Bársony János,
Báthory Zoltán,
Béki Gabriella,
Furmann Imre,
Györi Péter,
Hegedüs József,
Hegedüs Zsuzsa,
Ikvai Szabó Imre,
Kertesi Gábor,
Krémer Balázs,
Laky Teréz,
Liskó Ilona,
Orsós Éva,
Péteri Gábor,
Rácz Margit,
Sértö-Radics István,
Székelyi Mária,
Szigethy István,
Kedves Kollégák,
Jövőre ismét Országgyúlést választunk. A szokásos „táncrendnek” megfelelően megérkezett a felkérés, hogy a szakértők segítsenek a politikai-szakmai program összeállításában. Ugye a pártok ezeket a programokat használják választási kampányuk során, a plakátokra, médiákba is ezekből kerülnek át részletek, kormányra kerülés esetén e programokat is használják a kormányprogram kialakításánál – aztán lehet mérlegelni, hogy mit valósítanak meg és mit nem.
Hozzám az SzDSz részéről érkezett ilyen megkeresés, melynek lényege szerintem:
- A 2010-ig szóló ún Korszakváltás programjának kritikai felülvizsgálata szakmai szempontból – mi avúlt el belőle, mi helytálló ma is
- A 2010-ig szóló ún Korszakváltás programjának kritikai felülvizsgálata a megvalósítás szempontjából – mi valósult meg eddig és mi nem
- Melyek azok a legfőbb célok, amelyeket 2010-ig javasolnánk megvalósítani
- Melyek azok a legfőbb – nem csak ágazati - teendők, amelyek e célok eléréséhez szükségesek lennének
- Melyek azok a részletes célok, teendők, amelyeket 2010-ig javasolnánk
Esetünkben mindez az ún. „szociálpolitikai” részre vonatkozik (melynek határai persze kérdésesek lehetnek).
Tudom, hogy sokan közülünk igen szkeptikusak, ha ilyen programok kerülnek szóba, igen szkeptikusak a mai politika minőségét tekintve, elfordultak a (párt)politikától többek között a meg nem valósult javaslatok miatt, a politikusok és szakemberek közötti termékeny kapcsolatok hiánya miatt.
Nem ennek ellenére, hanem ezt is mérlegelve azzal a kezdeményezéssel élnék, hogy próbáljuk megnézni közösen: hol tartunk ma a társadalom állapotát tekintve, ez alapján melyek szerintünk a legfontosabb (legsűrgetőbb) teendők, próbáljuk ezt megbeszélni, megvitatni, „összerakni” – és a politikusok asztalára tenni. Eddig tarthat a szakértők felelőssége, ezt követően már az ő felelősségük is, hogy mit és hogyan hasznosítanak belőle.
A munkamódszerről a következőket gondolom (de ez módosítható):
A most megszólítottak közül ki-ki eldönti, hogy részt venne-e egy ilyen közös gondolkodásban
Ezt követően egy „szűkebb” szakértői csapatban elkezdjük a fenti 1)-5) pontok szerinti munkát – a kör bárkinek a javaslatára bővíthető, szűkebb-lazább politikai kötődéstől függetlenül (emiatt nem is lenne szokásos „hivatalos szakértői lista”, csak azok jegyeznék a végeredményt, akik ehhez maguk hozzájárulnak)
A szoros határidőket is figyelembe véve megpróbáljuk egy programba illeszthető szinten, tézisszerűen megfogalmazni értékelésünket, javaslatainkat
Mindenki rendkívül elfoglalt, ezért alapvetően emailen kommunikálunk, de megpróbálunk műhelybeszélgetéseket is tető alá hozni (ha valaki ezekre nem tud eljönni, attól még elektronikusan részt vehet a munkában)
Én szeretném, ha egyes fordulókban a tágabb szakmai közvéleménnyel is megosztanánk azt, amire jutottunk.
Talán kezdjük azzal, hogy
Én megküldöm a Korszakváltás programjából azokat a fejezeteket, amelyek első megközelítésben profilba illeszkednek (a teljes anyag megtalálható a [email protected] honlapon)
Ki-ki megpróbálja tézisszerűen, röviden, lehetőleg az 1) – 5) pontok mentén összefoglalni mondandóját
Ezt visszaküldi emailen – lehetőleg május 21-ig
Remélem, hogy az általam küldött emailen látható lesz, hogy magam legelső körben kikre gondoltam, de ezt bárki kiegészítheti, ezt a „felkérést keringőre” továbbküldheti, másokat is bevonhat!
S a naptárra rábökve – úgyis minden időpont rossz sokaknak – javasolom, hogy találkozzunk május 23-án 18h-kor
(egyenlőre nem tudok jobbat) a lakásomon, vagyis a
VIII. Szentkirályi u. 22-24. III. 19. sz. alatt.
Mindenkit szeretettel várok
Győri Péter
Fejezetek mellékelve
A Korszakváltás Programja
Programalkotásvezetői:
Csillag István, Magyar Bálint, Török Gábor
Vezető szakértők:
Békesi László, Csepeli György, Halmai Gábor, Ungár Klára
Szerkesztette:
Csillag István
A szerkesztésben közreműködött:
Antal László, Fényi Tibor, Mihályi Péter
Szerzők és szakértők:
Antal László, Ara-Kovács Attila, Arányi Tamás, Barna Sándor, Bársony János, Báthory Zoltán, Békesi László, Béki Gabriella, Bernát Gábor, Bognár Géza, Csányi Gábor, Csepeli György, Csillag istván, Dániel Zsuzsa, Dávid Tamás, Debreczeni Péter, Derényi András, Dessewffy Tibor, Erlich Éva, Fényi Tibor, Finszter Géza, Fodor Tamás, Földes Gábor, Földi Tamás, Furmann Imre, Gáspár Vilmos, Gombos András, Gyekiczki András, Györfi Tamás, Györi Péter, Hack Péter, Halmai Gábor, Hegedüs József, Hegedüs Zsuzsa, Horn Gábor, Horváth M. Tamás, Ikvai Szabó Imre, Juhász Pál, Kende Tamás, Kertesi Gábor, Kis Zoltán, Kiss Anna, Kiss Barbara, Koltay Jenö, Kovács Kálmán, Krémer Balázs, Kuncze Gábor, Laky Teréz, Lamberger Galina, Lévai Katalin, Liskó Ilona, Lotz Károly, Maár András, Major Iván, Medgyes Péter, Mihályi Péter, Miklósi Zoltán, Ónody Tamás, Orsós Éva, Örkény Antal, Pál Monika, Pálné Kovács Ilona, Pete Péter, Péteri Gábor, Petö Iván, Rácz Margit, Radó Péter, Réti Tamás, Sértö-Radics István, Skrapits Krisztina, Szalay Gábor, Számel Katalin, Szász Domokos, Székelyi Mária, Szigethy István, Szikinger István, Szolnoki Andrea, Takács Albert, Tardos Márton, Tordai Csaba, Török András, Valentiny Pál, Várhegyi Éva, Vasali Zoltán, Voszka Éva, Wiegand Gyözö, Zalabai Gábor, Zilahi László
TARTALOMJEGYZÉK :
I. Liberális ajánlat
1. A liberális együttmüködési ajánlat
1.01 Célok, együttmüködés
1.02 Céljaink értékeinkböl, elveinkböl fakadnak
1.03 A siker a döntésünkön múlik
1.04 Világra nyitottan élni
1.05 A versenyvilágnak nincs alternatívája
1.06 A régi játékszabályok már nem érvényesek
1.07 Illúziók helyett realitás
1.08 Ami elválaszt: a versenykerülés
1.09 Program Magyarország szétszakítása ellen
1.10 Az számít, amivé leszünk!
1.11 A magyar társadalom nyitott társadalom
2. Az információs és tudásalapú társadalom kihívásai
2.1 Nem felzárkózni akarunk, hanem az élre törni
2.2 Az információs társadalom megteremtésének hatvan pontja
2.2.01 Jogalkotás
2.2.02 Állam és polgár
2.2.03 Hozzáférés az információs eszközökhöz
2.2.04 Önkormányzat
2.2.05 Gazdaság
2.2.06 Mezögazdaság és föld
2.2.07 Egészségügy
2.2.08 Közoktatás
2.2.09 Felsöoktatás
2.2.10 Kultúra
II. Szabadon élni
3. Megvédjük a jogállami forradalom vívmányát
4. A magánszféra magánügy
4.01 Saját sorsunkról magunk dönthessünk
4.02 Ízléskérdésekben az állam nem lehet döntőbíró
4.03 A helyes életről sem dönthet az állam
4.04 A személyiség szabad kibontakoztatása
4.05 Saját testünkkel szabadon rendelkezhetünk
4.06 Jogunk van a méltó halálhoz
4.07 Az anya a terhesség korai szakaszában szabadon rendelkezhessen magzatával
4.08 A dajkaterhességet engedélyezni kell
4.09 A betegek jogait komolyan kell venni
4.10 Nem zárhatjuk börtönbe a kábítószerek fogyasztóit
4.11 Vallások között az állam nem tehet különbséget
4.12 A hálószobánkban az államnak semmi keresnivalója!
4.13 A sorkötelezettséget meg fogjuk szüntetni
4.14 Az interneten is védjük a személyes adatokat
5. Fel kell számolni a diszkriminációt!
5.01 Felül kell vizsgálni a jogszabályokat
5.02 Egységes diszkrimináció-ellenes törvény
5.03 Intézményi garanciák a diszkrimináció ellen
5.04 iskolák a diszkrimináció ellen
6. Cselekvőképes kormányzat hatékony ellenőrzés
6.01 Visszaállítjuk a hetenkénti ülésezést
6.02 Szükséges a választójogi reform
6.03 A törvényalkotásban nagyobb szerepet szánunk a bizottságoknak
6.04 Valódi vizsgálóbizottságokat!
6.05 Új alapjogi chartát!
6.06 Újra kell szabályozni a jogalkotás rendjét
6.07 a kormányzati felelősség részleteinek tisztázása
6.08 Valóban reprezentatív államfőre van szükség!
6.09 Az Alkotmánybíróság vállalja fel a szerepét!
6.10 Újra kell gondolni az igazságügyi reform egyes elemeit!
6.11 A kormány alá kell rendelni az ügyészséget
6.12 Az ombudsmanok intézménye bevált
6.13 Reális célkitűzések 2010-ig
6.14 Új alkotmányt?
7. Átlátható hatalom tiszta közé hatalom
7.1 Pártpénzek a nyilvánosság kontrolljával
7.2 A közpénzek elherdálása nem üzleti titok
7.3 A közérdekű adatok új nyilvánossága
7.4 Véleményéért senki nem büntethető
7.5 Az állami titkok körét csökkenteni kell
7.6 Amit jogellenesen titkosítottak az nem titok
7.7 A rendőrség és a vagyonvédelmi szolgálatok közé határt kell vonni
8. Önkormányzatiság és autonómiák
8.1 Világos hatáskörmegosztást a kormány, a régiók és a települések között
8.2 Közvetlenül választott regionális gyűlések
8.3 Területfejlesztési feladatok a decentralizált régióknál
8.4 Önkormányzat pénz nélkül?
8.5 Hatékony és kiegyenlítő finanszírozás
8.6 A saját bevételi források szélesítése
8.7 A kormány csak egyenlő mércével mérhet
8.8 Fejlesztések magántöke bevonásával
9. A közbiztonság közös eredmény
9.1 Liberális ajánlat: önkormányzati rendőrség
9.2 A közbiztonság romlásába nem lehet beletörődni!
9.3 Ne lehessen többé pártrendőrséget működtetni!
9.3.1 Szaktudás, morális tartás
9.3.2 A leggyengébb láncszem a finanszírozás
9.3.3 Válságmenedzselés helyett hatékony bűnüldözést
9.4 Rendőrségi reform: középpontban az eredményesség és a közösségi ellenőrzés
9.4.1 Minőségi váltás: a közösségi rendőrség
9.4.2 Központilag szervezett alakulatok
9.4.3 A kizárólagosság már a múlté
9.4.4 Önálló, felelősségteljes működés
9.4.5 Együttműködés
III. A jólét gazdasági alapjai
10. A liberális gazdaságfilozófia alapjai
10.1 Verseny, teljesítmény, hatékonyság
10.2 Milyen államot kívánunk?
10.2.1 Követhető legyen a közpénzek útja
10.2.2 Változó állami szerepvállalás
10.2.3 Uniós követelmények
10.2.4 Célzott támogatások
10.2.5 Ésszerű feladatmegosztás
10.2.6 Adócsökkentés, esélykiegyenlítés
10.3 A gazdasági cselekvés alapelvei
11. A gazdasági fejlődés keretei
11.1 A gazdasági felzárkózás új pályáján
11.2 A világgazdaság stabilan növekszik
11.2.1 Az ?amerikai motor?
11.2.2 Európai konjunktúra
11.3 A magyar gazdaság tökére szorul
11.4 Szilárd és javuló egyensúlyra van szükség
11.4.1 Mit veszélyeztet a kormány?
11.4.2 Az agrárgazdaság esélyei romlottak
11.5 Csökkenő infláció, csökkenő kamatszint
12. Kiegyensúlyozott, fenntartható gazdasági fejlődési pályán
12.1 Külső feltételek
12.2 Belső feltételek
12.3 Gyors növekedés, bővülő fogyasztás, növekvő beruházások
12.4 A tíz éves fejlődési pálya szakaszai
13. A versenyképes gazdaságért
13.1 A gazdaságpolitika fő céljai és eszközei
13.2 A versenyképesség javítása és a beruházások
13.3 A gazdasági felzárkózás kulcsa a beruházási ráta növelése
13.4 Hatékony beruházások, nagyobb megtakarítás
13.4.1 Növekvő jövedelmek
13.5 A tökevonzó képesség növelése
13.6 Az uniós források fogadása
14. Üvegzsebű államot!
14.1 Átláthatóságot, teljesítményt, versenyt az államháztartásban is
14.1.1 Államháztartási reform
14.1.2 A lobbyharcok
14.2 Újraindítjuk az államháztartás megújítását
14.2.1 A nyugdíjreform példája
14.2.2 Kórházcsőd helyett hatékony egészségügy
14.2.3 Önkormányzatok: gazdálkodási szabadság
14.2.4 Kétszeres köztisztviselői minimálbér
14.3 Takarékos, hatékony, kisebb államháztartás
14.3.1 Fünyíróelv helyett kevesebb pazarlást!
14.3.2 A Fidesz-kormány centralizál
14.4 Csökkenteni fogjuk az államadósságot
15. A kiegyensúlyozott térségi fejlődésért
15.1 A regionális politika kiemelt céljai
15.2 Partnerségi viszonyt alakítunk ki
16. Korszakváltás a foglalkoztatásban
16.1 A foglalkoztatottsági szerkezet átalakult
17. Adócsökkentést, adóalkotmányosságot, stabilitást, decentralizálást az adórendszerben
17.1 Az adórendszer korszerűsítésének keretei
17.2 Értékek és választások az adópolitikában
17.3 Az adórendszer változtatása, adócsökkentés
17.4 Az adórendszer decentralizációja
17.5 Adóalkotmányosság: kiszámíthatóság, szakszerűség, fiskális föderalizmus
18. Folytatjuk a privatizációt, erősítjük a vagyongazdálkodást és a versenypolitikát
18.1 Sikeres átalakulás sikeres privatizáció
18.2 A Fidesz-közeli privatizáci18.2
18.3 Felgyorsítjuk a privatizációt
18.4 Változatlan intézményi keretek
19. Az infrastruktúrát kiemelten fogjuk fejleszteni
19.1 Új szemlélet, felelősség, együtt cselekvés
19.2 A szolgáltatások átalakulása újfajta szabályozást követel
19.3 Közlekedés: a jelen és a jövő
19.3.1 Az utakra költött pénzt a felére csökkentette a Fidesz
19.3.2 Vasút: maradt a fapados
19.4 A vízgazdálkodás átalakulása
19.5 Takarékosságot, környezettudatosságot, versenyt az energetikában
19.6 Biztonságos energiaellátás
19.7 Versenyt, költségarányos árakat
19.8 energetika, környezetvédelem, árak
20. Jövőt építő agrárpolitika, versenyképes mezőgazdaság, felelős tájgazdálkodás
20.1 A szocializmus zsákutcájából a rendszer nélküli jelenbe
20.2 Szabályozott földpiac, tartós birtokrendszer, előretekintő támogatási formák
20.2.1 A beruházások feltételei
20.2.2 Tartós birtokszerkezet, együttműködési hálózatok
20.3 Állami szerepvállalás a mező- és tájgazdálkodásban
20.4 Liberális ajánlat az agrárium megújítására (összefoglalás)
20.4.1 Céljaink
20.4.2 Bérleti és földforgalmazási szabályok
20.4.3 Állami szerepvállalás
20.4.4 A pénzintézeti rendszer
IV. Működő jóléti rendszerek - Közös biztonság
21. A jóléti rendszer állami adományként működésképtelen
21.1 Amit el kell érnünk
21.2 Öngondoskodás, szolidaritás, demokratikus jogok
21.3 Liberális ajánlat: értéket a pénzért
22. Méltányos életkörülményeket az időseknek
22.1 Társadalmi csapda helyett tisztességes nyugdíj
22.2 A nyugdíjrendszer etikája
22.3 Sikeres nyugdíjreform
22.4 A reformok szükségessége
22.5 Visszalépés a Fidesz-kormány idején
22.6 Helyreállítjuk a társadalmi szerződést és a törvényességet
22.7 Visszaadni az ellopott pénzt
22.8 Liberális ajánlat: kiszámíthatóan fejlesztett nyugdíjrendszer
23. Csak az egészséges ember teljesen szabad!
23.1 Elvek és értékek: változást, most!
23.2 Diagnózis
23.2.1 Válságágazat: romló egészségi és egészségügyi állapotok
23.2.2 Az egészségügyi rendszer válságának jelei és okai
23.3 Terápia
23.3.1 Liberális ajánlat: Amit rövid távon el kell érni
23.3.2 A szolgáltatások reformját a biztosítási rendszer reformjával kell összekapcsolni!
23.3.3 Adó helyett biztosítást
23.4 A szolgáltatók versenyéért
23.4.1 Regionális szemléletű ellátásszervezés
23.4.2 Szabályozott munkaerőpiacot az egészségügyben
23.4.3 Az egészségügyi nagyüzem legyen vállalat
23.4.4 Átgondolt privatizációs stratégia, szervezett privatizáció
23.5 Liberális ajánlat: A többszintű biztosítás új modellje
23.5.1 Biztosítás és ellátás
23.5.2 Átmenet a versenyhez
23.6 Új felhalmozási forrásokat
23.7 A helyi önkormányzatok felelősségének változása
24. Müködö lakáspiac, szociális lakáspolitika
24.1 Javuló lakáshelyzet, növekvő esélykülönbségek, torz lakáspolitika
24.1.1 Megszűnt a mennyiségi lakáshiány
24.1.2 Eltűntek a szociális lakások
24.1.3 Visszaesett a szervezett lakásépítés
24.1.4 Javult, de még alacsony a lakásmobilitás
24.1.5 A támogatási rendszer a gazdagokat segíti
24.1.6 A Fidesz hangsúlyváltásai
24.2 A liberális lakáspolitikai koncepció elvei
24.2.1 A lakásrendszer társadalmi, gazdasági beágyazottsága
24.2.2 Szektorsemleges lakáspolitika
24.2.3 A támogatási rendszer szociális célzottsága
24.2.4 Több lehetőséget biztosítunk az önkormányzatoknak
24.3 Liberális ajánlat: a lakáspolitikai stratégia és a program főbb elemei
24.3.1 Növeljük a bérlakások számát
24.3.2 A szervezett lakásépítés támogatása
24.3.3 Korszerű lakásfinanszírozási rendszer
24.3.4 A támogatási rendszer megújítása
24.4 Szociális lakásprobléma kezelése
25. Élhető ország, fenntartható fejlődés, összehangolt környezetpolitika
25.1 Korszakváltás a környezetvédelemben
25.2 A kisgazda zsákmány
25.3 A helyreállítás és a felemelkedés
25.3.1 A környezetpolitika eszközei
25.4 A környezetvédelem részpolitikai feladatai
25.4.1 A vizek védelme, szennyvízelvezetés és tisztítás
25.4.2 Hulladékgazdálkodás
25.4.3 A levegő tisztaságának védelme
25.4.4 A termőtalaj és a tápláléklánc védelme
25.4.5 A természetes élővilág védelme
25.4.6 Kármentesítés
V. Esélyek, esélykiegyenlítő rendszerek, programok
26. Társadalmi egyenlőtlenségek alakulása, vesztesek és nyertesek
26.1 Társadalmi változások a rendszerváltás után
26.1.1 Gazdasági aktivitás
26.1.2 Szerkezetváltás
26.1.3 Gazdagok és szegények
26.2 Egyenlőtlenség és igazságosság
26.2.1 Vállalkozás, oktatás
26.3 Vesztesek és nyertesek
26.4 Versenyképesség és versenyképtelenség
27. Gyermekközpontú, esélyteremtő iskolák
27.1 Az iskola a polgároké
27.2 Beilleszkedés a versenyvilágba
27.3 Tartalmi modernizáció
27.4 Az oktatás expanziója
27.5 Az oktatás minősége
27.6 Alkalmatlan iskolarendszer = elmélyülő egyenlőtlenségek
27.7 A közoktatás az esélykiegyenlítés eszköze
27.8 Sokszínű iskola, többcsatornás finanszírozás
27.8.1 Kiegészítő normatívák
27.8.2 A szakmai alapok megerősítése
27.8.3 Pedagógus bérreform
27.9 Liberális ajánlat a közoktatási rendszer fejlesztésére
27.9.1 Az oktatásra fordított költségek arányának növelése
27.9.2 A pedagógusbérek rendezése
27.9.3 Az intézményfenntartás igazságos megoldása
27.9.4 A szakmai kompetencia növelése az irányításban
27.9.5 Az oktatás tartalmának folyamatos modernizálása
27.9.6 Az oktatás expanziójának felgyorsítása
27.9.7 Az oktatás minőségének átfogó javítása
27.9.8 Az esélyegyenlőtlenség csökkentése
28. Keresletközpontú felsőoktatás
28.1 Liberális üzenet a társadalomnak
28.1.1 Tudásalapú társadalomban élünk
28.1.2 Tovább kell emelni a felsőoktatásban részt vevők arányát
28.1.3 Növelni az oktatás minőségét
28.1.4 Bevezetjük az élethosszig tartó képzés új formáit
28.1.5 A magyar felsőoktatás legyen EU-komform
28.2 Liberális üzenet a felsőoktatásnak
28.2.1 A felsőoktatás egyre bővülő szolgáltató piac
28.2.2 Az állam csak az egyik tulajdonos
28.2.3 Autonóm és gazdagodó intézmények
28.2.4 Az autonómia terjedjen ki tartalmi kérdésekre is
28.2.5 A magán felsőoktatási intézmények létrejöttét serkenteni kell
28.2.6 A duális rendszer helyett térjünk át a többlépcsős képzésre
28.2.7 A felsőoktatás fő pillére a közoktatás
28.2.8 Az oktatás és kutatás egysége
28.3 Liberális üzenet az oktatóknak
28.3.1 Az oktatói béreknek versenyképeseknek kell lenniük!
28.3.2 Megerősítjük az oktatók személyes létbiztonságát
28.3.3 Visszaállítjuk a versenypályázati rendszert
28.3.5 Ésszerűen gazdálkodjunk az oktatói létszámmal
28.4 Liberális üzenet a hallgatóknak
28.4.1 Az intézmények a hallgatókért vannak és nem megfordítva
28.4.2 Ne a felvételi, hanem az igény döntsön a továbbtanulásról!
28.4.3 A tandíj és diákhitelrendszer
28.4.4 Megfelelő intézményi háttér, korszerű tanulmányok
28.4.5 A magyar hallgató a nemzetközi mércéhez igazodjék
29. Kultúratámogatási program
29.1 A kultúra jelentsége a Korszakváltás idején
29.2 Mi a kultúra ma?
29.2.1 A kultúra funkciói
29.2.2 Meghatározó folyamatok
29.2.3 Négy alapérték a kultúrában
29.2.4 A nemzeti kultúra modern fogalma
29.2.5 Több figyelmet az eddig elhanyagolt szektoroknak!
29.3 Fogódzók a gyakorlati programhoz
29.3.1 A kultúra határai: mit támogassunk?
29.3.2 Miért " támogatási" program
29.3.3 A programfinanszírozás primátusa
29.3.4 Kultúra és üzlet határán
29.3.5 Mekkora hatókör?
29.3.6 A határon túli magyar kultúra támogatása
29.3.7 Mindent vissza?
29.3.8 A jó pá29.3.8
29.4 Az információs forradalom következményei
29.5 Technológia-kínálta új esélyek a közművelődésben
29.5.1 A hálózati népmüvelé29.5.1
29.5.2 A hálózat kiaknázása a kulturális eligazodásban
29.5.3 Szolgáltatás interneten át
29.6 Liberális üzenetek a kultúra barátainak
29.6.1 Nyugodt, partneri periódus
29.6.2 Új források a gazdaságfejlesztési- és a magánszférától
29.6.3 Az európai megjelenés támogatása
29.6.4 Esély a nem-budapesti intézményeknek
29.7 Teendők
29.7.1 Mit kezdjünk a minisztériumi intézményekkel?
29.7.2 Mit kezdjünk az önkormányzati intézményekkel?
29.7.3 Mit kezdjünk az NKA-val?
29.7.4 Díjak, elismerések
29.8 Liberális húzóprojektek példatára
29.8.1 Antikváriumokat a falvakba
29.8.2 Irodalmi Nobel-dí29.8.2 ?Irodalmi
29.8.3 Kulturális exportügynökség létrehozása
29.8.4 Magyar Táncszínház
29.8.5 A külföldi Magyar Intézetek költségvetésének megduplázása
29.8.6 "Public Domain"- program
29.8.7 Szponzori Egyesület
29.9 Kulturális kormányzati minimum
30. Korszakváltó társadalompolitika
30.1 Alapelvek
30.1.1 A múlthoz nincs visszatérés
30.1.2 A korszakváltó társadalompolitika négy üzenete
30.1.3 Az egyenlőtlenségek keletkezésének jogi környezete
30.2 Az állami szociális kiadások optimalizálása, új állami szerepek a társadalmi viszonyok alakításában
30.3 Öntudatos állampolgárrá válás
30.4. Ellenőrzés, a társadalompolitika demokratizálása
30.5 Befogadó társadalompolitikát
30.6 A gyerekek mindenekelőtt
31. A helyi szociálpolitikai minimum szakmai programja
31.1 Általános politikai elvek
31.2 Szociálpolitikai alapelvek és értékek
31.3 A helyi szociálpolitika célcsoportjai, a kirekesztettség enyhítése, a települések szociális integráltsága
31.4 A szociálpolitika határterületeinek fontossága
31.5 Megoldandó szakmai feladatok, programok
31.5.1 Az adófizetők pénzének nyomon követhetősége
31.5.2 Az otthoni, lakóhelyi segítségnyújtás megerősítése
31.5.3 Sérültek, fogyatékosok kiemelt támogatása az integráció erősítése
31.5.4 Az ágazatközi együttműködések erősítése
31.5.5 Szerződéses viszonyok erősítése a felhasználók és az ellátó szervezetek között
31.5.6 A ténylegesen rászorulók hatékonyabb segítése szakszerűbb esetmenedzselés
31.6 A szegénység, marginalizálódás és kirekesztettség enyhítése
31.6.1 A szegénységgel kapcsolatos politika koncepcionális tisztázása
31.6.2 A segélyezés fejlesztése
31.6.3 A szegénységből kivezető utak megtalálása
31.6.4 Fiatalok, gyerekek képzés, oktatá31.6.4
31.6.5 Településfejlesztés, lakásügy és szegénység
32. Roma esélykiegyenlítő program
32.1 A rendszerváltás igazi vesztesei
32.1.1 Iskolázatlanság
32.1.2 Lakóhelyi hátrány
32.1.3 Diszkrimináció
32.1.4 A hátrányok családi szintű halmozódása
32.2 A romák felzárkózási esélyeit intézményesen kell javítani!
32.2.1 A többség érdeke
32.2.2 A romák esélyeinek kiegyenlítése
32.2.3 A roma esélykiegyenlítő program előfeltételei
32.2.5 Óvoda és alapfokú oktatás
32.2.6 Továbbtanulás, középiskola
32.2.7 Felsőoktatás
32.3 Településfejlesztési program
32.4 Roma kisvállalkozások segítésének programja
32.5 Roma foglalkoztatási program
32.6 Többség-kisebbség konfliktusának megelőzése
33. A fogyatékosok az ország egyenrangú polgárai!
33.1 Jó törvény, gyenge végrehajtás
33.2 Mi, liberálisok követeljük a törvény megvalósítását!
34. Esélyegyenlőség nők és férfiak között
34.1 A nemek esélyegyenlőségét biztosító alapelvek
34.1.1 Egyenlő bánásmód
34.1.2 Esélyegyenlőség
34.1.3 Elöítéletmentes kommunikáció
34.2 A kormányzati és civil intézmények közötti együttműködés
34.2.1 Munkaerőpiac
34.2.2 Oktatás
34.2.3 Egészségügy
34.2.4 Zaklatás, erőszak
34.2.5 Közélet
34.3 Jogalkotás
34.4 Jogalkalmazás
34.5 A nemek közötti esélyegyenlőségre szakosodott helyettes ombudsman
35. Szexuális kisebbségek egyenlősége
35.1 Polgári jogi teendők
35.2 Büntetőjogi teendők
36. A határokon túli magyar kisebbségek
36.1 A magyar nemzet reneszánsza
36.1.1 Európai beilleszkedés
36.1.2 Szerződéses kapcsolatok
36.2 Beválthatatlan ígéretek (Státusztörvény)
36.3 Megvalósítható célok, tisztességes eszközök
36.4 A magyar nemzeti identitás megvédése a Kárpátmedencében
36.5 Kisebbségpolitika és gazdaság
36.6 A nemzeti integráció gazdasági feltételei
36.7 A régiók gazdasága
36.8 Politikamentes gazdasági támogatást
37. Magyarországon élő nemzeti kisebbségek
37.1 A jelenlegi helyzet
37.2 Zavarok
37.3 Feladatok
5. Fel kell számolni a diszkriminációt!
5.1 Felül kell vizsgálni a jogszabályokat
Jogharmonizációs program keretében át kell tekinteni az összes alapvető törvényt (Btk., Be., Ptk., Pp., Mt. stb.), valamint az ezekhez kapcsolódó alacsonyabb szintű jogszabályokat, utasításokat, rendeleteket, körleveleket, hogy ne maradhassanak bennük olyan elemek, amelyek ellentmondanak a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmának. Az Alkotmány szellemével ütköző szabályok, utasítások megsemmisítendők.
E feladat elvégzésével párhuzamosan a hatályos, és Magyarország által kötelezőnek elismert nemzetközi jogszabályok alapján át kell tekinteni az alapvető törvényeket, és ahol a hazai jog hiányos, vagy nem a nemzetközi elvárásoknak megfelelően rendelkezik, ott a jogszabályokat módosítani kell.
5.2 Egységes diszkrimináció-ellenes törvény
A jelenlegi jogágakban elszórtan fellelhetőek diszkrimináció-ellenes rendelkezések, a diszkriminációs cselekmények elkövetőivel szemben alkalmazandó szankciók. A diszkrimináció-ellenes törvényhelyek száma csekély, és nem fedik le az életben előforduló összes diszkriminációs cselekményt. Az egységes antidiszkriminációs szabályozás hiánya miatt tétova és hiányos az antidiszkriminációs intézményi gyakorlat is. A törvényben egybe kell gyűjteni az elszórtan fellelhető összes antidiszkriminációs rendelkezést, továbbá meg kell adni minden olyan diszkriminációs cselekmény leírását, amely az életben előfordul vagy előfordulhat. A törvényben pontosan meg kell fogalmazni, hogy mi tekinthető diszkriminációnak a munkajog, a polgári jog, az államigazgatás, a tömegkommunikáció, a politikai gyakorlat területein. Figyelembe kell venni azoknak az országoknak a tapasztalatait, ahol már van ilyen kódex és van ilyen gyakorlat.
5.3 Intézményi garanciák a diszkrimináció ellen
A diszkriminációs cselekményekkel szembeni fellépéshez az ombudsman, illetve az ügyészség közreműködésével kell fellépni. Az új törvényi szabályozás szerint nem csupán a büntetőjogi fellépés, hanem a méltányos kártérítés érdekében való sértettet támogató képviselet is ezeknek az intézményeknek a feladata.
5.4 iskolák a diszkrimináció ellen
A magyar oktatási rendszerben az emberi és kisebbségi jogok oktatása, a toleranciát növelő együttélési készségek oktatása az egyetemig bezárólag kötelező legyen. Különös gondot kell fordítani az igazságügy, a rendőrség, az egészségügy, valamint az államigazgatás és az önkormányzati adminisztráció kötelekében dolgozók képzésére és továbbképzésére ebben a tekintetben. Jelenleg még a jogtudományi egyetemeken sem oktatják ezeket az ismereteket és készségeket önálló tárgyként.
21. A jóléti rendszer állami adományként működésképtelen
A kommunista korszak évtizedeiben a lakosságot arra szoktatták, hogy
- a gyógyulás lehetőségeinek biztosítását,
- az öregkor anyagi feltételeinek megteremtését,
- az egészséges környezet fenntartásának kötelezettségét,
- a hosszú várakozás után egyszer mégis csak elérhető lakást
az állam szolgáltatási kötelezettségeinek teljesítéseként fogadja el.
Azonban az állam képtelen volt ígéreteit elfogadható színvonalon és áron biztosítani:
- hosszú évtizedekkel a rendszerváltás előtt sem volt jó nyugdíjasnak lenni Magyarországon,
- a '80-as években is csak a hálapénz tette elviselhetővé az egészségügy működését,
- a környezet felelőtlen pusztítását akkor is csak társadalmi akciók (pl. a Duna-kör és más szervezetek) tudták megállítani.
A rendszerváltás előtt bebizonyosodott, hogy a feladatok egyéni erőfeszítések nélkül nem oldhatóak meg. Legelőször az önálló lakás megteremtése terén vált (kényszerűen) elfogadottá az egyéni gondoskodás elve. Legutoljára az öregkorra való felkészülésben.
A rendszerváltás után az állam egyre kevésbé volt képes korábban is csak hellyel-közzel betöltött szolgáltatási kötelezettségeinek eleget tenni. A régi beidegződések miatt azonban a lakosság jelentős része úgy tekintett az egészségügyi ellátás és a nyugdíjrendszer zavaraira, a környezeti állapotok romlására, mintha az a rendszerváltás bűne lenne. Mintha mindezek a gondok csupán az állam mulasztása, az önző és felelőtlen magánérdek elharapózása következtében jelentek volna meg.
Pedig Magyarországon a jóléti rendszerek a hasonló gazdasági erejű országokhoz képest viszonylag működőképesek maradtak. Százezrek menekülhettek a munkanélküliség elöl nyugdíjba, azaz még mindig jobban bízhattak az állami gondoskodásban, mint saját szerencséjükben, tehetségükben, szorgalmukban. A szűkösen pénzelt egészségügyi ellátórendszer nem bomlott fel - mint sok rendszerváltó országban. Viszont az egyre több kritikával illetett szolgáltatások védelmében mind gyakrabban hivatkoztak pénzhiányra, az egészségügy dolgozóinak fizetésemelése helyett pedig az áldozatos munka és a szolgálat "nagyszerűségére". A környezet romlása is megállt a szocialista nagyipar fellegvárainak összeomlásával, és javultak a környezettudatosság feltételei. A lakástámogatási rendszer szétesésének idején pedig a tetőződő bérlakás-privatizáció képes volt a mennyiségi lakáshiány jó részének levezetésére, a felújítási, felhalmozási hányad javítására.
A hagyományosan "állami adományként" működtetett jóléti rendszerek viszonylagos működőképességük ellenére "rosszléti rendszerekké" váltak. A rendszerek csak lassan és felemás módon tudtak megújulni. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy átfogó átalakításukra hiányzott a bátorság és a világos elképzelés - márpedig a jövő épp ilyen lépéseket követel. A siker reményében kezdhetünk a munkának, hiszen céljaink világosak s a meglévő gondok ellenére sem romokra, szétesett rendszerelemekre kell építenünk, hanem ha rosszul is, de még működő rendszerekre.
21.1 Amit el kell érnünk
A rendszerváltás első tíz évében a legfontosabb feladat a szocializmus időszakában kialakult jóléti rendszerek működőképességének fenntartása, a szétesés megakadályozása volt. A szabad demokraták erejéből csak arra telt, hogy
- az állami alamizsnaosztással szemben a biztosítási elvet és az öngondoskodást hangsúlyozzák a nyugdíjrendszerben,
- az egészségügyben a visszaállamosítással szemben a versenyt és a privatizációt,
- a környezetgazdálkodás konkrét értékét az általánosságokkal szemben,
- átfogó lakáspolitikát a gyors bérlakás-privatizáció keresztülhajszolása közben.
A következő tíz év feladata a rendszerek átépítése. Érvényre juttatjuk a verseny és a teljesítményelvet, értékvédő szabályozást vezetünk be, hatékony, takarékos, átlátható, civil kontroll alatt álló szervezeteket építünk ki.
21.2 Öngondoskodás, szolidaritás, demokratikus jogok
Kizárólag a szabad demokraták állítják azt, hogy az időskorú jólét, az egészséges élet, az élhető környezet, az emberi lakáskörülmények nem állami adományok, hanem összehangolt és közös keretbe foglalt közösségi és egyéni erőfeszítések eredményei.
Amilyen mértékben a lakóközösség polgárai összefognak és segítik elesett társaikat, takarékoskodnak öreg napjaikra vagy a váratlan események idejére, úgy számíthatnak a közösség közreműködésére és segítségére is. Ha valaki gondoskodik saját maga és családja biztonságáról, az polgári erény is, de szolidárisnak kell lennünk azokkal is, akik legyenek társai, ha rászorul a segítségre.
A megváltozott feltételek és a változó közfelfogás körülményei között a jóléti rendszerek még nem válhatnak piaci rendszerekké, működésüknek mégis hatékonynak, takarékosnak, együttműködésre ösztönzőnek és kényszerítőnek kell lennie. A szabad demokraták nemcsak a hatékonyság érdekében, hanem az értékeik miatt vallják, hogy a nyugdíjrendszernek, az egészségügyi ellátásnak, a környezetvédelemnek és környezetgazdálkodásnak, a működő lakásrendszernek egyéni és közösségi erőfeszítésekre: az öngondoskodásra és szolidaritásra, a sokféleség választhatóságára és a demokratikus jogok védelmére kell épülnie.
A modern, nyitott társadalmakban természetes liberális értékek és elvek nálunk még csak a nyugdíjrendszerben érvényesülnek. Az egészségügyi rendszer a szocialisztikus egyenlősdi és a valós reformokat pótló szemforgató keresztényiség foglya maradt, miközben az emberfeletti szolgálat miatt maradt talpon. A lakástámogatásnál a gazdagok megsegítésére költik az adózók pénzét, amivel a piaci kudarcok (pl. bérlakás-rendszer szétesése) szemernyit sem enyhülnek. A környezettudatosság esélyei csak egyéni szinten javultak, közéleti szinten a zsákmányszerző politikák felzabálták az egészséges környezet megőrzésére szánt forrásokat, hiányzik az átfogó koncepció és világos szabályozás.
21.3 Liberális ajánlat: értéket a pénzért
A Korszakváltás Programjában megfogalmazott liberális ajánlat együttműködést, közös erőfeszítést, szolidaritással átszőtt öngondoskodást és decentralizálást hirdet ott, ahol minden más politikai erő állami segítséget, állami szervezést, politikai akciót vár. Másként gondolkodunk és másként cselekszünk, mint a többi párt. Elvünk, hogy a polgároknak pénzükért valódi értéket kell kapniuk. Azonban nem csupán liberális elveinkből, hanem a korszakváltás kínálta új lehetőségekből is következik, hogy
- ahol magán- vagy közösségi szolgáltatók is képesek a szabályozott versenyben működni, ott államtalanítunk,
- ahol a szervezeti rendszer bonyolult és túlközpontosított, ott decentralizálunk, hogy takarékos és átlátható szerkezeteket, szervezeteket hozzunk létre,
- ahol a biztonsági rendszereinkre teljesítményhiány és pazarlás jellemző, ott az együttműködés hálójába, civil ellenőrzés alá helyezzük a szervezeteket.
- Nemcsak értékeinkből, hanem a fejlett országok reformjának átültetéséből, szemléletük hazai meghonosításából is következik, hogy a növekedés hajszolása közben nemcsak védjük környezetünket, hanem tevékenységünket fenntartható fejlődésre és környezettudatosságra alapozzuk.
A Korszakváltás Programjának célja, hogy polgártársaink pénzükért működő rendszerek révén jó minőségű szolgáltatást kapjanak. Ehhez
- tovább folytatjuk a nyugdíjreformot,
- lépcsőzetesen egymásra épülő lakástámogatási politikát,
- versenyelvű egészségügyet építünk fel,
- a hatékony környezetvédelem érdekében környezettudatos gazdasági stratégiát alakítunk ki, sokoldalú figyelő, elemző rendszerrel óvjuk meg környezetünket magunk és gyermekeink jövője érdekében.
22. Méltányos életkörülményeket az időseknek
22.1 Társadalmi csapda helyett tisztességes nyugdíj
A nyugdíjakkal kapcsolatban még mindig nagyon erősek a régi, rossz beidegződések. A polgárok jelentős része megszokta és már bele is törődött, hogy adománynak tekintse a nyugdíjasokról történő gondoskodást. Sokan, annak ellenére is a nyugdíj-egyenlősdit tartják társadalmilag igazságosnak, hogy a rendszert magukra nézve igazságtalannak érzik. Szinte mindenkinél tetten érhető az egyéni érdek és a társadalmi érdek ellentéte: mindannyian kevesebb járulékot szeretnénk fizetni, de magasabb nyugdíjat akarunk kapni. Ez valóságos társadalmi csapda. Azt gondoljuk, hogy nem tudunk jobban takarékoskodni, mert az állam kifoszt bennünket, aminek fejében elvárnánk, hogy gondoskodjon rólunk. Ám ezt nem teszi - ezért lehetőleg igyekszünk elkerülni a járulékfizetést.
Mi, szabad demokraták azt akarjuk, hogy az emberek ne törődjenek bele abba, hogy a nyugdíj csak alacsony lehet. Olyan országban akarunk élni, ahol a polgárok biztonságosan tervezhetik a jövőjüket. Ehhez azonban biztosítani kell,
- a megtakarítások értékállóságát,
- a stabil és kiszámítható állami szabályozást,
- üres jelszóból valósággá kell tenni a méltányosságot és a szolidaritást.
A Korszakváltás Programja a nyugdíjakkal kapcsolatban is a szilárd, polgári értékrend kialakítását tűzi ki célul. Általánossá akarjuk tenni a jövőorientált, megtakarításokra és öngondoskodásra építő gondolkodásmódot. Ehhez újra kell fogalmaznunk az egyéni felelősség körét, az állami szerepvállalás valamint a társadalmi szolidaritás tartalmát.
22.2 A nyugdíjrendszer etikája
Világszerte elfogadott követelmény, hogy a nyugdíjrendszer legyen
- átlátható,
- kiszámítható, azaz egyszerű és közérthető,
- stabil.
Központi fogalom az ún. szerzett jog, amely szerződéses jogviszonyként kezeli a nyugdíjígérvényt. Ezek a követelmények egyben erkölcsi alapelveket, normákat testesítenek meg. Vagyis: mindenkinek joga van tudni, hogy milyen nyugdíjra számíthat, azaz milyen jövedelmet kell alapul venni (pl. az utolsó 10 év), milyen helyettesítési aránnyal számolhat (pl. életkeresete 60%-a), hány ledolgozott év után (20 év), hány éves korában (62 év), milyen forrásokból (tb., magánnyugdíj-pénztár) mennyi nyugdíjat kap, és ez mibe kerül neki. A tájékozottság előfeltétele a nyilvánosság és a korrekt tájékoztatás. Ez egyben kiküszöböli az önkényes, egyeztetéseket nélkülöző, a következményekkel nem számoló rendszerváltoztatás lehetőségét.
A stabilitás természetesen jelentheti minden elem változatlanságát. Azonban tekintetbe kell venni, hogy a változások mindig érdekeket sértenek, illetve rendeznek át. Az átmenet mindig jelentős vitákat vált ki, ami legtöbbször nehezen kezelhető problémát jelent. A nyugdíjrendszer változtatása azonban az állami részvétel miatt mindenhol politikai konszenzuson alapul és évekig tartó egyeztetés eredményeként változik. Ezt rúgta fel a Fidesz, ezért nemcsak a törvényességet, hanem a nyugdíjrendszer erkölcsiségét is helyre kell állítani.
22.3 Sikeres nyugdíjreform
A kormányzásunk idején, 1997-ben életbe lépett nyugdíjreform nem csupán a ma még aktív dolgozók számára teremtette meg a jövőbeni biztonságot, hanem a mostani nyugdíjasoknak is. Biztosítottuk és törvényben rögzítettük a nyugdíjemelés módját: az ún. svájci indexálást. Ez kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszi a nyugdíjemelést az állampolgár és a költségvetés számára is. A Fidesz-kormány ezt a vívmányt már működésének első évében rombolni kezdte. Mi, szabad demokraták újra helyre fogjuk állítani.
Az 1997-ben megvalósult nyugdíjreform a liberális elveken alapuló intézményépítés legnagyobb és tartós sikere. A korábbi toldozó-foldozó esetleges lépésekhez képest a korszakváltást fejezte ki.
A nyugdíjreform mindhárom fontos tartalmi újításában tükröződnek a liberális elvek:
- a teljesítményelv és a tudatosság elismerését jelenti, hogy közvetlenebb kapcsolatot, igazságosabb arányt teremtett az életkeresetek és a nyugdíj között;
- a választás és mérlegelés szabadságát a társadalmi stabilitással ötvözte, amikor megtörte az állami nyugdíjmonopóliumot és létrehozta a magánnyugdíj pénztárak elismerésével a hárompilléres nyugdíjrendszert;
- az átláthatóságot, a kiszámíthatóságot, a szolidaritás érvényesítésével összhangban fejlesztette, amikor a szociális ellátást leválasztotta a nyugdíjrendszerről.
A liberális elvek érvényesülésén túl büszkén vállaljuk a reformot annak gyakorlatiassága és hosszú távú szemlélete miatt is. A nyugdíjreform újszerű volt a tekintetben is, hogy hosszú távra előre (25 évre), kiszámíthatóan határoztuk meg a még szükséges reformlépéseket (pl. a degresszió megszüntetése). A társadalmi stabilitás, a konszenzus megőrzése és építése érdekében szakaszosan terveztük meg az átmenetet. A szolidaritást érvényesítettük akkor is, amikor a szükséges változtatás költségeit az egyes korcsoportok, társadalmi rétegek teherbíró képességéhez igazítva egyenletesen, új társadalmi szerződés megkötése által osztottuk el.
Az időskorúak járadékának bevezetésével az 1997-es reform azok biztonságát is megteremtette, akik eddig nem tudták a nyugdíjhoz szükséges jogalapot megteremteni. Így a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorúakat a települési önkormányzat időskorúak járadékában részesíti, ha egy főre jutó havi jövedelmük nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át, egyedülálló esetén 95%-át.
22.4 A reformok szükségessége
A reformlépések elkerülhetetlenek voltak, hiszen a hagyományos felosztó/kirovó (tb) rendszerek egész Európában növekvő hiánnyal küzdenek a népesség elöregedése miatt. Magyarországon külön gondot okozott az alacsony járulékfizetési hajlandóság, illetve a szociális elemek rendszerben való jelenléte (rokkantság, munkanélküliség, stb. indokolatlanul erős, aránytalan).
A reform alapját az önkéntes nyugdíjpénztárakról rendelkező 1993-as törvény adta meg. Ezt tette teljessé az 1997-es liberális nyugdíjreform-csomag. Ez egyszerre volt elkerülhetetlen, szükségszerű és progresszív, mert
- megállította a pénzügyi ellehetetlenülést (évente több tízmilliárdos hiányokkal kellett számolni),
- javította a befizetési hajlandóságot,
- új alapot teremtett a jövőbeli problémák megoldására való felkészüléshez (pl. 2030 körüli demográfiai mélypont),
- a felosztó-kirovó rendszert plurális jellegű, vegyes rendszerrel váltotta fel.
22.5 Visszalépés a Fidesz-kormány idején
A Fidesz az európai demokráciákban példátlan módon avatkozott be a nyugdíjreformba. A kormányváltás után a szükségképpen keletkező, de jól tervezhető költségvetési többletkiadást és költségvetési hiányt ürügyként hozta fel a reform részleges visszavonásához. Egymást követték a negatív döntések:
- alacsonyabb nyugdíjemelés,
- magánnyugdíjpénztári befizetések 6%-on történő befagyasztása,
- önkéntes pénztári adókedvezmények csökkentése.
A polgároktól ugyan elvették a törvényben előre ígért 8%-ot, (vagyis a befagyasztott 6%-ot és azon felül a +2%-ot), de az így elvett pénzt a tb-kasszába irányították és megszüntették a befizetésnek a polgárok majdani tb-nyugdíjára gyakorlandó esetleges pozitív hatását is. Magyarul: a Fidesz döntése következtében az egyéni számlákon változatlan nagyságú befizetés mellett kevesebb pénz gyűlik össze, s az így kieső pénzt nem kompenzálja a pénztártagok tb-nyugdíja. Így a befizetők össznyugdíja biztosan kisebb lesz annál, amennyi a Fidesz-kormány intézkedése nélkül lett volna.
A kormány törvény által kierőszakoltan anélkül vesz el pénzt a nyugdíjpénztár-tagoktól, hogy azért bármit is adna nekik. Ezt köznyelven egyszerűen lopásnak nevezik. Jogi nyelven kissé bonyolultabban hangzik a megfogalmazás, de a lényege ugyanaz: A Fidesz vezette állam, mint egy szerződéses viszonyon kívül álló harmadik fél (szabályozó)
- a szerződő felek véleményének figyelmen kívül hagyásával,
- azok hozzájárulása nélkül,
- változtatott a magánpénztár és tagjai szerződésén, és az
- a módosítás után mindkét fél számára hátrányosabb lett. (Főleg az idősebbeknek, az alacsonyabb jövedelműeknek, akik nem érték el a tb-plafont).
Az erőszakolt változtatás által a szerződés olyan alapvető feltételei sérültek, amik létére alapozva kötötte meg a tag a szerződést. Ezáltal a szerzett jogok védelme szenved csorbát, amivel kapcsolatban az lett volna az elvárható minimum, hogy a módosító intézkedések ésszerűek és ne önkényesek legyenek. A Fidesz-kormány ezeket a feltételeket éppúgy figyelmen kívül hagyta, mint a nyugdíjasok érdekeit.
22.6 Helyreállítjuk a társadalmi szerződést és a törvényességet
A szabad demokraták célja az, hogy visszaálljon a törvényes rend. Ezért azonnal fel kell emelni a magánpénztári befizetéseket a törvényben eredetileg előírt mértékűre. Noha ez a megoldás a Fidesz-korszak veszteségeit már nem tudja ellensúlyozni, a polgárok további megkárosításának elejét veszi.
22.7 Visszaadni az ellopott pénzt
A Fidesz-kormány négy év alatt közel 100 milliárd forintot lopott ki a pénztártagok zsebéből. A lopott pénzt annak kell visszaadnia, aki azt elvette: ez esetben a Pénzügyminisztériumnak és a költségvetésnek.
A szabad demokraták meg fogják teremteni az elvett járulék visszaadásának feltételeit. Kezdeményezni fogjuk az ehhez szükséges törvénymódosításokat. (Ez privatizációs bevételek felhasználásával történő többlépéses kártalanítást jelent.) Az elvesztett hozamot, a teljes jóvátételt sajnos, ma már nem lehet visszaadni. Azonban a járulék visszaadásával bizonyítani kívánjuk: a Szabad Demokraták olyan Magyarországot kívánnak kialakítani, ahol a szerződések betartása mindenkire kötelező - még az államra is.
22.8 Liberális ajánlat: kiszámíthatóan fejlesztett nyugdíjrendszer
A nyugdíjrendszer bevezetése óta eltelt idő igazolta a vegyes nyugdíjrendszer működőképességét, életrevalóságát. A magyar nyugdíjreformot nemcsak a magyar szabad demokraták értékelik, hanem a volt szocialista országok is mintának, példának tekinti. Hasonló irányba lépnek a fejlett európai országok is (Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország). A rendszer működőképessége és sikere indokolja, hogy azokat a következetlenségeket, melyeket a bevezetéskor az elfogadás és az átmenet megalapozása érdekében vállaltunk, fokozatosan szüntessük meg.
- Meg kell emelni a magánnyugdíj-pénztárakba történő többletbefizetési lehetőséget olyan szintig, ami részben kompenzálja az elmaradt befizetések hozamát és egyben nagyobb mértékű megtakarításokat eredményez. Ezzel a megoldással a magasabb fizetésűek tudnának élni. Ennek hátrányát kiküszöbölheti, ha a többletbefizetés bizonyos részével (pl. 20%-kal) vagy többel (túlkompenzálás) csökkenne a tb-befizetés, ha a többletbefizetök vállalnák, hogy a befizetés egy részét (25%) a nyugdíjat szerezni nem tudók segélyezésére létesülő alapnak adnák. A többletbefizetési lehetőség emelése korrigálná a reform egyik leglényegesebb múltbeli korlátját: hogy a magánpénztári befizetés lehetősége csak a teljes befizetés egynegyede lehet, szemben az általunk javasolt felével. Ez erősítené a kiszámíthatóság és stabilitás elvét.
- A nyugdíjat szerezni nem tudók megélhetésére szolgáló időskori járadék teljes összegét fizesse a központi költségvetés, ne csak a mai 75%-ot. Ezzel a forráshiányos kistelepüléseken az önkormányzat anyagi helyzetétől függetlenné, azaz biztonságosabbá tesszük az idősek megélhetését. Az időskori járadék kifizetését folyamatossá, automatikussá, megaláztatástól mentessé fogjuk tenni. Az időskori járadék összegét a nyugdíjak legkisebb összegének a mai 80%-a helyett 90%-ára emeljük.
- A magánnyugdíj-pénztárak piaca rövid idő alatt rendkívül koncentrálttá vált. A működés költségessége és a majdani nyugdíjszolgáltatások várhatóan relatív magas ára az új szereplők piacra segítését és a verseny erősítését követeli meg.
- Felgyorsítjuk tb-nyugdíjrendszer egészen 2009-ig elhúzódó reformját (a degresszió megszüntetése, keresetszámítás világosabb rendszere rugalmasabb nyugdíjba vonulás, stb.).
- Az új, előzmények nélküli törvények végrehajtása kapcsán fény derült néhány problémára, amire nem gondoltak a törvény-előkészítésnél. Ezek a rendszer működőképességét nem veszélyeztetik, de kormányon elvégezzük a szükséges korrekciókat.
- Célunk, hogy olyan nyugdíjrendszer felé haladjunk, amely stabil, s így megtervezhetőek az időskori élet feltételei (a nyugdíjba vonulás ideje, a várható nyugdíjmérték, a különféle nyugdíjelemek vegyíthetősége). Nőjön a választás szabadsága és a tudatos választás lehetősége!
24. Müködö lakáspiac, szociális lakáspolitika
A szabad demokraták a létrejött piaci intézményrendszer keretei között javasolnak fordulatot a lakáspolitikában.
24.1 Javuló lakáshelyzet, növekvő esélykülönbségek, torz lakáspolitika
24.1.1 Megszűnt a mennyiségi lakáshiány
A nemzetközi összehasonlítások bizonyítják, hogy a lakásállomány legfontosabb statisztikailag kezelhető mutatói szerint Magyarországon a lakáshelyzet a hasonló jövedelemmel rendelkező (nem kelet-európai)országokhoz képest meglepően jó, gyakran viszonylag közel van a nyugat-európai színvonalhoz. 1990 óta a száz lakásra jutó népesség 14 fővel csökkent. A száz szobára jutó lakosok száma 105 fő, azaz szinte minden lakosra jut egy szoba. A 90-es évek első felére megszűnt az ún. mennyiségi lakáshiány. 1996-ban a lakások száma a lassuló ütemű lakásépítkezések ellenére is mintegy 3 százalékkal több lett, mint a háztartások száma. A mennyiségi mutatók nem a lakásberuházások miatt jeleztek egyértelmű javulást, hanem a demográfiai folyamatok miatt. Az 1996-os mikrocenzus adatai alapján lehetett regisztrálni, hogy nemcsak a népesség, hanem a háztartások száma is csökken. A javuló átlagok azonban elrejtik a társadalmi problémák jó részét, a társadalom kettészakadását a lakásállomány szerint.
24.1.2 Eltűntek a szociális lakások
A nagyvárosok lakásállománya minőségi szempontból kettészakadni látszik:
- egy jobb és javuló állapotú, magántulajdonú,
- egy rossz és folyamatosan romló minőségű állományrészre.
Az utóbbi döntő részét az önkormányzati tulajdonú lakások alkotják, de ide tartozik az utóbbi években privatizált, illetve a korábban is magántulajdonban levő lakótelepi lakások jelentős része is.
Az önkormányzati lakások minősége tekintetében az adatok egyértelműen romló tendenciát jeleznek. Az önkormányzati lakások korábban egyedül a komfort tekintetében voltak kedvezőbb helyzetben, az utóbbi néhány évben ez az előny is elveszett. A magán- és önkormányzati tulajdonú lakások minőségének távolodása tartós tendenciának látszik, hiszen sem az önkormányzatok, sem a bérlők anyagi helyzete nem teszi lehetővé a közeljövőben, hogy a lakások felújításával, korszerűsítésével lehetővé váljon e folyamat megállítása.
A kilencvenes években az önkormányzati lakásállomány 75%-át privatizálták. Ez a "privatizációs nyereség" egyenlőtlen elosztásához vezetett: akinek jobb lakása volt, nagyobb rejtett támogatást kapott. 1990 és 1997 között 500-600 ezer bérlakás került magántulajdonba, ami minimum (lakásonként átlagosan 1millió forinttal számolva) 500-600 milliárd forintnyi érték elosztását jelentette. A lakásprivatizációnak voltak pozitív hatásai is: növelte a lakáskínálatot, és a magasabb jövedelműek körében a lakásállomány megóvásáért vállalt fizetési hajlandóságot is.
A lakásprivatizáció komoly hatást gyakorolt a folyó költségvetési támogatások nagyságára is. 1988-1990 között évi 15-21 milliárd Ft költségvetési kiadást jelentett az új bérlakások építése, valamint a telek-előkészítés és felújítás, ami mai árakon kb. 90-100 milliárd forint kiadást jelentene. Ettől a tételtől megszabadult a költségvetés, a szociális problémáktól azonban nem. Az önkormányzatoknak kell szembenézniük a helyben jelentkező szociális problémákkal, amelyek megoldására sem technikákat, sem forrást nem tudott a lakáspolitika ajánlani.
A privatizáció, illetve az évtizedek óta elmaradt felújítások nyomán, a jelenleg önkormányzati tulajdonban levő lakásállomány ma már sem arányaiban, sem minőségében nem tesz eleget a szociális lakásellátás kritériumainak. Az 1990-es és az 1996-os adatokat összehasonlítva megállapítható, hogy a bérlakások lakóinak társadalmi összetételében homogenizálódás figyelhető meg: valamennyi hátrányos helyzetű csoport nagyobb gyakorisággal él e lakásokban. Magasabb a sokgyermekesek, a gyermeküket egyedül nevelő szülök, az egyedülálló, idős nyugdíjasok, a munkanélküli háztartásfők, az alacsony iskolai végzettségűek aránya.
A privatizációval párhuzamosan súlyos feszültségek alakultak ki az önkormányzati lakásgazdálkodásban. Ennek több oka van. Egyrészt aránytalanul összezsugorodott a szociális lakásgazdálkodás számára rendelkezésre álló lakásállomány (6%-ra az EU-országok 18 százalékos átlagával szemben.) Másrészt a korábban számos problémával ugyan, de működő szociális lakásgazdálkodás rendszere összeomlóban van, ugyanis az önkormányzatok egyéb területek finanszírozására kénytelenek átcsoportosítani a lakáságazatból befolyó bevételeiket.
24.1.3 Visszaesett a szervezett lakásépítés
1987-ben 57 ezer lakást építettek, 1993-94-ben 21 ezret, 1996-97-ben 28 ezret. Miközben 1996-ban fele annyi lakás épült, mint a nyolcvanas évek végén, a lakossági építkezések száma csak 20%-kal csökkent, a szervezett lakásépítés az egykori tizedére esett vissza, az állami lakásépítés pedig gyakorlatilag megszűnt. A lakásépítés a térség valamennyi országában visszaesett. Az évtized közepén sem Lengyelországban, sem Csehországban, sem Szlovákiában nem érte el az öt évvel korábbi felét. Ez azt támasztja alá, hogy a lakásépítések számát alapvetően a makrogazdaság változása határozza meg. Noha az új lakások építése drámaian csökkent, (ellentétben a Fidesz-kormány véleményével) a legnagyobb problémát nem ez jelenti. Ezt fejtjük ki bővebben a következő fejezetekben.
24.1.4 Javult, de még alacsony a lakásmobilitás
Az 1990-es években a lakásár/jövedelem hányados (vagyis az átlagos lakásár osztva a háztartások évi jövedelmével) a korábbi 6,2-röl kb. 4,9-re csökkent, mivel a lakásárak kevésbé növekedtek, mint a jövedelmek. Ezt a piaci lakásrendszer irányába tett lépésként kell értékelni.
Az "olcsó" és "drága" lakások közötti távolság viszont jelentősen növekedett, a piac polarizálódott, mivel a lakásárak eltérő ütemben növekedtek. A legalsó lakásosztály átlagos értéke kb. kétszeresére nőtt, a legdrágább lakások esetében több mint két és félszeresére. Így a legolcsóbb és a legdrágább lakások közötti különbség 4,9-röl 6,5-re növekedett.
A lakáspiaci árak polarizációja eltérően érintette az első lakást vásárlókat és a lakáspiacon mozgó családokat. Az első lakást vásárlók helyzete relatíve javult, mert a rossz (sokszor drága fenntartású) lakások ára reálértékben csökkent. Így esetükben két éves átlagjövedelem is elegendő egy lakás megvásárlásához. Azonban a mobil családok (akiknek a magasabb árfekvésű és az alacsonyabb árfekvésű lakás közti különbözetet kell megfizetniük) a lakásár/jövedelem ollója növekedett, a továbblépés nehézzé vált. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a lakásmobilitás ma még mindig alacsony fokú, pedig a lakásmobilitás hozzájárul a lakásállomány kihasználtságához, a lakáskorszerűsítéssel, lakásfelújításokkal való kapcsolata pedig egyértelmű. (A lakást változtató háztartások több, mint 50%-a végez valamilyen felújítást a lakásán.)
24.1.5 A támogatási rendszer a gazdagokat segíti
A lakásépítés visszaesésénél súlyosabb társadalmi következményekkel járt a lakáskiadás/jövedelem arány növekedése. 1989-ig a lakással kapcsolatos kiadások a háztartási jövedelmek 10-12%-át tették ki. Mára ezek radikálisan megemelkedtek, elérik a háztartási jövedelmek 25-30%-át átlagosan, a legalsó jövedelmi ötöd esetében pedig megközelíthetik a 45-50%-ot is. A mai lakáspolitika egyik alapellentmondása, hogy amíg a lakossági csoportok közötti jövedelemkülönbség nőtt, addig a jövedelemhez kötött, célzott támogatások még mindig alárendelt szerepet játszanak. A lakástámogatások (a lakásfenntartási támogatás kivételével, ami az összes támogatás 5%-át teszi ki) továbbra is jövedelmi korlát nélkül kerülnek be a rendszerbe, holott a jövedelemkülönbségek radikálisan növekedtek.
A szociálisan hátrányos helyzetűek 5-15%-a az, aki önkormányzati lakáshoz juthat, a 85-95%-uknak a piacon kell lakást keresniük. A szociális lakások iránti igényt minimum a lakásállomány 15%-ára becsülhetjük, és még ekkora szociális lakásállománnyal is az EU-átlag alatt lennénk. Az önkormányzatok nem képesek a rendelkezésükre álló eszközökkel ellátni ezt a feladatot.
A kilencvenes években a hajléktalanok száma lényegesen megemelkedett. Bár a hajléktalanság okai nem a lakásszférában gyökereznek, tény, hogy ma az önálló életvitelre alkalmas hajléktalanok lakásellátása sem része a kormányzati és önkormányzati lakáspolitikának.
24.1.6 A Fidesz hangsúlyváltásai
Az Orbán-kormány a támogatások növelése, de azok célzottságának csökkentése mellett tette le a voksát. Ez a politika akkor életképes, ha a piaci viszonyok kiépítése olyan többletforrásokhoz juttatja a gazdaságot, ami lehetővé teszi egy bőkezűbb, "polgári" támogatási rendszer működését. A piac kiépítése eddig legalábbis rövidtávon, inkább forrásokat vont el a gazdaságtól.
Az Orbán-kormány feladata azt a valamennyi korábbi kormányzat és nemzetközi donor szervezet (Világbank, USAID stb.) által javasolt elvet, miszerint a lakástámogatási rendszerben növelni kell a célzottságot, azaz a jövedelmi és anyagi helyzetük alapján rászoruló társadalmi csoportokat kell támogatni. Ehelyett a Fidesz azáltal, hogy a lakásépítést hangsúlyozza, a támogatási rendszert a közép- és felső-közép jövedelmű rétegek felé nyitja ki. Mindez tovább növeli az építeni képes és hajlandó réteg javára már így is meglévő aránytalanságot.
Az ÁFA-visszaigénylési rendszer részleges helyreállítása nem növelte a lakásépítési kedvet, nem csökkentette a feketegazdaságot, viszont zavarosabbá tette az elszámolásokat.
Azt a korábbi törekvést, hogy a támogatási rendszer világosan elváljon a finanszírozási rendszertől, a legújabb lakáspolitikai intézkedések felrúgták. A kamattámogatás bevezetése, kiterjesztés és kizárólag új lakásokhoz kötése tovább növelte a támogatási rendszer torzításait és regresszív, gazdagokat támogató jellegét. A lakásépítés erőltetése a támogatások erre való koncentrálásával anélkül csökkentette az építeni amúgy is szándékozók költségét, hogy érdemben növelte volna az épülő lakásszámot és javította volna a lakásmobilitást.
Amíg a hitelezés kamattámogatása csupán hangzatos blöff, nem kerül sokba, hiszen csak kevesen képesek igénybe venni. Ha pedig lazítanak a követelményeken, az éppúgy a költségvetés "elúszását" jelentheti, mint a valaha támogatott OTP hitelek esetében láthattuk.
24.2 A liberális lakáspolitikai koncepció elvei
24.2.1 A lakásrendszer társadalmi, gazdasági beágyazottsága
A lakásvagyon a háztartások legfontosabb vagyona, következésképpen a háztartások gazdasági viselkedését a lakásrendszer alapvetően befolyásolja. A lakásszektort meghatározó folyamatok egyre nagyobb arányban a külső gazdasági és társadalmi erők döntéseinek, érdekeinek, elvárásainak függvényei.
A lakáspolitikának
- számolnia kell az önkormányzatokkal;
- lakáspolitikai feladataik meghatározásakor nem szabad leszűkíteni az önkormányzatok döntési lehetőségeit;
- reagálnia kell a gazdaság és társadalom más szféráiból kiinduló kihívásokra;
- a hajléktalanság oka elsősorban nem a lakásszektorban gyökeredzik, de megoldása elképzelhetetlen megfelelő lakáspolitika nélkül;
- rugalmas és jövedelmekhez igazodó lakásfenntartási támogatási rendszer kiépítését igényli a lakásfenntartási költségek emelkedése, egyenlőtlen (pl. fűtési módoktól függő) eloszlása;
- a támogatási rendszer része a lakáspolitikának, de nem választható el a szociálpolitikától.
24.2.2 Szektorsemleges lakáspolitika
A szabad demokraták lakáspolitikája a fogyasztók szabad választását segíti. Célunk, hogy mindenki anyagi lehetőségei és igényei alapján dönthessen lakása milyenségéről. Ez szabad választást jelent egyrészt a bérlet és a tulajdon között, másrészt az építés, felújítás és lakásvásárlás között.
- Bérlet és tulajdon közötti szabad választás
A lakáshoz jutás nem lehet egyetlen egyszer és mindenkorra érvényes döntés, hanem olyan választás, amelyet a körülmények változásától függően, életciklusunk különböző szakaszaiban esetleg többször is módosíthatunk. A piacgazdaságokban a saját tulajdonú házzal vagy lakással rendelkező háztartások részaránya az életkor növekedésével egyenes arányban növekszik. Vagyis a tulajdonszerzés a háztartás anyagi feltételeiben, földrajzi megállapodottságában bekövetkező változásnak és nem kényszerválasztásnak az eredménye. A pályakezdő, mobilabb fiatal háztartások számára mind anyagi szempontból, mind pedig a családi létszám előre nem látható változása szempontjából a bérlakás képvisel megfelelőbb formát.
A saját lakás- és a bérlakás-szektor arányának változása miatt nálunk a választás lehetősége erősen korlátozott. A bérlakások tömeges privatizációja és a bérlakásokat hátrányosan érintő változások szükségessé teszik a lakáspolitikai koncepcióban és gyakorlat megváltoztatását.
A lakáspolitika a nagyvárosokban ne preferálja a saját lakásépítést és ne sújtsa a bérlakásépítést vagy bérbeadást, hanem közel azonos esélyek mellett ismerje el mindkét lakásforma szükségességét. Ez az elv természetesen nem érvényes azokra a vidéki településekre, ahol a célszerű lakásforma a saját tulajdonú lakás.
- Építés, felújítás és lakásvásárlás közötti szabad választás
A háztartások számára - az adott korlátok között - lehetőséget kell adni, hogy a kapott lakástámogatást igényeinek megfelelően használhassák fel. Maguk dönthessen arról, hogy lakásukat új építéssel, lakásvásárlással vagy a meglévő lakás bővítésével, felújításával kívánják-e biztosítani.
Az új lakások építésének prioritása, a mennyiségi lakáshiány megszűnése után nem indokolt. A lakások modernizálása, felújítása, rendszeres karbantartása ugyanolyan makrogazdasági hatásokat vált ki, mint az új lakások építése. A lakásváltoztatásokkal általában együtt járó lakásfelújítás és egyéb kereslet (bútor, tartós fogyasztási cikk stb.) semmivel sem kevésbé pozitív, mint az új lakások építése. A lakásépítési számok visszaesése - a támogatási rendszer ellenére - tükrözi a háztartások választását: adott gazdasági feltételek mellett érdemesebbnek tartják a használt lakásokat vásárlását és felújítását.
A költségvetési támogatásoknak összhangban kell lenniük a lakáspolitikai elvekkel és célokkal. Ennek érdekében, kormányra kerülve, sürgősen átcsoportosításokat fogunk végrehajtani a támogatási tételek között.
24.2.3 A támogatási rendszer szociális célzottsága
A támogatási rendszerek működtetésének egyik legfontosabb alapelve, hogy a támogatások elosztása a rászorultsági kritériumok pontos meghatározásával történjen (célzottság). Rászorultságnál elsődlegesen a jövedelmi (vagyoni) kritériumokat kell figyelembe venni. A szociális segélyezettek társadalmi összetételét vizsgáló KSH adatfelvétel tapasztalatai alátámasztják, hogy a rászorultság jövedelmi alapon történő megítélésével viszonylag megbízhatóan működtethetők a rendszerek. Ezen jövedelmi helyzet mellett kritikus esetekben a vagyon más elemeire, a lakáshelyzetre és demográfiai helyzetre vonatkozó kritériumok is használhatók.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az önkormányzati rendszer tudja a leghatékonyabban működtetni a támogatási rendszert, amennyiben a konstrukcióba be vannak építve a központi elvárások. Az említett vizsgálat tapasztalata szerint ennek az a magyarázata, hogy az önkormányzatok a rendszeres ellátási formákra való jogosultságot saját rendeletükben meghatározott időszakonként felülvizsgálják, a felülvizsgálatot környezettanulmánnyal egészítik ki, amely során a kérvényező életkörülményeit vizsgálva információkat próbálnak szerezni a ki nem mutatott jövedelmek létéről vagy nemlétéről is.
24.2.4 Több lehetőséget biztosítunk az önkormányzatoknak
A kormányzati lakáspolitika tényleges kialakításában a szabad demokraták a mainál nagyobb szerepet adnak az önkormányzatoknak. A helyi önkormányzatok megfelelő ösztönző szabályozórendszer esetén mind az igények, mind pedig a lehetőségek oldaláról hatékonyabb megoldásokat képesek találni más szervezeteknél, ezért szükséges lakáspolitikai szerepük növelése.
A rászorultság mérésére a jövedelmi elemeket alkalmazzuk, ami ellen nem elegendő indok a feketegazdaság léte. A jövedelmeket figyelembe vevő rendszerek működtetésére az önkormányzatok a legalkalmasabbak. Az önkormányzatok lakáselosztási pályázatainál bevált gyakorlata is bizonyítja, hogy a szociális lakásra igényt tartó rétegeknél működik a jövedelemhez kötött szűrő, a szórványos negatív esetek a rendszer működőképességét nem befolyásolják.
24.3 Liberális ajánlat: a lakáspolitikai stratégia és a program főbb elemei
A lakáspolitika stratégiai célja, hogy
- a lakásszektor piaci környezetben, célzott szociális programokkal működjön;
- a támogatások a költségvetés kiadásainak 2-3%-a körül stabilizálódjanak;
- egyre inkább az arra rászoruló háztartásoknak jussanak;
- a költségvetés lakáscélú kiadásainak minimum 50%-át a jövedelem-eloszlás alsó 20 százalékában levő háztartásokhoz kell eljuttatni;
- támogatások hatékonyságának növelése érdekében jól működő monitoring rendszert kell kiépíteni.
A lakáspolitika célja, hogy a háztartások és az intézmények a gazdaság fejlődésével párhuzamosan - egyéni és társadalmi szempontból is - optimális döntéseket hozhassanak, korszerűsödjön a lakásállomány, felgyorsuljon a lakásmobilitás, visszaszoruljon a feketegazdaság és a lakásigény-kielégítési alternatívák között torzításmentesen dönthessenek. Illúzió az az elvárás, hogy a lakásberuházások támogatása révén a gazdaság élénkíthető. Egy rossz támogatási rendszer viszont sokat árthat, mert a pazarlás és a társadalmi igazságtalanság aláássa a kormányzatba vetett közbizalmat.
24.3.1 Növeljük a bérlakások számát
A jelenlegi 6%-ról 15-20%-ra fogjuk növelni a bérlakások lakásállományon belüli arányát. A ma is létező önkormányzati szektort stabilizáljuk. Alternatív megoldások:
- a szövetkezeti szektor bővítése (holland, dán minta),
- önkormányzati tulajdonú lakástársaságok (svéd modell),
- a magánbérlakás-szektor bővítése (német modell).
Hosszú távú cél a szektorsemleges politika, ahol a bérlakások ugyanazokat a támogatásokat élvezik mint a magántulajdonban lévő lakások. A lakásépítési támogatásokból indokolatlan kizárni a bérlakásokat. A szektor bövítésére programot indítunk, amelynek fontos eleme egy új - a szociális szektor forrásaiból finanszírozott - lakbér-támogatási rendszer.
24.3.2 A szervezett lakásépítés támogatása
Növelni kívánjuk a szervezett lakásépítés arányát. Ennek érdekében a támogatások és az adó-visszatérítés (ÁFA-kedvezmény) esetében előnyben fogjuk részesíteni a szervezett formákat. Célunk, hogy ilyen keretek között valósuljon meg a lakásberuházások többsége. (Jelenleg ez még csak 10% körül van.) Jelentős eredményként könyvelnénk el, ha a "kaláka" típusú, minőséget produkálni képtelen építkezési mód 15-20%-ra csökkenne. A helyi önkormányzati lakásprogramokban is kiemelt szerepet szánunk a szervezett megoldásoknak. A lakásépítési szervezeteket a támogatási rendszeren keresztül érdekeltté fogjuk tenni a feketegazdaság leépítésében.
24.3.3 Korszerű lakásfinanszírozási rendszer
A lakásfinanszírozási rendszerben a hitelezés szerepét növelni kell. A rosszul működő lakásfinanszírozás korlátozza a mobilitást, a háztartások lakáskiadásait, és többletigényt támaszt a támogatásokra. A lakáshitelezés szerepének növelése, a jelzáloghitel rendszer kiépítése alapvetően magánbankok részvételével, a különböző hitelkonstrukciók és bankok közötti verseny erősítésével, "semleges" támogatási rendszerrel kell, hogy végbemenjen. A hatékony lakásfinanszírozási rendszer háttérintézményeinek kiépítése (adósnyilvántartás, standardizált hitelelbírálás, hitelkockázatok nyilvánosságra hozása, biztonságos, garantált telekkönyvezés, ingatlanpiaci információk rendszere, nyilvánosságra hozása stb.) ugyancsak ránk vár.
24.3.4 A támogatási rendszer megújítása
Egységes, áttekinthető lakástámogatási rendszert kell kiépíteni. A lakásberuházásokon belül meg kívánjuk szüntetni az új lakásépítés kiemelt kezelését. A lakásfelújításoknak, bővítéseknek és a korszerűsítésnek az új lakásépítéssel azonos prioritást kell biztosítani. Az adókedvezmény szerepét nem fogjuk növelni gazdagoknak kedvező jövedelemelosztási hatásai miatt. Helyi önkormányzatok szerepét erősíteni fogjuk a lakástámogatások nyújtásában (a helyi önállóságot növelő blokktámogatás bevezetése). A támogatások célcsoportjainak pontos meghatározása és a célzottság növelése törvényi megoldásokat igényel.
24.4 Szociális lakásprobléma kezelése
A lakáspolitikának fel kell készülnie a szociális lakásprobléma kezelésére (hajléktalanság, hátralékosok és alacsony jövedelem háztartások problémái). Meg kell állítani a lakótelepek és a régi városrészek leromlását, a lakásfelújítást és a rehabilitációs programokat össze kell kapcsolni. Fel kell készülni a szuburbanizációs folyamatok felgyorsulására, és az ezzel kapcsolatos társadalmi költségek csökkentésére.
30. Korszakváltó társadalompolitika
30.1 Alapelvek
30.1.1 A múlthoz nincs visszatérés
A szabad demokraták azt tartják, nem lehet belenyugodni abba, hogy
- a magyar társadalom 1/5-ének napi fennmaradása veszélyeztetett,
- hogy a gyerekek 30%-a szegénységben és nélkülözésben él.
Az államszocializmus gazdaságilag tarthatatlan rendszerének összeomlását követően kikerült a magyar munkaerőpiacról mintegy kétmillió ember, akik számára a jelenkori gazdasági szerkezetben nincs munkahely. A magyar társadalom szociális problémáinak enyhítésében kulcskérdés annak a pénzügyi és gazdasági klímának az erősítése, amelyben több ember találhat munkát, jövedelmet, megélhetést magának és családjának a munkaerőpiacokon. Olyan ösztönzök erősítése, amelyek érvényesülése mellett megéri a munkaadóknak több embert legálisan foglalkoztatni, és több embernek éri meg élni a legális munkavállalás nyújtotta lehetőségekkel - akár részmunkaidőben, relatíve alacsonyabb bérért is. A szociálpolitika alapvető irányváltását az kell, hogy jelentse, hogy a támogatási eszközökkel mind több a munkaerőpiacról kirekesztett, elvileg munkát vállalni képes ember számára kell ösztönzést, bátorítást, tudást, információt, esélyt adni a munkaerőpiacra való visszatérésükhöz.
A munkaerőpiacról kikerültek egy része gyermekes szülő. Támogatunk és szorgalmazunk minden olyan programot és intézkedést, amely csökkenti a szegénység és kirekesztettség kasztosodását, többgenerációssá válását. A szegény szülök gyermekei számára is biztosítani kell a felemelkedés esélyét, mindenekelőtt olyan szociális programokkal, amelyek
- ösztöndíjjal,
- étkeztetéssel,
- tanszerrel,
- ha kell megfelelő ruházattal is ellátják a nélkülöző gyerekeket,
- kiemelt pedagógiai és szociális segítséget nyújtanak számukra tanulmányaik minél eredményesebb folytatásához.
A szegénység és kirekesztettség új formáinak megjelenése és tömegessé válása sokakat olyannyira elkeseredetté tett, hogy ez alapján megkérdőjelezik a rendszerváltás alapvető értékeit is. Bár elkeseredettségüket megértjük, mi nemcsak visszafordíthatatlannak tartjuk azt a változást, amely a tudás és a teljesítmény értékeinek egyre nagyobb jelentőséget ad - de ennek a folyamatnak a kibontakozását tekintjük a magyar társadalom fejlődésében az egyik legfontosabb tényezőnek.
- Értelmetlennek tartjuk azokat a nosztalgikus ábrándozásokat, amelyek szerint az új igazságtalanságok nem léteztek a múltban - mert nem lehetséges visszalépni a történelemben.
- Sem Magyarországon, sem a térség más országaiban nem lesznek többé olyan szocialista nagyvállalatok, állami cégek, amelyek bármekkora veszteségek árán is hajlamosak lennének több millió ember alkalmazására, foglalkoztatására.
- Tudomásul kell venni azt - és ez a szociálpolitikai szemléletváltás másik sarokköve - hogy embereket nem "akármilyen" munkához kell vagy lehet juttatni, hanem csak olyanhoz, amelynek révén a piacokon realizálható, elismert értékek és hasznok keletkeznek. A szociálpolitikai támogatásoknak produktívvá kell válniuk annyiban, hogy értékek keletkezéséhez kell hozzájárulniuk. Embereket olyan helyzetbe kell tudni hozni, amelyben értékek előállítására válnak képessé.
- Ez az, amiben nincsen visszaút. Nincs helye sem a szocializmus iránti nosztalgiának, sem annak a FIDESZ által képviselt "újszocializmus" elfogadásának, ami szerint hihető volna, hogy az önkormányzatok fognak termelékeny munkahelyeket létrehozni a tartósan munkanélküliek számára, ahol a munkanélküliek csupán kényszerítettségük alapján fognak hatékonyan és termelékenyen dolgozni.
Nos, nem. A hatékony és termelékeny munka terepe a piac. Eredményesen foglalkoztatni csak ilyen körülmények mellett lehetséges bárkit is. Ennyit már mindannyian megtanultunk a rendszerváltás óta.
30.1.2 A korszakváltó társadalompolitika négy üzenete
- Döntsd el, hogy mit akarsz, mert csak abban várhatsz segítséget, amit Te is akarsz. Minél inkább igyekszel, tanulsz, akarsz előbbre jutni - annál könnyebb lesz segítséget kapnod törekvéseidhez. Senki nem fogja eldönteni helyetted, hogy Neked merre van az előre.
A korszakváltó társadalompolitika alapvetően együttműködést, partneri kapcsolatokat kereső és intézményesítő politika. Mindenkit partnernek tekintünk. A polgári, úriemberi szabályokat mindenki másnál inkább vonatkoztatjuk a politikára is. Eszerint: az adott szó szent.
- Keressük együtt az értelmes és hasznos munka lehetőségét! Neked is és az SZDSZ által képviselt liberális politikának is az a legjobb megoldás, ha a magad ura vagy. Így saját jövedelmedből tudsz gondoskodni magad és családod boldogulásáról. Tedd ezt annyira, amennyire csak tudod. Mi elsősorban ebben a törekvésedben akarunk támogatni!
Meggyőződésünk szerint a magyar társadalom túlnyomó többsége a léha, tunya és semmittevő életformákkal szemben előnyben részesíti az aktív, tevékeny, értékteremtő életet. Nem fegyelmezni, büntetésekkel fenyegetni kell az embereket, hanem esélyt és lehetőséget kell számukra teremteni a munkavégzéshez. Ha csak részmunkaidőben, alacsony bérrel járó munkákra van lehetőség - akkor arra is. Ezen esélyek és lehetőségek kibontakoztatásáról szól A Korszakváltás Programjának Foglalkoztatáspolitikai fejezete.
A harmadik üzenet nem a gondokkal küzdő, munka és jövedelem nélküli polgárnak szól, hanem a beérkezettnek, a stabil egzisztenciával bíró állampolgárnak:
- Vedd észre: ha többen dolgoznak, akkor kevesebb embernek kell ellátást biztosítani a Te adódból és járulékodból. Ha kevesebb adót és járulékot akarsz fizetni, akkor úgy magánemberként és a "res publika" "közembereként" az az érdeked, hogy segíts munkát és megélhetést találni azoknak, akiknek ez maguktól nem megy. Lehet, hogy ez Neked könnyebben, jobban és eredményesebben sikerül, mint az államnak! Lehet, hogy Te olcsóbban tudsz segíteni, mint az állami pénzből fenntartott szervezetek. Ha sokan tesszük ezt, annak gazdasági haszna is mérhető lesz. Emberségesnek, megértőnek és szolidárisnak lenni embertársaiddal - ez szép, emberi és tisztességes dolog. Ami ráadásul mindannyiunknak meg is éri!
A korszakváltó társadalompolitika negyedik üzenete ahhoz a szomorú, de elkerülhetetlen tényhez kapcsolódik, hogy bármilyen erőfeszítések mellett is mindig lesznek olyanok, akik nem képesek a maguk erejéből gondoskodni saját maguk és családjuk boldogulásáról. Márpedig ebben az országban nem akarjuk megélni azt a szégyent, hogy elemi létfeltételeiktől is megfosztott, kirekesztett, minimális létszükségleteiket is nélkülöző emberek éljenek, netán az utcán fagyjanak meg. Jogok által biztosított állami garanciák kellenek, hogy ez ne állhasson elő, hogy az ország polgárainak ne kelljen ilyen szégyennel együtt élniük. Ezért minden jogtisztelő, a jogállam és alkotmányos rend értékeit magáénak valló állampolgárnak szól az üzenet:
- "Az emberi jogok és a szociális jogok összetartoznak!"
30.1.3 Az egyenlőtlenségek keletkezésének jogi környezete
A társadalmi problémák kezelésének elveit és szabályait sok területre vonatkozó (adó, foglalkozás, oktatás, információhoz jutás, egészségügy, stb.), sokféle elvet intézményesítő (emberi jogok, önkormányzatiság, társadalombiztosítás, képességfejlesztés, devolúció, stb.) jogintézmények és szabályok érintik. E sokféleségben, ami olykor zűrzavarosságot is jelent, csak akkor lehet úrrá lenni, ha bizonyos rendezőelvek mentén a vonatkozó jogszabályok valamilyen következetes harmonizálására is sor kerül. Ennek során mi szabad demokraták a következő két rendezőelv érvényesítésére törekszünk:
- A jogszabályok ismerjék el és bátorítsák azokat az egyéni törekvéseket, amelyek révén az emberek saját maguk irányíthatják sorsukat, saját felelősségükre és kockázatukra hozzanak felelősségteljes döntéseket. Az állam szociális védelmi rendszerei csak akkor és csak annyiban legyenek mozgásba hozhatók - amikor és amennyire a személyes és piaci kudarcok esetén mindez indokolt.
- Az adókra és elvonásokra, valamint a közpénzek bármilyen költésére vonatkozó szabályok legyenek összhangba hozva a társadalompolitikai célkitűzésekkel. Ne legyen pénzügyileg érdemes, ne érje meg senkinek kirekesztő és diszkriminatív gyakorlatokat folytatni. Ne a társadalmilag ésszerűtlen legyen pénzügyileg ésszerű. Ne érje meg "potyautasnak" lenni.
Ezeket az elveket egységesen kell alkalmazni a magánszemélyekre, magán és állami intézményekre, piaci és nem-piaci szereplőkre, egyaránt.
30.2 Az állami szociális kiadások optimalizálása, új állami szerepek a társadalmi viszonyok alakításában
A társadalmi problémák kezelése nem tekinthető kizárólagos állami feladatnak, és különösen nem tekinthető a központi kormányzat kizárólagos feladatának. Jólét csak olyan sokszereplős, társadalmi méretű "összjáték" révén teremthető, amelyben minden szereplő felelősségteljesen játszhatja a saját szerepét. A jóléti társadalom összjátékában a központi állam, a kormányzati szociálpolitika csak egy szereplő a központi állam más ágazatai és intézményei (adóhatóság, egészségügy, oktatás, foglalkoztatáspolitika, bíróságok, stb.), az önkormányzatok, a különféle vállalkozások és a civil társadalom szereplői mellett.
Nem vitatható, hogy kiemelten fontos az állam szerepe, még akkor is, ha a betöltött funkcióinak, szerepeinek jelentősen meg kell változnia. Az állam egyre kevésbé a feladatok közvetlen végrehajtója, az ellátások közvetlen szolgáltatója, hanem sokkal inkább
- feladatokat kijelölő,
- feltételeket teremtő,
- ellenőrző szerepeket ellátó,
- a háttérből indirekt módon koordináló szereplővé válik.
E folyamat felerősíti azoknak az indirekt politikai, állami funkcióknak a jelentőségét, amelyek a közpénzek átláthatóan, ellenőrizhetően igazságos és hatékony elosztását, a szereplők közötti civilizált kapcsolatok szabályozását és felügyeletét érintik (diszkrimináció tilalma, erőfölénnyel és joggal való visszaélés tilalma, munkavállalók, szociális ügyfelek, szociális szolgáltatások fogyasztóinak jogérvényesítése és jogvédelme, stb.)
30.3 Öntudatos állampolgárrá válás :
a szociálpolitika, mint a citoyen kultúra tanulásának és gyakorlásának a terepe
Azok az elvek és értékek, amelyeknek fentebb hangot adtunk, nem kizárólagosan a társadalompolitikára, szociálpolitikára vonatkoztatható elvek és értékek. Az autonómia, a felelősségérzet, a racionális kalkulálás képessége a döntések következményeinek számba vételére, a rugalmasság, az adott szó és a megkötött szerződések tiszteletben tartása, a személyiségek, karakterek, identitások és kultúrák sokszínűségével való együttélés képessége - ezek egy modern, civilizált européer társadalom állampolgáraitól elvárt képességek és értékek. Bár eddig leginkább a hagyományos szociálpolitikai ágazat problémáiról szóltunk - az, amiről beszéltünk, az mindenek előtt az européer társadalomfejlődés programja. Amelyben egyre több ember válik ezen européer állam állampolgárává - azáltal is, hogy részese a szociálpolitikai, jóléti programoknak. Akár úgy, mint aki támogatást élvez e programokból, akár úgy, mint aki valamilyen állami vagy nem-állami intézményhez kapcsolódva "csinálja" e programokat, akár, mint aki öntudatos állampolgárként, állampolgári jogait gyakorolva véleményt nyilvánít, döntéseket befolyásol és dönt, állást foglal bizonyos szociális kérdésekben,
30.4. Ellenőrzés, a társadalompolitika demokratizálása
Ahogyan a társadalompolitikai feladatokról általában, úgy a társadalompolitikai programok, intézmények működéséről sem mondhatjuk azt, hogy kizárólagosan állami feladat lenne. Bár kétségkívül: az állami ellenőrző funkciók erősítésére is szükség van.
Nem lehet azonban csupán állami eszközökkel biztosítani a programok végrehajtásának megfelelőségét. A társadalompolitika átláthatóbbá tételének célkitűzése döntő mértékben azonos a civil kontroll működtetését lehetővé tevő feltételek kialakításának céljaival. Az embereknek, közösségeknek látniuk és tudniuk kell azt, hogy hogyan avatkoznak be életükbe a szociális közszereplők, és hallatniuk kell tudni hangjukat arról, hogy mit gondolnak e programokról, azok végrehajtásának mikéntjéről.
Bár a társadalmi kontroll elvét általában is fontosnak tartjuk, különös hangsúlyt fektetünk az érintettek, az ellátandó csoportok hatalmának erősítésére, döntésekben résztvevő, értékelő és minősítő befolyásolási képességeik erősítésére.
30.5 Befogadó társadalompolitikát - a kirekesztéssel szemben
A korszakváltó társadalompolitika alapvető célja az, hogy a támogatások révén a társadalmi folyamatok részesévé váljanak azok, akik máskülönben, magukra hagyva a spontán gazdasági és társadalmi folyamatok eredményeképpen kirekesztődnének a társadalomból. A tisztes léthez való esély nem csupán az alapvető, vegetatív létfeltételekkel való rendelkezés biztosítását kell, hogy jelentse - bár azt mindenképpen kell, hogy jelentse. A tisztes lét - azt az autonóm, identitásokat vállalható feltételrendszert is jelenti, amelyben mindenki élhet azzal a lehetőséggel, hogy emancipált állampolgárként kapcsolatban áll, kommunikál, érintkezik más emberekkel, piaci, állami és civil intézményekkel. Ezen emancipált viszonyok erősítéséhez nélkülözhetetlen felkínálni mindenkinek azt az esélyt és lehetőséget, hogy tevékenyen, aktívan, a saját és a köz javát szolgálva vállalhasson részt a társadalom életéből. Ehhez szükséges elismernünk, bátorítanunk, támogatnunk mindazon törekvéseket, igyekezeteket, amelyek lehetnek akár suták, esendőek is. Szükséges méltányolnunk és elfogadónak, befogadónak lennünk mindazon embertársunk iránt is, akiket különféle egyéni, személyes vagy társadalmi hátrányt szenvednek. A Köztársaság politikai közössége csak akkor lehet elég erős, ha befogadó és elfogadó. Ha a köztársaságában helye van a gyengének, a szerencsétlennek is. Ne feledd: lehet, hogy holnapra Te is gyengévé és esendővé válhatsz! Neked is, akár gyengén és esendőn is - legyen helyed e Nap alatt. Ha ezt megérted - akkor "vetted" A Korszakváltás Programjának társadalompolitikai üzeneteit.
30.6 A gyerekek mindenekelőtt
A szabad demokraták szociális programjának javaslatai:
A felnőtteknek:
- foglalkoztatáspolitikában a nem hagyományos foglalkoztatás elterjedését, a munkanélküliek foglalkoztatásának kiemelt támogatását, a depressziós térségek munkahelyeinek fennmaradásához költségvetési eszközök rendelkezésre bocsátását tartalmazzák,
- a nyugdíj nem szerzetteknek az időskori járadék felemelését és automatikus folyósítási mechanizmusát, a minimálbér százalékában kifejezett járadékot,
- a nyugdíjrendszerben hagyományos módon nyugdíjjogosultságot szerezni nem tudók számára előnyös foglalkoztatást,
- Szociális Charta összeállítását az elesettek védelmében és annak helyi önkormányzati rendeletben való kihirdetése kötelezettségét,
- a szociális segélyezés és támogatások értékállóságának fenntartására a nyugdíjrendszerben alkalmazott indexálást (50% nominálbérek, 50% a fogyasztói áremelkedés),
A gyermekek érdekében:
- a gyermekjólét és a gyermekvédelem, az anyák foglalkoztatása érdekében az óvodai felvétel alanyi joggá tételét,
- a szegények gyerekeinek óvodai ellátáshoz jutása érdekében az óvodai díjnak a családi pótlék egy részének felhasználásával való átvállalását,
- a gyerekjólét emelése, a szegény gyerekek életminőségének javításáért a családi pótlék (pénzbeli gyermektámogatás) elvesztett értékének helyreállítását, s a főleg tehetős családok gyermekei által élvezett családi adókedvezmény-rendszer helyett az adókedvezmény tervezett összegének családi pótlék keretében való (pénzbeni gyermektámogatás) jelentős összegű emelését.
- A gyermektámogatás értékállóságának megteremtéséért a nyugdíjrendszerben ismert indexálási módszer átvételét.
- az eddigi egysíkú családi pótlék rendszer helyett és mellett a gyermekek rászorultsági fokától és a hiányzó ellátás pótlása érdekében sokszínű gyermektámogatási rendszert.
- Rászorulóknak ingyenes iskolai gyermekétkeztetést, tanszer- és tankönyvellátást, a gyermekruhákkal való ellátás elemi formáit,
- a gyermekek továbbtanulása érdekében a közoktatási, felsőoktatási és az esélykiegyenlítési fejezetben bemutatott iskoláztatási és gyermektámogatási formák megvalósítását,
- gyermekek információs társadalomban való részvétele érdekében az informatikafejlesztés 60 pontjának megvalósítását,
- a gyermektámogatási programoknak célzási lehetőségek javítását ajánlják.
31. A helyi szociálpolitikai minimum szakmai programja
31.1 Általános politikai elvek
- A település az ott élő polgároké
Mindaz a szépség és kulturális töke, mindaz a jólét és otthonosság, amit egy város, vagy falu nyújt és jelent - elsősorban a település polgáraié. Ugyanakkor mindaz a gond és probléma, olykor mindaz a szégyen, ami ugyanúgy elválaszthatatlan a lakóhelytől, mint annak értékei és kincsei - az is a település polgáraié. A szociális problémákkal való szembenézésről szóló beszéd, terv és program mindenekelőtt annak a polgárnak szól, akinek ez az ország otthont ad: aki szereti otthonát, de aki ugyanakkor vállalja annak problémáit is.
- A helyi demokrácia - a demokratikus jogállam bázisa.
A polgárok nemcsak a lakóhelyük iránti érzelmeikben osztoznak a település nyújtotta előnyökben és gondokban, hanem a demokratikus hatalomgyakorlás elvei és szabályai alapján tevőlegesen is részt kell, hogy vehessenek a település ügyeinek, így szociálpolitikájának alakításában.
Bármilyen szociálpolitikai tervnek figyelembe kell vennie az önkormányzatok alkotmányos hatáskörét, a hatáskörükre vonatkozó kötelezettségeiket, az őket megválasztó polgárok irányába tett politikai vállalásaikat. De az önkormányzatok a polgárok kisebb közösségein, társulásain, a civil szerveződéseken keresztül is részt vállalnak a település gondjainak, szociális feladatainak megoldásában. E szervezetek jelenléte és szerepe kiiktathatatlan a különféle érdekek megjelenítésében és képviseletében, a közhatalom befolyásolásában és ellenőrzésében, az ellátási és szolgáltatási feladatokból való részvállalásban.
- Verseny és konfliktus - együttműködés és a közjónak alárendelt közös fellépés
A sokszereplős szociális ellátás, a szociálpolitikai források mindenkori szűkössége elkerülhetetlenül versenyhelyzetet teremt különféle intézmények és kedvezményezett csoportok között. Azonban a tagolt érdekviszonyok mellett is megfogalmazhatóak és képviselhetőek közös akaratok és közös érdekek. Közös érdek a szociális problémák lehetséges és optimális megoldása, közös érdek az, hogy a viták, az érdek-összeütközések kimenetele előrelépést eredményezzen a szociális gondok enyhítésében.
31.2 Szociálpolitikai alapelvek és értékek
A szociális ellátásban az általunk vallott elvek és értékek, a gyakorlat központjában a segítségre szoruló ember áll.
Az elvek és értékek megfogalmazása nem jelent garanciális kötelezettségvállalást beteljesítésükre. Közös törekvést és cselekvési irányt fejeznek ki, amely törekvéseknek a rendelkezésre álló keretek közötti optimális teljesítésére lehet és kell törekedni. Kifejezik a szociális ellátások fejlesztésében érdekelt politikusok és szakemberek azon közös érdekét és szolidaritását, hogy szabályozott keretek közötti lehetőségeikhez mérten együttműködnek.
- Jog az emberi méltósághoz. Minden szociális ellátásért folyamodó és abban részesülő embernek elismerendő joga van személyes önállóságára, erkölcsi tartásának és méltóságának megtartására és ápolására, jólétének megteremtésére és fenntartására.
- Saját képességek erősítése. A szociális ellátások célja e képességek és adottságok elismerése és elismertetése, támogatása. A szociális ellátások révén arra szükséges törekedni, hogy az emberek életfeltételei jobbá váljanak, hogy teljesebb jogú résztvevői és tagjai legyenek a társadalomnak, hogy jogaik és érdekeik érvényesítésére képes polgárai legyenek az országnak.
- Emberi és állampolgári jogok tiszteletben tartása. A szociális ellátás során az ellátást nyújtók részéről maximálisan tiszteletben tartandóak az ügyfelek emberi és állampolgári jogai.
- A részvétel lehetősége. A segítségnyújtás során törekedni kell az ellátott emberek és közösségeik aktív részvételére. E részvételhez hozzátartozik panaszra és tiltakozásra való jog éppúgy, mint az egyéni és csoportos érdekérvényesítés lehetősége.
- Diszkriminációmentes támogatás. A nyújtott szociálpolitikai ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz vallási, felekezeti, etnikai, nemi, fizikai és mentális állapot, fogyatékosság és minden más diszkriminációtól mentesen szükséges biztosítani az egyenlő esélyű igénylés és az egyenlő elvű elbírálás, hozzáférés feltételeit.
- A családban éléshez való jog. A szociális ellátások fontos funkciója az egyén autonómiájának, képességeinek a megerősítése, egyedüllétének oldása, a családi kötelékek erősítése, a gyerekek és felnőttek családban éléshez való jogának a biztosítása.
- Választható ellátási formák. Az ellátásokra való jogosultság esetén érvényesítendő és tiszteletben tartandó az emberek igénye a megfelelő színvonalú és minőségű ellátási formák megválasztására, mely lehetővé teszi a személyes vallási, kulturális és erkölcsi értékeknek és normáknak való megfelelést.
Megújításra szorulnak az önkormányzati szociális igazgatás módszerei:
- Kooperáció. Az önkormányzatokat érintő hatásköri szabályozás ellentmondásokkal terhes. Ezek törvényi feloldására akkor is sort kell keríteni, ha az ez irányú törvényalkotás nehézségei közismertek. A meglévő hatásköri problémák megszüntetéséig ajánlatos lenne, hogy az önkormányzatok megállapodásokat, szerződéseket kössenek a szociális ellátások ésszerűbb munkamegosztása érdekében.
- Átláthatóság. Javítani szükséges az ellátásokhoz való hozzájutás átláthatóságán, biztosítani szükséges a polgárok számára mindazokat az információkat, amelyek alapján a polgár tudhatja azt, hogy milyen helyzetben, milyen feltételek igazolása által, milyen eljárásokon és hivatalos utakon, milyen ellátásra jelenthet be igényt;
- Kirekesztés csökkentése. A közintézmények és civil szervezetek széles körének bevonásával javítani kell az ellátások hatásosságán, csökkenteni szükséges az ellátásokból indokolatlanul kimaradó és lemorzsolódó rászorulók számán. Törekedni kell arra, hogy azok a szélsőségesen rossz helyzetű, marginalizálódott és kirekesztett polgárok is hozzájussanak a nekik járó támogatásokhoz és ellátásokhoz, akik kulturális, a hivatali ügyintézést nehezítő hátrányaik miatt jelenleg kimaradnak az elvileg adható támogatások köréből;
- Eljárások egyszerűsítése. Mind az átláthatóság és kiismerhetőség, mind a bürokratikus hatékonyság szempontjából előrelépést jelentene az igazolási eljárások és dokumentumok egyszerűsítése és egységesítése; a szociális ügyek, igazgatási dokumentumok és igazolások önkormányzatok közötti átadhatóságára vonatkozó szervezési, technikai feltételek megteremtése (pl. lakhelyváltozás esetén) - a kliensek törvényekben szabályozott jogainak keretei között.
- Összehangolt jogosultságok. A szociális jogosultságok érvényesíthetőségét egyszerűsítené, ha a megteremthető konszenzusok kereteiben egységesebbé válnának a különféle ellátásokra való jogosultsági kritériumok szempontjai és mértékei;
- Kontroll. Különösen a szolgáltatási területeken javítani szükséges a szolgáltató intézmények és vállalkozások tevékenységének ellenőrzöttségét és tárgyszerű értékelését, úgy az általuk elvégzett közfeladatok mennyiségét és minőségét illetően, mint a működésükben érvényesítendő, fogyasztóvédelmi és minőségellenőrzési területeken
- Minőségfejlesztés. A fenti szándékok érvényesítése feltételezi az ellátó szervezetek és az igazgatás minőségi fejlesztését.
- Civil részvétel. Ezen technikák fejlesztése mellett lehet átlátható szakmai és gazdálkodási feltételeket teremteni a nem-állami szervezetek fokozottabb szociálpolitikai szerepvállalásának, a korrekt verseny kereteinek.
31.3 A helyi szociálpolitika célcsoportjai, a kirekesztettség enyhítése, a települések szociális integráltsága
Számos polgár számára a szociális eszközök nyújtják megélhetésének és létfeltételeinek kizárólagos forrását. A települések társadalmi integrációját veszélyezteti, ha emberek kirekesztődnek a normális, mindennapos kapcsolatokból, ha életüket az intézményeken kívül, azok normái alatt kell, hogy berendezzék. A település társadalmi békéje, társadalmi kohéziója fenntartása szempontjából kiemelt feladat azoknak a polgároknak a normális lét felszínén tartása, akik másképp, maguktól erre nem lennének képesek.
E probléma mindenekelőtt azt a szegény réteget, azokat veszélyezteti, akik
- idősek vagy rokkantak, sem szerzett joguk nincs valamilyen biztosítási jövedelemre, sem családjuk és rokonságuk nincs, akik befogadnák és eltartanák,
- sajnálatosan egyre növekvő létszámú, igen veszélyeztetett réteg az, amely nem jogosult a "klasszikus" szociálpolitikai ellátásokra, mert nem is túl öreg, nem is túl beteg, de már hosszú ideje nincs munkája és önálló jövedelme. E probléma jelentőségét csak növeli az ún. megélhetést kereső "szociális migráció", melynek eredményeképpen ezen aktív korú generáció gyermekei is "automatikusan" bekerülnek - vagy már bekerültek - e körbe; (ezt a csoportot a hajléktalanná válás veszélye is nagymértékben fenyegeti)
- etnikai hovatartozásuk (ma már nem csak a cigányok, hanem harmadik világbeli, hazatérni képtelen menekültek is ide tartoznak), normasértő magatartásuk, "szerfüggőségük", büntetett előéletük, szexuális vonzalmuk, vagy bármely más oknál fogva képtelenek felülkerekedni az őket körülvevő előítéleteken, képtelenek segítség nélkül beilleszkedni az őket befogadni nem képes és nem hajlandó társadalomba.
A jövedelemhiány és a szegénység áldozatai mellett szintén végletes és elfogadhatatlan kirekesztettséget eredményezhet az öregség, a mentális és fizikai egészség hiánya. Az igen öreg, mozgásában igen korlátozott, valamint a fogyatékos polgárok társadalmi kapcsolatrendszerének, életfeltételeinek megfelelő szinten való tartása szintén a szociál- és településpolitika kötelessége.
A szegénység és kirekesztettség csökkentésére irányuló politikák kiemelt jelentőségének elismerése azzal jár, hogy a helyi szociálpolitikai források, különösen a segélyezési források kisebb aránya csoportosítható a közép- és felsőbb rétegek - amúgy gyakran indokolt, szociálpolitikai elvek szerint méltányos - támogatására, nem jövedelmi természetű hátrányaik kompenzálására. A legnehezebb sorsú polgárok segítése az erkölcsi kötelességen túl gazdasági értelemben is racionális, mert e marginalizálódott és szegény csoportok nem megfelelő szintű szociális ellátása más területeken mutatkozó súlyos problémákhoz vezethet: e problémák könnyen kriminalizálódhatnak, elmérgesedésük ronthatja a települések közbiztonságát, általános közhangulatát és arculatát.
31.4 A szociálpolitika határterületeinek fontossága
A források és feladatok aránya
A '90-es évek szociálpolitikáját részben a politikai és államigazgatási intézmények radikális átalakulása, ezzel együtt működésük feltételeinek, a közöttük levő munkamegosztás arányainak és módjainak kialakulatlansága, bizonytalansága, a gazdasági visszaesés határozta meg. Mindezek a körülmények sokkszerű elbizonytalanodást eredményeztek a már kialakult ellátórendszerekben is. A gazdasági visszaesés következtében csökkentek a szociális célokra fordítható állami források - miközben ugrásszerűen növekedett a szociális ellátások iránti társadalmi igény, az ellátandók létszáma.
Mára stabilizálódni látszanak a gazdaság mérsékelt növekedését biztosító körülmények, így az elmúlt évekhez hasonló gazdasági, szociális és politikai sokkokra nem kell számítani. Nem lehet azonban ugrásszerű gazdagodásra, forrásbővülésre sem építeni, részben a gazdaság korlátozott bővülési lehetőségei miatt, részben a jóléti újraelosztás mértékét csökkenteni szándékozó általános politikai közhangulat miatt. A szociális feladatok és a szociális források egymáshoz való viszonyát más tényezők fogják befolyásolni.
- Szociális - egészségügyi ellátás. Az igények és a feladatok növekedését eredményezi a társadalom folytatódó elöregedése, a bővülő létszámú, igen öreg (70 évesnél idősebb) időskorú lakosság ellátása. Mindez nemcsak mennyiségi, hanem minőségi kihívást is jelent, különösen a szociális és egészségügyi ellátások közötti szakmai és szervezeti határterületeken.
- Szociális - foglalkoztatáspolitikai eszközök. Ugyancsak bővülő feladatkört vetít előre a munkanélküliség időtartamának növekedési tendenciája. E probléma adekvát kezelésére a mai szociális ellátási technikák korlátozott hatásúak. Már a mai intézményrendszer kereteiben is fejlesztést és bővítést kell, hogy eredményezzen a tartós munkanélküliség következményeképpen előálló helyzetek kezelése, valamint a tartós munkanélküliség kockázatával különösen sújtott rétegek ellátása és segítése (a cigány lakosság, a hajléktalanok, korlátozott munkaképességgel rendelkezők).
- Központi - helyi szociálpolitika. A szociálpolitika feladatkörének és forrásainak alakulásában azonban a demográfiai és szociológiai eszközökkel megfogalmazható fejleményeknél erőteljesebb hatás várható az államháztartási reform következményeként. A jelenleg ismert valamennyi reformelképzelés költségmegtakarítást céloz meg a nyugdíj és egészségügyi kiadásokban, ám valamennyi ismert reformelképzelés eredményeképpen számítani lehet az önkormányzati szociális feladatok bővülésére. Még ha e folyamatok a társadalom és az államháztartás egésze szempontjából pozitív eredményeket is hozhatnak, a jelenlegi politikai és szakmai tervezés nem terjedt ki arra, hogy vajon hogyan bővülnek majd az önkormányzati szociálpolitikai alapok.
E viszonyok változása jelentős hatást eredményezhet a feladatok és források arányának viszonyára, s ennyiben a feladat és forrás-átcsoportosítás kérdéseire. Az önkormányzatok közvetlen befolyása e politikák alakítására korlátozott, de mégis számottevő jelentőségű lehet.
- Alap - szakellátás. Hasonló problémák azonban nemcsak a központi és önkormányzati alapok viszonyában várhatóak, hanem a megyei és helyi szintű önkormányzatok viszonyrendszerén belül is. Ha sikert eredményeznek azok a szakmapolitikai célkitűzések, amelyek a szociális szolgáltatási szektor gyakorlatilag teljes spektrumában a bentlakásos intézményi ellátásra nehezedő nyomást az ellátandók otthoni, családi környezetébe eljuttatott szolgáltatások fejlesztésével akarják tehermentesíteni, akkor e sikerek abban lesznek mérhetőek, hogy nő az egységnyi szociális kiadás által finanszírozott szolgáltatás mennyiségben és minőségben kifejezhető értéke. Ám e politika a jelenlegi hatáskörök szerint forrásátcsoportosítást is követel a bentlakásos ellátásokért felelős megyei önkormányzatok és a területi ellátási formák többségéért felelős helyi önkormányzatok felé.
Sajátos problémát vet fel azonban az átmenet időtartama alatt felmerülő, változó összetételű működtetési kiadások finanszírozása. Azzal is számolni kell, hogy az átmenet alatt a működtetés költségei jellemzően magasabbak, mint egy kialakult, beérett rendszer kereteiben. E területen erősítendőek azok a támogatási formák, amelyek révén a megyei önkormányzatok a közös források alapján hozzájárul a növekvő helyi szociális feladatok kiadásaihoz.
Már az átállás időtartama alatt is célszerű megalapozni az önkormányzatok közös fellépési lehetőségét abban, hogy az egyes intézménytípusokban mutatkozó csökkenő kapacitásokból származó - központi szinten mutatkozó - működtetési megtakarítások (pl.: OEP kórház-finanszírozás, gyermekvédelmi és szociális intézményi normatívák stb.) legalább részlegesen átcsoportosíthatóak legyenek az újonnan fejlesztendő szolgáltatási területekre.
A feladatok és a források megosztásának rendezése ágazatok között nem megoldott. A szolgáltatások tényleges körében felvethetőek azok a "határterületi" problémák, amelyek megoldására a munkálatokat szükséges megkezdeni. Ilyen jellegű kérdések felmerülnek a szociálpolitika és az oktatás, kultúra, foglalkoztatás, egészségügy, lakáspolitika és településfejlesztés határterületén.
Átlátható gazdálkodás az adófizető polgár pénzével - a szociálpolitikában is
Bár gyakrabban esik szó a szociális források szűkösségéről, azért mindenki elismeri azt is, hogy a források elosztásában, az elosztás hatékonyságában vannak kiaknázható tartalékok. Az elosztás hatékonysága azonban csak akkor mérlegelhető racionális keretek között, ha átláthatóvá válik, hogy mit mire, milyen színvonalú szolgáltatásra fordítunk. (A feladatok számon kérhető meghatározása, a feladatellátás mennyiségi és minőségi mutatóinak meghatározása, az elért eredmények értékelhető és ellenőrizhető szempontjainak kimunkálása, a pénzfelhasználás célszerűségének minősítése, az azonos célok érdekében működő különféle szervezetek munkájának és eredményeinek szakmai összehasonlítása, a különféle szervezeteken keresztül történő pénzfelhasználás hasznosságának és hatékonyságának mérlegelése, a szektorsemleges versenyfeltételek megteremtése mind ezt a célt szolgálhatják.)
Mindezek célja az, hogy a közpénzeket kezelő szociálpolitikai szervek egyre inkább olyan "közvásárlók", "közmenedzserek" legyenek, akik képesek egy adott szociálpolitikai célkitűzés racionális megvalósítása érdekében az adott költségvetési források kereteiből gazdálkodva a legtöbb és legjobb ellátást megvásárolni, finanszírozni.
Szektorsemleges és normatív elvű finanszírozás
Napjainkra igen színes paletta alakult ki a szociálpolitikai intézmények típusai között, s e palettán sajátos, meghatározó színfoltokat jelentenek a különféle vállalkozási és nonprofit formában tevékenykedő, egyházi és világi nem-állami szervezetek. E szervezetek térnyerését úgy a politika, mint a széles körű lakossági nyilvánosság egyértelműen és egyöntetűen pozitívan értékeli, az ilyen irányú fejlődést gyakorlatilag mindenki kívánatosnak tartja.
A nem-állami szervezetek térnyerése azonban nem eredményezte azoknak a politikáknak a tisztázódását, melyek kijelölnék a nem-állami szervezetek fejlődési irányait, kívánatos és támogatandó szerepüket.
Különös gondosságot igényel az igazságos és méltányos elosztás biztosítása e szolgáltatási területeken. Elkerülendő az, hogy a szociális ellátások finanszírozási forrásai csak, vagy túlzott arányban az amúgy is piacképes kereslet dotálására fordítódjék.
A szerződéses kultúra kialakítása
A nem-állami szervezetek közfinanszírozásának alapvető jogi eszköze a szerződés. Az a szerződés, amely képes a kölcsönös érdekeknek megfelelő kölcsönös garanciarendszert felállítani és intézményesíteni. Ennek a szerződéses kultúrának a térnyerése messze túlmutat a nem-állami szervezetek szerepének rendezésén: civilizált együttműködést honosít meg a szociálpolitikában.
A szerződéses konstrukció önmagában nem nyújt garanciát arra, hogy a megállapodás valódi haszonélvezője az ellátásban részesülő ügyfél, az ellátás által enyhítendő gondokkal küzdő polgár legyen. Ők ugyanis e megállapodásokban nem közvetlenül szerződő felek.
A szerződő felek erkölcsi, politikai felelőssége az, hogy hogyan élnek azzal a bizalommal, amely felruházza őket azzal, hogy közpénzek felett rendelkezzenek. E bizalom megteremtésében és fenntartásában döntő jelentőségűek azok az eszközök, amelyek a szolgáltató és a közfinanszírozó közötti szerződésben is rögzítik a kliensek alapvető jogait, a szolgáltatás minőségi garanciáit, valamint a kliensek részvételi lehetőségeit az ellátás kontrolljában. Ez utóbbi területen meghatározó szerepük van a szolgáltató és a kliens közötti szerződés tartalmának és a szerződéskötés mechanizmusának rögzítésében, illetve az érdekképviseleti és érdekérvényesítési szabályok rögzítésének.
31.5 Megoldandó szakmai feladatok, programok
31.5.1 Az adófizetők pénzének nyomon követhetősége
A szociálpolitikai forrásokkal való racionális gazdálkodás hatékonyságának és átláthatóságának javítása megköveteli azt, hogy követhető legyen az ellátások tartalma, mennyisége és minősége. A közpénzek elosztása pontosan megfogalmazott, konkrét elvégzendő feladatokhoz kötődjék. Ehhez el kell kezdeni annak vizsgálatát, hogy a ma is működő intézmények milyen konkrét tevékenységeket végeznek, milyen konkrét szolgáltatásokat és ellátásokat nyújtanak klienseik számára. Mit, mire, mennyiért? Így válik megválaszolhatóvá a döntéshozók, az igénybevevők és az adófizetők számára is, hogy e vizsgálatok közelebb vihetnek-e annak megválaszolásához, hogy a jelenlegi finanszírozási módok (ellátott személyek után járó normatívák, bázisalapú intézményfinanszírozás stb.) vajon milyen mennyiségű és minőségű, milyen konkrét tartalmú feladatokat fedeznek. Ez által pontosabban és reálisabban lehet megfogalmazni a "hagyományos" intézményekkel szembeni elvárásokat, a működésük fejlesztésére vonatkozó terveket is.
A tevékenységekhez és teljesítéshez kötöd elszámolás a feltétele annak, hogy a már ma is teljesítményelv alapján finanszírozott egészségügyi szolgáltatások és a szociálpolitika határterületeinek finanszírozásában előbbre lehessen lépni, hogy az elvégzett egészségügyi szolgáltatások elszámolt teljesítése alapján a szociálpolitikai intézmények is szerződésképessé váljanak az Országos Egészségbiztosító Pénztár számára.
Az elvégzett teljesítményekkel való elszámolás képessége nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a teljesítményekhez kötöd finanszírozással. Az egyes teljesítések utáni "számlázás" és kemény elszámolási rend ugyanis olykor indokolatlanul magas adminisztrációs igényt is magában hordoz. Mindez azonban nem gyengíti annak az igénynek a jogosságát, amely szerint a költségvetési keretekkel, a forrásokkal el kell tudniuk számolni a pénzeket költő, azokat felhasználó ellátó szervezeteknek.
31.5.2 Az otthoni, lakóhelyi segítségnyújtás megerősítése
Az önkormányzatok szociális ellátási szerkezete, intézményeinek összetétele általában ma még nem felel meg a lakossági szükségleteknek. Bár a legjelentősebb hiányosság a növekvő szegénység és marginalizálódás kezelésében mutatkozik, a hagyományosnak tekinthető szociális problémák területén is jelentős szerkezeti módosulásokra van szükség, és várhatóan az ez irányú igények csak fokozódni fognak.
Az egyik súlyos probléma több település lakosságának az elöregedéséből fakad, s e tendencián belül kiemelendő jelentőségű az igen öreg - s ezért igen védtelen - lakosok arányának növekedése. A demográfiai trend mellett a szociális ellátások iránti igények növekedését eredményezi az egészségügyi szerkezet-átalakítás, a krónikus kórházi ellátási kapacitások csökkenése is. A növekvő igényeknek való megfelelés megköveteli a kapacitások bővítését, úgy az otthoni, házi gondozás, mint a bentlakásos ellátás területén is. Nem remélhető azonban olyan mennyiségű kapacitásbővülés, amely a jelenlegi működés mellett is a megoldás reményével kecsegtetne. Minőségi változásokra is szükség van.
Kiemelt jelentőségű feladatok e területen:
- Szociális és egészségügyi alapellátás koordinációja az egészségügyi alapellátás, a háziorvosi rendszer és az idősek szociális ellátását biztosító intézmények közötti információcsere, kooperáció és koordináció erősítése,
- Komplex ápolás-gondozás a felfejlődő házi ápolás és a szociális gondozás összehangolása, a kliensek igényeihez igazodó komplex ápolási-gondozási formák fejlesztése,
- Kiegészítő, speciális segítségnyújtás az ápolási-gondozási feladatokat kiegészítő egyéb szolgáltatási formák fejlesztése, így a különböző fizikoterápiás, gyógytorna, mentális szolgáltatások erősítése, az informális és önkéntes (szakmai felkészültséget nem, de odafigyelést, türelmet és megértést meglehetősen megkövetelő) segítségnyújtások támogatása, ha szükséges: szervezése és koordinálása,
- Alap- és szakellátás koordinációja a bentlakásos intézmények nyitása, szolgáltatásaik eseti, napközbeni utolérhetőségének kiterjesztése, kapacitásaik bekapcsolása a területi ellátásba, az ellátási integráció erősítése,
- Differenciált szolgáltatási kínálat a bentlakásos intézményi struktúra differenciálása, a kliensek állapotának változását rugalmasan követő szolgáltatási feladatok biztosítása - bekapcsolva a kiépülőben levő ápolási otthonok kapacitásait, sajátos lehetőségeit is.
31.5.3 Sérültek, fogyatékosok kiemelt támogatása - az integráció erősítése
Hazánkban óriási lemaradás alakult ki a közöttünk élő fogyatékosok támogatása terén, mely több százezer család életét nehezíti meg. A települések meglehetősen szegény ellátási kapacitásokat örököltek a fogyatékosok ellátása területén. A hiányérzetet csak fokozza az, hogy az örökölt kapacitások túlnyomó többsége bentlakásos intézmény. Bár a fogyatékkal élő lakosság létszámában nincsen jelentős növekedés, itt is várható azonban az, hogy a központi ellátások beszűkülésével (pl. rokkantnyugdíj) nőni fog az ellátandó lakosság létszáma. Remélhetően túl vagyunk már azon a korábbi szemléleten, amely a fogyatékos embereket "zárt" intézménybe akarta eltüntetni a közösség nyilvánossága elöl. Az integrációs törekvéseket megerősítve a kevésbé töke- és beruházás igényes otthoni, közösségi ellátások fejlesztési igényei kerülnek előtérbe. A fogyatékosok ellátásában jelentős erőforrást jelenthet az, hogy az idősellátásban működtetett házi gondozási és nappali ellátási formák viszonylag könnyen kiterjeszthetőek és adaptálhatóak a fogyatékosok ellátására is - amennyiben a rehabilitációs elvek érvényre jutását is biztosítani tudják. Ezeknek az ellátási formáknak a kiszélesítése jelentős segítséget biztosíthatna a mozgáskorlátozottak, vakok és siketek, valamint családjaik számára.
Nehezebben megoldható, de megoldandó feladat az értelmi fogyatékosok területi ellátása. Ezen a téren igen jelentősek a minőségi hiányok, az iskoláskor utáni ellátás intézményrendszere - az igények tükrében - meglehetősen kiépületlennek tekinthető.
Számos hasonlóságot mutat a fenti problémákkal a krónikus pszichiátriai betegek és a szenvedélybetegek helyzete. Esetükben a közösségi, családi környezetben nyújtott szolgáltatások kiépítése mind szakmai, mind gazdasági megfontolásokból fakadóan ugyancsak megkerülhetetlennek látszik.
31.5.4 Az ágazatközi együttműködések erősítése
Az együttműködés iránti szociálpolitikai ágazati érdek ma erősebb, mint eddig bármikor volt: nem csupán a szociális problémák mértékének és mélységének súlyosbodó tendenciái miatt, hanem olyan korszerű szakmai elvek térnyerése és elismertté válása miatt is, mint amilyen pl. a prevenciós és rehabilitációs szemlélet. Az akut szociális problémák megelőzésére akkor van esély, ha mindazok az intézmények, amelyekben az emberek megfordulnak, érzékenyek a szociális veszélyekre, ha rendelkeznek eszközökkel a még kisebb bajok elhárítására; és a szociális válságokból való kilábalásra, rehabilitációra is csak akkor van esély, ha a közszolgálati intézmények normális működési rendjükbe képesek is befogadni a bajba jutott embereket, és ez szándékukban is áll.
Az együttműködés igénye azonban nem kizárólagosan szociálpolitikai érdek. Az együttműködési keretek tisztázása már ma is sürgősen megoldandó feladat az egészségügyi és a gyermekvédelmi reform végrehajthatósága szempontjából, a foglalkoztatáspolitika részéről, és várható az együttműködés erősítése iránti igény az oktatás és kultúra ágazata felöl is.
Szükséges megkezdeni az ágazatközi egyeztetés fórumainak, kereteinek és tartalmainak kialakítását a tervezésben és a szolgáltatás nyújtásában az egyes önkormányzatokon belül, de még inkább az érintett állami szervek szélesebb körének bevonásával. A szükséges ágazati keresztfinanszírozás mértékét és mikéntjét, a forrás átcsoportosítást támogató egyeztetett fellépés tartalmát és formáját az egyeztetési folyamat részeként tárgyalni és rendezni kell. E kérdések mindenekelőtt az egészségügy, a gyermekvédelem és a szociálpolitika ágazatközi viszonyában sürgősen megoldandóak
31.5.5 Szerződéses viszonyok erősítése a felhasználók és
az ellátó szervezetek között
A szerződéses viszonyok térnyerése a szociálpolitikában számunkra stratégiai kérdés: a paternalisztikusan gyámkodó és gondoskodó állami hatalom gyakorlatával szemben az állam és a polgár közötti civilizált viszonyok megteremtésének programja fejeződik ki benne. A szerződésesség kultúrája egymás elismerésének, egymás méltóságának tiszteletben tartásának a kultúrája. Ennyiben: a klienssel kötött megállapodás, szerződés olyan alapvető eszköz, amely sok más előny mellett képes intézményesíteni az alapvető emberi és polgári jogok érvényesülését a szociálpolitikában is.
A szerződésesség kultúrája ugyanakkor a visszafogottság, a realitás kultúrája is. A szerződésben rögzített megállapodás soha és semmiben nem képes végérvényes és tökéletes megoldásokat rögzíteni, hanem csak azt, hogy az érintettek hozzájárulása valamilyen eredményre vezet. Az együttműködés és megállapodás révén a megoldandó kérdésekben egy lépéssel előbbre lehet jutni. Mindez a mértékletesség ma kevéssé jellemzi a szociálpolitikát: a szolgáltatók szeretnék elhinni és elhitetni magukról, hogy ők meg tudják oldani a problémákat; a politikusok szeretik elvárni a problémák megoldását; és a kliensek is gyakran túlzó reményekkel várják problémáik rendezését. Ezzel szemben a szociális ellátásoktól is csak annyi várható, hogy az ellátók adottságaikhoz igazodva valamilyen feladatot elvégeznek.
A kliensek védelme megköveteli azt is, hogy e szerződések utólag is ellenőrizhetőek legyenek, sőt, legyen eszköz kirívó méltánytalanság esetén a szerződés módosításának kezdeményezésére is. A szerződésnek ki kell térnie a kliensi panaszok és érdeksérelmek elbírálásának mikéntjére, az egyéni és kollektív érdekérvényesítés és érdekképviselet fórumainak és mechanizmusainak rögzítésére, a szerződéssel kapcsolatosan felmerülő viták és konfliktusok rendezhetőségének mikéntjére is.
31.5.6 A ténylegesen rászorulók hatékonyabb segítése
szakszerűbb esetmenedzselés
Nehéz a kliensek számára, hogy eligazodjanak a bonyolult, sokszor védekező, hárító ellátórendszerben, s különösen nehézzé válik az eligazodás a kulturális hátrányokkal, alacsony iskolázottsággal és információhiánnyal rendelkező társadalmi csoportok tagjai számára. Egy komplikált és bonyolult rendszerben nehézkesebb érvényesíteni az igazságos és méltányos szociális elosztásra irányuló szándékokat is, azt, hogy az ellátásokból azok részesedjenek, akiket az adott ellátás el akar érni. A kliensek közötti kontraszelekció, az igazságosság elvének sérülési veszélye különösen nagy akkor, ha az intézmények gazdálkodása bizonytalan, ha az intézmények finanszírozási körülményei arra ösztönöznek, hogy a fizetésképtelen és/vagy magas költségen ellátható kliensek ellátását kerülni igyekezzenek.
Az időseket és gyermekeket ellátó intézmények mellett az aktív korú lakosság rászoruló csoportjainak legfelkészültebb, legfontosabb helyi szociális segítő intézményei a Családsegítő Központok. A Családsegítő Központok funkciója egyre hasonlatosabbá válik ahhoz a szerepkörhöz, amelyet az egészségügyi reformok a háziorvosi rendszernek szánnak:
- ez a "találkozási pont" a szociálpolitika és a kliens között, ez az az intézmény, amely bármilyen szociális probléma előfordulása esetén felvilágosítást és tanácsot ad, amely informál az utolérhető segítségről, a támogatások feltételeiről és az igénybevétellel vállalandó kötelességekről;
- ennek az intézménynek rendelkeznie kell mindazokkal a képességekkel és adottságokkal, melyek alapján feltárhatja az igénylő egyéni és családi körülményeit, egyéni ambícióit, törekvéseit, erkölcsi és kulturális indíttatásait és korlátait - s ezen egyedi körülményekhez igazítva tehet javaslatot a kliens számára a vele való együttműködés mikéntjére és a szociális segítségnyújtás tartalmára;
Annak érdekében, hogy a Családsegítő központok minél inkább képesek legyenek kielégíteni az ilyen igényeket, az intézménnyel kapcsolatos szemléletváltásra, szervezeti fejlesztésekre van szükség, mind mennyiségi, mind minőségi értelemben.
31.6 A szegénység, marginalizálódás és kirekesztettség enyhítése
A szociálpolitika nem azonos a szegénység, a marginalizálódottság és kirekesztettség enyhítésével ? noha a szakmán kívüliek sokszor próbálják meg leegyszerűsíteni erre a szociálpolitika feladatait. Azonban több szempontból is kiemelt jelentősége van ennek a kérdésnek az elkövetkező évek országos és helyi szociálpolitikájában. Az elmúlt évek elszegényedési és marginalizálódási tendenciái a társadalom, ezen belül a helyi közösségek egészének fejlődését akadályozó tényezővé váltak, megoldatlanságuk a társadalom, ezen belül a helyi közösségek egésze számára nyomasztóvá váltak.
31.6.1 A szegénységgel kapcsolatos politika koncepcionális tisztázása
A létfeltételekért való küzdelemben nem elég együttérzés támogatta az igazán szegények társadalmi megsegítését, minden csoport inkább magának törekedett megszerezni az újraelosztható állami javakat - s ez egyértelműen az erősebb csoportoknak sikerült jobban. Amennyiben azonban a szegénység szélsőséges megnyilvánulásai már a többség közérzetét is nyomasztják, már a többség jólétre vonatkozó érdekeit is sértik, akkor egyre többen elismerik a szegénység kezelésének szükségességét és jogosságát. Ugyanakkor a szegényekkel szemben ma is jelentősek még az ellenérzések, ma is még sokan bennük keresnek bűnbakot saját problémáik okozójaként, ma is sokan megoldottnak tekintik a kérdést azzal, hogy erkölcsileg megbélyegzik, a közügyekről való gondolkodásukból kirekesztik a szegénység által veszélyeztetett és a szegénységben élő csoportokat.
A szegénység enyhítésére rendelkezésre álló források elosztási elvei is szükségszerűen ellentmondásosak. A szegénység enyhítése részben azt a tüneti kezelést jelenti, amellyel pótolhatóak a méltánytalanul és irritálóan jelentős életfeltételbeli hiányok. E hiánypótlás alapvető eszközei a segélyezési eszközök, illetve olyan, kimondottan a szegények bizonyos csoportjait megcélzó ellátások, mint pl. a hajléktalanszállások. Ezen ellátások ellentmondásai abból származnak, hogy miközben szociális és erkölcsi kötelezettségek alapján nem megkerülhető a súlyos nélkülözés enyhítése - e technikák valójában nem oldanak meg többet, mint a láz csillapítása a betegségek gyógyításában: szükséges előfeltétel a megoldáshoz, de semmilyen értelemben sem elégséges ahhoz, hogy érdemi javulás álljon be. Ha valaki segélyt kap, vagy alhat a menhelyen, bizonyos szükségletei kielégülését megtalálhatja e megoldásoktól, de ettől még nem fog kikerülni a szegénységből.
Más jellegű eszközök azzal kívánják a szegénységet enyhíteni, hogy magának a szegénységet eredményező helyzetnek a megváltoztatását vállalják fel. Elvileg a legsikeresebb ilyen jellegű programok a tisztes önálló keresettel járó munkavállaláshoz vezető programok: munkahelyteremtés, képzés, tágan értelmezett egészségügyi, mentális és szociális rehabilitációs programok. E programok ellentmondásai abból származnak, hogy az egy főre jutó költségei meglehetősen drágák, lényegesen drágábbak, mint a méltányosan minimális létfeltételeket lehetővé tevő szegénységi programok fajlagos költségei.
A kétféle program különböző intézményi kereteket és feltételeket követel meg, bár ezek nem függetleníthetőek egymástól. Egyik cél jogossága sem tagadható meg, s ezért mind a két irányban meg kell kísérelni az eszközök és intézmények fejlesztését.
A szegénység enyhítésének mindkét célja jogos, mind a két irányba fejlődni kell - de nem lehet leegyszerűsíteni úgy a feladatot, mintha lenne egyetlen olyan irány, amely irányba tett lépés mindkét megoldandó feladathoz is közelebb vinne.
31.6.2 A segélyezés fejlesztése
Ma az önkormányzatok szociálpolitikájának egyik legneuralgikusabb pontja a segélyezés. Mértékének növekedése drámai, az önkormányzatok szociálpolitikai intézményi kapacitásainak igen jelentős hányadát leköti, nehezen viselhető feltételeket eredményez úgy a segélyezők, mint a segélyezettek számára - s mindeközben kimenete, eredményessége sokszor megkérdőjelezhető.
Az önkormányzati pénzbeni támogatások megkerülhetetlen reformjának területei:
- a helyi segélyek törvényi szabályozásának alapvető újragondolása,
- egyes támogatási formák esetében - meghatározott rászorultsági körülmények között - garantált jogosultság biztosítása (munkanélküliek, gyermekek, lakástalanok, fogyatékosok)
- a segélyező munkaszervezet és eljárásainak fejlesztése,
- a segélyezési mértékek koncepcionális rendezése,
- a segélyezettel való együttműködés erősítése.
A munkanélküliek jövedelempótló támogatásának a megvonásával nem csökken, hanem nő az érintettek szegénysége. A segélyezés hajlamos olykor beengedni relatíve magasabb jövedelmi pozíciójú csoportokat is, ezzel nem a krónikus jövedelemhiányra reagál. E tendenciával szemben érvényesítendő az, hogy a segélyezésben prioritást kell biztosítani a más jövedelemmel nem rendelkezők számára. A rokkantsághoz, fogyatékossághoz kötődő segélynemek visszaszorítására is erősek a kormányzati szándékok - a megszorításokból származó következmények az önkormányzatokra és az érintettekre fognak hárulni.
A segélyezés technikai lebonyolításában számos, a munka leegyszerűsítését és hatékonyságának növelését lehetővé tevő eszköz kiaknázására van lehetőség. Ilyenek:
- a jogosultságot szabályozó helyi rendeletek harmonizálása, az ország egészében érvényesítendő, garantált minimumok kidolgozása,
- a jogosultság igazolási eljárásainak egyszerűsítése és egységesítése, úgy egy-egy település illetékességében, mint az ország egészében,
- e körön belül, különös súllyal a jövedelembevallás egységesítése és egyszerűsítése,
- a kifizetés egységesítése, egységes pénztári rendszerek és számítógépes nyilvántartások bevezetése, készpénzkímélő (átutalásos) technikák bevezetése.
Az eddigi gyakorlat nem számolt az ösztönzési elvek érvényesülésével a segélyezés mértékének meghatározásában, s ennek hiányát a segélyezettek más jellegű korlátozásában igyekezett megvalósítani - mindenekelőtt a pénzbeni segélyek természetbeni átváltásával. Ez azonban jellemzően csak tovább bonyolította a segélyezési eljárást, s - mint az minden természetbeni segélyezésre jellemző - költségesebbé és több munkával járóvá tette azt.
A segélyezés költségnövekedése nem áll arányban a segélyfelhasználás ellenőrizhetőségének javulásával, különösen, ha figyelembe vesszük e kontroll másodlagos hatásait is:
- gyengíti a kliens saját sorsa javítására irányuló felelősségét, erősíti a gyámkodás paternalista gondoskodó szemléletét - miközben valódi felelősséget nem tud vállalni azért, hogy az általa szabott szabályok és korlátok betartása valóban érdemi javulást eredményez;
- erkölcsi és gazdasági értelemben visszás helyzeteket és kalkulálhatatlan kimeneteket teremt akkor, amikor kialakul a természetbeni segélyjavak másodlagos piaca,
- kiszámíthatatlanul torzítja a piaci hatásokat a természetben nyújtott javak és szolgáltatások kereskedelmi hálózatában.
A természetbeni segélyezés a következő esetekben nyújt megfelelő ellenértéket azért, hogy lebonyolítása többletköltségekkel jár:
- ha a segélyként biztosított javak és szolgáltatások piaca kialakulatlan.
Ilyen probléma szinte kizárólagos értelemben a lakás, a lakhatás támogatása, és a lakást pótló krízismegoldások, krízisszállók, menhelyek, hajléktalanokat ellátó szolgáltatások. Minden más alapvető jószág és szolgáltatás dolgában az ország piacai kiépültnek tekinthetőek:
- ha az adott jószág vagy szolgáltatás fogyasztásához nemcsak magánérdek, hanem közérdek is tapad.
E megfontolás alapján mindenekelőtt a gyermekek étkeztetése, tanszerrel való ellátása a legjelentősebb feladat. A társadalom egésze számára képviselendő és képviselhető érdek annak az esélyegyenlőségnek a megteremtése, hogy a gyermekek társadalmi előrejutását és iskolai eredményességét ne korlátozza a szülök szegénysége, vagy szélsőséges esetben az éhezés és a tanszerhiány miatti teljesítményelmaradása, iskolai kudarca.
Hasonló elvek indokolják bizonyos ma is létező természetbeni segélyezési formák jogosultságát, minta milyen pl. a temetés biztosítása, az alapvető gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök biztosítása, stb. Ugyancsak hasonló elvek alapján célszerű biztosítani a marginalizálódott, norma alatti létből származó speciális egészségügyi problémákat enyhítő mentális és egészségügyi szolgáltatásokat is. E cél érdekében fejlesztendőek azok az egészségügyi ellátási formák, amelyek a kirekesztett csoportokat veszélyeztető kockázatok csökkentését szolgálják, így a TBC, a fertőző nemibetegségek, mindenekelőtt az AIDS, valamint a hajléktalanságból, a fagyási károsodásokból és a tisztálkodási lehetőségek hiányából eredő sebészeti ellátások területén, a fogászat és fogpótlás területén, valamint a szerfüggés, a drog és az alkohol fogyasztásából eredő problémák pszichiátriai és mentálhigiéniai ellátásainak intézményeiben:
- ha az adott jószág jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a segélyezett kliens tartós és érdemi változást érjen el sorsának jobbításában.
Ez az elv értelemszerűen csak a klienssel való együttműködés kereteinek rendezése, a szociális munka és a segélyezés összehangolása mellett alkalmazható.
A szegények méltányos létfeltételeinek biztosítása során törekedni kell a pontos célzás feltételeinek biztosítására, vagyis arra, hogy az ellátások valóban a súlyos jövedelemhiánnyal küzdő csoportokat érjék el. Ugyancsak fontos megteremteni annak feltételeit, hogy a szegények ellátása ne eredményezzen túlgondozást, ne tegye indokolatlanul elfogadhatóvá számukra a szegénységi ellátások nyújtotta létfeltételeket és ne rontsa ambícióikat abban, hogy tőlük elvárható mértékben maguk is járuljanak hozzá helyzetük javításához.
Az elfogadható célzás feltételei között nincs helye és értelme a kliensek más, magatartásuk, életmódjuk, szokásaik korlátozására igyekvő hivatali ellenőrzésnek. Ez a törekvés az általános politikai elvek alapján is létjogosulatlan: a magatartásra vonatkozó hivatali szabályozás elkerülhetetlenül diszkriminatív, etnikai, kulturális vagy egyéb, politikai megkülönböztetésre jogot nem adó elv szerinti megkülönböztetést, hivatali túlkapást eredményez.
31.6.3 A szegénységből kivezető utak megtalálása
Míg a szélsőséges nélkülözés enyhíthető a jogosultságok normatív elvét követő szociálpolitikai technikákkal - a szegénységből való kikerülés előmozdításában megkerülhetetlen a kliensekkel való személyes együttműködés. Az akut jövedelemhiány pótlására minden más egyéni szempont mérlegelése nélkül is biztosítható és biztosítandó a megfelelő segélyezés - de a szegénységből való kikerülésnek csak akkor van esélye, ha a szociális ellátás reális sikerekkel kecsegtető egyéni törekvéseket támogat. A szegénységből való kikerülés olyan jelentős erőfeszítést igényel úgy az érintett egyének és családok, mint az őket támogatók részéről, hogy az erre irányuló akciókat csak a feltételek tisztázása, a kölcsönös garanciavállalás hitelességéről való megbizonyosodás esetén érdemes megkezdeni.
A szegénységből való kikerülés azt jelenti, hogy a korábban önálló megélhetését biztosítani nem képes polgár képessé válik saját maga és családja eltartására. Ez az eredmény általában hosszabb időt vesz igénybe. Ezeknek az egyénre szabott terveknek és megállapodásoknak a megalkotása csak a szakképzett szociális munkás és a kliens együttműködése alapján remélhető.
A munkahelyteremtés lehetőségei
A foglalkoztatáspolitika forrásai és szervezeti feltételei felett az önkormányzatok gyakorlatilag nem rendelkeznek. Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a szegénység egyik legfőbb oka és eredete (a más környezetben tárgyalható időskori és fogyatékossághoz kapcsolódó szegénység mellett, azt leszámítva) a tartós munka- és önálló jövedelemhiány.
A szegények minimális létfeltételeinek támogatását célzó eszközök kimerülése mellett, az intézményi eszközök szűkösségén felülemelkedve megvizsgálandó az, hogy milyen önkormányzati eszközök járulhatnának hozzá a tartós és végletesnek tűnő munkanélküliség enyhítéséhez. Az eszközök számbavétele során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az önkormányzatok és önkormányzati intézmények maguk is foglalkoztatók, hogy az önkormányzatok és önkormányzati intézmények maguk is piaci fogyasztók, s ezen keresztül munkalehetőségek és munkák keresleteként is jelentkeznek.
A fentiekre tekintettel meg kell vizsgálni, hogy
- önként vállalt foglalkoztatási kvóták bevezetésével, különösen a tartós munkanélküliség által veszélyeztetett képzetlen munkaerő foglalkoztatása területén maguk az önkormányzatok alkalmazzanak tartós munkanélkülieket, a tartós munkanélküliség veszélyének kitett személyeket;
- a közhasznú foglalkoztatás lehetőségeivel élve biztosítsanak megfelelő munkafeltételeket, teremtsenek lehetőséget és ösztönző atmoszférát ahhoz, hogy az ilyen programokban résztvevők a jövedelemszerzés esélye mellett bizonyíthassák rátermettségüket és hasznosságukat, legalább a precedens értékű minták szintjén legyen esélyük valamilyen munkakarrier megkezdésére;
- az önkormányzatok, azok hivatalai és intézményei nem csupán foglalkoztatók, hanem piaci vásárlók is. Mint piaci megrendelők és vásárlók, a közbeszerzés és más törvényi keretek között érvényesíthetnek olyan prioritásokat (pozitív diszkriminációt), amelyek a hosszabb ideje munkanélküliek, a szegénység nagy kockázatával jellemezhető célcsoportok foglalkoztatását előnyként veszik figyelembe.
31.6.4 Fiatalok, gyerekek - képzés, oktatás
A szegénység generációk közötti öröklődésének enyhítése a leghatásosabb eszköz a szegénység, mint társadalmi strukturális probléma elleni küzdelemben. Ez messze túlmutat ugyanakkor a szegénység problémájához kötödő politikákon, hiszen
- alapvető igazságossági és esélyegyenlőségi elv az, hogy a fiatalabb generáció a szülök társadalmi helyzetétől függetlenül rendelkezhessen az érvényesülés és felemelkedés lehetőségeivel és esélyeivel,
- az ország egészséges társadalmi dinamikájának záloga az, hogy ne születési előjogok, hanem a tehetség és a képességek határozzák meg az érvényesülés sikereit.
Drámai helyzetet jelent az, hogy az elmúlt évek elszegényedési folyamatának legnagyobb veszteségeket elszenvedett generációja a gyerekek és fiatalok. Részben e veszteségek enyhítésére, részben az ország társadalmi dinamikájára vonatkozó közérdek szempontjából jelentős erőfeszítéseket kell tenni a gyermekek és fiatalok közötti szegénység enyhítésére, a fiatalabb generációk perspektíváinak javítására.
Mindenekelőtt megvalósítandó cél az, hogy a szülök szegénysége esetén is, minden gyerek étkezése elégítse ki a legszükségesebb biológiai igényeket, hogy minden gyerek legalább naponta egyszer meleg ételhez, egy pohár tejhez és valamilyen gyümölcshöz jusson. E feladat megoldhatatlan azon oktatási intézmények aktív hozzájárulása nélkül, ahol a gyermekek napközben tartózkodnak, de nem terhelhető csak rájuk e nehéz feladat megvalósítása és finanszírozása.
Ugyancsak biztosítandó az, hogy a legszegényebb gyerekek is hozzájussanak az alapvető tanszerekhez, mindazokhoz az eszközökhöz, amelyek az iskola sikeres elvégzésében nélkülözhetetlenek.
A minimális biológiai szükségletek kielégítése és eszközök biztosítása szükséges, de nem elégséges eszköz a szegény gyermekek tanulmányi hátrányainak kompenzálására.
- kidolgozandóak és megerősítendőek mindazok az ösztönzési eszközök, tanulmányi ösztöndíjak és más támogatási konstrukciók, amelyek erősítik a tanulás iránti motiváltságot a szegényebb csoportok gyermekei körében is.
- megerősítendőek azok a speciális tanulmányi felzárkóztató programok, célzott napközi és tanulószobai szolgáltatások,
- célzott iskolai felvételire előkészítő programok és
- a szükséges mértékben kiépítendőek azok a kollégiumok, amelyek javítják a szegény gyermekek esélyeit az iskola sikeres elvégzésében.
E programok tervezése és működtetése kapcsán különös gondot igényel a gyermekek kulturális és etnikai identitásának tiszteletben tartása, a kisebbségi lét értékeinek elismerése és integrálása, különösen a roma gyerekek esetében.
A szegény gyermekek iskoláztatásában elérhető bármilyen jelentős siker mellett is számolni kell az iskolából már kikerült fiatalok marginalizálódási tendenciáival, a körükben jelentkező munkanélküliséggel, devianciákkal. E fiatal célcsoportok szociális problémáinak kezelése megoldhatatlan az érintettek aktív részvétele, kortárs segítők bevonása nélkül. Az aktív részvétel igénye sajátos szolgáltatási kínálat megteremtését is jelenti. E szociális szolgáltatások és szolgálatok közös célja kell, hogy legyen az, hogy a fiatalokat értelmes célok elérésébe, hasznos és társadalmilag elismert tevékenységekbe vonja be úgy, hogy a siker esélyét, az elöbbrejutás és többrevágyás képességének fenntartását is elősegítsék. Kidolgozandóak és megerősítendőek azok a szakmai programok, amelyek a generációk közötti kölcsönös segítségnyújtás gyakorolható technikáinak megteremtését, a fizikai képességeik birtokában levő, de erkölcsi és kulturális értékeiben megingott fiatalok és az erkölcsi és tudásbeli tekintélyt képviselő, de fizikai lehetőségeikben korlátozott idősek közötti kapcsolatrendszer fejlesztését célozzák meg.
31.6.5 Településfejlesztés, lakásügy és szegénység
A településfejlesztés és a szociálpolitika összehangolásában speciális gondokat vet fel a szegénység. A településeken belüli térbeli elhelyezkedés ugyanis többnyire tagolt és szegregált, egy-egy település egészének a szegénysége néhány körzetben hatványozottabban jelentkezik.
A lakásügy szociális vonatkozásai hagyományosan a szegénység kérdésének fontos összetevői. Szociális lakáspolitika nélkül - amely azoknak segít, akik saját és családjuk erőfeszítései révén sem képesek elfogadható lakhatásukról gondoskodni - a szociális ellátó rendszerek segítsége gyakran eredménytelen marad. Ezeknek a problémáknak a megoldására a lakáspolitikai fejezetben dolgoztuk ki a javaslatokat. A szűkös erőforrásokat, lehetőségeket itt is ésszerű a legrászorultabb csoportok, egyének támogatására irányítani. Mára az egyik legégetőbb probléma a lakással rendelkezők lakhatásának megőrzése, azoknál a szegény csoportoknál, ahol a rezsiköltségekre nem áll rendelkezésre elegendő jövedelem. Ezen széles csoportok elfogadható lakhatásának a megőrzése érdekében továbbra is fenn kell tartani és lehetőség szerint harmonizálni kell a különböző közműdíj-kompenzációs rendszereket, a mainál is nagyobb súlyt kell helyezni a szociális segélyek célzott, lakásfenntartási támogatási formában történő nyújtásának, érdemes felülvizsgálni a központi és helyi lakásgazdálkodási szabályozókat, eljárásokat, mennyiben segítik, vagy hátráltatják az ilyen problémák megoldását.
Ehhez hasonlóan elemezni kell, hogy a központi és helyi lakhatáshoz jutást támogató pénzügyi eszközök és szabályozók közvetlen vagy közvetett formában mennyiben segítik elő a szegénység terjedésének megakadályozását. Az elemzések alapján fogalmazhatóak meg korrekciós javaslatok. Közvetett formaként ösztönözni lehet a különböző speciális lakásmobilitási kezdeményezéseket (önkormányzati "életjáradék" lakásért, hátralékosok lakáscsere programja, többlépcsős vállalkozói lakáshoz juttatás, telekakciók stb.) A támogatási rendszerek és a helyi lakásgazdálkodás szűkös lehetőségeinek keretében fenn kell tartani, illetve ki kell dolgozni azokat a vállalható eljárásokat, amelyek
- a lakásukat elveszítők helyzetén segítenek,
- a családi háttér nélküli állami neveltek,
- illetve a hajléktalan kisgyerekes családok lakhatására nyújtanak elfogadható lehetőséget.
32. Roma esélykiegyenlítő program
32.1 A rendszerváltás igazi vesztesei
A roma kisebbség társadalmi integrációjának gondját az államszocializmus sem volt képes megoldani, de legalább munkát, parányi létbiztonságot, minimális szociális ellátást biztosított számukra. Az államszocialista gazdasági struktúrák lebontása, a mindenkire kiterjedő állami gondoskodás megszűnése, a képességek, készségek és tudásformák piaci leértékelése a roma kisebbség többségét a teljes leszakadás, a reménytelenség helyzetébe sodorták. A romák azok közé kerültek, akik elvesztették korábbi, alacsony szinten meglévő létbiztonságukat. A munkaképes korú roma lakosság korábbi 80%-os foglalkoztatottsága 30%-ra csökkent. A munkalehetőség elvesztése a
- szociális válságot,
- adósságcsapdát,
- a lakhatás elvesztésének veszélyét,
- a társadalomból, a munkamegosztásból való kiszorulást,
- az ebből adódó emberi együttműködési, érintkezési kapcsolatok drasztikus felszámolását is jelentette.
A roma kisebbség drámai helyzetének kialakulásában
- az iskolázatlanság,
- a területi egyenlőtlenség,
- a többségi társadalom diszkriminációja,
- valamint a hátrányok családi szintű halmozódása játszott szerepet.
Hosszú távú, egymásra épülő lépésekre lebontott programra van szükség, mely egyszerre képes kezelni e négy okot.
32.1.1 Iskolázatlanság
Az iskolázottság átlagos mértékében a roma és a nem roma népesség között hatalmas a szakadék.
- 1993-ban a cigány férfiak mindössze 20 százaléka rendelkezett nyolc osztálynál magasabb végzettséggel, a nem cigány férfiak 65%-a.
- A nők körében 10% áll szemben 60%-kal.
Az iskolázatlanság újratermelődik. Az iskolarendszer ugyanis nem látja el esélykiegyenlítő szerepét, sőt, fokozza az esélyegyenlőtlenséget, mivel szociális, nyelvi és kulturális másságuk miatt a roma gyermekek tömegeit irányítják át hátrányosan megkülönböztető, zsákutcás oktatási formákba. Az iskolai pályafutás tökéletes vakvágánynak tekinthető kisegítő iskolák első osztályaiban évről-évre nő a roma kisiskolások aránya.
- Például Borsod megyében az 1996/97-es tanévben a normál általános iskolákban nagyjából 17%-ra volt tehető a roma gyermekek aránya, addig a kisegítő iskolákban ez a szám 90% volt. Ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult ki. Ugyanezek az arányok az 1977/78-as tanévben még "csak" 14% és 51%-ot tettek ki.
Az iskolák hiánya, erőforrásaik szűkössége a romák által sűrűn lakott kistelepüléseken, a roma gyerekek mind gyakoribb iskolán belüli szegregációja, illetve az iskolarendszer általános képtelensége, hogy megbirkózzon a tanulási gondokkal küszködő gyerekek problémájával, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a roma gyermekek tömegesen kudarcot valljanak az iskolában. Később, felnőttként pedig esélytelenek legyenek a munkaerőpiacon.
32.1.2 Lakóhelyi hátrány
A nehézségeket csak fokozza a roma népesség területi elhelyezkedése. A lakóhely jellegéből fakadó hátrányok egyik forrása, hogy a roma népesség eleve felülreprezentált a munka- és életlehetőségekkel rosszabbul ellátott községi településkategóriában. A hátrányok másik forrása, hogy - településtípustól függetlenül - a cigányság az ország olyan régióban koncentrálódik, ahol különösen magas a munkanélküliség.
Míg a nem roma felnőtt lakosság 35%-a él községekben, a felnőtt roma lakosság több mint 60%-a él falun. A roma népesség helyzetét súlyosbítja, hogy az átlagosnál jóval nagyobb arányban élnek az ország válságövezeteiben, ahol eleve magas a munkanélküliségi ráta.
32.1.3 Diszkrimináció
Fokozza a kilátástalanságot, hogy a polgári társadalomra jellemző szabadságok a gyűlölet és a kirekesztés szabadságát is magukkal hozták. A roma kisebbség elleni diszkrimináció a mindennapi élet által újra- és újratermelt előítéletességen alapul. Ez beszüremlik a tömegkommunikációba, az állami és közhatalmi szerkezetekbe és a politikai diskurzusba. A korábbi előítéletek felerősödtek. A negatív tartalmú, egyéntől elidegenedett, az egész csoportot sújtó absztrakt "cigány" képe akadályt jelent nemcsak a kitörés, a munkavállalás, a vállalkozás lehetőségei előtt, hanem az előítélettől sújtottak számára lehetetlenné teszi a méltó polgári életet is.
A romákkal szemben érvényesülő diszkriminatív foglalkoztatási gyakorlat azt jelenti, hogy a munkaadók azért mellőznek egyes személyeket, mert korábbi tapasztalataik alapján úgy gondolják, hogy a személy puszta csoport-hovatartozása veszélyezteti céljaik elérését. Az egyenlő bánásmód elve megkövetelné, hogy a munkára jelentkezővel, illetve munkavállalóval, mint egyénnel, s ne mint egy csoport tagjával járjanak el. Teljesen hasonló, előítéletes bánásmód sújtja a romákat akkor is, ha az állam vagy az önkormányzat tisztségviselőivel kerülnek kapcsolatba.
32.1.4 A hátrányok családi szintű halmozódása
Az alacsony iskolai végzettségű, hátrányokkal teli lakóhelyen élő, tartósan munkanélküli, szegény, a többség előítéletei által stigmatizált "cigány" kategóriába zárt roma népességet sújtó hátrányok átjárják a családok életét. Sajátos túlélési stratégiákat termelnek ki, amelyek a szocializáció részévé válva a többséghez képest eltérő nézeteket, beállítódásokat és elképzeléseket építenek be természetesként és normálisként a felnövekvő gyermekekbe. Az eltérő kulturális örökség ötvöződik a "szegénység kultúrájával", ami együttesen lélektanilag növeli a roma és nem roma népesség közötti távolságot.
32.2 A romák felzárkózási esélyeit intézményesen kell javítani!
32.2.1 A többség érdeke
A magyarországi romák a rendszerváltást követően kisebbségi jogokhoz jutottak. Tömeges politikai, önszerveződési, kulturális és érdekvédelmi folyamatok során sok formában nyilvánult meg
- etnikai tudatuk,
- igényük az egyenrangú kisebbségi lét megélésére,
- kultúrájuk, nyelvük értékeinek ápolására,
- kisebbségi intézményeik létrehozására.
A romák többsége kettős identitásúvá vált. Ugyanakkor szembesülniük kell azzal, hogy környezetük kétségbevonja magyar identitásukat, és megkérdőjelezi jogukat az egyenrangú roma kisebbségi kulturális léthez.
Magyarországnak hosszú távon is létfontosságú nemzeti érdeke a polgári jogegyenlőség, melybe beletartozik a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok érvényesülése, a társadalmi konszenzus kialakítása, amely segíti a kisebbségi azonosságtudat megőrzését.
A roma kisebbség helyzete Magyarországon az átalakulás sikerét veszélyeztető, az EU-csatlakozást fékező hatalmas kockázati tényezővé vált.
Nemzeti érdekeinkbe ütköző a mintegy félmilliós, gyakran rasszjegyekkel és nyelvileg megkülönböztethető, saját etnikai identitással rendelkező roma kisebbség tömegeinek a munkamegosztásból, a társadalmi felemelkedésből, a polgári együttélés kereteiből való kirekesztése, szociális és kulturális kiszolgáltatottsága, diszkriminációja.
Az EU alapvetően elégedett Magyarország integrációs felkészülésével, de az akadályok sorában számon tartja a romák rettenetes helyzetét, az előítéleteket, az oktatásban, a bűnüldözésben, a foglalkoztatásban érvényesülő diszkriminációt.
Nem a külső kihívás, hanem az ország egészséges belső fejlődése miatt kell intézkedéseket tenni a romák integrációja, hátrányaik kiegyenlítése érdekében.
Fel kell hagyni a látszatintézkedésekkel, a kriminalizálással, a moralizálással és a pszichologizálással. A korszakváltás a polgári egyenlőség, a társadalmi esélyek egyenlősége és a roma kisebbség felemelkedése nélkül elképzelhetetlen.
32.2.2 A romák esélyeinek kiegyenlítése
Civil kezdeményezések
A rendszerváltást követően elsősorban civilszervezeti formákban, külföldi forrásokból esélykiegyenlítő akciók és programok egész sora jött létre. Az állam maga is indított hasonló programokat, és esetenként támogatta a már meglévőket. A rendelkezésre álló források azonban elégtelenek a minőségi változás eléréséhez.
Kudarcok
Az állami támogatás jelenleg az esetek többségében nem éri el célját. A legnagyobb volumenű, évi többmint 2 milliárd forintnyi esélykiegyenlítő program a cigány tanulók nemzetiségi, úgynevezett "felzárkóztató iskolai programjára" ad támogatást. A támogatás azonban gyakran még az oktatási intézményhez sem ér el. Az intézményfenntartó helyi önkormányzatok beolvasztják ezt a forrást költségvetésükbe. Előfordulhat, hogy a roma esélyteremtést az önkormányzatok csak alibinek tekintik a központi támogatás növeléséért, működőképességük biztosításáért az állammal folytatott kötélhúzásban.
A program negatív folyamatokat indított el. Felzárkóztató oktatás címén a roma gyermekek kevesebb tudást kapnak, nem tanulnak idegen nyelvet, nem jutnak számítógéphez, tornateremhez, pedagógusaik képzetlenebbek, nem tanítják őket szaktanárok. Sok roma gyermeket speciális iskolákba küldenek, ahol mód van az elkülönített oktatásra, de versenyképes tudás megszerzésére és tényleges esélyteremtésre alig.
A romák hátrányos helyzetére legnagyobb pozitív hatással jelentkező esélykiegyenlítő program a múltban a szociálpolitikai lakásépítési akció volt. Mivel azonban az akció ideje egybeesett a romák drasztikus munkanélkülivé válásával és elnyomorodásával, a házak építési kerete csak az állami támogatás és a minimális hitel összegéig terjeszkedhetett. A magas törlesztési részletek és fenntartási költségek miatt kérdéses, hogy a házakat lakóik meg tudják-e tartani.
Hatalmas központi források igénybevételével létrejött a munkanélküliek képzési és átképzési programja. Ez a program nem jut el a roma munkanélküliekhez. A romák alacsony iskolai végzettsége és az alapszakképzettség hiánya folytán hosszabb oktatási időre volna szükség. Általában a legközelebbi, mások által legkevésbé keresett képzési lehetőség jut a roma munkavállalók részére. Ezekhez a hátrányokhoz járulnak a települési egyenlőtlenségből adódó hátrányok és az előítéletek. A sikertelen képzés és átképzés elriaszt másokat.
Jelentős központi forrásokkal és gyakran külföldi támogatással működnek a kisvállalkozásokat segítő központok akciók, mikrohitelek. A romák többsége számára ezek a lehetőségek nem érhetők el.
A romák kimaradtak a kárpótlásból, nincs földjük, következésképpen a mezőgazdasági kistermelőknek nyújtott kedvezményekkel sem tudnak élni.
Minden kormány nekilát egy-három évig érvényes program kialakításához, melyet a következő kormány átdolgoz, felülvizsgál. Az újabb és újabb kormányprogramok kidolgozásával a lázas tevékenység látszata fennmarad, ami nem kerül sok pénzbe, miközben a roma kisebbség válságos helyzete mélyül.
32.2.3 A roma esélykiegyenlítő program előfeltételei
Mivel a cigányok érvényesülési esélyeit
- az iskolai lemaradás,
- a területi hátrányok,
- a diszkrimináció és
- a társadalmi hátrányok családi szintű halmozódása teszi tönkre,
az esélykiegyenlítő programnak is erre a négy tényezőre kell irányulnia. A javaslatok egy része vallott vagy mások által vélt hovatartozástól függetlenül igyekszik segíteni mindazokon, akik a programok által kínált előnyökben részesülni jogosultak. A romák helyzetét ezek a programok csak annyiban segítik, amennyiben romák a potenciális jogosultak körében nagyobb valószínűséggel fordulnak elő, mint mások.
A programok másik része a roma népesség, mint kulturális-etnikai szempontok által meghatározott csoport helyzetének közvetlen javítására irányul. Az utóbbi típusú programok kivétel nélkül mind kizárólag önkéntes alapon működhetnek. Egyedül az érintettek lehetnének hivatottak eldönteni, hogy önmagukat romának/cigánynak vallva kívánnak-e a szóban forgó programok előnyeiben részesülni.
Mivel demokratikus társadalomban élünk, ahol a választók többségének szavazatán múlik a hatalomgyakorlás, első lépésként meg kell teremteni a társadalomban az előítéletektől, sztereotípiáktól, mítosztoktól és gyűlölettől mentes, a valós érveken és érdekeken alapuló közgondolkodás és cselekvés lehetőségét roma ügyben, hogy az esélykiegyenlítő program politikai támogatást kaphasson.
Konszenzust!
Rá kell döbbenteni a többséget, hogy a romák zöme tarthatatlan és igazságtalan helyzetbe került, amelyen változtatni kell.
A változtatás nemzeti érdek, amely egyaránt megfogalmazható a kereszténység szolidaritás eszménye szerint, a nemzet egységét, főként jövőjét legfőbb értéknek tekintő nemzeti ideológia mentén, valamint a szocialista egyenlőségeszmény és a liberális szabadságeszmény nézőpontjából. A konszenzus esélye tehát adott.
Nyilvánosságot!
A nyilvánosság elé kell vinni a roma helyzetet az összes összetevőjével, lehetőséget adva a tárgyilagos, sokoldalú, tényeken alapuló bemutatásnak. Az összes kommunikációs eszközzel élni kell a fajgyűlölő, megkülönböztető propaganda ellen.
Jogi szabályozást!
A Korszakváltás Programjában javasolt antidiszkriminációs törvénynek megfelelően a kisebbségi természetes etnikai közösség "jó hírnevét" polgári jogilag védendő értéknek kell tekinteni, aminek megsértését szankcionálni kellene.
Tömegkommunikációs fórumokat!
A közszolgálati televíziók és rádiók műsoraiban a romák számára készített műsorokat nézhető adássávba kell áthelyezni, és a műsoridőket meg kell növelni. Rendszeres kommunikációs projektek, műsorfolyamok létrehozására van szükség a romák és a többségi társadalom közelítése érdekében. Frekvenciát kel adni az első regionális roma rádiónak.
Bizalmat a gyerekeknek!
Nem vitatható, hogy a roma népesség jelenlegi, katasztrofálisnak minősíthető foglalkoztatási, s azon túl társadalmi helyzete számottevő mértékben csak akkor javulhat, ha e körben az a gyermekek óvodába küldése és iskoláztatása terén jelentős előrelépést sikerül elérni. A legtöbb problémát az okozza, hogy a roma családok számára az óvoda és az iskola világa idegen. Az óvoda és az iskola számára pedig a roma családok jelentik az idegenséget.
Az iskola azt várja a szülőktől, hogy gyermekeiket tanulásra, jó iskolai szereplésre ösztönözzék. A cigány szülök nagy részének azonban az iskolához nem fűződnek kellemes emlékei: ők maguk is többnyire rossz tanulónak minősültek, kudarcot kudarcra halmozó diákok voltak. Az iskolának kell megteremtenie az első lépéseket a bizalom megteremtése érdekében. Meg kell ismernie azokat a szociális értékeket, amelyeket a roma családok magukénak vallanak. Ezek sorába tartozik a család és a rokonság szoros együttműködése, a különböző élethelyzetű és korú személyek egyenrangú kommunikációja, a gyermekek kezdeményező szerepének megerősítése, és a vendégszeretet.
Csak azok az oktatási programok lehetnek sikeresek, amelyek a családokkal való együttműködésre építenek. Az iskolán belül építeni kell a gyermekek magukkal hozott kommunikációs és interakciós készségeire. A gyermekotthoni és iskolai világa között közeledésre és bizalomra van szükség.
32.2.5 Óvoda és alapfokú oktatás
A liberális Roma Esélykiegyenlítő Program központi forrásból lehetővé fogja tenni az egy diákra jutó normatíva 50%-os emelését azokban az óvodákban és iskolákban, amelyek vonzáskörzetében
- a szülök iskolai végzettsége alacsony, nem haladja meg a nyolc általánost,
- a munkanélküliségi ráta magas,
- a családban az egy főre jutó jövedelem szintje alacsony,
- a lakáskörülmények rosszak.
A megemelt normatíva lehetővé teszi az intézmények számára, hogy
- a gyermekek higiénés kultúráját szolgáló infrastrukturális beruházásokat végezzenek,
- az iskoláztatás sikerét előmozdító segédszemélyzetet vegyenek fel,
- a család és az iskola közötti bizalmat és együttműködést erősítő interaktív pedagógiai programokat hozzanak létre és valósítsák meg,
- speciális képzettségű pedagógusokat alkalmazzanak.
A roma családok iskoláztatási attitűdjeit kedvező irányban alakító, befolyásoló, a család és az iskola együttműködését elősegítő intézményeket, tanácsadói rendszert kell létrehozni azokon a településeken, ahol a beiskolázott gyermekek között a roma származásúak becsült aránya jelentős (25%-ot meghaladó mértékű).
Megyénként roma oktatási szakértői hálózatot fogunk kialakítani. A roma önkormányzatok e szakértők segítségével ellenőrizni tudnák a gyermekek oktatásának minőségét, az iskola és a család közötti együttműködés színvonalának alakulását.
Vonzóvá és elérhetővé kell tenni a roma családok számára az óvodai képzést, melynek keretei között a 3?6 éves korú gyermekekben kialakulnak azok a készségek, viselkedési, érzelmi és gondolati minták, amelyek megkönnyíthetik számukra a törésmentes iskolai beilleszkedést, motiválhatják őket a továbbtanulásra. Az óvodákban növelni kell a roma származású személyzet arányát.
Az iskolaérettségi vizsgálatok tesztanyagát úgy kell módosítani, hogy a roma szocializáció által elismert értékek is teret nyerjenek a vizsgált készségekben.
Interkulturális és nemzetiségi pedagógiai program
Véget kell vetni a roma gyermekek kisegítő iskolába történő tömeges átirányításának. Ugyancsak véget kell vetni a roma gyermekek "magántanulóvá" nyilvánításának, ami a gyermeket jövője árán szabadítja meg kudarcélményétől.
A kizárólag szociális hátrányok miatti felzárkóztatás általános esélyét és ennek finanszírozását minden rászoruló gyermek számára kell biztosítani. Ezt nem lehet összemosni a roma identitás, nyelv és kultúra figyelembevételével történő oktatás megteremtésének szükségességével.
Ösztöndíjban részesülhessenek azok a pedagógusok, akik vállalják, hogy oktató és nevelő munkájukban különös gondot fordítanak a rendkívül hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek sikeres iskolai pályafutására. Az ösztöndíjat Csalog Zsoltról kell elnevezni. Az ösztöndíj 5 évre szól, megújítható. Összege megegyezik a mindenkori minimálbérrel. Az ösztöndíjban egy időben 4000 általános iskolai pedagógus részesülhet.
Oktatni kell a roma nyelvet, biztosítani kell a roma nyelv jelenlétét az oktatásban, és fel kell venni ezt a nyelvet is a védendő kisebbségi nyelvekre vonatkozó európai kötelezettség-vállalásunkba.
A minden diák számára készült oktatási anyagba be kell építeni a roma kisebbség történelmére, kultúrájára vonatkozó információkat. Ezt akkor is meg kell tenni, ha a diákok között senki sincs, aki magát romának vallaná. A program során a korszerű pedagógiai eszközök (tereptanulmányok, a felfedeztető tanulás, a drámapedagógia, a tevékenykedtetés, az epochális tanrendi beosztás) használatára kell törekedni.
32.2.6 Továbbtanulás, középiskola
Elkerülhetetlen a kötelező iskoláztatás időtartamának meghosszabbítása. A közoktatási programban már szereplő ajánlás gyors ütemben történő megvalósulása a roma népesség esetében sorsdöntő. A középiskola valamilyen formájának elvégzését kötelezővé kell tenni. Az esélyegyenlőtlenség keletkezésének szociológiai töréspontja a középiskolai továbbtanulás. A cigány gyermekek ma csaknem tizenhatszor kisebb eséllyel tanulnak tovább középiskolában, mint a nem cigány gyermekek.
Mozgó pályaválasztási szolgálatot kell létrehozni, amely a középiskolai és szakképzési programokban résztvevő diákok kiválasztásában közreműködik. A leendő középiskolás diákokkal a kapcsolatot már hetedik osztályos korukban fel kell venni. Egy valóban szegény sorsú diákot gimnáziumi beiskolázásáig átlagosan heti két alkalommal fel kell keresni, különben nincs esély beiskolázására. Rendezvényeket, kirándulásokat, klubösszejöveteleket, táborokat kell számukra rendezni, hogy találkozzanak egymással.
Továbbtanulási támogatást kell biztosítani azoknak a családoknak, amelyekben egyik szülőnek sincs nyolc általánosnál magasabb iskolai végzettsége, és legalább az egyik szülő munkanélküli, továbbá legalább egy gyermek a családban közép-, vagy felsőfokú tanulmányokat folytat. A továbbtanulási támogatást differenciálni lehet aszerint, hogy azon a településen, ahol a család él, mekkora a munkanélküliségi ráta. Ez a kritérium a válságövezeteket, illetve a sorvadó kistelepüléseket fogja előnyben részesíteni, ahonnan az ajánlásban szerepelt szempontoknak megfelelő családok gyermekei a legkisebb valószínűséggel tanulnak tovább.
Esélykiegyenlítő célzattal középiskolai ösztöndíjrendszert kell kialakítani roma tanulók számára. Az ösztöndíjprogramnak olyan nagyságrendűnek kell lennie, hogy a jelenlegihez képest legalább megduplázódjék a középiskolában tanuló roma gyermekek száma, és a későbbiekben vonzerőt jelentsen a továbbtanulásra kész roma diákok számára.
Tanár-diák közös ösztöndíj program keretében nem csak a diákok, hanem az őket tanító tanárok rendszeres havi támogatást kaphassanak. A patronáló tanár és a diák közösen adnak számot az eredményekről.
A romológiai továbbképzési programok elvégzése ne számítson bele a tanár továbbképzési normatívába.
Önsegítő csoportok
Nagy segítséget képesek nyújtani a tehetséggondozó klubok, délutáni tanulókörök. Az egyéni patronáláson túl itt lehetőség van arra is, hogy a középiskolai beilleszkedésük során lelki, tanulmányi és szociális nehézségekkel küzdő fiatalok gyakorta találkozzanak egymással, kicseréljék tapasztalataikat, segítsék egymást.
Roma tehetséggondozó kollégiumokat, illetve roma középiskolások részére kollégiumi férőhelyeket kell létesíteni. A kollégiumi normatívát ezeknek a kollégiumoknak az esetében 50%-kal meg kell emelni. A normatíva elnyeréséért a kollégiumoknak pályázniuk kell.
Ki kell dolgozni az új évezred első századának megfelelő, a roma családok gyermekei számára vonzó szakképzési programot. Szakipar, informatika, humán szolgáltatások képezhetnék a képzés súlypontjait. A program keretében a képző intézményeket, iparosokat, szakmai műhelyeket a felvett roma tanulók arányában külön normatív támogatásban kell részesíteni.
Jelentős támogatást és a további programok kidolgozásában, elterjesztésében jelentő szerepet kell adni azoknak az egyházi, magánalapítványi és egyéb nonprofit kezdeményezéseknek, amelyek bizonyították, hogy alkalmasak a roma oktatási esélyek megteremtésére (Gandhi Közalapítványi Gimnázium, Collegium Martineum, Amrita Egyesület, Don Bosco Szakközépiskola, Belvárosi Tanoda).
32.2.7 Felsőoktatás
Roma főiskolai és egyetemi hallgatók részére ki kell alakítani egy tanulmányi szerződéseken alapuló ösztöndíj- és hitelkonstrukciót.
A normatíva megemelése révén vonzóvá kell tenni a szakkollégiumok és kollégiumok számára, hogy kollégiumi helyeket biztosítsanak roma egyetemi és főiskolai hallgatók számára.
32.3 Településfejlesztési program
- A kistelepüléseken élő cigány családok lakáskölcsöneit terhelő kamatok terheinek költségvetési átvállalását indokolt esetekben lehetővé kell tenni.
- A településfejlesztési pályázatokhoz, infrastrukturális beruházásokhoz szükséges önrész kiegészítésére a romák számára biztosított települési esélykiegyenlítő alap 100 millió Ft-ról 3 milliárd forintra történő megemelése
- A roma részvételű esélykiegyenlítő, településfejlesztési programtámogatás fokozása. A helyi roma közösségek komplex válsághelyzetének kezelésére megállapított források növelése.
- A helyi roma érdekképviselet aktivizálása a településen élő romák válsághelyzetének feltárására, ösztönzésük a válságkezelő terv és program elkészítésére.
- A települési esélykiegyenlítő alapból külön keretet kell elkülöníteni azoknak a civil, egyházi és egyéb non-profi szervezetek számára, melyek az egyes településekre, lakókörzetekben képesek és hajlandók olyan személyeket küldeni, és letelepíteni, akik élethivatásuknak tekintik a roma közösség élet- és munkakörülményeinek javítását, a konfliktusmentes roma-nemroma együttélés megkönnyítését, a helyi közösségek toleranciájának és békéjének szolgálatát.
32.4 Roma kisvállalkozások segítésének programja
A társadalom roma és nem roma tagjai számára egyaránt fontos, hogy a romák visszaszerezzék vállalkozói aktivitásukat, merjenek és tudjanak vállalkozni, munkahelyet teremteni önmaguk és társaik számára.
Ennek érdekében a következő lépéseket kell tenni:
- Az állami és önkormányzati közbeszerzéseknél, elsősorban a roma vállalkozók által ellátott építőipari, kommunális és szolgáltató, háziipari területeken a pályázatoknál a megrendeléseknek a helyi roma lakossággal arányos részét roma vállalkozónak illetve alvállalkozóknak kell juttatni.
- A Kormányzat a Cigányokért Közalapítvány és a kiterjesztett Roma Településfejlesztési Esélykiegyenlítő Alap forrásaiból a roma vállalkozók számára az üzleti terv és a vállalkozás realitása megvizsgálása után az adott bankok kamattámogatással és hitelgaranciával segítenék az induló roma vállalkozások hitelhez jutását, üzleti tervük megvalósítását.
- A regionális esélykiegyenlítő ügynökségnek képzési, információs, számviteli és piacfeltáró, projektmenedzseri tevékenységet kell nyújtania a roma vállalkozásoknak. Fejlesztési programok, részprogramok vállalkozási bonyolítójaként az ügynökség megrendeléseket biztosíthat.
- A szociális földprogramban való részvétel lehetőségének biztosítása érdekében fel kell tárni a még állami kézben lévő, megműveletlen területeket, és lehetővé kell tenni a romák számára való juttatásukat. Ezzel részben ellensúlyozni lehet azt az igazságtalanságot, hogy a romák kimaradtak a földosztásból, és ennek következményeként kimaradtak a kárpótlásból.
32.5 Roma foglalkoztatási program
A roma munkanélkülieket az aktív foglalkoztatásra irányuló eszközök lényegesen kevésbé érik el, mint a munkanélküli népesség egészét. A roma munkanélküliek leginkább a közhasznú munkavégzés lehetőségeiből részesülnek, de ez sokszor látszatfoglalkoztatás, voltaképpen nem más, mint a segélyezés egyik formája.
- A közhasznú foglalkoztatás értelmessé tételére mindenekelőtt a szociális, segítő szolgáltatások terén nyílik lehetőség: házi szociális gondozás, a házban és a ház körül adódó karbantartó feladatok ellátása, óvodai, iskolai kisegítő munkák végzése.
- Az állami és önkormányzati munkahelyeken az újonnan felveendő alkalmazottak körében a romák aránya érje el a helyi népességen belül becsült arányukat.
- Az állami és önkormányzati közbeszerzési pályázatokon és szerződésekben elö kellene írni, hogy az elbírálásnál előnyt élvezzenek a romákat legalább népességarányosan foglalkoztató beszállítók, kivitelezők.
- Az építőipari megrendelések esetében kétszeres kvóta is megszabható feltételként.
- A roma munkanélküliséggel leginkább sújtott régiókban az állami és önkormányzati munkaadók és beszállítóik kötelezhetők lennének évente roma esélykiegyenlítő terv készítésére, amely alkalmazási, képzési és előléptetési elemeket is tartalmazna.
- A területi munkaügyi központoknak ezekben a térségekben kötelező lenne a körzeti álláslehetőségekről szóló információt eljuttatni a roma szervezetekhez és kisebbségi önkormányzatokhoz.
- Az Országos Munkaügyi Központ dolgozza ki a 15-18 éves állástalan fiatalok regisztrálásának technikáit, és tegye kötelezővé a regisztrációt a munkaügyi központoknak. Ez a minimális feltétele annak, hogy a munkanélküli fiatalok segítséget kaphassanak a továbbképzésben és a foglalkoztatásban.
- A munkaügyi szerveknél vagy a kisebbségi önkormányzatoknál roma foglalkoztatás-szervezőket kell alkalmazni.
- Adóvisszatértéssel a roma foglalkoztatásban érdekeltté kellene tenni a munkaadókat.
A magyar idegenforgalmi kultúra szempontjából fontos, hagyományos cigányzenei kultúra megőrzése és művelőinek foglalkoztatása érdekében adókedvezményekkel, közmunkaként végzett kulturális feladatok biztosításával is támogatni, ösztönözni kell ezt a tevékenységet.
32.6 Többség-kisebbség konfliktusának megelőzése
- A köztisztviselők között növelni kell a roma származásúak arányát, hogy az minden olyan településen, ahol romák élnek, érje el legalább az ott élő romák becsült arányát.
- A rendőrség, az ügyészség és az igazságszolgáltatás szervezeteiben fokozott figyelmet kell fordítani romák alkalmazására.
- A tömegkommunikációban növelni kell az alkalmazott romák számát.
- Minden megyében nonprofit alapon működő mozgékony konfliktusközvetítő csoportot kell felállítani. A csoport 24 órás telefon- és e-mail-ügyeletet tart. Folyamatosan monitorozza a megyét, és a konfliktusok első jelére a helyszínre kiszállva közvetít, elemez és megoldási javaslatokat készít. A mozgékony konfliktusközvetítő csoportok tagjai pszichológusok, jogászok, rendőrök, lelkészek, szociológusok, helyi véleményirányító polgárok, a helyi roma önkormányzati képviselői.
- A mozgékony megyei konfliktusmegelőző csoportok országos internetes kommunikációs hálózatot alkotnak, melynek működését a civil társdalom és az állam egyaránt támogatja.