2006-08-Integralt szoci-fogl TÉ-GyP

Győri Péter – Tánczos Éva                                            2006. augusztus

Az integrált szociális és foglalkoztatási szolgáltatások…

Győri Péter - Tánczos Éva:

Az integrált

szociális és foglalkoztatási

szolgáltatások kialakításának lehetőségei, egyes kérdései

1. Rövid történeti áttekintés – ezekre az alapokra épülhetnek a jövőbeli átalakítások

1. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat

1. A szolgáltatók és az ÁFSZ jelenlegi kapcsolata

1. Ügyfél kapcsolat (eljárások az ügyfél oldaláról)

1. Példa: Egy családsegítő központ Álláskereső Klubjának szolgáltatásai a munkanélküli és álláskereső lakosok számára

1. A szociális és a foglalkoztatási szolgáltatások szervezeti kapcsolatai az EU egyes országaiban

1. Vázlat pontok a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások  összehangoltabb együttműködésére

1. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillérének” lehetséges tartalma

Függelék

Összefoglaló a hazai kistérségi szabályozás utóbbi évekbeli kialakulásáról

A tanulmány az NFH - ICsSzEM EU társfinanszírozású "Integrált szociális és foglalkoztatási szolgáltatás komplex program" háttértanulmányaként készült.

(2006.)

1. Rövid történeti áttekintés – ezekre az alapokra épülhetnek a jövőbeli átalakítások

A következőkben röviden összefoglaljuk a hazai szociális és foglalkoztatási ellátó rendszer néhány olyan – egymással érintkező - kérdését, melyek ismerete nélkül nehezen elképzelhető a szükséges továbblépési irányok kijelölése, a konkrét lépések reális megfogalmazása. Összefoglalónkban kitérünk arra, hogy a foglalkoztatási problémák hogyan jelentek meg explicit módon a szociális ellátórendszer oldalán is az elmúlt években, hogyan alakult a két ágazat egymással érintkező irányítási rendszere, az információk áramlása, a finanszírozási rendszer és a civil kontroll mechanizmusai. Kivonatos összefoglalónk alapja a „Mibe kerülnek a támogatások és mennyit érnek?” c. tanulmány kötet.^[1] 

„Több intézményt is felkereshetnek azok a munkaképes korú nem foglalkoztatottak, akiknek azért került veszélybe a megélhetése, elvesztették munkahelyüket, mert nem találnak másikat, vagy nem képesek eredeti munkakörüket ellátni. Fordulhatnak a társadalombiztosításhoz, önkormányzatokhoz, munkaügyi szervezethez, igényt tarthatnak más állami segítségre, sőt támogathatja őket munkáltatójuk is. A skála látszólag széles, de ha a rendszerek működése nem összehangolt, nincs közöttük kapcsolat, információcsere, akkor lesznek olyanok, akikről egyik sem vesz tudomást, és talán olyanok is, akik – ugyanazzal az indokkal – többféle támogatást is kapnak” ^[2]

Hova fordulhat az ügyfél?

1991.előtt, a munkanélküli biztosítási rendszer megteremtését megelőzően a foglalkoztatási feladatokat a helyi tanácsok munkaügyi osztályai látták el, ezen a bázison alakultak aztán a 80-as évek végén a munkanélküliség megjelenését követően az un. munkaerőszolgálati irodák. Az 1991. Flt. megszületésével kialakult az önálló munkaügyi szervezet, amely centralizált hálózatának irányítása kormányzati feladat lett.  

1990-ig: 

Társadalombiztosítás: a nem foglalkoztatott munkaképes korúak, akik  nem tudtak dolgozni nyugdíjakat és  családtámogatásokat kaphattak a társadalombiztosítástól.

Társadalombiztosítási szervezet felépítése:

• országos főigazgatóság
• megyei (fővárosi) igazgatóságok
• TB kirendeltségek (összesen 35 az országban, valamint vállalati kifizetőhelyek minden, legalább 100 főt foglalkoztató munkáltatónál)

Helyi tanácsok munkaügyi osztályai – elhelyezkedés segítése

1991-től:

• munkanélküli biztosítási rendszer megteremtése
• új szervezet – munkaügyi központok, munkaerőszolgálati irodák:  vegyes finanszírozás, a folyó kiadásokat a tanácsok, a fejlesztést az illetékes kormányzati szerv fedezi
• a megyei munkaügyi központok és kirendeltségek centralizált hálózatának irányítása, finanszírozása kormányzati feladat lett

Helyi önkormányzatok:

foglalkoztatás és jövedelem nélküli munkaképes korúak szociális ellátása

A munkaügyi szervezet kialakulásával azonban formálisan megszűnt az együttműködés.

A ‘közös múltra’ már csak a 170-180 kirendeltség térbeli elhelyezkedése utal.

Emellett a családtámogatásoknak, így a gyermekgondozási segélynek és a gyermeknevelési támogatásnak a megállapításával, folyósításával, ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat a Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ, jogutódja 2001-től a Területi Államháztartási Hivatal, TÁH), illetve vállalati kifizetőhelyek, a megyei egészségbiztosítási pénztárak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár végzi. A TÁKISZ (TÁH) központi költségvetési szerv, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium irányítása alatt. Az igények elbírálása, teljesítése a társadalombiztosítási rendszerhez hasonlóan folyik.

A rokon, vagy éppen azonos problémacsoporttal, a mindennapi életben egyazon ügyféllel foglalkozó szervezetek teljesen különböző felépítést, koncepciót követnek, összehangolatlan a rájuk vonatkozó szabályozások struktúrája (és persze tartalma is), ezek között a polgároknak eligazodni ma szinte lehetetlen. (Az ezzel foglalkozó szakértők, döntéshozók számára is életveszélyes vállalkozás.)

Az is megállapítható, hogy a sok-sok változtatás ellenére az egész munkaügyi igazgatásnak még mindig nem sikerült beágyazódnia a magyar közigazgatás rendszerébe, nem stabilizálódott sem a helye, sem a funkciója. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek a szervezetek – kivéve persze a helyét még mindig keresgélő munkaügyi igazgatást – nem azért alakultak, hogy kezeljék az inaktivitás növekedéséből származó problémákat. A gondokkal csak később szembesültek, akkor, amikor már – nagyrészt éppen eltérő konstrukciójuk miatt – igen korlátozott volt az összehangolt változtatás lehetősége, legalább is az adott rendszerek lényegi módosítása nélkül.”^[3]

A foglalkoztatási problémák explicit megjelenése a szociális ellátórendszer oldalán

A szociális ellátórendszer a 90-es évek első éveiben még nem tudja fogadni azokat, akik kiszorulnak a biztosítási típusú támogatásokból.

A változás első megjelenése, hogy 1992. április 1-től lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzatok jegyzői a munkanélküli járadékból kikerült, állást nem találók számára jövedelempótló támogatást ítéljenek meg. A juttatatást a megyei munkaügyi központok folyósították.

Az 1993-ban életbelépő szociális törvényben megjelenő ellátási formák: a munkanélküli biztosítást meghosszabbító jövedelempótló támogatás és az aktív korú nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélye. Az ellátások megállapításának szabályait önkormányzati rendeletek rögzítik. Ezért - szemben a munkaképes korú állásnélküliek egyéb ellátásaival – az elbírálás körülményei, de még a segélyek nagysága is településenként különböző. Az önkormányzatok hoznak határozatot az ellátásról, ellenőrzik az előírások betartását, folyósítják a segélyt, vizsgálják, majd évente felülvizsgálják hogy teljesülnek-e a jövedelemre és a vagyonra vonatkozó feltételek. 

A jövedelempótló támogatottnak fenn kell(ett) tartania a munkaerőpiaci szervezethez kötődő kapcsolatait is: szerepel(t) a munkanélküli nyilvántartásban, együttműködési kötelezettség terhelte. Az önkormányzat jegyzője megküldte a jövedelempótló támogatás megállapításáról szóló határozatot az illetékes munkaügyi központnak, az pedig háromhavonta tájékoztatta az önkormányzatot az együttműködésről. 2000. májusa óta új ellátás már nem állapítható meg. A rendszeres szociális segélyezettnek nincs kapcsolata a munkaügyi szervezettel, együttműködési kötelezettség az önkormányzathoz köti, az általa felajánlott munkalehetőséget kell elfogadnia. Leginkább az önkormányzatokra hárultak - a jövedelempótló támogatásra való jogosultság meghosszabbításához, majd a rendszeres szociális segély megítéléséhez szükséges - közhasznú és közcélú foglalkoztatás megszervezésével kapcsolatos feladatok.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rehabilitációjával összefüggő feladatok ellátása már a megalakulásuktól kezdve önkormányzati feladat. Az ő feladatuk a foglalkoztatási rehabilitációs tevékenység megszervezése, szociális foglalkoztató létrehozásával is segíthetnek a település gondjain. A jegyzőnek kell(ene) foglalkoztatási, támogatási lehetőséget keresnie a megváltozott munkaképességű munkavállalók számára, ő működteti a 3 tagú helyi rehabilitációs bizottságot. Partnerei azonban települési szinten nincsenek, hiszen helyben nincs sem társadalombiztosítási, sem munkaügyi szervezet. A megyei (fővárosi) munkaügyi központ és nyugdíjbiztosítási igazgatóság a megyei szintű – un. területi – rehabilitációs bizottságokban képviselteti magát, amelyben viszont nincs önkormányzati képviselő, a bizottság működtetéséről a tisztifőorvos gondoskodik. Ez a tevékenység egyáltalán nem épült be a mai önkormányzati rendszerbe. A munkanélküliekkel foglalkozó szervezetrendszer megkettőződött: munkaügyi központokra  és  önkormányzatokra.

„Az önkormányzatok felől ez úgy látszik, hogy miközben egyre több emberről kell, munkanélküliségük okán, egyre bonyolultabb módon gondoskodniuk – és ezáltal feltételezhetően csökken a munkaügyi központok és kirendeltségek ügyfeleinek száma – méltányos lenne, ha a működést biztosító infrastruktúrát és forrásokat is ennek megfelelően átvehetnék a munkaerőpiaci szervezettől. Csakhogy ez a gondolatmenet a két szervezet kapcsolatában nem követhető. A munkaügyi szervezetnél nyilvántartottak létszáma valóban csökkent: 1993-ban 630 ezren voltak, ma pedig már tartósan 400 ezer alatt van a számuk, az ellátásban részesülők létszáma pedig 140 ezer körül ingadozik, 1993-ban pedig meghaladta a 320 ezret. A jövedelempótló támogatottak azonban nem kerültek ki a nyilvántartásból, velük mindkét szervezet foglalkozott, és a nyilvántartásból eltűnt, több mint 200 ezer embernek csak kisebb része jelenik meg – legalábbis statisztikailag - az önkormányzatok ügyfelei között. Emellett – miközben a munkaügyi szervezet ellátási feladatai valóban csökkentek – szaporodtak egyéb kötelezettségei: az aktív támogatásokkal érintett létszám ugyanebben az időszakban 200 ezerről 300 ezerre emelkedett, méghozzá úgy, hogy jelentősen nőtt a rendszer adminisztrációja, egyrészt az egységes eljárásrendek bevezetése, másrészt pedig számos új támogatási forma megjelenése miatt.”

A szolgáltatások vásárlásának („kiszerződés”) jogi háttere

Az önkormányzatokat a törvény nem korlátozza abban, hogy milyen szervezeti formát választanak feladataik ellátásához. A szociális törvény részletes előírásokban rögzíti azokat a követelményeket, amelyeket a feladat ellátása során be kell tartaniuk. A foglalkoztatási törvény alapján 1998-tól nyílt mód arra, hogy a munkaügyi központok pályázati úton támogassák a munkanélkülieket segítő közhasznú szervezeteket. 2000-ben sor került a munkaerőpiaci szolgáltatások definiálására a foglalkoztatási törvényben, elkészült a szakmai követelményekről, a tevékenység kihelyezéséről szóló rendelet is (bár komoly problémát okoz - a leginkább éppen a munkaerőközvetítésre vállalkozó - nonprofit szervezetek számára, hogy ez szolgáltatás nem került az átadható szolgáltatások közé).

Irányítási rendszer

Meglehetősen hullámzó a munkaügyi szervezet viszonya az önkormányzatokkal, mint ahogy változékony a politikai elvárás is arra nézve, hogy egyáltalán legyenek ilyen kapcsolatok. Közös tevékenységről csak ritkán lehet beszélni. A folyamat lassan haladt előre, sok kényszerrel és gyanakvással terhelten, nagy szerepet játszott benne – a közös ügyfélkörből a jogszabályokból adódó – egymásrautaltság, a késztetés és lehetőség a felelősség áthárítására és gyakran az intézmények vezetőinek, dolgozóinak a személyes beállítódása is.  

Mindkét ágazatot számtalan átszervezés, újraszabályozás, koncepció(?)váltás rázta meg az elmúlt években.

A kapcsolatok nehézkességének csak egyik oka a munkaügyi intézményrendszer irányítási instabilitása. Legalább ekkora jelentősége van a térbeli elrendezés, az infrastrukturális háttér különbözőségének, illetve annak, hogy alapvetően eltér egymástól az államigazgatási és az önkormányzati rendszer irányítási-szabályozási-finanszírozási logikája.

Ezen segít egyes ügycsoportokban, hogy törvény, illetve törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet államigazgatási feladatot és hatáskört adhat önkormányzatnak, általában a jegyzőnek, kivételesen a képviselő-testület hivatala ügyintézőjének is. Ebben az esetben az irányítást az illetékes kormányzati szerv látja el, és gondoskodik a végrehajtás feltételeiről.

2. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat

Állami Foglalkoztatási Szolgálat felépítése

Az egyes szervezeti egységek feladat- és hatásköre

Az ÁFSZ három szervből áll:  a központi szakmai irányító szervezetként működő Foglalkoztatási Hivatal - a fővárosi és megyei munkaügyi központok és ezek kirendeltségei - valamint a regionális képző központok.

A Foglalkoztatási Hivatal látja el többek között a Munkaerőpiaci Alap működtetésének egyes feladatait, a munkaügyi központok tevékenységének közvetlen irányítását és a munkanélküli-ellátások, a foglalkoztatást elősegítő támogatások, továbbá a munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos módszertani feladatokat. Másodfokú hatósági jogkört gyakorol, működteti, fejleszti az egységes munkaügyi nyilvántartási adatbázist, és munkaerőpiaci előrejelzéseket, elemzéseket készít. A hivatal a képző központok szakmai irányítása tekintetében meghatározza a munkaügyi központok és a képző központok együttműködésének elveit, a képző központok által végzendő adatgyűjtési, adatszolgáltatási rendszert, véleményezi a képző központok éves képzési tervét.

Megyei (fővárosi) munkaügyi központ

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfontosabb helyi szintű szerve a 20 megyei (fővárosi) munkaügyi központ (mely önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv, jogi személy), a helyi államigazgatási szervektől függetlenül, de velük együttműködve látja el feladatát.

Működteti a megyei decentralizált pénzügyi kereteket, biztosítja az illetékességi körébe tartozó álláskeresők számára az ellátások, támogatások kifizetését, ellátja a Munkaügyi Tanács titkársági teendőit, koordinálja a térségi foglalkoztatáspolitikát, engedélyezési és nyilvántartási hatósági jogkört gyakorol.

Hatósági tevékenysége során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit, az Flt.-ben rögzített eltérésekkel kell alkalmaznia.

A munkaügyi központ kirendeltsége

A fővárosi, továbbá a megyei munkaügyi központokon belül országosan összesen több mint 170 kirendeltség működik.

A kirendeltségek hatáskörébe döntően az álláskeresési támogatásokkal, az egyes foglalkoztatást elősegítő támogatásokkal, az álláskereső nyilvántartásba vételével, a munkaközvetítéssel kapcsolatos tevékenységek tartoznak.

A kirendeltségek első fokú hatósági jogkörébe tartoznak az egyes foglalkoztatást elősegítő támogatások közül

a) a munkaerőpiaci képzésben résztvevő álláskereső személynek nyújtott támogatás,

b) a munkanélküliek, álláskeresők vállalkozóvá válásának elősegítése,

c) a foglalkoztatás bővítése,

d) a közhasznú munkavégzés,

e) a legalább 6 hónapja álláskeresőként nyilvántartott foglalkoztatása esetén a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés,

f) munkatapasztalat-szerzés támogatása, foglalkoztatási támogatás,

g) a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékok átvállalása,

h) az egészségügyi hozzájárulás megfizetéséhez nyújtandó támogatás,

Regionális képző központ

A régióként létrehozott 8 regionális képző központnak elsősorban a foglalkoztatást elősegítő képzések, valamint a központi képzési programok megvalósításában van szerepe. Az országban jelenleg 8 korszerű képző központ működik: Budapesten, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen, Miskolcon, Székesfehérváron.

A képző központok alapfeladatai közé tartozik a központi képzési programokban meghatározott rétegek képzése, a felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, az elhelyezkedés szempontjából hátrányos helyzetűek felzárkóztató képzése, a távoktatási hálózat kiépítése, a felnőttképzési nemzetközi programokban való részvétel. Az álláskeresők tehát nem minden megyében tudnak eljutni, illetve bekerülni a képző központok által szervezett és megtartott képzésekre, de a hozzáférés javítása érdekében a többi megyeszékhelyen is folyik képzés a kihelyezett intézményeikben.

Információs kapcsolatok

Magyarországon azonos ügycsoportokra is több, párhuzamos nyilvántartási rendszer épült ki. Az aktív korú nem foglalkoztatottakról adatokat gyűjt, illetve kezel:

– a társadalombiztosítási igazgatási rendszer a biztosítottakról, a foglalkoztatók bevallása és adatgyűjtése alapján;

– az OEP és a TÁKISZ a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülőkről, az igénybejelentések alapján;

– a munkaügyi igazgatás a munkanélküliekről, saját bevallásuk alapján;

– az önkormányzati szociális igazgatás a szociális ellátásra jogosultakról, saját bevallásuk alapján.

Hatalmas információ-tömeg gyűlik folyamatosan, elvileg tehát lehetőség van arra, hogy az egyes ellátórendszerekhez kapcsolódó személyekről a szervezetek hiteles információkkal rendelkezzenek. Ezek az információs rendszerek azonban nem alkalmasak társadalompolitikai cselekvések megalapozásához, szociális tervezéshez. Egyrészt, mert nem összekapcsolhatók. Másrészt azért, mert - miközben részletes nyilvántartásokat vezetnek az egyes szervezetek ügyfeleikről - nem tudhatunk meg semmit azokról, akik egyik rendszernek sem kliensei, esetleg nem is lehetnek azok: nem kapnak rokkant nyugdíjat, szociális segélyt, nem szerepelnek a munkanélküli nyilvántartásban, stb.

Nincs olyan mechanizmus, amellyel ezek az információk összegyűjthetők, összerendezhetők lennének, és nem is mindegyik település képes önálló adatbázis kialakítására, ezért a szociális tervezés információs bázisa meglehetősen szegényes, sokkal szegényesebb, mint akár a munkaerőpiaci ellátások és támogatások, akár a társadalombiztosítási ellátások tervezéséhez rendelkezésre álló – igen jól kiépült, fejlett – infrastruktúra és adatbázis.

Civil kontroll – döntéshozó testületek

Mind a helyi önkormányzatok, mind a társadalombiztosítás, mind a munkaügyi szervezet esetében – igen különböző, sokszor vitatható, változó formában - alakultak azok a kontrollmechanizmusok és intézmények, amelyek egyszerre képesek biztosítani az állami-ellátási felelősség, valamint a befizetők/választók érdekeinek érvényesítését, a gazdálkodás és működés nyilvánosságát és ellenőrzését.

a) A közvetlenül megválasztott helyi önkormányzatok esetében a, civil kontroll be van építve magába az intézménybe – bár ennek hiányosságaira igen sokan és sokszor felhívják a figyelmet. Azonban az állami ellátási felelősség számos ponton ma még megoldatlan konfliktusba ütközik a hazai önkormányzati rendszer sajátosságaival.

b) A társadalombiztosítási alapok felügyeletét, a gazdálkodás irányítását 1992-től a Parlament által választott felügyelő bizottságok, majd – 1993-as megválasztásuktól, 1998-as megszüntetésükig – a társadalombiztosítási önkormányzatok látták el. Sok ok következtében ez mára megszúnt, Az alapok felügyeletének és igazgatásának Kormányzati irányítás alá helyezése azt az elvet is megkérdőjelezte, hogy a befizetők valamilyen módon ellenőrzést, felügyeletet gyakorolhatnának az Alapok gazdálkodása felett.

c) A munkaerőpiaci források felhasználására vonatkozóan az 1991-ben hatályba lépő foglalkoztatási törvény országos szinten létrehozta a munkaadói, munkavállalói szervezetek és a kormány által delegált tagokból a Munkaerőpiaci Bizottságot, széles jogkörrel a foglalkoztatáspolitikai célok meghatározásában, a források elosztásában. Az 1997-től életbelépett új államháztartási rendszer gyakorlatilag megszüntette az alapokkal való önálló gazdálkodást, összevonta a Munkaügyi Minisztérium (szervezetei) által kezelt alapokat, ez lett a Munkaerőpiaci Alap, forrása változatlanul a munkaadók és a munkavállalók járulékfizetése. Indokolt volt tehát a tripartit felügyelet, felügyelő testület fenntartása/létrehozása. Az államháztartás új rendje sem tudta azonban szabályozni és kezelni a tripartit döntéseket, a miniszter rendelkezési jogának megosztását a delegált munkaadói és munkavállalói képviselőkkel, mert nem lehet világosan meghatározni, hogy ilyen esetben a döntésekért ki, kinek tartozik felelősséggel (illetve a miniszter tehető egyedül felelőssé a közös döntésekért). Így azután felemás megoldás született: elvileg a tripartit testület, a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) jogosultságai ugyan korlátozzák a miniszter hatáskörét, de ezek a korlátok átléphetőek: a MAT helyett bizonyos szabályok szerint hozhat döntést a miniszter. A MAT minden funkcióból kapott egy kicsit, de egyetlen feladatot sem látott el kizárólagosan, sem a költségvetés készítését, sem az előirányzatok meghatározását, sem a szervezet irányítását. Nem önkormányzat, de azért több, mint konzultatív testület, amelynek van egy kétségtelenül igen nagy, de a munkaadói és munkavállalói szervezetek által igazán soha értékelt jelentősége: az MpA minden pénzmozgását látják és ellenőrizni tudják.

A legstabilabb képződmény a megyei munkaügyi tanácsok rendszere. Ilyen tanácsok minden megyében vannak, háromoldalúak, hasonlóan a MAT-hoz. Ők döntenek az aktív eszközökre felhasználható megyei források elköltésének fő irányairól. Az egyik különösségük, hogy a harmadik oldalon, a munkaadók és a munkavállalók mellett nem a kormány, hanem a helyi és területi önkormányzatok képviselői ülnek. „A jogalkotó ezzel a MüM mellett működő országos szerveződéshez hasonló konstrukciót kívánt volna létrehozni, azt feltételezve, hogy az önkormányzatoknak valamilyen konglomerátuma lesz a területi foglalkoztatáspolitikai koncepció hordozója, a rendelkezésre álló források allokálója, más szóval a helyi ‘kormányzat’. Most már tudjuk, hogy ez nem így történt, nincs, nem is lehet ‘közös’ önkormányzati akarat, és – részben persze emiatt - az is illúziónak bizonyult, hogy lesz majd stratégiájuk, koncepciójuk a foglalkoztatáspolitikára, a válsághelyzetek kezelésére. A munkaerőpiaci tanácsok működési tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az önkormányzatok elsősorban a decentralizált források elosztása, leginkább a közhasznú munkavégzésre fordítható összegek nagyságrendje iránt mutattak nagyobb érdeklődést.”^[4]

A másik sajátosság, hogy a döntésben a megyei munkaügyi központ igazgatója, vagy az igazgató képviselője nem rendelkezik döntési jogosítvánnyal, viszont a döntést - felülbírálati lehetőség nélkül - végre kell hajtania. Szemben tehát az eddig megismert esetekkel, a munkaügyi tanácsok rendelkeznek állami felelősséggel, bár annak teljesítése tőlük sem számon kérhető, és a döntésbe formálisan nem szólhat bele az, akire az állam a felelősséget ruházta.

A triparti döntési rendszer

Országos Érdekegyeztető Tanács

A Kormány az országos jelentőségű foglalkoztatáspolitikai kérdésekben a munkavállalók és a munkaadók országos érdek-képviseleti szervezeteivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban egyeztet. Ennek során az OÉT

a) véleményezi a foglalkoztatást közvetlenül érintő törvénytervezeteket,

b) évente beszámoltatja a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületét,

c) a munkájában résztvevő országos munkaadói és munkavállalói szövetségek útján kijelöli a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületének a munkaadói, továbbá munkavállalói képviselőit, és javaslatot tesz a visszahívásukra.

Az országos érdekegyeztetés tripartit fóruma 2002-ben alakult át ismét és a neve is változott. 1999-ben a korábbi Érdekegyeztető Tanács szűnt meg, helyette a munkaügy területét érintően az Országos Munkaügyi Tanácsban folyt a munkavállalók, a munkaadók és a kormány résztvevőiből álló egyeztetés. A tripartit érdekegyeztető fórum jogköre nem változott, az Flt. alapján a foglalkoztatáspolitikai kérdésekben egyeztet, a Munka tv. szerint pedig a munkaügyi kapcsolatokat és a munkaviszonyt érintő országos jelentőségű kérdésekben.

Megyei (fővárosi) Munkaügyi Tanács

A megyékben (fővárosban) a foglalkoztatási és a munkaerő-piaci képzési, valamint a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációját elősegítő támogatások nyújtásával kapcsolatos érdekegyeztetés ellátására a munkaadók, a munkavállalók, valamint az önkormányzatok képviseletét ellátó tagokból álló testületként, megyei (fővárosi) munkaügyi tanács működik. A munkaügyi tanács megbízatása négy évre szól.

A munkaügyi tanácsnak a munkaadók képviseletét ellátó tagjait (munkaadói oldalát) az OÉT-ben képviselettel rendelkező országos munkaadói szövetségek megyei szervezetei, a munkavállalók képviseletét ellátó tagjait (munkavállalói oldalát) OÉT-ben képviselettel rendelkező országos munkavállalói szövetségek megyei szervezetei jelölik, a helyi önkormányzatok képviseletét ellátó tagokat (önkormányzati oldalt) a megyei (fővárosi) közgyűlés, valamint a megye területén lévő megyei jogú városok képviselő-testülete választja.

A munkaügyi tanács a megyei foglalkoztatási feladatok ellátása érdekében együttműködik a megyei területfejlesztési tanáccsal.

A Munkaügyi Tanács

a) dönt a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészének a megyében rendelkezésre álló eszközei felhasználásának elveiről és az egyes támogatások arányáról,

b) figyelemmel kíséri a Munkaerőpiaci Alap decentralizált pénzeszközeinek megyei szintű felhasználását,

c) véleményezi a Munkaerőpiaci Alap rehabilitációs alaprészének a megyében felhasználható pénzügyi keretéből nyújtható támogatásokra kiírt pályázatok tervezetét,

d) kezdeményezi és véleményezi a megye foglalkoztatási helyzetével kapcsolatos rövid és hosszú távú programokat és figyelemmel kíséri azok végrehajtását,

e) véleményezi a megyei munkaerőpiaci szervezet működését,

f) a b) pontban, valamint a d) és e) pontokban foglaltakról beszámoltatja a munkaügyi központ vezetőjét,

g) előzetes véleményezési jogot gyakorol a munkaügyi központ vezetőjének kinevezésénél,

h) ellátja a más jogszabályban meghatározott feladatait.

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (a továbbiakban: MAT) a munkaadók, a munkavállalók és a Kormány képviselőiből álló testület, amely a Munkaerőpiaci Alappal kapcsolatos jogokat, illetőleg kötelezettségeket az gyakorolja.

A Munkaerőpiaci Alappal a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter rendelkezik, ezt a jogát a MAT-tal, továbbá a Munkaerőpiaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze tekintetében az oktatási miniszterrel megosztva gyakorolja.

A MAT a Munkaerőpiaci Alap tekintetében dönt

• a Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészei közötti átcsoportosításról - a képzési célú alaprész pénzeszközeiből történő átcsoportosítás kivételével -,
• az érdekegyeztetés működési feltételeinek biztosításához történő hozzájárulásról, annak felhasználási módjáról,
• a gazdaságfejlesztést, területfejlesztést szolgáló központi programokhoz való csatlakozásról, továbbá kiemelten a rehabilitációs foglalkoztatást és az esélyegyenlőséget segítő programok, valamint a munkaerő-piaci intézményfejlesztési programok Munkaerőpiaci Alapból történő hazai finanszírozásáról,
• a projekteknek az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló munkaerő-piaci programok Munkaerőpiaci Alapból történő hazai finanszírozásáról,
• az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak a MAT által indított programokhoz tartozó feladatairól, s az ezzel összefüggő, a Munkaerőpiaci Alap működési alaprészében nem tervezett, a 39. § (6) bekezdésében meghatározott kiadások finanszírozásáról;

Finanszírozás

A MUNKANÉLKÜLI ELLÁTÁSOK ÉS A FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK FEDEZETE – A Munkaerőpiaci Alap

A Munkaerőpiaci Alap célja a foglalkoztatáshoz, a munkanélküliség kezeléséhez, a képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pénzeszközök kezelésével:

a) az álláskeresők támogatásának biztosítása,

b) a munkaerő alkalmazkodásának, az álláskeresők munkához jutásának támogatása,

c) a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetek munkavállalói szociális biztonságának elősegítése,

d) a képzési rendszer fejlesztésének támogatása,

e) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése,

f) hozzájárulás a korengedményes nyugdíjak kifizetésének részbeni finanszírozásához,

g) az egyes alaprészekből finanszírozott ellátások, támogatások működtetésével kapcsolatos kiadások fedezetének biztosítása, valamint

h) hozzájárulás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához,

i) az Európai Foglalkoztatási Szolgálat működési és fejlesztési kiadásainak finanszírozásához történő hozzájárulás.

A foglalkoztatással és a munkanélküli ellátásokkal kapcsolatos kiadások 1996. január 1-jéig öt elkülönített állami pénzalapból kerültek finanszírozásra, majd január 1-jétől ezek összevonása révén az egységes Munkaerőpiaci Alap biztosítja az ellátások fedezetét.

A Munkaerőpiaci Alapon belül - a pénzeszközök felhasználásának célja szerint - a következő alaprészeket különíthetők el:

a) szolidaritási alaprészt az álláskeresési járadék, az álláskeresési segély, a munkanélküli járadék, a pályakezdők munkanélküli segélye, az előnyugdíj, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a költségtérítés (31. §), valamint ezek juttatásával kapcsolatos postaköltség, továbbá a kifizetett ellátásokat terhelő, a társadalombiztosítási szabályokban meghatározott járulék, és a külön törvényben meghatározott egészségügyi hozzájárulás finanszírozására. Ezt az alaprészt terheli továbbá a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által megállapított és folyósított korengedményes nyugdíjak fedezetére befizetett összegek és folyó évi kiadások különbözetének finanszírozása;

b) jövedelempótló támogatás alaprészt

 az álláskeresők jövedelempótló támogatása, valamint azt külön törvény szerint terhelő egészségügyi hozzájárulás hetvenöt százalékának, hajléktalan munkanélküli esetében teljes összegének biztosítása

c) foglalkoztatási alaprészt a foglalkoztatást elősegítő támogatások, iskolarendszeren kívüli felnőttképzési támogatások, a nem az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtására, a regionális képző központok képzéssel kapcsolatos feladatainak finanszírozására, a MAT működtetésére, a társadalmi párbeszéd intézményeinek működéséhez és fejlesztéséhez való hozzájárulásra, a megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok működéséhez való hozzájárulásra, valamint a keresetpótló juttatással kapcsolatos postaköltség finanszírozására;

d) bérgarancia alaprészt, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvényben meghatározott támogatás finanszírozására;

e) képzési alaprészt, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott feladatok, programok finanszírozására;

f) rehabilitációs alaprészt, foglalkozási rehabilitációt elősegítő programok, a foglalkozási rehabilitációt elősegítő közalapítványok támogatására, valamint az alaprész kezelésével, működtetésével kapcsolatos költségek fedezetére, melynek összege nem haladhatja meg a rehabilitációs hozzájárulás módosított bevételi előirányzatával egyező kiadási előirányzat 3 százalékát;

g) működési alaprészt a megyei (fővárosi) munkaügyi központok, valamint a Foglalkoztatási Hivatal törvényben meghatározott alapfeladatai ellátására, továbbá fejlesztésére, a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeit kezelő szervezet működtetésére és fejlesztésére, valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkaerőpiaci ellenőrzési feladatainak ellátásához történő hozzájárulásra;

h) vállalkozói alaprészt az álláskeresővé vált vállalkozók ellátására, támogatására.

A Munkaerőpiaci Alap költségvetési befizetést teljesít

a) a települési önkormányzatoknak az álláskeresők és az Szt. szerinti rendszeres segélyt igénylő ellátásával és foglalkoztatásával kapcsolatos feladatai megvalósítása céljából.

b) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése érdekében.

Az elkülönített alaprészeket az éves költségvetési törvény kiemelt előirányzatokként tartalmazza. A működési alaprészen belül külön előirányzatot képez a Munkaerőpiaci Alapot kezelő szervezet, a Foglalkoztatási Hivatal, és a megyei (fővárosi) munkaügyi központok költségvetési előirányzata, továbbá a fejlesztési előirányzat.

A Munkaerőpiaci Alap bevételei:

a) a munkaadói járulék;

b) a munkavállalói járulék;

c) vállalkozói járulék;

d) a rehabilitációs hozzájárulás;

e) a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott szakképzési hozzájárulás;

f) a központi költségvetési támogatás;

g) a privatizációból származó bevételek;

Talán a finanszírozási mechanizmusok és kapcsolatok tanulmányozása során a legvilágosabb, hogy mennyire nem lehet egységes, vagy legalább valamennyire összehangolt rendszerként felfogni az aktív korú rászorulók támogatását.

A munkaerőpiaci ellátásokat, támogatásokat finanszírozó Munkaerőpiaci Alap (MpA) bevétele alapvetően a munkáltatók és a biztosítottak által befizetett járulékokból, hozzájárulásokból származik, ebből fedezik az alapokat kezelő, az ellátások megállapítását, kifizetését végző, szolgáltató, a támogatásokat működtető szervezetek költségeit is.

A Munkaerőpiaci Alap és a társadalombiztosítási alapok éves költségvetését az Országgyűlés fogadja el, az önkormányzatokét képviselőtestületeik, ennek rendszerét az önkormányzati törvény határozza meg. A központi támogatások, hozzájárulások jogcímeit, mértékeit, az igénybevétel feltételeit a mindenkori éves költségvetések tartalmazzák.

A Munkaerőpiaci Alap 1997 óta nem részesül központi támogatásban, kiadásait tisztán munkaadói és munkavállalói járulékokból fedezi. Az ellátások kifizetésére - az MpA korábban felhalmozott jelentős tartalékai miatt - nincs a társadalombiztosításihoz hasonló állami garancia. Az éves költségvetési törvény arra ad lehetőséget, hogy a Munkaerőpiaci Alap törvényben megállapított ellátásaira (munkanélküli járadékra, előnyugdíjra, nyugdíj előtti munkanélküli segélyre, jövedelempótló támogatásra, illetve ezek közterheinek, valamint a korengedményes nyugdíj megtérítendő különbözetének kifizetésére) fordított kiadások túlléphetik az előirányzatot.

Az önkormányzati gazdálkodás, bevételeinek és kiadásainak szerkezete sokkal nehezebben áttekinthető, az aktív korú nem foglalkoztatottak ellátásának, a számukra szervezett programoknak a finanszírozása több forrásból történik:

1. Kötött felhasználású, ‘pántlikázott’, másra nem használható támogatásként igényelhetik vissza az önkormányzatok a jövedelempótló támogatásban és a rendszeres szociális segélyben részesülő személyek számára kifizetett ellátások x %-át, valamint a közcélú munkavállalás költségeit.

2. Központi költségvetési un. fejkvótás normatívákból fedezhető az aktív korú nem foglalkoztatottak ellátásának, foglalkoztatásának az önkormányzatokat terhelő költsége: a jövedelempótló támogatás, a rendszeres szociális segély x %-a, a közcélú, közhasznú munka kiadásainak támogatással nem fedezett része, az együttműködési folyamat számukra szervezett programokkal kapcsolatos kiadásai. A normatív hozzájárulásokat az önkormányzatok kötöttségek nélkül használhatják fel, annak ellenére, hogy képzésük külön jogcímek szerint történt. Nem a költségvetési jogcímekhez tartozó normatívákról, hanem a szakmai törvényben foglalt ellátási kötelezettségek teljesítéséről kell(ene) elszámolniuk.

3. Az önkormányzat saját bevételei szintén az alapfeladatok finanszírozását szolgálják, lehetőséget adnak többletfeladatok teljesítésére, az országos átlagnál magasabb színvonalú ellátásokra.

„Miközben az állami költségvetés állandóan a szűk keresztmetszetekkel küzdött, a munkaerőpiaci célokra befizetett munkáltatói és munkavállalói járulékokból 1996 végére jelentős többlet keletkezett (ami 1995 végén, a Munkaerőpiaci Alap létrehozása előtti évben, folyó áron számolva megközelítette a 32 milliárd forintot). Az Alap többletének lefaragására leginkább az újabb feladatok finanszírozása szolgált és szolgál jelenleg is. Ezek a feladatok kötődnek a munkaerőpiaci funkciókhoz, de ellátásukban nincs szerepe a munkaügyi szervezetnek, 2000-ben ilyen kiadásokra költötték az MpA egynegyedét, 2001-2002-ben pedig, terv szerint, már az egyharmadát.”^[5]

A társadalombiztosítási, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatását szolgáló transzferek áttekinthetőek, de nehezen követhető az aktív korú nem foglalkoztatottakat érintő önkormányzati tevékenység támogatását szolgáló összegek sorsa.

Az önkormányzati segélyezés központosított támogatásának változása a munkanélküli ellátórendszer módosítását követően

millió Ft

Forrás: éves állami költségvetés

3. A szolgáltatók és az ÁFSZ jelenlegi kapcsolata

2000-ben került csak sor a munkaerőpiaci szolgáltatások definiálására és ehhez kapcsolódóan ezen szolgáltatások nyújtásának támogatásáról szóló 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet megjelenésére. Ez a rendelet szabályozza a tevékenységek kihelyezésének rendjét, a kiszerződés eljárását.  Tartalmazza, hogy milyen szervezetek pályázhatnak az egyes munkaerőpiaci szolgáltatásokra, milyen szakmai feltételeknek kell megfelelniük, hogyan kell tevékenységükről számot adniuk. A pályázatokat a munkaügyi központ írhatja ki és a támogatás odaítéléséről határozatban dönt.

30/2000. (IX. 15.) GM rendelet a munkaerőpiaci szolgáltatásokról, valamint az azokhoz kapcsolódóan nyújtható támogatásokról

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) a megyei (fővárosi) munkaügyi központnak (a továbbiakban: munkaügyi központ) az Flt. 13/A. §-ának (2) bekezdésében meghatározott munkaerőpiaci szolgáltatásokkal és azok támogatásával kapcsolatos tevékenységére,

b) a munkaügyi központ támogatásával munkaerőpiaci szolgáltatást nyújtó természetes személyeknek és szervezeteknek az e szolgáltatással kapcsolatos tevékenységére, valamint

c) azokra a természetes személyekre és szervezetekre, akik a munkaügyi központ által nyújtott vagy támogatott munkaerőpiaci szolgáltatást igénybe veszik.

2. § A munkaügyi központ által vagy támogatásával nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatást az veheti igénybe, aki hozzájárul adatainak e célból történő nyilvántartásba vételéhez.

A munkaerő-piaci és foglakozási információ nyújtásának célja, hogy elősegítse az elhelyezkedést és az üres álláshelyek betöltését. Tartalmazza a foglalkozásokra, a térségben elérhető képzésekre, a régió, a megye, valamint a kistérség munkaerő-piaci helyzetére, a munkaerő-kereslet és –kínálat helyi jellemzőire vonatkozó információk nyújtását, a foglalkoztatást elősegítő támogatások és az álláskeresési támogatásokra vonatkozó lehetőségek ismertetését, továbbá a foglalkoztatással összefüggő jogszabályokkal kapcsolatos tájékoztatást.  

A munkatanácsadás célja az elhelyezkedést akadályozó körülmények feltárása, valamint az azok megszüntetésére, a sikeres elhelyezkedés megvalósítására irányuló terv kidolgozása.

A pályatanácsadás célja a pályaválasztás, pályamódosítás elősegítése, és az érdeklődésnek, képességnek, személyiségnek és a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő pályaterv kialakítása.

Az álláskeresési tanácsadás célja azok elhelyezkedésének elősegítése, akik munkát akarnak vállalni, de nem rendelkeznek az álláskereséshez szükséges ismeretekkel. Formái: az egyéni álláskeresési tanácsadás, az álláskeresési technikák oktatása és az álláskereső klub.

A rehabilitációs tanácsadás célja, hogy elősegítse a foglalkozási rehabilitáció irányának meghatározását olyan megváltozott munkaképességű személyek számára, akik képzettségi szintjüknek megfelelő munkakörbe nem közvetíthetők.

A fentiekhez pszichológiai tanácsadás is kapcsolódhat, amely segít feltárni a munkanélküliek számára az életvezetésből, a személyiségproblémákból eredő, elhelyezkedést akadályozó körülményeket.

A helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás célja szakmai, módszertani segítségnyújtással hozzájárulni a térségben a foglalkoztatási helyzet javításához, a foglalkoztatási feszültségek kezeléséhez, a vállalkozási tevékenység élénküléséhez, továbbá új munkahelyek teremtéséhez.  Segíti a kapcsolattartást a térség gazdasági életében résztvevő munkaadóival és helyi önkormányzataival, illetve a térség más szervezeteivel, ösztönzi közreműködésüket a térség gazdasági szerkezetének átalakításában.

Az ÁFSZ és a szolgáltatók jelenlegi felkészültsége

Ismert, hogy a munkaügyi központok kapacitása minimális a humánszolgáltatások nyújtása területén, és a gyengébb munkaerőpiaci helyzetű munkanélküliek teljesen kiszorulnak ezekből az ellátásokból. Nincs minden kirendeltségen megfelelő szakember, illetve egy-egy munkatárs jelenléte nem biztosítja a hozzáférést. A kevésbé magabiztos és motivált munkanélküli személy esetleg nem „válik” álláskeresővé az új rendszerben, kikerül a nyilvántartásból, a szociális ellátórendszer  felé irányítják át, kizárva ezzel a szakszerű, munkerőpiaci integrációt elősegítő szolgáltatások eléréséből.

Az inaktív, a munkaerőpiactól régóta távollevő emberek gyakran semmilyen kapcsolatot nem tartanak a Munkaügyi Központtal, nem várnak onnan segítséget, el sem jutnak a kirendeltségre. A nehezen elérhető, nehezen motiválható, speciális szükségletű emberekkel a munkakészség eléréséhez általában mentális, szociális segítségre is szükség van, ami mind szakmai felkészültségben, mind infrastruktúrában meghaladja a munkaügyi központok kapacitásait.

Egyes hátrányos munkaerőpiaci helyzetű, illetve a munkavállalói készségek kialakításához hangsúlyosabb szociális támogatást igénylő célcsoportok számára megyénként eltérő módon nyílik lehetőség munkaerőpiaci szolgáltatások kiszerződésére, jellemzően a célcsoporttal való munkában gyakorlott civil szervezettel. A célcsoport ellátása térségi szinten is megvalósulhat, a kiszerződött munkaerőpiaci szolgáltatásba több kirendeltség is irányíthat célcsoportba tartozó álláskeresőt.

• A munkanélküliek közül a munkaügyi szervezet a motivált álláskeresőkkel tud foglalkozni, humánszolgáltatásokat is csak számukra tud felajánlani, azoknak, akik önjáróan és célirányosan tudják használni ezt a rendszert.

• A munkaerőpiaci szolgáltatásokra kiszerződött non-profit szervezetek rendelkeznek ugyan szakmai kondíciókkal, azonban kapacitásuk szűk, az ellátottakkal való teljeskörű segítő munka általában rájuk hárul, ezért nem képesek nagyobb ügyfélkört ellátni.  

• A családsegítőkkel nagy létszámú inaktív, hátrányos helyzetű munkanélküli személy kerül kötelezően kapcsolatba a beilleszkedési program keretében, itt viszont hiányzik a szakszerű munkaerőpiaci reintegrációt elősegítő felkészültség és infrastruktúra. A munkaerőpiaci kapcsolódás, a foglalkoztatást bővítését célzó aktív eszközök hiánya a reintegrációt segítő munkát beszűkíti, jellemzőbbé válik helyzetet tartósító gondozási munka.

„A szolgáltatások támogatásának elsősorban azon csoportokra kell irányulnia, melyek segítése speciális szakismeretet, illetve speciális hozzáférhetőséget igényelnek. E terület a munkaügyi központ „hagyományos” eszközeivel, illetve infrastruktúrájával nem, vagy csak igen nehezen érhetőek el. Eddigi gyakorlattal összhangban ilyen csoportok a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek, továbbá a hajléktalan emberek. Számukra a hagyományos munkaerőpaci szolgáltatások elérése igen nagy akadályokba ütközik. E célcsoportok lehetőségeihez igazított munka-, álláskeresési-, rehabilitációs tanácsadó szolgáltatást Budapesten már több civil szervezet is működtet, e tárgyban a Fővárosi Munkaügyi Központtal partneri kapcsolatban áll.

A tartósan munka nélküliek jelentős része közvetlenül, segítség nélkül nem képes elhelyezkedni, illetve megmaradni az elsődleges munkaerőpiacon. Számuk az elmúlt években Budapesten is jelentősen nőtt, míg 2002-ben az FMK 2.100 főt, addig 2005. elején már másfélszeresét, 3.400 főt regisztrált. A foglalkoztatási törvény módosítása értelmében a munkaügyi központoknak a regisztráltakkal álláskeresési megállapodást kell kötni, melyben a munkára kész személyeknek –folyamatos együttműködés mellett– elhelyezést segítő szolgáltatást kell biztosítani. A munkakészség eléréséhez sokuk számára mentális, szociális segítségre is szükség van. E munka sok esetben, mind szakmai felkészültségben, mind infrastruktúrában meghaladja a munkaügyi központok kapacitásait. Már több fővárosi kerületben – mint az Európai Unióban számos helyen – szociális szervezetek együttműködnek a munkaerőpiaci szervezetekkel a tartósan munka nélküliek munkakészségének erősítésére, az inaktivitásba süllyedés megakadályozására”^[6] 

4. Ügyfél kapcsolat (eljárások az ügyfél oldaláról)

Az RSZS-ben részesülők számára a Szt. 2005. évi módosítását megelőzően is együttműködést írhattak elő az önkormányzatok különböző szervezetekkel - ez különböző tartalmú és számú együttműködési kötelezettséget jelentett az igénylőknek. Sok esetben párhuzamosan kellett megjelenni az önkormányzatok szociális hivatalánál, a munkaügyi központban, a közfoglalkoztató szervezetnél, illetve a családsegítő szolgálatnál, és mindenhol külön adatfelvételre került sor. A kapcsolattartás tartalma és célja nem mindig volt megjelölve, illetve a szervezetek között összehangolva.

2005. szeptember 1-től a jogszabályi előírás szerint az önkormányzatoknak mindenképpen kell együttműködésre kijelölni olyan szervezetet, ahol személyre szabottan megvalósítható a beilleszkedést segítő program tervezése és működtetése. Ez a módosítás elvi szinten azt eredményezhetné, hogy az RSZS-ben részesülők egy szervezettel kell kialakítani az együttműködést, és a beilleszkedési terv szerint ez a szervezet koordinálja a reintegráció folyamatát és irányítja a szükséges ellátásokba, szolgáltatásokba az inaktív személyt.

A gyakorlatban azonban továbbra is a korábbi sokirányú együttműködési kötelezettség íródik elő az ellátottaknak nagyon sok településen. Sem a régiókban, sem megyei szinten, de még kistérségi viszonylatban sincs egységes eljárásmód a beilleszkedést segítő program megvalósítására, az együttműködésre kijelölés gyakorlatára.

A segély igénylése az önkormányzat szociális hivatalánál történik, a kérelemhez a 63/2006. Kormányrendeletben részletezett, az igénylőre és családjára vonatkozó számos igazolást, dokumentumot kell benyújtani.

Ha az álláskeresési támogatás szűnt meg, a munkaügyi központtól kap igazolást erről, és ez lesz az egyik „jogosultsági” belépője a segélyre.

A megelőző együttműködésről – 1 év, illetve 3 hónap – vagy a munkaügyi kirendeltségtől, vagy az önkormányzat által kijelölt szervezettől kell beszerezni az igazolást, és a családi-jövedelmi helyzetet feltáró dokumentumokkal együtt kell azt beadni a polgármesteri hivatalnál. Mindegyik szerv külön vezeti nyilvántartását és adatbázisát az ügyfélről, melynek alapján különböző igazolásokat, és hatósági bizonyítványokat állítanak ki egymás számára.

A segély megítéléséről szóló határozat kézbevételétől számított 15 napon belül meg kell jelennie az együttműködés érdekében a kijelölt szervezetnél, ami leggyakrabban a családsegítő központ, vagy a munkaügyi kirendeltség (esetleg mindkettő), de sok esetben még mindig az önkormányzati szociális hivatal. A kijelölt intézmény az illetőt újfent nyilvántartásba veszi, ki-ki a saját szervezeti nyilvántartási rendszerének megfelelően, az előírásban szereplő összes adat bekérésével.

A családsegítő központok a Szt. 37.D §-a, illetve a 63/2006. Korm. rendeletben foglaltak szerint szervezik az együttműködés menetét, készítik elő a beilleszkedési tervet, míg a munkaügyi kirendeltségek a náluk jelentkezővel csakis, mint álláskeresővel tudnak megállapodást kötni, így a „nem-álláskeresők” kiesnek az együttműködés lehetőségéből a munkaügyi rendszer oldalán, a hivatalokban pedig leginkább csak a kapcsolattartás tud megvalósulni.

A családsegítők által szervezett beilleszkedési programnál dominál a személyes kapcsolatra épülő szociális esetkezelés (hacsak a rendkívül magas esetszám miatt nem lehetetlenül el már ez is, ld. például Miskolc, vagy Budapesten a VIII. kerület esetét). Azoknál az inaktív igénybevevőknél, akik régóta távol vannak a munkaerőpiactól és szociális-mentális állapotuk miatt csak az intenzív kapcsolat és személyes odafigyelés bázisáról lehet elindulni az aktivizálás, illetve a társadalmi integráció irányába, fontos a helyben, vagy „könnyen” elérhető segítő kapcsolat biztosítása. De a továbblépéshez, illetve a munkavállaláshoz fizikailag és mentálisan is közel lévő ügyfelek munkaerőpiaci reintegrációjához már a legtöbb esetben hiányoznak azok a „speciális” szolgáltatási kondíciók (ideértve pl. az attitűdbeli különbséget, munkaerőpiaci ismereteket, technikai tudást, foglalkoztatási kapcsolati rendszert), amelyek nélkül az ügyfeleknél nem várható elmozdulás az inaktivitás irányából az elhelyezkedés felé.

A munkaügyi szervezetnél viszont leginkább a személyes kapcsolódás lehetősége hiányzik, a személyre szóló szolgáltatásokhoz való hozzájutás teljesen esetleges, illetve éppen azokhoz nem jut el, akiknél e nélkül nem várható az aktív részvétel, a személyes fejlődés a munkavállalói készségek és tudások területén. Azok a segélyezettek, akik nem tudják „használni” a munkaügyi szervezet személytelen, ámde modernizált szolgáltatási eljárásait, kiesnek, nemcsak a munkaerőpiaci szolgáltatások lehetőségéből, de gyakran magából az ellátásból is, mint nem együttműködők.

A tapasztalatok szerint kevés helyen működik kiépülten a szociális oldal családsegítő központjai és munkaügyi oldal kirendeltségei között az összehangolt, az ügyfél szükségléteihez igazodó és eszerint egymásra épülő szolgáltatási mező. A szervezetek közötti írásos megállapodások az együttműködésről mindenképpen azt jelzik, hogy van, ahol legalább kommunikál egymással a két szervezet, de a napi gyakorlat során az ügyfél mégsem azt érzi, hogy az ő szociális és foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében közös erőfeszítések és együttműködések jellemeznék a számára előírt beilleszkedési programot.

A regionális módszertani családsegítő központok adatgyűjtése szerint a városi, nagyobb intézményekben a családsegítők próbálják kiépíteni saját maguk azokat a munkaerőpiaci szolgáltatásaikat, amelyeket hiába várnának a munkaügyi kirendeltségektől. A munkatanácsadás például, tartalmát tekintve alapvetően megegyezik azzal, ahogy a szociális munkás dolgozik munkanélküli ügyfelével a munkavállalást akadályozó nehézségek feltárása és kiküszöbölése érdekében. A pálya-, és álláskeresési tanácsadás nyújtásához már szükség van célirányos szakmai felkészülésre, de megfigyelhető, hogy a szociális munka képzettségi alapjain ezek a tudások és készségek könnyen kiépíthetők. Az intézményeknél azonban sok esetben a helyiség gondok, az infrastruktúra hiánya is akadálya ezeknek a szolgáltatásoknak a folyamatos biztosításának. Kisebb településeken viszont a személyi feltételek, az alapvető szakképzettség hiánya miatt fel sem tud merülni ezeknek a szolgáltatásoknak, illetve a csoportos felkészítő programoknak a gondolata sem.

A rendszeres szociális segélyhez kapcsolódó együttműködési

kötelezettség folyamatábrája

(Jelenlegi állapot)

5. Példa: Egy családsegítő központ Álláskereső Klubjának szolgáltatásai a munkanélküli és álláskereső lakosok számára

A szolgáltatási program 5 évvel ezelőtt a kerületben élő, állást kereső lakosok számára indult. A program ingyenes szolgáltatásokat, személyre szabott álláskeresési lehetőséget nyújt az érdeklődők számára heti 4 alkalommal, összesen 12 órában. A programot az Országos Foglalkoztatási Alap támogatta.

A szolgáltatás céljai és funkciói

• Közvetítő funkció: A munkanélküliség problémájának kezelése kapcsán közvetítő funkciója van az ellátó rendszer egyes egységei között – Szociális Iroda, Közhasznúakat Foglalkoztató Kht., Munkaügyi Központ, Családsegítő Szolgálat, stb. Eredményeként könyvelhető el a hatékonyabb segítségnyújtás, indulatok kezelése.

• Aktív eszköz: Az Álláskeresők Klubja által kínált komplex szolgáltatás az elhelyezkedésben nyújt támogatást a ténylegesen munkát vállalni kívánóknak - a segélyezési rendszer igénybevétele nélkül.
• Szűrő funkció: 

• A kerület munkával nem rendelkező lakói közül kiszűrhetőek azok, akik nem álláskeresők, csak valamilyen segélyre akarnak jogosultságot szerezni;
• A munka-alkalmassági vizsgálatok révén kiszűrhetőek a munkavállalásra nem képes, nem alkalmas személyek – a pszichológiai segítségnyújtás révén megfelelő ellátási formába (pl. leszázalékolás) irányíthatók át;
• Az alapos problémafeltárás után kiszűrhetőek azok az ügyfelek, akik egészségi-családi-szociális állapotuk alapján adott helyzetben nem alkalmasak az álláskeresésre, ezért elhelyezkedésük érdekében először a megfelelő intézménybe kerülnek közvetítésre a problémák megoldása miatt;
• Készségek, képességek hiányát felismerve lehetőség van a készségfejlesztésre, a munkavállalásra való alkalmassá tételre.

• Kapcsolat a közhasznú foglalkoztatással: Az Álláskeresők Klubja egyrészt munkavállalókat közvetít közhasznú foglalkoztatásba, másrészt közreműködik a közhasznú foglalkoztatásban lévők kihelyezésében a munkaerőpiacra.
• Preventív funkció: A még állásban lévő ügyfelek esetében a szolgáltatás biztosításával elősegíthető az újabb munkahelyek megtalálása, a munkanélküliség elkerülése, vagy idejének lecsökkentése.

Az ügyfelek egy része ciklikusan igénybe veszi a szolgáltatásokat, mivel hosszútávon nem tudják állásukat megtartani – mégsem jelennek meg a segélyezettek körében, mivel segítséggel gyorsan újra elhelyezkednek.

• Humánszolgáltatás: Az egyéni és csoportos foglalkozások elősegítik az emberek mentálhigiénéjének egészséges szinten tartását, illetve szintre hozását egy olyan nehéz életperiódusban, ami a munkanélküliséggel, vagy munkahelyváltással jár, valamint megelőzik az elszigetelődést, és az egészség leromlását.
• Szocializációs funkció: A tartósan munkanélkülieknek a szolgáltatás biztonságot nyújt álláskeresési kudarcaik feldolgozásában és visszavezeti őket a munka világába. A sikertelenség magyarázata így nem válik személyes okok-hibák értelmezésévé.
• Elhelyezkedés támogatása: infrastruktúra és személyre szóló mentorálás biztosítása az álláskereséshez.

A nyújtott szolgáltatások

1. Információnyújtás: Az ügyfelek információkat kapnak a munkavállalással, munkanélküliséggel, képzésekkel, átképzésekkel, álláskeresési technikákkal, szociális, mentális és jogi kérdésekkel kapcsolatosan.

2. Álláskeresés: Egyéni konzultáció: a tanácsadók egyéni konzultációk keretében felmérik az álláskereső státuszát, majd az ügyféllel közösen egyéni tervet készítenek az álláskeresés érdekében. /pl. Önéletrajzírás, szükséges papírok intézése, lehetséges munkahelyek felkutatása, felvételi interjús technikák, stb…)

Infrastruktúra: Álláskeresés céljából az ügyfelek igénybe vehetik az infrastruktúra nyújtotta lehetőségeket (telefon- és fax készüléket, fénymásoló gépet).

Újságok: többféle hirdetési újság álláskínálatából válogathatnak

Állás-lista: rendelkezésre áll a munkaügyi központ álláslistája

Internet: a tanácsadók folyamatosan figyelik az Interneten hirdetett álláslehetőségeket, és kinyomtatva a faliújságon, valamint tematikusan rendezett mappákban hozzáférhetővé teszik az Internetet használni nem tudók számára

Munkahelyfeltárás: a tanácsadók kapcsolatot keresnek olyan munkaadókkal, amelyek megfelelhetnek az ügyfelek igényeinek

3. Csoportos tréningek szervezése: Az egyéni konzultációs lehetőségen kívül az ügyfelek csoportos foglalkozásokon vesznek részt. Az Álláskeresési technikák tréningeket azok számára ajánlott, akik úgy érzik, hogy nem rendelkeznek az elhelyezkedéshez szükséges elégséges ismeretekkel, készségekkel. A tréning során elsajátíthatják az önéletrajzíráshoz és az álláskereséshez szükséges készségeket, információkat kaphatnak a munkaerő-piaci követelményekről, valamint a kommunikációs gyakorlatokkal növelhetik az elhelyezkedés esélyeit.

4. Pályaorientációs/pályakorrekciós tanácsadás: A pszichológus által vezetett egyéni tanácsadás segítséget nyújt, amennyiben az ügyfél elhelyezkedését akadályozza, esetleg nem tudja pontosan, milyen foglalkozást szeretne végezni, nincs tisztában képességeivel, elvárásaival, nem ismeri a munkaerő-piaci lehetőségeket, illetve tanult szakmája elavult, ezért pályát szeretne módosítani, vagy átképzésen szeretne részt venni.

5. Pszichológiai tanácsadás: A pszichiáter által tartott tanácsadás azok számára nyújt segítséget, akiknek a további munkavállalás elősegítése érdekében szükségük van arra, hogy kudarcaikat, veszteségeiket feldolgozzák. A konzultációkon olyan készségeket, képességeket sajátítanak el, melyek lehetővé teszik a konfliktusok hatékonyabb kezelését, valamint a belső erőforrások mozgósítását. Lehetőség nyílik olyan betegségek diagnosztizálására, amelyek akadályozzák az elhelyezkedést, illetve szükség esetén elindítható a leszázalékolás folyamata, így az ellátatlanok megfelelő ellátási formába kerülnek. A pszichológiai szolgáltatás háttérintézményeként az OAI országos TÁMASZ Ambulancia szolgál.

Az ügyfélkör

Az Álláskeresők klubjában elsősorban hátrányos munkaerő-piaci helyzetű álláskeresők kérnek segítséget, akiknek egy jelentős része nem regisztrált munkanélküli személy (rokkantnyugdíjas, még munkaviszonyban áll, anyasági és egyéb ellátásban részesül). Az ügyfelek összetételéből látható, hogy hátrányos munkaerő-piaci helyzetben lévők keresik fel a szolgáltatást:

• 40 év felettiek, akik túlnyomórészt legalább középfokú végzettséggel rendelkeznek, emellett előfordulnak felsőfokú, de elavult végzettségűek is, akik koruk miatt diszkriminációt szenvednek el
• alacsony, vagy elavult iskolai végzettségűek, akik nehezen találnak olyan munkaterületet, amely fogadja őket
• kisgyermekes anyák, ők a gyerekek miatt korlátozott időben, korlátozott lehetőségekkel tudnak állást elvállalni, illetve GYES-ről visszatérve nehezen találnak munkát
• tartósan állás nélkül lévők, alkalmi munkákból élők 
• egészségi problémákkal rendelkezők, ellátatlanok, illetve megváltozott munkaképességűek, akiknek egészségi állapotuk miatt korlátozott a lehetősége a vállalható munkában is

• roma álláskeresők, akiknek az etnikai hovatartozása miatti diszkriminációval folyamatosan szembesülniük kell.

Továbbá felkeresik a szolgáltatásokat még munkaviszonyban állók, akik hamarosan elveszítik állásukat, de már időben lépnek a következő munkahely megtalálása érdekében – pl. a közhasznú foglalkoztatásból hamarosan kikerülők.

Általánosságban elmondható, hogy a szolgáltatást igénybevevő ügyfeleknek kevés és esetleges az információja van a munkaerőpiacról, a munkaadók elvárásairól.  Képességeiket nem ismerik, nem tudják magukat megfelelően képviselni egy felvételi helyzetben a munkaadókkal szemben. Munkahelyeken problémát okozhat a beilleszkedés az elvárt alkalmazkodó-készség hiánya miatt.

Minden hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoport esetében fontos cél, hogy olyan erőforrásokat mozgósítsunk, melyek tudatosításával, felszínre hozásával a munkavállaló ki nem használt értékei érvényesülnek a munkavállalásban. Az álláskeresési szolgáltatásokkal való támogatás elősegíti, hogy az ügyfelek gyorsabban helyezkedjenek el, és lehetőséget kapnak arra, hogy megtalálják azt a számukra megfelelő munkahelyet, mely elfogadja őket helyzetükkel együtt. A szolgáltatások mindegyike törekszik arra, hogy az ügyfelek aktivitását növelje, serkentse őket az aktív – saját erőforrásokat mozgósító – álláskeresésre.

Hatékonyság

A munka hatékonyságának növelése érdekében a stáb folyamatos külső szupervízióban vesz részt. Pszichológus munkatárs révén lehetőség nyílik arra, hogy a stáb részére különböző pszichiátriai, illetve addiktológiai témákban belső továbbképzésekre kerüljön sor. Az Álláskereső Klub szolgáltatási színvonalának nyomon követése-fejlesztése érdekében minőségbiztosítási rendszer került kiépítésre.

A munkaerő-piaci problémákkal rendelkezők támogatása

egy nyitott rendszerű szociális szolgálathoz (családsegítő központhoz) kapcsolódva

(Jelenlegi állapot)

6. A szociális és a foglalkoztatási szolgáltatások szervezeti kapcsolatai az EU egyes országaiban

Az Európai Únió számos országában az elmúlt években jelentős és radikális reformokat hajtottak végre  a meglévő szociális, illetve foglalkoztatási ellátó rendszerek átalakítása érdekében.  

E reformok okai és céljai és eszközei között számos közös elem található, ilyenek:

• A gazdaság nem megfelelő versenyképessége miatt (is) tartósan magas munkanélküliségi/inaktivitási ráta alakult ki, a korábbi foglalkoztatáspolitikai eszközök önmagukban ennek korriglására alkalmatlannak bizonyultak.

• Jelentős társadalmi és intézményi feszültségek alakultak ki a szociális és foglalkoztatási eszközök határmezsgyéjén élők tömeges és tartós jelenléte miatt, az intézmények diszfunkcionális működése nem nyújtott kielégítő perspektívát a kialakult helyzet megváltoztatására.

• A gazdaság versenyképességének növelése és a társadalmi feszültségek (és passzív kiadások) csökkentése érdekében teret nyert a „munkát segély helyett” politikák létjogosultsága, az inaktívvá válás lehető megelőzése, visszafordítása.

• Széles körben elterjedt az a felismerés – látván a kialakult intézmények, eszközök hatékonyságának elégtelenségét -, hogy az eddigi korrekciós támogatási rendszerek túlbonyolítottak, összehangolatlanok, nem elég célirányosak, miközben jelentős forrásokat emésztenek fel, sokszor elvész maga a problémamegoldás, az ügyfél a pénzbeli transzferek és a jóléti szolgáltatások hálójában, vagy éppen el sem jut ezekhez az eszközökhöz.

• Ezért számos átfogó reformkisérlet indult ezek megváltoztatása érdekében, melyek jelentősen érintették a szociális és a foglalkoztatási szolgáltatások szervezeti kapcsolatait is:

• A hagyományos munkaerő-piaci eszközök mellett, azokkal lehetőleg összehangolva, egyre nagyobb teret nyernek a speciális hátrányokkal rendelkezők integrációjára irányuló szolgáltatások

• Amennyire lehet, megpróbálják a szociális és foglalkoztatási pénzbeli transzferek rendszereit (a hozzájutás feltételeit, eljárásait, összegeit stb.) összehangolni

• Az összehangoltabb, egyszerűbb és költséghatékonyabb megoldások érdekében számos országban új, kombinált szervezeti, szolgáltatói formákat hoztak létre az ilyen problémákkal kűzdők kiszolgálása érdekében. Ennek keretében

• átszervezik a szociális és foglalkoztatáspolitikai irányítási, szervezeti rendszereket
• átalakítják az országos-regionális-helyi szintek közötti feladatmegosztást
• helyi (kistérségi) szinten megpróbálnak „egyablakos” ügyintézési megoldásokat kialakítani
• a döntési szinteken megújítják az állami és társadalmi szereplők együttműködését szolgáló szervezeti formákat
• a végrehajtás szintjén a korábbinál nagyobb mértékben alkalmazzák a piaci, non-profit szereplőkkel történő kiszerződés eszközét stb.

A továbbiakban röviden összefoglaljuk egyes Európai Űniós országok elmúlt években megtett lépéseit - amennyire lehet, ennek az írásnak a szűkebb tematikájára korlátozva - Dr. Frey Mária és munkatársai kutatása alapján^[7], mert meggyőződésünk, hogy e példák felvillantása jelentős mértékben hozzájárulhat és serkentheti a hazai változtatásokra irányuló elképzelések kialakítását, majd a konkrét lépések megtételét.

                Ausztria

A munkaerő-piaci szolgálat fenntartását, fejlesztését, az ügyfeleknek nyújtott anyagi támogatásokat, munkaerő-piaci szolgáltatásokat, aktív eszközöket és programokat a munkanélküli biztosítási alap finanszírozza, amihez a munkavállalóknak kötelező csatlakozni.

Az osztrák munkaerő-piaci szolgálatnak (Arbeistmarktservice=AMS) két olyan sajátossága van, amely figyelmet érdemel. Az egyik, hogy magángazdasági intézménynek (közszolgálati vállalkozásnak) tekinthető, ami ugyanakkor hatósági feladatokkal is meg van bízva. A másik sajátosság, hogy az AMS közismerten sok nonprofit szervezettel működik együtt annak érdekében, hogy szolgáltatásait és támogatásait eljuttassa a munkaerőpiac leghátrányosabb helyzetű csoportjaihoz. A foglalkoztatási programok kivitelezésére szakosodott közhasznú szervezeteket szociál-ökonómiai üzemeknek nevezik.

Az AMS felépítése

Az AMS szervezeti modellje azt az elvet követi, hogy eredményes munkaerő-piaci politikát csak a munkáltatókkal, munkavállalókkal és a kormányzattal egyetértésben, továbbá a regionális különbségek és sajátosságok figyelembe vételével lehet folytatni. Ennek megfelelően az AMS szövetségi, tartományi és regionális szervezeti szintekre tagolódik, amelyek mindegyikén markáns érdekérvényesítéssel rendelkeznek a szociális partnerek. Az AMS-nek egy központi, 9 tartományi és 97 regionális szervezeti egysége van. Ezek mindegyike mellett tripartit irányító testületek működnek.

Az AMS feladatait a munkaerő-piaci szolgáltatásokról szóló törvény rögzíti (AMSG). A szövetségi központ a feladatok teljesítését normákon keresztül szabályozza (szövetségi irányvonalak). Az irányítást évente számszerűsített célokra építik, amelyről a szövetségi központ és a tartományi központok állapodnak meg egymással, s aminek teljesítését szigorú kontrolling módszerrel ellenőrzik.

A szövetségi központ feladata a célelőirányzatok meghatározása és ezek teljesítésének a nyomon követése (kontrolling). Emellett központilag történik a források elosztása, a szervezet működésével kapcsolatos útmutatók kidolgozása, az ellenőrzés és a koncepció-alkotás.

A regionális szervezetek: szolgáltatásokat kínálnak a munkát keresőknek és a munkáltatóknak. Ennek során két alapelvet követnek. Egyfelől a munkafolyamatok ügyfél-orientáltságát, másfelől az „egyablakos” kiszolgálást.

Munkaerő-piaci szolgáltatások a regionális foglalkoztatási hivatalokban

2003. végéig minden regionális hivatalban úgy kellett átszervezni a munkát keresők szolgáltatásait, hogy az ügyfelek saját problémáik és gondozási szükségleteik szerint jól elkülönülő csoportokat alkossanak.

a. Info-zóna

Azok az ügyfelek, akik csak a munkaerő-piaci információkra kíváncsiak, vagy az AMS szolgáltatásaira, ill. csupán az önkiszolgálást akarják igénybe venni.

b. Szolgáltató-zóna

Azok az ügyfelek, akik munkanélküliként akarják regisztráltatni magukat, vagy munkahelyet keresnek. Itt munkaközvetítés is folyik, és a munkanélküli ellátás kifizetésének előkészítése is, ez a zóna a legzsúfoltabb.

c. Tanácsadó-zóna

Azok az ügyfelek, akikkel intenzívebben kell foglalkozni, ebbe a zónába kerülnek. Ide vezet az útja azoknak is, akik a szolgáltató zónában már eltöltöttek három hónapot, eredmény nélkül.

Az első tanácsadás eredményeként az ügyfél és az AMS által kölcsönösen egyeztetett gondozási tervnek kell megszületni. Ebben a célokat és az annak eléréséhez vezető lépéseket rögzítik az ügyfelek számára. Ez a megállapodás világosan meghatározott feladatokat tartalmaz, időbeli ütemezéssel úgy a tanácsadó, mint az álláskereső számára.

Külső szolgáltató igénybevétele különleges problémák kezelésére

Speciális problémákkal terhelt csoportok számára – mint pl. a gyermekgondozási szabadságról a munkaerőpiacra visszatérő szülők, adóssággal, lakáshiánnyal küszködők, börtönből szabadultak, szenvedélybetegek, drogfüggők, bevándorlók, stb. - tanácsadást és gondozást biztosítanak külső intézmények, az AMS megbízásából és (részleges) finanszírozásával.

Szociál-ökonómiai üzemek (SÖB), mint a munkaerő-piaci programok fő kivitelezői

A SÖB piac-közeli, mégis relatíve védett, határozott ideig fennálló munkahelyek rendelkezésre bocsátásával segíti a nehezen elhelyezhető személyek munkaerő-piaci integrációját.

Ebbe a körbe tartoznak:

• a tartós munkanélküliek,
• a kiközvetítési akadályokkal rendelkező tartós munkanélküliek, úgy mint:

• a munkavégző-képességük erózióját megélt egyének,
• a hajléktalanok,
• börtönből szabadultak,
• adósságcsapdába került személyek,
• kábítószerfüggők, stb.

• a hosszabb ideje foglalkozás nélküliek,
• az idősek,
• a fogyatékossággal élők,
• a szociális beilleszkedési zavarokkal küszködő, és
• a gondozási kötelezettséggel terhelt egyének.

A SÖB célja, hogy olyan személyeket, akiknek korlátozott a teljesítményük támogasson mindazon képességük helyreállításában, amelyek előfeltételéi a normál (támogatás nélküli) munkahelyeken való elhelyezkedésnek. Ebből következően a SÖB feladatai:

• átmeneti munkahelyek rendelkezésre bocsátása,
• gondozási és képzési lehetőségek megszervezése a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű emberek számára, egy gazdálkodó üzem keretében,
• az átmenetileg foglalkoztatott személyek kiközvetítési akadályainak elhárítása és reintegrálásuk a támogatás nélküli munkák világába,
• a tranzit foglalkoztatottak reintegrációs esélyeinek javítása, célirányos képzéssel.

A különböző célcsoportokhoz különböző támogatáscsomagok rendelhetők, amelyek eljuttatása a rászorulókhoz szintén a SÖB feladata.

• Tartós munkanélküliek -  A) típusú támogatáscsomag, amely a következő elemekből áll:

• foglalkoztatás
• szociálpedagógiai gondozás és tanácsadás
• pályaorientáció,
• álláskeresési tréning,
• elhelyezkedési támogatás.

• Kiközvetítési nehézségekkel küszködő tartós munkanélküliek - B) típusú támogatáscsomag, amely kiegészíti az A) csomag keretében nyújtott szolgáltatásokat:

• Betanítás,
• alapismeretek pótlása,
• munkatapasztalat-szerzés.

• Súlyos elhelyezkedési nehézségekkel küzdő tartós munkanélküliek - ugyanaz, mint a B) csomag esetében.

A szociál-ökonómiai vállalatok munkaerő-piaci teljesítményének fő ismérvei:

• nehezen elhelyezhető személyek határozott idejű foglalkoztatása (tranzitfunkció tudatosan ütemezett be- és kiléptetéssel),
• szociálpedagógiai kínálati csomag rendelkezésre bocsátása, amely arra irányul, hogy a tranzit munkahelyeken foglalkoztatott személyek foglalkoztathatóságát határozottan javítsa.

A szociálökonómiai vállalatok a munkaerő-piaci célokon túl gazdasági célokat is követnek.

• a SÖB termékeket állít elő, vagy szolgáltatásokat kínál, piaci áron,
• a SÖB ismérve, hogy összkiadásainak meghatározott részét termékei, ill. szolgáltatásai eladásából fedezi.

Az AMS mint az egyik költségviselő vesz részt a SÖB finanszírozásában, az általa keresett és a SÖB révén kínált szolgáltatások megvásárlásával, amely kiterjed:

• a munkahelyek rendelkezésre bocsátásának költségére,
• a tranzit foglalkoztatottak képzésének költségére,
• a tranzit foglalkoztatottak nélkülözhetetlen szociálpedagógiai gondozásának és beilleszkedése segítésének költségeire,
• továbbá a tranzit foglalkoztatottak szakmai irányításához és képzéséhez szükségek kulcspozíciók/szakértők költségeire.

A szociál-ökonómiai üzemek a tartományok és önkormányzatok számára is nagy jelentőséggel bírnak. Egyfelől, a problémacsoportok integrálásért ők ugyancsak felelősek, másfelől pedig a SÖB-ök, mint vállalkozások számukra is felhasználhatók regionális céljaik megvalósításához (városrészek szanálása, szemétszállítás és hulladék–feldolgozás, stb.). A tartományokat és önkormányzatokat ennélfogva határozottabban be kell vonni a közös finanszírozásba. A tőlük elvárt anyagi hozzájárulás a támogatás összegének legalább egyharmadát el kell, hogy érje. Amennyiben ehhez képest elmaradás mutatkozik, az AMS a munkaerő-piaci helyzettől függően vállalja ennek pótlását.

A támogatási garanciát terjedelmes írásos megállapodásban rögzítik. Ez magában foglalja:

• az AMS garantált hozzájárulását,
• a projekt kivitelezője által megteremtendő munkahelyekre elhelyezendő célcsoportok számát és összetételét (kulcsszemélyzet+ tranzit foglalkoztatottak = foglalkoztatási kötelezettség),
• az elkötelezettséget valamennyi szociális és munkajogi előírás betartására,
• a SÖB és AMS együttműködését a tranzit foglalkoztatottak kiválasztására és reintegrációjára,
• a gondozás mikéntjét, a szakképzést és szakmai irányítást,
• a rendszeres jelentéstételi kötelezettséget a projektben foglalkoztatottakról, a sikerkritériumokat, mérési módszereket és elvárt eredményeket,
• a társfinanszírozók kötelezettségvállalását.

Amennyiben a SÖB-ön kívül álló okok miatt nem sikerül az egyik szerződés lejárta után másikat kötni, az előző megállapodás időtartama automatikusan 6 hónappal meghosszabbodik, hogy a SÖB ne maradjon anyagi forrás nélkül.

                Dánia

Dánia középtávú stratégiája a fenntartható gazdasági növekedésre és a társadalom öregedésével kapcsolatos kihívásokra fókuszál^[8].

A 2010-es foglalkoztatási cél eléréséhez a munkában állók mintegy 60 ezres bővítésére van szükség. A demográfiai folyamatok (az idősebb korosztályok nagyobb létszámúak, mint a helyükbe lépő fiatalok) is negatívan hatnak a foglalkoztatottak számára (40 ezres veszteséget okoznak). A foglalkoztatáspolitika ennek a 100 ezer fős létszámtöbbletnek a munkaerőpiacra vonzásán munkálkodik. E cél elérése a 2003-ban elkezdett munkaerő-piaci reform folytatását feltételezi.

Az OECD értékelése szerint a dán munkaerőpiac nemzetközi összehasonlításban a legrugalmasabb munkaerőpiacok közé tartozik. A nagyfokú rugalmasság mellett a munkavállalók biztonságát alapvetően a relatíve magas szintű munkanélküli ellátás és az aktív munkaerő-piaci politikák rendszere biztosítja.

A 2003-as reform előzményei

1979-83. között a tartós munkanélküliség elleni aktív munkaerő-piaci politika középpontjában a munkaközvetítés, a képzés és a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatása állt. Ez a program viszonylag szerény eredményt hozott, mivel csak a támogatottak kisebbsége tudott gyökeret vetni az első munkaerőpiacon. Ez a tény, továbbá a munkanélküliség növekedése 1990-93 között fokozta a politikai nyomást arra, hogy új intézkedésekkel törjék meg a munkanélküliek körforgását a különböző aktív munkaerő-piaci programokban. Az eredmény egy általános munkaerő-piaci reform lett, ami 1994. januárjában kezdődött.

Ennek fő jellemzői:

• A két-szakaszos támogatási rendszer bevezetése, amely egy négyéves passzív, majd azt követően három éves aktivizáló periódusból állt. Az első szakaszban a munkanélküli járadékot kapott, de ezen belül is jogosult volt 12 hónap aktivizálásra.
• A tartós munkanélkülieknek nyújtott támogatások a szabályokra alapozott rendszertől eltolódtak az egyéni szükségletek értékelése felé (egyéni akciótervek bevezetésével, ami ennek fontos eszköze).
• Az aktív munkaerő-piaci eszközökben való részvétel és a munkanélküli biztosítás közti kapcsolat megszüntetése, azaz az előbbi (támogatott foglalkoztatás) már nem biztosít jogszerző időt a járadék újbóli folyósításához.
• Háromféle fizetett szabadság bevezetése a gyermekgondozás, a továbbtanulás és a sabbatical (tartós szabadság) eseteire, összekapcsolva az állás-rotációval, ami lehetőséget ad a foglalkoztatottaknak, hogy az említett indokokkal átmenetileg elhagyhassák munkahelyüket. Ez alatt az állam által fizetett járadékot kapnak, ami a munkanélküli járadék egyik fajtája.

A 2003-as munkaerő-piaci reform

2003-ban új kormány alakult. Ez széles politikai támogatás mellett új munkaerő-piaci reformot indított, „More people at work” (Dolgozzanak többen!) jelszóval. A program az aktív eszközöket illetően a következő elemeket tartalmazta:

• A 32 különböző aktív munkaerő-piaci eszközből 3 fő csoportot hagytak meg. A) a tanácsadást, képzést és oktatást; B) a gyakorlati bemutatkozást vállalatoknál (practical introduction to the enterprises) és a C) bértámogatást.
• Nagyobb hangsúlyt helyeztek a korai tanácsadásra és a munkanélküliekkel való személyes kapcsolat más formáira, amire legalább minden harmadik hónapban sort kell keríteni. A munkanélküliek aktív álláskeresésével és mobilitásával kapcsolatos elvárások szigorodtak.
• Az aktív munkaerő-piaci eszközök és a járadékfolyósítás teljes adminisztrációs rendszerét modernizálták, a digitális technológiák széles körű alkalmazásával.
• Előírták, hogy minden felnőtt munkanélkülinek kötelező részt venni aktív munkaerő-piaci programban munkanélkülisége első évének lejárta után. Az ezt követő, állástalanul töltött időt 75%-ban aktív eszközökben való részvétellel kell eltölteni, csak a fennmaradó egynegyed telhet el passzív segélyezéssel.

Új reformok 2007-től

A reform részeként a helyi önkormányzatok számát drasztikusan csökkentik: 275-ről kb. 100-ra. A régiók (megyék) számát is lefaragják, és feladataik többségét átadják az új és nagyobb önkormányzatoknak.

Az állami foglalkoztatási szolgálat jelenleg a biztosítási alapokkal közösen visel felelősséget a munkanélküliek többségéért: azokért, akik valamelyik biztosítási alap tagjai. A nem biztosítottakról az önkormányzatok gondoskodnak.

A munkaerő-piaci politika alakításának és stratégiai irányításának legfontosabb szerve a Foglalkoztatási Minisztérium egyik igazgatóságaként működő Nemzeti Munkaerő-piaci Hatóság (AMS). Az AMS felelős

• az állami foglalkoztatási szolgálat és az önkormányzatok által végrehajtott foglalkoztatáspolitikai intézkedések szakmai irányításáért, koordinációjáért, valamint
• a foglalkoztatáspolitikához kapcsolódó jogi szabályozás alakításáért.

A foglalkoztatási szolgálatnak és az önkormányzatoknak ezt a közös szakmai felügyeletét és koordinációját 2002-ben hozták létre, az aktív munkaerő-piaci politikák egységes és átlátható rendszerének megteremtése érdekében.

Az állami foglalkoztatási szolgálat (AF)

Az AF 14 regionális irodát, és a régiókon belül összesen mintegy száz helyi (kerületi) irodát működtet.

Minden régióban felállítottak egy, a szociális partnerek és a regionális hatóságok képviselőiből álló foglalkoztatási tanácsot, amely ellátja az aktív munkaerő-piaci politikákkal kapcsolatos irányítási feladatokat.

Országos szinten is működik egy hasonló testület, amely a munkaügyi miniszter tanácsadó testülete, és részt vesz a munkaerő-piaci intézkedések előkészítésében.

Az AF feladatai - az aktív munkaerő-piaci politikákról szóló törvény értelmében – a következő három fő területet ölelik fel:

• az álláskeresőkkel és/vagy képzési lehetőséget keresőkkel kapcsolatos feladatok,
• a vállalatok számára nyújtott szolgáltatások, és
• a munkaerő-piaci folyamatok nyomon követése.

Az álláskeresőkkel és/vagy képzési lehetőséget keresőkkel kapcsolatos feladatok

Az AF regisztrálja a munkanélkülieket egy országos adatbázisban, tanácsadást biztosít, és információt nyújt az üres álláshelyekkel kapcsolatban. Minden munkanélküli személlyel egyéni megállapodást köt, amely mind az AF, mind a munkanélküli feladatait rögzíti az álláskeresési folyamatban^[9].

Az AF feladatai közé tartozik a munkaerő-piaci folyamatok elemzése, továbbá a munkaerő-kereslet és -kínálat előrejelzése. Az AF által összegyűjtött és feldolgozott információk segítik a regionális foglalkoztatási tanácsok aktív munkaerő-piaci politikákkal kapcsolatos döntéseinek megalapozását, és a szolgáltatásoknak a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő alakítását.

Önkormányzatok

Az AF szolgáltatásai és programjai a munkanélküli ellátásra jogosult személyekre terjednek ki, míg a szociális ellátásban részesülő állástalan emberek esetében a munkaerő-piaci reintegráció elősegítése az önkormányzatok feladata. Dániában 275 önkormányzat működik jelenleg, ám – a dán nemzeti reformprogram (lisszaboni akcióprogram) – szerint 2007-től ezek számát jelentősen csökkentik, a megyei önkormányzatokat pedig 5 regionális önkormányzat váltja majd fel. Az önkormányzatok számának csökkentése – az AF és az önkormányzatok közös szakmai irányításának megteremtése mellett – többek között az aktív munkaerő-piaci politikák rendszerének hatékonyabb működtetése érdekében történik.

A reform főbb lépései

A reformprogram egy új univerzális rendszer felállítását javasolta, amit az önkormányzatokhoz telepítene – ez kezelné mind a biztosított, mind a nem biztosított munkanélkülieket. A javaslatot hevesen vitatták, majd 2005. tavaszán megszületett a döntés a parlamentben.

Az átszervezés során közös helyi (inkább kistérségi, tekintettel a nagy önkormányzatokra) „job-centereket” (állásközpont) hoznak létre, amelyek integrálják az önkormányzatok és az állami foglalkoztatási szolgálat tevékenységét. A formális megosztottság a biztosított és nem-biztosított munkanélküliek között megmarad, mégpedig úgy, hogy az előbbiekről az állam által fenntartott állami foglalkoztatási szolgálat gondoskodik, az utóbbiakról pedig az önkormányzatok. Tíz kísérleti állásközpontot hoztak létre annak a javaslatnak a tesztelésére, hogy mi lenne, ha az összes munkanélküli felelősségét az önkormányzatokra terhelnék.

A jelenlegi 14 regionális munkaügyi központból csak 4 lesz; azok feladata lesz a munkaerő-piaci folyamatok nyomon követése és azoknak a speciális alapoknak a menedzselése, amelyek a szűk keresztmetszetek (munkaerőhiány és a tömeges elbocsátások) kezelését szolgálják.

A regionális munkaügyi tanácsok megmaradnak, de a szociális partnerek szerepe csökkenni fog, jóllehet ők szintén képviseltetni fogják magukat a helyi szintű (önkormányzatok mellett működő) tanácsadó testületekben. A szociális partnerek részt vesznek az országos tanácsadó testületben is (The National Employmnet Council = Nemzeti Foglalkoztatási Tanács).

A kormányzást illetően, az új szervezet különféle technikákat kombinál.

Először: a foglalkoztatási miniszter – a Nemzeti Foglalkoztatási Tanáccsal való konzultáció után – meghatározza a célokat, és a forrásokat ennek alapján szétosztja az önkormányzatoknak (és bizonyos részt hagy regionális szinten is, speciális akciókra). Másodszor: az önkormányzatok a helyi önigazgatás autonómiája szerint végrehajtják a nemzeti stratégiát, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a job-centerekben lévő munkanélküliek egy része az állami rendszer (a korábbi áfsz) fennhatósága alatt áll. A régiós igazgatók (directors of the regions) felhatalmazást kapnak arra, hogy közbeavatkozzanak, ha a helyi állásközpont nem megfelelően végzi feladatát (teljesíti küldetését).

A reformot egyértelműen támogatják az önkormányzatok, de ellenzik a szociális partnerek. Utóbbiak attól félnek, hogy az önkormányzati munkatársak nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy átlássák a regionális munkaerőpiacot, továbbá a munkaerő-piaci politika azon elemeit, amelyek a keresleti oldallal vannak összefüggésben (munkaerőhiány, tömeges elbocsátás, a piaci szükségletnek megfelelő képzés).

Az eddig megtett intézkedések

A dán kormány munkaerő-piaci intézkedéscsomagja középpontjában az egyéni szükségleteken alapuló, személyre szabott és erőteljesen foglalkoztatás-orientált megközelítés áll. 

Az intézkedések főbb elemei a következők:

• Az egyéni szükségletek korai felmérése

Minden munkanélküli esetében a munkába álláshoz vezető lehető legrövidebb utat kell megtalálni.

Emellett kötelező az intenzív kapcsolattartás az ügyfelekkel, ami azt jelenti, hogy az ügyféllel legalább háromhavonta fel kell venni a kapcsolatot.

• Konkrét állás- és képzési lehetőségek felajánlása

Minden munkanélküli személy esetében kidolgoznak egy álláskeresési tervet, amelynek arra kell irányulnia, hogy a munkanélküli minél előbb álláshoz jusson, mégpedig lehetőleg nem támogatott álláshoz.

• A tartós munkanélküliség csökkentése

A leghátrányosabb helyzetű emberek foglalkoztatását segítő eszközök fejlesztése érdekében a Foglalkoztatási Minisztérium támogatja a helyi szinten kipróbált és bevált gyakorlatok elterjesztését, beleértve az önkormányzatok, szakképzési központok, rehabilitációs intézmények és vállalatok közötti együttműködés különféle formáit.

Az AF és az önkormányzatok közötti koordináció erősítése és az aktív munkaerő-piaci politikák egységes működtetése érdekében megkezdték a munkanélküli ellátásban részesülőkkel és a szociális segélyben részesülő munkanélküliekkel^[10] kapcsolatos eljárások összehangolását és egyszerűsítését.

Az új rendszerben a szükségletfelmérést – az ellátás típusától függetlenül - az AF és az önkormányzatok ugyanazon elvek mentén végzik^[11].

        Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságban 1995 óta a foglalkoztatási ráta több mint 3%-al növekedett (2004-ben 71,6%), míg a munkanélküliségi ráta a felére csökkent (4,7%). A tartós munkanélküliség is történelmi mélypontot ért el, 2003-ban a munkaerőnek 1,1%-a volt állás nélkül egy éven túl. Az angol munkaerőpiac fontos jellemzője a részmunkaidőben foglalkoztatottak magas aránya (2004-ben 25,2 %), különösen a nők körében (44%) Továbbra is magas az inaktívak aránya: 2004-ben 24,4 %. 

A kormányzati politika a „munkát annak, aki képes dolgozni, támogatást annak, aki nem képes!” elv érvényesítését tűzte ki célul, a munkának elsőbbséget kell élveznie a szociális transzferek bármely más formájával szemben.

A foglalkoztatáspolitika végrehajtásáért elsősorban a Munka- és Nyugdíjügyek Minisztériuma a felelős, amely az alábbi átfogó célok elérésére törekszik:

• gyermekszegénység felszámolása 2020-ra;
• aktív korúak foglalkoztatásának elősegítése a jólét elérése érdekében, a leghátrányosabb helyzetűek foglalkoztatási rátájának növelése, a fennálló lemaradás csökkentése;
• szegénység elleni küzdelem, az időskorúak anyagi biztonságának növelése;
• a fogyatékkal élő emberek jogainak és lehetőségeinek fejlesztése, elősegítve munkaerő-piaci integrációjukat;
• a szolgáltatások színvonalának javítása a pontosság és az ügyfelek elégedettsége érdekében.

A stratégia végrehajtásáért felelős regionális és helyi szereplők nagyfokú döntési szabadsággal rendelkeznek a célok eléréséhez szükséges eszközök és intézkedések meghatározásában.

Reformok a foglalkoztatáspolitika végrehajtásában

Az elmúlt tíz évben többször módosították a munkanélküli ellátórendszert és a foglalkoztatáspolitikai intézményrendszert, minden esetben a munkaerő-piaci aktivitás növelésének és a munkavállalás ösztönzésének a szándékával.

• A reform első lépéseként a munkanélküli ellátórendszer átalakítására, az intenzív álláskeresés jogosultsági feltételként való szigorú alkalmazására került sor.
• Ezt követte a „New Deal” program néven ismertté vált aktív munkaerő-piaci programok bevezetése és különböző célcsoportokra való fokozatos kiterjesztése, a piaci szereplők bevonásával az aktív munkaerő-piaci eszközök nyújtásába.
• A következő fontos lépést 2001-ben a szociális és munkaügyért felelős minisztériumok összevonása jelentette, ami maga után vonta a korábbi foglalkoztatási szolgálat kirendeltségeinek (Jobcentre) és a Segélyezés Ügynökség irodáinak (Benefits Agency) összevonását. A Jobcentre Plus hálózat kiépítése a mai napig tart.

A munkanélküliek ellátórendszere

1996-ban a két, korábban elkülönült ellátási formát:

• a jövedelemfüggő, biztosítási jellegű, határozott időre szóló munkanélküliségi járadékot, és
• a jövedelemvizsgálaton alapuló, rászorultsági elvű segélyezési formát

álláskeresési juttatás néven (Jobseeker Allowance, JSA) összevonták.

Az álláskeresési juttatás igénylése és a jogosultság megállapítása alapvetően a Jobcentre Plus irodáiban történik. Azokban a térségekben, ahol az még nem jött létre, továbbra is a Segélyezési Ügynökségek látják el a munkanélküli ellátással kapcsolatos feladatokat.

Az álláskeresési juttatásra való jogosultság feltétele a munkára kész állapot fennállása és az álláskeresési megállapodás megkötése, amely az egyén aktív álláskeresésre vonatkozó vállalásait tartalmazza. Ugyancsak az álláskeresési megállapodásban kell előre rögzíteni azt, hogy milyen állás elfogadását vállalja az egyén. A megállapodásban vállaltak teljesítéséről a Jobcentre Plus alkalmazásában álló személyes tanácsadók kéthetes rendszerességgel konzultálnak az ügyféllel (előre megbeszélt időre érkeztetve, várakozás nélkül, meghatározott kérdések alapján, tíz perces interjúban), ellenőrzik a beszámolások valódiságát, és a megállapodásban vállaltak nem-teljesítése esetén szankciókat – a munkakeresés idejére járó támogatás felfüggesztését, megvonását – kezdeményeznek.

A szankciók jogosságát az ügyintézőktől független „esetkivizsgálók” vizsgálják felül.

A foglalkoztatáspolitika intézményrendszerének átalakítása

Az, hogy a foglalkoztatáspolitikában a hangsúly a munkanélküliség csökkentéséről áttevődött az inaktivitás visszaszorítására, kifejezésre jutott a foglalkoztatáspolitika intézményrendszerének átalakításában is.

1. Ennek során 2001-ben közös irányítás alá vonták a foglalkoztatáspolitikai és a szociális területet, létrehozva a Munka- és Nyugdíjügyek Minisztériumát^[12]. A kormány foglalkoztatáspolitikájának végrehajtásában kiemelt szerepe van az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak, az Oktatási Minisztériumnak, továbbá a Miniszterelnöki Helyettesi Hivatalnak (the Office of the Deputy Prime Minister).
2. Az irányítási struktúra átalakítását 2002-től a korábban külön minisztériumok alá tartozó, állásközvetítést és az aktív munkaerő-piaci támogatásokat kezelő foglalkoztatási központok (Jobcentres), valamint a pénzbeli ellátások kifizetésével foglalkozó Segélyezési Ügynökségek (Benefits Agency) országos hálózatának fokozatos összevonása követte. Az így létrejövő Jobcentre Plus hálózat várhatóan 2006-ra fedi le az ország egész területét, amely közel 1000 Jobcentre Plus kirendeltség létrehozását jelenti. Jelenleg mintegy 500 integrált kirendeltség működik. A Jobcentre Plus regionális és helyi irányítása a 11 regionális és a 90 körzeti igazgatóságon keresztül történik^[13].

A Jobcentre Plus hálózat

A Jobcentre Plus hálózat létrehozásának legfontosabb eleme, hogy hatókörét kiterjesztették az aktív korúak által igényelhető összes ellátási formára: az álláskeresők juttatására (Jobseeker’s Allowance), a szociális segélyre (Income Support) és a munkaképtelenségi járadékra (Incapacity Benefit). A cél az, hogy minden munkavállalási korú segélykérelmező esetén érvényesüljön az az alapelv, miszerint a munkavállalás elsőbbséget élvez a szociális segélyezéssel szemben.

Az ellátások nyújtásának feltétele a Jobcentre Plus-nál történő regisztráció, melynek során a munkatársak megvizsgálják, hogy milyen szolgáltatások nyújtására van szükség a munkaerőpiacra való belépés elősegítése érdekében, az ügyfeleknek pedig mindent meg kell tenniük elhelyezkedésük érdekében.

• A hatékonyság növelése és az ügyfelek várakozási idejének lerövidítése szempontjából fontos szerepe van az ügyfél-orientációnak. Az utóbbinak a feltétele az ügyféláramlás irányítása, ami a Call Centernél való előzetes bejelentés alapján zajlik.
• A munkavállalásra való ösztönzés érdekében bevezetésre került egy olyan számítógépes program is, amely a különböző szociális transzfereket és a munkával megszerezhető jövedelmet hasonlítja össze, bemutatva, hogy elhelyezkedés esetén mennyivel több jövedelemre lehet szert tenni.
• A munkáltatók számára közvetlen munkáltatói online felületet biztosítanak (EDON Employer Direct Online), ahol elhelyezhetik az üres állásokra vonatkozó információkat, illetve lehetőséget biztosítanak különböző humán szolgáltatások igénybevételére (felvételi interjúk lefolytatása, interjú szobák biztosítása stb.).

A New Deal program

A Kormány 1998-tól kezdve kidolgozta, és folyamatosan vezette be az un. New Deal programot, amely intenzív tanácsadást és támogatást^[14] biztosít a programban résztvevők számára. A részvevők a Jobcentre Plus-on keresztül kerülnek be a programokba, amelyeknek a célcsoportját a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű (tartós munkanélküliek, fiatalok, megváltozott munkaképességű emberek, egyedülálló szülők) emberek képezik. A New Deal programnak több célcsoportja van: a 18-24 éves fiatalok, akik legalább 6 hónapja munkanélküliek; 25 éven felüliek, akik legalább 18 hónapja vannak munka nélkül, továbbá azok az 50 éven felüliek, akiknek 6 hónapja nincs munkájuk. Külön New Deal program bevezetésére került sor az egyedülálló szülők foglalkoztatásának elősegítésére. Az első két célcsoport esetén a programban való részvétel kötelező, míg az idősebb munkavállalók és az egyedülálló szülők esetén önkéntes.

A program során a különböző szolgáltatásokat, támogatásokat a nagyobb városokban és ott, ahol rendelkezésre állnak megfelelő kapacitások, alapvetően a Jobcentre Plus-al több évre szóló szerződéses viszonyban álló szervezetek (profitorientált és non-profit szervezetek, valamint önkormányzati intézmények) nyújtják. A szolgáltatások minőségére, hatékonyságára és az elvárt eredményekre vonatkozóan a szerződött piaci és nonprofit szolgáltatókkal szemben szigorú követelményeket támaszt a Jobcentre Plus. Mindez nagymértékben hozzájárul a New Deal programok több éve tartó sikerességéhez^[15].

        Finnország

A finn kormányzat legfontosabb célja a foglalkoztatottság növelése, aminek 2007-re mintegy 100 ezer fővel kell bővülnie. A finn Munkaügyi Minisztérium 2003-ban elfogadta a 2003-2010 közötti időszakra vonatkozó foglalkoztatási stratégiáját.

A stratégia megvalósítása során arra kell törekedni, hogy:

- a foglalkoztatási ráta érje el 2007-re a 71%-ot, 2010-re pedig a 75%-ot,

- a munkanélküliség ráta 2007-re 6%-ra, 2010-re 5%-ra csökkenjen,

- a munkaerőpiacról való kilépéskor pedig az átlagos életkor 3 évvel növekedjen.

A munkaügyi igazgatás

A foglalkoztatáspolitikai stratégia végrehajtásáért a Munkaügyi Minisztérium a felelős, de megvalósítása szoros tárcaközi együttműködés keretében történik. A tervezés és végrehajtás egyéb helyi hatóságokkal, önkormányzatokkal, az ipari és kereskedelmi szervezetekkel együttműködve történik. A munkaerő-piaci politikák végrehajtásáért felelős részleg megosztva gyakorolja az irányítást a Kereskedelmi és Ipari Minisztériummal, valamint a Mezőgazdasági és az Erdészeti Minisztériummal a Foglalkoztatás és Gazdasági Fejlesztési Központok felett (minden régióban egy, összesen 15 ilyen központ működik). A foglalkoztatási szolgálat irányítása és a működéséhez szükséges pénzügyi források biztosítása a Munkaügyi Minisztériumon feladata, a Foglalkoztatás és Gazdasági Fejlesztés Központokon keresztül.

Az állami foglalkoztatási szolgálat jelenleg 130 helyi irodából áll, aminek a számát csökkenteni akarják.

Munkanélküli ellátások rendszere

A skandináv országokhoz hasonlóan Finnországban is a szakszervezetek működtetik a munkanélküli biztosítási alapokat. Ide a belépés önkéntes, de aki szakszervezeti tag, annak kötelező. A nem szakszervezeti tagok a Társadalombiztosítási Intézetnek fizetnek járulékot, s kapnak ezért cserében fix összegű munkanélküli alapjáradékot. Aki nem szerzett elegendő járulékfizetési időt ahhoz, hogy biztosítási típusú munkanélküli ellátáshoz jusson, vagy kimerítette a járadékfolyósítási időt, az az államtól munkaerő-piaci támogatást kaphat, ugyancsak a Társadalombiztosítási Intézet közvetítésével.

• Munkanélküli járadékot az kaphat, aki a munkanélkülivé válását megelőző 28 hónapból legalább 43 heti biztosítási időt szerzett. Az illető személy maximum 500 napig kaphat keresetarányos, vagy munkanélküli alapjáradékot.
• A munkaerő-piaci támogatás rászorultság-függő, ami azt jelenti, hogy meghatározásánál figyelembe veszik a kérelmező és házastársa teljes jövedelmét. Ez a támogatás korlátlan ideig folyósítható – mindaddig, amíg a munkanélküliség és a rászorultság fennáll.

Aktív munkaerő-piaci politikák reformja

A finn munkaerő-piaci politikák, illetve a foglalkoztatási szolgálat reformja több lépésben került bevezetésre, és a végrehajtása a mai napig folyamatban van. Az első szakaszban a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztésére, a második szakaszban pedig a foglalkoztatási szolgálat szervezeti struktúrájának átalakítására került sor.

A reform főbb elemei:

1. a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztése az álláskeresőkkel készített fix időtartamú interjúkkal és álláskeresési tervek készítésével,
2. a munkáltatókkal való együttműködés erősítése,
3. a munkanélküli ellátásban részesülők aktiválása, a foglalkoztatás növelése érdekében;
4. aktív munkaerő-piaci eszközök reformja, új eszközök bevezetése;
5. a munkaerő-kiválasztás módszerének fejlesztése;
6. munkanélküli álláskeresők jogainak és kötelezettségeinek pontos definiálása.

Az állami foglalkoztatási szolgálat átalakítása kettős megközelítésre épül.

• Egyfelől a hangsúly az önkiszolgáló modell, az e-szolgáltatásokon keresztül történő hatékony állásközvetítést elősegítő szervezet létrehozásán van, ami a könnyen elhelyezhető munkanélkülieknek nyújt szolgáltatásokat.
• Másfelől a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű emberek személyre szabott, holisztikus megközelítésen alapuló szolgáltatásokat igényelnek, ami több szakma együttműködésével valósítható meg.

Ennek megfelelően a szervezet fejlesztése két irányban indult el.

• A továbbra is „hagyományos” módon működő foglalkoztatási központok fejlesztése az álláskeresők mielőbbi sikeres elhelyezkedése és a munkáltatók munkaerő-igényének minél eredményesebb kielégítése érdekében zajlik, elsősorban az e-szolgáltatások (CV-adatbank, állás-adatbank, e-mailen keresztül történő tájékoztatás az üres állásokról stb.), és az önkiszolgáló rendszerek fejlesztésén keresztül.
• 2002-ben kidolgozásra és lépcsőzetesen bevezetésre került az un. integrált szolgáltatást nyújtó központ (Joint Service Center, JOIS) kísérleti modellje, amelynek keretében 2002-2003-ban 25, munkanélküliséggel nagymértékben sújtott nagyvárosban hoztak létre integrált szolgáltatást nyújtó központokat.

A szolgáltatási szintek átalakítása az ÁFSZ ügyfeleinek igényei szerint az 1. sz. ábrán követhető nyomon. Az ehhez igazodó szervezeti struktúra a 2. sz. ábrán látható.

A szolgáltatási szintek átalakítása az ÁFSZ ügyfeleinek igényei szerint

Az ÁFSZ strukturális reformja: Helyi Foglalkoztatási Hivatalok

Integrált szolgáltató központok (JOIS)

Az integrált szolgáltatást nyújtó központok létrehozásának célja a munkaerőpiacról kirekesztődött emberek segítésére hivatott szervezetek szolgáltatásainak egy helyen történő biztosítása, a szolgáltatások nyújtásának összehangolása, a halmozottan hátrányos helyzetű emberek problémáinak holisztikus megközelítésű kezelése. A JOIS ügyfelei azok az aktív korú, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, tartósan vagy ismétlődően munkanélkülivé váló személyek, akik többnyire az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásoknak és ellátásoknak is alanyai. A modell kidolgozása tehát azon a felismerésen alapult, hogy a tartós munkanélküliek nagy részének a foglalkoztatási szolgálat hagyományos eszközei nem nyújtanak megfelelő segítséget a munkaerő-piaci integrációhoz. Ehhez olyan szolgáltatások is szükségesek (pl. mentálhigiénés szolgáltatások), amelyeket a szociális szolgáltató rendszer tud biztosítani.

Az integrált szolgáltatást nyújtó központok tehát egy helyen („egyablakos rendszerben) biztosítanak munkaerő-piaci szolgáltatásokat (a munkaügyi szervezet által), szociális és egészségügyi szolgáltatást (az önkormányzat^[16] által), továbbá ugyanezen a helyen elérhetők Társadalombiztosítási Intézet (Kela) ellátásai is. Szükség esetén a JOIS-nak lehetősége van a különböző re-integrációs szolgáltatások megvásárlására a piaci szektor szereplőitől is.

A szolgáltató központokba csak a foglalkoztatási hivatalokon, vagy az önkormányzatokon keresztül lehet bejutni.

A JOIS fenntartásához 50:50 százalékban járulnak hozzá az állam és az önkormányzatok, a társadalombiztosítási intézet pedig maga fedezi saját felmerülő költségeit.

Az új kezdeményezést az ügyfelek és a munkatársak egyaránt nagy elégedettséggel fogadták. Ugyanakkor komoly nehézséget okoz a három szervezethez (ÁFSZ, önkormányzat, Kela) tartozó munkatársak irányítása. Nem problémamentes eltérő kulturális hátterük, gondolkodásmódjuk összehangolása sem. Zavarja a munkát a jelenlegi adatbázisok közös használatának akadályoztatása is, amin új adatbázisok kiépítésével lesznek úrrá. Nem bizonyult eredményesnek az sem, hogy csak állami szolgáltatók vettek részt a „közös vállalkozásban.”

Munkaerő-szolgáltató központok (Labour Force Service Centre=LAFOS)

A kezdeti nehézségek kiküszöbölése érdekében némi irányváltással 2004-2006-ban is folytatódott a foglalkoztatási szolgálat reformja. Ennek során markánsabb választóvonalat húztak az állami foglalkoztatási szolgálat két fő fejlesztési iránya közé. A gyakorlatban a munkaközvetítő szolgáltatások és azok a szolgáltatások, amelyeket nehezen elhelyezhető embereknek nyújtanak, két különálló egységet képeznek, ahogy az a 3. sz. ábrán látható.

Az állami foglalkoztatási szolgálat két fejlesztési iránya – a megreformált modell

A nehezen elhelyezhető ügyfelek számára ugyanakkor 40 új munkaerő-szolgáltató központot (Labour Force Service Centre=LAFOS) hoznak létre, többek között a meglévő 25 JOIS átalakításával. Jelenleg 10 LAFOS működik. Ezek a regionális és helyi hatóságok, továbbá más szolgáltatók szakértői hálózatai. Tehát: nem újabb irodák, szervezetek, hanem szolgáltató hálózatok! A LAFOS változatok támogatást nyújt azoknak a munkanélkülieknek, akiknek a jelenlegi szolgáltatások nem elegendők ahhoz, hogy munkahelyhez jussanak. Ebben nagymértékben támaszkodik a képző intézményekre és a nonprofit szervezetekre.

Az állam és az önkormányzatok közötti pénzügyi modell fejlesztése

A pénzügyi felelősségnek az állam és az önkormányzatok között meg kell változnia a passzív munkaerő-piaci támogatás tekintetében. Jelenleg a munkaerő-piaci támogatást teljes egészében az állam fizeti. Az önkormányzat a megélhetési támogatásért felel, de az állam egyharmados arányban részt vállal ennek költségeiből is, az állami támogatási rendszeren keresztül.

A reform a következő változásokat hozná:

• A munkaerő-piaci támogatás finanszírozása egyenlő mértékben oszlik meg az állam és az önkormányzatok között azok esetében, akik több mint 500 napig passzív támogatást kaptak. Az ennél rövidebb munkanélküliség esetén a passzív munkaerő-piaci támogatás finanszírozása az állam felelőssége marad, az eddigi gyakorlat szerint.
• Ami a megélhetési segély ráfordításait illeti, ennek bizonyos részét kiveszik az állami támogatási rendszerből. Ennek költségeit a jövőben az állam és az önkormányzatok egyenlő arányban viselik.
• Az állam vállalja az aktivizálási időszak kiadásait.
• Az önkormányzatok kompenzációt kapnak azért a költségtöbbletért, amit a pénzügyi felelősség megváltoztatása okoz számukra.
• Az állam a maga részéről olyan foglalkoztatáspolitika mellett kötelezi el magát, amelyben biztosíthatók az aktiválási ráta tervezett felemeléséhez szükséges források, és azok viszonylag magas szinten is tarthatók.

E javaslatok azt célozzák, hogy kiegyensúlyozottabb pénzügyi struktúra jöjjön létre azok létbiztonságához, akik több mint 500 napig passzív munkaerő-piaci támogatásban részesültek, megosztva ennek költségeit az állam és az önkormányzatok között. Ez a pénzügyi megoldás mindkét felet arra ösztönzi, hogy növelje a foglalkoztatottságot, méghozzá fenntarthatóbb formában, mint ma.

                Hollandia

Hollandiában a foglalkoztatásnak fontos jellemzője a részmunkaidős foglalkoztatás kiugró aránya (2004-ben 45,5%; EU-25: 17,7%). A viszonylag magas foglalkoztatás mellett is magas az inaktivitás (2003-ban 23,7%), főleg a rokkantnyugdíjasok nagy száma miatt. A nemzeti foglalkoztatási stratégia mottója: „Mindenkinek dolgoznia kell, aki képes dolgozni”.

A munkaerő-kínálat növelése mellett a kereslet növelése is része a stratégiának, amit elsősorban a bérnövekedés mérséklésével kívánnak elérni. Ennek érdekében 2004-2005-re vonatkozóan a kormány befagyasztotta a bruttó minimálbért és az ellátásokat, és a kormány a bértárgyalások során is 0%-os növekedést javasolt.

Hollandiában az elmúlt tíz évet a szociális és munkanélküli ellátórendszernek, valamint a szolgáltatások rendszerének a folyamatos és fokozatos átalakítása jellemezte. A reformok több kormányzati cikluson keresztül egymásra épültek. Középpontjukban mindvégig a munkaerő-piaci aktivitás növelése és a jövedelempótló ellátásokban részesülők arányának csökkentése állt.

A reformok első szakasza a pénzbeli ellátások rendszerének átalakítására és az ellátásban részesülők számának csökkentésére irányult.

2001-2002-ben döntően új alapokra helyezték a foglalkoztatási szolgálat működését, új intézmények és együttműködési mechanizmusok kialakításával, és a munkaerő-piaci reintegrációs szolgáltatások kiszervezésével. 2004-ben, az intézményi reform legújabb lépéseként az önkormányzatoknak a munkaerő-piaci aktivitás elősegítésében betöltött szerepe is felülvizsgálatra került.

A reform két fő iránya az intézmények közötti koordináció és együttműködés mechanizmusainak kialakítása, valamint a szolgáltatások döntő részének kiszerződése volt, a piaci szolgáltatók bevonásával.

2002-ben lépett hatályba az ún. Munka és jövedelem törvény (SUWI). A törvény fő célkitűzése, hogy a munkavégzést ösztönözze az ellátások igénybevétele helyett, csökkentse az ellátások és a szolgáltatások költségeit, továbbá az adminisztrációs terheket. A törvény illeszkedett abba a kilencvenes évek végén megkezdett intézkedéssorozatba, ami az állami szerepvállalás újragondolásával és a szolgáltatások kiszerződésével jellemezhető.

Az intézményrendszer reformjának főbb lépései a következők:

• az ún. munka és jövedelem központok országos hálózatának kiépítése (egy központi irányító szervvel és 131 helyi irodával),
• öt különböző társadalombiztosítási szerv összevonása egyetlen nemzeti társadalombiztosítási szervvé,
• a munkaerő-piaci szolgáltatások kiszervezése, piaci szolgáltatók bevonása,
• az önkormányzatok feladatainak és eljárásainak felülvizsgálata.

A reform lényege, hogy az álláskeresők ún. egyablakos rendszeren keresztül juthassanak az álláskeresést segítő szolgáltatásokhoz és/vagy pénzbeli ellátáshoz. A rendszer alapelve, hogy megfelelő szolgáltatásokat kell biztosítani az ellátásban részesülőknek a munkaerőpiacra való visszatérés elősegítése érdekében, nekik pedig mindent meg kell tenniük elhelyezkedésükért, és kötelesek folyamatosan állást keresni. A „munka és jövedelem” intézményrendszer különböző elemei – beleértve társadalombiztosítási ellátásokat folyósító szervezetet és a helyi önkormányzatokat is – egyetlen „láncot” alkotnak, amelyben minden szereplőnek ugyanazt a célt kell szolgálnia: az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedésének elősegítését. A „lánc” minden szereplőjének figyelembe kell vennie a többi szereplő által nyújtott szolgáltatásokat, és építenie kell azokra.

Az új rendszer legfontosabb szereplői:

• munka és jövedelem központok (CWI),
• társadalombiztosítási hivatalok (UWV),
• önkormányzatok,
• piaci szolgáltatók.

A „munka és jövedelem” központok (CWI)

A CWI kialakításában meghatározó szempont volt az ügyfélközpontú működés (az álláskeresők személyes felelősségének hangsúlyozása mellett) és a munkaerőpiac átláthatóságának biztosítása.

A CWI-k jelentik a munkaügyi és szociális ellátórendszerek és szolgáltatások közös belépési pontjait. Feladataik az alábbiak:

• az ügyfeleknek - minél előbb és minél gyakrabban - álláslehetőségeket felajánlania, és ösztönözni őket arra, hogy folyamatosan és aktívan kövessék a bejelentett üres álláshelyeket (a különböző munkaerő-piaci programokban való részvétel alatt is),
• az önálló álláskeresés ösztönzése mellett szükség esetén differenciált, személyre szabott szolgáltatások biztosítása,
• a munkaerő-kereslet és -kínálat összehangolása, információs szolgáltatások biztosítása (Interneten keresztül elérhető országos adatbázis az álláshelyekről és az álláskeresőkről, „call-center”, teletext, stb.),
• a pénzbeli ellátás folyósítási idejének minimalizálása, az aktív álláskeresés ösztönzésével.

Az újonnan kialakított rendszer alapelve: dekoncentrált végrehajtás a stratégia és keretek központi meghatározása mellett. Alapvetően a szubszidiaritás elve érvényesül, azaz a feladatokat azon a szinten kell ellátni, ahol az a leghatékonyabban biztosítható. A rendszer működésében meghatározó szempont a számonkérhetőség, aminek legfontosabb eszköze, hogy az elvárt eredményeket szerződésekben határozzák meg.

A rendszer egészének irányításáért és működéséért a miniszter felelős (feladatai: éves teljesítmény-indikátorok meghatározása; éves szakmai tervek és költségvetések ellenőrzése, jóváhagyása; jelentések értékelése). A CWI működéséhez szükséges forrásokat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium költségvetése biztosítja.

• Az országos hálózatot szakmailag a miniszter által kinevezett 4 főből álló Főigazgatók Tanácsa irányítja.
• A 131 helyi irodából álló hálózat országos szintű koordinációját a központi iroda látja el (szakmai keretek meghatározása, szerződéskötés a helyi CWI irodákkal, egységes monitoring rendszer),
• a térségi koordinációt pedig a területi igazgatók (összesen 6 fő) végzik.

Önkormányzatok

Az önkormányzatoknak fontos szerepük van - többek között - a szociális ellátórendszer működtetésében és a munkaerő-piaci reintegrációt segítő szolgáltatások finanszírozásában.

• a térség helyzetével összhangban kialakított reintegrációs politikát alakítanak ki és hajtanak végre,
• kiszerződés alapján (piaci szolgáltatókon keresztül) munkaerő-piaci reintegrációs szolgáltatásokat biztosítanak az ellátásban részesülőknek,
• rendszeresen jelentést készítenek aktiválási és reintegrációs stratégiájuk végrehajtásáról,
• egyéni megállapodást kötnek az ellátásban részesülőkkel (és ennek részeként képzési és szociális szolgáltatásokat biztosítanak).

A finanszírozás alapja a Munka és Jövedelem Alap (FWI), ami az önkormányzatok által nyújtott ellátások és reintegrációs szolgáltatások szabályozásának és finanszírozásának eszköze. Az ellátásokra és a szolgáltatásokra fordított költségek 25%-át az önkormányzatoknak kell finanszírozniuk, 75%-át pedig a minisztériummal kötött megállapodás alapján bocsátják rendelkezésükre. Az önkormányzatokat a munkaerő-piaci integráció elősegítésére ösztönzi, hogy amennyiben a pénzbeli szociális ellátásokra fordítható költségvetésükben megtakarítást érnek el, a megmaradó összeget szabadon használhatják fel.

A kormány adminisztratív megállapodást köt az önkormányzatokkal, és ez a megállapodás fontos szerepet tölt be az aktiválás és a munkaerő-piaci reintegráció stratégiájának helyi szintű végrehajtásának biztosításában. A megállapodás konkrét szakmai-stratégiai célokat határoz meg, például, hogy évente 10%-kal csökkenteni kell a szociális ellátásban részesülők számát. 2002-ben szintén megállapodás keretében vállalták az önkormányzatok, hogy a tartósan munkanélküliek 80%-ának helyzetét ismételten felmérik, és amennyiben lehetséges, illetve szükséges, állást vagy képzést ajánlanak fel.

Az új rendszerben bizonyos feladatokat a CWI lát el, amelyeket korábban az önkormányzatok végeztek. Ezek közé tartozik azoknak az adatoknak az összegyűjtése, amelyek a szociális ellátás iránti kérelmek elbírálásához szükségesek. Az adatokat az egyablakos rendszerben a belépési pontot jelentő CWI gyűjti össze, és továbbítja azokat az önkormányzat részére. Az önkormányzatok feladata, hogy megteremtsék annak feltételeit – a kormányzat finanszírozása mellett – hogy a szolgáltató-rendszer különböző elemei (CWI, UWV, önkormányzati hivatal releváns egységei) helyi szinten lehetőleg egy helyen működjenek, biztosítva ezáltal, hogy az ügyfelek és az ügyintézés szempontjából egyetlen egységes szervezetként jelenjenek meg a különböző szolgáltatások, még akkor is, ha azok eltérő irányítású és funkciójú alrendszerekből állnak.

A szervezetek rendelkeznek egy közös adatbázissal, amelynek működtetéséért a központi szinten létrehozott információs iroda felelős.

Piaci szereplők az aktív munkaerőpiaci szolgáltatások rendszerében

A rendszer azon a megközelítésen alapul, hogy az ellátásokra való jogosultság vizsgálatán és megállapításán kívül – amit nem befolyásolhatnak a piaci szempontok – a munkanélküli ellátásban, a szociális ellátásban és a rokkantsági ellátásban részesülők munkaerőpiaci reintegrációhoz kapcsolódó szolgáltatásokat hatékonyabban és eredményesebben lehet működtetni akkor, ha a szolgáltatók között piaci verseny érvényesül.

Az UWV és az önkormányzatok maguk nem nyújtanak ilyen szolgáltatásokat, hanem kötelesek azt nyílt közbeszerzési eljárás keretében megvásárolni a piaci szektor szereplőitől. A közszektor szereplői a szolgáltatókkal eredmény-alapú megállapodásokat kötnek, ahol eredménynek alapvetően a tartós (a program befejezését követő fél év múlva is fennálló) és nem támogatott foglalkoztatást tekintik. A reintegrációs programok időtartamának meghatározásánál célcsoport alapú megközelítést alkalmaznak, és bizonyos „nehezen elhelyezhető” csoportok esetében a támogatott foglalkoztatást vagy a képzésbe való belépést is megfelelő eredménynek tekintik. Az elvárásokat a szerződésben előzetesen egyértelműen rögzítik.  

A kormányzat feladata a reintegrációs szolgáltatások tekintetében elsősorban a szolgáltatások piacának szabályozása, a szolgáltatókkal és a szolgáltatásokkal kapcsolatos feltételek, illetve a szolgáltatók kiválasztására vonatkozó eljárások meghatározása.

Az új rendszer teljeskörű kiépítése jelenleg is folyamatban van.

        Németország

2003-ban a szövetségi kormány elindította az Agenda 2010-et, ami Németország történetének legátfogóbb reformprogramja. Az „aktivizáló szociális állam” jegyében, amely „követel és támogat”, a szociális védelmet és az elhelyezkedési esélyek javítását összekapcsolják a munkakeresők és munkanélküliek egyéni aktivitásának és felelősségének számonkérésével. A cél: gyorsabb beilleszkedés a munkaerőpiacon.

Újraszabályozzták a munkát kereső emberek, a gondozó intézmények és a munkaügyi szolgáltatok közötti kapcsolatokat, széttörve a megmerevedett munkaerő-piaci struktúrát, és újraszabályozták az egyéni felelősség és az állami támogatás viszonyát.

A munkanélküli és szociális segély összevonásával foglalkozó törvény 2005. január elsején lépett hatályba. A munkavállalásra kész álláskeresőknek először áll rendelkezésükre olyan egységes támogatási rendszer, amely az érintetteknek minden olyan szolgáltatást és megélhetési támogatást egy helyen biztosít, amire szükség van munkába állásukhoz. Intenzív támogatás-nyújtási lehetőséggel rendelkező esetmenedzserek dolgoznak azon, hogy a helyi munkaerő-piaci szereplők mozgósításával és személyre szabott szolgáltatásokkal teremtsék meg a feltételeket a tartós munkanélküliek lehetőleg gyors elhelyezéséhez. Különleges bánásmódban részesülnek a 25 éven aluli fiatalok, akik közül mindnyájan kapnak ajánlatot képzésre, állásra, vagy támogatott foglalkoztatásra.

Néhány új elem:

• Képzési utalvány bevezetésére került sor, azzal a szándékkal, hogy növeljék a továbbképzésre vállalkozók választási szabadását és egyéni felelősségét, továbbá támogassák a különböző képző intézmények közötti verseny kialakulását. Azok a munkanélküliek, akikről az AA megállapítja, hogy képzésre szorulnak, képzési utalványt kapnak. Ezzel az AA által jóváhagyott listáról tanfolyamot és képző intézményt választhatnak. Az utalvány elismervénynek minősül, ami igazolja, hogy birtokosa jogosult a továbbképzés támogatására. Az utalványon szerepel a képzés célja, súlypontjai, az előirányzott maximális képzési idő, továbbá a beváltására vonatkozó 3 havi érvényességi idő. Az utalvány birtokosa által kiválasztott képző intézmény a tanfolyam költségeit közvetlenül az AA-nál számolja el. Ehhez az utalványt a képzés megkezdése előtt az AA-hoz be kell nyújtani.

• Az AA-k a jövőben nem vizsgálják a támogatás jogosságát a bemutatkozó intejúval kapcsolatos utazási költségtérítésnél, és a mobilitási segélynél. Az utóbbinál a munkába állás és az első kereset kifizetése közti idő megélhetésének a támogatásáról van szó, amihez egyszeri kamatmentes kölcsön igényelhető, maximum 1000 euró összegig. Ezt a folyósítás után két hónappal kell megkezdeni törleszteni, és tíz egyenlő részben visszafizetni.

• Job-Centerek felállítása: Agenturen für Arbeit-ből Job-Center a munkanélküli és szociális segélyezettek ügyeinek egy helyen történő intézésére

• 2004. január 1-jén a Budesanstalt für Arbeit új nevet kapott: Bundesagentur für Arbeit. Ez egy központból, regionális igazgatóságokból és munkaügyi ügynökségekből áll. A regionális igazgatóságok a felelősek a regionális foglalkoztatáspolitikáért, ill. ennek összehangolásáért a szövetségi államok gazdaság- és struktúrapolitikájával. A regionális igazgatóságok és az AA-k ügyvezetése – csakúgy, mint a központé – három főből áll. Regionális szinten nincs önkormányzati irányítás, csak a központban és az AA-knál. Az igazgatótanács a központból 21 főből tevődik össze, az AA-k szintjén pedig maximum 15-ből.

• A szövetségi kormány és a munkaügyi igazgatás közti kapcsolatot, amely az engedélyezésre és hozzájárulásra épült, felváltja az un. „agency-modell”, melynek keretében az irányítás kétoldalú megállapodáson alapul. Ez az MBO (management by objectives), ami az elérendő célokat rögzíti. A szervezeten belül ezeket lebontják alsóbb szintekre, majd egy controlling rendszert építenek ki az elért eredmények követésére, ill. a célkitűzésekkel való ütköztetésére. Az MBO határozza meg a Szövetségi Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium, továbbá a BA között viszonyt is.

• Az AA-ból Job-Centerek jönnek létre. Ezek egységes fogadóhelyei mindazoknak, akik állást vagy szakképző helyet keresnek. Ők itt információt kapnak; feltárják igényeiket tanácsadásra vagy gondozásra vonatkozóan, továbbá az első lépésekről kötelező megállapodást kötnek az esetmenedzserükkel.

• 2005. január 1-től összevonták a munkanélküli és szociális segélyt, s ebből egy új ellátási formát, a munkanélküli járadék II-t hoztak létre. Ezt nevezik a munkát keresők alapbiztosításának, aminek az a célja, hogy megerősítse a munkára képes segélykérelmezők és a velük közös háztartásban élők egyéni felelősségét, továbbá hozzájáruljon ahhoz, hogy megélhetésüket önerőből és saját anyagi eszközeikkel teremtsék meg. Támogatja a segélykérelmezőket abban, hogy munkához jussanak és azt meg is tudják tartani, továbbá megélhetésük biztosításában is, amennyiben ezt segély nélkül nem tudják megoldani. A munkát keresők alapbiztosítása következésképpen egyfelől szolgáltatásokat biztosít a munkavállalás lehetővé tételéhez, másfelől támogatás a megélhetéshez.

• Az ALG II szabályait a Szociális Törvénykönyv II. fejezete (SGB II) rögzíti. Ennek révén a rászorulók intenzívebb támogatást kapnak beilleszkedésükhöz a munkaerőpiacra. A siker érdekében a BA és a szociális segélyezésért felelős szervek kapacitásait és kompetenciáját egyesítik, de kettős felügyelet alá helyezik.
• A BA biztosítja a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokat és aktív eszközöket (tanácsadás, közvetítés, közhasznú foglalkoztatás, képzés támogatása), továbbá a létfenntartó támogatásokat (ALG II., szociális segély, TB-járulékfizetés). Az önkormányzatok felelősek a lakhatási, fűtési támogatásért, a gyermekintézményi ellátásért, az adósságmenedzselésért, a szenvedélybetegek gondozásáért, a pszichológiai gondozásért és egyéb, személyre szabott válságkezelésért.
• Ahhoz, hogy a felsorolt szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz egy helyen jussanak hozzá a rászorulók, a munkaügyi és szociális szolgálatok a munkaügyi ügynökségen belül közös munkaközösségeket hoztak létre erre a feladatra. A szövetségi költségvetés állja az álláskeresők alapbiztosításának azokat a költségeit, amelyek a BA kompetenciájába tartoznak. A szociális szolgálat támogatásait az önkormányzatoknak kell fedezniük.

• Másik alternatívaként merült fel az SGB II-ben rögzített szolgáltatások nyújtására az a szervezeti megoldás, hogy az ország 69 településén az önkormányzatok alakítsanak ki olyan központokat, ahol az ALG II keretében garantált támogatások ügyfelekhez való eljuttatására önmaguk is képesekké válnak.

A munkát keresők alapbiztosítását működtető intézmények

A két szervezet (a munkaügyi ügynökség és az önkormányzat) együttműködése érdekében a munkaügyi ügynökségek Job-Centereiben (állásközpontok)  együttes munkaközösségeket hoztak létre az AA-k és az önkormányzatok. Utóbbiak ezekre ruházták át a számukra megszabott kötelező feladatokat a munkanélküliek alapbiztosításával kapcsolatban. Ugyanez az AA-k kötelezettsége is. Egymás hivatali iratait kölcsönösen használhatják. A munkaközösségek önálló menedzsmenttel rendelkeznek, aminek vezetőjét egyik évben az AA, a másik évben pedig az önkormányzat nevezi ki. A munkaközösség önállóan hozhat közigazgatási határozatot és utasíthat el kérelmeket. Ide az önkormányzat részéről a szociális, ifjúsági és lakásosztály delegál munkatársakat, az AA pedig ALG II-t folyósít, önkiszolgáló munkaközvetítést tesz lehetővé, munka- és rehabilitációs tanácsadást nyújt, továbbá egyéb szakszolgáltatásokat.

Utóbbi feladatokat egyedül az önkormányzat is vállalhatja – lásd a 69 önkormányzatnál kezdeményezett alternatív szervezeti megoldást – , de akkor nem jön létre munkaközösség. Az önkormányzat a BA-val köthet szerződést a törvényben meghatározott szolgáltatások megvásárlásáról. Egy-egy ilyen szerződés öt évre szól.

Az AA állapítja meg, hogy a munkakereső munkaképes-e, ill. rászorult-e. Rászorult az, aki létfenntartását, munkába állását nem tudja saját magának és a vele egy háztartásban élő eltartottaknak biztosítani, vagy nincs elég ereje és eszköze ahhoz – mindenekelőtt megfelelő állás, saját jövedelem, vagy vagyontárgy -, hogy megélhetéséről gondoskodjon, beleértve közvetlen hozzátartozóinak jövedelmét és vagyonát is.

„Esetmenedzser” és beilleszkedési megállapodás

Az AA minden munkavállalási korú rászoruló számára „esetmenedzsert” jelöl ki személyes tanácsadónak, aki átfogóan támogatja őt a munka világába való beilleszkedés céljából. Az egyén a személyes tanácsadóval 6 hónapra szóló beilleszkedési megállapodást köt. A közösen kidolgozandó és aláírandó ügyirat a biztosítéka annak, hogy az AA olyan szolgáltatás-kínálatot ajánl a rászorulónak, amely megfelel egyéni szükségleteinek, továbbá a munkaerőpiac követelményeinek és a gazdaságosság alapelvének. Emellett azt is tartalmazza a dokumentum, hogy a segítségre szoruló ügyfélnek magának milyen erőfeszítéseket kell tennie a munkaerő-piaci beilleszkedés folyamatában.

A munkavállalási korú rászorulóknak olyan szolgáltatásokat kell kapniuk, amelyek elengedhetetlenül szükségesek elhelyezkedésükhöz. Ezeket a Szociális Törvénykönyv III. fejezete (SGB III) tartalmazza, ami a magyar Flt. „foglalkoztatást elősegítő támogatások” fejezetének felel meg.

Az álláskereső segélyezett munkába lépés esetén korlátozott ideig munkavállalási pótlékban részesül, amennyiben ezt az általános munkaerő-piaci viszonyok közé történő beilleszkedés indokolttá teszi. Erről a személyes tanácsadó határoz, és ő dönt a pótlék összegéről is. A folyósítási idő legfeljebb 24 hónap lehet.

A segélyezetteket bevonják a kötelező egészségbiztosításba (Németországban létezik kötelező szociális gondozási biztosítás is, az is kiterjed rájuk), amennyiben a családbiztosítás révén már nem részesei a szociális védelmi rendszernek. A törvényes nyugdíjbiztosítás is kiterjed rájuk, de csak a kötelező minimális járulékbefizetésre épülő alapbiztosítás.

        Norvégia

A kormány minden településen létre kíván hozni egy közös „arcvonalbeli” szolgáltatást, önkormányzati-kormányzati foglalkoztatási és jóléti irodákkal. Ez az iroda lesz a kapu a foglalkoztatási és jóléti szolgáltatásokhoz, ami az ügyfelek számára egységes jogi személyként fog megjelenni. Az iroda számos szolgáltatást kínál a munkanélkülieknek és a vállalatoknak, a táppénzen lévő ügyfeleknek, a rokkant nyugdíjasoknak, a szociális segélyezetteknek, az öregségi nyugdíjasoknak és a családi pótlékban részesülőknek. A foglalkoztatási és jóléti irodák kifizetőhelyként fognak funkcionálni, és képesek lesznek olyan intézkedéseket mozgósítani, amelyekre szükség van az egyének igényeinek kielégítéséhez.

A helyi foglalkoztatási és jóléti irodák koncepciója az alábbi követelményekre épül:

• Nem új szervezetekre van szükség, amelyek újabb igényt támasztanak a koordinációra.
• koordináltabb és hatékonyabb legyen a foglalkoztatási és jóléti adminisztráció.

• Könnyen elérhető foglalkoztatási és jóléti irodával kell rendelkezni minden településen, településközi megoldási lehetőségekkel, ahol ez kivitelezhető.
• Több olyan ügyfél, aki képes a munkavégzésre, korábbi fázisban kerüljön át az aktív, munka-orientált szolgáltatási folyamatba.
• Ahol igény mutatkozik az ügyfél szükségleteinek általános értékelésére, ott ez mielőbb történjen meg, és kapjanak ezek kielégítéséhez koordinált segítséget.
• Az ügyfelek jussanak mindenütt azonos szolgáltatásokhoz, függetlenül attól, hogy hol élnek.
• Az ügyfelek olyan szolgáltatóhoz térjenek be, amely aktivitásra és részvételre ösztönzi őket.

A foglalkoztatási és jóléti iroda lesz az ügyfél fizikai és helyi csatlakozási pontja. Minimumként teljesíti a helyi önkormányzat szociális segély-folyósítási feladatait, továbbá a központi kormány tájékoztatási kötelezettségét; egyszerűsíti a döntéshozatalt; tanácsadást és támogatást biztosít, továbbá az ügyfél kapcsolódási pontja lesz más kormányzati funkciók eléréséhez.

Az ügyfél csatlakozási pontja a helyi foglalkoztatási és jóléti irodákhoz az a település lesz, ahol él.

Az ügyfelek többsége olyan foglalkoztatási és jóléti irodát tud elérni, amelyik tud akciótervet/egyéni tervet készíteni és komplex döntést hozni. 

Egy új foglalkoztatási és jóléti kormányhivatalt hoznak létre, amely egyesíti azokat a feladatokat, amelyek jelenleg a Munkaerő-piaci Igazgatásban és a Nemzeti Biztosítási Szolgálatnál folynak. Az utóbbi két hivatal megszűnik.

Az új kormányhivatalban olyan igazgatóságok jönnek létre, amelyek tovább viszik a jelenlegi hivatalok hatáskörét. Az önkormányzati szociális-jóléti szolgáltatásokat pl. az Egészségügyi és Szociálisügyi Igazgatóság fogja felügyelni.

Nem lesz változás a központi és helyi önkormányzatok közti feladat-megosztásban. A központi kormány továbbra is a munkaerő-piaci politikáért visel felelősséget, valamint a Nemzeti Társadalombiztosítási Szolgálat alá tartozó nyugdíj- és járadékügyekért. A helyi önkormányzatok hatáskörébe pedig a jövőben is a szociális jóléti szolgáltatások tartoznak.

Az „arcvonal-szolgálat” és a foglalkoztatási-jóléti irodák a településeken egy rögzített, szabályozott és kötelező erejű együttműködési megállapodásra fognak alapozódni, amit a központi kormány és a helyi önkormányzatok kötnek meg. Ezek a helyi együttműködési megállapodások. A kormány meghívja a Helyi és Regionális Hatóságok Norvég Egyesületét, hogy kapcsolódjon be a keret-megállapodásról szóló tárgyalásokba. Ez a keret-megállapodás lehetővé teszi a kormány számára, hogy más önkormányzati szolgáltatást is találjon és ajánljon, amelyek bevihetők még a foglalkoztatási és jóléti irodákba.

A megállapodásra épülő alapítási folyamat alátámasztása érdekében az „arcvonalbeli szolgáltatásokat” törvényes alapra kell helyezni. A helyi együttműködési megállapodások megkötését és az „arcvonalbeli szolgáltatások” közös elhelyezésére vonatkozó minimum-követelmények betartását ezért kötelezővé fogják tenni.

A foglalkoztatási és jóléti irodák nagy szabadsággal rendelkeznek majd az adott kereteken belül a helyi szinten legjobb megoldás kiválasztásában, aminek előkészítéséhez javaslatokat fognak kapni.

A kormányzati elképzeléseket ismerve, mintegy 90 településen oldják meg a három szervezet összeköltöztetését 2006. közepéig. Ez azt jelenti, hogy már a települések fele addigra így vagy úgy megteremti a közös „arcvonalbeli szolgáltatások” nyújtásának feltételeit.

7. Vázlat pontok a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások összehangoltabb együttműködésére^[17]

A szociális szolgáltatások átépítésére és modernizációjára vonatkozó program-tervezetünk a regionális – tervező, szolgáltatás-szervező, forrás-elosztó – szint mellett kiemelt jelentőséget szán a kistérségi szintű szociális szolgáltatás-szervezésnek, szolgáltatás-nyújtásnak. Hazai és nemzetközi ismereteink szerint ezen a – kistérségi – szinten biztosítható azon alapszintű szociális ellátások megszervezése, melyhez minden arra rászoruló hozzájutását biztosítani kívánjuk. Egyben ezen a szinten  tervezhető azon alapszintű szociális szolgáltatások nyújtása – a kistérség minden településének arra rászoruló lakói számára -, melyek speciális segítési-támogatási formákat igényelnek (ilyen – többek között - az adósságkezelésben, az aktív korúak rendszeres szociális segélyében, a gyermekvédelmi eljárásokban együttműködésre kötelezettek szakszerű segítése). Program-tervezetünk szerint a (jelenlegi megyei szintet felváltó) Regionális Szociális és Gyámhivatalok mellett működő Regionális Szociálpolitikai Tanácsok (a jelenlegi központi normatív finanszírozást felváltó) forráselosztó mechanizmusán keresztül épülne ki országos „lefedettséggel” (a jelenleg részeiben már meglévő) Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek hálózat, mind a 167 kistérségben.  

Ezzel párhuzamosan működik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat – jelenleg - 20 megyei (fővárosi) munkaügyi központja együttesen 173 munkaügyi kirendeltséggel. Részben a gazdasági versenyképesség növelésének szándéka, részben az Európai Únióban teret nyerő felismerések, részben a tartós munkanélküliek, nem-regisztrált inaktívak, speciális munkaerő-piaci hátrányokkal rendelkezők magas aránya következtében az elműlt években megkezdődött az  Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációja, melynek egyik fontos lépés-sorozata a szolgáltatások – köztük a szociális szolgáltatások – vásárlása, a rendszeres szociális pénzbeli támogatásban részesülőkkel történő együttműködési eljárások és formák átalakítása.

Mind a szociális ellátó rendszer, mind a foglalkoztatáspolitikai ellátó rendszer céljainak jelenleginél hatékonyabb megvalósulása érdekében indokolt e rendszerek jelenlegi működésének felülvizsgálata, az összehangolatlan működésből adódó hátrányok megszüntetése és a lehetséges, egymást erősítő, „szinergikus hatások” felerősítése.

A megteendő lépések körében ezért – a szociális szolgáltatások átépítése mellett, illetve ennek keretében - napirendre kell venni:

• A munkaügyi kirendeltségek országos hálózatának összehangolását a 167 kistérséggel.

• Kistérségi szinten az „egyablakos” ügyintézés megszervezését a különböző problémákkal kűzdő ügyfelek ügyintézésének, szolgáltatásokhoz jutásának elindítása érdekében – az alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyszerüsítése, illetve lehetővé tétele érdekében.

• Ez – tudatos program keretében – együttjárhat a különböző szolgáltatási formák dokumentációs és eljárás rendszerének összehangolásával, az ügyfél-információk összehangolásával, átadás-átvételével, az esetmenedzselés szervezettebb és szakszerűbb, célirányosabb megszervezésével

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet és az ÁFSZ-munkaügyi kirendeltségek lehetséges kapcsolata^[18]

A javaslatban jobb szó híjján a „Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet” kifejezést használjuk, melyből (1) a „kistérségi” megjelölés arra utal, hogy ez ahhoz a szolgáltatás-csoporthoz tartozik, melyet országos lefedettséggel, de kistérségi szinten lehetne/kellene kialakítani a már meglévő kistérségek, kistérségi társulások bázisán, (2) az „Integrált Közszolgálati” kifejezés arra utal, hogy többféle (akár több államigazgatási ágazathoz tartozó) közszolgáltatás integrált, több elemében összehangolt rendszeréről van szó (a jelenlegi szociális szolgáltatások határait átlépve, akár a gyermekvédelem, akár a munkaügy, akár az egészségügy stb. egymással érintkező felületein), (3) a „szervezet” kifejezés viszont megtévesztő lehet, mert nem feltétlenül egy új szervezet (új bürokrácia) felállításáról van szó (bár adott esetben valóban, a meglévő szervezetek ésszerű, integrált, egy szervezetbe rendezése is sok helyen lehetőség), hanem sokszor egy integrált közszolgáltató hálózatról, különböző szolgáltatások integrált rendszeréről van szó – ahol az egyes szolgáltatási elemeket támogatják a program-tervezetünkben szereplő forrás-elosztó szervezetek. A javaslatunk szerinti szerveződés leginkább a „konzorcium”-nak felel meg, ennek használata azonban még további tisztázást igényel.^[19]   

Az integráció célja

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-ek létrehozásának célja a munkaerőpiacról kirekesztődött emberek segítésére hivatott szervezetek szolgáltatásainak egy helyen történő biztosítása, a szolgáltatások nyújtásának összehangolása, a halmozottan hátrányos helyzetű emberek problémáinak kezelése. A integrált szolgáltatást nyújtó szervezetek ügyfelei azok az aktív korú, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, tartósan vagy ismétlődően munkanélkülivé váló személyek, akik többnyire az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásoknak és ellátásoknak is alanyai. A modell kidolgozása tehát azon a felismerésen alapult, hogy a tartós munkanélküliek nagy részének a foglalkoztatási szolgálat hagyományos eszközei nem nyújtanak megfelelő segítséget a munkaerő-piaci integrációhoz. Ehhez olyan szolgáltatások is szükségesek (pl. mentálhigiénés szolgáltatások), amelyeket a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek hálózata tud biztosítani.

ÁFSZ további modernizációja

Az állami foglalkoztatási szolgálat további modernizációja kettős megközelítésre épülhet, s ennek megfelelően a szervezet fejlesztése is két irányban folytatódhat, mely túlmutat az eddigi szervezeti felépítésen, s indokolttá teszi a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek létrehozását.

• A modernizáció egyik iránya a hatékony állásközvetítést elősegítő szervezet létrehozása, ami a könnyen elhelyezhető munkanélkülieknek nyújt szolgáltatásokat. Ez a „hagyományos” módon működő foglalkoztatási központok továbbfejlesztését igényli, az álláskeresők mielőbbi sikeres elhelyezkedése és a munkáltatók munkaerő-igényének minél eredményesebb kielégítése érdekében, elsősorban az e-szolgáltatások (CV-adatbank, állás-adatbank, e-mailen keresztül történő tájékoztatás az üres állásokról stb.), és az önkiszolgáló rendszerek fejlesztésén keresztül.

• A modernizáció másik iránya un. kistérségi integrált szolgáltatást nyújtó szervezetek (Joint Service Center) kialakítását igényli, melyek a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű embereknek nyújtott, személyre szabott, holisztikus megközelítésen alapuló, több szakma együttműködésével megvalósítható szolgáltatásokat szervezi-nyújtja.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet – aktív korú inaktívakhoz kapcsolódó – feladatai:

• Az egyéni szükségletek korai felmérése: minden munkanélküli esetében a munkába álláshoz vezető lehető legrövidebb utat kell megtalálni. Emellett kötelező az intenzív kapcsolattartás az ügyfelekkel, ami azt jelenti, hogy az ügyféllel meghatározott időnként  fel kell venni a kapcsolatot.
• Konkrét állás- és képzési lehetőségek felajánlása: minden munkanélküli személy esetében álláskeresési terv kidolgozása, amelynek arra kell irányulnia, hogy a munkanélküli minél előbb álláshoz jusson, mégpedig lehetőleg nem támogatott álláshoz.
• A tartós munkanélküliség csökkentése: a leghátrányosabb helyzetű emberek foglalkoztatását segítő eszközök fejlesztése érdekében támogatás szervezése a  helyi szinten kipróbált és bevált gyakorlatok elterjesztésére, beleértve az önkormányzatok, szakképzési központok, rehabilitációs intézmények és vállalatok közötti együttműködés különféle formáit.
• kiszerződés alapján (piaci szolgáltatókon keresztül) munkaerő-piaci reintegrációs szolgáltatásokat biztosítanak az ellátásban részesülőknek,
• rendszeresen jelentést készítenek aktiválási és reintegrációs stratégiájuk végrehajtásáról,
• egyéni megállapodást kötnek az ellátásban részesülőkkel (és ennek részeként képzési és szociális szolgáltatásokat biztosítanak).

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet biztosíthatja a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokat és aktív eszközöket (tanácsadás, közvetítés, közhasznú foglalkoztatás, képzés támogatása^[20]), továbbá az ehhez kapcsolódó támogatásokat (szociális segély), szervezheti az önkormányzati lakhatási, fűtési támogatáshoz,  gyermekintézményi ellátáshoz, az adósságmenedzseléshez, a szenvedélybetegek gondozásához, a pszichológiai gondozáshoz és egyéb, személyre szabott válságkezeléshez való hozzájutást.

Speciális csoportok – inaktívak beilleszkedése

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet az ÁFSZ és a kistérségi önkormányzatok közös szakmai irányítása mellett – többek között az aktív munkaerő-piaci politikák rendszerének hatékonyabb működtetése érdekében a speciális problémákkal rendelkező csoportok számára mint pl.:

• a tartós munkanélküliek,
• a kiközvetítési akadályokkal rendelkező tartós munkanélküliek, úgy mint:

• a munkavégző-képességük erózióját megélt egyének,
• a hajléktalanok,
• börtönből szabadultak,
• adósságcsapdába került személyek,
• kábítószerfüggők, stb.

• a hosszabb ideje foglalkozás nélküliek,
• az idősek,
• a fogyatékossággal élők,
• a szociális beilleszkedési zavarokkal küszködő, és
• a gondozási kötelezettséggel terhelt egyének

tanácsadást és gondozást biztosíthat az ÁFSZ megbízásából és (részleges) finanszírozásával. Támogatja a nehezen elhelyezhető személyek határozott idejű foglalkoztatását (tranzitfunkció tudatosan ütemezett be- és kiléptetéssel), illetve szociális segítségnyújtási szolgáltatás-csomag rendelkezésre bocsátását, amely arra irányul, hogy a tranzit munkahelyeken foglalkoztatott személyek foglalkoztathatóságát javítsa.

Ahhoz, hogy a felsorolt szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz egy helyen jussanak hozzá a rászorulók, a munkaügyi és szociális szolgálatok közös integrált szolgáltatást nyújtó központot hozhatnak létre erre a feladatra.. Ezzel a munkaügyi és a szociális segélyezésért felelős szervek kapacitásait és kompetenciáját egyesítik, de megmarad a kettős felügyelet^[21].

Egyablakos rendszer

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek egy helyen („egyablakos rendszerben) biztosítanak munkaerő-piaci szolgáltatásokat (a munkaügyi szervezet által), szociális és egészségügyi szolgáltatást (az önkormányzat, vagy nem-állami szervezet által), továbbá ugyanezen a helyen elérhetők a Társadalombiztosítási Intézet ellátásai is. Szükség esetén a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek lehetősége van a különböző re-integrációs szolgáltatások megvásárlására a piaci szektor szereplőitől is.  A integrált szolgáltatást nyújtó központok fenntartásához a terhek arányában járulnak hozzá az állam, az önkormányzatok, a társadalombiztosítási intézet.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet állapítja meg, hogy a munkakereső, vagy pénzbeli támogatásra szoruló munkaképes-e, illetve rászorult-e. Rászorult az, aki létfenntartását, munkába állását nem tudja saját magának és a vele egy háztartásban élő eltartottaknak biztosítani, vagy nincs elég ereje és eszköze ahhoz – mindenekelőtt megfelelő állás, saját jövedelem, vagy vagyontárgy -, hogy megélhetéséről gondoskodjon, beleértve közvetlen hozzátartozóinak jövedelmét és vagyonát is.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek integrálhatják az önkormányzatok és az állami foglalkoztatási szolgálat tevékenységét. A formális megosztottság a biztosított és nem-biztosított munkanélküliek között megmarad, mégpedig úgy, hogy az előbbiekről az állam által fenntartott állami foglalkoztatási szolgálat gondoskodik, az utóbbiakról pedig az önkormányzatok és más, nem-állami szervezetek.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet az ügyfél fizikai és helyi csatlakozási pontja. Minimumként teljesíti a helyi önkormányzat szociális segély-folyósítási feladatait, továbbá a központi kormány tájékoztatási kötelezettségét; egyszerűsíti a döntéshozatalt; tanácsadást és támogatást biztosít, továbbá az ügyfél kapcsolódási pontja más kormányzati támogatások eléréséhez. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-nek képesnek kell lennie akciótervet/egyéni tervet készíteni és komplex döntést hozni.

„Az új kezdeményezést az ügyfelek és a munkatársak egyaránt nagy elégedettséggel fogadták. Ugyanakkor komoly nehézséget okoz a különböző szervezetekhez (ÁFSZ, önkormányzat) tartozó munkatársak irányítása. Nem problémamentes eltérő kulturális hátterük, gondolkodásmódjuk összehangolása sem. Zavarja a munkát az adatbázisok közös használatának akadályoztatása is, amin új adatbázisok kiépítésével lesznek úrrá. Nem bizonyult eredményesnek az sem, hogy csak állami szolgáltatók vettek részt a „közös vállalkozásban.””

A kormányzat feladata a reintegrációs szolgáltatások tekintetében elsősorban a szolgáltatások piacának szabályozása, a szolgáltatókkal és a szolgáltatásokkal kapcsolatos feltételek, illetve a szolgáltatók kiválasztására vonatkozó eljárások meghatározása.

Adatkezelés - nyilvántartás

A két szervezet - a munkaügyi és a szociális – egymás hivatali iratait kölcsönösen használhatják. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet önálló menedzsmenttel rendelkezhet, felhatalmazás esetén önállóan hozhat határozatot és utasíthat el kérelmeket. Az önkormányzat a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezettel köthet szerződést a törvényben meghatározott szolgáltatások megvásárlásáról. Egy-egy ilyen szerződés pl. öt évre szólhat.

A szervezetek rendelkeznek egy közös adatbázissal, amelynek működtetéséért a központi szinten létrehozott információs iroda felelős.

„Esetmenedzser” és beilleszkedési megállapodás

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet minden munkavállalási korú rászoruló számára „esetmenedzsert” jelöl ki személyes tanácsadónak, aki átfogóan támogatja őt a munka világába való beilleszkedés céljából. Az egyén a személyes tanácsadóval 6 hónapra szóló beilleszkedési megállapodást köt. A közösen kidolgozandó és aláírandó beilleszkedési terv a biztosítéka annak, hogy a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet olyan szolgáltatás-kínálatot ajánl a rászorulónak, amely megfelel egyéni szükségleteinek, továbbá a munkaerőpiac követelményeinek és a gazdaságosság alapelvének. Emellett azt is tartalmazza a beilleszkedési terv, hogy a segítségre szoruló ügyfélnek magának milyen erőfeszítéseket kell tennie a munkaerő-piaci beilleszkedés folyamatában.

A beiileszkedési kell előre rögzíteni azt, hogy milyen állás elfogadását vállalja az ügyfél. A megállapodásban vállaltak teljesítéséről a Szociális Szolgálat alkalmazásában álló személyes tanácsadók kéthetes rendszerességgel konzultálnak az ügyféllel (előre megbeszélt időben, várakozás nélkül, meghatározott kérdések alapján), ellenőrzik a beszámolások valódiságát, és a megállapodásban vállaltak nem-teljesítése esetén szankciókat – a munkakeresés idejére járó támogatás felfüggesztését, megvonását – kezdeményeznek. A szankciók jogosságát az ügyintézőktől független „esetkivizsgálók” vizsgálják felül. A szolgáltatások minőségére, hatékonyságára és az elvárt eredményekre vonatkozóan a szerződött piaci és nonprofit szolgáltatókkal szemben szigorú követelményeket támaszt a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet.

Egyes szociális, illetve munkaügyi szolgáltatások és ügyfeleik kapcsolatainak sematikus modellje

(Jelenlegi állapot)

        Finanszírozás        Finanszírozás        

        Irányítás

    Leszázalékolás

        RSzS igényjogosultság

        Álláskeresés

          RSzS igény        

        Együttmőködésre kijelöl

        Támogatást kér

                           Beilleszkedési program keretében

        együttműködik

        Beilleszkedési programban

        együttműködik                                

Egyes szociális, illetve munkaügyi szolgáltatások és ügyfeleik kapcsolatainak sematikus modellje

(Javaslat szerinti állapot)

                        Finanszírozás                

                            Irányítás

        Leszázalékolás                                          

           RSzS

igényjogosultság

                     RSzS igény

                                     Álláskeresés                                Együttműködik

            Támogatást kér                        Együttmőködésre kijelöl

                                                     Beilleszkedési program keretében

                együttműködik

8. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillérének” lehetséges tartalma^[22]

Alapelvek - célok:

• Minden rászoruló számára hozzáférhető legyen a humán alapszolgáltatások minimuma
• Ez csak úgy érhető el, ha a professzionális segítőformákkal párhuzamosan megerősödnek a civil alapú humán segítő munka szervezeti-finanszírozási kereteit
• Egyszerűsíteni kell a pénzbeli ellátások jelenlegi széttagolt, elaprózott és kevésbé célzott rendszerét
• A humán szolgáltatások (szociális, gyermekjóléti/gyermekvédelmi, munkaügyi, egészségügyi stb.) szolgáltatások jelenlegi széttagolt rendszereit rugalmas, nyitott, többfunkciós humán alapellátások, speciális ellátások, szakellátások rendszere váltsa fel (ezen belül folytatni és erősítani kell a „vissza- vagy családba-gondozás” mechanizmusait)

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillére” gondoskodik a kistérség minden településén lakók számára:

1. hozzáférhető humán szolgáltatások  minimum „csomagjának” a megszervezéséről, valamint
2. a speciális humán szolgáltatások kistérségi szintű működtetéséről.

a) Kistérség minden településén lakók számára hozzáférhető módon megszervezendő humán szolgáltatások lehetséges minimum „csomagja” (a szükségletek és lehetőségek szerint alakítható a szolgáltatás mértéke):  

• támogatott étkeztetés - főzőkonyhával vagy melegítőkonyhával rendelkező intézményben, vagy a településen beváltható étkezési utalvánnyal
• házi segítségnyújtás, ápolás-gondozás, egészségügyi dolgozóval, illetve díjazásban részesített segítőkkel;
• nappali klub időseknek, fiataloknak, munkanélkülieknek, fogyatékkal élőknek stb. szociális tanácsadással, információszolgáltatással, reintegrációs programokkal (ha szükséges, étkezési lehetőséggel, fekhelyekkel felszerelve átmeneti pihenési lehetőséggel). Az arra rászorulók számára hozzáférhető módon, integrált formában – ha minden érintett csoport ellátása biztosított és van rá igény és egyben lehetőség, akkor (de csak akkor) specializálódhatnak egyes problémacsoportokra.
• gyermekek napközbeni ellátásának megszervezése (családi napközi, bölcsőde, óvoda, iskolai napközi)

A kistérségi szolgáltatás-szervezés néhány feltétele települési szinten

E feltételek megteremtése az egyes Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek feladata, melyhez a forrás-allokáció az ismertetett módon történik.

• A konkrét szükségleteket (ellátásra való rászorultság lehetőségét) jelző személyek (szervezetek) megléte – falugondnok, védőnő, háziorvos, gyermekintézmény dolgozója, rendőr, lelkész, egyéb közintézmény, vagy civil segítő szervezet dolgozója, civil segítők)
• Szállító eszköz (gépkocsi), mellyel a rászorulók szállítása, különféle beszerzéseik kielégíthetőek
• Legalább egy közszolgálati internetes-hozzáféréssel rendelkező számítógép, közhasznú, közcélú információs és tájékoztató programmal (igénylő-lapokkal, egyéb szükséges forma-nyomtatványokkal, dokumentumokkal - állami pénzbeli ellátásokról, helyi pénzbeli és személyes szociális ellátásformákról), amelynek a hozzáférhetősége biztosított a rászorulók és az érdeklődők számára

b) A kistérségi szinten biztosítandó speciális humán szolgáltatások lehetséges köre (a szükségletek és lehetőségek szerint alakítható a szolgáltatás mértéke):

• jogi tanácsadás, adósságkezelési tanácsadás, pályaorientációs és munkaügyi tanácsadás, speciális életvezetési tanácsadás, családsegítés, addiktológiai, pszichológiai, pszichiátriai segítségnyújtás stb.
• kistérségi diszpécser központ, vagy krízis-ügyelet (mely a kistérség településeiről elérhető, a krízishelyzet (családi konfliktus, magánéleti konfliktus, kivert anya, apa, gyermek, beteg, fogyatékkal élő stb.) jelezhető, a konkrét segítségnyújtás megszervezése elindítható
• helyettes szülői hálózat, átmeneti szállások krízis helyzetbe került, de visszagondozható egyedülállók, gyermekek és családrészek, családok számára, kapcsolatügyelet (konzultáció, mediáció), ifjúsági tanácsadás stb.
• ápoló-gondozó-támogató szolgálat működtetése az önmaguk ellátására nem, vagy csak korlátozottan képes (idős, fogyatékkal élők stb.) személyek részére (az ápolási díjjal való összefüggésről máshol szólunk)

E szolgáltatások egy része önkéntes igénybe vételen, egy része kötelező együttműködésen alapul. Kevésbé a szolgáltatások tartalma, mint inkább azok „folyamaton belüli funkciója, helye” szerint válik csak szét, hogy éppen egy gyermekvédelmi, egy családsegítő, egy adósságkezelő, vagy éppen munkaügyi-foglalkoztatási eljárás része-e a nyújtott szolgáltatás.

A speciális szolgáltatások integrálódhatnak a jelenlegi szociális szolgálatok tevékenységébe, működhetnek tagintézményi formában, vagy kiszerződéses formában is.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezeteken belüli

egyes kapcsolódások sémája

A kapcsolódások tartalma és módja attól függően változhat, hogy mely szolgáltatások integrálódnak egy szervezetbe, melyek kötnek egymással konzorciumi megállapodást, melyek nyújtanak kiszerződéssel szolgáltatást.

Függelék

Összefoglaló a hazai kistérségi szabályozás utóbbi évekbeli kialakulásáról^[23]

A kistérség – a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996-os törvény szerint – a települések között létező funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján lehatárolható területi egység, egymással határos, intenzív kapcsolatban levő, önszerveződő települések összessége. Ennek a területi szintnek a szerepét 1984. január 1-ig a járás mint közigazgatási területi egység töltötte be. A rendszerváltásig eltelt években a járási igazgatást a városkörnyéki igazgatás váltotta fel.

Az önkormányzati társulások száma 1992–1993 között a háromszorosára növekedett, egy-egy önkormányzat több társulásba is belépett. Többnyire meghatározott célok megvalósítására úgynevezett céltársulások jöttek létre, főként forrásszerzés céljából, azért, hogy a társult önkormányzatok helyi infrastruktúra-fejlesztési, gazdaságfejlesztési és közszolgáltatási feladataikat elvégezzék. Erre nyújtottak lehetőséget az akkor szerveződő elkülönített alapok, mint a Területfejlesztési Alap, a Környezetvédelmi Alap vagy a Vízügyi Alap.

A 3114 település az összehangolt területfejlesztésre nem volt alkalmas, így a területfejlesztés a rendelkezésre álló szűkös eszközeivel már a kezdetektől ösztönözte a kistérségi alakulatok felállítását, az alulról szerveződő térségi kapcso-latokat, a településközi együttműködést. Először a területfejlesztési támogatás szabályozó eszközeivel A Területfejlesztési Alap a kistérségi területfejlesztési programok elkészítéséhez az akkori legmagasabb arányú (70%-os) vissza nem térítendő juttatást nyújtotta (1993). Támogatta továbbá azokat a válságkezelési és gazdaságfejlesztési programokat is, amelyeket térségi összefogással, így legalább 5 település bevonásával készítettek.

Az Országgyűlés 1997-ben megalkotta a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló (CXXXV.)  törvényt. A törvény azokban az esetekben szabályozza az együttműködést, amelyekben más meglévő törvény, mint például a területfejlesztési, ezt nem teszi.

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi törvény lehetőséget teremtett az önkormányzati területfejlesztési társulások létrehozására, valamint a megyei területfejlesztési tanács és a regionális fejlesztési tanácsok megalakítására, tehát a területfejlesztési középszint kialakítására, ösztönözte a kistérségi területfejlesztési önkormányzati társulások létrejöttét, s egyúttal segítséget is nyújtott hozzá. Az így formálódott kistérségek sokasodtak és rövid időn belül lefedték az országot. Gyors elterjedésükben szerepet játszott a megyei területfejlesztési tanácsokban való képviselet joga, valamint a központilag meghirdetett pályázati, illetve pénzszerzési lehetőség.

Kistérségi szinten, kifejezetten területfejlesztési céllal, önkéntes alapon jönnek létre az úgynevezett területfejlesztési önkormányzati társulások. A képviselő-testületek megállapodnak a közös tervezési és fejlesztési feladatok körében, a finanszírozásban és a végrehajtás módjában, valamint a társulás megalapításának és megszűnésének rendjében, a tagok ki- és belépésének szabályaiban. A társulás által elkészített területfejlesztési koncepciót és programot a megyei területfejlesztési tanács véleményezése után a társulás maga hagyja jóvá.

A társulások képviselői tagként vesznek részt a regionális fejlesztési tanácsok, illetve a kiemelt feladatokat ellátó térségi fejlesztési tanácsok munkájában is.

A megalakult 263 önkormányzati társulásnak 4258 tagja van. Tehát nem minden település egy és csak egy társulás tagja, a megyehatárokat átlépik, nem stabilak – egy bizonyos céllal jönnek létre.

Az 1994. január 1-jén hatályba lépett, 138 statisztikai kistérséget tartalmazó – a Központi Statisztikai Hivatal által végzett – lehatárolás kiszorította az egyéb térségi beosztásokat. Erre a statisztikai kistérségre épült a 30/1997. (IV. 18.) OGY-határozatban megfogalmazott megyei szintű decentralizáció is. A decentralizálható pénz-alap megyénkénti differenciálását – mind a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú, mind a terület-fejlesztési célelőirányzat vonatkozásában – felerészben a kistérségi szinten számított térségi elmaradottság határozta meg. A statisztikai kistérségeknek a támogatások elnyerése érdekében játszott szerepe felértékelődött.

Az átsorolási javaslatok kidolgozásának megszervezésére a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeit kérték fel. Ennek eredményeképpen a 150 statisztikai kistérséget tartalmazó új lehatárolás 1997. augusztus 1-jén lépett érvénybe. Szabályozták viszont, hogy a következő három évben – eleget téve a stabilitás kritériumának – a kistérségi határokat nem változtatják meg.

A következő, 24/2001. (IV. 20.) számú országgyűlési határozat tovább erősítette a kistérségi lehatárolás fontosságát azáltal, hogy a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú, megyére átcsoportosított támogatásoknak már nemcsak a felét, hanem a 70%-át a kedvezményezett kistérségek lakónépessége alapján határozták meg, sőt a decentralizációs elosztásba lépő régiók a fejlesztési támogatásaik 20%-át az elmaradott térségekben élő népességük arányában kapják.

Az új, 168 „területfejlesztési-statisztikai” kistérséget magában foglaló lehatárolás a 244/2003. (XII. 18.) számú kormányrendelet megalkotásával 2004. január 1-től lépett hatályba. 2004-ben már az új, 168 kistérség alapulvételével határozták meg a kedvezményezett térségek jegyzékét. A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek jegyzékéről szóló 64/2004. (IV. 15.) számú kormányrendelet 95-öt minősít a területfejlesztés szempontjából kedvezményezettnek a 24/2001. (IV. 20.) számú országgyűlési határozat mellékletében meghatározott mutatórendszer alapján.

A területfejlesztés szempontjából kedvezményezett térségek közül azok a kistérségek, amelyeknek a komplex mutatója nem éri el Budapest komplex mutatójának 60%-át, területfejlesztési szempontból a „leghátrányosabb helyzetű” kistérségeknek minősülnek. 48 ilyen kistérség szerepel a rendelet mellékletében található jegyzékben. A többi 47 kedvezményezett kistérség „hátrányosabb helyzetű” kistérségnek minősül (lásd ábra).

A területfejlesztés szempontjából leghátrányosabb helyzetű és hátrányos helyzetű kistérségek, 2004

A kormány a kistérségi együttműködések hatékonyságának növelése érdekében, a kistérségi társulások ösztönzésének szándékával fogadta el a többcélú kistérségi társulások 2004. évi támogatása mértékének, igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 65/2004. (IV. 15.) számú kormányrendeletet. A többcélú kistérségi társulás létrehozható a 2004-től érvényes területfejlesztési-statisztikai kistérség határain belül, az adott kistérséghez tartozó valamennyi települési önkormányzat részvételével.^[24] A társulásnak legalább három közszolgáltatást, továbbá a kistérségi területfejlesztési feladatok ellátását kell elvállalnia ahhoz, hogy a költségvetésből támogatást kaphasson. Kevesebb támogatásra jogosult a többcélú kistérségi társulás a rendelet szerint, ha a kistérség nem minden települése vesz részt a társulásban. Azonban a települések legalább felének ebben az esetben is részt kell vennie az együttműködésben, és három közszolgáltatási feladatot együttesen kell végrehajtaniuk.

A többcélú kistérségi társulások támogatást igényelhetnek a közszolgáltatások (közoktatás, szociális ellátás, közös településrendezési tervek) magasabb szakmai szín-vonalon történő ellátására, a kistérségi területfejlesztési projektek (programok, koncepciók, tervdokumentációk) támogatására, a kistérségi közigazgatási ügyintézés (integrált ügyfélszolgálati irodák) korszerűsítésére és a többcélú kistérségek létrehozására irányuló modellkísérletek elindítására.

A támogatás igénylésénél a többcélú kistérségi társulás tagjai vállalják, hogy legalább három évre szóló együttműködést kötnek. Ez a követelmény az együttműködés stabilitását célozza. E stabilitás kialakulásához hozzájárulhat az a folyamatos költségvetési támogatás is, amelyet a megalakulást követő években nyújtanak a társulásoknak.

A területfejlesztésről és -rendezésről szóló törvény 1999. évi módosítása felhatalmazta a kormányt, hogy állapítsa meg a területfejlesztési önkormányzati társulások működéséhez szükséges költségvetési hozzájárulás mértékét. Ekkor került sor a kistérségi megbízotti hálózat kialakítására úgy, hogy a megbízottak a statisztikai kistérségben működnek, de a területfejlesztési önkormányzati társulásokhoz kapcsolódóan látják el feladataikat. Azonos statisztikai körzetben található két önkormányzati társulás esetén a kistérségi megbízott mindkét társulás feladatait ellátja.

A kistérségi megbízottak feladata, hogy együttműködést alakítsanak ki a kistérségekben működő társulásokkal, gazdasági és civil szervezetekkel. Közreműködnek a területfejlesztésre megpályázható hazai és külföldi források felkutatásában, a térségi programok előkészítésében és megvalósításában. Fontos szerepet játszanak természetesen a központi információk helyi szintű szétterítésében és fordítva, a helyi vélemények és kezdeményezések kormányzati szintre hozatalában.

A területfejlesztésről és rendezésről szóló 2004. évi LXXV. törvény a területfejlesztés új intézményének, a kistérségi fejlesztési tanácsnak a felállítását írja elő. Az új szervezet tagjai közé tartozik a területfejlesztési-statisztikai kistérségen belül működő valamennyi önkormányzat. A kistérségi területfejlesztési tanács alapvető feladata a kistérségben megvalósuló fejlesztések véleményezése, a területfejlesztési koncepciók és programok elfogadása, munkaszervezetének irányítása, a kistérségi források megszerzésére irányuló pályázatok benyújtása, valamint az állami és civil szervezetekkel történő szoros együttműködés megteremtése.

A kistérségi fejlesztési tanács munkájában szavazati joggal rendelkező tagként vesz részt a kistérség valamennyi települési önkormányzatának polgármestere. A döntéshozatalnál szavazati joggal vesznek részt a települési önkormányzatok, a gazdasági kamarák, a munkaadói és munkavállalói szervezetek, az iparosok, a kiskereskedők és a helyi roma kisebbségi önkormányzatok képviselői. Tanácskozási joggal rendelkező tagként a társadalmi szervezetek fórumának képviselői és a kistérségi megbízottak vesznek részt a tanács munkájában. Meghívottként tanácskozási joggal mindazon gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek képviselői rendelkeznek, akiket a kistérségi fejlesztési tanács döntése közvetlenül érint, vagy akiket az ülésen való részvételre felkérnek. Konzultációs joggal rendelkeznek a kistérségben működő mindazon civil és társadalmi szervezetek, amelyek a területfejlesztést érintő kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoznak létre, és a kistérségi fejlesztési tanácsnál jelzik együttműködési szándékukat.

A törvény alapján a regionális fejlesztési tanácsban a régió kistérségeit a kistérségi fejlesztési tanácsok képviselik, megyénként 1-1 delegálttal.

A kistérségi fejlesztési tanács a szakmai munkaszervezetének, a kistérségi szolgáltató irodának létrehozásával biztosítja a döntések előkészítését és végrehajtását. A kistérségi fejlesztési tanács működéséhez és a kistérségi programok megvalósításához a költségvetési hozzájárulást a költségvetési törvény biztosítja.

Összegezve: a területfejlesztés kistérségi intézményrendszerének továbbfejlesztése az utóbbi időszakban két irányban indult el.

Egyrészt a területfejlesztési és területrendezési törvény módosítása kapcsán, az önkéntes módon szerveződő területfejlesztési önkormányzati társulások működési hiányosságainak kritikájaként, továbbá az együttműködési formák intézményesített keretek közé szorításának igényével.

Másrészt pedig a közigazgatás korszerűsítési törekvéseivel kapcsolatban úgy, hogy a kistérségi szinten jelentkező területfejlesztési feladat összekapcsolódjon a kistérségben jelentkező közigazgatási feladatokkal. Az első megközelítésből a kistérségi tanácsok intézménye, míg a második megközelítésből a többcélú kistérségi társulás következett.

[1] Garzó Lilla: Szervezeti válaszok a munkaerőpiaci viszonyok átalakulására. In.: A munkanélküliség ára. Mibe kerülnek a támogatások és mennyit érnek? Budapest, Szociális Szakmai Szövetség, 2001. Összefoglalónk ez alapján a tanulmány alapján készült.

[2] U.ott

[3] U.ott

[4] U.ott

[5] U.ott

[6] Kulinyi Márton: Javaslat a FMT Civil Albizottságának 2006.

[7] Dr. Frey Mária (Gerzsényi Ágnes és Tóth Renáta tanulmányainak felhasználásával): Az állami foglalkoztatási szolgálatokkal kapcsolatos uniós elvárások, fejlesztési stratégiák. Nemzetközi kitekintés. Foglalkoztatási Hivatal Kutatási Főosztály, Budapest, 2005. november

[8] Ennek fő elemei: 2010-ig a közkiadásokban éves átlagban a GDP 1,5-2,5 százalékának megfelelő megtakarítást kell elérni, és a költségvetési hiányt csökkenteni szükséges. Ez a megtakarítás lehetővé teszi, hogy a pénzügypolitikai célok (élőmunkát terhelő adók csökkentése az adórendszer befagyasztásának általános keretei között, és a közszolgáltatások szerény bővítése) akkor is teljesíthetők legyenek, ha az idős korosztályok – demográfiai okokból - a legnagyobb számban hagyják el a munkaerőpiacot.

[9] A foglalkoztatási szolgálatok hagyományos feladatain túlmenően, a képzési és gyermekgondozási szabadság idejére nyújtott ellátások adminisztrációját is az AF végzi. Ez teszi lehetővé az ún. munkarotációs rendszerek működtetését, amelyek lényege, hogy a képzési szabadságon lévő alkalmazottak helyére munkanélkülieket közvetítenek ki és helyeznek el. Az AF kezeli a bértámogatás típusú támogatásokat is.

[10] Dániában a munkanélküliségi biztosítás önkéntes alapú, miután a rendszert a szakszervezetek működtetik. Nem mindenki biztosított automatikusan, csak a szakszervezeti tagok, akiknek kötelező a részvétel a munkanélküli biztosításban. A rendszer azonban így is lefedi a munkaerő-állomány 80-90%-át. A szociális segélyt az önkormányzatok nyújtják, és többek között azok részesülhetnek benne, akik nem jogosultak munkanélküli ellátásra.

[11] Ennek eszközei:

• útmutató az ügyfelekkel folytatott párbeszédhez (a munkanélküliek foglalkoztathatóságát befolyásoló kulcstényezőkről és a foglalkoztathatóság felmérésének módjáról),
• egységes nyilvántartás arról, hogy az ügyfél korábban milyen ellátásokban részesült,
• „állás-barométer”, ami egy statisztikai (valószínűség-számítási) modell alapján megmutatja, hogy egy adott munkanélküli személy valószínűsíthetően hosszabb vagy rövidebb ideig lesz-e munkanélküli,
• tájékoztató füzet az ügyfelek számára, amely összefoglalja az álláskeresők saját feladatait és felelősségét a munkaerőpiacra való visszatérés tekintetébe

[12] Az összevonást megelőzően a foglalkoztatáspolitikáért az Oktatási és Foglalkoztatási Minisztérium (Department for Education and Employment), míg a szociális ügyekért és a társadalombiztosítás irányításáért a Szociális Minisztérium (Department for Social Security) volt a felelős. A munkanélküli és egyéb szociális ellátások kifizetését végző Segélyezési Ügynökségek ez utóbbi minisztérium felügyelete alá tartoztak.

[13] Észak-Írország nem tartozik a 11 regionális igazgatóság alá, hanem független adminisztratív hatáskörrel rendelkezik.

[14] Elsősorban tréningek, munkahelyi és munkakör specifikus képzés, munkakipróbálás támogatására kerül sor.

[15] Független kutatások megállapították, hogy pl. a New Deal programoknak szignifikáns hatása volt a fiatalok tartós munkanélkülivé válásának megelőzése és a foglalkoztathatóságuk növelése terén. In: Full employment in every region (December 2003) 12 oldal; HM Treasury and Department for Work Pension

[16] Finnországban a közel 450 helyi önkormányzat felelős többek között a helyi alapszintű szociális és egészségügyi ellátások és szolgáltatások nyújtásáért, az alap és középfokú oktatásért továbbá egyéb kulturális közszolgáltatásokért, mint könyvtár, múzeumok stb. Az önkormányzatok erős autonómiával rendelkeznek, bevételeik jelentős részét a helyi adók képezik.

[17] A javaslat összefoglalása során fölhasználtuk: GYŐRI PÉTER – MÓZER PÉTER:

AZ ÖNKORMÁNYZATI SZOCIÁLIS ELLÁTÓ RENDSZER ÚJRAÉPÍTÉSÉNEK STRATÉGIÁJA (PROGRAM-TERVEZET), "Tékozló koldus ruháját szaggatja" 2006. gyoripeter.fw.hu, tanulmányát.

[18] A javaslathoz fölhasználtuk Dr. Frey Mária (Gerzsényi Ágnes és Tóth Renáta tanulmányainak felhasználásával): Az állami foglalkoztatási szolgálatokkal kapcsolatos uniós elvárások, fejlesztési stratégiák. Nemzetközi kitekintés. Foglalkoztatási Hivatal Kutatási Főosztály, Budapest, 2005. november. tanulmányát.

[19] A polgári jogi társasági (pjt.), vagy konzorciumi szerződés tárgya az együttműködés. A polgári jogi társaság (pjt.) célja az együttműködés, a közös cél elérése érdekében bizonyos tevékenységet ki kell fejteni. Ez a cél gazdasági, kulturális vagy egyéb jellegű lehet. A pjt.-nek nem kell, hogy közös vagyona legyen. A polgári jogi társaságokat cégjegyzékbe bejegyezni nem szükséges, de elnevezést használhat. Ezzel korlátozott jogképességet nyert az ilyen  polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium. A polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium jogalanyiság nélküli kötelem. A polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium szerződés, így a felek együttműködése kikényszeríthető. A felek a megfelelő vagyoni eszközöket közös rendelkezésre bocsátják. Közös tulajdon azonban nem szükséges.

[20] Bevezethető a képzési utalvány, hogy növeljék a továbbképzésre vállalkozók választási szabságát és egyéni felelősségét, továbbá támogassák a különböző képző intézmények közötti verseny kialakulását. Azok a munkanélküliek, akikről a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet megállapítja, hogy képzésre szorulnak, képzési utalványt kapnak. Ezzel az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet által jóváhagyott listáról tanfolyamot és képző intézményt választhatnak. Az utalvány elismervénynek minősül, ami igazolja, hogy birtokosa jogosult a továbbképzés támogatására. Az utalványon szerepel a képzés célja, súlypontjai, az előirányzott maximális képzési idő, továbbá a beváltására vonatkozó 3 havi érvényességi idő. Az utalvány birtokosa által kiválasztott képző intézmény a tanfolyam költségeit közvetlenül az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-nél számolja el. Ehhez az utalványt a képzés megkezdése előtt az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-hez be kell nyújtani.

[21] Nagy-Britanniában 2001-ben összevonták a szociális és munkaügyért felelős minisztériumokat, s ezt követte a korábbi foglalkoztatási szolgálat kirendeltségeinek (Jobcentre) és a Segélyezés Ügynökség irodáinak (Benefits Agency) az összevonása. Az így léterjött Jobcentre Plus hálózat kiépítése a mai napig tart.

[22] A javaslatnak ehhez a részéhez felhasználtuk Dr. Sziszik Erika: AZ ALAPELLÁTÁS, SZAKELLÁS ÉS SPECIÁLIS ELLÁTÁSOK VISZONYRENDSZERE - HUMÁN SZOLGÁLTATÁSI KONCEPCIÓ (SZOLID-projekt) c. háttértanulmányát.

[23] Az összefoglaló KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ: A kistérségek szerepe a területfejlesztésben, előadás a Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztályának konferenciáján (Budapest, 2004. június 9.) szerkesztett változata alapján készült.

[24] Az önkéntes területfejlesztési társulások sok esetben nem a vonzáskörzetnek vagy a funkcionális kapcsolatrendszernek megfelelően alakultak, hanem ad hoc módon, az éppen aktuális előnyökre építve, vagy éppen abból a célból, hogy kizárják az együttműködésből a régi ellenséget, a szomszéd falut, hogy a városkörnyéki községek összefogjanak a vidéket sokáig sakkban tartó város ellen. A hosszabb távra szóló, reális kistérségfejlesztési program elfogadása és megvalósítása viszont megköveteli, hogy a társulás stabil legyen, egy település egy társulásnak legyen része, és optimális esetben a programban részt vevő települések határosak legyenek egymással.