok rendezési eljárásainak szabályozása
- az ezek hatályba lépéséig tartó előkészítő periódusban indokolt a személyi-szervezeti-lebonyolítói háttér kialakítására cselekvési, finanszírozási szakmai programot végrehajtani (standardok, képzés, hálózatfejlesztés)
- a Szociális törvény-módosítás és a tervezett „Magánszemélyek egyes adósságainak kezeléséről” szóló törvény összehangolt megalkotásával az ezt követően keletkező, lakhatással összefüggő adósságok rendezési eljárásainak szabályozása
- a tervezett „Magánszemélyek egyes adósságainak kezeléséről” szóló törvény későbbi korrekciójával a lakhatással nem összefüggő, egyéb tipusú adósságok rendezési eljárásainak szabályozása
- Az eddigiekből következően a jelenlegi Szt-módosítási javaslat szerinti 55.§-beli feltétek egy részét a törvény lakásfenntartási támogatásról szóló (és egyéb elemeiben is átalakítandó) részében javasoljuk szabályozni.
- Ezzel együtt, a normatív finanszírozásról szóló módosítási javaslatot szintén a lakásfenntartási támogatásra vonatkozóan javasoljuk szabályozni.
- Konkrétan az adósságkezelésre vonatkozó feltételeket javasoljuk a lakásfenntartási támogatás központilag szabályozott feltételeihez igazítani, azokra építeni (adósság-összeghatár előírását nem, a tartozás periódusára - pl. 3 hónap -, vagy keletkezési idejére vonatkozó előírást inkább tartunk indokoltnak szabályozni).
- Az adósságkezelési tanácsadó szolgáltató hálózat kialakításáig nem tartjuk reálisnak a tanácsadás és a pénzbeli támogatás kötelező összekapcsolásának előírását.
- Központi források biztosítása esetén az adósságkezelési szolgáltatás nyújtásának kötelező előírását tartjuk helyénvalónak (akár megyei, regionális stb. szinten), viszont a szolgáltatás nyújtásának konkrét szervezeti formáját a helyi önkormányzatok alakíthatnák ki.
- A lakásfenntartási, illetve a lakhatással összefüggő adósságkezelési támogatás olyan összekapcsolása javasolható, ahol az, aki a központilag szabályozott lakásfenntartási támogatásra jogosult, az egyben jogosulttá válik (esetleg egy-két kiegészítő feltétel közbeiktatásával) a korábban felhalmozódott adósságai kezelésére irányuló támogatásra is. Az aktuálisan hátralékossá válók körében pedig először a lakásfenntartási támogatásra való jogosultságot kellene megvizsgálni, erről dönteni, s ezzel összefüggésben dönteni az új adósságok rendezési módjáról.
- A „Magánszemélyek egyes adósságainak kezeléséről” szóló törvényjavaslat csúszása esetén is indokolt annak megalkotásáig a Szociális törvényen belül esetleg előnyben részesíteni azoknak a „régi” adósságoknak a rendezését, ahol a támogatás folyósítása esetén a követeléssel rendelkező lemond a lakhatást közvetlenül veszélyeztető lépésekről, illetve a kamatokról, esetleg a tőketartozás egy részéről is, illetve részletfizetési, átütemezési megállapodást köt stb.
- Szintén indokoltnak látjuk, hogy ezen adósságok rendezése során legyen figyelembe véve az adós reális „törlesztési kapacitása”, tehervállaló képessége - fennmaradó szabadon felhasználható jövedelme egy szabályozott összeghatár alá (létminimum, Önym stb.) ne süllyedjen.
Az Országos és a Budapesti Adósságtanácsadó Műhely
felkérésére készítette
Budapest, 2001. július Dr. Győri Péter