2006-09-26 NCSSZI-A szocialis szolg megujit- Jogosultság rászorultság

A szociális szolgáltatások megújítása

Jogosultsági/rászorultság kritériumok

2006. szeptember 26.

Szakértői munkaanyag - első verzió

Tartalom

Előljáróban

Döntési javaslat: A szociális szolgáltatások és kapcsolódó támogatások újraépítéséhez szükséges munkálatok egyes lépései  (Győri Péter)

Hozzáférés - jogosultságok (Győri Péter – Mózer Péter)

        Bevezetés - keretfeltételek

        Jelenleg hogyan szabályozzák a központi jogszabályok az egyes szociális szolgáltatá        sokhoz való hozzáférést, jogosultságot

        Az átalakítás főbb irányai

        A hozzáférés biztosítása

                Általános elvek

                Szolgáltatási csomag tartalma

                Átjárhatóság biztosítása

                Piaci, kvázi-piaci viszony a közszolgáltatások területén

A szociális szolgáltatások és támogatások újraépítésének programja

- (hajléktalanellátó) bentlakásos szolgáltatások példája (Győri Péter)

Az integrált szociális és foglalkoztatási szolgáltatások kialakításának lehetőségei, egyes kérdései (Győri Péter – Tánczos Éva)

                A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet és az ÁFSZ-munkaügyi kiren                deltségek lehetséges kapcsolata

                Az integráció célja

                ÁFSZ további modernizációja

                A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet – aktív korú inaktívakhoz kap                csolódó – feladatai

                Speciális csoportok – inaktívak beilleszkedése

                Egyablakos rendszer

                Adatkezelés - nyilvántartás

                „Esetmenedzser” és beilleszkedési megállapodás

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillérének” lehetséges tartalma

Gondolatok a szociális rászorultság témaköréből (Gellén Imre)

Szolgáltatási tartalmak és rendszerek (Összeállította: Gyuris Tamás és Herpainé Márkus Ágnes

Javaslatok az NCSSZI részéről a kormányprogram szociális területet érintő elemeihez (Összeállította: Herpainé Márkus Ágnes és Kósa Eszter)

A rászorultság fogalmának értelmezése az EU-ban (Szerkesztett háttéranyag, Papházi Tibor)

Mellékletek

Ez a dokumentum a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Szociális Szolgáltatási és Fejlesztési Főosztálya felkérésére készült. E felkérés szerint a feladat: „leírni a helyzetet, problémákat, valamint meghatározni a fejlesztési célokat és a várt eredményeket. Szakmai koncepció kell, amely alapján el lehet készíteni a szabályozást. Olyan szabályozást, amely egyaránt figyelembe veszi a valós igényeket és a lehetőségeket, fokozatos lépések kidolgozásával, és megvalósításával hozzájárul ahhoz, hogy a szociális szolgáltatások területén ellátási szükséglete, jövedelmi és vagyoni helyzete alapján megfelelő szolgáltatást kaphasson, lehetőleg a saját otthonában, ill. ahhoz közel minden magyar állampolgár. A mai helyzet valóságából kell ugyan kiindulni és megtervezni az első, második, stb. lépést, de fontos, hogy a végső koncepció olyan víziót vázoljon fel, amire valóban szükség van. A legfontosabb, hogy a legnagyobb „vadhajtásokat” már 2007-ben kezelni lehessen. A szakértői anyagok - felhasználva a már elkészült anyagokat - rövidek, világosak legyenek, megoldási alternatívákkal, ahol kell szolgáltatatás típusonként meghatározva, adatokkal alátámasztva.

E témakörben a feladat közelebbről: a rászorultság/jogosultság szakértői anyagának elkészítése; a szociális szolgáltatások ellátási típusonkénti és célcsoportonkénti jogosultági kritériumának megfogalmazása, tekintettel a Szolid projektben és EU-s szakmai anyagokban, illetve - a szükséges mértékben - a pénzbeli ellátásokban megjelenő kritérium-rendszerekre.

Felkért szakértők:

Csupán a közreműködő szakértők eltökéltségét van hivatva demonstrálni, hogy miután a felkérés tartalmát 2006. szeptember 23-án (szombaton) délben ismerték meg a megjelölt 2006. szeptember 25-i (hétfői) dátumra elkészítették ezt a dokumentumot. Ennek következtében azonban ez a dokumentum nem tartalmaz – szövegszerűen megfogalmazott – egységes koncepciót és megoldási módot, valóban első munkaváltozatnak tekinthető, azonban minden résztvevő szakértő szerint nyilvános szakmai vitára bocsájtható és a további munkálatok során haszonnal felhasználható.^[1]

Döntési javaslat

A szociális szolgáltatások és kapcsolódó támogatások

újraépítéséhez szükséges munkálatok egyes lépései

(2006.09.23. Győri Péter)

Az előző kormányzati ciklus alatt szakértőként részvettünk, az ún. SZOLID projekt munkálataiban^[2]. Miután azt láttuk, hogy ezek a munkálatok megakadtak, ugyanakkor a megoldandó és egyre sürgetőbb problémák megmaradtak, úgy döntöttünk, hogy független szakértőkként hozzálátunk e munkálatok folytatásához, aktualizálásához.

Ennek eddigi eredményeként elkészült „Az önkormányzati szociális ellátó rendszer újraépítésének stratégiája (program-tervezet, 0. változat)” c. dokumentum, melyben tézis-szerűen összefoglaltuk a jelenlegi súlyponti problémákat, az átalakítás szükségességének indokait, a javasolt átalakítás főbb irányait, az egyes főbb irányok lehetséges megvalósítási vázlatát, néhány területre vonatkozó modell példákat és az átalakítás megvalósításának általunk javasolt lehetséges lépéseit. (A teljes dokumentum megtalálható a gyoripeter.fw.hu honlapon, illetve a Szociális Szakmai Szövetésg honlapján, s más szociális szakmai honlapokon.)

Az önkormányzati szociális ellátó rendszer újraépítésének stratégiájára vonatkozó program-tervezetünk főbb tételei:

• A szolgáltatások központi normatív finanszírozásának és szabályozásának jelentős visszaszorítása

• A jelenlegi központi normatívák kiváltása új pénzbeli támogatási formák kialakításával

• A pénzbeli ellátások körének és normativitásának megerősítése

• A központi állami támogatások felosztásának, elosztásának, a szolgáltatás-finanszírozás nagy részének regionális szintre delegálása

• Probléma- és szükségletorientált központi állami programtámogatások kialakítása (figyelemmel az EU-támogatások keretében létrejövő, illetve létre nem jövő szolgáltatásokra is)

• A szolgáltatásokra vonatkozó központi jogszabályok maximális deregulálása

• A szolgáltatások körében - ahol lehetséges - jövedelemfüggő térítési díj bevezetése

Javaslatunkban a mára kialakult szabályozási-finanszírozási-döntéshozatali rendszerhez képest merőben új koncepciót vázolunk fel – az eddigi hazai és a létező nemzetközi tendenciákat, megoldási módokat maximálisan figyelembe véve.

„Az önkormányzati szociális ellátó rendszer újraépítésének stratégiája (program-tervezet, 0. változat)” c. dokumentumot („Tékozló koldus ruháját szaggatja” alcímmel) nyilvánosságra hoztuk 2006. április 22-én a szocialis.szakma@primlista,hu elektronikus fórumon a szakmai párbeszéd kezdeményezése érdekében.

• Ezt követően számos fontos írásbeli vélemény, kiegészítés érkezett.
• A program-javaslat első nyilvános vitájára 2006. május 8–án került sor.
• május 17-én szűkebb szakértői körben folytattuk a megkezdett megbeszéléseket
• május 22-én az ELTE TáTK Szociálpolitika-Szociálismunka Tanszék munkatársaival folytattuk a megbeszéléseket
• május 23-án Gyurcsány Ferenc konzultációs megbeszéléseinek keretében Bugarszki Zsolt, Kósa Eszter, Csoba Judit és Győri Péter fejtették ki a program-tervezetben foglaltakat
• május 29-én a tavaszi nyilvános megbeszélés-sorozatunk keretében került sor a következő nyilvános vitára
• május 31-én Hajdúszoboszlón a szociális igazgatás éves országos konferenciájának keretében külön szekcióban vitattuk meg a programot
• június 12-én a tavaszi nyilvános megbeszélés-sorozatunk keretében került sor a következő nyilvános vitára

Mindeközben többször került sor a javaslat egyes részeit érintő érdemi konzultációra a minisztérium volt vezetőjével, illetve vezető munkatársaival. A javaslatban megfogalmazottak egyes elemei az elmúlt időszak alatt beépültek részben a megszületett kormány-programba, részben több minisztériumi dokumentumba.

A program-tervezet kialakításának jelenlegi fázisában a következő témakörök részletesebb kidolgozását folytatjuk:

• A jelenlegi központi normatívák új pénzbeli támogatási formákkal történő kiváltásának technikája, erre vonatkozó számítások
• Az otthoni és intézményes ápolás-gondozás szabályozása-finanszírozása alapvető átalakításának részletes megoldási módjai
• Az ún. Szociális törvény új szabályozási koncepciójának elkészítése
• A regionális szintű kapacitás-szabályozás, döntési-finanszírozási mechanizmus részletes felvázolása
• A kistérségi szintű szolgáltatás-szervezésre vonatkozó részletes javaslat elkészítése (ezen belül a foglalkoztatási rendszerrel összehangolt ún. Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek hálózatára vonatkozó javaslat elkészítése)

Szeptembertől folytatjuk a már megkezdett megbeszélés sorozatokat. „Az önkormányzati szociális ellátó rendszer újraépítésének stratégiája (program-tervezet, 0. változat)” c. dokumentumnak az átalakítás megvalósításának általunk javasolt lehetséges lépéseire vonatkozó fejezetében felvázoltuk azokat a – megfelelő időben megteendő – lépéseket, melyek a közeli jövőben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy aztán, belátható időn belül az érdemi változásokra sor kerülhessen.

A szociális szolgáltatások és kapcsolódó támogatások újraépítéséhez szükséges munkálatok egyes lépéseire vonatkozó munkaterv-javaslat (mely még további pontosításra, kiegészítésre és részletezésre szorul) abból indul ki, hogy a fontos szabályozási-finanszírozási változtatások elkerülhetetlenek, de ugyanakkor csak alaposan és körültekintően előkészítve történhetnek meg, a megfelelő szakmai egyeztetésekkel és fokozatos bevezetéssel.

Az ütemezést illetően abból indulunk ki, hogy a változtatásokhoz szükséges jogszabályok hatályba lépésének megfelelő ideje 2008. január 1.

• Ennek érdekében a kodifikációnak le kell zárulnia 2007. októberében.
• Ennek érdekében a részletes szakmai munkálatoknak és egyeztetéseknek le kell zárulniuk 2007. júliusáig.
• Ennek érdekében ezeket a munkálatokat el kell kezdeni legkésőbb 2006. végén.
• Ennek érdekében a megfelelő szintű, terjedelmű és határozottságú döntéseket meg kell hozni a munkálatok indításáról legkésőbb 2006. októberében.

A szociális szolgáltatások és kapcsolódó támogatások

újraépítéséhez szükséges munkálatok egyes lépései

(2006.09.23. Győri Péter)

A 2007. és azt követő évekre "átmeneti szabályok" kerülnek kialakításra (valójában az átmenet szabályai). Az átmenet szabályainak előkészítése: szeptember-október, majd végső egyeztetések, és részben megjelennek a 2007. évi kötségvetési törvényben, részben kiadásra kerülnek 2006 végén, 2007. során. Egyes lépések:

H O Z Z Á F É R É S – JOGOSULTSÁGOK

Bevezetés - keretfeltételek

A jelenlegi szolgáltatási rendszer működése számos diszfunkciót tartalmaz. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a hozzáférés megállapításra, valamint igazgatási, szabályozási és finanszírozási megoldásokra. Világos, hogy e struktúra bemeneti oldalon történő átalakításának egyik kardinális kérdése, hogy ki, milyen ellátásra jogosult, azaz az egyes szolgáltatások tekintetében miként szabályozzuk a hozzáférést.

A jelenlegi szabályozás ehhez semmiféle támpontot nem nyújt, mivel sem a szociális törvény (Szt.), sem az alacsonyabb szintű jogszabályok pontos meghatározások hiányában nem képesek a kor kihívásának megfelelően szabályozni e területet. Nyugodtam kijelenthetjük, hogy a mai szabályzásban a „gumi”-jelleg dominál, sőt ennél a helyzet a tekintetben rosszabb, hogy az intézmény működtetőit a szabályozás abban teszi érdekeltté, hogy potenciális ügyfelek közül a jobb státuszúakat válassza ki. A rendszer tehát „lefölözésre” motiválja a fenntartókat és az ellátókat.

A hozzáférés biztosításának tehát nincs egyértelmű szabálya, a döntés az intézményvezető kezében van. A jogszabályok megteremtik a fellebbezés jogi alapját, de ehhez nem társít olyan rendelkezéseket, amelyek valóban megalapoznák a fellebbezést, hiszen az alacsonyabb szintű szabályok [pl. 9/1999 (XI. 24.) SzCsM rendelet] sem adnak fogódzott, továbbra is az intézményvezető az, aki beutalás során központi és kezdeményező szerepben van.

Jelenleg hogyan szabályozzák a központi jogszabályok az egyes szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést, jogosultságot?^[8]

Az átalakítás főbb irányai

A jelenlegi rendszer problémáinak a részletes elemzését mellőzük, mivel egyfelől úgy véljük, hogy az előzőekben írtak jól illusztrálják a problémát, másfelől írásunkban inkább a lehetséges változásra összepontosítunk.  Az általunk képviselt, támogatott elképzelés – röviden, csak a konceptuális keretet érintve – a következő^[9]:

Előjáróban fontos megjegyezni, hogy az állami jóléti beavatkozás alapfundamentumai – minden általunk ismert európai példa szerint - a pénzbeli ellátások biztosítása (a nyugellátások, a nyugdíjszerű ellátások, a családtámogatás, valamint a munkanélküli ellátások, a lakhatás támogatása és az európai országokban szinte kivétel nélkül [az egyik kivétel: Magyarország] az ún. szociális minimum). Szolgáltatások terén tényleges „országos lefedettség”, és ehhez kapcsolódó részletes, garanciális központi szabályozás két területen, mindenképen adódik: az állami gyámügy (a hatósági funkcióhoz kapcsolódóan bizonyos gyermekjóléti szolgáltatások), valamint munkanélkülieknek szóló állami szolgáltatások. A többi szolgáltatást érintő területeken nagyon sokféle tartalommal és eltérő, nehezen összehasonlítható megoldásokkal találkozunk. Nem véletlen, hogy igen nehéz európai szintű közösségi szabályokat felfedezni (1. függelék), mivel az esetek többségében még országokon belül is igen változatos megoldásokkal találkozunk. Ez a megállapítás mind a szabályozásra, mind a finanszírozás, mind a szolgáltatások típusaira egyaránt érvényes.

E rövid bevezető után lássuk, hogy melyek az általunk javasolt változások leglényegesebb, főbb irányai:

• A szolgáltatások hozzáférésnek szabályozása, új megállapítási szisztéma kialakítása.
• A központi normatív finanszírozásának és szabályozásának jelentős visszaszorítása, a központi jogszabályok deregulálása.
• Új pénzbeli támogatási formák kialakítása – az állami normatívák kiváltására. A pénzbeli ellátások körének és normativitásának megerősítése, szélesítése, szükség esetén mértékének emelése.
• A központi állami támogatások felosztásának, elosztásának, a szolgáltatás-finanszírozás nagy részének regionális szintre delegálása.
• Probléma- és szükségletorientált központi állami programtámogatások kialakítása (figyelemmel az EU-támogatások keretében létrejövő szolgáltatásokra is).
• A szolgáltatások körében - ahol lehetséges - jövedelemfüggő térítési díj bevezetése.

A program alapvető eleme, hogy szakítani kell a helyi önkormányzatok központi állami kötelezésének konkrét szolgáltatások létesítésére-működtetésére irányuló gyakorlatával. Egyértelművé kell tenni – mind a hozzáférés, mind a szabályozás, mind a finanszírozás terén - a központi állami felelősségvállalás körét mind a pénzbeli ellátások, mind a szolgáltatások körében. Ehhez át kell építeni az egész – az elmúlt egy-két évben kialakult – finanszírozási, szabályozási, szervezési gyakorlatot (az átépítés során számos, mára kialakult forma új szerepben, új tartalommal felhasználható). Az önkormányzatok megszabadulhatnak a kötelező feladatok terhétől – miközben ezek egy része átkerül az állam által vállalt kötelező feladatok körébe, egy részük „pályázati, szerződéses pályára” kerül.

Természetesen ezzel nem azt mondjuk, hogy a központi állam vonuljon vissza, és a legkisebb mértékű feladatot vállaljon csak. Az új struktúrában a központi kormányzat akaratának érvényesítésére, a beavatkozásra az alábbi csatornákon nyílik lehetőség:

1. pénzbeli ellátásokon keresztül, ami felöleli azon pénzbeli transzferek körét is, amelyek bizonyos szolgáltatási csomaghoz köthetők;
2. a központi kormányzathoz intézményesen kapcsolódó szervezetrendszeren (pl.: foglalkoztatási, munkaügyi hivatalok, valamint szociális és gyámügyi hivatalok) és a nyitott kormányzás keretében ezekhez kapcsolódó szerveződéseken keresztül;
3. a  decentralizált regionális döntéshozó központokon keresztül;
4. a központi kormányzati programfinanszírozáson keresztül.  

A hozzáférés és ehhez kapcsoltan a finanszírozás és szabályozás javasolt változtatása hozzájárulhat ahhoz, hogy megteremtődjön egyfelől az összhang és az egymást erősítő átjárhatóság a különböző pénzbeli támogatások és szociális szolgáltatások között, másfelől az alapszolgáltatások és szakosított ellátások között (pl. a bentlakásos intézmények, az átmenti otthonok, az otthon közeli ápolás-gondozás - személyes segítségnyújtás eseteiben). A követendő alapelv:

1. A finanszírozás – a kapacitásszabályozás – a felelősségi körök hármasát együttesen, összehangoltan kell kezelni.
2. Intézményes eszközökkel kell biztosítani a bentlakásos intézmények – átmeneti otthonok – otthon közeli ápolást, gondozást és személyi segítést nyújtó formák között az átjárhatóságot. a hozzáférésnek és a szabályozásnak közös elveken kell nyugodnia.  

Ehhez összehangolt szervezeti – eljárási - szabályozási rendszert kell működtetni mind a különböző finanszírozási csatornákra vonatkozóan, mind az egyes szolgáltatási területeken a szükséglet-(állapot-) felmérés, felülvizsgálatai és a kapcsolódó ellenőrzési funkciók terén.

A hozzáférés biztosítása

Általános elvek

Az elismert szükségletekhez való hozzájutás intézményi struktúrájában több alternatíva is létezik. Bármilyen javaslatot nézzünk, az biztos, hogy a jogosultsági szabályozás típusai azon eszközök, melyeken keresztül lehet szűkíteni, vagy tágítani a hozzáférést. Ezek alapesetei:

Finanszírozáson keresztül (voucher-rendszer). A voucher-rendszer lényege, hogy a fogyasztó viszi magával a támogatást. Ez mindenképpen a vásárló erősítését, és a kormányzati szerepkör visszaszorítását (kivéve: szabályzó funkció) jelenti, ahol a hozzáférés oldaláról az a központi kérdés, hogy hogyan és milyen mértékben vonódjanak be a magánforrások, illetve az, hogy az állam – amennyiben a fogyasztó nem rendelkezik saját forrással - a magánforrásokat milyen mértékben pótolja. Ez rögtön felveti azt a problémakört, hogy a pénzbeli ellátások egyfelől hogyan tudják kiváltani a szolgáltatások egy részét, másfelől miként lehet összekapcsolni a pénzbeli ellátásokat a szolgáltatási rendszerrel. Előbbire számos bíztató külföldi példát találhatunk. Utóbbira láthatunk hazai pozitív példákat, de van külföldi tapasztalat is.

Szolgáltatás-vásárlás (esetmenedzser – case manager). Olyan új szereplő kerül a rendszerbe, amelynek funkciója a szükségletek meghatározásán keresztül definiálja a szolgáltatások tartalmát és ezen keresztül a hozzáférést. A feladat tehát annak meghatározása, hogy egy adott területen milyen ellátásokra mutatkozik igény, és melyekre nem. A fenti meghatározás alapján a szolgáltatásvásárló dönthet arról, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen szolgáltatási kapacitások működtetését kívánja biztosítani, s így ezeket a szolgáltatási kapacitásokat megvásárolja. Ekkor a közvásárló mind a szükségletek tartalmát, mind a szolgáltatási kapacitásokat erős jogosítvánnyal szabályozza. A fenti megoldás azon szolgáltatások körében alkalmazható, amelyek esetén az ellátott (fogyasztó) érdekérvényesítő képessége gyenge, így például akkor, ha a cél a szegénység enyhítése, a kommunikációs akadályok csökkentése, vagy a beilleszkedési esélyek javítása. Ebben az esetben a hangsúly a társadalmi és területi hátrányok kiegyenlítésén van. (Azaz ez a modell alkalmazható például a jelenlegi étkeztetési, közösségi pszichiátriai ellátások tekintetében. Ebben az esetben a közvásárló gondoskodik arról, hogy felmérje a valós szükségleteket, hogy biztosítsa a túlkapacitások felszámolását és a valós igényeknek megfelelő ellátórendszert.)

A hozzáférés kritériumrendszerének meghatározásakor mindenképpen különbséget kell tennünk a megállapító és a szabályozó funkció között. Előbbi esetben végső soron mindig hatósági jellegű funkciót értünk. Ehhez – természetesen – kapcsolódik egy sor egyéb funkció is, attól függően, hogy a fogyasztó/igénybevevő milyen típusú intézményt kíván igénybe venni. A szabályozás ennél komplexebb feladat, hiszen ez kiterjed finanszírozási, szakmai, elszámolási, valamint kimenet-szabályozási kérdésekre is. (Az általunk javasolt modellben a szolgáltatás vásárlója egy középszinten [régió] működő korporatív testület, amely a források allokálásával elégíti ki a szükségleteket).

Szolgáltatási csomag tartalma

Amikor egy szolgáltatás tartalmát kívánjuk meghatározni, két megkülönböztetés mindenképpen indokolt. Egyrészt indokolt külön kezelni azon szolgáltatásokat, ahol az igénylés alapja elsősorban valamilyen egészségügyi probléma, azaz ápolás-gondoskodás szükséglet. Ekkor a szolgáltatás célja az önellátó-képesség pótlása. Ez tipikusan közvásárlói feladat, melynek kielégítése (kvázi) piacon történik.

A második szolgáltatási halmaz: azon szolgáltatások, ahol az igénylés alapja valamilyen hiány (tipikusan jövedelemhiány), azaz ekkor a cél a szegénység enyhítése. Ilyenkor a hangsúly a társadalmi és területi hátrányok kiegyenlítésére kerül.

Ehhez rögtön hozzá kell tenni, hogy - természetesen - e két halmaz nem választható el mechanikusan, mivel van közös részük, így e tekintetben a szolgáltatási rendszer sem külön el.

Átjárhatóság biztosítása

Intézményes eszközökkel kell biztosítani a bentlakásos intézmények – az átmeneti otthonok – az otthon közeli ápolást, gondozást és személyi segítést nyújtó formák között az átjárhatóságot. Ez egyrészt a különböző finanszírozási csatornák összehangolását, másrészt a beutalás, illetve a felülvizsgálatok, valamint a szükségletek (állapot) változása során felmerülő szolgáltatási és hatósági funkciók (beleértve az ellenőrzést is) változását jelenti

Ahhoz, hogy az előzőekben megfogalmazott célt elérjük, bizonyos feladatok kialakítása elsőrendű kérdés. Ezek a következők:

• (alap)információk biztosítása, a strukturálisan kódolt információs kudarcok kiiktatása;
• az elérhetőség biztosítása;
•  az érdekeltségi viszonyok transzparenciája;
• a rugalmasság – stabilitás fenntartása a szolgáltató rendszerben;
• a szolgáltatások eredményességének mérhetősége (input-, output-, eredmény- és hatásmutatók).  

Piaci, kvázi-piaci viszony a közszolgáltatások területén

A kérdés: a központi állam a piaci, illetve pontosabban a kvázi-piaci viszonyok közepette mely szükségletek kielégítésére vállalkozik, és ez a szükséglet-kielégítés hogyan történjen. Fontos, hogy a munka elején tisztázzuk, az átalakítás célja nem a mindenáron való privatizáció. A cél, hogy az új struktúrába piaci elemeket, elveket vigyünk, és ez – természetesen - nem jelenti a szektor teljes körű magánásítását. Ez még elvi szinten sem lehetséges, hiszen e körbe tartozó közszolgáltatások számottevő része közgazdasági értelemben kollektív jószágként^[10] viselkedik, és ezért e javakat a tiszta piaci logika nem tudja kezelni. Nem tudja, hiszen az e körbe tartozó javak, szolgáltatási típusok esetében az információs aszimmetria mellett morális kockázattal és kontraszelekciós mechanizmus megjelenésével (pl. lefölözés), valamint jelentős externális hatásokkal számolhatunk. Már csak ezért is az állami jelenlét, az állami beavatkozás mindenképpen indokolt. Mikroökonómiai modellezéssel levezethető, hogy a piaci kudarcok a rendszer sajátos működéséből adódóan mindenképpen megjelenik, főként azon szolgáltatások tekintetében, ahol a hozzáférés meghatározása ’szegénység jogán’, és nem ’önellátó-képesség pótlása okán’ történik. De először nézzük az utóbbi esetet. Amikor a szolgáltatás célja az önellátó-képesség pótlása, ez esetben a magánszektor bevonása támogatandó, mivel ez tipikusan közvásárlói feladat, melynek kielégítése kvázi piacon történhet, hiszen a piaci szolgáltató a közigazgatás megbízásából lát el közfeladatot. „Privatizálni elsősorban azoknak a közösségi igénybevételű javaknak a biztosítását lehet, amelyek esetében magas a fogyasztásból való kizárhatóság lehetősége. Ezek általában azok a közjavak, amelyeket díjfizetés ellenében lehet igénybe venni.” (Horváth M. Tamás 2005:109)  

Fontos megjegyezni: egyrészt a szabályozás állami feladat marad, másrészt azért is szükséges az állami jelenlét, mivel a piaci mechanizmusnak a szolgáltatások helyettesíthetősége, valamint a földrajzi terület is korlátokat szab.

Az új struktúrában tehát olyan kvázi-piaci megoldásokat kell/lehet alkalmazni, ahol célkitűzésként az állam szolgáltatási monopóliuma megtörését kell megfogalmazni, miközben elsősorban a szabályozás, másodsorban a finanszírozás területén az állam meghatározó szerepe továbbra is fennmarad. Másképpen megfogalmazva: „A közszolgáltatások piacán a magánosítás csak olyan közegben valósítható meg, ahol a piaci kudarcokat kiküszöbölő közösségi funkciók realizálására meghatározott viszonyrendszer működik.” (Horváth M. Tamás 2005:120) Ez olyan közszolgáltatási viszonyrendszert implikál, ahol a résztvevők szerepei átalakulnak. A rendszerbe új szereplő kerül, nevezetesen a szolgáltatás-szervező, amelynek funkciója, hogy a szükségletek meghatározásán keresztül definiálja a szolgáltatások tartalmát és az ezen keresztül a hozzáférést. Ekkor a közvásárló mind a szükségletek tartalmát, mind a szolgáltatási kapacitásokat erős jogosítvánnyal szabályozza. Tipikusan ilyen ellátási kör, amikor a szolgáltatások működtetésének a szegénység enyhítése, ahol a társadalmi és a területi hátrányok kiegyenlítése a cél, mivel ezekben az esetekben az igénybevevők (fogyasztók) érdekérvényesítő képességeik, valamint alkupozíciójuk gyengék. Ezzel máris rétértünk a következő szolgáltatási körre (szegénység enyhítése). A képlet, hogy a „lényegi kapcsolat a szolgáltatásokat vásárló közmegrendelő (kormány, önkormányzat [, egyéb korporatív struktúra]) és a közszolgáltató között van. A közmegrendelő adott közfeladat ellátásáért felelős, amit azonban nem kell szükségképpen közvetlenül ellátnia, hanem megbízhat ezzel más szolgáltatót.” (Horváth M. Tamás 2005:121)

A támogatni kívánt kör szerint kétféle szolgáltatási kört különítettünk el. Látni kell, hogy egyrészt e két körnek van közös halmaza (amikor egyszerre szegény, valamint az önellátó-képesség pótlása indokolt), másrészt működési sémájában nincs lényegi különbség (1. ábra). (Különbség csak a hozzáférés elveiben van.)

A közszolgáltatások szervezésének sémája

Jelmagyarázat:

A szociális szolgáltatások és támogatások

újraépítésének programja

-

(hajléktalanellátó) bentlakásos szolgáltatások példája

A jelenlegi ellátó rendszer egyszerre 

alulszabályozott és túlszabályozott

alulkontrollált és túlkontrollált

forráshiányos és pazarló

túlburjánzó és hiányos

alulról építkező és felülről dirigált

Vagyis nagyon is megérett az átalakításra.

Kezdjük előlről: egyáltalán ki jogosult ma a hajléktalan ellátásra?

Az immár tíz éves törvény szerint:

Hajléktalan:

✪  a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy

✪  akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalan szállás

✪  aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti

✪ aki „közösségi együttélésre alkalmas”, önellátásra – segítséggel – képes stb.

Valójában ki az alanya

a hajléktalanügyre vonatkozó sok-sok szabálynak?

A sok-sok szabály alanyai az intézmények és dolgozóik

Valójában ki veszi igénybe az ellátást?

Aki jobb lehetőség hiányában igénybe veszi a népkonyhát, a melegedőt, a fapadost, vagy az átmeneti szállást.

Amint emeljük az ellátás színvonalát (szállás nyújtás, ügyintézés, étkeztetés, pénzbeli támogatások, képzés-álláskeresés) azonnal komolyabban felmerül a jogosultság kérdése.

 Kulcskérdés: jogosultság feltételei, vizsgálata

Ki jogosult a hajléktalan ellátásra?

Egy lehetséges kodifikálás egyes elemei

Lakástalan az, aki

a maga, vagy családja részére önerejéből minimálisan megfelelő (önálló) lakhatását nem képes biztosítani.

Egy lehetséges kodifikálás egyes elemei

Egy lehetséges kodifikálás egyes elemei

        Kulcskérdés: ki – mire jogosult?

Egy lehetséges kodifikálás egyes elemei

Az integrált szociális és foglalkoztatási szolgáltatások kialakításának lehetőségei, egyes kérdései^[11]

A szociális szolgáltatások átépítésére és modernizációjára vonatkozó program-tervezetünk a regionális – tervező, szolgáltatás-szervező, forrás-elosztó – szint mellett kiemelt jelentőséget szán a kistérségi szintű szociális szolgáltatás-szervezésnek, szolgáltatás-nyújtásnak. Hazai és nemzetközi ismereteink szerint ezen a – kistérségi – szinten biztosítható azon alapszintű szociális ellátások megszervezése, melyhez minden arra rászoruló hozzájutását biztosítani kívánjuk. Egyben ezen a szinten  tervezhető azon alapszintű szociális szolgáltatások nyújtása – a kistérség minden településének arra rászoruló lakói számára -, melyek speciális segítési-támogatási formákat igényelnek (ilyen – többek között - az adósságkezelésben, az aktív korúak rendszeres szociális segélyében, a gyermekvédelmi eljárásokban együttműködésre kötelezettek szakszerű segítése). Program-tervezetünk szerint a (jelenlegi megyei szintet felváltó) Regionális Szociális és Gyámhivatalok mellett működő Regionális Szociálpolitikai Tanácsok (a jelenlegi központi normatív finanszírozást felváltó) forráselosztó mechanizmusán keresztül épülne ki országos „lefedettséggel” (a jelenleg részeiben már meglévő) Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek hálózat, mind a 167 kistérségben.  

Ezzel párhuzamosan működik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat – jelenleg - 20 megyei (fővárosi) munkaügyi központja együttesen 173 munkaügyi kirendeltséggel. Részben a gazdasági versenyképesség növelésének szándéka, részben az Európai Únióban teret nyerő felismerések, részben a tartós munkanélküliek, nem-regisztrált inaktívak, speciális munkaerő-piaci hátrányokkal rendelkezők magas aránya következtében az elműlt években megkezdődött az  Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációja, melynek egyik fontos lépés-sorozata a szolgáltatások – köztük a szociális szolgáltatások – vásárlása, a rendszeres szociális pénzbeli támogatásban részesülőkkel történő együttműködési eljárások és formák átalakítása.

Mind a szociális ellátó rendszer, mind a foglalkoztatáspolitikai ellátó rendszer céljainak jelenleginél hatékonyabb megvalósulása érdekében indokolt e rendszerek jelenlegi működésének felülvizsgálata, az összehangolatlan működésből adódó hátrányok megszüntetése és a lehetséges, egymást erősítő, „szinergikus hatások” felerősítése.

A megteendő lépések körében ezért – a szociális szolgáltatások átépítése mellett, illetve ennek keretében - napirendre kell venni:

• A munkaügyi kirendeltségek országos hálózatának összehangolását a 167 kistérséggel.

• Kistérségi szinten az „egyablakos” ügyintézés megszervezését a különböző problémákkal kűzdő ügyfelek ügyintézésének, szolgáltatásokhoz jutásának elindítása érdekében – az alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés egyszerüsítése, illetve lehetővé tétele érdekében.

• Ez – tudatos program keretében – együttjárhat a különböző szolgáltatási formák dokumentációs és eljárás rendszerének összehangolásával, az ügyfél-információk összehangolásával, átadás-átvételével, az esetmenedzselés szervezettebb és szakszerűbb, célirányosabb megszervezésével

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet és az ÁFSZ-munkaügyi kirendeltségek lehetséges kapcsolata^[12]

A javaslatban jobb szó híjján a „Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet” kifejezést használjuk, melyből (1) a „kistérségi” megjelölés arra utal, hogy ez ahhoz a szolgáltatás-csoporthoz tartozik, melyet országos lefedettséggel, de kistérségi szinten lehetne/kellene kialakítani a már meglévő kistérségek, kistérségi társulások bázisán, (2) az „Integrált Közszolgálati” kifejezés arra utal, hogy többféle (akár több államigazgatási ágazathoz tartozó) közszolgáltatás integrált, több elemében összehangolt rendszeréről van szó (a jelenlegi szociális szolgáltatások határait átlépve, akár a gyermekvédelem, akár a munkaügy, akár az egészségügy stb. egymással érintkező felületein), (3) a „szervezet” kifejezés viszont megtévesztő lehet, mert nem feltétlenül egy új szervezet (új bürokrácia) felállításáról van szó (bár adott esetben valóban, a meglévő szervezetek ésszerű, integrált, egy szervezetbe rendezése is sok helyen lehetőség), hanem sokszor egy integrált közszolgáltató hálózatról, különböző szolgáltatások integrált rendszeréről van szó – ahol az egyes szolgáltatási elemeket támogatják a program-tervezetünkben szereplő forrás-elosztó szervezetek. A javaslatunk szerinti szerveződés leginkább a „konzorcium”-nak felel meg, ennek használata azonban még további tisztázást igényel.^[13]   

Az integráció célja

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-ek létrehozásának célja a munkaerőpiacról kirekesztődött emberek segítésére hivatott szervezetek szolgáltatásainak egy helyen történő biztosítása, a szolgáltatások nyújtásának összehangolása, a halmozottan hátrányos helyzetű emberek problémáinak kezelése. A integrált szolgáltatást nyújtó szervezetek ügyfelei azok az aktív korú, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, tartósan vagy ismétlődően munkanélkülivé váló személyek, akik többnyire az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásoknak és ellátásoknak is alanyai. A modell kidolgozása tehát azon a felismerésen alapult, hogy a tartós munkanélküliek nagy részének a foglalkoztatási szolgálat hagyományos eszközei nem nyújtanak megfelelő segítséget a munkaerő-piaci integrációhoz. Ehhez olyan szolgáltatások is szükségesek (pl. mentálhigiénés szolgáltatások), amelyeket a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek hálózata tud biztosítani.

ÁFSZ további modernizációja

Az állami foglalkoztatási szolgálat további modernizációja kettős megközelítésre épülhet, s ennek megfelelően a szervezet fejlesztése is két irányban folytatódhat, mely túlmutat az eddigi szervezeti felépítésen, s indokolttá teszi a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek létrehozását.

• A modernizáció egyik iránya a hatékony állásközvetítést elősegítő szervezet létrehozása, ami a könnyen elhelyezhető munkanélkülieknek nyújt szolgáltatásokat. Ez a „hagyományos” módon működő foglalkoztatási központok továbbfejlesztését igényli, az álláskeresők mielőbbi sikeres elhelyezkedése és a munkáltatók munkaerő-igényének minél eredményesebb kielégítése érdekében, elsősorban az e-szolgáltatások (CV-adatbank, állás-adatbank, e-mailen keresztül történő tájékoztatás az üres állásokról stb.), és az önkiszolgáló rendszerek fejlesztésén keresztül.

• A modernizáció másik iránya un. kistérségi integrált szolgáltatást nyújtó szervezetek (Joint Service Center) kialakítását igényli, melyek a munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű embereknek nyújtott, személyre szabott, holisztikus megközelítésen alapuló, több szakma együttműködésével megvalósítható szolgáltatásokat szervezi-nyújtja.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet – aktív korú inaktívakhoz kapcsolódó – feladatai:

• Az egyéni szükségletek korai felmérése: minden munkanélküli esetében a munkába álláshoz vezető lehető legrövidebb utat kell megtalálni. Emellett kötelező az intenzív kapcsolattartás az ügyfelekkel, ami azt jelenti, hogy az ügyféllel meghatározott időnként  fel kell venni a kapcsolatot.
• Konkrét állás- és képzési lehetőségek felajánlása: minden munkanélküli személy esetében álláskeresési terv kidolgozása, amelynek arra kell irányulnia, hogy a munkanélküli minél előbb álláshoz jusson, mégpedig lehetőleg nem támogatott álláshoz.
• A tartós munkanélküliség csökkentése: a leghátrányosabb helyzetű emberek foglalkoztatását segítő eszközök fejlesztése érdekében támogatás szervezése a  helyi szinten kipróbált és bevált gyakorlatok elterjesztésére, beleértve az önkormányzatok, szakképzési központok, rehabilitációs intézmények és vállalatok közötti együttműködés különféle formáit.
• kiszerződés alapján (piaci szolgáltatókon keresztül) munkaerő-piaci reintegrációs szolgáltatásokat biztosítanak az ellátásban részesülőknek,
• rendszeresen jelentést készítenek aktiválási és reintegrációs stratégiájuk végrehajtásáról,
• egyéni megállapodást kötnek az ellátásban részesülőkkel (és ennek részeként képzési és szociális szolgáltatásokat biztosítanak).

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet biztosíthatja a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokat és aktív eszközöket (tanácsadás, közvetítés, közhasznú foglalkoztatás, képzés támogatása^[14]), továbbá az ehhez kapcsolódó támogatásokat (szociális segély), szervezheti az önkormányzati lakhatási, fűtési támogatáshoz,  gyermekintézményi ellátáshoz, az adósságmenedzseléshez, a szenvedélybetegek gondozásához, a pszichológiai gondozáshoz és egyéb, személyre szabott válságkezeléshez való hozzájutást.

Speciális csoportok – inaktívak beilleszkedése

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet az ÁFSZ és a kistérségi önkormányzatok közös szakmai irányítása mellett – többek között az aktív munkaerő-piaci politikák rendszerének hatékonyabb működtetése érdekében a speciális problémákkal rendelkező csoportok számára mint pl.:

• a tartós munkanélküliek,
• a kiközvetítési akadályokkal rendelkező tartós munkanélküliek, úgy mint:

• a munkavégző-képességük erózióját megélt egyének,
• a hajléktalanok,
• börtönből szabadultak,
• adósságcsapdába került személyek,
• kábítószerfüggők, stb.

• a hosszabb ideje foglalkozás nélküliek,
• az idősek,
• a fogyatékossággal élők,
• a szociális beilleszkedési zavarokkal küszködő, és
• a gondozási kötelezettséggel terhelt egyének

• tanácsadást és gondozást biztosíthat az ÁFSZ megbízásából és (részleges) finanszírozásával. Támogatja a nehezen elhelyezhető személyek határozott idejű foglalkoztatását (tranzitfunkció tudatosan ütemezett be- és kiléptetéssel), illetve szociális segítségnyújtási szolgáltatás-csomag rendelkezésre bocsátását, amely arra irányul, hogy a tranzit munkahelyeken foglalkoztatott személyek foglalkoztathatóságát javítsa.
• Ahhoz, hogy a felsorolt szolgáltatásokhoz és támogatásokhoz egy helyen jussanak hozzá a rászorulók, a munkaügyi és szociális szolgálatok közös integrált szolgáltatást nyújtó központot hozhatnak létre erre a feladatra.. Ezzel a munkaügyi és a szociális segélyezésért felelős szervek kapacitásait és kompetenciáját egyesítik, de megmarad a kettős felügyelet^[15].

Egyablakos rendszer

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek egy helyen („egyablakos rendszerben) biztosítanak munkaerő-piaci szolgáltatásokat (a munkaügyi szervezet által), szociális és egészségügyi szolgáltatást (az önkormányzat, vagy nem-állami szervezet által), továbbá ugyanezen a helyen elérhetők a Társadalombiztosítási Intézet ellátásai is. Szükség esetén a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek lehetősége van a különböző re-integrációs szolgáltatások megvásárlására a piaci szektor szereplőitől is.  A integrált szolgáltatást nyújtó központok fenntartásához a terhek arányában járulnak hozzá az állam, az önkormányzatok, a társadalombiztosítási intézet.

• A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet állapítja meg, hogy a munkakereső, vagy pénzbeli támogatásra szoruló munkaképes-e, illetve rászorult-e. Rászorult az, aki létfenntartását, munkába állását nem tudja saját magának és a vele egy háztartásban élő eltartottaknak biztosítani, vagy nincs elég ereje és eszköze ahhoz – mindenekelőtt megfelelő állás, saját jövedelem, vagy vagyontárgy -, hogy megélhetéséről gondoskodjon, beleértve közvetlen hozzátartozóinak jövedelmét és vagyonát is.

• A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek integrálhatják az önkormányzatok és az állami foglalkoztatási szolgálat tevékenységét. A formális megosztottság a biztosított és nem-biztosított munkanélküliek között megmarad, mégpedig úgy, hogy az előbbiekről az állam által fenntartott állami foglalkoztatási szolgálat gondoskodik, az utóbbiakról pedig az önkormányzatok és más, nem-állami szervezetek.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet az ügyfél fizikai és helyi csatlakozási pontja. Minimumként teljesíti a helyi önkormányzat szociális segély-folyósítási feladatait, továbbá a központi kormány tájékoztatási kötelezettségét; egyszerűsíti a döntéshozatalt; tanácsadást és támogatást biztosít, továbbá az ügyfél kapcsolódási pontja más kormányzati támogatások eléréséhez. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-nek képesnek kell lennie akciótervet/egyéni tervet készíteni és komplex döntést hozni.

„Az új kezdeményezést az ügyfelek és a munkatársak egyaránt nagy elégedettséggel fogadták. Ugyanakkor komoly nehézséget okoz a különböző szervezetekhez (ÁFSZ, önkormányzat) tartozó munkatársak irányítása. Nem problémamentes eltérő kulturális hátterük, gondolkodásmódjuk összehangolása sem. Zavarja a munkát az adatbázisok közös használatának akadályoztatása is, amin új adatbázisok kiépítésével lesznek úrrá. Nem bizonyult eredményesnek az sem, hogy csak állami szolgáltatók vettek részt a „közös vállalkozásban.””

A kormányzat feladata a reintegrációs szolgáltatások tekintetében elsősorban a szolgáltatások piacának szabályozása, a szolgáltatókkal és a szolgáltatásokkal kapcsolatos feltételek, illetve a szolgáltatók kiválasztására vonatkozó eljárások meghatározása.

Adatkezelés - nyilvántartás

A két szervezet - a munkaügyi és a szociális – egymás hivatali iratait kölcsönösen használhatják. A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet önálló menedzsmenttel rendelkezhet, felhatalmazás esetén önállóan hozhat határozatot és utasíthat el kérelmeket. Az önkormányzat a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezettel köthet szerződést a törvényben meghatározott szolgáltatások megvásárlásáról. Egy-egy ilyen szerződés pl. öt évre szólhat.

• A szervezetek rendelkeznek egy közös adatbázissal, amelynek működtetéséért a központi szinten létrehozott információs iroda felelős.

„Esetmenedzser” és beilleszkedési megállapodás

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet minden munkavállalási korú rászoruló számára „esetmenedzsert” jelöl ki személyes tanácsadónak, aki átfogóan támogatja őt a munka világába való beilleszkedés céljából. Az egyén a személyes tanácsadóval 6 hónapra szóló beilleszkedési megállapodást köt. A közösen kidolgozandó és aláírandó beilleszkedési terv a biztosítéka annak, hogy a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet olyan szolgáltatás-kínálatot ajánl a rászorulónak, amely megfelel egyéni szükségleteinek, továbbá a munkaerőpiac követelményeinek és a gazdaságosság alapelvének. Emellett azt is tartalmazza a beilleszkedési terv, hogy a segítségre szoruló ügyfélnek magának milyen erőfeszítéseket kell tennie a munkaerő-piaci beilleszkedés folyamatában.

A beiileszkedési kell előre rögzíteni azt, hogy milyen állás elfogadását vállalja az ügyfél. A megállapodásban vállaltak teljesítéséről a Szociális Szolgálat alkalmazásában álló személyes tanácsadók kéthetes rendszerességgel konzultálnak az ügyféllel (előre megbeszélt időben, várakozás nélkül, meghatározott kérdések alapján), ellenőrzik a beszámolások valódiságát, és a megállapodásban vállaltak nem-teljesítése esetén szankciókat – a munkakeresés idejére járó támogatás felfüggesztését, megvonását – kezdeményeznek. A szankciók jogosságát az ügyintézőktől független „esetkivizsgálók” vizsgálják felül. A szolgáltatások minőségére, hatékonyságára és az elvárt eredményekre vonatkozóan a szerződött piaci és nonprofit szolgáltatókkal szemben szigorú követelményeket támaszt a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillérének” lehetséges tartalma^[16]

Alapelvek - célok:

• Minden rászoruló számára hozzáférhető legyen a humán alapszolgáltatások minimuma
• Ez csak úgy érhető el, ha a professzionális segítőformákkal párhuzamosan megerősödnek a civil alapú humán segítő munka szervezeti-finanszírozási kereteit
• Egyszerűsíteni kell a pénzbeli ellátások jelenlegi széttagolt, elaprózott és kevésbé célzott rendszerét
• A humán szolgáltatások (szociális, gyermekjóléti/gyermekvédelmi, munkaügyi, egészségügyi stb.) szolgáltatások jelenlegi széttagolt rendszereit rugalmas, nyitott, többfunkciós humán alapellátások, speciális ellátások, szakellátások rendszere váltsa fel (ezen belül folytatni és erősítani kell a „vissza- vagy családba-gondozás” mechanizmusait)

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet (hálózat) „szociális pillére” gondoskodik a kistérség minden településén lakók számára:

1. hozzáférhető humán szolgáltatások  minimum „csomagjának” a megszervezéséről, valamint
2. a speciális humán szolgáltatások kistérségi szintű működtetéséről.

a) Kistérség minden településén lakók számára hozzáférhető módon megszervezendő humán szolgáltatások lehetséges minimum „csomagja” (a szükségletek és lehetőségek szerint alakítható a szolgáltatás mértéke):  

• támogatott étkeztetés - főzőkonyhával vagy melegítőkonyhával rendelkező intézményben, vagy a településen beváltható étkezési utalvánnyal
• házi segítségnyújtás, ápolás-gondozás, egészségügyi dolgozóval, illetve díjazásban részesített segítőkkel;
• nappali klub időseknek, fiataloknak, munkanélkülieknek, fogyatékkal élőknek stb. szociális tanácsadással, információszolgáltatással, reintegrációs programokkal (ha szükséges, étkezési lehetőséggel, fekhelyekkel felszerelve átmeneti pihenési lehetőséggel). Az arra rászorulók számára hozzáférhető módon, integrált formában – ha minden érintett csoport ellátása biztosított és van rá igény és egyben lehetőség, akkor (de csak akkor) specializálódhatnak egyes problémacsoportokra.
• gyermekek napközbeni ellátásának megszervezése (családi napközi, bölcsőde, óvoda, iskolai napközi)

A kistérségi szolgáltatás-szervezés néhány feltétele települési szinten

E feltételek megteremtése az egyes Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezetek feladata, melyhez a forrás-allokáció az ismertetett módon történik.

• A konkrét szükségleteket (ellátásra való rászorultság lehetőségét) jelző személyek (szervezetek) megléte – falugondnok, védőnő, háziorvos, gyermekintézmény dolgozója, rendőr, lelkész, egyéb közintézmény, vagy civil segítő szervezet dolgozója, civil segítők)
• Szállító eszköz (gépkocsi), mellyel a rászorulók szállítása, különféle beszerzéseik kielégíthetőek
• Legalább egy közszolgálati internetes-hozzáféréssel rendelkező számítógép, közhasznú, közcélú információs és tájékoztató programmal (igénylő-lapokkal, egyéb szükséges forma-nyomtatványokkal, dokumentumokkal - állami pénzbeli ellátásokról, helyi pénzbeli és személyes szociális ellátásformákról), amelynek a hozzáférhetősége biztosított a rászorulók és az érdeklődők számára

b) A kistérségi szinten biztosítandó speciális humán szolgáltatások lehetséges köre (a szükségletek és lehetőségek szerint alakítható a szolgáltatás mértéke):

• jogi tanácsadás, adósságkezelési tanácsadás, pályaorientációs és munkaügyi tanácsadás, speciális életvezetési tanácsadás, családsegítés, addiktológiai, pszichológiai, pszichiátriai segítségnyújtás stb.
• kistérségi diszpécser központ, vagy krízis-ügyelet (mely a kistérség településeiről elérhető, a krízishelyzet (családi konfliktus, magánéleti konfliktus, kivert anya, apa, gyermek, beteg, fogyatékkal élő stb.) jelezhető, a konkrét segítségnyújtás megszervezése elindítható
• helyettes szülői hálózat, átmeneti szállások krízis helyzetbe került, de visszagondozható egyedülállók, gyermekek és családrészek, családok számára, kapcsolatügyelet (konzultáció, mediáció), ifjúsági tanácsadás stb.
• ápoló-gondozó-támogató szolgálat működtetése az önmaguk ellátására nem, vagy csak korlátozottan képes (idős, fogyatékkal élők stb.) személyek részére (az ápolási díjjal való összefüggésről máshol szólunk)

E szolgáltatások egy része önkéntes igénybe vételen, egy része kötelező együttműködésen alapul. Kevésbé a szolgáltatások tartalma, mint inkább azok „folyamaton belüli funkciója, helye” szerint válik csak szét, hogy éppen egy gyermekvédelmi, egy családsegítő, egy adósságkezelő, vagy éppen munkaügyi-foglalkoztatási eljárás része-e a nyújtott szolgáltatás.

A speciális szolgáltatások integrálódhatnak a jelenlegi szociális szolgálatok tevékenységébe, működhetnek tagintézményi formában, vagy kiszerződéses formában is.

A Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezeteken belüli

egyes kapcsolódások sémája

A kapcsolódások tartalma és módja attól függően változhat, hogy mely szolgáltatások integrálódnak egy szervezetbe, melyek kötnek egymással konzorciumi megállapodást, melyek nyújtanak kiszerződéssel szolgáltatást.

Gellén Imre:

Gondolatok a szociális rászorultság témaköréből

A szociális rászorultság valaminek a hiánya vagy elégtelensége miatt van jelen a társadalomban élő egyén életében. A tényszerűség mellett ez az állam és az önkormányzatok részére azonnali, egyszeri vagy folyamatos segítségnyújtást, az állampolgárok részéről támogatási igényt, illetve stigmát jelent.

Mindenképpen olyan élethelyzet bekövetkezését jelenti, melyből az egyén nagy valószínűséggel önmaga, mások segítsége nélkül nem tud kikeveredni.

Szignifikánsan jól megjeleníthető az a populáció, aki nagy valószínűséggel, élethelyzete miatt a szociálisan rászorultak körébe fog kerülni, illetve különböző okok miatt azzá válik.  Ugyancsak megjeleníthetőek azok az okok, melyeket, ha az egyén önszántából vagy segítséggel nem tud elkerülni, a szociális rászorultságot váltják ki.

A szociális rászorultságból adódó problémakör bekövetkezésének megelőzése a szociálpolitika szereplőinek sokoldalú összefogását igényli.

Kik lehetnek ezek a szereplők?

• az állam,
• az önkormányzatok,
• a gazdasági szervezetek,
• a társadalombiztosítás,
• civil szervezetek,
• egyházak,
• a család
• és maga az érintett személy.

Az összekötő kapocs pedig a szociálpolitika egyik fontos értéke, a szolidaritás.

Meggyőződésem, hogy a mai magyar társadalom esetenként pazarlóan bánik mind a szolidaritással, mint értékkel, mind azzal a pénzzel, melyet a szolidaritás megjelenítésére költ. Mindig voltak és lesznek privilegizált célcsoportok, akik pozitív diszkriminációval hozzájutnak a szükséges forrásokhoz.

Ennek azonban az ellenkezője is igaz. A differenciálás nem könnyű és mindig igazságtalan, mert az egyénre szabás is mindig szubjektumokkal van tele. Fontos lenne a felelősség kérdésének boncolgatása, a társadalom egésze tudatának átformálása ez ügyben. Célszerű lenne etikai kérdésként is tisztázni azt, hogy kinek a felelőssége, miért és meddig terjed ez ügyben.

Szükségesnek tartom, hogy törvényi szinten megfogalmazásra kerüljön, hogy a jelenlegi viszonyok – az adott kor kihívásainak figyelembe vételével – közepette mi lehet a szociálpolitika tartalma, miről szóljon a szociális szolgáltatás. Ez alapvető, mert ennek megválaszolása nélkül az összes többi kérdés fikciónak tűnhet.

Ugyancsak tisztázandó, hogy akarja-e és képes-e a szociális kormányzat a paradigmaszerű változásokat, vagy a már megszokott módon az alig használható szociális törvény újabb módosítgatásairól van szó. Ugyancsak nem egyértelmű számomra, hogy a folyamatban lévő megszorító pénzügyi intézkedésekhez kérik a szakma igenlő támogatását, vagy pedig azt várják, hogy a szociális gondoskodás egy olyan közmegállapodáson létrejövő formájának kialakításához kérnek megalapozott és őszinte véleményt, mely nemcsak hogy nem kerül többe, hanem igazságosabb és hatékonyabb ellátást biztosíthat. Legyünk bizakodóak a kedvező változtatás igényét illetően.

Véleményem szerint a következőket célszerű megfontolni a fentiek tisztázása után:

• Az állampolgárról történő szociális gondoskodás alkotmányos jog és kötelesség. Ezért abból kizárni senkit nem lehet.

• Szükséges megállapítani a szociális biztonság érdekében egy állami minimumszolgáltatást, melynek tartalma a biológiai létfenntartás biztosításának garantálása mindenki számára. Ebben az ellátási szintben az ellátásra szoruló személy anyagi közreműködése (díjfizetés) nem szükséges.
• Az általam „általános” szintűnek nevezett szolgáltatásban az állam és az egyén hatékony közreműködése és együttműködése elengedhetetlen. Ez alatt értem azt, hogy figyelembe kell venni az egyén önellátó képességét, mentális szükségletét, megváltozott életfeltételeit és természetesen anyagi (jövedelmi, vagyoni) viszonyait. Az állam, valamint az állami együttműködés alatt nemcsak az ország költségvetésében biztosított normatív támogatást értem, hanem annak a települési önkormányzatnak a felelősségvállalását is, ahol az egyén lakik.
• Az emelt szintű szociális szolgáltatás biztosítását két oldalról közelítem meg. Az egyik, hogy a szociális szolgáltatás teljes körére terjedjen ki, ne csak a tartós bentlakást nyújtó intézmények egy körére. A másik, hogy ennek költségéhez az állam minimális összegben járuljon hozzá. A költségek többségét a szolgáltatást igénybevevő fizesse. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi működő rendszerben lévő, sokak által vitatott egyszeri hozzájárulást – melynek mértéke a 400 ezer forinttól több millió forintig terjed jelenleg – törölném (hiszen ennek felhasználása a mai működtetési viszonyok közepette csupán rövidtávon segíti az intézmények pénzügyi gondjainak megoldását) és a már elmondottak szerint az egyén élete végéig tartó, az emelt szint költségeit jól reprezentáló, havi térítési díj megfizetését vezetném be.
• Nem tartozna az állam által biztosított szociális ellátások körébe az a szintű gondoskodás, mely ugyan kellő szakmaiságot biztosít, de az egyén (az ellátásra szoruló, közvetlen családja, akár távolabbi hozzátartozói vagy más szervezetek, pl. pénzintézmények, biztosítók) meglévő anyagi forrásaiból kerülne finanszírozásra. Az állam ebbe az esetben pénzügyi támogatást nem nyújt. A szociális szolgáltatás tartalmát az egyén határozza meg.

Tehát az államnak fel kell vállalnia egy többszintű, az azonos ellátáson belül is eltérő tartalmú szociális szolgáltató rendszer kialakítását, ahol az állam és az állampolgár felelőssége más-más formában jelenik meg.

• A szociális rászorultság vizsgálatára szükséges, de nem elégséges egy általános szempontsor kialakítása.

• Szükséges és elkerülhetetlen az egyén egyedi problémáinak vizsgálata és mérlegelése, mely természetesen szubjektív megállapításokat is tartalmazni fog.
• Mindez azt is maga után vonja, hogy ebben a kérdésben is igen nehéz elkerülni a jogi alul- vagy túlszabályozást.
• Mégis azt gondolom, hogy a rászorultság megállapításához az evidensnek tűnő és az egyértelműen megállapítható dolgokat ne kelljen igazolásokkal, dokumentációkkal bizonyítani.
• Az eljárásjogi kérdéseket minimálisra kell csökkenteni, mert a szociális szolgáltatás akkor hatékony, ha gyorsan jut el az egyénhez.

• A szociális ellátás területén gyakorlati problémaként felvetődő és tisztázandó néhány kérdés:

• A vagyon és a jövedelem milyen határnál zárhatja ki az egyént a szociális szolgáltatásokból?
• Az egyén és a család jövedelmi viszonyai, valamint a családi kapcsolatok mikor és milyen mértékben játszhatnak szerepet a szociális szolgáltatások igénybevételében?
• Célszerű a jogszabályi anomáliát kiszűrni, hogy ne fordulhasson elő ugyanannak a személynek több címen való segélyezése.
• Az állampolgárok többsége információ hiányában nem ismeri lehetőségeit a szociális gondoskodás területén.
• A szociális rászorultságnak legyen meghatározó szempontja az önellátás foka, a családi kapcsolattartás zavara, az egyedüllét, az alacsony jövedelem, a korának, egészségi állapotának nem megfelelő életkörülmény, a fogyatékosság, a családban előforduló devianciák.
• Célszerű lenne megfogalmazni és megkülönböztetni a szükségletek szerinti rászorultságot és az anyagi helyzet miatti rászorultságot.

Szolgáltatási tartalmak és rendszerek

javaslat         – Munkaanyag !

2006. május 22-i változat

Összeállította: Gyuris Tamás és Herpainé Márkus Ágnes

A szociális^[17] ellátórendszer reformértékű átalakítása számtalan okból elkerülhetetlennek látszik. A szolgáltatások jelenlegi rendszere kezelhetetlen. Javaslatunk kiindulópontja, hogy a szolgáltatások rendszerezhetőek:

• a szolgáltatáshoz való hozzáférés garantáltsága szempontjából, azaz: bizonyosan biztosított mindenki számára, bárhol és bármilyen körülmények között él Magyarországon;
• a szolgáltatás „megvalósulási helyének” szempontjából, azaz: a szolgáltatáshasználó lakóhelyén, saját településén, szolgáltató közösségi intézményben, illetve bentlakásos intézményben;
• a szolgáltatás jellege^[18] szempontjából, azaz:

• információhoz-ellátáshoz juttatás, tájékoztatás, illetve tanácsadás történik
• személyes segítségnyújtás „egyszerűbb” formái történnek
• közösségi alapú szolgáltatások nyújtása valósul meg, illetve
• lakhatást is biztosító segítési formák valósulnak meg.

A szolgáltatási tartalmak javasolt rendszere az eddigitől gyökeresen eltérő logikát alkalmaz. Tekintettel van

• a hozzáférés biztosításának esélyegyenlőtlenségére (nem biztosítható mindenütt, minden szolgáltatás egyforma minőségben, hiszen ennek áthághatatlan fizikai, szakember-ellátottságbéli és finansziális gátjai vannak)
• figyelembe veszi a szolgáltatások egymásra épültségének szükségességét (egy világos „útvonalon” jutnak be a felhasználók a szolgáltatási rendszerbe, ami lehetővé teszi a drágább és intézményes ellátások elkerülését, amikor az lehetséges)
• és a hatékony és hatásos működés kényszereit (a helyi sajátosságokhoz igazodni képes szolgáltatási rendszer kialakulásának feltétele, hogy ne az intézményi és szervezeti formák kerüljenek meghatározásra), valamint
• a forrásfelhasználás célzottságát.

Mindezeken túl a javaslat egy további fontos szempontot is tekintetbe vesz. A jelenlegi szolgáltatási struktúra kialakulásának, működésének és fenntarthatóságának anomáliái – önkormányzati rendszer, szélsőséges decentralizáció, fenntartási és finaszírozási szempontból érdekeltség hiánya, szerepek és funkciók összecsúszása, stb. – között kevésbé gyakran emlegetett a területi kiegyenlítetlenség. A szociális szolgáltatási rendszer – tekintettel arra, hogy a szolgáltatástípusokat a jogszabályok évtizedes időn át településnagyság mentén írták elő – kiépültségét tekintve jelentősen követi hazánk térszerkezetét. A szegénység egyre inkább területi hátránnyal jár együtt, illetve írható le. Így mára a szolgáltatási rendszer abszurd módon a legrosszabb helyzetű vidékeken – ahol a rászorultság nagy, a szakember-ellátottság és a szolgáltatás-biztosítási képesség alacsony- a legkevésbé kiépült. A kis falvak és kicsi városok nem homogénen vannak jelen az országban: sűrűsödnek a délnyugati és az északkeleti térségben. Ezeken a vidékeken a hagyományos, városorientáltságú szolgáltatásszervezési, szabályozási és finanszírozási logikák nem alkalmazhatóak. Ezért a jelen javaslat modulszerű megközelítése, ami lehetőséget teremt a rendszerszerű szolgáltatási hálózatfejlesztés adaptációs lehetőségének maximalizálására.

Fentieken túl megállapítható:

a szociális szolgáltatási rendszer – mások által is – részletezett problémáin túl figyelembe veendő jellegzetes különbsége alakult ki a szociális szolgáltatások el nem érhetőségének.

• A fővárosban és a nagyobb városokban, főként megyeszékhelyeken a szolgáltatási spektrum szinte valamennyi eleme megtalálható, ám jelentősek a kapacitáshiányok.
• Az ország területi szempontból is periférikusnak tekinthető térségeiben ugyanakkor a térszerkezetből is adódóan nincsenek jelen szolgáltatások.  

E jellegzetesen eltérő probléma eltérő válaszlépéseket igényel. A kapacitáshiányok kezelésének problematikáját sokan és sokféle – ám jellemzően egybecsengő – módon javasolják. A szolgáltatáshiány kérdésére – jelen modulszerű és térszerkezet-specifikus finanszírozásű – javaslaton túl csak a bizonytalan stabilitású és kevéssé tervezhető programfinanszírozás született válaszként. Jelen javaslat a kettő – térszerkezet-specifikus alapfinanszírozás és programfinanszírozás – együttes alkalmazását javasolja.

A javasolt modulszerű szolgáltatáscsomagok, szolgáltatástartalmak:

• információhoz-ellátáshoz juttatás, tanácsadás

• valamennyi településen – térségi szinten elérhető szociális szakember koordinálásával – biztosított minimális információbiztosítás, tájékoztatás
• szociális szakember által biztosított szakszerű tanácsadás – a hozzáférést az információs szolgáltató és falugondnok támogatja
• az elérést segítő infokommunikációs és mobilitási szolgáltatások (falugondnok, egyéb támogatott közösségi közlekedési formák)

• személyes segítségnyújtás

• otthoni ápolás, gondozás
• háztartásvezetés támogatása
• otthoni illetve házi felügyelet, gondozás (kisgyermekek, fogyatékossággal élők, idősek, betegek számára egyaránt)

• közösségi alapú szolgáltatások 

• helyi közösségi támogató szolgáltatások
• nappali ellátást biztosító – egyben információs és szociális szakember elérhetőségét garantáló – közösségi pontok, amelyek integrációja lehetséges további foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási és közművelődési szolgáltatásokkal és programokkal
• terápiás, csoportos, klubjellegű szolgáltatások

• lakhatást is biztosító segítési formák 

• támogatott lakhatás nem-intézményes formái (bérlet, stb.)
• lakóotthonok
• átmeneti lakhatás intézményes formái (átmeneti otthonok, szállások, stb.)
• tartós bentlakásos intézményi formák

Jelzések: új szolgáltatási elnevezés, jelenlegi ellátórendszer intézménye, szolgáltatása, szolgáltatás-vásárlás megjelenhet,

Javaslatok az NCSSZI részéről

a kormányprogram szociális területet érintő elemeihez

Összeállította: Herpainé Márkus Ágnes és Kósa Eszter,

2006. április 24.

Értékközpontú megközelítés: A TÁRSADALMI SOKSZÍNŰSÉG, MINT ÉRTÉK

Az összetartó társadalom elvének gyakorlattá válása megköveteli a jelenleg problémának, társadalmi tehernek tekintett csoportok, rétegek (különös tekintettel a roma kisebbség összetett helyzetére, valamint a fogyatékossággal élők, életformájuk, bőrszínűk, stb. szempontjából a többségtől eltérő csoportok tagjai helyzetére) erőforrásként és értékként tételezése. A kormányprogram egészének átvizsgálása és alakítása szükséges annak érdekében, hogy a másság értékként, a leszakadó csoportok jelenléte erőforrásként is megjelenhessen. Ehhez átfogó stratégia és pontosan meghatározott eszköztár szükséges.

Javasolt lépések:

I. A szociális közszolgáltatások fenntarthatóságának és hozzáférhetőségének érdekében a pénzbeli ellátások és szociális szolgáltatások egymást erősítő, a területi különbségekre érzékenyített újraszervezése

Indoklás:

A pénzbeli ellátások és a szociális szolgáltatások jelenlegi szabályozási, finanszírozási rendszere átalakításra vár. Ezen belül speciális gondot jelent a többcélú kistérségi társulások, mint a szolgáltatások regionalizálásának – ezen keresztül fenntartható finanszírozás és a hozzáférés fejlesztése érdekében tett fontos lépés – jelenlegi formájában három fő ok miatt nem alkalmas a területi és társadalmi hátrányok összehangolt kezelésére:

• A szerves fejlődés eredményeként kialakult vidékfejlesztési együttműködéseket visszavetették a többcélú társulásokban a városoknak adott jelentős jogosítványok
• Óriási különbségek vannak a statisztikai kistérségek között – népességszám, településszám, központi település jogállása és nagysága, stb. –, így a kistérség automatikus egységként való alkalmazása nem járható út.
• A térségek igen heterogének – szerves város-vidék kapcsolattal bírók, központ nélküliek, soktelepüléses vagy kevés településből álló, stb. -, ezzel szemben feladatköreik, kompetenciáik és finanszírozásuk egységesített, az eltérésekre érzéketlen. A térségek, feladataik tipizálása szükséges a hatékony problémakezelés érdekében.

A közigazgatás elengedhetetlenül szükséges átalakítása során a fenti anomáliákra tekintettel kell lennie a szolgáltatások és ellátások hatékonyabb kialakításának, működtetésének, a kistérségekhez – illetve a régiókhoz – rendelt érdemi kompetenciák növelésével.

A társadalmi hátrányok területi hátrányokkal együtt járó és egymást erősítő örvényét (a leghátrányosabb helyzetű térségekben a legkevesebb és legrosszabb minőségűek és mértékűek a szociális közszolgáltatások, ezzel súlyosbítva adott térség helyzetét) megállítani szükséges a fenti szempontok figyelembevételével, valamint a pénzbeli ellátások és szociális szolgáltatások egymást erősítő, a területi különbségekre érzékenyített újraszervezésével.

• Minden kistérségben összehangoltan biztosítandó, a kistelepüléseket is ellátó alapszolgáltatások biztosítása érdekében újragondolt, a pénzbeni ellátásokkal összekapcsolt finanszírozási rendszer kialakítása
• A szolgáltatások biztosítását és fejlesztését felelősen tervező és a fejlesztést irányító háttérszervezet megerősítése (az NCSSZI dekoncentrált szervezetté alakítása)

II. A szociális problémák kezelése érdekében…

„Szegénységmentességi” politika, azon belül is „gyermekszegénység-mentességi” politika általános érvényesítése minden területen. A téma teljes horizontalitásának megteremtése, azaz minden ágazat – az oktatástól a médián át a gazdaságfejlesztésig –, intézkedés, szabályozás és fejlesztés esetén a (gyermek)szegénységre gyakorolt hatás vizsgálata, mérése és számonkérése.

Gyermekszegénység elleni küzdelem, mint a kormányprogram fősodrába helyezendő kiemelt prioritás

• Szabályozásban:

• Közigazgatásban, szolgáltatási rendszerek átalakítása során (lásd I. pontban soroltak megvalósításakor)
• Pénzbeni ellátások átalakítása, biztosítása során (családi pótlék versus adókedvezmény)

• Fejlesztések során – hangsúlyozottan a 2007-2013 Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításában:

• Önálló operatív program/prioritás biztosításával
• Intézkedéseket/intézkedéselemeket számonkérő „horizontális” prioritásként (A jelenlegi helyzetben ez tűnik kivitelezhetőbbnek)

Tehát:

• a fejlesztésekért felelős tárcák felett álló, a hatalmi struktúrában helyet kapó és megfelelő eszközökkel felruházott szerv, egység – Szegénységmentességi Politikáért Felelős Miniszterelnöki Megbízotti státusz – létrehozása

A rászorultság fogalmának értelmezése az EU-ban

(Szerkesztett háttéranyag)

Papházi Tibor

Összegzés

Az Európai Unióban a szociális védelem jelenti legátfogóbban a szociális kockázatok elleni védekezés rendszerét, amelyeket az Unió szociális jogalkotása szabályoz. Két összetevője a szociális biztonság, amely elsődlegesen a biztosítás elvén, befizetett járulékokon alapul, és a segélyezés, amely rászorultsági elven, járulékfizetés nélkül, adóbevételekből is folyósítható.

Az uniós országok gyakorlatában rászorultnak az tekintendő, akinek a megélhetése nem biztosított egy elfogadott mérce szerint, jövedelmük nem ér el egy meghatározott szintet, nem elegendő bizonyos kiadások fedezéséhez, adott megélhetési szint fenntartásához. Az, hogy ez a szint pontosan mekkora, az nemcsak országonként, de az egyes országokon belül tartományonként, régiók szerint is eltérhet.

Hogy pontosan ki a rászoruló, azt (központi és/vagy helyi) jogszabályok és az eljáró szervezetek munkatársai határozzák meg egy eljárásban, amelyik a rászorultság tényének megállapítását célozza. Az eljárásban figyelembe veszik az igénylővel egy háztartásban élő személyeket és eltartottakat, a rendelkezésre álló jövedelmeket és vagyoni elemeket.

A segélyre általában az jogosult, aki az adott országban él, illetve lakik, állampolgárság előírása nem tipikus. A segélyezés arra irányul, hogy a juttatott összeggel a rászoruló és az általa eltartottak megélhetése biztosított legyen egy minimális szinten. A segélyezés ezért elsősorban pénzbeli ellátás folyósítását jelenti, amely kiegészítő jellegű jövedelmet jelent. A segélyezés leggyakrabban szubszidiárius jellegű: csak akkor lehet igénybe venni, ha a folyamodó minden más rendelkezésére álló szociális ellátás lehetőségét kimerítette.

A rászorultság alapján történő segélyezés elsődleges indoka munkaképesek vonatkozásában többnyire valamely munkaerőpiaci hátrány, ezért legtipikusabb fajtája egy általános szociális segély, amely ezt van hivatva kompenzálni. A segélyre jogosult rászorulónak kötelezettsége, hogy a segélyezetti státusból minél előbb kikerüljön és a munkaerőpiacon gondoskodjon megélhetését biztosító jövedelemről. Ismeretesek más ellátástípusok is, amelyek időskor, fogyatékosság, menekült státus, vagy családi állapot okozta hátrányokat igyekeznek csökkenteni. Ezeknek a folyósítási feltételei a segély jellegéhez igazodik, pl. az időskorúakat célzó ellátás meghatározott életkorhoz kötődik, a rokkantak számára biztosított a rokkantság fokához.

Csizmadia et al.: Az Európai Szociális Modell alapfogalmai^[19]

1. Szociális védelem: (social protection): a szociális biztonságnál tágabb fogalom. Az összes olyan újraelosztási mechanizmust értjük rajta, amelynek célja az állampolgárok védelme a szociális kockázatokkal szemben. Ezek a szegénység csökkentése, a szociális kockázatok bekövetkezési valószínűségének mérséklése, társadalom tagjainak felkészítése arra, hogy saját maguk is képesek legyenek védekezni olyan szociális vagy gazdasági kockázatok ellen, amelyek az elsődleges jövedelemszerző tevékenységükből származó megélhetésüket veszélyezteti. Azaz a szociális védelem annyiban lép túl a szociális biztonság funkcióin, hogy a passzív pénzbeli támogatás mellett aktív, természetbeni eszközökkel - családsegítés, idősgondozás - támogatja a társadalomba történő integrációt.

A szociális védelmi ellátásoknak három főbb típusa van:

   1. biztosításon alapuló ellátások,

   2. univerzális ellátások,

   3. segélyezés.

Két pillére van: a szociális biztonsági ellátások és a szociális segélyezés.

A szociális védelem fogalmába tartozik minden ellátási és szolgáltatási forma, függetlenül attól, hogy hozzájárulás fizetéséhez van-e kötve (pl. munkanélküli - járadék), univerzális, azaz alanyi jogon járó juttatás (pl. családi pótlék) vagy rászorultságon alapuló segélyezés (pl. a magyar szociális törvény hatálya alá tartozó ellátások és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás).

A Tanács által 1999 decemberében elfogadott dokumentum megfogalmazza azt a négy célkitűzést, amely a szociális védelem területén a közösségi együttműködést meghatározza. E célkitűzések egyben az együttműködés később kialakítandő négy területét is lefedték:

• szociális védelmi rendszerek foglalkoztatásbaráttá tétele - megfelelő jövedelmet biztosító munkaalkalmak teremtése (making work pay),
• társadalom elöregedésének kezelése - fenntartható és biztonságos nyugdíjrendszerek kialakítása,
• társadalmi kirekesztés elleni küzdelem,
• fenntartható és jó minőségi egészségügyi ellátórendszerek és a tartós ápolás működtetése.

        A szociális védelem modelljei:

Tradíciók és intézményi sajátosságokat figyelembe véve az Európai Unió régi tagállamai (EU15) szociális védelmi modelljei (némi leegyszerűsítéssel) a következő négycsoport valamelyiébe besorolhatók:

bismarcki modell: biztosítási típusú rendszer, amely munkavégzéshez kötött hozzájáruláson alapul (pl. Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium),

beveridge-i modell: az univerzális és a segélyezési típusú ellátórendszerek keveréke (pl. Írország, Nagy-Britannia),

skandináv modell: univerzális rendszer, amelyben az ellátások alanyi jogon járnak (pl. Finnország, Svédország)

vegyes modell: a fenti három keveréke (pl. Görögország, Portugália, Spanyolország).

A fenti típusok között jelentős eltérések tapasztalhatók a rendszerek finanszírozása (miből nyújt ellátást), a személyi hatálya (kinek nyújt ellátást) és tárgyi hatálya (mit nyújt) vonatkozásában.

A szociális védelmi rendszerek szervezeti modelljei:

Az EU15 tagállamaiban a szociális ellátást végző intézményrendszer szervezeti struktúrájára a következő három modell a jellemző:

angolszász modell: az egész igazgatás egyetlen központi állami szerv kezében összpontosul, a szociális partnerek és a kedvezményezettek bevonása az igazgatásba marginális,

skandináv modell: az ellátások szintén egy rendszerhez tartoznak, de a tényleges igazgatási feladatok decentralizáltak, a szociális partnerek szerepet kapnak az igazgatásban,

kontinentális vagy bismarcki modell: az adminisztráció meglehetősen széttördelt, több - ágazati vagy szakmai alapon szerveződő - un. félautonóm ellátóremdszer működik.

A biztosítási rendszert a két világháború között – illetve némely államokban csak a II. világháború után – az univerzális rendszer kialakulása követte. Ebben vezették be először az egyetemleges támogatást, vagyis azt, hogy minden állampolgár alanyi jogon – előzetes biztosítási jogviszonyától vagy rászorultságától függetlenül – részesült szociális ellátásban. A rendszer keretében egészségügyi és jóléti támogatásokat nyújtottak és arra törekedtek, hogy a társadalom minden tagja legalább minimális szintű megélhetési forrással rendelkezzen. Végleges formájában a skandináv államokban, a 60-as években alakult ki az univerzális szociális védelem rendszere.

Az univerzális típusú ellátások alapvető filozófiája, hogy a társadalom minden tagja számára olyan támogatást kell nyújtani, amely növeli az egyén jólétét. Ennek egyik szélsőséges esete, amikor a rendszer a társadalom minden tagja számára minimális szintű ellátást nyújt. Az univerzális ellátásokkal szembeni elvárás nem a rászorulók a támogatása, hanem a társadalom egészét érintő jólét, illetve egzisztenciális biztonság megteremtése. Az ilyen rendszerek alapvető működési elve ezért az egyenlőség. Az univerzális rendszer ellátásai rendszerint fix összegűek és sok esetben az alapvető egzisztenciális biztonság megteremtését célozzák. Ugyanakkor az ellátások az adott ország gazdasági lehetőségeinek a függvényében magasabbak is lehetnek. Az univerzális ellátások alanyi jogon járnak, vagyis folyósításuk nem függ sem előzetes járulékfizetéstől, sem rászorultságtól.

Az univerzális rendszer címzettjei szerint különbséget kell tenni ellátásai három csoportja között:

• a társadalom minden tagjának járó ellátások (pl. állampolgári nyugdíj);
• csak egy speciális csoportnak járó ellátások (pl. alanyi jogon járó rokkantsági ellátás);
• egy speciális csoport meghatározott tagjainak járó ellátások (pl. alanyi jogon járó ellátás, de csak az elsőszülött gyermek után).

Az univerzális rendszert adóból finanszírozzák és adminisztrációjáért az állam felel. Az ezekkel szemben megfogalmazott általános kritika, hogy nagyon drágák és nem teljesen igazságosak. Ez utóbbi megállapítást arra értik, hogy egyre több középosztálybeli személynek nyújt olyan ellátásokat, amelyek eredeti célja a minimális megélhetés biztosítása.

Az univerzális típusú ellátórendszerek a finanszírozás szempontjából nagyon sebezhetők. Amikor a központi kormányzat visszafogja az államháztartás kiadásait, annak rendszerint ezek esnek először áldozatául. Nagyon feszes költségvetés idején gyakran éri a rendszert az a szemrehányás, hogy nem hatékony eszköz a szegénység, illetve a társadalmi egyenlőtlenség csökkentésére. Igen sok olyan személyt támogat, akiknek erre nem lenne szüksége, ezért a fenntartása sokba kerül. A biztosítási rendszerek a befizetések és az ellátások kölcsönösségén alapulnak. Ezzel szemben az univerzális típusú rendszerek alapvetően a valamely csoporthoz – például egy államhoz stb. – tartozást tekintik az alapvető rendező elvnek.

2. Szociális biztonság

Azokat a juttatásokat foglalja magába, amelyek meghatározott szociális kockázatok - munkanélküliség, üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés, rokkantság, öregség, halál, betegség, anyaság - bekövetkezése esetén járnak és vagy kereső tevékenységhez, ezáltal hozzájárulás fizetéséhez kapcsolódnak, vagy pedig alanyi jogon, törvényben meghatározott státus alapján kapcsolódnak, vagy pedig alanyi jogon, törvényben meghatározott státus alapján biztosítandók.

Amikor szociális biztonságról beszélünk, akkor annak hátterében mindig valamilyen szociális válsághelyzet és annak lehetséges kezelése húzódik meg. Egyes országokban a szociális biztonsági rendszerek különböző formában és dominanciával jelennek meg, de valamennyi forma egy társadalmilag értékelhető célt szolgál: különböző jogalapon megszervezett segítség a társadalom szociális válsághelyzetben lévő tagjai számára, azaz kerülő útként szolgál arra az esetre, ha valamilyen szociális oknál fogva az elsődleges munkajövedelem elveszett, illetve a munkaerő-piaci visszailleszkedés már nem lehetséges.

szociális biztonsági ellátások:

A 1408/71/EGK (a szociális védelmi rendszerek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásról szóló) rendelet 4. cikk (1) bekezdése alapján a következő ellátások tartoznak a szociális biztonság keretei közé:

• betegségi és anyasági ellátások,
• rokkantsági ellátások,
• öregségi ellátások,
• hozzátartozói nyugellátások,
• baleseti ellátások,
• halálozás esetére szóló ellátások,
• munkanélküli-ellátások,
• családi ellátások.

Szociális biztonsági rendszer pillérei:

• állami szociális ellátórendszer (állami, kötelező szociális ellátások)
• kiegészítő, munkahelyi ellátórendszerek (fontos szerepet töltenek be a szociális biztonsági rendszerben az Egyesült Királyságban, Finnországban, Svédországban, Franciaországban)
• magánbiztosítás, illetve egyéb magán jellegű gondoskodás

A szociális biztonsági rendszerek alapelvei:

A szociális biztonsági rendszerek működését szolgáló újraelosztó rendszerek mögött három alapelv húzódik meg:

• állami, kötelező biztosítási típusnál a szerzett jog, illetve a kölcsönösség,
• az egyéni helyzethez (pl. jövedelemvizsgálathoz) kötött típusnál a rászorultság,
• az univerzális típusnál az egyenlőség elve.

Szociális ellátások:

A szociális ellátások célja a szociális biztonság megteremtése. A tagállamok maguk határozzák meg az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint érvényesítésének garanciáit. Magyarországon a Szociális törvény az önkormányzatok által nyújtható támogatások keretszabályait tartalmazza, az ellátásokra vonatkozó részletes szabályokat az önkormányzatok rendeleteikben állapítják meg.

3. Szociális segélyezés

A szociális biztonságon kívüli – alapvetően a szükséghelyzetben lévők részére odaítélt – segélyeket foglalja magába. Célja az olyan személyek támogatása, akik nem rendelkeznek megfelelő anyagi forrásokkal, nem elégséges feltétele azonban, hogy az érintett megfeleljen egy jogilag meghatározott státusnak, például a jövedelme ne haladja meg az öregségi nyugdíjminimumot. Emellett az is szükséges, hogy a segélyt megítélő szervezet figyelembe vegye a rászorultságot, és mérlegelése méltányosságon alapuljon (néha nehéz meghatározni, mely ellátások tartoznak a szociális segélyezés fogalmába, bár az Európai Bíróság jogértelmezésével segítette a határvonal meghúzását pl. a Fossi-esetben).

A segélyezési rendszer alapvető szervező elve a rászorultság. A társadalom azon tagjait segíti, akik egy adott pillanatban szociális szükséghelyzetbe kerültek. A rászorulók kiválasztása vagyoni vagy jövedelemtesztek segítségével történik. Ez a társadalmilag meghatározott megélhetési szint alá került személy ad hoc jellegű és minimális szintű támogatását szolgálja. Az egyén számára nem tartalmaz perspektívát, az ellátás tartama nagyon bizonytalan, az összege pedig minimális. Ennek ellenére a segélyezési típusú rendszerek egyre fontosabb szerepet töltenek be a modern európai társadalmak szociális biztonsági rendszerében. Térnyerésüket két tényező mutatja. Egyrészt a társadalom egyre több tagjának nincs a megélhetéshez szükséges munkajövedelme, ezért számukra a megélhetés alapja a segély, másrészt a szociális támogatásra fordítható pénzt leginkább segélyezéssel lehet a  legpontosabban eljuttatni a leginkább rászorulóknak. A segélyezés a rászorultság vizsgálatán alapulva határozza meg, kik azok a személyek, akik a szociális jellegű támogatásra leginkább rászorulnak. A segélyezési rendszert adókból finanszírozzák, adminisztrációját a helyi önkormányzatok és ritkábban a központi kormányzat szervei végzik.

Hajdú József: A szociális segélyezés pénzbeli ellátásai az EU tagállamaiban

A szociális segély – amely egyébként a szociális biztonsági rendszerek egyik fontos összetevője - olyan diszkrecionális juttatás, amelynek célja azon személyek segítése, akiknek nincs elegendő saját anyagi forrásuk arra, hogy önmagukról gondoskodjanak. A szociális segély tehát rászorultsági alapon (ritkábban alanyi jogon) jár, általában nem a hozzájárulásokból, hanem a költségvetésből (adóbevételekből) fedezik. A kettő közötti különbségtétel szokásos módja szerint a szociális biztonsági rendszer biztosítási típusú ellátásai járulékokért viszonzásul kapott jogot jelent, míg a szociális segély diszkrecionális fizetési kiváltság azok számára, akik “önhibájukon kívül” nem tudnak saját magukról gondoskodni.

Az EU minden tagállamában található valamilyen szociális minimumellátás (social safety net). Ez a rendszer azokat a személyeket segíti, akiknek már nincs sem munkajövedelmük, sem más – rendszerint munkavégzéshez kapcsolódó - szociális ellátásuk és szociális értelemben rászorultak. Az ellátás alapvetően azt segíti elő, hogy a rászorult személy anyagi elnehezülése miatt ne veszítse el az emberi méltóságát. Az ellátás megjelenési formája tagállamonként eltérő. Néhány tagállam egy meghatározott összegű jövedelmet (set level of income) biztosít a rászorultaknak. Belgiumban ezt megélhetési minimumnak (subsistance minimum), míg Franciaországban, Luxemburgban és Portugáliában garantált minimum-jövedelemnek (guaranteed minimum income) hívják. Ezekben az országokban potenciálisan mindenki jogosult erre az ellátásra. Más tagállamokban a szociális segélyezés csak meghatározott személyi csoportnak (set groups of individuals) nyújt megélhetési minimumot.

A szociális segélyezési rendszereket vizsgálva Európában alapvetően két jól elhatárolható csoport létezik.

a) Az egyik csoporthoz a következő államok tartoznak: Spanyolország, Portugália, Franciaország és Olaszország. Ezekben az országokban létezik ún. általános szociális segélyezési rendszer (general scheme of social assistance), de ez regionális alapon szerveződik (fragmentált) és az ellátásokat is csak egy limitált ideig folyósítják.

b) A másik csoporthoz a következő államok tartoznak: Belgium, Írország, Hollandia, Németország, Finnország, Svédország, Ausztria, Dánia és Egyesült Királyság. Ezekben az országban ún. univerzális szociális segélyezés létezik (universal system of social assistance) és az ellátásokat is határozatlan ideig folyósítják. Ezen a csoporton belül Dánia és Nagy Britannia még abban is eltér, hogy itt jóval nagyobb a segélyezési rendszer személyi hatálya és a finanszírozás forrása.

A legtöbb országban a szociális segélyezést ún. lakhatási támogatással (housing benefit) egészítik ki.

Ausztria

Ausztriában a szociális segélyezés teljes egészében a tartományok (province) hatáskörébe tartozik. A jogosultsági feltételek és az ellátások összege tartományonként változik. Nincs országos szintű, egységes jogosultsági és eljárási feltételrendszer. Az igényelbírálás alapvetően diszkrecionális jogkörben történik. A diszkrecionalitásnak meghatározó szerepe van. Ezen kívül az egyes tartományi hatóságoknak – tartományi szabályokból kapott széles körű felhatalmazás alapján - még további diszkrecionális hatáskörük van. Az ellátások összege is tartományonként változik. Nincs egy egységes országos ellátási összeg. Mind a kilenc tartományban eltérő összegű segélyeket folyósítanak.

A kilenc tartományban kilenc különböző jogi szabályozás van érvényben. Az ellátás alapvetően azon személyeket segíti, akik valamilyen szociális okból kifolyólag nem képesek a normális megélhetésüket önerejükből biztosítani. Az ellátás alanyi jogon jár. A diszkrecionalitás nem jellemző a rendszerre. Jogosult lehet a rászoruló egyén, ill. háztartásban (családban) élők. Az ellátás összegének nincs felső határa. A folyósítás tartamát tekintve mindaddig folyósítható, amíg a jogosultsági feltételek fennállnak. Az ellátás életkortól függetlenül folyósítják. Bizonyos tartományokban – Felső Ausztria, Styria és Tirol- jogosultsági előfeltétel az osztrák állampolgárság, míg a többiben nem.

A munkavégzésre képes személynek kötelessége, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedjen. A szociális segély csak azt követően folyósítható, ha bizonyított, hogy az igénylő minden tőle elvárhatót megtett az elhelyezkedés érdekében. Kivételt képez ezen szabály alól: a) a 65. életévét betöltött férfi és a 60. életévét betöltött nő vagy b) aki valamely személyről gondoskodik (ápolási kötelezettség) vagy c) képzésen/átképzésen résztvevő személy. Ugyancsak fontos előfeltétel, hogy a szociális segély folyósítása előtt minden más szociális ellátást ki kell meríteni. Az ellátás megállapításánál további feltétel, hogy az igénylő a rendelkezésére álló saját forrásait kimerítse. Amennyiben a megélhetéshez elegendő saját forrás rendelkezésére áll, akkor a szociális segélyt jogszerűen nem lehet megállapítani.

Az ellátás összegének kiszámításánál egy fogyasztói kosarat vesznek alapul, amiben a következő fontosabb tételek kapnak helyet: a) ruházkodás, személyes higiénia, fűtés, világítás, a háztartásban szükséges kisebb beruházások költségei, a megfelelő oktatás biztosításához szükséges összeg és a társadalmi életben való részvételhez szükséges kiadások. Az olyan kiadásokra, amelyeket az alap szociális segélyezés összege nem fedez, létezik egy ún. pénzbeli kiegészítő segély, ill. egyéb természetbeli ellátások. Az ellátások alapösszegét az egyes tartományok saját hatáskörükben határozzák meg. Az egyes tartományokban megállapított regionális eltérés havi 394-506,40 EURO között mozog.

Az ellátás megállapításánál az egy háztartásban élő személyeket veszik figyelembe. Ide tartoznak: a) igénylő és b) az azonos háztartásban élő és eltartott családtag(ok). Az ellátás megállapításánál az igénylő teljes jövedelmét figyelembe veszik. A teljes körű jövedelemvizsgálat alól kivételt a következő tényezők képeznek: a) független jóléti szervezetek által adott adományok, támogatások; b) ápoláshoz, gondozáshoz kapcsolódó ellátások és c) az oktatásra, képzésre tekintettel folyósított támogatások.

Az alapellátás összege mi alapján differenciálódik:

a) gyermektelenség, ill. egyedülállóság,

b) a család eltartásáról gondoskodó személy, ahol a családban eltartott személyek is vannak

c) családtag, akinek saját jogon jár a segélyezés

d) az intézeti gondoskodásban lévő gyermek.

Kiegészítő pénzbeli segélyt vagy természetbeni támogatást biztosítanak azoknak az igényeknek a kielégítésére, amelyek sem az alapsegélyből (richtsatz) sem pedig a megélhetési költségekre tekintettel nyújtott speciális ellátásból sem fedezhetők. Ezen kívül vannak még speciális és nem rendszeres szociális zavarhelyzetek – mint például a lakás megszerzésével kapcsolatos kiadások vagy lakásfelújítással járó többletköltségek, stb. -, amelyekre tekintettel egy külön kiegészítő ellátás került bevezetésre. A családtámogatási ellátások mindezeken felül kerülnek folyósításra.

Példák az ellátás összegeire, családtámogatási ellátások nélkül:

Egyedülálló személy: 394-506,40 EURO

Gyermektelen együtt élő személyek: 568-733,80 EURO

Egyedülálló szülő: 328-460 EURO

Házas/élettárs: 213,70-288 EURO

Példák a segélyezés összegére (családtámogatási ellátásokkal együtt):

1 gyermekes (10 éves gyermek) család: 817,90-1005,50 EURO

2 gyermekes (8 és 12 éves gyermekek) család: 1050,90-1271,80 EURO

3 gyermekes (8, 10 és 12 éves gyermekek) család: 1313,30-1569,80 EURO

1 gyermekes (10 éves gyermek) egyedülálló személy: 577,90-731,70 EURO

2gyermekes (8 és 10 éves gyermekek) egyedülálló személy: 822,40-998 EURO

A szociális segélyezés összegét évente valorizálják. A valorizáció alapja: a nyugdíjak indexálásánál alkalmazott technika.

A szociális segélyből nem kell sem adót, sem társadalombiztosítási járulékot fizetni. A segélyezett személy jogosult egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Az olyan lakhatással kapcsolatos kiadásokra, amelyek nem fedezhetők az alap segélyből és a tisztességes lakhatás nem biztosított egy kiegészítő pénzbeli vagy természetbeli ellátás igényelhető.

Dánia

Dániában a szociális segélyezés szabályozása teljes egészében a központi kormányzat hatáskörébe tartozik. Az operatív működését viszont – országos szabályokban előírt feltételek között – az egyes helyi önkormányzatok végzik. A szociális segélyek összegét országos szinten, egységesen határozzák meg. Az önkormányzatoknak limitált diszkrecionális jogköre van. Az egyszeri kifizetések (rendkívüli szociális segély) esetén rendelkeznek diszkrecionális jogkörrel. Ugyanakkor az önkormányzatok fent említett szűkített diszkrecionális jogkörét is központi előírásokkal, iránymutatásokkal igyekeznek csökkenteni. Ezek a központi utasítások elsősorban a jogosultsági feltételekre és az ellátások összegére vonatkoznak.

Alapvetően két ellátás ismert: a) szociális segélyezés (social bistand) és b) letelepedési támogatás (starthelp). Ezeket az ellátásokat akkor folyósítják, ha az illető személy meghatározott szociális kockázatok (mint például, betegség, munkanélküliség, stb.) bekövetkezése miatt átmenetileg – ez az állapot lehet rövidebb, vagy hosszabb időtartam – nem képes saját maga és/vagy családja megélhetését biztosítani. Az ellátás összege differenciált. Az ellátás alapvetően alanyi jogon jár, de az odaítélésnél megjelenik az ún. diszkrecionalitás is. Az ellátás címzettje alapvetően egyedülálló személy, de házasságban élő és gyermeket nevelő házastársak is jogosultak rá.

Az ellátás folyósításának nincs időbeli felső határa. Ugyanakkor az ellátás 6 hónapon túl csak dán állampolgárok, ezzel egy tekintet alá eső személyek és a legalább hét éve Dániában élő külföldiek számára folyósítható. Az ellátáshoz bizonyítani kell, hogy az előző 8 hónapból legalább 7 hónapot Dánia területén élt. HA ezt az időtartamot nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, akkor csak az un. letelepedési támogatásra (starthelp) lesz jogosult.

Az ellátás megállapításánál nincs életkorbeli kikötés. Ugyanakkor a gyakorlatban csak nagyon kivételes esetben állapítanak meg ilyen ellátást 18 éven aluli személy számára. Ennek a hátterében az megfontolás és vélelem áll, hogy a gyermekek neveléséről alapvetően a szülőknek kell gondoskodniuk és ennek a kötelezettségüknek az esetek túlnyomó részében eleget is tesznek. Ezért nem az államnak, hanem a családnak kell róluk gondoskodni.

A jogosultság előfeltétele, hogy az igénylő - házastársak esetén mindketten – mindent megtegyenek annak érdekében, hogy el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Az ellátás csak akkor jár, ha igazolják, hogy mindent megtettek a munkavállalás érdekében, de ennek ellenére nem jártak sikerrel. Az ellátás folyósítását – a körülmény fennálltáig - fel kell függeszteni, ha a munkanélküli támogatott személy és/vagy a házastársa (partnere) visszautasítja a részvételt a munkaerőpiaci integrációs programban, vagy indok nélkül utasítja vissza a felajánlott munkát.

Speciális ellátás jár akkor, ha az ellátást igénylő házastársa (partnere) háztartásbeli. A munkanélküli ellátást igénylő személy az ellátás ideje alatt is köteles aktívan munkát keresni. Abban az esetben, ha az ellátásban részesülő munkanélküli személy a felajánlott munkaerőpiaci integrációs projektben vesz részt és a támogatás ideje alatt igazolás nélkül hiányzik, akkor az ellátás összege – a hiányzás arányában - csökkenthető vagy esetleg teljesen meg is vonható. A nem munkanélküli személyek esetén a nem elvárható magatartás tanúsítása esetén a települési önkormányzat dönthet a segély összegének csökkentéséről.

Érvényesül a szubszidiaritás elve, vagyis a szociális segélyt csak akkor lehet igényelni, ha az összes többi potenciálisan rendelkezésre álló ellátást már kimerítette. Az igénylő kötelessége, hogy a házastársát és a 18 éven aluli gyermekét támogassa.

A szociális segély mértéke gyermeket nevelő családok esetén a munkanélküli ellátás maximumának a 80%-a. Családot nem nevelő személy esetén a mértéke a munkanélküli ellátás maximumának a 80%-a. Speciális mértékszabályok vonatkoznak a 25 éven aluli személyekre és a letelepedési támogatás összegére.

A fenti mértékszabályt országos szinten állapítják meg. Következésképpen a mértékben nincsenek regionális eltérések. A jövedelemvizsgálatnál az igénylőt és a háztartásában élő 18 éven aluli személyt kell figyelembe venni. A vagyonvizsgálatnál elméletileg mindent figyelembe kell venni, függetlenül azok természetére és eredetére. Kivéve a 10 000 DKK-t (1346 EURO) [házastársak esetén az összeg ennek a duplája] meg nem haladó vagyont és a zavartalan lakhatáshoz, munkavégzéshez és tanuláshoz/képzéshez szükséges normális életfeltételek – pl. tudjon dolgozni, tisztálkodni, tanulni, stb. – fenntartását szolgáló vagyontárgyakat. Ezen kívül kimarad a vagyonvizsgálatból a rokkantsági ellátás (invaliditetsydelse), az üzemi baleset miatt kapott egy összegű kompenzáció és néhány további olyan ellátás, amelyet az illető személy személyes kárpótlásként kapott, illetve a nem vagyoni kártérítésként megítélt összeg.

A segély összegéből – egy bizonyos határon túl (1.38 EURO/óra) levonják az aktív foglalkoztatáspolitikai integrációs program keretében végzett munkavégzésből származó keresetet. A letelepedési támogatás (starthelp) támogatásban részesülő személyek esetén a levonás összege magasabb (3.77 EURO/óra). A levonásra vonatkozó szabályt havi 160 óra eléréséig kell alkalmazni.

Az ellátás összege mindkét ellátási típus – szociális segély és letelepedési támogatás - a következő kategóriák szerint differenciál:

a) Alapellátás egyedülálló, 25 éven felüli igénylő esetén

b) Alapellátás 25 éven felüli és legalább egy gyermeket nevelő személy esetén

c) 25 éven aluli személy, aki

- szüleivel él

- önállóan él

d) Kiegészítő ellátás

Kiegészítő ellátást azon 25 éven felüli személyeknek lehet megállapítani, akiknél súlyos többletkiadások jelentkeznek. Az elismert többletkiadások tipikus forrása a családneveléssel, lakásfenntartással, stb. kapcsolatos. Ezen kívül kiegészítő ellátás adható még az előre nem látható kockázatokból és nehézségekből eredő problémák és kiadások kezelésére is. Ugyancsak kiegészítő ellátás folyósítható az aktív foglalkoztatáspolitika program keretében szervezett képzésen résztvevő személyek – képzéssel kapcsolatos - többletkiadásainak a fedezésére. A családi pótlékot (börnefamilieydelse) és az egyéb családtámogatási ellátásokat a szociális segélyezésen kívül folyósítják.

Példák az ellátás összegére

a) Alapellátás egyedülálló, 25 éven felüli igénylő esetén: 1100 EURO

b) Alapellátás 25 éven felüli és legalább egy gyermeket nevelő személy esetén 1462 EURO

c) 25 éven aluli személy, aki

- szüleivel él: 342 EURO

- önállóan él: 709 EURO

Megjegyzés: Abban az esetben, ha a 25 éven aluli személynek kell támogatni a szüleit, akkor ezt a személyt a támogatás összegének megállapításakor úgy kell tekinteni, mint aki már betöltötte a 25. életévét.

A családi pótlékot (börnefamilieydelse) az alábbi összegben és negyedévente folyósítják.

- 0-3 éves korú gyermek: 434 EURO

- 3-7 éves korú gyermek: 394 EURO

- 7-18 éves korú gyermek: 310 EURO

Álljon itt néhány konkrét példa:

25 éven aluli házastársak, akiknek nincs gyerekük: 2201 EURO

2. Házastársak egy 10 éves gyermekkel: 3027 EURO

3. Két gyermekes házaspár (8+12): 3131 EURO

4. Három gyermekes házaspár (8++10+12): 3234 EURO

5. Egyedülálló szülő egy gyermekkel (10 éves): 1661 EURO

6. Két gyermekes (8+10) egyedülálló személy: 1813 EURO

Az ellátások maximuma:

1. Egyedülálló személy esetén a munkanélküli ellátás maximális összegének 60%-a.

2. Saját gyermeket nevelő család: a munkanélküli ellátás maximális összegének 2 x 80%

3. Gyermek nélküli család: a munkanélküli ellátás maximális összegének 2 x 60%

4. Az előző házasságból származó egy gyermeket nevelő család: a munkanélküli ellátás maximális összegének 1 x 80% + 1 x 60%, ha nincs közös gyerekük az új házasságban: 2 x 80%.

Indexálás. Az ellátásokat a rögzített korrekciós rátának megfelelően (satsreguleringsprocenten) évente egyszer indexálják.

Adó és járulék: A folyósított ellátások adókötelesek. A szociális segélyezés után a kiegészítő nyugdíjrendszerbe járulékot kell befizetni. A befizetendő összegből 1/3-át fizeti a segélyezett és 2/3-át a lakóközösség.

A társadalmi újrabeilleszkedést szolgáló intézkedések

A rendszerben nagy hangsúlyt fektetnek a segélyezett személy munkaerőpiaci visszaintegrálására (átképzés, rugalmas munkavégzés, szakképzés, stb.). A települési önkormányzat kötelessége, hogy a munkavégző képességét ideiglenesen elveszítő személy számára rugalmas munkahelyet biztosítson.

Az ellátáshoz kapcsolódó jogok

a) Minden egyes dán állampolgár jogosult egészségügyi ellátásra. Ez állampolgári jog és nem a segélyhez kapcsolódó jog.

b) Gyógyszer és fogászati kiadásokhoz adható kiegészítő ellátás.

c) A lakhatási támogatásról rendelkező törvény értelmében a lakhatással és lakásfenntartással kapcsolatban felmerülő extra kiadások fedezésére adható kiegészítés.

Egyéb nem járulékfizetésen alapuló minimum ellátások: I. időskor

Nincs ilyen ellátás.

Egyéb nem járulékfizetésen alapuló minimum ellátások: II. rokkantság

Speciális munkanélküli ellátást (ledighedsydelse) folyósítanak arra az időszakra, amikor a két rugalmas munkavégzés között munka nélkül marad, valamint a keresőképtelenség időtartamára vagy a munkavégző személy rendes szabadságának az időtartamára.

Az ellátással a munkanélküliség, ill. az ideiglenes keresőképtelenség idejére kieső jövedelmet igyekeznek pótolni.

A jogosultsághoz az is szükséges, hogy az igénylő un. rugalmas munkakörben (flexible job) dolgozzon vagy erre jogot szerezzen.

Az ellátás összege a munkanélküli ellátás maximumának a 91%-a.

Egyéb nem járulékfizetésen alapuló minimum ellátások: III. egyéb ellátások

Különleges helyzetben folyósított segélyek:

a) Speciális személyes szükségletek kielégítésének a támogatása (pl. egészségügyi többletkiadás, gyermekek gondozásával vagy taníttatásával kapcsolatban felmerülő többletkiadások, jobb lakáskörülmények, utazási költségek (munkahelyi utazásról van szó).

b) Olyan családok támogatása, ahol a háztartásban 18 éven aluli rokkant gyermeket gondoznak.

c) Fizikai vagy mentális értelemben vett fogyatékos személyek otthoni ápolásához nyújtott segély.

d) Azon személyek kieső jövedelmének a pótlása, akik ideiglenesen vagy tartósan beteg személyek gondozását és ápolását végzik.

Egyesült Királyság

Nagy Britanniában a szociális segélyezés egy integrált, államilag finanszírozott rendszer, amely közös jogosultsági feltételekkel és azonos ellátási szinttel működik. Az alap szociális segélyezési ellátásokat központi szintű (országos) jogszabályban határozták meg. A rendszer adminisztrációját is túlnyomó részben központi kormányzati szervek (Szociális Irodák - Benefits Agencies) regionális szervezetei végzik. Az Egyesült Királyság egyes területei között nem találunk diszkrecionalitásból eredő különbségeket a szociális segélyezés alap összegében.

A jövedelem-kiegészítés (income support)

Az ellátást adókból finanszírozzák. Az ellátás azon személyeknek nyújtható, akik:

a) nem teljes munkaidőben dolgoznak. [A vonatkozó jogszabály értelmében nem teljes munkaidőben akkor dolgozik az igénylő, ha a heti munkaideje 16 órát eléri vagy meghaladja. Az igénylő hozzátartozója esetén ez a feltétel úgy módosul, hogy legalább heti 24 órát, vagy annál többet dolgozik.]

b) nem regisztrált munkanélküliek és

c) akiknek a jövedelme nem éri el a jogszabályban meghatározott minimum szintet.

Az ellátás összege differenciált. Az ellátást olyan személynek folyósítják, aki házastársáról/élettársáról vagy eltartásra szoruló (saját háztartásban élő) kiskorú személyről gondoskodik.

A jövedelem-kiegészítés általános szabályai

Az ellátás folyósításának nincs időbeli korlátja. Alapvetően nincs állampolgársági követelmény, de az az igénylő, aki az igényérvényesítést megelőző két évben Nagy Britannián kívül lakott át kell esnie egy állampolgársági vizsgálaton, amellyel azt vizsgálják, hogy az illető személy életvitelszerűen Nagy Britanniában lakik-e vagy sem (habitual residence test). Ugyanakkor – függetlenül az előzményektől - az igénylőnek az igény benyújtásakor Nagy Britannia területén kell tartózkodni. Fő szabályszerűen a 18 éven felüli személyek igényelhetik. Speciális esetben a 16 vagy a 17 éven felüli személyek is igényelhetik.

Az igényérvényesítésnek nem feltétele az aktív/szervezett munkakeresés. Ugyanakkor az igénylőnek és az ellátásban részesülőnek részt kell vennie egy ún. integrációs tréningen, amely az illető társadalmi és munkaerőpiaci beilleszkedését (Measures stimulating social and professional integration) szolgálja. A munkaképes személy a jövedelem-kiegészítés helyett, az ún. jövedelemfüggő ellátásban: munkakeresők pótlékában (jobseeker’s allowance) részesül.

Más ellátással nem lehet együtt folyósítani. Az igénylőnek a jövedelem-kiegészítés igénylésekor az összes egyéb, lehetséges szociális ellátást ki kell merítenie és csak azt követően – amennyiben a rászorultság még fennáll - fordulhat jövedelem-kiegészítésért. A jövedelem-kiegészítéssel a rászorult személy tényelegesen meglévő jövedelmét egészítik ki a megélhetéshez szükséges szintig.

Az átmeneti időre egy kiegészítő ellátásban (interim payment) részesülhet az a személy, aki a rászorult, a többi lehetséges szociális ellátást már kimerítette, de a jövedelem-kiegészítés elbírálása még nem történt meg. Leegyszerűsítve, arra az időre jár ez a kiegészítés, amíg függőben van az igény elbírálása.

A jövedelemlimit a következő:

a) 60 éven aluli személy esetén: 8 000 GBP (12 270 EURO) alatti jövedelem

b) 60 éven felüli személy esetén: 12 000 GBP (18 405 EURO) alatti jövedelem

c) Szociális intézetben (residential care or nursing home) lévő személy esetén: 16 000 GBP (24 450 EURO)

A rászorultság vizsgálatánál irányadó minimum összeget a kormány központi szinten határozza meg. Nincsenek regionális eltérések. Az ellátás megállapításánál figyelembe veendő személyi kör: az igénylő plusz a családja. A család fogalmába beleértendő a házastárs/élettárs és a 16 éven aluli (abban az esetben, ha alapképzésben vesz részt 19 éven aluli) eltartott gyermek.

Az igény elbírálásánál figyelembe veendő források: a) általában a jövedelem; b) általában a szociális biztonsági rendszertől kapott ellátások, beleértve a nyugdíja(ka)t is.

Az igény elbírálásakor a következő jövedelemforrásokat figyelmen kívül kell hagyni:

• lakástámogatás;
• önkormányzati adófizetési kiegészítés (council tax benefit);
• nem járulékfizetésen alapuló rokkantsági ellátás.

A folyósított ellátás két részből tevődik össze:

a) egy alapellátásból (personal allowance) és

b) egy kiegészítésből (premium).

Az alapellátás összege a következő:

a) 25 éven felüli, egyedülálló személy: 53, 95 GBP (83 EURO)

b) 18 éven felüli, gyermekét egyedülálló nevelő személy: 53, 95 GBP (83 EURO)

c) 18 éven felüli, gyermekét családban nevelő személyek: 84, 65 GBP (130 EURO)

d) 16 éven felüli eltartott gyermek: 37, 00 GBP (57 EURO)

e) 16-18 év közötti eltartott gyermek: 37, 80 GBP (58 EURO)

A kiegészítés összegei:

a) Család: 14,75 GBP (23 EURO)

b) Nyugdíjas (öregség):

ba) egyedülálló: 44,20 GBP (68 EURO)

bb) házas/élettársak: 65,15 GBP (100 EURO)

c) Rokkant

ca) egyedülálló: 23,00 GBP (35 EURO)

cb) házas/élettársak: 32,80 GBP (50 EURO)

d) Súlyosan rokkant

da) egyedülálló: 42,25 GBP (65 EURO)

db) házas/élettársak:

- csak az egyik rokkant: 42,25 GBP (65 EURO)

- mindkettő rokkant: 84,50 GBP (130 EURO)

e) Rokkant gyermek: 35,50 GBP (54 EURO)

f) Ápolást végző személy: 24,80 GBP (38 EURO)

Az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személy évente egyszer - Karácsonykor - egy összegű kiegészítő pótlékban részesül. Ennek az összege: 10 GBP (15 EURO).

A jogosultság megállapításánál a családi pótlék (child benefit) összegét, mint caládi jövedelemforrást figyelembe kell venni. Az ellátást évente egyszer, az árszínvonal alakulásának megfelelően valorizálják. A jövedelem-kiegészítés mentes az adó- és járulékfizetés alól.

Munkaerőpiaci integrációs programok

Kötelező a személyes tanácsadóval (personal adviser) történő találkozás az olyan gyermekét egyedül nevelő szülő számára (lone parent), akinek a legfiatalabb gyermeke elérte az 5 év három hónapos kort. A kötelező segítségnyújtás célja, hogy a gyermeküket egyedül nevelő szülők minél jobban vissza tudjanak illeszkedni a munkaerőpiacra. Eredetileg ezt a jogintézményt azon egyedülálló szülők számára hívták életre, akik jövedelem-kiegészítésben részesültek és a gyermekük betöltötte a 3 éves életkort.

A jogalkotók mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy az adó- és járulékrendszert úgy alakítsák, hogy a munkavégző személy számára ösztönző legyen a segélyezésből kilépni és elsődleges munkajövedelemből eltartani magát. Másképpen fogalmazva meg kell akadályozni, hogy az adó- és járulékrendszer visszafogja a munkavállalási kedvet.

Ugyancsak meglévő intézkedés, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedett egyedülálló szülő esetén a jövedelem-kiegészítést további két hétig folyósítják. Ezzel is segítik a segélyezetti pozícióból a munkaerőpiaci pozícióba való átmenetet. A fenti logikának megfelelően a lakástámogatás (housing benefit) és a önkormányzati adófizetési kiegészítés (council tax benefit) ellátást a segélyezés megszűnését követő négy hétig továbbra is folyósítják.

Kiegészítő ellátások

1. A jövedelem-kiegészítésben részesülők jogosultak egészségügyi ellátásra. Beleértve bizonyos fogászati ellátást, szemüveggel kapcsolatos kiadást, kórházi kezelésre utazás esetén az útiköltség hozzájárulást, valamint a gyermekek 5 éves koráig és a terhes nőknek biztosított ingyenes tej és vitamin ellátást és az ingyenes iskolai étkeztetést is.

2. A jövedelem-kiegészítés bizonyos lakással kapcsolatos kiadások terheit is igyekszik csökkenteni. Fő szabály, hogy csak olyan többletkiadásokról van szó, amelyet a külön erre a célra létrehozott Lakástámogatási Ellátás (Housing Benefit) nem fedez. Ide sorolják általában a lakbér kiadásokat, bizonyos otthonápolással kapcsolatos költségeket, ill. szociális intézményi ellátás költségeit.

Egyéb nem járulékfizetéstől függő ellátások: Állampolgári jogon járó nyugdíj

Az ellátás olyan személyek számára biztosít nyugellátást, akik betöltötték a 80. életévüket. Ezen kívül további feltétel, hogy a 60. életévük betöltését követő időszakban legalább 10 éven keresztül Nagy Britannia területén éltek. Más EU-s tagállam területén eltöltött időszakot ugyancsak figyelembe kell venni.

Az ellátás járulék fizetés nélkül jár. Az ellátás fix összegű.

Az ellátás összege: heti 45,45 GBP (70 euro)

Rászorultság (azaz jövedelem, nem pedig előzetes társadalombiztosítási befizetés) alapján igényelhető juttatások

- Ápolási díj (Attendance Allowance). Tartósan gondozásra szoruló betegek igényelhetik, feltétele féléves egyesült királyságbeli életvitelszerű tartózkodás a megelőző egy év legalább 6 hónapja során.

- Családi pótlék (Child Benefit). Azok igényelhetik, akik az igénylés pillanatában és az azt megelőző egy évben 6 hónapot az Egyesült Királyságban tartózkodtak (gyerek és szülő is). A szülő munkaviszonya esetén nem kötelező kivárni a fél évet. Az idősebbik gyermekért 16,50 GBP/hét, a többiekért fejenként 11,05 GBP/hét jár.

- Önkormányzati adófizetési támogatás (Council Tax Benefit). Feltétele a munkaviszony. Öt évnél rövidebb Egyesült Királyságbeli tartózkodás esetén a helyi önkormányzat kiegészítő információkat kérhet.
- Fogyatékossági pótlék (Disability Living Allowance). 3-65 éves kor között igényelhető, 15-58 GBP/hét keretben, amennyiben már 3 hónapja fennálló, segítségre szoruló fogyatékos életmódot folytat az igénylő, s ez az állapot még legalább 6 hónapig fennáll. Feltétele féléves itt-tartózkodás a megelőző 1 év során. Időskori mozgásszervi nehézségekkel küzdők is igényelhetik. Kórházi és öregotthoni felügyelet állók nem kaphatják.

- Gondozói segély (Carers Allowance). Egy héten legalább 35 órán át egy rászoruló rokon, barát vagy szomszéd gondozásáért járó 44,35 GBP-t jelentő pótlék. Heti 21 órás tanulmányokat folytatók és/vagy heti 79 GBP-nél magasabb jövedelemmel rendelkezők nem kaphatják. A megelőző egy év legalább felét az Egyesült Királyságban kell töltenie a kérelmezőnek.

- Gyámsági pótlék (Guardians Allowance) Árva, vagy börtönbüntetését töltő szülőjű félárva gyereket nevelő, családi pótlékban is részesülők kapják. Feltétele a megelőző 12 hónap során legalább hathavi itt-tartózkodás. Munkaviszony esetén hamarabb is folyósítható, nem kell kivárni a fél évet.

- Lakbér-kiegészítés (Housing Benefit). A helyi önkormányzat folyósítja lakbérfizetés megkönnyítésére céljából azoknak az életvitelszerűen az Egyesült Királyságban élőknek, akik már két éve itt laknak. 25 éves kor alattiakra külön szabályok vonatkoznak. Nappali tagozatos tanulók csak szülőként igényelhetik.

- Jövedelem-kiegészítés (Income Support). Jövedelem nélküli, vagy a létminimum alatt élők igényelhetik. Egyéb feltételek: 8000 fontnál kevesebb megtakarítás, heti 16 óránál kevesebb munkavégzés. 16 éves korban a pótlék összege 32 - 42 GBP/hét, 25 év fölött 53,95 GBP/hét. Ezzel az ellátással a későbbiekben még részletesen foglalkozunk.

- Jövedelemszint alapján járó munkanélküli/munkakeresői segély (income-based Jobseeker's Allowance). Életvitelszerűen Nagy Britanniában élő, munkaképes, munkát kereső és dolgozni hajlandó személyek vehetik igénybe, akiknek jövedelme nem éri el a minimálbérnek megfelelő szintet. Ez a segélyforma kiegészítheti a társadalombiztosítási járulékbefizetés alapján járó munkanélküli/munkakeresői segélyt. Meghatározásánál a család szükségletei és jövedelme közötti különbséget vizsgálják, olyan nehezítő körülményeket is figyelembe véve, mint a cukorbetegség, egyéb táplálkozási betegség, kor, eltartottak száma, jelzálogkölcsön-törlesztési kötelezettség, stb.). Automatikusan jár vele a lakbér-kiegészítési, helyi adófizetési segély, valamint ingyenes fogorvosi ellátás és ingyenes gyógyszerek. A jogosultság nem kötődik állampolgársághoz, az életvitelszerű itt-tartózkodást a területi segélyiroda /Social Security Office/ bírálja el.

- Munkahelyi baleset/foglalkozási ártalom utáni pótlék (Industrial Injuries Disablement Benefit). Főként külföldi brit munkahelyen dolgozókra - tengerész, olajfúró, stb. vonatkozik.

- Betegség vagy baleset miatti jövedelemkiesési pótlék (Reduced Earnings Allowance). 28 hetes munkakiesés esetén igényelhetik főként külföldi munkán részt vevő tb-járulék fizetők.
- Súlyos munkaképtelenségi segély (Severe Disablement Allowance). Legalább féléves munkakiesés, vagy teljes munkaképtelenség esetén igényelhető.

Hollandia

Hollandiában a szociális segélyezés financiális alapjának a 80%-át központi kormányzati pénzekből finanszírozzák. A szociálpolitika alakítása és a szociális segélyezésre vonatkozó normaalkotás a központi államnál van. A végrehajtásért a helyi önkormányzatok szociális irodái felelnek. A szociális segélyek összegét központi szinten határozzák meg. Az ellátások kalkulálásánál a mindenkori nettó minimálbért veszik figyelembe. Az 1996-ban elfogadott szabályozás szélesebb körű diszkrecionális jogkört engedélyez.

Általános járulékfizetés nélküli minimum ellátás

Az ellátás keretében olyan Hollandia területén tartózkodó személyeknek folyósítanak pénzügyi támogatást, akik önhibájukon kívül nem vagy csak nem megfelelő szinten képesek saját maguk és/vagy családjuk fenntartásáról gondoskodni vagy ilyen helyzet bekövetkezése reálisan fenyegeti őket. Az ellátás keretében folyósított ellátásnak a megélhetéshez alapvetően szükséges kiadásokat kell fedeznie. Az ellátás segítségével azt kell elérni, hogy a jogosult személy fedezni tudja a megélhetéséhez szükséges kiadásokat. Az országos szinten meghatározott ellátáson kívül a helyi önkormányzatok saját hatáskörükben gondoskodhatnak kiegészítő ellátásokról.

Az ellátás alanyi jogon jár. Az ellátás megállapításánál a háztartást, ill. a háztartásban élők számát kell alapul venni. Az együtt élő személyek vonatkozásában indifferens a családi állapot (lehetnek házasok, élettársak) és az együtt élők neme sem számít. Az ellátásért egyidejűleg azonban egy háztartásból csak egy személy folyamodhat. Kérésre a megállapított ellátás a két együtt élő családtag között egyenlő arányban megosztható.  

Általános jogosultsági feltételek

Az ellátás határozatlan ideig folyósítható. Minden Hollandia területén legálisan tartózkodó személy jogosult, aki a megélhetéséhez szükséges és elegendő anyagi forrással nem rendelkezik. Az ellátást 18 éves kortól lehet igényelni. Az igényeket elbíráló szerv a 21 vagy 22 éves igénylőknek alacsonyabb összegű ellátást nyújt, ha felmerül annak a gyanúja, hogy a teljes összegű ellátás hátrányosan befolyásolja az ellátottak munkavállalási kedvét. A 65 éven felüli igénylők esetén az ellátás összege megegyezik az öregségi nyugdíjminimummal. A 21 éven aluli személyek esetén az ellátás összege a családi pótlék összegéhez igazodik. Amennyiben ez az összeg nem fedezi a fiatal igénylő(k) megélhetéséhez szükséges összeget, akkor a szülők kötelessége, hogy gondoskodjanak róluk. Amennyiben a szülők nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy segítsenek, akkor egy elkülönített speciális segélyezési rendszerből kiegészítő ellátás fizetésére kerülhet sor.

Az ellátásban részesülő személynek minden tőle telhetőt meg kell tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb visszakerüljön a munkaerőpiacra. Ennek keretében intenzíven munkát kell keresnie, a munkaügyi központ által felajánlott megfelelő állást el kell fogadnia és regisztráltatnia kell magát a munkaügyi központnál. Arra is törekedni kell, hogy az ellátásban részesülő munkanélküli személlyel együtt élő munkanélküli házastárs, élettárs, stb. is mindent megtegyen annak érdekében, hogy munkát kapjon. Természetesen a munkakeresés és munkavállalás nem mindenek feletti kérdés, hiszen az egészségügyi és szociális körülményeket, feltételeket minden esetben figyelembe kell venni. Például abban az esetben, ha az ellátásban részesülő személy saját háztartásában egy vagy több öt éven aluli gyermekről gondoskodik, akkor nem áll fenn a munkakeresési kötelezettség. Amennyiben a gyermek(ek) már betöltötték az ötödik életévüket, akkor minden esetben konkrétan, az eset összes körülményeit figyelembe véve kell megítélni az esetet.

A másik kivételt a bizonyos életkort betöltött munkanélküliek jelentik. A jogosultság megszerzéséhez - 1999-ben - azoknak a munkanélkülieknek nem kellett már intenzíven állást keresniük, akik betöltötték az 57.5 életévüket. A mentesítés azt jelenti, hogy a fenti életkort betöltött munkanélküli már nem köteles megjelenni munkavállalási célú interjún, de nem változik az a kötelezettsége, hogy a felajánlott és számára megfelelő munkát el kell fogadnia és a munkaügyi központnál is regisztráltatnia kell magát. Amennyiben az igénylő egyetlen munkavállalási erőfeszítése sem jár sikerrel, akkor a munkaügyi központ segít munkát találni vagy abban, hogy valamilyen képzésbe beléphessen. Amennyiben az ellátásban részesülő személy nem működik együtt (együttműködési kötelezettség) a munkaügyi központtal vagy a szociális segélyt folyósító szervvel, akkor a folyósító szerv szankciókat szabhat ki. Ennek értelmében csökkentheti vagy teljes mértékben megvonhatja az ellátást.

A szociális segélyt a szubszidiaritás jellemzi, vagyis a szociális védőháló utolsó eleme, amit akkor folyósítanak, ha az igénylő már minden más lehetőségét kimerítette. Ugyanakkor a szociális segélyezés logikájához tartozik az is, hogy amennyiben az igénylő saját jövedelme nem éri el a segélyezésnél figyelembe vett jövedelmi szintet (jövedelemi limit, pl. Magyarországon ez az öregségi nyugdíjminimum), akkor a meglévő munkajövedelmet vagy egyéb szociális ellátás(oka)t a segéllyel eddig a szintig ki lehet egészíteni.

A minimum összeg meghatározása: A Szociális Segélyezésről rendelkező törvény, országos szinten határozza meg a szociális segélyezés összegét. Ez a standard összeg alapvetően a nettó minimálbérhez kapcsolódik. A különböző családi állapotú személyeknek járó differenciált összegeket ugyancsak a szociális segélyezésről szóló törvény határozza meg. Ugyanakkor feljogosítja a helyi önkormányzatokat, hogy maximum a nettó minimálbér 20%-áig többlet segélyt fizethetnek azon igénylőknek, akik egyedül élnek, tehát senkivel nem tudják megosztani a lakhatással járó költségeiket.

Az ellátás elbírálásánál az igénylővel együtt élő partnert és a 18 éven aluli gyermekeket kell figyelembe venni. Az igény elbírálásánál minden jövedelmet – tekintet nélkül azok eredetére és természetére – figyelembe kell venni. Ugyanakkor van egy meghatározott összeg, amely alatti jövedelmet nem kell figyelembe venni. Házastársak vagy együtt élő társak esetén ez az összeg 9950 EURO, míg egyedül élő személy esetén 4975 EURO.

Az ellátások összegei.

1. Standard összegek:

A 21 és 65 év közötti házastársak és az együtt élő személyek – függetlenül az együttélés családjogi státusára és az együtt élő személyek nemére – részére a segély összege megegyezik a mindenkori nettó minimálbér 100%-ával.

A 21-65 éves egyedülálló szülő esetén az összeg a mindenkori minimálbér 70%-a.

Egyedülálló személy esetén az összeg a mindenkori minimálbér 50%-a.

2. Eltérés a standard összegektől.

Ebben a vonatkozásban az egyedülálló szülő, illetve az egyedülálló személy esetén azt kell vizsgálni, hogy a lakhatással kapcsolatos költséget teljes egészében saját maga viseli vagy megosztja valakivel. Abban az esetben, ha senkivel nem osztja meg vagy csak részben osztja meg, akkor a helyi önkormányzat az alap segélyezést – maximum a nettó minimálbér 20%-ával – kiegészítheti. Ez a szabály minden segélyezett személyre vonatkozik, ha a lakhatással kapcsolatos költségeit nem tudja mással megosztani.

A fent tárgyalt alap segélyen és a lakhatás költségeire tekintettel folyósítható kiegészítő segélyen kívül van még egy speciális segély (bijzondere bijstand). Ezt abban az esetben lehet folyósítani, ha az igénylő családnál valami rendkívüli körülmény következett be és erre tekintettel szeretne további (többlet) segélyt igényelni. Az ellátás felhasználható például iskolai tanulmányi kirándulások finanszírozására, vagy hűtőgép vásárlására, vagy rendkívüli rezsi kiadások fedezésére, szükséges lakberendezési tárgyak vásárlása, stb.

A családi pótlék a szociális segélyen felül - azzal együtt is - jár.

Az ellátások havi, nettó összegei (a családi pótlék nélkül) a 21-65 éves igénylők esetén:

- Házastársak/élettársak gyermekkel vagy gyermek nélkül: 1081,06 EURO

- Egyedülálló szülő: 756,74 EURO

- Egyedülálló személy: 540,54 EURO

A fenti összegeken kívül egy ún. vakációs kiegészítést (holiday allowance) is folyósítanak. Ez a fenti összegek 8%-a.

Az egyedülálló szülő és az egyedülálló személy a lakóhelye szerint illetékes önkormányzattól a fentieken kívül még kiegészítő pótlékban (local allowance) is részesülhet. Ennek az összege max. 216,21 EURO lehet.

A standard ellátás a családnagyságtól függően aritmetikusan változnak.

Egyedülálló személy esetén: a standard összeg 100%-a.

Ha a családban van egy másik felnőtt is: standard összeg + 100%.

A családban nevelt első gyermek után: + 14%

A családban nevelt második gyermek után: + 19%

A családban nevelt harmadik gyermek után: + 19%

Az ellátás összegét évente kétszer – január 1. és július 1.- indexálják. Az indexálásnál a munkabérek (contract-wages) átlagos növekedését veszik alapul.

Az ellátás adó- és járulékköteles.

 A munkaerőpiaci integráció előmozdítása

Az ellátásban részesülő személynek részt kell venni integrációs programban. Ezen belül állásinterjúkon kell megjelennie, különböző átképzési programokban kell részt vennie, stb.

Munkaerőpiaci szempontból fontos kedvezmény, hogy az ellátás jogosultsági feltételeinek a megállapításánál alapvetően figyelembe kell venni a munkából származó jövedelmet. Kivételt képez ez alól a részmunkaidős foglalkozásból származó jövedelem.

Társult jogok Az ellátásban részesülő személy automatikusan részesül az egészségbiztosítás (ziekenfondswet, ZFW) ellátásaiból. Ennek megfelelően az ellátás alapján egészségbiztosítási járulékot is kell fizetnie.

Fő szabályszerűen a lakhatással kapcsolatos kiadások be vannak építve a segély összegébe. Ugyanakkor bizonyos esetben a segélyezett személy jogosult lehet külön lakbértámogatásra. Ez alapvetően a következő tényezőktől függ: az igénylő jövedelme, a lakbér összege, vagyonának nagysága és életkora. Csak abban az esetben lehet ilyen kiegészítést igényelni, ha a lakbér összege nem haladja meg havonta az 565,44 EURO-t. Abban az esetben, ha az igénylő egy magasabb lakbérű lakást preferál, de ezzel egyidejűleg alacsonyabb lakbérű lakás is rendelkezésre állna, akkor nem jár az ellátás.

Más nem járulékfizetésből finanszírozott minimum ellátások: öregség

Nincs ilyen típusú ellátás. Ezen személyekre is az öregségi nyugdíjrendszer szabályozása (Algemene Ouderdomswet, AOW) vonatkozik. (Ld. fent)

Más nem járulékfizetésből finanszírozott minimum ellátások: rokkantság

Erre vonatkozóan a Kiegészítő Ellátásokról rendelkező törvény (Supplementary Benefit Act – Toeslagenwet, TW) tartalmaz előírásokat.

Három speciális rokkantsági nyugellátás esetén a nyújtott ellátást kiegészítik a szociális segélyezési küszöbig.

A három ellátás a következő:

1. Fiatal Személyek Rokkantsági Nyugdíja (Wet arbeidsongeschiktheidsvoorziening jonggehandicapten, Wajong)

2. Önfoglalkoztatók Rokkantsági Nyugdíja (Wet arbeidsongeschiktheidsverzekering zelfstandingen, WAZ)

3. Rokkantsági Nyugellátásról szóló törvény (Wet op de arbeidsongeschiktheidsverzekering, WAO) hatálya alá tartozó személyek  

Abban az esetben jár kiegészítés, ha a fent megnevezett három ellátás bármelyikében a folyósított ellátás összege alacsonyabb, mint a szociális minimum.

A következő személyek nem jogosultak kiegészítésre:

1. 21 év alatti nőtlen/hajadon személy, aki a szülei háztartásában él

2. Az 1971. december 31. után született személy, aki házastársával/élettársával együtt él és akinek saját háztartásában nincs egyetlen 12 éven aluli gyermeke sem.

A kiegészítő ellátás összege: fő szabály, hogy a kiegészítést a mindenkori minimálbér összegéig lehet folyósítani. (A tényleges segély és a minimálbér közötti különbözet lehet a kiegészítő ellátás összege.)

Más nem járulékfizetésből finanszírozott minimum ellátások: egyéb ellátások

1. Munkanélküliek kiegészítő segélye

Azon munkanélküli személyek, akik munkanélküli ellátásban részesülnek, de a szociális segélyezésben meghatározott jövedelmi szintet (rászorultsági szint) nem érik el. Az ellátással ezt a hiányzó összeget folyósítják.

2. Időskorú vagy részlegesen rokkant munkanélküli személy részére folyósított ellátás. Az ellátás összege a garantált minimumjövedelemmel egyezik meg. Jogosult:

-  minden munkanélküli személy, aki 50-57.5 életév között van és jogosult a korábbi jövedelemhez igazodó munkanélküli ellátásra;

- minden 57.5 éven felüli munkanélküli személy, aki megfelel a munkanélküli ellátásról rendelkező törvényben előírt 26 hét előzetes hozzájárulás megfizette;

- minden munkanélküli személy, aki részlegesen rokkant és rokkantsági ellátásban részesül, illetve ezen kívül a munkanélküli biztosításról szóló törvényben szabályozott jövedelemfüggő munkanélküli ellátásban részesül;

- azon személyek, akik a 17. életévük betöltésekor is már rokkantak voltak és a rokkant ellátás kevesebb, mint 80%-át kapják.

Önfoglalkoztatók számára nyújtott minimum ellátás

Az ellátásra jogosult az az önfoglalkoztató személy, aki az önfoglalkoztatók számára rendelt minimum jövedelemszintnél (évi 20 672 EURO) alacsonyabb összegű jövedelemmel rendelkezik és aki arra kényszerül, hogy a vállalkozási, ill. üzleti tevékenységét befejezze. Az ellátás csak abban az esetben folyósítható, ha az igénylő bizonyítja, hogy a jövedelme az igénylét megelőző három évben sem érte el az önfoglalkoztató személyek számára kialakított minimum jövedelmet és a közeli jövőben sem valószínű, hogy elérné vagy meghaladná azt. További feltétel, hogy az igénylőnek az igénylést megelőzően legalább 10 éven keresztül kellett munkavégzési tevékenységét folytatnia. Ebből 7 év lehet munkaviszony, de legalább 3 évet egyéni vállalkozóként kell töltenie.

A 65 éven aluli részlegesen rokkant önfoglalkoztató is jogosult lehet, aki rokkantsága miatt kényszerült a vállalkozásának vagy üzleti tevékenységének a feladására. További jogosultsági feltétel, hogy az igénylő a rokkantsági ellátás 80%-ánál kevesebb ellátásban részesüljön. Továbbá az igénylőnek az igénylést megelőzően legalább 3 éven keresztül kell vállalkozási tevékenységet folytatnia.

Írország

Írországban a minden szociális segélyezésre vonatkozó jogszabályt központi szinten hoznak. Ugyanakkor a végrehajtásban a helyi önkormányzatoknak limitált diszkrecionális jogkörük van. Az ellátások összegét központi szinten (Parlament) határozzák meg.

Kiegészítő Szociális Pótlék (Supplementary Welfare Allowance). Az 1993-as Social Welfare Act szabályozza. A kiegészítő szociális pótlék azoknak a személyeknek nyújt heti rendszerességgel ellátást, akik egyáltalán nem, vagy nem elegendő mértékben rendelkeznek a megélhetéshez szükséges javakkal. Ezen kívül rendkívüli szociális krízishelyzetekben fix összegű kiegészítő segélyt lehet igényelni. Az ellátás összege differenciált mértékű. Az a személy, aki az általános jogosultsági feltételeknek megfelel jogosult a heti alapellátásra. Lakbérkiegészítés címén diszkrecionális alapon fix összegű ellátás vagy heti kiegészítés folyósítható.  

Általános jogosultsági feltételek

Az ellátás folyósításának nincs időbeli felső határa. Állampolgárok, menekültek, hontalan személyek és minden olyan személy – függetlenül az állampolgárságától - jogosult rá, aki jogszerűen tartózkodik az ország területén. Jogosultság az ország területén való tényleges tartózkodás. Alapesetben 18 éven felüli személyek számára folyósítható. Munkanélküli személyek a kiegészítő szociális pótlékon (supplementary welfare allowance) kívül külön munkanélküli ellátásra jogosultak.

Jogosultsági előfeltétel, hogy az igénylő kimerítsen minden egyéb szociális ellátási jogosultságot. Ugyanakkor, ha más szociális ellátás folyósítása mellett az igénylő rászorultsága továbbra is megállapítható, akkor a kiegészítő szociális pótlék – az egyéb szociális ellátás folyósításával egyidejűleg – részben vagy teljes mértékben folyósítható. A szóban forgó ellátást közbenső ellátásként is lehet folyósítani arra az időszakra, amikor valamely más szociális ellátás folyósítását ideiglenesen felfüggesztik. Az ellátás nem folyósítható olyan személyeknek, akik teljes állásban dolgoznak vagy nappali tagozaton tanulnak.

A garantált minimum

Az ellátás minimumát a kormány jogszabályban rögzíti. Az ellátás összege országos szinten, központilag kerül meghatározásra. Nem találhatók regionális különbségek. A helyi közösség szociális munkása (local community welfare officer) bizonyos egyedi esetekben rendelkezik némi diszkrecionális jogosultsággal, különösen akkor, ha az igénylőnél valamilyen speciális körülmények vannak, ill. speciális szükséglete van.

Az ellátás megállapításánál egy háztartásnak az igénylőt és az általa eltartott személyeket tekintik. A rászorultság vizsgálatánál az igénylő minden készpénz jövedelmét – beleértve a más szociális ellátásokat is -, befektetéseit és megtakarításait, valamint vagyontárgyait – beleértve az ingó és ingatlan vagyont, kivéve azt a lakóházat amelyben lakik - figyelembe kell venni.

Németország

A vagyon- és jövedelemvizsgálattól függő ellátások (állami szociális segélyezés) állami rendszere négy különféle ellátási formát foglal magában: 1. munkanélküliségi segély, 2. lakhatási támogatás, 3. szociális segély (rendes szociális segély és rendkívüli szociális segély) és 4. a menekültek szociális ellátása (e utóbbival ebben a tanulmányban nem foglalkozunk).

1. Az általános lakhatási támogatás minden alacsony jövedelmű háztartás számára rendelkezésre áll, kivéve azokat, akik számára a szociális segély a fő jövedelemforrás (ezekre más szabályok vonatkoznak, lásd a későbbiekben) Az általános lakhatási támogatás fizetési rátái a (helyi) lakbér mértéke, a lakóépület kora és a háztartás összetétele szerint is váltakozik.

2. A munkanélküli segély (MS) vagyonvizsgálattól függő ellátás azok számára, akik kimerítették a munkanélküli biztosításra (MB) való jogosultságukat. A szociális segély minden lakos számára rászorultsági alapon jár. Ellentétben például Hollandiával, rendszeres szociális segély fizethető más társadalombiztosítási ellátásban és munkanélküli segélyben részesülőknek is, akik jogosultsága a „létfenntartási szint”, azaz a szociális segély fizetési rátái alatt van. Gyakran nehéz megkülönböztetni a munkanélküli és szociális segély igénylőit. Valójában 6-ból 1 MS igénylő rendszeres szociális segélyben is részesül (lásd a későbbiekben).

3. Rendkívüli szociális segély. Ez a támogatási forma elsősorban az idős emberek intézményes gondozási támogatását, a rokkantak integrációs támogatását („Eingliederungshilfe für Behinderte), és az egészségbiztosítással nem rendelkező emberek orvosi támogatását foglalja magában, de ide tartozik a családgondozók, öregségi nyugdíjasok és vakok támogatása is, kivételes esetekben (mivel a munkaképes korú, foglalkoztatható személyek nem a különleges helyzetekben nyújtott segély fő csoportját alkotják, ezt a programot nem fogjuk részletesen tárgyalni). Mivel a különleges helyzetekben nyújtott segélyért folyamodók több mint a fele intézményeken belül részesül a támogatásban (Stat.BA információ), az idevonatkozó programköltség épp a GDP 1 %-át haladta meg 2000-ben. Összehasonlításképp, az általános szociális segélyezési program kiadása csaknem a GDP 0,8 %-a volt 2000-ben, míg az igénylők száma kétszer akkora volt, mint a különleges helyzetekben nyújtott segélyt igénylőké (Stat.BA, 2002).

Az ügyforgalom változó alakulásának megfelelően az 1990-es évek második felében a szociális segélyezés kiadásainak tendenciái általában követték a MB és MS kiadásainak alakulását, noha az ellátások hosszú távú kifizetésében (pl. kisgyermekeket gondozók) és a fizetési rátákban (lásd az alábbiakban) a fluktuáció kevésbé markáns. 2000-ben a szociális segélyezés körülbelül 2,7 milliós ügyforgalma szignifikánsan meghaladta az MB (1,7 millió) és MS (1,5 millió) ügyforgalmát. Ugyanakkor az ellátás nagyvonalúságának köszönhetően az MB program kiadásai majdnem háromszor nagyobbak voltak, mint a szociális segélyezés kiadásai. A különleges helyzetekben nyújtott segélyre fordított kiadás a GDP 1,7 %-a volt 1993-ban, 2000-ben azonban alig több mint a GDP 1 %-a. A tartós ápolási biztosítás 1994-ben történő bevezetése jelentősen csökkentette a kiadásokat és az ügyforgalmat, noha ezt a tendenciát részben ellensúlyozta az a tény, hogy nőtt azoknak a száma, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással és a szociális segélyezési hivatalokon (SzSH) keresztül igénylenek egészségügyi ellátást.

A munkanélküliek különféle jövedelemtámogatási programjainak felépítése teret enged az érintett adminisztratív szerveknek arra, hogy egymásra hárítsák a költségeket az ellátások különféle szakaszaiban. Az MB ellátás igénylésekor az igénylőknek várniuk kell az Munkaügyi Központ döntésére, és ezalatt az időtartam alatt szociális segélyt igényelhetnek, feltéve hogy megfelelnek a vagyonvizsgálat feltételeinek. Ez a „várakozási periódus” csökkent az utóbbi években, és jelenleg gyakran csak egy 20 napos periódust jelent, de egyes munkaügyi központoknál ez akár 6 hét is lehet (Leisering és Leibfried, 1999). Általában véve a várakozási periódus (igényelbírálás) azoknál az önkormányzatoknál a legrövidebb, ahol a Szociális Segélyezési Hivatalok és a helyi MK irodák szoros munkakapcsolatot építettek ki egymással.

A rendes (általános) szociális segélyezési program

A szociális segélyek a létfenntartás elvén alapulnak (Bedarfsprinzip), ami elidegeníthetetlen és korlátlan jog egy minimális életszínvonal fenntartására, ami emberi méltóságnak megfelelő életet biztosít az önmagukat eltartani nem tudó emberek számára. Ugyanakkor a szociális segélyezési program célja, hogy elősegítse az ügyfelek autonómiáját, ahol lehetséges a munkaerőpiaci részvétel révén.

Ahogyan azt fentebb megjegyeztük, a szociális segélyezés célja soha nem volt a munkanélküliek támogatása. Manapság azonban a szociális segély kérvényezésének fő oka a munkanélküliség (az esetek 40 %-a) (Bundesregierung, 2001b és 2001c). 1998-ban a szociális segélyezés munkaképes korú ügyfeleinek 24 %-a volt más munkanélküli ellátásokra nem jogosult munkanélküli személy, míg további 16 % részesült MB de főleg MS ellátásokat kiegészítő segélyben. A munkaképes korú ügyfelek további 8 %-a az alacsony fizetésű munkájából eredő jövedelem kiegészítésére igényelt szociális segélyt (a szociális segélyben részesülő gyermeket nevelő párok több mint egyharmada és az egyszülős családok egynegyede valamiféle alkalmazásban áll). Így tehát az ügyfeleknek csaknem a fele munkaerőpiachoz kapcsolódó okok miatt igényel szociális segélyt.

Az ellátások elérhetősége és a családi vagyonvizsgálat

A munkanélküliek más jövedelemtámogatási programjaihoz képest az általános szociális segélyezési program lényegesen eltér abban, hogyan kezeli a „foglalkoztatható” ügyfeleket mind az ellátások (lásd az alábbiakban) mind pedig a vagyonvizsgálat feltételeinek vonatkozásában. Az OECD általános gyakorlatának megfelelően a szociális segélyezés vagyonvizsgálata során a kérvényezők és a háztartás egyéb tagjainak vagyonát és jövedelmét együttesen vizsgálják. Az viszont már csak néhány OECD országban, például Koreában és Svájcban gyakorlat, hogy a vagyonvizsgálat kiterjed a máshol élő szülők és felnőtt gyermekek (illetve különélő, elvált házastársak) anyagi helyzetére is (OECD, 1999 és 2000). 1974-ig a nagyszülők, unokák és testvérek vagyoni helyzetét is vizsgálhatták. A háztartás női tagja szüleinek vagyoni helyzetét nem veszik figyelembe a vagyonvizsgálat során, amennyiben terhes vagy 6 éven aluli gyermekei vannak. Továbbá, amennyiben a kérelmezők az SzSH-k által kijelölt közösségi munkát végeznek, a családjaik nem kötelesek támogatni őket.

A vagyoni maximumok alacsonyak: 1278,2 € a kérelmező, 613,6 € a házastárs és 255,6 € mindegyik gyermek esetében. A ház/lakástulajdont általában nem veszik figyelembe, hacsak nem viszonylag nagy értékű. A vagyonvizsgálat családi feltételei azonban elrendelik, hogy az ügyfél halála esetén az ingatlant öröklő gyermekek (és más rokonok) meg kell térítsék az elmúlt 10 év ellátásainak költségeit az SzSH számára. Az utóbbi 10 évben a SzSH-k sokkal szigorúbban alkalmazzák a jogosultsági kritériumokat (Leisering et al., 2001). Az SzSH-k például egyre jobban igyekeznek hozzáférni a gyermekek anyagi forrásaihoz, különösen ha az idősödő kérelmezők intézményes gondozásban részesülnek vagy nincs elegendő nyugdíjjogosultságuk (Darmstädter Echo, 1999).

A szociális segélyezési program szabályai tehát szigorú vagyonvizsgálatot írnak elő, és a jogosultság a szülők és a gyermekek jövedelmi helyzetének is függvénye. A bizonyítás kötelessége a kérelmezőt terheli, ha nem tud erre vonatkozó információt benyújtani (a rokonok anyagi helyzetéről szóló információ kivételével), nem fogják jogosultnak minősíteni.

Nehezebb azt felmérni, hogy ezek a szabályok milyen mértékben érvényesülnek a gyakorlatban. Svájcban kantonról kantonra változik, hogy milyen mértékben fizettetik vissza a rokonokkal a szociális segélyezés költségeit, de ez általában korlátozott mértékű, nem utolsósorban azért, mert az ilyen követelések behajtása jelentős adminisztratív költségekkel járhat. Németországban is meglehetősen nagy eltérést mutat, hogy a helyi döntéshozók milyen intenzitással szorgalmazzák, illetve az ügyintézők milyen mértékben alkalmazzák a vagyonvizsgálat feltételeit (Leisering et al., 2001). A hivatalos szervek például nem feltétlenül ragaszkodnak a gépjármű eladásához, mivel ez akadályozná az ügyfél munkaszerzésének kilátásait. Emellett a szülők jövedelmi helyzetére vonatkozó információk beszerzése nehéz és költséges lehet (pl. amikor az ügyfél elhidegült a rokonaitól, vagy ezt állítja), és ez a gyakorlatban hatással van a kérelmek elbírálására. Mi több, a kérelmek elbírálásakor az SzSH-k nem jutnak automatikusan hozzá minden vonatkozó információhoz. A kérelmezőknek kell információt adni a bankszámlákról (amelyet igazolni lehet), míg kérés esetén a társadalombiztosítási intézmények adnak információt az SzSH-knak a biztosítási ellátás kézhezvételéről. Hasonlóképpen, a megfelelő hivatalos szervektől lehet beszerezni a gépjármű tulajdonra vonatkozó információt. Az adónyilvántartáshoz azonban nem lehet hozzáférni.

Németországban a szociális segélyezési rendszernek az is célja, hogy támogassa az ügyfeleket az egyéni függetlenség elérésében a munkaerőpiaci részvétel által, miközben garantál egy jövedelmet, amely lehetővé teszi az igénylőnek, hogy „emberhez méltó” körülmények között élhessen. Az előbbi célkitűzés megvalósításához a program struktúrájának (beleértve a fizetési rátákat) elegendő (anyagi) ösztönzést kell nyújtani a munkavégzéshez, ugyanakkor az utóbbi célkitűzés egy többé-kevésbé garantált jövedelem-minimum kifizetését feltételezi. A felmérések azt mutatják, hogy az ilyen fizetési ráták gyakran magasnak bizonyulnak a minimális keresetekhez képest (OECD, 1998a, 1999). Ennélfogva a ráta megállapításakor potenciális feszültség keletkezhet a két célkitűzés között.

Minimális jövedelem a megélhetési költség alapján

A szociális segélyek célja, hogy minimális jövedelmet biztosítsanak az arra rászorulóknak. A szövetségi kormány megállapítja azt a referencia rátát, amely alapján a tagállami hatóságok meghatározzák a tényleges fizetési rátákat az adott tagállam megélhetési költségeinek vonatkozásában. A kivétel Bajorország, ahol a tagállami hatóságok kifejezetten csak egy ráta minimumot határoznak meg (ami így Németországban a legalacsonyabb), és ahol a helyi önkormányzatok (SzSH-k) mérlegelési jogkörükben magasabb rátát fizethetnek, és ezt gyakran meg is teszik. Az államilag meghatározott fizetési ráták így egy létfenntartási minimumot állapítanak meg, amely az élelmiszerek, ruházkodás, piperecikkek, háztartási áruk, mindennapos szükségletek árain illetve a társadalmi tevékenységek és kulturális eseményeken való részvétel költségein alapul (ésszerű határok között). A lakhatási költségekkel és a rendkívüli kifizetésekkel együtt ezek az államilag meghatározott fizetési ráták egy minimális jövedelmi szintet állapítanak meg, amely nem adóköteles (egy 1992-es Alkotmánybírósági határozat értelmében).

A gyakorlatban a szövetségi szinten megállapított alap ráta nem követte a fogyasztási árak alakulásának a tendenciáit az elmúlt 25 évben.

A fizetési ráta szerkezete

A standard fizetési ráta szerkezete a következő elemekből áll:

A háztartás fejének (kérelmező) standard rátája

A háztartás egyéb felnőtt tagjainak standard rátája

Minden egyes gyerek standard rátája (életkor függvényében)

Különleges (váratlan) kiadások (increased need allowance)

Lakbér és fűtés költsége

Kiegészítő egyszeri kifizetések

Továbbá a gyermeket nevelő igénylők jogosultak gyermeknevelési támogatásra és családi pótlékra is: ez utóbbi teljes mértékben „kiegészítésre kerül” minden gyermek standard rátájában (lásd fent), 10,2 € kivételével az első és második gyermek esetében.

A standard fizetési ráta a háztartás fogyasztása szerint változik: az egyedülálló személyek 286,3 € standard rátára jogosultak, míg két felnőtt egy háztartásban 515,3 €-ra jogosult (1,8-szorosa az egyedülállók rátájának).

A szociális segélyek a lakhatás költségeit is fedezik. Ezek a kifizetések jelentősek, hiszen a gyermeket nevelő családoknak fizetett összes segélynek körülbelül 25 %-át, az egyedülálló személyeknek fizetett segélynek pedig 40 %-át jelentik.

A különleges helyzetben levő igénylők is jogosultak kiegészítő segélyre: ez a különleges (váratlan) kiadások esetére nyújtott segély. Például a gyermeket váró, 65 évesnél idősebb vagy rokkant ügyfelek jogosultak erre a segélyre a standard ráta 20 %-ának érétkében (40 % a rokkant ügyfelek esetében). 2003-tól ezekre az idősebb vagy rokkant igénylőkre a nyugdíjminimum rendelkezései vonatkoznak.

Gyermekek után fizetett ellátás

A német pénzügyi politika és szociálpolitika fontos sarokköve a gyermeket nevelő családok támogatása. A jövedelem megosztás (income splitting) (amely a gyermekes vagy gyermektelen házaspároknak kedvez, de a gyermeket nevelő nem házaspároknak nem), a családi pótlék és a gyermeknevelési támogatás olyan intézkedések, amelyek illusztrálják azt a széles alapokon nyugvó politikai konszenzust (amely a Német Alkotmányban is kifejezett), hogy az állam felelősséget érez a gyermekes családok támogatása iránt. Ez a célkitűzés tükröződik a szociális segélyezés politikájában és az alacsony jövedelmű családok támogatását szolgáló egyéb intézkedésekben is.

A gyermekekhez kapcsolódó szociális segélyek a gyermek életkorával növekednek és a 2 gyermekes pároknak fizetett összes segély körülbelül 17-28 %-át jelentik, a 2 gyermekes egyszülős családokban pedig 20-32 %-ot tesznek ki. A 7 éven aluli gyermekek a háztartás fejének járó standard ráta 50 %-ára jogosultak; ez az érték 7-14 éves gyermekeknél 65 %, 14-18 éves gyermekeknél 90 %, illetve 80 % a legalább 18 éves, eltartott gyermekek esetében. A kisgyermeket nevelő alacsony jövedelmű szülők jövedelemvizsgálat függvényében jogosultak gyermeknevelési támogatásra, és a szociális segélyben részesülő szülők a maximális összeget igényelhetik (havi 306 €). Ebből következően a szociális segélyt kapó, kisgyermeket nevelő családok esetében a gyermekekhez kapcsolódó összes kifizetések az összes segély körülbelül 35 %-át jelentik.

Németországban az egyedülálló szülők nem jogosultak külön ellátásra, mint néhány más országban (pl. Norvégiában vagy Ausztráliában), de a szociális segélyezési rendszeren belül van néhány külön szabály rájuk vonatkozóan. A vagyonvizsgálat figyelmen kívül hagyja a hat évnél fiatalabb gyermeket nevelő egyedülálló anyák szüleinek a jövedelmét, függetlenül attól, hogy az egyedülálló (tizenéves) anya egyedül él-e vagy sem. Az egyszülős családokban a kisgyermekek után járó ellátások valamivel magasabbak, mint a kétszülős családokban. A hét éven aluli gyermekek például a háztartás fejének járó standard ráta 55 %-ára jogosultak (szemben a kétszülős családok esetében érvényes 50 %-kal), és 4 vagy több gyermek nevelése esetén az egyedülálló szülők magasabb összegű szociális segélyre jogosultak, ami a standard ráta 60 %-a. Még fontosabb, hogy a hét éven aluli gyermeket nevelő (vagy két 16 év alatti gyermeket nevelő) egyedülálló szülők magasabb szociális segélyre jogosultak, a standard ráta 40 %-ának mértékében.

Németországban a szociális segélyezés pénzügyi alapjainak forrásait 75%-át a helyi önkormányzatok, míg 25%-át a központi költségvetés fedezi. A szociálpolitika alakítása a szövetségi szinten van, de a végrehajtás tartományi szintre (Länd) került. A tartományok a végrehajtással kapcsolatos feladataik egy részét továbbadják a helyi önkormányzatoknak. A helyi önkormányzatok diszkrecionális jogkörükben eljárva végzik a végrehajtást. Az ellátások összegét – a szövetségi jogszabályokban engedett szűk keretek között - tartományi (Länd) szinten határozzák meg.

A szövetségi állam szerepe

Németország szövetségi állam, ahol az állami felelősségek megoszlanak a szövetségi, tagállami és helyi kormányzatok között. Valójában a német államigazgatási rendszer rengeteg regionális kormányszervvel rendelkezik. A szövetségi hatóságok mellett van 16 tagállam (Länder), amelyek 32 regionális hatóságra vannak felosztva (úgynevezett Regierungsbezirke), ezek 440 várost (Städte) és vidéki körzetet (Landkreise) foglalnak magukba, összesen 14197 önkormányzattal. A szociális segélyezési politika felelőssége az önkormányzatokat terheli (és önkormányzatonként váltakozik), és az önkormányzati politika megvalósítása is némiképp eltérhet a különféle szociális segélyezési hivatalokban. Berlinben például a városi önkormányzat felelős elsősorban a szociális segélyezésért, de a város minden egyes kerületének („Bezirk”) megvan a saját Szociális Segélyezési Felelőssége a különféle kormányzati szintek között, amelyek nem kölcsönösen kizárólagosak, ebből adódóan a kompetenciák és a kiadások átfedést mutatnak.

A források hatékony elosztása megköveteli, hogy a jóléti rendszer ne befolyásolja túlzottan, hogy az emberek hol élnek és dolgoznak. Egyrészről ez azt jelenti, hogy az ügyfelek mobilitását ne gátolják (helyi) ottlakási követelmények. Másrészről viszont, ha el akarjuk kerülni a „túlzott” ügyfél mobilitást azokra a területekre, ahol a legmagasabb a szociális ellátás rátája illetve jó és anoním a szolgáltatások nyújtása, ami aláásná a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát, egy bizonyos minimális ellátási szintet kell fenntartani az egész országban. A jogosultság alapvető szabályait a Szövetségi Szociális Segélyezési Törvény (Federal Social Assistance Act) fekteti le, de a szociális segélyezés végrehajtása helyi szinten valósul meg. Ez azzal jár, hogy van némi eltérés a program szabályainak értelmezésében, de a jogosultsági kritériumok alkalmazásában és a kifizetési szintekben az eltérés mértéke korlátozott

Természeténél fogva, a különféle (eltérő) kormányzati rászorultsági és támogatási szintek alkalmazása ugyanannak a programnak a végrehajtásában valószínűleg azzal járna, hogy az adminisztratív költségek nagyobbak lennének, mint a csak egy kormányzati szint esetében. Ezeket a költségeket ellensúlyozhatja az az előny, hogy tükröződnek a helyi preferenciák az általános politikában (és nem pusztán az állami segélyezési politikában), de a felelősségek korszerű igényeket kielégítő elosztása csökkenti az adminisztratív források esetleges túlzott használatát. A szövetségi kormány finanszírozza és működteti a munkanélküli segélyezést (csak azon ügyfelek esetében, akik kimerítették az MB jogosultságukat), van tehát logikai párosítás a pénzügyi és működtetési felelősségekben. Az alacsony jövedelmű háztartásoknak fizetett általános lakhatási támogatás (nem ideszámítva azokat, akik elsődleges bevételi forrása a szociális segély) finanszírozása túlnyomó részt a szövetségi és tagállami kormányok által történik: átlagosan a szövetségi kormány fizet 53,4 %-ot, a tagállamok 44,4 %-ot, az önkormányzatok pedig 2,2 %-ot (BMA, 2001), de a segély nyújtása helyi (önkormányzati) feladat. Noha a tagállamok viselik a költségek egy jelentős részét, a szerepük nagyrészt arra korlátozódik, hogy biztosítsák a törvényhozási kereteket a szövetségi direktívák alapján.

Az önkormányzatok felelősek az általános szociális segélyezés működtetésért és finanszírozásáért. A kormányzat minden szintje hozzájárul a rendkívüli helyzetekben nyújtott segély fedezetének a megteremtéséhez, különösen akkor, ha a segélyt önkormányzat feletti (überörtlich) alapokon nyújtják: ez az önkormányzat közvetlen utalási körén kívül eső támogatás, pl. természetbeni támogatás olyan rokkant személynek, akit más önkormányzatok alá tartozó ügyfeleket ellátó intézményben gondoznak. Az ilyen támogatást nagymértékben a tagállamok finanszírozzák, míg a költség egy részét a szövetségi kormány fedezi, amennyiben az esetre nem vonatkozik a tartós gondozási biztosítás. Ez a rendszer jelentős adminisztratív költségekkel jár és esetenként azt eredményezheti, hogy az önkormányzatok megpróbálják a költségeket más intézményekre hárítani. A szociális segélyezésben a közös pénzügyi fedezet másik példája a szociális segélyezésben részesülő ügyfelek lakhatási támogatása. A Szociális Segélyezési Hivatalok fedezik az olyan ügyfelek lakhatási költségeit, akik nem jogosultak általános lakhatási támogatásra.

Általánosságban véve a szociális segélyezési programok mögött érzékeny adminisztratív ösztönző struktúra húzódik meg: a programot működtető önkormányzatok pénzügyileg erősen arra vannak ösztönözve, hogy csökkentsék az ügyforgalmat. A szövetségileg vagy tagállamilag működtetett szociális (biztosítási és/vagy segélyezési) programok reformjai nyilvánvalóan hatással lehetnek a szociális segélyezési politikára, és úgy tűnik, hogy az önkormányzatok szociális segélyezési kiadásainak növekedését gyakran kompenzálják (pl. nyugdíjminimum reform 2003-ban). A pénzalapok átutalása azonban nem közvetlenül átlátható, hanem kerülő úton megy végbe. Az átláthatóság fontos tényező a fiskális federalizmus keretei között, mivel lehetővé teszi a választóknak (adófizetőknek), hogy felmérjék az általuk megválasztott kormány teljesítményét. Átláthatóság nélkül a választók nem tudják felmérni, hogy a helyi önkormányzatok (összehasonlítva más önkormányzati hatóságokkal) hatékonyan működnek-e, megváltoztathatják-e az adókulcsokat, stb. Az átláthatóság hiánya tehát azzal a kockázattal jár, hogy az adminisztratív hatékonyság nem növekszik, mivel a választók esetleg nincsenek tisztában a pazarló adminisztratív gyakorlattal.

Olaszország

Olaszországban nincs egységes országos szociális segélyezési rendszer. Országos szinten csak az időskorú és rokkant személyek számára létrehozott jövedelemvizsgálaton alapuló programok működnek. A szociális segélyezést alapvetően helyi szinten működtetik. A régiók felhatalmazást kaptak – de ez nem jelent kötelezést – arra, hogy a szociális segélyezés egységes rendszerét és az esetleges megengedett eltéréseket kialakíthassák.

A végrehajtás – igényérvényesítés - a helyi önkormányzatok szintjén történik. Ebből következően a segélyezés régiónként is jelentős eltéréseket mutat.

Minimum segélyezés

Az ellátás megállapítása és folyósítása a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik. A legtöbb régió saját hatáskörében állapítja meg az ellátás jogosultsági feltételeit. A legtöbb tartományban az ún. kiegészítő ellátásokat folyósító irodák fizetik a segélyt. Más régiókban (pl. Toscana, Emilia-Romagna, stb.) a helyi önkormányzatok vagy az ún. Egészségügyi Centrumok (Sanitarie Locali) hatáskörébe tartozik a segélyezési rendszer működtetése. Ugyanezen szervek állapítják meg az ún. minimum ellátás összegét is.

Az ellátás folyósításának alapelvei: az ellátás alapvetően az elsődleges munkavégzésből valamilyen oknál fogva kikerült személyek - akiknek a jövedelme nem haladja meg a segélyezési küszöb (rászorultság) mértékét - szociális helyzetét próbálja segíteni.

Az ellátás összegét alapvetően befolyásolja a családnagyság és a regionális, vagy önkormányzati vagy az Egészségügyi Centrumok szintjén meghatározott minimális jövedelem összege.

Az ellátás alanyi jogon jár. Megállapításánál nem alkalmazzák az ún. diszkrecionális jogkört. Ebből következik, hogy minden rászoruló állampolgárnak jár.

Az ellátást csak előre meghatározott ideig folyósítják. A rászorultság fennállásának időtartamától függően lehetőség van az ellátás folyósításának a meghosszabbítására.

Az ellátásra az olasz állampolgárok, valamint a külföldiek és menedékjogot élvezők jogosultak. A jogosultsághoz még az is szükséges, hogy az igénylő személy az adott régió vagy helyi önkormányzat területén rendelkezzen állandó tartózkodási hellyel. Az ellátás folyósításának nincs életkorbeli korlát.

Az ellátást igénylő kötelessége, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy belépjen vagy visszalépjen a munkaerőpiacra és ennek eredményeként a szociális értelemben vett rászorult helyzete minél hamarabb megszűnjön. Ezt a régiók és a helyi önkormányzatok különféle aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök alkalmazásával kívánják előmozdítani.

Az ellátás más szociális ellátással egyidejűleg is folyósítható.

Garantált minimum ellátás

A jogosultsági feltételek régiónként változnak. Az ellátás összege is régiónként változik. Az ellátás 232–269 EURO között váltakozik. Kivételt képez Aoste Valley, ahol ha az igénylő bérelt lakásban él, akkor 372 EURO ellátást kap. Amennyiben saját tulajdonú lakásban vagy házban él, akkor az ellátás összege 223 EURO.

Az ellátás jogosultságának a megállapításánál a családot veszik alapul. A hatályos jogszabály a család fogalmán az ún. nukleáris típusú családot érti. Ennek értelmében családnak azt kell tekinteni, akik egy lakásban élnek és közös forrásból élnek.  

Az ellátás folyósítását jövedelemvizsgálat előzi meg. A jövedelemvizsgálatnál a család összes jövedelmét figyelembe kell venni, kivéve a család lakhatására szolgáló építményt.

Az garantált ellátás összegét a helyi szervek állapítják meg. Az összeg kialakításánál alapvetően két tényezőt vesznek figyelembe:

• az öregségi nyugdíjminimumot (pensione minima) és a
• bruttó jövedelmet.

Az ellátás összege a családtagok számától függ. Speciális helyzetben lévő családtagokra tekintettel - pl. árvák, ingázók, stb. - az ellátás összege növekszik.

Az ellátást minden évben folyamatosan indexálják. Az indexálás alapja az öregségi nyugdíjminimum összegének változása. Az öregségi nyugdíj összegét a vásárlói árindex és a bérek növekedésének arányában indexálják. Az ellátás nem adóköteles és társadalombiztosítási járulékot sem kell utána fizetni.

A rászorultságra tekintettel járó járulékos jogosultságok (associated rights)

1. Egészségügy

Alapvetően az egészségügyi ellátásokra minden olasz állampolgár jogosult. Az ellátást az Országos Egészségbiztosítási Szolgálat (Servizio Sanitario Nazionale, S.S.N.) biztosítja. Az egészségügyi ellátórendszerben beépítettek egy meghatározott – a betegek által fizetendő - önrészesedést. Azok a személyek azonban akiknek a jövedelme az öregségi nyugdíjminimumot (social pension- assegno sociale) nem éri el, azoknak nem kell önrészesedést fizetni.

2. Lakhatási költségek

Néhány régióban - főleg az időskorú személyek számára – speciális kiegészítő lakhatási támogatást folyósítanak. Ez két fajta lehet. Az egyik a lakhatással kapcsolatos összes költséget – bérlés és rezsi - fedezi, míg a másik csak részben fedezi ezeket a költségeket. Néhány régióban ismert olyan segély, amely a villanyszámlát vagy a gázszámlát teljesen vagy részben fedezi.

Egyéb járulékfizetés nélküli ellátások: öregségi nyugellátás

Ismert a szociális nyugdíj (social pension). Ez egy jövedelemvizsgálaton alapuló, járulékfizetés nélküli ellátás, amelyet életkor betöltéséhez (65 év) és lakhatáshoz (residence conditions) kötnek.  

Abban az esetben folyósítható, ha az egyedülálló személy jövedelme - lakbért nem számítva - kevesebb, mint 4 666.87 EURO. Házasságban élő személy esetén az összeg: 9 333,74 EURO.

Az ellátás összege évi 4 666,87 EURO.

Egyéb járulékfizetés nélküli ellátások: rokkantság

- Rokkantsági nyugellátás (pensione per invalidit civili)

- Részlegesen rokkant személyek pótléka (assegno mensile per invalidi civili parzial)

- Vakok járadéka (pensione per ciechi civili)

- Süketnémák járadéka (pensione per sordomuti)

- Süketnémák kommunikációs pótléka (indennit di comunicazione per sordomuti)

- Csökkent látók (részben vak) pótléka (indennit speciale per ciechi parziali)

- Ápolási pótlék (indemniti di accompagnamento)

Az Olasz Alkotmány 38.§ cikkelyében kimondja, hogy „Minden állampolgár, aki nem képes munkát végezni és a megélhetéshez szükséges javakban hiányt szenved jogosult megfelelő szociális segélyre és szociális pótlékra.” Az Alkotmány idézett szakasza jelenti a megváltozott munkavégző-képességű személyekről való gondoskodás alapvető jogi forrását.  

Nyugdíj csak annak folyósítható, aki a) munkavégző képességének 100%-át elveszítette, b) vak, ill. c) süketnéma.

Havi ellátásra a következő személyek jogosultak:

a) A munkavégző képességét részben – 74-99%) elveszített személyek rendszeres havi pótlékra (assegno mensile per invalidi civili parziali) szereznek jogosultságot;

b) 18 éven aluli rokkant személy (indennit mensile di frequenza per invalidi civili minori).

Pótlékok különböző fajtáira a következő személyek szerezhetnek jogot:

Ápolási pótlék:

- Munkavégző képességét teljesen elveszített személyek, akik önállóan nem képesek mozogni (mások segítségére szorulnak)  

- Vak személyek

A nyugellátásoknak és az egyéb ellátásoknak van egy plafonja. Ez 13103,20. Minden esetben az egyén jövedelmét kell vizsgálni. Figyelmen kívül kell hagyni a házastárs, ill. a család jövedelemét. Az egyéb ellátásoknál azonban nincs jövedelemvizsgálat (means test).  

Az ellátások havi összege:

- Rokkant, süketnéma és teljesen vak személy, aki kórházi kezelés alatt áll és részlegesen vak személy esetén: 223,90 EURO

- Teljesen vak személy (aki nem áll kórházi ellátás alatt): 242,13 EURO

- Rokkant személyek mozgását segítő pótlék: 431,19 EURO

- Teljesen vak személy mozgását segítő pótlék: 633,68 EURO

- Részlegesen vak személy pótléka: 13,91 EURO

- Süketnémák kommunikációs pótléka: 217,66 EURO

Egyéb járulékfizetés nélküli minimum ellátások: egyéb ellátások

- Politikai menekültek pénzügyi támogatása (Belügyminisztérium hatásköre)

- Természeti katasztrófa áldozatai számára nyújtott pénzsegély (Belügyminisztérium hatásköre)

- Diákok támogatása: ösztöndíj és tanulási pótlék

- Emigránsok megérkezésekor folyósított letelepedési támogatása (régiók és helyi önkormányzatok hatásköre)

- Rendkívüli szociális helyzetekben nyújtható segély (helyi önkormányzatok hatásköre)

Portugália

Portugáliában 1995-ig nem létezett általános szociális segélyezési rendszer. Helyette néhány olyan speciális szociális ellátás található – például időskorú, rokkant vagy árva személyek számára -, amelyeket jellegét tekintve szociális segélyezésnek tekintenek. Ezen speciális ellátások jogi szabályozását központi szinten végzik, míg az adminisztrációja regionális szintre tartozik.

A szociális segélyezés keretében nyújtott ellátások

Az ellátás megállapításának és folyósításának alapelvei:

a) Az egyénnek és a családjának a megélhetésüknek és az alapvető kiadásaikat fedező megfelelő jövedelmet biztosítson.

b) Egyidejűleg segítse elő a segélyezett személy(ek) társadalomba való visszaintegrálását.

c) Az ellátás összege differenciált.

d) Alanyi jogon jár.

Jogosult személyi kör

A szociális segélyt alapvetően a 18 éven felüli személyek igényelhetik. Bizonyos kivételes esetekben – például házasságkötés vagy eltartott kiskorú gyermek nevelése vagy a nő terhessége megállapításra került – 18 éven aluli személyek számára is folyósítható az ellátás.

Az ellátás folyósításának tartama: 12 hónap. Amit automatikusan meg lehet hosszabbítani.

Az ellátás független az állampolgárságtól. A jogosultság megállapításánál a tartózkodási helyet veszi alapul. Ennek értelmében minden személy, aki jogszerűen tartózkodik Portugália területén jogosult erre az ellátásra.

Munkaerőpiaci integráció: A szociális segélyezés folyósításának feltétele, hogy az igénylőnek folyamatosan munkát kell keresnie, munkavégzésre, ill. szakmai képzésre készen kell állnia és amennyiben szükséges, akkor a különböző integrációs programokon is részt kell vennie.

Arra vonatkozóan nincs előírás, hogy az ellátást csak a más jogalapon járó ellátások kimerítése után lehet igényelni.

A szociális segélyezés minimum összege: a segélyezés összegének el kell érnie a mindenkori szociális nyugdíj összegének legalább az 5%-át. Az ellátás összegét országos szinten határozzák meg. Az összegszerűségben nem található regionális eltérés.

A rászorultság vizsgálatánál kiket vesznek figyelembe:

- az igénylőt

- házastárs vagy az azzal egy tekintet alá eső személy

- kiskorú hozzátartozók, vagy azzal egy tekintet alá eső személyek

- örökbefogadott gyermekek

- gyámság alá helyezett gyermekek

- az örökbefogadott gyermek, már akkortól kezdve, ahogy az örökbefogadási eljárás már megkezdődött.

A rászorultság vizsgálatakor az egy háztartásban élő személyek összes jövedelemét és vagyonát figyelembe kell venni, függetlenül annak az eredetétől és természetétől. Kivételt a következő források képeznek: a) családi pótlék; b) lakástámogatás; c) iskoláztatási támogatás; d) a munkajövedelem 20%-áig és e) az iskolai tanulmányok idején kapott ösztöndíj 20%-áig terjedő része.

Az ellátás összegét általában a család ténylegesen rendelkezésre álló jövedelme, ill. vagyona, valamint az igénylő család létszámbeli nagyságára és jövedelemi viszonyaira tekintettel meghatározott minimum összeg közötti különbség határozza meg. A tényleges összeget konkrétan az alábbiak szerint kalkulálják:

- két személy esetén a szociális nyugdíj 100%-a

- a harmadik személytől kezdve a szociális nyugdíj 70%-a

- minden kiskorú gyermek után a szociális nyugdíj 50%-a

Másképpen alakul az ellátás összege, ha a háztartási kiadások meghaladják a minimum szociális ellátás 25%-át.

A szociális minimum ellátás megállapításánál a családi pótlék összegét nem kell figyelembe venni.

A konkrét összegek:

- Egyedülálló személy: 143.80 EURO

- Házastársak/élettársak: 287, 60 EURO

- Három főből álló család: 287, 60 EURO

- Csonka család egy gyermekkel: 215, 70 EURO

- Csonka család két gyermekkel: 287, 60 EURO

- Házastársak egy gyermekkel: 369, 50 EURO

- Házastársak két gyermekkel: 431, 40 EURO

- Házastársak három gyermekkel: 503, 30 EURO

Az ellátást évente indexálják. Az indexálás a mindenkori szociális alapú nyugellátáshoz igazítják.

Az ellátásból sem adót, sem társadalombiztosítási járulékot nem kell fizetni. Minden ellátott személy ingyenes egészségügyi szolgáltatásban részesül.

Egyéb kapcsolódó ellátások

- Szociális alapon járó öregségi nyugellátás (pensio social de velhice). Ez az ellátás alanyi jogon jár. Jogosult minden 65 éven felüli személy, aki nem tudta az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezni. Továbbá egyedülálló személy esetén a jövedelme a minimálbér 30%-át , házastársak/élettársak esetén az 50%-át nem haladhatja meg.  

Az ellátás összege: havi 143, 81 EURO.

Egyéb járulékfizetéstől független speciális ellátások

1. A rokkant személyeknek járó szociális nyugdíj (pension social de invalidez). [464/80 (1980. 10. 13.) sz. Rendelet és az ezt módosító 208/01 (2001. 07. 27.) sz. Rendelet]

Alanyi jogon jár. Elsődleges rendeltetése, hogy a rokkant igénylők megfelelő életszínvonalát biztosítsa. Alapvetően a 18 éven felüli, rokkant személyek igényelhetik, akik nem jogosultak társadalombiztosítási rokkantsági nyugdíjra és egyébként pedig nem rendelkeznek a megélhetésükhöz szükséges jövedelemmel.

Az ellátás összege: havi 1 453, 80 EURO

2. Özvegyi nyugellátás (pensio de viuvez) [52/81 (1981. 1. 11.) sz. Rendelet]. Az ellátás olyan özvegyeknek jár, akik nem igényeltek vagy nem igényelhettek társadalombiztosítási özvegyi nyugellátást és akiknek a tisztességes megélhetésükhöz nincs elegendő forrásuk. A jogszabály felállít egy vélelmet a nem megfelelő szintű forrásra. Ennek értelmében: az a személy nem rendelkezik elegendő forrással, akinek a jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbér 30%-át.

Az özvegyi nyugellátás összege: a szociális nyugdíj 60%-a.

3. Árvaellátás (pensio de orfandade) [160/80 (1980. 05. 27.) sz. Rendelet]. Az ellátás azon 18 éven aluli árva személyeknek jár, akik nem igényel(het)tek a társadalombiztosítás keretében járó árvaellátást és a tisztességes megélhetésükhöz nincs elegendő forrásuk. Összegét a szociális nyugdíj százalékában határozzák meg. Az összeg az árvák számától függően differenciál.

4. Ápolási díj (complemento por depenincia). Ezt az ellátást minden esetben valamely személy ápolása és gondozása miatt folyósítják.  

Kivételes kiegészítés a szolidaritásra tekintettel (complemento extraordinário de solidariedade). Az ellátást a szociális öregségi és szociális rokkantsági nyugellátásban részesülők kaphatják. Az ellátás összege életkor szerint differenciál:

70 éves korig: 13,17 EURO

70 éves kor felett: 26, 34 EURO.  

Dr. Bencze László: Az Európa Tanács szociális jogalkotása

Az Európa Tanács keretében elfogadott szociális védelmi (social protection) egyezményekben világosan elkülöníthető

egyfelől a szociális biztonságra (social security),

másfelől a szociális segítségre (social assistance) vonatkozó szabályozás.

A szociális biztonsággal összefüggő jogi szabályozást a hazai jogban elsősorban a társadalombiztosítással összefüggő törvények és rendeletek valósítják meg, és mindenekelőtt a szociális segítség tárgyköre tartozik a szociális törvényalkotás alá.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 102. számú egyezménye és az Európai Szociális Biztonsági Kódex:

Az egyezmény különböző szempontok alapján meghatározott jövedelmi szintekhez viszonyítva állapítja meg a következő ellátások minimális szintjét, a juttatások pénzben kifejezett kötelező legkisebb mértékét:

2. rész: orvosi ellátás,

3. rész: táppénz,

4. rész: munkanélküli ellátások,

5. rész: öregségi ellátások,

6. rész: munkahelyi baleset esetén járó ellátások,

7. rész: családi ellátások,

8. rész: anyasági ellátások,

9. rész: rokkantsági ellátások,

10. rész: túlélő hozzátartozók ellátásai.

A Kódex az ILO 102-es Egyezményben is felsorolt ellátási típusok keretében nyújtott juttatások minimális szintjét rögzíti.

Az Európa Tanács kiterjedt szociális tárgyú nemzetközi jogalkotásán belül a hazai szociális törvényekkel összefüggő nemzetközi jogi kötelezettségeket mindenekelőtt az Európai Szociális Karta állapít meg. A Karta esetjoga, a Szociális Jogok Európai Bizottságának pozitív vagy elmarasztaló értékelései iránymutatásokat adhatnak a szociális jogok európai trendjének alakulását illetően.

A szociális segítség fő jellemzői a Kartában

A Karta a szociális segítséget (assistance) nem erkölcsi, hanem jogi kötelességként közelíti meg. A Bizottság gyakorlata szerint ugyanis a szerződő felek nem egyszerűen felhatalmazással bírnak a segítség nyújtására saját belátásuk, diszkrecionális döntési joguk szerint, hanem bíróság előtt érvényesíthető jogi kötelezettség alatt állnak. Egyidejűleg az államok kötelesek kitörölni a jogalkotásukból a segítségben részesülő személyekkel szemben minden szociális és politikai diszkrimináció maradványait.

A Karta megközelítésében a szociális segítség fogalma az egyéni szükségleteknek megfelelően nyújtott ellátásokat jelenti abban az esetben, ha az ellátást igénybe vevő nem tartozik valamilyen specifikus kockázatot lefedő szociális biztonsági rendszerhez, ha az igénybevevő nem áll foglalkoztatásban, illetőleg nem fizet járulékot. Az ellátásokat igénybe vevők jellemzően olyan személyek, akik nem részesülnek a szociális biztonsági (társadalombiztosítási) rendszerből olyan ellátásban, amely megfelelő jövedelmet biztosítana a számukra, vagy jövedelmi viszonyaik miatt nem tudják fedezni a szükséges egészségügyi ellátás költségeit. A szociális segítség tehát jellemzően jövedelmi szinthez kötött.

A szerződő felek, amelyek elfogadták a 13. cikk (1) bekezdését – így Magyarország is – a megfelelő források nélkül álló személyek számára szociális segítség nyújtására vállaltak kötelezettséget, vagy az illető személy saját erőforrásainak felhasználásával, vagy pedig külső erőforrások segítségével, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerre. A szociális biztonsághoz képest a szociális segítségnyújtás tehát szubszidiárius jellegű, a szociális segítségnyújtást végső eszköznek kell tekinteni. Mindazonáltal a szociális biztonság és a szociális segítség közötti viszony államonként eltérő lehet. Azokban az államokban, ahol a társadalombiztosítás szerepe elsődleges, ott a szociális segítségnyújtás a szociális biztonsági rendszertől elkülönülten jelenik meg, de lehetséges univerzális megközelítést alkalmazni, amelyben a szociális segítségnyújtás a szociális védelmi rendszerbe illeszkedik.

A Bizottság a segítségnyújtásra való jogosultság feltételei körében azt vizsgálja, hogy az egész népesség potenciálisan lefedett-e. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki szükséghelyzetbe kerül, a segítségre jogosult, így elvileg bárki segítséghez juthat. Az államok rendszerint a leginkább sérülékeny kategóriáknak nyújtanak szociális segítséget, mint a fogyatékosoknak, nyugdíjasoknak, családoknak. Ez megfelel a Kartának abban az esetben, ha a segítségnyújtás egyéb formái elérhetőek olyan emberek számára is, akik nem esnek a fenti kategóriákba. Amennyiben ez nem áll fenn, a Bizottság azt állapítja meg, hogy az adott államban alkalmazott rendszer nem áll összhangban a Kartával.

A 13. cikk (2) bekezdés alapján a felek kötelesek biztosítani, hogy a segítségben részesülő személyek a segítségnyújtás következtében nem szenvedik el politikai vagy szociális jogaik csorbítását.

A szociális segítségnyújtásnak lehetővé kell tenni, hogy a segítségben részesülők biztosíthassák alapvető szükségleteiket. Az esetjog ezért fontosnak tart minden segítségnyújtási típust, tehát nemcsak egy garantált minimális jövedelmet, hanem a támogatás más formáit is, pl. lakhatási támogatásokat, eseti támogatásokat a közüzemi számlák kiegyenlítésére, illetve egyes rendkívüli kiadások fedezését, úgy, mint tanszerek, vagy ruházkodás stb.

A segítségnyújtás hatékonysága szempontjából a Bizottság minden esetet önmagában vizsgál, és nem állapított meg olyan küszöböt, amely alatt a segítségnyújtás nem tekinthető elégségesnek. Mindazonáltal, amikor a szociális segítség pénzügyi segély formájában jelenik meg, a Bizottság különböző kritériumokat állapított meg a segély hatékonyságának mérésére, illetve annak meghatározására, hogy a segítségnyújtás színvonala megfelelő-e vagy sem. Ilyenek: a segélynyújtás mértéke (alapösszeg és maximális összeg, különböző feltételekhez mérten, pl. életkor, eltartottak száma, a minimálbér összehasonlítása az átlagbérrel és a nyugdíjminimummal, sb.). A minimálbér és az átlagbér összehasonlítása egyébként ugyancsak alapját képezi a méltányos díjazáshoz való jogot biztosító 4. cikk alkalmazása megítélésének, amennyiben a Bizottság gyakorlata szerint a munkabér akkor tekinthető méltányosnak, (tisztes díjazás), ha a minimálbér eléri az átlagbér 60 %-át  (ez az ún. „hüvelykujj-szabály”). A segítségnyújtás időtartama szempontjából azt állapította meg a Bizottság, hogy a segítséget mindaddig nyújtani kel, amíg a szükséghelyzet fennáll. Ez korlátozható azzal, hogy az igénybevevőnek igazolnia kell: munkát keres, illetőleg a szociális biztonsági (társadalombiztosítási) rendszerből nem kap támogatást.

A 14. cikk különbözik a Karta más cikkeiben foglalt jogoktól, amelyek a szociális jóléti szolgáltatásokat egy-egy pontosan meghatározott kör (pl. családok, fiatalok stb.) számára biztosítják, ugyanis a szociális szolgáltatásokból való részesülés joga elérhető kell, hogy legyen a népesség minden kategóriája számára. Az esetjog álláspontja tehát az, hogy a szociális szolgáltatások a népesség minden olyan kategóriája számára elérhetővé kell, hogy váljanak, akiknek erre szükségük lehet. Ilyenek például a gyermekek, az idősek, a fogyatékkal élők, a hátrányos helyzetű fiatalok, a fiatalkorú bűnözők, a hajléktalanok, az alkoholfüggők, a kábítószerfüggők, a menekültek illetve kisebbségi csoportok pl. cigányok, stb. Ez a lista nem lehet teljes körű, hiszen a szociális jóléti szolgáltatásokból való részesülés joga a társadalom bármely csoportja, illetve bármely egyén számára elérhetővé kell, hogy váljon.

A 14. cikk (1) bekezdésében foglaltak alapján a szociális szolgáltatások általános célja az, hogy hozzájáruljanak az egyének, illetve csoportok jólétéhez, fejlődéséhez és a társadalmi környezethez való alkalmazkodásukhoz. A cél tehát az, hogy segítsen a sérülékenyebb csoportoknak abban, hogy a közösség részei maradhassanak, szűkítve a marginalizálódás kockázatát, illetve segítsenek a marginalizálódott csoportoknak abban, hogy helyrehozzák a kapcsolatot maguk és a társadalom között. A szociális szolgáltatásokat igénybe vevők különfélesége és ebből adódóan a szolgáltatások specializálódása igen sokféle intézkedést és szolgáltatást eredményez. Mindazonáltal a tevékenységek és szolgáltatások körének egyénre szabottnak is kell lenni.

Az állam kötelessége az, hogy a tanácsadás és egyéni segítség eszközeit mozdítsa elő inkább, mintsem egyszerűen az anyagi, pénzügyi segítségnyújtását. A következő intézkedések, szolgáltatások tartozhatnak ebbe a kategóriába: jogi segítség, kulturális támogatás, segítség a munkakeresésben, pszichológiai tanácsadás különösen alkohol- illetve kábítószerfüggőknek, külföldieknek nyújtott beilleszkedési segítség, rászorulóknak otthoni segítségnyújtás (személyes higiénia, étkezés, takarítás), nappali ellátást nyújtó intézmények, rekreációs központok stb.

A szociális szolgáltatásokhoz való jog érvényesítésének hatékonyságához hozzátartozik a szolgáltatásokhoz való hozzájutás egy bizonyos színvonalának biztosítása az igénybevevők számára. Biztosítani kell, hogy mindazok, akik a szociális jóléti szolgáltatásokból részesülni kívánnak, azok ezt alanyi jogon tehessék meg és ne legyen a szolgáltatóknak, illetőleg a hatóságoknak teljes körű diszkrecionális jogköre arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat biztosítják, visszautasítják vagy visszavonják-e. Szükséges tehát a jogszabályi garanciák rögzítése, a jogorvoslati lehetőségek biztosítása.

A 14. cikk alapján nem követelmény az, hogy a szociális szolgáltatások teljes mértékben ingyenesen hozzáférhetők legyenek. A szolgáltatásokért fizetett díjaknak azonban arányban kell állni a kérelmezők jövedelmével. Azokban az esetekben, amikor a szolgáltatásokért kért ellenszolgáltatás arányban áll az igénylő jövedelmével, akkor az ilyen fajta ellenszolgáltatás kérése nem tekinthető jogellenesnek.

Függelék:

Szt. 93. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik.

(…)

94/A. § (1) Az állami fenntartású intézmény esetén a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelemről

a) a települési önkormányzat által fenntartott szociális szolgáltató, nappali és átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény esetében az intézményvezető,

b) a megyei, fővárosi önkormányzat által fenntartott tartós bentlakásos intézmény esetében, ha a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete eltérően nem rendelkezik, az intézményvezető,

c) a települési önkormányzat - ide nem értve a fővárosi önkormányzat - által fenntartott tartós bentlakásos intézmény esetében, ha a fenntartó önkormányzat képviselő-testülete eltérően nem rendelkezik, az intézményvezető,

d) a szociális ágazat irányításáért felelős minisztérium által fenntartott szociális intézmény esetén az intézményvezető dönt.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az intézményvezető írásban értesíti döntéséről az ellátást igénylőt, illetve törvényes képviselőjét.

(3) Ha az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének a (2) bekezdés szerinti döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. Ilyen esetben a fenntartó (önkormányzati intézmény esetén az önkormányzat képviselő-testülete) határozattal dönt a beutalás kérdéséről.

(…)

94/B. § (1) Az állami fenntartású intézmény esetén az ellátás igénybevételének megkezdésekor az intézményvezető az ellátást igénylővel, illetve törvényes képviselőjével megállapodást köt, kivéve, ha az ellátás biztosítása a bíróság kötelező intézeti elhelyezést kimondó döntésén alapul. Az intézményvezető a megállapodást tizenöt napon belül megküldi a fenntartónak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás tartalmazza

a) az intézményi ellátás időtartamát (a határozott vagy határozatlan időtartam megjelölését),

b) az intézmény által nyújtott szolgáltatások formáját, módját, körét,

c) a személyi térítési díj megállapítására, fizetésére vonatkozó szabályokat,

d) egyszeri hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége esetén a hozzájárulás összegét, továbbá az annak beszámítására, teljes vagy részleges visszafizetésére vonatkozó szabályokat.

(3) Az átmeneti szállást igénybe vevő hajléktalan személlyel megállapodást akkor kell kötni, ha az ellátás időtartama a 30 napot meghaladja.

94/C. § (1) Az intézményvezető - a 20/A. §-ban foglaltak szerint^[20] - az igények beérkezésének sorrendjében gondoskodik az ellátást igénylők elhelyezéséről.

(…)

94/D. § (1) Nem állami fenntartású intézmény esetén a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéről az intézményfenntartó vagy az általa megbízott személy és az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője megállapodást köt. A megállapodás a 94/B. § (2) bekezdésben foglaltakon túl tartalmazza még az ellátás

a) kezdetének időpontját,

b) megszüntetésének módjait.

(2) Ha az egyházi, illetve nem állami fenntartó a helyi önkormányzattal, társulással vagy állami szervvel ellátási szerződést kötött, és az ellátási szerződés hatálya alá tartozó esetben a szociális szolgáltatásra irányuló kérelmet elutasítja, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője az egyházi, nem állami fenntartó döntése ellen a közléstől számított nyolc napon belül az ellátási szerződést megkötő helyi önkormányzathoz, társuláshoz, illetve állami szervhez fordulhat. A helyi önkormányzat, a társulás, illetve állami szerv a kérelemről határozattal dönt.

Az előgondozás

4. § (1) Az előgondozás keretében a szociális intézményi elhelyezést megelőzően az állami fenntartású intézménynél az intézményvezető vagy az általa megbízott személy, egyházi és nem állami fenntartású intézménynél a megállapodás megkötésére feljogosított személy vagy az intézményfenntartó által megbízott más személy (a továbbiakban: előgondozást végző személy) tájékozódik az intézményi ellátást igénybe vevő életkörülményeiről, egészségi állapotáról, szociális helyzetéről a megfelelő, személyre szabott szolgáltatás biztosítása érdekében, továbbá felkészíti az ellátást igénybe vevőt az intézményi elhelyezésre.

(2) Előgondozást kell végezni - az e rendeletben meghatározott kivételtől eltekintve - valamennyi ápolást-gondozást nyújtó, rehabilitációs, lakóotthoni, továbbá egyéb speciális szociális intézményi elhelyezés előtt.

(3) Egyszerűsített előgondozást kell végezni

a) a házi segítségnyújtást megelőzően,

b) a nappali ellátást megelőzően, ide nem értve a nappali melegedőben történő ellátást,

c) a harminc napot meghaladó átmeneti intézményi ellátást megelőzően, ide nem értve a hajléktalanok éjjeli menedékhelyén és átmeneti szállásán történő elhelyezést.

(4) Az országos ellátási területtel működő állami, egyházi fenntartású intézmény vezetője az előgondozást indokolt esetben a megyei, fővárosi, egyházi módszertani intézmény bevonásával végzi.

(5) A (4) bekezdés alkalmazásában különösen akkor indokolt a megyei, fővárosi, egyházi módszertani intézmény közreműködése az előgondozás elvégzésében, ha az ellátást igénybe vevő lakóhelye és az intézmény székhelye, telephelye közötti távolság a száz kilométert meghaladja, valamint ha az ellátást igénybe vevő sürgős elhelyezésre szorul.

5. § (1) Intézményi elhelyezés esetén az előgondozás célja

a) az elhelyezést igénybe vevő helyzetének megismerése annak megállapítása céljából, hogy az igénybe vevő állapotának és szükségleteinek megfelel-e az intézmény szolgáltatása,

b) a szolgáltatás biztosítása előtt tájékoztatás nyújtása az elhelyezést igénybe vevő részére az intézményi életre való megfelelő felkészülés érdekében,

c) annak vizsgálata, hogy az ellátást igénybe vevő életkora, egészségi állapota, valamint szociális helyzete alapján jogosult-e az ellátásra,

d) a szolgáltatás biztosításának előkészítése az igénybe vevő részére a fogadó intézményben,

e) az intézményben élők és dolgozók felkészítése az új igénybe vevő fogadására, az intézménybe történő beilleszkedés zavartalan biztosítása.

(2) Az előgondozás két szakaszból áll. Az előgondozás I. szakaszában az előgondozást végző személy az (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott feladatokat látja el. Az előgondozás I. szakaszában tájékoztatni kell az ellátást igénybe vevőt, illetve törvényes képviselőjét az intézménnyel kötendő megállapodás tartalmáról, valamint a térítési díj várható mértékéről is. Az előgondozás II. szakaszában az előgondozást végző személy az (1) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott feladatokat látja el.

6. § (1) Az állami fenntartású intézmény esetén, ha az intézményi jogviszony keletkezését az intézményvezető intézkedése alapozza meg, az előgondozás I. szakaszában az előgondozást végző személy az intézményi elhelyezésre irányuló kérelem beérkezésétől számított húsz napon belül a helyszínen tájékozódik az ellátást igénybe vevő életkörülményeiről és egészségi állapotáról, valamint ellátásra való jogosultságának fennállásáról. Ennek ismeretében véleményt nyilvánít arról, hogy az intézmény szolgáltatásai megfelelnek-e az ellátást igénybe vevő szükségleteinek és állapotának. Ha az intézmény szolgáltatása az igénybe vevő szükségleteinek, állapotának nem felel meg, az előgondozást végző személy más ellátási forma igénybevételére tesz javaslatot. Az előgondozást végző személy megállapításait a 2. számú melléklet szerinti előgondozási adatlapon rögzíti.

(2) Ha az előgondozást végző személy az igénybe vevő egészségi állapota tekintetében lényeges különbséget észlel a kérelemben foglaltakhoz képest, úgy

a) kezdeményezi, hogy az intézmény orvosa - amennyiben erre mód van - előzetesen vizsgálja meg az elhelyezést igénybe vevőt, és/vagy

b) az intézményvezető kezdeményezi az 1. számú melléklet „B” fejezetében foglalt megállapítások felülvizsgálatát az igénybe vevő lakóhelye szerint illetékes egészségügyi szakrendelés - az ellátást indokoló diagnózis szerint illetékes - szakorvosától.

(3) Az előgondozás II. szakaszának feladatait az előgondozást végző személy az intézményi elhelyezés igénybevételét megelőzően legfeljebb tíz nappal korábban végzi el, egyben kitölti a 3. számú melléklet szerinti adatlapot.

függelék

Európai Unió és a közszolgáltatások  

A szubszidiaritás elvét, valamint az Uniós szociálpolitikai irányokat (pl. nyitott koordináció) figyelembe véve igen nehéz európai szinten közösségi szabályokat felfedezni, mivel ez a terület rendkívül heterogén.

Ebből adódik, hogy ezt a területet sokkal nehezebb értelmesen strukturálni. A pénzbeli ellátórendszer esetében sokkal inkább léteznek közösségi szinten is beazonosítható, általános jellemzők. A szolgáltatás területén nehéz ilyeneket találni, de azért létezik valamiféle tipizálás^[21]:

1. Szolgáltatás elvei szerint:

1. The Scandinavian model of public services; Jellemző alapelve az univerzalizmus, ahol a kiemelt célcsoportok: gyereklétből adódó kockázatok csökkentése, valamint fogyatékos és idős emberek szükségletei. Ezek döntően állami ellátások, és ebből következik, hogy a for-profit és az NGO szektor (bár szerepe az utóbbi időben növekszik) jelentősége marginális maradt.
2. The family care model; A leírás szerint ez a mediterrán országok jellemzője, ahol az állami gondoskodás korlátozott, ezzel szemben erős az NGO szektor (pl. Vöröskereszt) jelenléte. Szükséglet-kielégítéskor a vagyonosabb emberek inkább a piaci szektort „használják” (pl. Olaszországban ez nagyon jellemező).
3. The meams-tested – sometimes Beveridge – model; Az utóbbi évtizedek trendje, hogy a hagyományos állami szolgáltatások egyre inkább visszaszorulnak, egyre inkább jellemző az olyan típusú szolgáltatás, amely egy problémára fókuszál (pl. Sure Start). A szolgáltatások hozzáférésekor fontos a saját forrásból való hozzájárulás. Az állami jelenlét helyett egyfelől a piaci megoldások (pl. lakástámogatás idős embereknek), másfelől az NGO szektor a preferált.
4. The northern European subsidiarity model; A szubszidiaritás elve a szolgáltatások esetében igen fontos alapelv, így – értelemszerűen – az NGO szektor kiemelkedő szerepet játszik a szolgáltatások megszervezésében, ellátásban. A finanszírozás tekintetében az állami túlsúly számottevő és igen meghatározó. Magyarán: az állam biztosítja a forrásokat, míg civilek az ellátók, a működtetők. Emellett a rendszerben a családok felelősségvállalása is igen nagy.

1. Ennél valamivel használhatóbb megközelítés, ha a szolgáltatás funkciója szerint történik a csoportosítás. A szolgáltatásokat tehát csoportosítani lehet a

• segítségnyújtás,
• támogatni kívánt csoportok,

szerint, valamint a

• szabályzók és szereplők,
• források és ellátások

alapján, valamint a

• társadalmi kontroll,
• társadalmi integráció

vonatkozásban betöltött szerepük szerint.

Visszatérve a közösségi szintre. Sokféle típusú és sokféle megközelítésű ellátások léteznek. Ami közös pont lehet, az egyfelől a szervezési, igazgatási szintek, ahol a központi állami szintnek inkább a források biztosítása, a közép (mezo) szintnek a szolgáltatások szervezése (allokálása) és az ellenőrzés a feladata, míg a mikro térségekben valósul meg a szolgáltatás, a szükségeltek kielégítése. A másik, EU-s szinten biztosan megjelenő pont, hogy a gyermekvédelem és a munkanélküliek ellátás minden EU országban központi kormányzati felelősség. Persze elképzelhető a feladatok átadása, de a felelősség és így a források biztosítása mindig a központi állam dolga, ezért ez a szint vállalja a felelősséget.

Szociális és foglalkoztatási szolgáltatások összehangoltabb működése – EU- irányok

Az Európai Unió több tagállamában az elmúlt években megindult az állami foglalkoztatási szolgálat reformja. A szervezet átalakulásának meghatározó irányai: a decentralizáció, a szolgáltatások integrálása és a versenyképes szolgáltatásnyújtás.

Ami a decentralizációt illeti, jellemző tendencia, hogy a központ megtartja az ellenőrzés jogát olyan témák fölött, mint a forrásfinanszírozás, a politikaformálás, a rendszerfejlesztés, a monitorozás és értékelés. Már a tervezőmunka részletei is lokális szintekre kerülnek. Az átfogó foglalkoztatáspolitikát országos szinten dolgozzák ki, de a regionális és helyi irodák nagy rugalmasságot élveznek abban, hogy ezeket kiegészítsék és a helyi problémákhoz illesszék. Az ilyen típusú decentralizálási stratégiát alkalmazó országok száma növekszik. Ehhez kevésbé részletes kontrollra, sokkal inkább a teljesítménymutatókon nyugvó értékelésre van szükség, továbbá szorosabb párbeszédre a központi menedzsment és a helyi vezetők között.

A másik nagy szervezeti változás a szolgáltatások integrálása, aminek fő formái: a szervezeti és ügyfél-orientált integráció, továbbá az ún. egyablakos kiszolgálás. Ami az elsőt illeti, a domináns irányzat az állami foglakkoztatási szolgálatok három funkciójának (közvetítés, segélyezés, aktív eszközök) egy szervezetben való egyesítése, sőt a munkaerő-piaci és szociális intézmények integrálása. Az egyablakos ügyintézés pedig azt jelenti, hogy a segítségre szorulók minden támogatáshoz egy helyen jussanak hozzá. Sőt, ez legyen az érintett személy szükségleteire és egyéni érdeklődésére szabva.

Az integrált szolgáltatást nyújtó központok létrehozásának célja a munkaerőpiacról kirekesztődött emberek segítésére hivatott szervezetek szolgáltatásainak egy helyen történő biztosítása, a szolgáltatások nyújtásának összehangolása, a pénzbeli ellátások nyújtása, egyszóval a halmozottan hátrányos helyzetű emberek problémáinak holisztikus megközelítésű kezelését szolgálja. Azaz azon aktív korú, alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, tartósan vagy ismétlődően munkanélkülivé váló személyek számára nyújt pénzbeli és intézményi segítséget, akik többnyire az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásoknak és ellátásoknak is alanyai. A modell kidolgozása tehát azon a felismerésen alapult, hogy a tartós munkanélküliek nagy részének a foglalkoztatási szolgálat hagyományos eszközei nem nyújtanak megfelelő segítséget a munkaerő-piaci integrációhoz. Ehhez olyan szolgáltatások is szükségesek (pl. pénzbeli ellátások, egyéb egyénre szabott szolgáltatások), amelyeket csak egy integrált szociális szolgáltató rendszer tud biztosítani.

Az integrált szolgáltatást nyújtó központok tehát egy helyen („egyablakos rendszerben”) nyújtanak munkaerő-piaci szolgáltatásokat (a munkaügyi szervezet által), és szociális és egészségügyi szolgáltatást (az önkormányzat által).

Szt. Térítési díj

114. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni.

(2) A térítési díjat az e törvényben meghatározottak szerint

a) az ellátást igénybe vevő jogosult,

b) a szülői felügyeleti joggal rendelkező törvényes képviselő,

c) a jogosultnak az a házastársa, élettársa, egyeneságbeli rokona, örökbe fogadott gyermeke, örökbe fogadó szülője, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem a tartási kötelezettség teljesítése mellett meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét,

d) a jogosult tartását szerződésben vállaló személy,

e) a jogosult tartására bíróság által kötelezett személy (a c)-e) pont alattiak a továbbiakban együtt: tartásra köteles és képes személy)

köteles megfizetni (az a)-e) pont alattiak a továbbiakban együtt: kötelezett).

(3) Az e törvényben foglalt kivételekkel a fenntartó ingyenes ellátásban részesíti azt a jogosultat, aki

a) jövedelemmel nem rendelkezik;

b) bentlakásos intézményben él, jövedelemmel nem rendelkezik, és akinek a térítési díj alapjául szolgáló készpénz vagy ingatlan vagyona, valamint tartásra, gondozásra köteles és képes hozzátartozója nincs.

115. § (2) A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét.

(3) A személyi térítési díj összege - önkormányzati intézmény esetén - a fenntartó rendeletében foglaltak szerint csökkenthető, illetve elengedhető, ha a kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyai ezt indokolttá teszik.

116. § (1) A szociális alapszolgáltatás személyi térítési díjának megállapításánál a kötelezett rendszeres havi jövedelme vehető figyelembe.

(2) Az étkeztetés intézményi térítési díjának alapja az élelmezés nyersanyagköltségének, valamint az étkeztetéssel kapcsolatosan felmerült költségnek egy ellátottra jutó napi összege (a továbbiakban: élelmezési térítés). Az étkeztetésért fizetendő általános forgalmi adóval növelt személyi térítési díj, amely az élelmezési térítés és az igénybe vett étkezések számának szorzata, nem haladhatja meg az ellátást igénybe vevő rendszeres havi jövedelmének 25%-át.

(3) A 63. § szerinti házi segítségnyújtás keretében biztosított ellátás intézményi térítési díja az ellátásra fordított költségek alapján megállapított óradíj. Az ellátásért fizetendő személyi térítési díj, amely az óradíjnak és a gondozásra fordított időnek a szorzata, nem haladhatja meg a gondozott rendszeres havi jövedelmének 20%-át.

(4) Ha a házi segítségnyújtás keretében étkezést is biztosítanak, a személyi térítési díj együttes összege nem haladhatja meg a gondozott rendszeres havi jövedelmének 30%-át.

(5) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás éves térítési díja a jelzőkészülék üzemben tartásának költsége alapján megállapított éves átalánydíj, amely nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb havi összegének 20%-át. Térítésmentesen kell biztosítani a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást annak a személynek, akinek rendszeres havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb havi összegét.

(6) A támogató szolgáltatás térítési díja az ellátásra fordított költségek alapján megállapított óradíj és az ellátásra fordított időnek a szorzata, valamint - a fogyatékos személy szállítása esetén - a szállítási kilométerdíj. Támogató szolgáltatás esetén a személyi térítési díj nem haladhatja meg a gondozott rendszeres havi jövedelmének 30%-át.

117. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó szakosított ellátások intézményi térítési díjának alapja

a) nappali ellátást nyújtó intézmények esetén az élelmezési térítés;

b) átmeneti, valamint ápolást, gondozást nyújtó és rehabilitációs intézmény, továbbá ápoló, gondozó célú lakóotthon esetén az egy ellátottra jutó önköltség napi összege;

c) rehabilitációs célú lakóotthon esetén az egy ellátottra jutó lakhatási költség - külső férőhelynél ideértve az albérleti és biztosítási díjat, valamint a közös költséget - napi összege, továbbá étkezés igénybevétele esetén az élelmezési térítés, valamint szolgáltatások igénybevétele esetén az egy ellátottra jutó összköltség napi összege.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének

a) 30%-át a nappali ellátást;

b) 60%-át az átmeneti elhelyezést;

c) 50%-át a rehabilitációs célú lakóotthoni elhelyezést;

d) 80%-át, a c) pont alá nem tartozó egyéb tartós elhelyezést

nyújtó intézmények esetén.

(3) Ha a (2) bekezdés c) vagy d) pontjában meghatározott intézményi ellátásban részesülő a havi jövedelméből nem tudja megfizetni az intézményi térítési díj mértékével azonos személyi térítési díjat, a fenntartó határozattal állapítja meg a személyi térítési díjat az alábbiak figyelembevételével:

a) az ellátásban részesülő havi jövedelme,

b) az ellátásban részesülő jelentős készpénz vagy ingatlan vagyona, ezek hiányában

c) a tartásra köteles és képes személy havi jövedelme.

(4) Az a készpénz vagy ingatlan vagyon tekinthető jelentősnek, amelynek összege, illetve forgalmi értéke az intézményi térítési díj egy évi összegét a jogosult elhelyezésekor vagy a térítési díj felülvizsgálatakor, illetve a lekötött készpénzvagyon és a jelzálogjog értékének módosításakor meghaladja.

117/A. § (1) A bentlakásos intézményekben - kivéve a hajléktalan személyek átmeneti szállását és az éjjeli menedékhelyet - a jövedelemmel nem rendelkező 16 év fölötti ellátottak részére személyes szükségleteik fedezésére az intézmény költőpénzt biztosít. Költőpénzt kell biztosítani annak az ellátottnak is, aki helyett a térítési díjat jövedelem hiányában kizárólag a tartásra köteles és képes személy fizeti, illetve a térítési díjat ingatlan vagyona terhére állapították meg. Ha az ingatlan vagyonnal rendelkező ellátottnak költőpénzt állapítanak meg, a költőpénz terhelését a térítési díjra vonatkozó szabályok szerint kell elrendelni. A költőpénz havi összege nem lehet kevesebb a tárgyév január 1-jén érvényes öregségi nyugdíj legkisebb összegének 20%-ánál. Legalább a költőpénz összegére kell kiegészíteni az ellátottnak ezt az összeget el nem érő jövedelmét.

(2) A bentlakásos intézményben az ellátott által fizetendő térítési díjat úgy kell megállapítani, hogy részére legalább az (1) bekezdés szerinti költőpénz visszamaradjon.

(3) Az ellátást igénybe vevő részére az egészségi állapot javításához vagy szinten tartásához szükséges alapgyógyszereket a bentlakásos intézmény - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - térítésmentesen biztosítja. Ezen túlmenően az egyéni gyógyszerigények költségét - a külön jogszabályban foglaltak szerint - az ellátott személy viseli.

117/B. § (1) A külön jogszabályban meghatározott, az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézményben a személyi térítési díj mellett az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulás, vagy az intézményi ellátás során személyi térítési díj pótlék is kérhető. Az egyszeri hozzájárulás összege az emelt színvonalú bentlakásos ellátás jogcímen egy ellátott után járó tárgyévi normatív állami támogatás hétszeresét, a személyi térítési díj pótlék a havi intézményi térítési díj kétszeresét nem haladhatja meg. Az egyszeri hozzájárulást az intézménybe történő beköltözés után kell megfizetni. Ha a gondozás - a haláleset kivételével - vagy a férőhely emelt szintű minősítése az intézménybe történő beköltözést követő öt éven belül megszűnik, az egyszeri hozzájárulásnak az időarányos részét vissza kell fizetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti egyszeri hozzájárulás összegének legalább tíz százalékát a fenntartó elkülönítetten kezeli, az (1) bekezdésben meghatározott visszafizetési kötelezettség teljesíthetősége érdekében.

(3) Az (1) bekezdés szerinti egyszeri hozzájárulás összegének legalább harminc százalékát szociális intézményfejlesztésre, működtetésre, valamint a tárgyi, személyi feltételek javítására kell fordítani.

118. § (1) A személyi térítési díj fizetésére köteles ingatlan tulajdonjogával rendelkező jogosult esetén a térítési díjat és az intézmény által biztosított költőpénzt jelzálogjog biztosítja.

(2) A jelzálogjog tényét a térítési díjat megállapító határozat tartalmazza. A jelzálogjog tényéről az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatalt a határozat egy példányának megküldésével tájékoztatni kell. A földhivatal a jelzálogjogot az intézményt fenntartó javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzi.

119. § (1) A személyi térítési díjat

a) a kiskorú és a gondnokság alatt álló jogosult esetén a törvényes képviselő;

b) a gondnokság alatt nem álló, magasabb összegű családi pótlékban részesülő jogosult esetén a családi pótlékra vagy a családi pótlék felvételére jogosult;

c) az a)-b) pontban nem szabályozott esetekben a térítési díj fizetésére kötelezett jogosult vagy tartására köteles és képes személy

fizeti meg az intézménynek.

(2)

119/A. § Az ellátottól, törvényes képviselőjétől, hozzátartozójától [Ptk. 685. § b) pontja], az ellátott tartására jogszabály, szerződés vagy bírósági határozat alapján köteles személytől, valamint a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személytől a térítési díjon és az egyszeri hozzájáruláson kívül más jogcímen a szociális szolgáltatásért, illetve az intézményben történő elhelyezésért a szolgáltató, az intézmény, a fenntartó vagy egy harmadik személy számára pénzbefizetés vagy más vagyoni előny nyújtása nem kérhető.

119/B. § (1) Az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást nem ellátási kötelezettség alapján végző szolgáltató, intézmény fenntartója az ellátásra kötelezett települési önkormányzattól követelheti az ellátott intézményi térítési díja és személyi térítési díja különbözetének, de legfeljebb az étkeztetés, illetve a házi segítségnyújtás után egy ellátottra járó éves normatív állami hozzájárulás időarányos részének megfizetését, ha

a) a települési önkormányzat ellátási kötelezettségét teljesítő szolgáltató, intézmény vezetője, az ellátási szerződéssel működtetett szolgáltató, intézmény fenntartója, az ellátásra kötelezett települési önkormányzat vagy a bíróság az ellátott étkeztetésre, illetve házi segítségnyújtásra való jogosultságát megállapította, és

b) az ellátásra kötelezett települési önkormányzat az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást az ellátott részére nem biztosítja.

(2) Az ellátásra kötelezett települési önkormányzat mentesül az (1) bekezdés szerinti kötelezettsége alól, ha az általa biztosított étkeztetést, illetve házi segítségnyújtást az ellátott nem veszi igénybe.

(3) A fenntartónak az (1) bekezdés szerinti követelés érvényesítéséhez írásban kell felhívnia a települési önkormányzatot az ellátási kötelezettség teljesítésére.

(4) Ha az ellátásra kötelezett települési önkormányzat a felhívás kézhezvételét követő tizenöt napon belül az ellátott részére az étkeztetést, illetve a házi segítségnyújtást nem biztosítja, a fenntartó a bíróságtól kérheti, hogy kötelezze a települési önkormányzatot az (1) bekezdés alapján meghatározott összeg megfizetésére. A fenntartó a különbözet megfizetését legfeljebb a felhívás kézhezvételét követő naptól kezdődő időre követelheti.

(5) Az ellátásra kötelezett települési önkormányzat (1) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettsége megszűnik

a) a (2) bekezdés szerinti esetben, vagy

b) ha az ellátásra kötelezett települési önkormányzat vagy a bíróság megállapítja, hogy az ellátottnak az étkeztetésre, illetve a házi segítségnyújtásra való jogosultsága megszűnt.

HÁTTÉR:

Forrás: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=872

SZOLID-Program

TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS TÖRVÉNY MEGÚJÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ MUNKÁLATOKRÓL

1. Kiinduló megfontolások

A Kormányprogram egyik hangsúlyos célja az ún. "jóléti fordulat" elérése.

Ennek megvalósítása egyrészt a régóta elmaradt és a koalíciós pártok által megígért jövedelempolitikai intézkedések révén teljesült. A közszolgálati bérek, a sajátjogú, az özvegyi és méltányossági nyugdíjak, a társadalmi jövedelmek (köztük a családi pótlék), a különféle diákjóléti támogatások széleskörű felemelése, valamint mindezek reálértékének a megőrzése; emellett a minimálbér adójának visszaadása; a gyermekek után járó és a lakáscélú adókedvezményeknek az alacsony jövedelműek körében való megőrzése; az idős földtulajdonosok életjáradék-programja, és más intézkedések - mindezek együttesen jelentős, tartósan ható eredmények.

A jóléti fordulat ugyanakkor nemcsak a jövedelmek nagy volumenű kiáramlását jelentette, hanem egy tudatosan vállalt, programszerű korrekciót is, a jövedelem-újraelosztásban érvényesülő értékrendben. A kormány fordulatszerűen megváltoztatta azt az előző ciklusra jellemző gyakorlatot, amely a rászorulóknak, a szegényeknek fajlagosan (és gyakran nominálisan is) kevesebb kompenzációt, ellátást juttatott, mint a magasabb jövedelműeknek.

A jóléti fordulatnak ez a korrekciós jellege a kormánykoalícióval politikailag rokonszenvezőknél és az érintetteknél is jóval szélesebb körben találkozott az emberek igazságérzetével és támogatásával. Ennek a határozott értékválasztásnak nyilván érvényesülnie kell a ciklus egészében, így különösen a mostani (a takarékosabb, a felhalmozást és egyes makrogazdasági mutatók javítását szolgáló) időszakot követően.

A jóléti fordulat céljai mindenekelőtt az időarányos munkatervi feladatok megoldása révén teljesülnek. Történtek már eddig is fontos fejlesztések (például a hajléktalanok ellátásában), és vannak tervben nagyjelentőségű rendszer-innovációk is (ilyen például az un. Gondoskodás-biztosítás kidolgozása). Az ilyen fejlesztéseket segítik elő az Európai Unió által követett célokhoz való igazodás olyan programjai is, mint a Nemzeti Fejlesztési Terv megfelelő részei, és a "Közös Memorandum a Társadalmi Befogadásról" ["Joint Inclusion Memorandum" = JIM ]
Mindezek mellett, az elmúlt időszakban világossá vált, hogy a jóléti fordulatnak, sőt a jóléti rendszerváltásnak a sikeréhez nélkülözhetetlen a szociális védelmi rendszer működésének megújítása is.

Olyan célok eléréséről van szó, mint a jogi szabályozás világossága, összhangja és egzaktsága; az intézmények működésének az emberek igényeihez igazítása; az igazgatási és az ügyintézési eljárásokban a szakmai színvonal, a jogszerűség, a demokratikus és minőségi kontroll garantálása; a gyakorlati teljesítményekhez és az ellátások minőségéhez igazított finanszírozási rendszer érvényesítése; az adatkezelés és a tájékoztatás lényeges megjavítása.

Mindezek a jóléti politika megvalósításának olyan feltételei és keretei, melyek az ellátások értékével, a szolgáltatások terjedelmével egyenrangú követelmények, és teljesítésétől a szociális védelem hatékonysága - a jövedelmi arányok, az ellátások színvonala és szándékolt célzottsága mellett -, jelentős mértékben függ.

Noha a Kormányprogram nem tartalmazza nevesítetten ennek a törvénynek a megújítását, a minisztérium és a kormány egyaránt időszerű feladatnak tartja a jóléti rendszer egyfajta - nevezzük így - "civilizációs dimenziójá"-nak a megújítását is amely nélkül az egyes programba vett intézkedések hatása is eltompulhat, és a meglévő szociális védelmi rendszerünk még jobban eltávolodhat a valós társadalmi problémáktól.

Jogi, intézményi, igazgatási átalakításról, a működésmód, a finanszírozás és a jogosultságok korszerűsítéséről, a valóban szektorsemleges partnerség tisztázott feltételeinek harmonizációjáról, egyfajta "szociális mechanizmus-reformról" van itt szó.

S mindehhez nem elég a (sikeresen befejezett) EU-jogharmonizáció, hanem az uniós tagsággal célszerűen összehangzó kategóriák, elvek, normák, célzottabb szabályozás és egzaktabb számbavétel, bevezetése demokratikusabb gyakorlat előmozdítása sem halasztható, elemi érdek.

2. Miért a Szociális Törvény?

A szociális szempontból hátrányos helyzetű, rászorult személyek, családok helyzetével több törvény is foglalkozik. Köztük a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény - röviden: a "Szociális Törvény" -, a szociális védelem területének központi jelentőségű jogszabálya. Alapvető szerepe van a szolidáris alapon nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások és személyes szolgáltatások meghatározásában, valamint az ezekhez kapcsolódó igazgatási rendszer szabályozásában.
Az idén éppen 10. évébe lépő Szociális Törvény a rendszerváltozás első évtizedének fontos új intézménye lett, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az átalakulással járó súlyos társadalmi terhek elviselőbbek legyenek.

Ugyanakkor - nyilván a felgyorsult változások következtében -, mára ez a törvény (a hozzá kapcsolódó jogszabályokkal együtt) sok szempontból nem kielégítő, és még kevésbé várható, hogy lényeges változtatások nélkül, a belátható távlatokban megfelelő keretet adhat az új szociális problémák adekvát kezeléséhez, a társadalmi kirekesztődés megakadályozásához, az EU-tag Magyarországon.

Nincs helye a törvény történetietlen kritikájának, ellenkezőleg: a Szociális Törvény nyomán kialakult gyakorlat is hozzájárult ahhoz, hogy most - a tapasztalatok széles körű értékelése és a kihívások számba vétele alapján -, megújítsuk a szolidaritási alapú ellátások, szolgáltatások szabályozási kereteit.

3. A SZOLID Projekt

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium ezért önálló programot indított az elmúlt hónapokban "A Szociális Törvény Lehetséges Megújítása, és a Szociális Igazgatás Demokratikus, Távlatos Fejlesztése" címmel.

A program rövidített elnevezése ("SZOLID Projekt") kifejezi, hogy itt a szolidaritási elven biztosított ellátásokat és szolgáltatásokat szabályzó, központi jelentőségű törvény megújítása a cél.
És bár egyfelől a társadalombiztosítási, másfelől a munkaerőpiaci viszonyokhoz kapcsolódó jogszabályok sok szálon kötődnek a szociális ellátások világához, azok megújítását e munka közvetlenül nem tűzte ki célul. Sőt, bevallottan nem feladata ennek a projektnek a többi határterületi jogszabály módosításának kidolgozása sem. De az igen, hogy teremtsen harmóniát projekt a határterületi reformokkal, s ha kell, tegyen ajánlásokat más érintett jogszabályok célszerű változtatására.

Bár ez a munka közvetlenül nem foglalkozik a kormány jóléti politikájának főbb intézkedé-seivel, az egyes ellátások mértékének megváltoztatásával, de több ponton érinti a szociális védelmi rendszer működését, teljesítményét, és némely ellátások és szolgáltatások átrendezésével is járhat.

• A feladat fontos része, hogy a projekt, mint döntés-előkészítő folyamat, megvalósítása során
  tárja fel a Szociális Törvény által érintett területen dolgozók tapasztalatait, a lakossági véleményeket;
• biztosítsa az érdekelt szakmák, tudományok és igazgatási szervek [köztük az EszCsM és más tárcák, önkormányzatok, egyéb fenntartók] tényezői, a gyakorlati és elméleti szakemberek együttműködését;
• megfelelő előrehaladás után egyeztessen a tekintélyes érdekképviseleti és civil szervezetekkel, és szükség szerint tájékoztassa a politizáló, a szakmai és a laikus közvéleményt a munka előrehaladásáról.

A SZOLID Projekt nevesített feladata, hogy - a szokásos törvény-előkészítő kormányzati előterjesztések megalapozása mellett -, dolgozzon ki egy un. "zöld könyvet", ami nem más, mint egy kismonográfia méretű szakértői vitaanyag a Szociális Törvény tervezett módosítása megalapozásához.

Ezt a szakszerűen, de közérthetően megfogalmazott "zöld könyvet" nyomdai úton és az interneten is hozzáférhetővé tesszük, és ez fogja megalapozni a nyilvános vitákat a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, civil fórumok, egyházi és politikai tényezők körében, valamint a közmédiákban. Így 2004 második negyedévétől kezdve több hónapon át széleskörű polémia folyhat a szakértői anyagok, háttértanulmányok, modellszámítások készítésével, a tárca egyeztetésekkel és kodifikációs munkálatokkal párhuzamosan.

Jelenleg több irányban folynak az előkészületek, melyeket még hangsúlyozottan műhelymunkának tartunk.

Egyrészt szakértői csoportokban dolgozunk. Tematikus "vegyesbizottságokban" folynak szakértői elemzések a hozzáférhető szakmai és igazgatási források feldolgozásával, új tanulmányok kidolgozásával és megvitatásával. Külön módszertani team foglalkozik a különféle intézményi, ellátási és finanszírozási, igazgatási és statisztikai adatok hazai és nemzetközi adatigényeknek egyaránt megfelelő rendezésével, értékelésével, az adatkezelés korrektségének és megújításának megalapozásával.

Másrészt kerekasztal-beszélgetések sorozatát szervezzük az ország minden részében, egyelőre elsősorban a területen dolgozó kollégák körében, hogy összegyűjtsük a tapasztalataikat, véleményüket, kritikáikat, javaslataikat. Ezt a módszert a tudományos munkákkal egyenrangú, nélkülözhetetlen forrásának tartjuk. Az elmúlt hetekben már húsznál is több ilyen kötetlen konzultáción vettünk részt, melyen csaknem háromszáz kollégával folytattunk protokollmentes szakmai beszélgetést. Sikerült megszólítani

(a) az önkormányzati, civil, egyházi és [non-profit vagy for-profit] vállalkozói keretek közt működő intézmény-fenntartókat;
(b) a legkülönbözőbb településeken személyes szolgáltatásokat nyújtó intézményekben dolgozó tapasztalt vezetőket és
(c) sokféle segítő szakma képviselőjét.

 Egyelőre mindenkit arra kértünk, hogy a személyes véleményét mondja el és jeleztük, hogy az intézményes érdekegyeztetésre - a kialakított javaslatok, alternatívák alapján - természetesen külön lesz alkalom.

 Végül az eddigiek alapján már körvonalazódott néhány fontos kutatási feladat is, amiknek az elvégzésére természetesen pályázatokat írunk ki a közeljövőben.

4. A műhelymunka kiinduló koncepciója

 A munka jelenlegi szakaszának alapjául a Program Koordináló Tanácsa kiinduló téziseket  dolgozott ki. Ezeket a napokban néhány közismert szakmai jellegű internetes honlapon  is közzétesszük. A hozzászólásokat ezekhez is gyűjtjük, feldolgozzuk, míg a téziseket föl nem váltja a megfelelő honlapokon "zöld könyv".

5. A munka tervezett végeredménye és határideje

 A SZOLID Projekt végeredménye egy olyan dokumentum-sorozat, ami tartalmazza a Szociális Törvényre vonatkozó minden fontos dokumentumot és háttértanulmányt.

 Ezek a következők:
1 a törvénymódosítás szövegtervezete;
2 a törvénymódosításhoz tartozó indoklás tervezete;
3 a javasolt törvénymódosítás elfogadásának várható
 3.1. társadalmi,
 3.2. gazdasági és
 3.3. (ágazati) humánpolitikai
 3.4. következményeit (az elvárható hatásvizsgálat eredményeit)tartalmazó tanulmányok;
4 a Szociális Törvény módosításához ajánlott további jogszabály-módosításokra vonatkozó ajánlások, javaslatok;
5 a törvényjavaslat bevezetésére vonatkozó intézkedési terv javaslat (a kormányzat, az EszCsM és a partner-szervezetek feladataira és optimális együttműködésére tekintettel);
6 a törvénymódosítást megalapozó és azt kísérő kommunikációs programra vonatkozó javaslatot.

 A javaslat minden bizonnyal tartalmazhat hosszú, több éves átmenetet, és/vagy többlépcsős törvénymódosítást is.

A munkát úgy kell folytatnunk, hogy a Kormány a megújult törvény (szolidaritási alaptörvény)koncepciójáról 2004. I. félévében dönthessen, és törvényjavaslatát - a fentieknek megfelelő demokratikus processzus alapján, a kiegészítő dokumentumokkal együtt - 2005. első felében benyújthassa az Országgyűlésnek.

Melléklet

Melléklet

Melléklet

[1] A dokumentum összeállításáért Dr. Győri Péter, a tartalomért a közreműködő szakértők felelősek.

[2] A „Szociális Törvény Lehetséges Megújítása és a Szociális Igazgatás Demokratikus, Távlatos Fejlesztése” megnevezésű programban Dr. Győri Péter (a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai vezetője, valamint a Hálózat Alapítvány, a Menhely Alapítvány, a Fővárosi Szociális Közalapítvány és a Magyarországi Adósságkezelők Egyesülete vezetője, szociálpolitikus) az új lakásfenntartási támogatásra vonatkozóan dolgozott ki – azóta elfogadott – javaslatot, Mózer Péter (az ELTE oktatója, szociálpolitikus, tanácsadó) elsősorban a pénzbeli ellátásokra, családtámogatásokra vonatkozóan  dolgozott ki – azóta részben elfogadott – javaslatot.

[3] A ma hatályos jogszabályi anyagot folyamatosan át kell tekinteni és az új eljárásokhoz kell igazítani. A dereguláció során - a jelenlegi joganyagból - szét kell válogatni,mely szabályok legyenek (maradjanak) törvényi szinten, melyek kormány, illetve miniszteri rendeletben, és melyek legyenek a jövőben a támogatási pályázatok, illetve szerződések javasolt részei, illetve módszertani ajánlások.

[4] Uaz

[5] A 2007. évi támogatások (szerződések) bázisán a 2008. évre, majd az elkövetkező évekre vonatkozóan évente az SzMM (15?) %-os átcsoportosítást hajthat végre az egyes szolgáltatás-típusok, illetve az egyes régiók keretszámai között, illetve az RSzT-k (15?) %-os átcsoportosítást hajthatnak végre az egyes szolgáltatás-típusok, az egyes fajlagos támogatási összegek között.

[6] Uaz.

[7] A bentlakásos intézményi körben a jelenlegi normatív támogatási összegek (mind a keretszámok, mind a fajlagos összegek) felbontásra kerülnek: intézményi általános alaptámogatásra, (differenciált) hotelszolgáltatási támogatásra, (differenciált) humánszolgáltatási támogatásra. A 2008. évre vonatkozó országos, illetve regionális kereteket ezek mentén alakítják ki.

[8] A változtatási javaslatok a Megjegyzés (korrektúra) dobozokban találhatóak. (NÉZET-ESZKÖZTÁRAK-MEGJEGYZÉS) 

[9] Részletesebben lásd erről: Győri Péter – Mózer Péter: Tékozló koldus ruháját szaggatja. Az önkormányzati szociális ellátó rendszer újraépítésének stratégiája www.gyoripeter.fw.hu

[10] Általában a jóléti közgazdaságtan azokat tekinti kollektív javaknak, amelyek nem rendelkeznek a magánjavak tulajdonságaival és biztosításukat az állam magára vállalja. Ilyennek tekinthetők a közjavak (közegészségügy, közoktatás, tudományos kutatás stb.), a meritokratikus javak (alapfokú oktatás, védőoltás stb.) a díjfizető javak (pl. tömegközlekedés, közművek) vagy a közös készletű javak (pl.: környezetvédelem).  

[11] A javaslat összefoglalása során fölhasználtuk: GYŐRI PÉTER – MÓZER PÉTER:

AZ ÖNKORMÁNYZATI SZOCIÁLIS ELLÁTÓ RENDSZER ÚJRAÉPÍTÉSÉNEK STRATÉGIÁJA (PROGRAM-TERVEZET), "Tékozló koldus ruháját szaggatja" 2006. gyoripeter.fw.hu, tanulmányát.

[12] A javaslathoz fölhasználtuk Dr. Frey Mária (Gerzsényi Ágnes és Tóth Renáta tanulmányainak felhasználásával): Az állami foglalkoztatási szolgálatokkal kapcsolatos uniós elvárások, fejlesztési stratégiák. Nemzetközi kitekintés. Foglalkoztatási Hivatal Kutatási Főosztály, Budapest, 2005. november. tanulmányát.

[13] A polgári jogi társasági (pjt.), vagy konzorciumi szerződés tárgya az együttműködés. A polgári jogi társaság (pjt.) célja az együttműködés, a közös cél elérése érdekében bizonyos tevékenységet ki kell fejteni. Ez a cél gazdasági, kulturális vagy egyéb jellegű lehet. A pjt.-nek nem kell, hogy közös vagyona legyen. A polgári jogi társaságokat cégjegyzékbe bejegyezni nem szükséges, de elnevezést használhat. Ezzel korlátozott jogképességet nyert az ilyen  polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium. A polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium jogalanyiság nélküli kötelem. A polgári jogi társaság (pjt.), vagy konzorcium szerződés, így a felek együttműködése kikényszeríthető. A felek a megfelelő vagyoni eszközöket közös rendelkezésre bocsátják. Közös tulajdon azonban nem szükséges.

[14] Bevezethető a képzési utalvány, hogy növeljék a továbbképzésre vállalkozók választási szabságát és egyéni felelősségét, továbbá támogassák a különböző képző intézmények közötti verseny kialakulását. Azok a munkanélküliek, akikről a Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet megállapítja, hogy képzésre szorulnak, képzési utalványt kapnak. Ezzel az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet által jóváhagyott listáról tanfolyamot és képző intézményt választhatnak. Az utalvány elismervénynek minősül, ami igazolja, hogy birtokosa jogosult a továbbképzés támogatására. Az utalványon szerepel a képzés célja, súlypontjai, az előirányzott maximális képzési idő, továbbá a beváltására vonatkozó 3 havi érvényességi idő. Az utalvány birtokosa által kiválasztott képző intézmény a tanfolyam költségeit közvetlenül az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-nél számolja el. Ehhez az utalványt a képzés megkezdése előtt az Kistérségi Integrált Közszolgáltató Szervezet-hez be kell nyújtani.

[15] Nagy-Britanniában 2001-ben összevonták a szociális és munkaügyért felelős minisztériumokat, s ezt követte a korábbi foglalkoztatási szolgálat kirendeltségeinek (Jobcentre) és a Segélyezés Ügynökség irodáinak (Benefits Agency) az összevonása. Az így léterjött Jobcentre Plus hálózat kiépítése a mai napig tart.

[16] A javaslatnak ehhez a részéhez felhasználtuk Dr. Sziszik Erika: AZ ALAPELLÁTÁS, SZAKELLÁS ÉS SPECIÁLIS ELLÁTÁSOK VISZONYRENDSZERE - HUMÁN SZOLGÁLTATÁSI KONCEPCIÓ (SZOLID-projekt) c. háttértanulmányát.

[17] Értve alatta a jelenlegi széttagolt rendszerben működő szociális, gyermekvédelmi, fogyatékossággal élőket ellátó, és lehetőség szerint a foglalkoztatási és egyes egészségügyhöz kapcsolódó szolgáltatásokat egyaránt

[18] Jelen felosztást alkalmasnak gondoljuk arra, hogy ebből az egyszerű és átlátható rendszerből kiindulva történjen a szociális szolgáltatások szabályozása. Ez a rendszer egyszerűbb, kevésbé célcsoport-orientált (ezáltal kevesebb részletezést igényel), valamint egységesebb, mint a jelenlegi. Valamennyi jelenlegi elem elhelyezhető.

[19] A FOGALOMTÁRAT a Corvinus Egyetem Európa szakos, posztgraduális hallgatói készítették 2005-ben. Amit ma tartalmaz, az Csizmadia Barbara Viktória, Diószeghy Judit, Horváth Anikó, Jeney Mónika, dr. Kiss Nóra, Komoróczky István, Szkárosi Niké, Teravágimov Péter, Tóth Viktor és Vajdáné Török Rita munkájának eredménye.

[20] 20/A. § (1) Ha az állami fenntartású, illetve a 120. § szerinti szerződéssel (a továbbiakban: ellátási szerződés) működtetett egyházi, nem állami fenntartású szolgáltató, intézmény vezetője kapacitás, illetve férőhely hiányában az ellátásra vonatkozó igényt nem teljesíti, úgy a kérelmet, beutaló határozatot a kézhezvétel napján nyilvántartásba veszi. A nyilvántartás célja az igények teljesítési sorrendjének megállapíthatósága.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a kérelem beadásának, a beutaló határozat közlésének időpontját,

b) a kérelmező személyazonosító adatait,

c) a kérelmező lakó-, illetve tartózkodási helyét,

d) a tartásra köteles személy, illetve törvényes képviselője természetes személyazonosító adatait.

(3) A nyilvántartott igények teljesítésének indokoltságát évente vizsgálni kell. A vizsgálatot, ha az intézményi jogviszony keletkezését

a) az intézményvezető döntése alapozza meg, az intézményvezető,

b) beutaló határozat alapozza meg, az intézményvezető megkeresése alapján a beutaló önkormányzat

végzi el.

(4) A nyilvántartásból törölni kell az adatokat, ha az ellátásra vonatkozó igény teljesül, illetve ha az ellátásra vonatkozó igény megszűnik.

[21] Brain Munday: European Social Services a Map of Characteristics and Trends In: Prof. Dr. Paul Schoukens (ed.)  Welfare and Social  Services Master in European Social Security Academic Year 2005-2006 Katholieke Universiteit Leuven Institute of Social Law