Alapítva: 2001.
Vélemény
az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium
„A természetes személyek adósságrendezési eljárásának bevezetésére vonatkozó szabályozási koncepció (Budapest, 2009. február) „ c.
előterjesztéséről
Legutóbb, 2009. január 7-én véleményt juttattunk el Önökhöz a „Javaslatok a természetes személyek adósságátütemezésére és törlesztési eljárására vonatkozó szabályok kialakítására. (2008. november)” c. szakmai vitaanyagról, melyben - többek között – megfogalmaztuk, hogy „A Magyarországi Adósságkezelők Egyesülete több éve szorgalmazza, hogy szülessen meg az ún. magáncsőd eljárás hazai szabályozása. ... E tapasztalatok alapján kezdeményeztük többször e jogintézmény mielőbbi bevezetését hazánkban is. … általános véleményünk, hogy a dokumentum igen-igen magas szakmai színvonalú, árnyalt és körültekintő, kiválóan alkalmas a további munkálatok (koncepció elfogadása, folyamatos szakmai-társadalmi vita, kodifikációs és szervezeti lépések elkezdése stb.) elindítására. … jelen dokumentum mind szándékait, mind főbb és részletesebb koncepcionális irányait, mind szakmai megalapozottságát tekintve határozottan támogatható és javasoljuk a dokumentumban foglaltaknak megfelelő munkálatok ütemezett továbbfolytatását.”
Ugyanakkor észrevételként megfogalmaztuk, hogy „Megítélésünk szerint nem áll öszhangban a tervezett szabályozás céljával (nevezetesen, hogy minél több ellehetetlenült élethelyzetben lévő polgár – szigorú feltételek mellett – „tiszta lappal” újrakezdhesse normális életvitelét), ha kizárjuk az eljárásból azokat,
- akik büntetett előéletűek, vagy
- aki a szociális törvényben szabályozott lakhatási adósságrendezési programban részt vett, de vállalását utóbb nem teljesítette, vagy
- aki az eljárás kezdeményezését megelőző öt éven belül részese volt illegális foglalkoztatási jogviszonynak, akár munkáltatóként, akár alkalmazottként.
Különösen ellentmondásos lenne, ha kizárnánk azokat, akik a szociális törvényben szabályozott lakhatási adósságrendezési programban részt vettek, de vállalásukat utóbb nem teljesítették. Részben éppen e csoport „különleges eljárásaként” működhetne a megalkotandó jogintézmény.”
Ezen észrevételünket a jelen Előterjesztés kapcsán is fenntartjuk.
&
Az eddig lefolytatott szakértői egyeztetéseknek nyilvánvalóan a gyakorlati célja és eredménye, ha a tervezet az észrevételek kapcsán „csiszolódik”, formálódik, pontosítódik, egyben minél közelebb kerül a megvalósíthatósághoz. Azonban azt kellett megállapítanunk, hogy az elmúlt alig egy-két hónap alatt a javasolt jogintézmény tervezete alapvetően megváltozott, nem részleteiben, hanem céljában, koncepciójában. Ezt tükrözi összefoglalóan az Előterjesztés bevezetője, mely szerint:
„A szabályozás tervezett alkalmazási köre
- Az új szabályozás mindenekelőtt azoknak a fenyegetett helyzetbe kerülő középosztálybeli, illetve alsó-középosztálybeli családoknak (háztartásoknak) kíván segítséget adni az újrakezdéshez, ahol a törvény révén az adósnak érdemi esélye lenne az egzisztenciális „megkapaszkodásra”.
- Az adósságrendezési eljárás annak az adósi körnek jelenthet megoldást, amelynek vagyona egyfelől kevesebb, mint a lejárt és lejáró tartozásainak összege, másrészről azonban képes a tartozások egy jelentős hányadának (a tartozások legalább 25 %-ának az eljárás megindítását követően végzett vagyonértékesítés nyomán) a kiegyenlítésére. Ha ugyanis az adós (adósi háztartás) vagyona a tartozásokra fedezetet nyújt, úgy a hitelezői jogérvényesítésre az általános végrehajtási szabályok megfelelő keretet biztosítanak. Ahol pedig az adós teljes (közel teljes) vagyontalansága állapítható meg, ott az adósságrendezési eljárás nem lenne képes betölteni legfontosabb rendeltetését, nevezetesen, hogy úgy mérsékli az adós egzisztenciális krízishelyzetét, hogy eközben javulnak a hitelezői esélyek is a követeléseik mind nagyobb hányadban történő kielégítésére.
…
- Az előzőekben írottakból megállapítható, hogy hiba lenne, ha az új jogintézmény egyfajta megalapozatlan várakozást keltene. Indokolt már a munka kezdeti fázisában egyértelművé tenni, hogy a tartós mélyszegénységben élő, vagyontalan (jövedelemmel még perspektivikusan sem rendelkező) adósok számára az adósságrendezési eljárás nem jelentene valóságos kiutat, jellemzően nem teljesülne ugyanis az a célkitűzés, hogy az adósságrendezésnek betudhatóan az adós képes lesz visszatérni a foglalkoztatott, jövedelemmel rendelkező, a közterhekhez hozzájáruló állampolgárok táborába. Az adósságrendezési eljárás bevezetése során a törvény hatályát ezért úgy kell meghatározni, hogy kezdetben viszonylag szűk körben (mintegy tízezres nagyságrendben) lehessen élni vele, és a tapasztalatok értékelését követően kerüljön majd sor – szükség szerint – a törvény alkalmazási körének tágítására.”
Azzal mélységesen egyetértünk, hogy „hiba lenne, ha az új jogintézmény egyfajta megalapozatlan várakozást keltene”, azonban legalább ekkora hiba lenne, ha az elkészülő jogszabály nem töltené be eredeti célját. Lehet, hogy ehhez ismét tisztázni kell, melyek az új jogintézmény legfőbb céljai:
- A javasolt szabályozás legfőbb célja, hogy a „tiszta lappal” (a felgyűlt magánadósságok rendezésével) történő újrakezdés lehetőségét biztosítsa azok számára, akik erre semmilyen más módon nem képesek, akik adósságrendezésére semmilyen más eszköz nem áll rendelkezésre.
- A javasolt szabályozás másik fontos célja, hogy olyan visszaható hatást fejtsen ki a hitelezők (szolgáltatók) és a hitelfelvevők (fogyasztók) kapcsolatára, mely egyrészt az adósságrendezés során ösztönzi a feleket az önkéntes megegyezésre, másrészt ösztönzi a felelős hitelezői, szolgáltatói magatartás, eszközök kialakulását, kialakítását.
Megítélésünk szerint mindkét alapcél jelentősen csorbul az ún. „vagyontalanok” kizárása, illetve a „25%-os belépési feltétel” alkalmazása esetén. Egyrészt éppen az így kizárt körben nem áll rendelkezésre jelenleg semmilyen más eszköz (pl. a mai végrehajtási eljárás) az adósságrendezéshez, másrészt a feltételek ilyen alakítása esetén jelentősen csökken az ún. „visszaható hatás”.
Az új jogintézmény alapcéljainak jól megfontolt rögzítését követően, annak keretein belül természetesen tisztázni kell – a szabályozás eszközeivel -, hogy elsősorban milyen élethelyzetekre, problémacsoportokra irányulna (s melyekre nem) a szabályozás. Ha eszerint a második lépés szerint próbáljuk logikailag modellezni a jelenlegi Előterjesztés érintett feltételeit, akkor kizárólag azok esetében lenne használható a javasolt eljárás, akik (leegyszerűsítve) rendelkeznek végrehajtható vagyonnal, a vagyon végrehajtásából (elárverezéséből) befolyó bevétel várhatóan kevesebb, mint a felhalmozott adósságok összege, de meghaladja az adósságok 25 %-át, az adósságrendezési eljárás során az érintett adósok lényegében kérik a „végrehajtást”, s az árverezést követően fennmaradó adósságok (részben, vagy egészben történő) rendezése érdekében alávetik magukat a tervezett 5 éves együttműködési feltételeknek. Az érintett adós által lakott ingatlanvagyon végrehajtása esetén ez praktikusan azt jelenti, hogy önként, hajlék nélkül maradván kellene az együttműködés feltételeit éveken keresztül teljesíteni. Nem állítjuk, hogy nem lehetnek olyan élethelyzetek, melyek során érintettek ilyen döntést hozhatnak. De látnunk kell, hogy ezzel igen-igen szűkre lenne szabva az a problémacsoport, melyet az ilymódon tervezett eljárás elérne, „megszólítana”.
Nem tartjuk indokoltnak, hogy a jelenlegi ingó- és ingatlanvégrehajtás szabályaihoz képest új eszközre lenne szükségük a hitelezőknek, szolgáltatóknak követeléseik behajtása érdekében. Ezzel szemben valóban szükség lehet olyan új eszközre, jogintézményre, mely a hagyományos módon (a jelenlegi keretek között) ténylegesen behajthatatlan kintlevőségek helyzetét rendezné: mind a hitelezői, mind az adósi oldalon.
Álláspontunk szerint az új jogintézmény tervezésének ebben a második szakaszában elsősorban azt kell eldönteni, hogy az érintett adós és családja által lakott lakóingatlan milyen módon kerüljön be az adósságrendezési eljárásba. Annak szabályozási kereteit kell kialakítani, hogy az érintett körben – a tiszta lappal újrakezdés célját szem előtt tartva – mely esetekben, s milyen módon oldható meg az érintettek valamilyen formában történő lakhatása. S továbbra sem gondoljuk figyelmen kívül hagyhatónak azt az élethelyzetet, problémacsoportot, ahol (már/még) nincs értékesíthető lakott ingatlanvagyon, viszont a felhalmozott, más eszközökkel ténylegesen behajthatatlan adósságok rendezése mind a hitelezők, mind az adós érdekeit szolgálhatják.
Pontos adatok híján is állítható, hogy jelentős mértékűre tehető jelenleg azon adósságok, adósok száma, akik adósok, ingatlanvagyonuk nincs (pl. önkormányzati lakásban, vagy más tulajdonában lévő lakásban, vagy éppen már nem lakásban élnek), a hitelezők a jogi (ezen belül a végrehajtási) eljárás bizonyos pontjáig eljutottak, a továbbiakban a fennmaradó követelésüket már érvényesíteni nem tudják, azonban e ténylegesen behajthatatlan követésre vonatkozóan mégsem tud megtörténni az adósságrendezés. A javasolt új jogintézmény e „befagyott követeléseket”, az ennek következtében – számos negatív társadalmi következménnyel járó - tömegesen „befagyott élethelyzeteket” mozdíthatná ki a holtpontról a körültekintő törvényi szabályozás eszközével.
Kérjük ezen észrevételeink figyelembe vételét a természetes személyek adósságrendezési eljárására vonatkozó részletes szabályozási koncepció további kidolgozása során, egyben készen állunk a további személyes szakmai megbeszélésekre, együttgondolkodásra is.
Tisztelettel
Budapest, 2009. március Dr. Győri Péter
(MADE elnöke)